Lara - kissé hullámzó még a lelkem világának a hangulata, épp tegnap hibbantam meg ismét miután megnéztük az "Apja lánya" c. filmet és az extrákban olyan bájosan végigtaglalták, hogy milyen csodálatos dolog is szülőnek lenni és van akinek ez sosem adatik meg. Na kész voltam! Alig bírtam abbhagyni a bőgést. Aztán éjféltájt a férjecském "beszélt a lelkemmel" és újra felébresztette a reményt. Nem tudom, hogy csinálja, mert látom, hogy azért Ő is szomorkodik belül ilyenkor, mikor kiborulok, de olyan sok erő van benne és mindig meg tud vigasztalni. Nem tudom miért de most annyira labilis vagyok.
Zsebike - Most megfogtál. Még fel sem hívtam a Kaálit, egyszerűen nem volt lelkierőm, hogy belemondjam a telefonba, hogy "sajnos megint nem sikerült, mikor menjek legközelebb?". Pedig tudom, hogy meg kell tennem, de csak halogatom. Este mégis odajutottunk az édes kicsi férjemmel, hogy talán megpróbáljuk az örökbefogadást. Már a multkori után is biztosnak éreztem magam benne, aztán csak hagytam a dolgot, gondoltam hátha a második sikerül. utálom néha magam amiért emiatt is ostoba gondolatok fordulnak meg a fejemben. Mindig arra gondolok, hogy talán nem fogom tudni úgy szeretni, mintha a sajátom lenne. Hogy ha majd elkezd nőni és "csúnyácskának látom", vagy butuska lesz, akkor majd arra gondolok, hogy persze, mert nem is a miénk. Vagy ha felnő és keresni akarja majd a saját szüleit, az igaziakat, és hogy az mennyire fájna akkor...ilyesmi ostobaságok járnak a fejemben. De aztán, eszembe jut, hogy ez mind védekezési mechanizmus, mert persze, hogy szertném, hiszen bármilyen kisgyereket tudtam eddig szeretni, csak egyszerűen sajátot szeretnék a legjobban, aki belőlem és a férjemből van. Akiben felfedezni vélem a belőlünk származó hasonlóságokat. ÓÓÓ, már megint gyötröm magam.
Annácska - bocsánat, de nem akartalak felzaklatni, bár lehet ha fentebb elolvasol, megint zaklatólag hat, folyton így gyötröm magam, eddig le tudtam zárni és tudtam folytatni az életem, de most nem megy. Talán több idő kell. Nem tudom. Néha úgy érzem, örök körforgás az élet. Reggel felkelek, kávézom, dolgozni megyek, megint kávézom (szükséges rossz), olkor elmegyek az isibe, tanulok, hazamegyek és csodálom a csendes lakást,együtt eszem apával, dvd-t nézünk vagy beszélgetünk, aztán fürdés, alvás. Másnap dettó ugyanez. És arra gondolok, ha nem lehet gyermekünk, mindig csendes lesz a lakásunk és egyszer utálni fogom az egészet.
Zsu - köszi, és sajnálom, hogy megkínoztak.
Ne haragudjatok! Talán nem is kellene jönnöm amíg nem leszek normálisabb, mert csak rossz hatással vagyok itt rátok. Bocsássatok meg érte. Remélem elmúlik.
Manó