2002.03.17 18:59
Szerző: Anonymous
Sziasztok lányok!
Bocsánat elõre is, hosszú leszek...
Szinte minden hozzászólásban látom Ottília vagy Herczeg doki nevét, engedjétek meg, hogy én is elmondhassam a véleményemet, tapasztalatomat, történetemet.
Elõször a dokiról:
Múlt év dec. 12-én szültem meg a kisfiamat rendes úton, nem is nagyon nehéz szüléssel (ez volt az elsõ, én meg voltam magammal és a szülés élményével elégedve), és csak utólag, a varráskor derült ki, hogy mivel a baba nagyonnagy volt hozzám képest, egy kisebb mûtétet csinált rajtam Herczeg doki, hogy helyretegye a dolgokat (a baba buksija tönkrevágta a hüvelyfalat). Most már könnyen beszélek róla, de ott akkor pokoli volt a szülést követõ kb. két hét (pl. 2 hét után sikerült leülnöm a fenekemre). Ha bárkinek elmesélem a történteket, rögtön azt kérdezik: "hülye ez a doki, miért nem császározott meg?" Nem hinném, hogy gondolt a császárra, mert szépen, egyenletesen jött lefelé a baba, nem akadt meg a medencémben, nem szenvedtem nagyon, olyan volt a szülés, amire számítottam. Az utolsó 1-2 percben történhetett, ami történt, olyankor meg már szerintem nincs mit tenni. Az meg a természet csalafintasága, hogy nem kellõen rugalmas hüvellyel áldott meg, további pech még, hogy 4 kilósra cseperedett a kisfiam odabent (37-es feje volt), én meg egy 52 kilós 160 centis emberke vagyok elvileg. Nos, ez van. Herczeg dokit dícsérve mondanám el, hogy a szülésem után naponta többször is bejött megnézni minket, kérdezõsködött, sûrûn vizsgált, kontrollálta a sebet. Én ezt inkább odafigyelésnek, becsületességnek hívnám, mintsemhogy félelemnek részérõl, mert talán azt is gondolhatta volna róla az ember, hogy mivel jól elcseszett valamit, most azért jár a nyakamra, mert nyomja a lelkiismerete és hogy ellenõrizze, hogy gyógyulok-e egyáltalán. Többször is átbeszélte velem a történteket, és bár ott eléggé meg voltam ijedve, most már elmondhatom, hogy maradéktalanul meggyógyultam, tehát biztosan jól cselekedett és jól csinálta, amit csinált. Sokáig maradtunk telefonos kontaktusban is, mikor már otthon voltunk Bálinttal. Szóval egyszerûen azt éreztem, hogy érdekli, hogy mi van velem. Úgy gondolom, ha vétett volna, akkor nem járkált volna sûrûn látogatni az osztályra, hanem "sunnyogott" volna, kertelt volna, ködösen fogalmazott volna.
Az már viszont egy másik kérdés, hogy abban osztom sokatok véleményét, hogy tényleg elég sok páciense lett az elmúlt 1-2 évben, én is még akkor kezdtem hozzá járni, mikor még magánrendelõje sem volt. Aznap, mikor szültem, a 7 szülõ nõbõl öten voltunk volt Herczeg-esek (pont Herczeg volt az ügyeletes), én személy szerint a szívemhez is kaptam, hogy egyáltalán ott lesz-e a kitolásnál, vagy lekési, mert máshol vezeti éppen a szülést. Ez is megoldódott, érdekes módon mindig ott volt, amikor kellett, amikor változott a szülés fázisa.
A lányt, akinek a 40. hétben utazott el a picsókába a doki, megértem teljesen, ez tényleg nem volt szép. Az asszisztensének igenis értesítenie kellett volna a lányt (és minden 40. hétben járó kismamát), úgy tudom, az adatbázisukban mindenkitõl van egy telefonszámuk, ahol a kismamát, a pácienst elérhetik, szóval ez számomra is tényleg érthetetlen. (Én személy szerint örjöngtem volna hasonló szituban.)
Szal' tény, hogy nagyon felkapott lett, az én fejemben is megfordult, hogy ez néha már kicsit sok, ahova lépek és kismamát látok, ki a dokija? Õ. Ez néha már nálam is fejvakarásra ad okot, de egyelõre nem érint az újbóli szülés-téma.
Ja, még annyit a dokiról, hogy a terhesgondozás alkalmával én maximálisan meg voltam vele elégedve, nekem sosem volt olyan érzésem, hogy siettet, sürget, hogy menjek már, mert már ott toporog a köv. páciens. Ja, meg még annyit, hogy nekünk nem sikerült egybõl a bébi, de a doki segítségével, kezelésekkel végül is 9 hónap után összejött, ebben is sokat segített, bíztatott, igyekezett a lehetõ legjobb megoldást találni a mielõbbi teherbe esésre.
Ottília:
Egy gyöngyszem, szerintem. Bár nem Õ volt a szülésznõm, de ott volt aznap Õ is, ismerte a "sztorimat". És képzeljétek: utána szinte minden nap jött, meglátogatott a szülészeten, beszélgettünk, bíztatott, nyugtatgatott, tanácsokat adott, hogyan bírjam ki a pokoli fájdalmat, ami megalapozta elsõ, szülés utáni napjaimat, heteimet. Vele is sokáig maradtam még kontaktusban, rengetegett segített. Legközelebb felkérem Õt, hogy legyen a szülésznõm. Nem nagyon babusgatós fajta, hanem szellemes, vicces, de határozott.
És hogy a Herczeg lesz-e a szülészorvosom? Úgy gondolom, igen, de sok víz lefolyik még a köv. szülésemig a Dunán, mivel nem mostanában tervezzük Bálintnak a kistesót, szeretnék 1000%-osan feledni, idõt akarok hagyni a szervezetemnek a regenerálódásra, újult erõvel szeretnék nekiindulni a következõ szülésnek.
Láthatjátok, nálam a mérlegnek mindkét szárában van a dokival kapcsolatosan, és majd elválik, hogy ha kell, eldöntsem, hogy Õ segítse-e világra a következõ babánkat.
Kösz, hogy adtatok helyet ennek a novellának, remélem, lesz, akinek tudok vele segíteni.
Üdv mindenkinek,
Beja