Kiemelt témák

Évus!
Én 7 évig bírtam otthon, az én szüleimnél. Jánosod nagyon szépen mondja, és teljesen igaza van. Csakhogy.... sártengerre nem lehet sztrádát építeni.... ha mégis, akkor folyamatosan rázza a kocsit. Megtapasztaltam.
Amit írsz, arról feltételezem, hogy Te is olvastad Liedloff könyvét, ha nem, akkor abban benne van a végefelé, hogy a többgenerációs modell nagyon klassz, HA: minden felnőtt ép és egész lelkileg és nem a saját kompenzációival küszködik. Egyébként - bár nem így írja - egymás agyára mennek. Saját tapasztalat igazolta.... Egyébként a különélés mindannyiunknak nagyon-nagyon jót tett (kivéve anyagilag, ami ugye sokadrangú, de megemlítendő tétel).

Liedloff kivonatot olvastam, Orsi jóvoltából. Meg követem a mamami.hu-n az olvasókört. Sokan nélküle is így gondoltuk, erre tendáltunk, nagyon jó megerősítés. De aki mélyebbre ás benne, és valóban belegondol, következetesen, annak rémisztően bűntudatkeltő. Mert kivitelezhetetlen itt, a kétszer két sávos autóutak médiauralta, technológiamániás, elidegenedett, eldobható világában, amelynek mi is részesei vagyunk, már azzal is, hogy a képernyőre meredünk e percben is.
De ez a többgenerációs kérdés, ez persze CC nélkül is világos.
Akármerre nézek, játszmák, nyomasztás, versengés, felülkerekedni akarás. Nem az a fontos, hogy mi vagy Juli jól van-e, hanem hogy igaza legyen.

Csúcsrajáratás: drága, nomádtáboros, kamaszéveimet meghatározó biológiatanárom mondta egyszer: hogy ki milyen ember, nem a jólétben, nagy boldogságban mutatkozik meg, hanem amikor szívás van, építkezés, betegség, fogyatékos gyerek, nagybeteg anyós. Mert boldogságban könnyű jó fejnek lenni.

A mamami.hu-n (Minden más) indítottam testvérügyről topikot, mert Julival kétgyerekes család lettünk, és ez váratlanul engem visel meg jobban, nem a nagyot (aki hat és fél éves). Nem a csecsemő, mert vele boldogság minden, hanem a szerkezet- és életmódváltás.
Ott írtam erről, és nagyon kíváncsi lennék, mit szólsz, Zsu, Jad. És Orsi, és Szilvi (hasonlóról írtál Lívia kapcsán).

(Ott bensőségesebb, hasonlóbb gondolkodású az egész, akkora a fórum, mint itt ez a topik. És mindenki hordoz, pelust mos, CC-zik.)

Én is boszi vagyok, ingerült, elkeseredett arcú, rugalmatlan, és belecsúszom játszmákba. Aztán önreflexió, rájövök. Dolgozni kell ezen. Hogy nyitva legyen a szívem, lágyan, passzívan. Hogy ne akarjak folyton valamit. Hogy olyan legyek, mint egy sima tükrű tó, amibe bármit bele lehet hajítani, nem bánja. Mint a szülésnél, mondja János, amikor sokadszor erőből reagálok a fiam renitens dolgaira. Ne állj neki ellen, hagyd, simulj bele.

még emésztgetem, amiket írtatok, csak Évuska, Neked:
http://szules.hu/index.php?id=1904&cid=23813
Az Alma utcában június 13-án lesz "Testvérek" csoport, hátha érdekel.
(Én nagyon szmezek Vele).

Hát menjünk. Nekem is elég sok eltemetett ügyem van a három bátyámmal.

Juli 4 kiló 24 deka, ami azt jelenti, hogy 22 dekát hízott az elmúlt héten. Kezdek aggódni Zsófi miatt.

é

Évuska 3 hónapja szabadultunk ki a szülői közelség okozta béklyóból. Ma már jól is éreztem magam náluk - vendégségben, látogatóban. Szerintem is ez a kulcs, igaz, anyagilag megterhelő, de azóta kapok levegőt.

Hm...

Igen az állandó csúcsrajáratás kemény tükör. Azért elfáradok. Befagy a tó vize eccer-eccer.
Az utóbbi napokban nagyon nehezen megy a ki-kitüremkedő egóm visszatessékelése. Én is szeretnék egy kis, csak egy kicsi időt eltölteni valahol, ahol nem kell készenlétben lennem, leoldhatok. (Sokat úgysem tudnék, ismeritek az érzést).
Mindig igyekszem visszagondlni a szülésre és az azt követő hetekre: "egedd el". A frusztrációt, a játszmát, a gőgöt, az elvárást. Mert milyen jó a megkönnyebbülés. Nincs is más választás, mert ha bennem marad, Melindán, Eszteren és Apján minden lecsapódik.
Csak a fáradtság-egyhangúság-bezártság nagyon rossz elegy tud lenni.

A családdal - legalábbis napi szinten -, nincs gondunk, nem egy városban élünk, anyagilag függetlenek vagyunk. De hát a felszín alatt sokmindent találni. És igen, nagyon nehéz sártengerre autósztrádát építeni. Rossz, ha az elfogadásban a gyengeség jelét látják, a konfliktus kezelése annyiból áll, hogy "majd elhomályosítja az idő". És nem néznek az ember szemébe, és képtelenek elnézést kérni. Ma már csak hallgatok, de az álságos családi együttlétek nagyon sok energiámat elviszik. A semmitmondó kérdések és válaszok. És hogy tulajdonképpen minden, az élet alapvető kérdéseit érintő téma tabu.
Úgyhogy próbálok kedvesen mosolyogni és ennyi.

