Nekem is volt egy klassz élményem az UH-n.
Már az utolsó hetekben voltam, akkora hasam volt, mint egy hordó. Még a ruha érintése is fájdalmat okozott, annyira ki volt repedezve a bõröm (itthon mindig felhúztam a pólót a hasamról
).
Bementem az UH-s szobába, ahol egy sosem látott fiatalember volt, meg az Andi. Kihámoztam a pocakomat, felkászálódtam a vizsgálóasztalra, és a fiatalember elkezdte a hadmûveletet:
-Itt a feneke!
(Faros volt a baba.) Andi átment a másik vizsgálóba, megbeszélték, hogy a srác csinálja az UH-t.
Én közben csillagokat láttam, annyira nyomta rám a vizsgálófejet. Hiába mondtam, hogy fáj, nem hitte el
. Vadul rángatta rajtam a cuccot, egyszercsak megszólalt:
-Nincs meg a feje...
Én hülye, ahelyett, hogy megmondtam volna neki, hogy a hasam tetején az a kemény dudor, amin már vagy 5X végigszántott, és ettõl minden egyes alkalommal ki akart ugrani belõlem a gyerek, na, az a feje... Szóval ehelyett csak annyit mondtam, hogy eddig még volt feje
. Csak arra koncentráltam, nehogy felszisszenjek a fájdalomtól.
Pár pillanat múlva visszajött Andi:
-Na, mi van? Nem mértél még semmit?
-Nem találom a fejét...
Andi picit furcsán nézett, aztán 1 perc alatt befejezte a munkát. Megnyugodtam: megvolt a feje a gyerekemnek
.
Annamari!
Egyetértek Veled szülésznõ ügyben. Nem tudom, mi lett volna, ha elkezd velem valaki pattogni. Azt mondjuk nem hinném, hogy beszóltam volna neki, vagy ilyesmi, de tuti, hogy rossz emlékem maradt volna a szülésrõl. Igaz, én nem szóltam egy árva szót sem a közel 12 óra alatt, egyszer meg is kérdezte a szülésznõ, fáj-e még egyáltalán, hogy nem kiabálok. Megnyugtattam, hogy fáj...
Én sem tudtam, hogy tolófájásaim vannak, egyáltalán nem étreztem semmi nyomási ingert, csak a doki mondta, hogy eltûnt a méhszáj, nyomni kellene...
Panda