Helló Csajok!
Ezvicc!
Köszi a történetet, nagyon élveztem!
Íme az én történetem:
Még tavaly előtt megbeszéltük a férjemmel, hogy miután a munkahelyemen 2006-ban ciklusváltás lesz, én pedig betöltöm a 30-at, elérkezett az idő a babavállalásra.
Még 2005. telén elkezdtünk dolgozni a babán, de nem igazán jött össze. 2006. tavaszán a kerek szülinapomra nem vágytam más ajándékra, csak arra, hogy végre teherbe essek. S hihetetlen, de a szülinapon előtt 6 nappal május 23-án csináltam tesztet, amin megjelent a két csík!:-))) Éppen mikor megjelent az eredmény akkor érkezett haza a férjem is, és sírva mondtam el neki a jó hírt.
Máris felhívtam Tarcheh doktort és megbeszéltük, hogy még azon a héten bemegyek egy UH vizsgálatra, ami megtörtént, de miután nagyon korai volt a terhesség, megbeszéltük, hogy 1 hét múlva újra megvizsgál, csakhogy biztosak legyünk a dologban.
Ezen vizsgálat alkalmával megmutatta a petezsákot, majd néhány perc után a másik petezsákot is! Teljesen elképedtünk a férjemmel és először egy kicsit sokkolt minkettőnket a hír miszerint ikerbabákat várunk.
Aztán ahogy teltek a hetek fokozatosan felfogtuk a történteket, s egyre inkább örültünk annak, hogy ketten vannak a pocakban.
Lassan teltek a hetek és folyamatosan jártam az éppen esedékes vizsgálatokra: UH, vérvétel, vizelet vizsgálat stb. A vért mindig Koczka Zita szülésznő vette le, aki egész terhességem alatt nagyon kedves és segítőkész volt velem. Több esetben őt hívtam fel a vizsgálati eredményeim után érdeklődve, s csak az eredmények ismeretében beszéltük meg Tarcheh doktorral a további teendőket.
Az AFP eredmény ismeretében a 18. heti genetikai UH vizsgálat alkalmával tudtam meg Zétikém nemét, Zsófikám szégyenlős volt, és csak kb. 10 héttel később derült ki a neme.
A 32. héttől hetente kellett CTG-re és UH-ra járnom. A CTG-t mindig más szülésznő tette fel, és csak jó benyomásaim alakultak ki róluk, mert mindegyikük nagyon kedves volt.
A babák fekvése miatt – az „A” baba faros fekvésű volt – az utolsó hetekben már valószínűnek látszott, hogy császárral fogok szülni. Majd kb. a 36. héten Gyuri dokival is egyeztetve megállapodtunk Tarcheh doktorral, hogy ha addig nem indul be a szülés akkor 38 hetesen (január 16-án) megcsászároznak.
Minél inkább közeledett a szülés dátuma én annál nyugodtabb lettem, s 16-án reggel a férjemmel és a bőröndömmel bementünk a JF-be.
Miután felvették az adataimat felmentünk a lilaszobába. Nos ekkor már elkezdtem izgulni. Az ügyeletes szülésznő megborotvált, bekötötte a katétert és az infúziót, majd fél 9 magasságában a műtősfiú kiséretében besétáltam a császáros műtőbe.
Miután megkaptam a spinális érzéstelenítést és az elkezdett hatni, onnantól kezdve felgyorsultak az események. Még arra is emlékszem, hogy gyakornokok is végignézték a műtétemet.
Ami számomra meglepő volt, hogy az első vágást követően kb. 2 perc múlva 8.52-kor megszületett Frank Zétény 2600 g-mal 47 cm-rel, majd 8.53-kor Frank Zsófia 2300 g-mal 44 cm-rel.
Míg az előtérben ellátták őket, csak arra figyeltem felsírnak-e. Miután elláták őket néhány perc múlva már hozták is vissza mindkettőjüket bebugyolálva. Nagyon megható és jó érzés volt látni és megpuszilni őket, s mikor újra elvitték tőlem azonnal hiányozni kezdtek.
Ezután jött a műtét kevésbé kellemes részre, kb. 20-25 percig nem éreztem valami jól magam: az orvosom folytatta a műtétet, fájdalmat nem éreztem, de végig rángatásokat, nyomásokat éreztem, ami eléggé kellemetlen volt. Ezen túl pedig hol álmos voltam, hol hányingerem volt, s néha úgy éreztem nem kapok levegőt. Alig vártam végezzen az orvosom és túl legyek rajta. Nagy megkönnyebbülés volt amikor végre az utolsó öltést is befejezték. Igazából ezen idő alatt nagyon jól esett az anaszteziológus doktornő biztatása és kedvessége.
Ezután felkerültem a gyermekágyas osztály császáros szobájába, ahol folyamatosan megfigyeltek. Időközben megtudtam, hogy míg Zéti az újszülött osztályra, Zsófi a kis súlya miatt a korszülött osztályra került. Délután behozták hozzám Zétit, s nem győztem őt csodálni. Ez azért is nagyon jó volt, mert már tudtam, hogy Zsófikát csak másnap láthatom, hiszen ő inkubátorba került, így csak akkor fogom látni, ha már fel tudok menni hozzá.
A másnapi felkelés nagyon nehéz volt, és többször is neki kellett futnom, mire annyira fel tudtam kelni, hogy zuhanyozni tudjak. Ebben nagy segítség volt az éjszakás Ágnes nővér, mert az ő türelme, és hozzáállása nélkül mindez sokkal nehezebben ment volna. Innentől kezdve azonban óráról, órára jobban éreztem magam, és este már fel tudtam menni Zsófihoz.
Még aznap egyágyas szobába kerültem, amit azért is élveztem, mert kettesben lehettem a kisfiammal.
A gyermekágyas osztályon dolgozó nővérek mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, s nekem a csecsemősök nagy részével sem volt gondom, és amit kértem hogy mutassanak meg, megmutatták. Persze volt egy olyan közjáték az egyikükkel ami akkor nagyon rosszul esett, mégpedig az, hogy közölték velem a a 2. v. 3. napon, hogy a szoptatásom mellett mindenképpen adnak Zétinek hozzátáplálást, mert ha nem akkor majd ő is a testvére mellé kerül a koraszülött osztályra. Na köszi! Ettől annyira kétségbe esetem, hogy nem is gondoltam ellenkezésre.
Kétgyermekes édesanyaként már nem gondolkodom további gyermek vállalásán, de ha mégis másképp alakulna akkor biztos vagyok benne, hogy újra a JF-ben szülnék.
Bocsi a hosszú beszámolóért.
Sid!
Egyébként nagyon jól vannak a manók, szépen gyarapodnak és már elérték a bűvös 3 kg-ot.
Sajnos ez a front hátán front időjárás megviseli őket, és ha éppen az egyikük nyugis, akkor a mási nyűgös és ezt felváltva csinálják.
Na, ettől néha besokallok, de aztán amikor megnyugszanak, nem bírok nekik ellenállni, megzabálom őket!
Sajnos már nagyon kevés a tejem, ezért már szinte csak tápot kapnak.
Bár egy pár napja etetés előtt újból mellre rakom őket, remélem ez serkenteni fogja a tejtermelést, de csak 10-15 percet kapnak és ezután jön a tápcsi. Bízom benne, hogy még van remény!
Szép napot Mindenkinek!