Indianyó
Ismerős az érzés! Mi kb egy hónapja lakunk külön... igaz apát leterheli nagyon az anyagi nehézség, de az önálló életet nem cserélném el semmire... a jó Isten meg vigyáz ránk reményeink szerint!

Évuska

�s úgy szeretni (ebben áll János nagy tudománya), hogy a másik szabadnak és jónak érezze magát. Derűsen, figyelemmel, nyitottan, ítélkezés és elvárások nélkül.

Ezt olyan szépen írtad... annyira szeretném ha ez menne nekem is... de sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon sok a sérülésem nekem is... de azért törekszem...



Abigél gyönyörű név! Nekünk is nagyon tetszik a Rebeka és a Sára mellett! Remélem lesz alkalmam majd lánynevek közül is választani!


Indianyó
Hova költöztetek? Itt láthatsz rólunk képeket ha érdekel:
http://babszemecske.freeblog.hu/
sajnos képet a mi gépünkről nem tudok feltenni mert valamit kitöröltünk, ezért van elmaradás... de igyekszem...

uff, testvérkérdés... nagyon aktuális.... nem vagyok elég okos és a spontenaitás itt nem elegendő.... igazság nincs, és még csak nem is két oldala van, mint az érmének, hanem ahány ember, annyi oldal. Végeláthatatlan. Bennünket is megviselt a létszámnövekedéssel járó átrendeződés. Zsuzska mondta egyszer: - Anya, én úgy féltem, hogy megint lesz kistestvérem, de most jó, mert sokat megfoghatom (ölbe veheti lényegében egyedül). Most inkább Petikére haragszik, mert lágyabb vagyok vele. De könyörgöm, az egyetlen fiúgyerekem és az első otthonszülött. Neki köszönhető, hogy van ez a topic...is, meg én is visszajöttem magamnak a funkcionális anyaságból!
Igen, Évus, valóban lelkifurdaláskeltő a Liedloff könyv, nekem van is rendesen, nem véletlen vettem függőágyat. Bepótolni az elmaradt hordozásokat. Jó lenne elmenni erre a tesócsoportra....

Sziasztok,
köszönöm a köszöntéseket. Most futottam át az utóbbi napok beszélgetéseit.
Debrecenben voltam a "hivatlaos" szkamai konferencián. Hát elképesztően tanulságos és igen lehangoló volt.
Amíg idáig lehangolt, amikor a saját munkahelyemen olyan dolgokat kellett csinálnom, amivel nem értek egyet, most mégis megbékéltem a dologgal, mert sokmindenben fényévnyire vagyunk másoktól. Ott a kisbabák úgy születnek, az anyák úgy szülik meg őket, ami hihetetlenül magányos, szomorú, iszonyúan megrázó.
És annyi, de annyi teendő van, amennyit az ember el sem gondolna. És fogalmam sincs, hogyan kellene hozzáfogni. Azt hiszem, hogy valamilyen sajátos példamutatással. Csak ez egy össztársadalmi probléma, hogy elfogadjuk valamilyen potentát véleményét átgondolás nélkül, mert ő mégiscsak jobban tudja. Most nem az othonszülős kontra kórházban szülős anyákra gondolok, hanem a szülésznőkre.
És nagyon örülök, hogy a gyerekeimet olyannak neveltem és példamutatásunk kapcsán a nevelést el is fogadták, belsővé is tették, hogy gondolkodnak, nem fogadnak mindent el azonnal, nem engedik megvezetni magukat a média és a világ által, használják az eszüket és a szívüket. Meleg, jóravaló emberekké váltak.
Nahát, ez nem az otthon szültünk topic témája, csak mondom. És még egyszer: köszönöm a névnapi jókívánságokat!
Szeretettel

OFf: Mamacka Drága ! Éljen a legifjabb mi albérlünk a Keletinél jövök majd olvasni, ölellek

Hát, igen. Csatlakoznék az előttem szólókhoz, nehéz-ügyek ezek. Szülői és gyermeki vonalon egyaránt... Nagyon kifordultam magamból, úgy érzem, és remélem, hogy mihamarabb kievickélek ebből a mélységből...

Zsu! Megértem a féltékenységet, hasonló nálunk is. Zsombor tombol, rikácsol, ordít, ha szoptatok és ő nem kaphat azonnal. Úgy érzem, ez a vég. (Az én döntésem, hogy Őt is szoptatom még). Domi baba meg jól alszik kendőben, aztán slussz. Éjszaka is strapás néha, nem tudom, mitől függ, hogy szopi után nem alszik vissza, nyüglődik, pedig büfi is kijön, rajtam/mellettem van...
Túl sokat várok el ezektől a pici emberkéktől, nem kellene. Kényelmes lettem, vagy túl fáradt? És úgy érzem, hogy tönkreteszem az életüket, annyira rosszul csinálok mindent. Pedig nem így szeretném, de ez jön ki. És jó lenne, ha nem várnánk, hogy ha majd nagyobb lesz, jobb lesz. Íyg kéne jobbnak lennie, nem akkor, ha ez+az van...

Tudnék írni még szülői dolgokról (anyukámról, aki nem segít érdemben, mert én önző vagyok, csak magamra gondolok, neki még rajtunk kívül rengeteg dolga van...). Egyáltalán kell könyörögni segítségért? Célszerű lenne, de úgy döntöttem, nem fogok kuncsorogni, ha ez nem magától értetődik, hogy mennyire le vagyunk merülve mostanság.
És való igaz, hogy a távolság megszépít, még iskolás koromban titokban költöztem el hazulról, mert olyan volt a helyzet otthon, az 1 év mosolyszünet jót tett nekünk... De azóta sem stimmel minden köztünk...

