Szia Pirus!
Csak annyit még az elsõ kérdéseidhez,hogy szerintem is maradj ebben a kórházban,mert itt tényleg nem olyan rossz a helyzet mint ahogy gondolod.
Én nagyon díjaztam hogy nem jöhetett be senki a szobákba,és így akkor szoptathattam a babámat amikor akartam,és nem amikor vége a látogatásnak
Az persze nagyon nem tetszett hogy sok anyuka kivitte az átjáróba az újszülött babáját,ahol alig lehetett levegõt kapni a sok látogatótól,és többek meg is fogdosták a gondolom meg sem mosott kezükkel a babát.
Lehet hogy csak én vagyok háklis,de ettõl a hátamon is felállt a nemlétezõ szõr is.
Ja,énrám olyan gyorsan tört a baby-blues,hogy csak néztem.
Egyfolytában csak sírtam,és nem tudtam megmondani senkinek hogy mi bajom van,de a nõvérkék nagyon aranyosak voltak
,mikor kint ültem éjszaka,mert nem akartam zavarni a többieket a hüppögésemmel,odajöttek hozzám,és elmesélték hogy ez tök természetes(persze olvastam én is róla,de nem hittem volna hogy én is belekerülök),és nyugodtan sírjak meg stb...
Persze biztos õk nap mint nap találkoznak ezzel a problémával,de ismertem már olyan nõvért is akit annyira nem érdekelt semmi,csak hogy legyen már vége a mûszakjának.
Szóval ne ijedj meg akkor sem ha úgy gondolod hogy ez rajtad nem foghat ki.
Végülis nem is volt olyan rossz sírni mikor egyedül voltam,csakhát a rokonok....
Amikor mindegyik ki akarja találni hogy mi bajod van,de közel nem járnak az igazsághoz,na azoknak meg se próbáld elmagyarázni.
Lehet hogy csak én voltam ilyen hisztis,de a páromon és a családomon kívül senkit nem akartam látni.Ennek ellenére jöttek egy csomóan,de hát hogy mondja meg az ember hogy most neeeeeeee,majd ha otthon vagyunk meg stb...
Lehet hogy ebbe az is közrejátszott,hogy napi 3óránál többet egyszerûen nem tudtam aludni,és minden percet sajnáltam, amit ágyban tölthettem volna a látogatók szórakoztatása helyett
Na most gondolom lesznek akik megszólnak,de én ilyen voltam.
És szerintem a következõnél is hasonlókra számíthatok.