Sziasztok! Szia Mushuka!
2005. decemberében született Lujzánk a Péterfyben és azóta is bele-beleolvasok az itteni írásaitokba. A negyedik hónapot kezdem a kistesóval, úgyhogy jövő májusban újra szülünk ugyanott és remélem ismét dr. Czikmántorynál.
Ahogy visszaolvastam a történeted, nagyon hasonlónak érzem a miénkkel és bár még sosem írtam ide, most mégis...
Szóval. Hosszú vajúdás és mindent megpróbálás után (nagyon szerettem volna természetes úton szülni) az orvosom az EDA-s császár mellett döntött. Természetesen igaza volt: Lujza háromszor tekerte magára a köldökzsinórt, csak így születhetett meg.
Az első napok izgalmai, a nehéz szülés miatt, vagy ki tudja miért, a tejem nem indult el, csak a negyedik napon, akkor is cseppenként. Addig Lujza és az egész csecsemősnővér-állomány folyamatosan próbálkozott, de nem ment. Én persze elkeseredtem, Lujza meg dühös volt. Az ötödik napon, mikor hazamentünk, már örjöngtem, hogy miért nincs tejem, a gyerekem éhezik és 40 dekát vesztett a születési súlyából.
A védőnőm és doktornénim azonnali telefonos tanácsára a férjem berontott egy ügyeletes patikába (vasárnap volt persze) és recept nélkül kisírt egy doboz tápszert. Lujza egy órán belül megnyugodott. Én persze tovább zokogtam, hiszen előolvastam a LaLeche Liga honlapját, az összes szoptatási szakirodalmat és gyakorlatilag az anyák utolsójának éreztem magam, amiért tápszert adtam a babámnak. (Most már nem olvasok szakirodalmat, csak amit nagyon muszáj:))
Minden fejés, olívás masszírozás (a védőnőm naponta jött), tea, homeopátia, forró borogatás millió tanács ellenére az eredmény közelített a nullához, Lujzi pedig egy idő után már azt is kikérte magának, ha mellre tettem.
Én egy csökönyös szamár vagyok, így az elkeseredést és önmarcangolást egy idő után dühös akarás váltotta fel és (feladás előtt egy kicsivel) mégis elkezdtem annyiszor fejni, ahányszor Lujzi megéhezett. Ez úgy nézett ki, hogy Lujzi szólt, megkapta a lefejt mennyiséget (minimálisat), majd a tápszert, amennyit kért, elaludt én pedig nekiálltam fejni. Éjjel is. Nagyon vicces volt, hogy a nap nagy részében Lujzival a vállamon vagy pumpával a mellemen mászkáltam. Volt olyan nap, hogy ezek mellett csak egyszer volt lelkierőm szoptatással próbálkozni, Lujzi annyira nem akarta. Volt olyan nap is, hogy Lujzi ahányszor jelzett, először cicivel próbálkoztam (persze, csak ha elfogadta) és utána kapta a többit. Volt, hogy a sorrenddel megfordítottam, hátha... Szóval Lujzi igényeinek szem előtt tartásával minden lehetséges variációt kipróbáltunk családi összefogással.
Nem akarom tovább ragozni az első idők őrületét, jön a lényeg.
Másfél-két hónap után elkezdett lassan, de észlelhetően nőni a lefejt tej mennyisége, a harmadik hónapra pedig eljutottunk odáig, hogy a 7-8szori megéhezéskor már csak anyatejet tudtam adni a Kislánykának.
Aztán a harmadik hónap végén egyik nap Lujzikám elkezdte követelni a cicit és úgy szopizni, mintha mindig ezt csinálta volna...
Most lesz kétéves és egy hónapja szokott le a délutáni és éjszakai szopizásról, mert a kistesó azt hiszem, csak a magáénak akarja tudni a szervezetemet
Hát nálunk így volt.
Sziasztok, minden jót!