BRIGI
Nekem már nagyon régóta fájnak a csontjaim, ez a szeméremcsontos dolog is már hónapok óta játszik. Egyszer anyuéknál úgy elhatalmasodott hogy nem bírtam lejönni a lépcsőn, úgy volt hogy busszal megyek haza, de mikor anya látta hogy minden lépés fáj beültünk a kocsiba és hazahozott.
Én is sokszor leeszem magam!
A másikba már ki is veséztük a témát a csajokkal. Tiszta égő de hát ez van!
RONY
Nagyon örülök hogy jelentkeztél, és nagyon szuper hírekkel jöttél.
Szerintem nem gáz hogy nem pihentél, talán ebben a topicban volt egy csajszi már nem emléxem pontosan hogy a beülti után rögtön síelni mentek és mire megjöttek már babás volt.
Drukkolok ezerrel nektek!!!
Hát azt hiszem lenne mit írni az életemről! Ez tény! De sajnos egy pár éve nem épp a legvidámabb dolgokról tudok mesélni, leszámítva hogy Bogyó megfogant.
REMÉNY
Sajnálom a mosómasát! Mikor már végre tök jól halad az ember a melóval, mint ahogy te is beüt valami sz.r!!!!
Remélem meg lehet javíttatni olcsón!
AKIRE
Hát nem biztos hogy emiatt, de mint tudjuk a stressz sok mindennek az okozója. Reménnyel össze is néztem amikor a tanfolyamon mesélte a szülésznő hogy az egyik anyukának egy vita után elment a teje.
Na én ezeket a dolgokat nem szeretném megvárni. (de erről majd a legvégén)
TIGRISKE
NEm mondom hogy örülök hogy nem csak nekem vannak mindig problémáim, de azért valahol megnyugatató ? (na ez a szó sem igazán illik ide, de nem tudom hogy fogalmazzam meg).
Néha azt hiszem hogy csak engem ver a sors, és nem tudom mivel érdemeltem ki. Az elmúlt 15 évben egy jó dolog történt csak velem: a pocakom tartalma amiért örökre hálás leszek a sorsnak hogy megadatott nekem.
Most sincsenek valami jó híreim sajnos!
HENI
Olyan jó olvasni hogy benneteket ilyen jól összekovácsol a közös cél. Én annyira vágytam a babára hogy nem is érzékeltem annyira hogy ezzel IS !!! egyedül vagyok. Igazán csak most hogy már itt van a pocakban érzékelem igazán, mert ilyenkor az ember mindenre jobban ki van élezve hogy Milót egyedül én szeretem.
Eddig mindenki lehurrogott hogy ez nem igaz, meg hogy majd ha megszületik akkor másképp lesz. Nem hiszem, és tudom hogy Miló is érzi hogy nem szeret minket az apukája igazán mert ha szólok hogy tegye rá a pocakomra a kezét amikor bulizik mindig abbahagyja. Magától rá sem tenné a kezét. Amikor elveszi újra folytatja. Egyetlen egyszer sikerült elkapni egy-egy rúgást, sztem az is csak véletlen volt. Neki nem produkálja magát, és én ezt is ennek vélem, mert a gyerekek mindent megéreznek.
Ma nagyon összerúgtuk a port mert végre eljutottunk odáig hogy összerakjuk a szekrényt. Már majdnem kész volt mire rájöttünk hogy nem teljesen illeszkednek a dolgok, kicsit megvetemedett a pincében a bútor, de azért próbálkoztunk a lehetetlennel egy kicsit hátha mégis sikerül valamit kihozni belőle.
Már az ajtókat tettük volna fel mire teljesen elfogyott a türelme és mivel én nem látok át az ajtón, mert a másik oldalon tartottam valami nem úgy alakult, mire olyan csúnyán rámripakodott hogy elbőgtem magam, erre ő meg szétrúgta a szekrényt, hogy neki ebből elege van már. Úgy csinált mintha mindent ő csinált volna eddig is. A gyerekszobát szinte teljesen egyedül festettem ki mert ott hagyott akkor is, a bútorokat én húzkodtam be egyedül a babaszobába és a Ricsi részébe is. Én mostam le mindent négykézláb és széken állva. A kiságyat is én raktam össze teljesen egyedül. De neki van elege mindenből???
Ha Miló dolgaival kell foglalkozni még el sem kezdjük de már ideges, és nem akarja csinálni, sokáig húzza-halassza.
Most is egész délután a Ricsi miatt ugrált, a szétbarmolt szekrény a teraszon hempergett, ő meg elvitte az ajtót a köszörűshöz hogy a szaros fia valaga ne fázzon meg hogy ha ott játszik kint a gépen. Érdekes 3 évig jó volt úgy az ajtó most hogy ott van a számítógép egyből meg kellett csináltatni, hogy még véletlenül se húzzon be egy csepp hideg sem a kicsi fiacskája szaros valagára.
Látnotok kellett volna ezt milyen buzgón intézte és csinálta de Miló szekrényét és egyéb dolgait méla undorral és csak kényszerből.
Szóval befejeztem. Elegem van ebből már nagyon. Elrontotta az egész várandóságomat, és nem engedem hogy ezt tovább művelje velünk. Felhívtam anyukámat sírva és megbeszéltük hogy jövő héten felmegyek kedden hozzájuk és addig maradhatok ameddig csak akarok. Már most kocsiba akart ülni anya hogy elvisz hozzájuk de hétfőn nekem dokihoz kell mennem. Szerdán is lenne dolgom, de azt majd elhalasztom.
Szóval kedden megyek a felkészítőre ha már úgy is akkor utazom akkor úgy intézem a dolgot, hogy eljussak oda is.