Na megyek lassan aludni, bocs, hogy a többiekre nem reagáltam, Évuska, klassz a fotó! Rókica, majd írok én is Ágiékról.

sziasztok!
Mamacka, gratulálok Andorbabához! olvastalak az istvános topikban, nagyon szép szülésed volt! és helyes kis lurkód van )

Évuska! 22 deka, szuper!!!!!! éljen!


ez a testvéres műhely engem is érdekel. veletek is jó volna találkozni

Jad, szerintem nem vagy boszorkány
már amennyire neten keresztül meg lehet ítélni
a 2 éves pozitív tapasztalatnak nagyon örülök
(én most vacillálok, hogy már ebben a hónapban belevágjunk-e, vagy várjunk még egyet. ez leginkább a császár miatt lehet kérdés)

Évuska: mérgező szülők, nem olvastam csak hallottam róla, de sajnos stimmel nálunk is. az anyám azért nem jött el az esküvőmre, mert nem hívtam őt külön csak emiatt fel, az hogy apámnak mondtam, szeretettel várjuk őket, nem volt elég. én vagyok a gonosz hálátlan leány...
nagyon nem szeretnék ilyen lenni. pedig sokmindenben hasonlítok rá

Rita, a debreceni szülésekre gondoltad, hogy megrázóak, magányosak? miért?
(80-ban én is ott születtem...)

Orsi, ölelés, és kitartás neked!!!
(nekem sincs segítségem)

Orsi!
Petike is nagyon-nagyon hasonlóan viselkedett, aztán lassan-lassan lecsendesült. Pl. bejött, hogy a cumisüveges anyatejet - ami a melegítőben langyosult míg szoptattam - mindig ő hozta oda Panninak. Ha valamiért én mentem érte, vagy kézközelben volt, akkor kikérte magának, azaz hisztizett. Idő volt rájönni, hogy emiatt.... Aztán az alvás. Újra nagyon anyávalalvós lett. Főleg esténként. És a rohamokon semmi, de semmi nem segített, kizárólag, hogy felvettem a karomra... és a Te Zsombid még sokkal kisebb, mint Petikém volt akkor. segítség nélkül ez tényleg emberpróbáló lehet. Csak azt tudom írni, mint Edit: Ölelés, kitartás!!!

Editnek
A kétéves korkülönbségben lassan tapasztalt leszek . Dögnehéz, de nekik szuper! másféltől eljátszottak együtt. Most meg Panka röhög teli arccal Zsuzsón, aki bolondozik neki, hogy a maga négyésfélévével elmegy a diszkóba és úgy, de úgy billegteti a popóját, hogy majd el esik, Pepe meg azon nevet, hogy Panni hogy kacag.... szóval ez az egész rengeteg energiát ad és ilyenkor úgy érzem megéri. A napi rutint felülről jó nézni, hogy lélegzethez - lelki energiákhoz juss. Nekem ez mondjuk csak most megy, hogy már látom a folyamatokat a gyerekekben, de még így is ritkán tart ki egész nap. Ma sikerült, mert egy kedves barátnőmnek megszületett a kisfia, bár kórházban, de méltón és gyönyörűen, s ez nagy boldogság nekem.

Légyszíííí írjatok már olyan édesanyáról, aki önzetlenül segít!!!!! Mert lassan úgy tűnik, hogy mindannyian elbénáztuk a leszületést ! Néha én is utálok pálma lenni (ami ugye teher alatt nő)

Sziasztok,
érdekesek a gondolatok, amikről itt beszéltek. Ami a családi segítség és együttélés kérdése.
Nekem is elképesztően nehéz volt az első két gyereknél. Építkezés, munkahely, bölcsi-ovi. Otthonteremtés. És sokat gondoltam a szüleimre, hogy nem segítenek. És sokszor harag is volt bennem. ugyanakkor ép ésszel meg láttam, hogy felneveltek hármunkat abban az időben, amikor a három gyerek már egyenlő volt az elmeháborodottsággal, és most, miután felnőttünk, a szüleink is kiegyenesedtek a gyereknevelés terhei alól és kezdték a saját útjukat járni, megtalálták magukat, a hobbijukat, az élet delelőjén felépítették az új életüket. És ezt látva el tudtam fogadni a nehézségeket. És ha most a mostani magamra gondolok, azt látom, hogy kezdünk fellélegezni a gyereknevelés terhei alól, ma már inkább az anyagiak előteremtése a feladat és a biztonságos háttér nyújtása, a szellemi közeg, nomeg a tiszta ruha, ennivaló, de azt a fajta mindenpillanatos készenlétet már letehettük.
És már várom, hogy majd unokám legyen, mert elképesztően ég bennem még mindig a vágy a gyerekre, de remélem, hogy az unokákkal való törődésben majd a gyerekeink gondolnak ránk is, és nem kerül a szabadságunkba.
És így visszatekintve elfogadó vagyok a szüleinkkel és örömmel látom magamat a múltban, hogy épülésünkre szolgált a sok-sok nehézség.
Szinte regényt lehetne írni erről a korszakról.
Szeretettel: Rita

Hm...

