Sziasztok Lányok!
Én még új vagyok itt, legalábbis abban az értelemben, hogy eddig csupán olvastalak Titeket, és nem regisztráltam.
Most úgy éreztem, szükségem van valakire, aki kicsit hasonló cipőben jár, és megérti amin keresztülmegyek.
Néhány rövid mondat magamról:
Debrecenben élek, van egy 9 éves kisfiam, aki anno még természetes úton fogant, bár már az sem volt egyszerű dolog, 3 évig vártunk rá, de végülis csak sikerült és most már egy szép és okos nagyfiú, életem legfőbb öröme.
kb. 5 éve eldöntöttük, hogy akkor legyen neki kistestvére, de ez még nehezebbnek ígérkezik. 2002-ben laparoszkópia, szétszedik kicsit az összenőtt petevezetékeket, de nem sok jóval biztatnak. Azt mondták, ha átjárhatóvá is tudták tenni, gyakorlatilag működésképtelenek.
Ezután nekivágtunk a lombiknak, két sikertelen próbálkozás után lelkileg csöppet összeomolva feladtam.
Aztán 2 méhenkívüli terhesség spontán, majdnem belehaltam, végülis ki kellett petevezetékeimet. És most újra belevágtam a lombikba. októberben kezdtük a stimut, 6 petét tudtak leszívni, és 2-t tudtak hétfőn ( nov.5.-én) visszaültetni. Most pihenek, és várom mi lesz. Ez a legszörnyűbb időszak, hiszen minden idegszálammal arra koncentrálok, mi is történik a hasamban. Érzek valamit? Vagy nem érzek? Feszül a petefészkem, vagy nem is? Szóval kész vagyok. Jövő csütörtökön kell mennem vérvételre, nem tudom, hogy birom ki addig.
A családomnak most nem szóltam semmit, hogy újra belevágtam, nem akartam őket is terhelni a gondjaimmal, majd ha esetleg sikerül, és már biztos, akkor elég lesz megtudniuk.
Na most ennyit, így is elég hosszú lére eresztettem magam. Mindenkinek ezúton is jó pihenést, tüszónövesztést, vagy megtapadást, és ami a legfontosabb nyugalmat