Köszönöm a gratokat.
Zatik doktor elutazott, és "átörökített" Dr Óvárinak, aki nagyon szorgalmazta a programozott császárt (szept közepe óta kórházban voltam). Ráadásul történt egy szörnyűség is ott egy lánnyal, és emiatt én se tiltakoztam (nagyon). Mivel a kislányokkal azt beszéltük meg, hogy október 12-én születnek meg (37 hét 3 nap), és akkorra Apa is haza tudott jönni pár napra, a dokival is ezt a napot beszéltük meg. Császár előtt egyáltalán nem izgultam, nem féltem és aludni is tudtam, amin a mai napig csodálkozom (azt hittem, az ellenkezője lesz igaz). A császármetszés nagyon szar volt, illetve nem maga a műtét (kb 8 percig tartott előkészületek nélkül), hanem a körülmények: szédültem, hányingerem volt, fájt a vállam meg a hátam közben, majdnem elájultam. Magát a műtétet persze nem is éreztem, csak a matatást, aztán egy puha, meleg csomag cuppant a hasamon (láttam az árnyékát az én édes kisbabámnak) és nyögdécselni kezdett, majd elvitték. Újabb matatás, cupp az új csomagocska a hasamon, megint nyögdécselés. Újabb matatás, már hozták is az én drágáimat megmutatni (Alettát nem is láttam, úgy be volt bugyolálva és már el is szaladtak vele
). Aztán kitoltak az őrzőbe, ahol 24 órát kellett feküdnöm (spinál volt), és ahol jól megfáztam, mert fújatták rám a hideg légkondit
de minden bajomat elfelejtettem, amikor hozták a piciket szopizni. Apa is ott volt velem majdnem végig, csak éjszakára kellett hazamennie, és mivel SENKI MÁS nem volt az őrzőben akkor, olyan volt, mintha saját szobánk lenne. Ajsa 2840 grammal és 47 cm-el, Aletta 2380 grammal és 46 cm-el született, egészségesek és szépek, hála Istennek. Negyedik napra haza is engedtek minket, mert bár kezdtek sárgulni a picik, de nem volt vészes.
Azóta Aletta 2.5 kilóra hízott (rengeteget szopcsizik), Ajsika meg születési súlyánál van, ő is szépen szopizik. Tejem van (egyelőre), remélem így is marad sokáig. Hát ennyi a kis történetünk!
Iwiwre tettem fel képeket.
Valika, most olvasom. Annyira sajnálom.
De egyszer tuti sikerül !!!