Gyorsan a gondolataidra Rita:
Miután puffogtam itt vasárnap, még le akartam még írni egy két dolgot, de már nem jutottam vissza.
Most off leszek, de a tisztesség kedvéért leírom: az én párom szülei egyéb (nem találom a jelzőt) mércével mérve nagyszerű emberek, rendkívül szegényen kezdték, elindították a két fiukat és az én rigolyáimhoz is igyekeznek alkalmazkodni. De ez csak azóta van, amióta az unokáik anyja vagyok. És ez nem olyan jó érzés. Persze a gyerekeimet eszem ágában sincs megfosztani a szeretetüktől és viszont de a saját fiuk is fényévekre van már tőlük.
Igen, nem szabad számonkérni a ma 50-60-as korosztálytól, hogy a betegség, a halál, a születés, a szex, az érintés, az érzelmek tabu. Nem szabad számonkérni a konfliktuskezelési technikákat. Egyáltalán az önreflexiót,a nyílt beszédet. Hiszen honnan is tanulhatták volna. Csak így nehéz velük. És ők bizony nem találtak magukra, miután a fiaik kiszálltak a fészekből.
Az anyukám méginkább gáz: ő teljesen elmerülve az önsajnálatban nem tudja megbocsátani, hogy nem vettem magamhoz, nem tartom el, nem szenvedek vele. Nyíltan hálátlannak tart, mert nem finanszírozom a napi két doboz cigijét és az alkoholizmusát.

Testvér-témában hasonló dolgok miatt gyötrődöm, Melinda ugrál rajtunk, ha szoptatok, sokszor nyakon vágná Esztert ha hagynám, bár ezek olyankor jönnek elő főként, ha én nem voltam hozzá elég türelmes. Egyébként mellénk heveredik. De hát azt látja, hogy azért nem szaladok hozzá, mert Eszterrel vagyok. Húsz hónaposan ezt nem lehet érteni. Próbálok minél többet törődni vele, az éltet, amit te írtál erről Zsu.

Bocsánat a kisregényért.

Igen, én is pontosan azt kérdeztem a páromtól a hétvégén, hogy nem-e csak fáradtságnak hívom a lustaságot. Nem akarok anyukámra hasonlítani.

M.

Rosszul választottam betűméretet.

Még egy hosszú lélegzetű, és aztán tűnök.
És kicsit szomorú lettem, mert ugyan eccer itt azt írtam, h az én unokahúgaim mennyire másként gondolkodnak a szülésről és ez milyen jó. De sajnos látnom kell, h ez csak egyikőjükre igaz.
Egyikük várandós lett és megkeresett, azzal, h szeretné ha az ő szülését is azok kísérnék, akik az enyéimet. Merthogy abban a városban, amely mellett ő él, a szülészeten kötelezően ajánlott a gátmetszés először szülőknél. Én segítettem, azzal, hogy ha mégsem jönne be neki az a csapat és az a hely, ami nekem, keressen tovább. Én is azt tettem. De ragaszkodjon a háborítatlanságra törekvéshez, gátvédelemhez. Aztán az lett, h meg sem próbálkozott mással, a férje egyik ismerősénél maradtak, és mégis az lett a biztonság alappillére, hogy közel legyen a kórház. És a saját példánkon kellett megtapasztalnom, újra, hogy mennyire másból indulunk ki, ha a biztonság szót halljuk, és mennyire nem szabad még a szemöldököm sem felhúzni.
Védőnő, és azt tanították neki, hogy ha pl. elfolyik a magzatvíz, akkor be kell avatkozni rögtön, azaz legyen közel a kórház. Bár tudja, hogy az én gyerekeim a magzatvíz elfolyása után több mint 12 órával bújtak ki és az összes beavatkozás egy homeopátiás koktél volt, de nem segíthetek neki többet.

Nem X kórház kontra Y kórház történetről akartam itt írni, hanem arról, hogy majdnem beleestem Évuska anyukájának a hibájába, amikor próbáltam mégiscsak affelé terelgetni, hogy gátvédelem, ilyesmi... Nem. Ez az ő történetük.
M.

Melinda,
én ezt már a saját szülésznői tapasztalatomból ha lassan is, de megtanultam. mindenki mellé állokteljesen és a választásáért, a döntéséért nem kárhoztatom, nem jelzem neki, hogy én másképp gondolkozom dolgokról. Szerintem is az a fontos, hogy mindenki a saját bőrében jól legyen. Más bőre rám szűk lenne vagy lötyögne.
És azt látom, hogy annyira kusza a világ, az emberi kapcsolataival együtt. És a saját példámat látva: sokszor nehéz a belénk ivódott családi hagyományokból kilépni, mégha az ember lánya el is határozza: no, én bizonyt ezt sokkal másképp fogom csinálni, mint ahogy a szüleimtől láttam, és aztán visszaköszönneek az elkerülni akart megoldások. Én ezeknél teljesen összeomlottam, de úgy látom, hogy lassan /taln/ kikerültem ebből a bűvkörből.
A gyerekek kiskora sok szempontból nagyon nehéz lés embertpróbáló, ilyenkor sokszor kevésbé voltam tudatos, inkább zsigerből sikerül jól vagy rosszul a dolog.
Ma más a helyzet...
Off, tudom, hogy ez nem az otthonszülős téma. Elmegyek dolgozni.
Szeretettel

Sziasztok!

Köszönöm az erőt, ölelést!
Ma már jobb, talán kikászálódom ebből a dologból, fizikailag is+lelkileg is. Tényleg embert próbáló, nem hittem volna, hogy ennyire az. Talán Zsomborom is kezd kicsit lenyugodni, persze ahogy én is. A

Zsu! Ahhoz, amit írtál: vannak tényleg ilyen lelkileg feltöltős napok, órák, akkor nehéz, amikor a gyerekek is gyepálják egymást. Mostanában talán ez is csendesedik...

Szóval, nem reménytelen...

Rita! Nagyon szeretem amiket írsz! ha off, ha nem off.
Uff. én szóltam Jó, hogy Te már távlataiban látod a szüleidet is.

Korábban sok megbocsátási hajlam volt bennem, mostanság azonban kezdem nevén nevezni a látottakat. És ez jó. Nyilván nem konfliktuskerülő ez a magatartás, de muszáj határt szabnom, ha túllépnek a zónámon. Ha lehet simítón, viccesen, de ebben még nem vagyok profi. Bevallom, van alkalmam gyakorolni.

