Sziasztok,
megírtam tartozásom
jó hosszúra sikeredett.
************
Blanka érkezése
Szeptember 17. A kiírt dátum, valamit Apa szülinapja.
Reggel fél 8-kor kezdtünk a MÁV Kórházban az Ambulancián. Fájások semmi, a Doki megvizsgált, és megállapította, hogy a méhszáj magasan van és teljesen zárt, azaz spontán megindulás egyáltalán nem várható. Az előző császár miatt azonban nem várják meg sem azt, hogy meginduljon, sem mást, terminus után 1-2 nappal újabb császárral meg kell születnie, mert magas a kockázat. Konklúzió: másnap reggel 9 óra, professzori bemutatás.
Szeptember 18. Terminus + 1 nap.
Reggel 9 óra, terhespatológia folyosó.
Professzori vizit a terhespatológián. Bemutatás: a dokival és Török professzorral bementünk egy vizsgálóba, ahol a doki felvázolta az esetet (engem), és a professzor megvizsgált. Hát mit mondjak, fájt, mint a fene. Hátrahajló méhem van és (talán emiatt) a méhszájam nagyon magasan van. Emiatt már rengeteget szívtam a terhességek alatt. A professzornak rövidebb ujjai vannak, mint a dokinak, el sem érte a méhszájat. Megkérdezte, hogy miért volt császár az előző. Mondtam, hogy mert nem tágultam, és a műtét során kiderült, hogy a gyerek nyakán volt a köldökzsinór. Ezek után váltott két mondatot a dokival, amiből még a kötőszavakat is nehezen értettem, majd végül mondta neki, hogy akkor műtsön meg. Valamint megkérdezte, hogy akarunk-e még gyereket? Mondtam, hogy egyenlőre teljesítettük a tervet. Mire megkérdezte, hogy kérem-e a művi meddővé tételemet? Belémállt a levegő, valahogy kinyögtem, hogy nem, köszönöm, még meghagynám a lehetőséget, hogy talán egyszer mégis szeretnénk még babát...
Prof el, mondom a dokinak, hogy nem nagyon szeretem a "végleges" dolgokat. Mondta, hogy ne is törődjek vele.
Megbeszéltük, hogy nem húzzuk, ha van aznapra hely a műtőben, akkor hajrá. Volt. Várhatóan délután 1 és 2 között. Úgyogy felküldött a szülőszobára, mondta, hogy a vizit után jön ő is.
Reggel 10 óra, szülőszoba.
Felvétel az osztályra, előkészületek. 50 papír kitöltése, aláírása, mindent tudomásul veszünk, satöbbi. CTG megy, szívhang szép, fájások sehol. Mondjuk addigra már nem lepődtünk meg rajta... Drága férjem mindenhol velem, segít, kipakol, bepakol, mindent csinál, amit csak tud. Amikor levettek a CTG-ről, kicsit elmentünk sétálni, 11-re vissza szülőszoba, előkészítés. Beöntés (biztos, ami biztos), borotválás (fuj, de szar borotváik vannak, jobban jár, aki otthon előrelátó, én is az voltam, de sajnos néhány nappal korábban, így muszáj volt "rásegíteni"), branül felhelyezése (ezt ha lehet, még jobban utáltam). Telenyomtak folyadékkal infúzión keresztül. Az előttem lévő műtét (Turi doktornőé) késett, mert az asszisztens elment két kisműtéthez asszisztálni. A két orvos (Turi és Spánik) álltak és vártak, majd megegyeztek, hogy asszisztálnak egymásnak.
Ekkor már 2 óra volt. Végre elkezdődhetett az előttem lévő műtét, majd vége lett, kitolták a kismamát a műtőből. A percek ólomlábakon jártak, nagyon szerettem volna túllenni rajta, de nem ment ilyen egyszerűen.
Végül minden akadály elhárult, a műtő kész volt, volt doki és asszisztens, anesztes meg ami ilyenkor kell, úgyhogy elindultam a műtőbe.
Délután 13 óra, műtő.
Felültettek a műtőasztalra, és megkaptam a hátamba a spinális érzéstelenítést. Nem volt komoly, pici szúrás, nagyon jó volt az aneszteziológus (Ayoub George Dr.). Apa szép zöldbe öltözve az újszülöttvizsgálóban állt egy ablak mögött, onnan nézhette az eseményeket. Aztán hajrá... Elég gyorsan megszületett a leányka, fel is mutatták a maszatos kis fejét. Kiadták Apáéknak, ott szépen ellátták, leszívták a cuccost a kis orrából, megtörölhették, bebugyolálták, és visszaadták a műtőbe. Odatartották a kis buci fejecskéjét az enyémhez, de mivel minden kezem "foglalt", csak hozzáhújni tudtam, meg az orrommal megcirógatni szegényt. Aztán visszaadták Apának.
Eddig jó, gondoltam magamban, mostmár nincs sok hátra. De volt még. Szólt az anesztes, hogy "ki fogják venni a méhemet". Valószínűleg keresztbeállhattak a szemeim (reflexből azonnal összekombináltam a reggeli professzori megjegyzéssel), mert hozzátette, hogy "nyugi, vissza is teszik", vagy valami hasonló. Csak azért szólt, hogy furcsa nyomást fogok érezni a gyomorszájamnál... Mint műtét után kiderült, az előző császár varrata elvált, és gyarkolatilag megnyílt a méhem, a gyereket csak a burok tartotta... Még jó, hogy nem indult meg. 40 percig varrtak, egy örökkévalóságnak tűnt. A vége fele az anesztes még húzta is a dokit, hogy "Spánik doktor, nem szokott ilyen lassú lenni..." Mire a doki csak annyit mondtott, hogy "Háát, nem volt ez olyan egyszerű..." Köszi... Végül aztán befejezték, és kitoltak Apához meg a lánykához. Ott picit együtt voltunk, aztán Blankát levitték a csecsemőosztályra, és végül engem is az őrzőbe.
Blanka 2008. szeptember 18-án 15:26 perckor 2600 grammal, 50 cm-es hosszal, 33 cm-es fejecskével és rengeteg hajjal született.
Élete 2. napján 2390 gramm volt, 5. napjára meghaladta születési súlyát. Anyatejcin él. Sokat alszik, nézelődik, kedves, békés baba.
Mindenkinek ilyet kívánok!
Néhány kép a kisasszonyról (a kék ruha az óvatlanok megtévesztése, tényleg lány!
):
Ági