Simine!
2002. október 9.-én szültem az Istvánban, akkor már "csak" 4 ágyas volt a vajúdó. Én is ott kezdtem, de nem birtam feküdni, mászkáltam, késõbb csatlakozott hozzám egy másik vaúdó is, neki is kilóméterhiánya volt. Velem ott lehetett a párom és anyósom is bejött. Aztán mikor a fájások már könnyeket csaltak a másik lány szemébe akkor bementek a szülõszobába ahol csak õk lehettek és a személyzet. Aztán amikor már állni sem birtam akkor bementünk mi is egy szülõszobába. Engem abszolult nem zavart, hogy van ott más is, hiszen ugyanazt éli át amit én, ugyanúgy fáj neki is, mint nekem és nem azzal voltam elfoglalva, hogy Õ hogy szenved, hanem próbáltam "túlélni"
egy-egy durvább fájást amirõl késõbb kiderült nem is igazán fájt....
Szóval azért nem olyan rossz a helyzet és ha van üres szülõszoba, nincs csúcsforgalom akkor már jóval elõbb is bemehettek. Ráadásul nekem nagyon tetszett, hogy miután megszületett a pici a 2 órás megfigyelési idõ alatt az egész családom ott lehetett. Anyósomék, szüleim, párom és a testvére. Na meg a baba is végig ott volt, csak öltöztetni vitték el. Egybõl mellre tehettem és kint az osztályon is végig velem lehetett. A csecsemõsökkel is meg voltam elégedve mindegyik jött legalább 1x napotna, hogy mit tud segiteni, megy-e a szopi. Már csak ezért is megéri "elviselni" a vajúdoban eltöltött idõt a többiekkel, de tényleg nem vészes.
Puszi
sasha