Ezt már jobb volt olvasni, Orsi.

Sokszor: mintha magamat olvasnám. Pedig nekem csak kettő van. Ők nem gyepálják egymást, csak néha Melinda szeretné Esztert. De ma pl. elkezdte azt, hogy nem elveszi tőle a tárgyakat, hanem direkt eléteszi, hangsúlyosan. Én meg dícsérem, hangsúlyosan.

És néha eszmélünk azért, hogy mennyire vissza fogjuk sírni ennek az időszaknak a biztonságát, amikor még itt vannak a közvetlen közelünkben.
M.

Különös, ahogy Titeket "látlak". Valahogy sajátosan felidéződnek bennem a fiatalkorunk érzései és problémái.
Az egyik énem visszasírja ezt az időszakot, talán a kisgyerekesség állandóságával és biztonságával. Kevesebb "életreszóló" döntést kellett hoznunkannak idjén, max annyit, amennyi a következő napi túlélsig szólt, programok, megoldások szintjén. Ahogy a gyerekek nőnek, a döntések is komolyodnak, mégha az elején az apróbb nagynak látszanak is. De életreszóló - szinte - a hova menjen suliba, ki tanítsa, mit tanítson neki. Revízió alá venni az elképzelkésemet, engedni vagy harcolni. Hogy a baráti társaságába hogyan szólok bele, egyáltalán beleszóljak-e, beleszólhatok-e. A kamaszkorban nap mint nap megvívni saját magammal, átgondolni, hogy egyes "kosolások" hátterében nem lehet-e, hogy az én egom van vagy az eldolgozatlan kamaszkorom...stb. Mi ésszerű, mi a rátelepedés.
És az élet delelőjén az ember lánya örül az önállóságnak, annak, hogy nem kell eléjük rakni a vacsorát, hogy már ha nem hatan üljük körül az asztalt, nincs hiányérzetem. Örülünk, hogy lehetünk kettesben, hogy nem kell feltétlen egyeztetni. A kisgyerekesség szabályosságát átveheti végre a felnőttkor spontanetitása is akár.
Persze elég nehéz megbírkózni az állandó gyermekre vágyakozással, paradox, de még mindig sokat és néha őrjítően vágyom gyerekre, pedig a szakmám ugye...
Nahát, ez meginta novákyritás gondolatmenet, de remélem, értitek, miről beszélek.
Szeretettel

Jaj, úgy átölelnélek mindannyiótokat.
Ha olvasom az életmorzsáitokat, rájövök: nekem olyan könnyű. És úgy szégyellem magam. Hat év korkülönbség, ideális lakáskörülmények, könnyű természetű, jó alvó gyerekek, érett lelkű, önzetlen, derűs, szerető Ember, aki itthon dolgozik (mostanában inkább egyáltalán nem), sok barát. És nagyon meglepődtünk, de valahogy anyagi gondjaink sincsenek (itt, a szüleim házában). És anyám is önzetlen, nagy segítség, többnyire.

És lemegyünk Fertőrákosra három napra, a vízen álló házba, ahol Juli fogant, csivognak a fecskék, lármáznak a szárcsák, Ruszt tele gólyával, időtlen derű, élhető világ, tócsönd, nádascsönd. Szőlőlugas, vörösboron dereng át a nap a Ráspi étteremben. Mindenféle ismeretlenekkel elegyedünk szóba, szabad lelkű emberek, világutazók (egy kanadai és egy német). Olyan magától értetődő minden. Juli nézelődik, kendőben alszik, szopik.

Most meg elmehetek fél órára biciklizni, mert narancssárga biciklit kaptam a harminckettedik születésnapomra.

Mondanám, hogy töltődjetek fel, és vessétek le a sok-sok bűntudatot, de ha nincs segítség?! Fel sem tudom fogni, milyen az.

Lányok, tényleg jó olvasni titeket, a gyereknevelési és családi gondolatokat és nem off, mert amikor mindenki offol az már nem az szerintem )

próbálom én is távlatból nézni a szüleimet, apámat sikerül is, tulajdonképpen anyámat is, csak nem tudom, hogy kezeljem, nincsenek igazi problémamegoldó stratégiáim. csak elfutok, ha 2 mondat nem elég, nem tudok, nem akarok vitázni-veszekedni, a telefont leteszem, szobából kimegyek.
tudom mi bántja és miért tart ott, ahol, de párszor már sikertelenül próbáltam rávezetni, miért idegenedtünk el tőle. főleg én, mert a nővéremmel jobban kijön. arra várok, hogy ő maga is rájöjjön erre. rá fog valaha?
ő sokkal liberálisabban nevelt minket, mint ahogy őt és a nővéreit a nagyanyám, igyekezett mindent megadni nekünk, de ebben a hajtásban elveszett az emberség. mindent és mindenkit pénztárca szerint mér- és aszerint, mennyit hajlandó gürizni a szüleinek gondolkodás nélkül, hajlandó-e a párját napokra otthagyni a szülők kedvéért.
én ebbe nem megyek bele, és a férjem sem, ezért vagyunk egyedül, ezért nincs segítségem.

ugyanakkor élvezem azt is, hogy senki nem szólt bele a szoptatásba, abba hogy Linda köztünk alszik, hogy mit adok neki enni, inni, hogyan öltöztetem, stb.
igaz, az alvással nagy gondjaink vannak. imádom hogy velünk van éjjel, de a férjemet már nagyon zavarja, és mivel sokat rugdos, amikor pocakom lesz megint, ez veszélyes lesz. most mellénk rakott matraccal próbálkozunk. és meseolvasással szeretnénk a cicin bealvás szertartását felváltani. bejöhet? sírni nem fogom hagyni...

Évuska, kellemes pihenést nektek!!

Menjünk testvércsoportba! Tényleg. Mondtam is, és komolyan gondolom.

Olyan jó ez, rámondani valamire azonnal, gondolkodás nélkül, hogy igen, és akkor komolyan, nem bizonytalankodni, hozzáigazítani mindent... Így lett nekünk Juli.)

A testvércsoportba, a múltkoriba én is jelentkeztem, d pont aznap volt az otthonszülés miniszteri találkozó, inkább oda mentem, mert az is fontos volt.
Én igazán a saját húgommal való kapcsolatomat szeretném megfejteni ezáltal. Az én gyerekeim nagyon jó testvérek. Mindegyikük elfogadja, hogy a másik egy más ember és sajátosan szeretetteljes a kapcsolatuk.
Elutazom Glasgowba szombaton hajnalban, egy szülésznői világkonferenciára. Úgy irigylem magam, hogy eljuthatok.
Szeretettel gondolok mindannyiótokra: Rita

Te melyik kórházban dolgozol, Rita?
És szülések, naponta?
Abortusz is?
Azt hogy lehet kibírni? Lehet nemet mondani?
Olvastad gyermekklinikai kálváriánkat? Szerinted ez a feudális szemlélet mennyire általános?
Jó utat! Glasgow nagy királyság.

Szilvi, olvasol minket?

é

Mamik
Évuska miatt néztem be hozzátok és valahogy itt ragadtam olyan jó benneteket olvasni, pedig nagyon nincs időm!
ugye nem baj????

Köszönjük a gratulákat! Gyönyörű háborítatlan szülésem volt és nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy részem lehetett benne!


Évuska
Neked írnod kellene! Annyira jó olvasni a stílusod... vagy ez esetleg a szakmád?

Nálunk is két év a korkülönbség, nekem most még könnyebbnek tűnik mint anno Áronommal. Talán a nem alvásban rutinosabb lettem, meg Áronom végig szopizott így gondoskodott arról, hogy a cicik karban legyenek tartva, nincs is velük semmi gond...

A feudális állapotok mindennaposak és kórházanként különböző mértékűek. orvosonként is nagyon változó a kép.
Az abortuszról az a véleményem, hogy nincsen jogom ítélkezni mások döntése felett. Azt gondolom, hogy aki egy ilyen súlyos döntést hoz, az jól átgondolta, elsiratta vagy az élete végéig cipeli ezt a terhet. És még feltehetően az utána megszült gyerekek is. Miért tetézzem azzal a baját, hogy még valamilyen, gondolati módon beleavatkozzam a magánügyébe, döntéseibe.
Ha orvos volnék, sem gondolkoznék másképp, mert abban az esetben csak egy eszköz volnék. És persze a dolog eszméletlenül összetett, társadalmi, iskolázottsági, egészségkulturáltsági és vallási kérdés egyaránt. Én meg hát egy szülésznő vagyok.
Szülésben lenni jó. Sőt nagyon jó, ha a szülés olyan méltó, hogy engem nem ráz meg. Azokban pedig talán más a dolgom, tompítani, igazgatni, moderálni, és ugyanúgy a pár mellett állni, mint egy nagyon szép szülésnél.
Nagyon jó egy párral lenni. Iszonyú fárasztó, de annyi energiát ad, hogy már ezért "megéri". Nem beszélve azokról a személyes, örök életre szóló kapcsolatokról, amik persze nagyon eltávolodnak az idővel, de a szülinapokon felidézve derül ki, hogy persze eltéphetetlen.
Hát csak gyorsan ennyit.
Ja: Kútvölgyiben, a Rákóczi Ági volt a "főnököm".
Ez az én véleményem, nem kell vele egyetérteni.

Rita,
tetszik, amit az abortuszról írsz. Nekem ez most nagyon "aktuális" téma, és borzasztó hálás voltam, hogy egyből találtam orvost, aki nem ítélt. Elég volt a magam (magunk) baja, nem lett volna még arra is szükségem, hogy keressek-kutassak, mert mindenki elhajt.
Természetesen azt is értem, ha van olyan ember, aki nem tudná csinálni, de örülök, hogy ez a lehetőség megvan érett, felnőtt emberek számára.


(Ha nem tudná mindenki: ez a kisbaba majdnem nem maradt velünk. Itt van a teljes történet. Nem rövid.)

Évuska, itt vagyok, igen. A szülőkkel való kapcsolat olyan bonyolult, hogy most nincs is energiám elkezdeni ezen gondolkodni.

Ja, jó utat Glasgow-ba! Érezd jól magad!

Mamacka, Zsu, mindkettőtöknek köszönöm a 2éves korkülönbséges hsz-eket. gyűlhetnek még

Rita, jó utat! várjuk a beszámolót, kíváncsi vagyok mi megy ott másképp. a debreceni szülészetről nem akarsz írni, nem publikus?
hasonlóan gondolkodom az abortuszról. engem a válásom tanított meg arra, hogy legalább próbáljak meg nem előre megítélni embereket egy-egy kiragadott élethelyzet alapján. (elég nehéz)

Évuska, ilyen életigenlésből született az én picilányom is. személyesen bővebben

meg is írom a jelentkezésem a testvércsoportra MOST

Sziasztok!

Jó olvasni Titeket!

Rita! Jó utat! Érdekes volt, ahogy összehasonlítottad a kisgyermekes és a nagyobb gyermekes családi életet. És én is vágynék kisbabára, azt hiszem. Mindig is vágytam. Most itt vannak és inkább a negatívumokat látjuk/vesszük észre. Hogy milyen fárasztó, stb. (Nem alszik, sír, kendőben sem jó neki, stb....)

Évuska! Klassz lehet Nektek ott Fertőrákoson! Irigyellek. És tényleg baromi jó a stílusod.

Rita én is nagyon szeretem, amiket írsz itt. ÉS az abortuszos gondolataid különösen jól estek, én is hasonlóan gondolom (még akkor is, ha én magam nem lennék rá képes semmilyen körülmények között) Jó ez a novákyritás gondolatsor

Most épp a Waldorf-olimpiáról jöttem benézni csordultig teli szívvel és különösen megérintettek felkavartak a soraitok. Jó, szép, mély és továbbgondoltató dolgokról esik szó, szeretem. Hiába, minden nagy konfliktus magában hordja az újjászületés esélyét, ebben az esetben itt ez nagyon jól sikerült.

Na ebben aztán tényleg semmi ON nem volt hehehe

Rita, köszönjük, amiket írsz!

Csodálom a többgyerekeseket... erőt ad a példátok. Segítség nélkül! Tesók, barátnők, ovistárs anyukája stb.?

Indianyó, találkozzunk, hívlak, jó?

Jad, Memme, gyertek testvércsoportba. Rita, nem érsz haza addig?

Köszönöm az írásművészetemre vonatkozó bókokat. Az élet ihleti. Alanyi költő vagyok, sajtólevelező: ha hülyeséget írnak, vagy dohányoznak a buson, beírok. És magyar szakos.

Évuska, pénteken szétkaszaboltam egyik ujjam, Összevarrták és eddig jól gyógyult, de most kicsit begyulladt. Nem merek semmit bevállalni a jövő hétre (se).
Most éppen jó alaposan igénybe veszek minden elérhető segítséget - párom szabin, anyu főz ránk, stb...
(tudtátok, hogy milyen nehéz egy kézzel bepatentolni a bodykat? főleg ha a kilenchónapos öntudatosan tiltakozik bármilyan célú hanyattfekvés ellen és olyan erős, hogy hasizomból simán felül... )

Jad,

jobbulást! Én tegnap "csak" megégettem magam a szendvicssütővel... Szerencsére már nem fáj, de kicsit megijedtem, hogy fél kézzel hogyan tudok létetzni...

Jad, jobbulást!!
remélem azért meggyógyulsz 13-ára
érdekes lehet az öltöztetés...

Orsi, neked is tessék gyógyulni, akkor is ha nem fáj.
vigyázzatok magatokra lányok!

Az abortuszhoz szólnék hozzá kedves Anyuszok. Nagyon off, de már egy hete poshad bennem ez a téma és bár nem tudott letisztulni, összeszedetté válni a történet, de muszáj megosztanom Veletek, hogy könnyebbüljek:

- nemrég előadást hallgattam egy olyan asszonytól, aki azokkal az anyákkal beszélget el, akik abortuszt terveznek. Elképesztő volt, ahogy kezdte a témát. Statisztikákkal tarkította nulla mondanivalóját. A fogamzásgátlás marketingje volt a valódi tartalom, melynek feltehetően nem is volt teljesen tudatában. Ha mégis, akkor most megjárta. Ugyanis kevesen voltunk, csak pár anyuka, s vesztére jómagam. Mivelhogy vannak dolgok, amikre ugrom: pl. egyik helyi nőgyógyász orvos szerint - ezt az előadó mondta - a nők felelőtlenek (merthogy nem, vagy nem megfelelően védekeznek) és ezért sok az abortusz hazánkban. Bezzeg Hollandia!!!!
Ekkor már beszóltam neki, hogy ítélkezni nagyon könnyű. Azért nem ártana megvizsgálni, hogy mivel kell szemenéznie egy holland nőnek, ha ilyen választás elé kerül, s mivel egy magyarnak.
De tudjátok, min akadtam ki teljesen? Rákérdeztem, hgoy hogyan bír el azzal, hogy az aláírásán áll vagy bukik egy baba élete? A válaszból kiderült, hogy ez az ember, aki gyakorlatilag az aláírásával engedélyezi a kérelmezett abortuszt, na ez az ember menekül, és menekül. És páncélt növeszt, hogy nehogy már megérintsék a történetek. És önigazol, hogy ő nem is igazán megfelelő erre a posztra. Meg kiég.....
Próbáltam megfogni, ahol csak lehetett... Végül elintéztek annyival, hogy az érdeklődő - értsd kötözködő - anyuka kezébe nyomnak egy szórólapot a kisbaba fejlődéséről az anyaméhben


Összegezve ez derült ki:
- ha vki abortuszt tervez és elég meggyőzően adja elő érveit, akkor a nem ítélkezés jegyében meg is kapja (nők önrendelkezési joga címszóval)
- azonban nem kerül vizsgálat alá, hogy az illető tisztában van-e azzal, mit tesz. Csupán az anyánál fellépő fizikális következményeket taglalják neki, a lelkieket szőrmentén. Sőt nem is "terrorizálhatják" lelkileg (pl. Szívhang hallgatás, uh, babafejlődési tájékoztató)

Erre megszólalt egy örökbefogadó szülő, hogy milyen sokan várnak gyerekre, mért nem lehetne ezt megemlíteni nekik? Válasz: az anyák többsége felháborodik, hogy kihordja, megszüli és aztán odadobja valaki másnak a saját gyerekét???? Értitek???? Nagyon felkavaró volt. És nem volt szó nyitott meghallgatásról, bizalom elnyeréséről, segítségnyújtások lehetőségéről, abortusz utáni lelki gondozásról, feldolgozócsoportról, semmi-semmi igazán hasznos dologról. Úgy tűnt csak két válasz létezik: kritikátlan elfogadás és elítélés. Az asszony az elfogadás mellett döntött. De menekülnie kell. Menekülni, csukott szemmel.

Zsu,
én kaptam babafejlődési tájékoztatót, és ugye uh-lelettel kellett eleve a családvédelmihez menni.
Nálunk kb. fél másodpercig merült fel az örökbeadás. Azonnal elvetettük, a testvérek miatt.
Amikor én odamentem, nem akartam meghallgatást, bizalmam elnyerését. Azt akartam, hoyg ha már én így döntöttem, akkor ne álljon a bürokrácia az utunkba. Nem tudom, ez érthető-e.

Szerintem meg nem lehet előre elmagyarázni az abortusz lelki terhét. Ezt lehet vélelmezni, ésszes előrevetítetni, de megértetni egy 'krízishelyzetben' lévő anyával nem.

(Ne érts félre, nem vagyok kritikátlan elfogadó, és bizonyára sokan veszik túl könnyen a dolgot...)

Hogy érted, hogy 'menekül' a nő?
AMúgy, a mostani újra fellobban oltásvita kapcsán jutott eszembe, hogy én nem tartom jónak, hogy valaki más dönthet helyettem. Tehát, hogy ez a nő azt mondhatNÁ, hoyg nem engedélyezi az abortuszomat. Ne mondhassa. Próbálhasson hatni rám, de ne az ő kezében legyen a végső döntés.
Mert ugyenezek mondják akkor, hogy nincs jogom nem beoltatni a gyerekemet. Hogy megvédik a gyereket TŐLEM.

Csak olvasok, Eszter az ölemben, Emberem munka laptopjáról pipiskedek be a netre, mert nem otthon lakunk most. Testvércsoport nagyon kellett volna, de a két lányomtól egyelőre hátradőlni sem tudok, Apja ennél jobban már nem terhelhető.

Rita, ez a Glasgow... Én is irigyellek.

Abortusz...Volna mit hozzátennem, de annyira fáradt vagyok.

és szia Jad, én is elvágtam a bal hüvelykujjam, még mindig vérezget, és még kötszert sem hoztunk magunkkal...

Megyek, fürdetés köv.
M.

Sziasztok,
hajnalban megérkeztem.
Hát, elképesztő volt. Képzeljetek egy hatalmas termet, akkorát, amelyben lazán elfér 3500 ember, és mind bába. Nyolcvan országból voltunk ott. Feketék, fehérek, ferde szeműek, európaiak és indiánok. Mindenféle náció. Ausztráliából a bennszülött arcok. És mind mi kísérjük a babákat a napvilágra. Ferde szemű babákat és feketéket. Annyira felemelő érzés volt, hogy még most is beleborzongok. És a megnyitó része volt, hogy az ICM /Nemzetközi bábaszervezet/ itt lévő tagjainak a zászlójával befutottak gyerekek és a többi zászlő mellé tették...hát elmondhatatlan volt. Rákóczi Ágival úgy sírtunk...Annyi ember! Mind ugyanazt szereti csinálni! Hát nem tudom! Akkora élmény volt!
És hát én csak belecsöppentem, nem tudok angolul. kicsit szorongtam, hogy mi lesz, de még így is sokat kaptam. És rengeteg kapcsolatot szereztünk. Több cikket elkértünk az újságba, új erőt merítettünk az itthoni bábaszövetséget továbbgördíteni. mert azért, akik mi itthon csináljuk, munkahelyünk van - nojó, most az Áginak épp nincs- család, mindannyiunknál min. három gyerek, szülések, iskola, továbbképzés.
Hát majd lehet, hogy valahová fel tudok tenni fényképeket. Arcokat, bábatársakét.
Mindenkit szeretettel üdvözlök: Rita

átolvastam, jó kusza lett, de értitek, miről írtam.

Rita,
azért még írhatsz! De az érzés átjött...

Rita,

Memme, jobbulást a te ujjadnak is!

Rita, várjuk a további részleteket, de a lényeg átjött

Orsi, hogy vagytok?

Lányok!

Minden rendben, Domika édes, mosolygós kis jószág. Kis gömbölyűség, szinte csak széltében hízik, hosszában nem . Jókat alszik a hátamon, babakocsiban csak nézelődik...

Rita!
Nagyon jó lehetett annyi bába közt! Azért irigyellek, hogy ilyen klassz szakmád van...

Szilvi!
Hogy vagy?

Többiek? Szabin vagytok?

ujjam köszöni a jókívánságokat, szépen begyógyult, homeopátia és Bioptron lámpa rulez (még a botmixert is lenyomják )
Azért többet ilyet nem csinálok, ti is vigyázzatok a kezetekre.

Rita, örülök, hogy feltöltődtetek Glasgowban. Hallottam valahol, hogy "Midwifery Today" konferencia lesz októberben Németországban (ez mér ugye Neked is otthonosabb) - mész? Esetleg előadsz?

Mindenki örüljön a nyárnak (bár most pont medárdos, de akkor is)!

Mamacsibe, Évuska, jó volt ám Titeket látni - Lindának olyan szép kék szeme (nekem sose lesz kék szemű gyerekem, asszem), meg olyan kedves bogár, látszik rajta a cc-s nevelés.
Júliababa meg olyan emberkeszerű, még a nézése is olyan okos
(És ezer bocs hogy kérdezés nélkül felvettem, utólag töprengek rajta, nem tudom, mi ütött belém, nem szeretem más gyerekét tapogálni, szegényt meg cak úgy felkaptam. Csoda hogy nem szóltál be Évuska és nem vágtál pofon ) lehet hogy én azt tettem volna a helyedben )