Kriszta,
én sem szeretnék félreérthető lenni
, ezért most írok egy kicsit hosszabban is (az előbb a kezemben vol a gyerek, azért voltam szűkszavú).
Szóval. Nekem sem jobb vagy rosszabb a véleményem pénzkérdésben az orvosokról, mint a legtöbbeteknek. Sőt, ha belegondolok, a közelmúltban inkább csak rossz példával találkoztam, sajnos
. Pl. mikor a fiam elesett és letört két fogából egy darab, és a férjem bevitte a Stomatológiai Intézet SÜRGŐSSÉGI GYEREKFOGÁSZATára, ott azért kellett egy csomó ideig várni, mert a dokinő az állami rendelőben a munkaidejében épp egy plázamaca fogát csinálta
. Most elkeveredtünk a környéken egy másik gyerekfogorvoshoz, akit előtte felhívtam telefonon -gyakorlatilag kizsarolta belőlem, hogy fizessek, mert -az ő szavaival élve- csak szívességből csinálja ezt. Roppant gyomorforgató volt
Vagy más -apósom szívbeteg, most januárban megint át kellett esnie egy csomó vizsgálaton. 4 éve, mikor bypass-műtétet csináltak, és most, mikor csak kontrollon volt, egyaránt súlyos tízezreket várt el mindenki, az UH-stól a konzulensig. Aki csak úgy, minden paraszolvencia nélkül ,,akart" bekerülni, az bizony kora reggeltől késő délutánig-estig ott ülhet a rendelőben, holott ezeknek a vizsgálatoknak egy része olyan, hogy előtte sem enni, sem a gyógyszereit beszednie nem szabad a betegnek
De miután elolvastam ezt a könyvet -illetve még nem értem a trilógia végére-, sokkal jobban átérzem azoknak az orvosknak a helyzetét, akik nem ilyenek. Merem remélni, hogy sokkal-sokkal többen vannak (még a 80/20-as aránynál is többen
), akiket tényleg lelkifurdsalás gyötör, ha el KELL fogadniuk a hálapénzt, mert meg kell élni valamiből, de ha a fizetése kitenné a nyugati átlagot, akkor könnyű szívvel visszautasíthatná és lassan elcsökevényesedne a hálapénz, mint juttatási mód.
Egy kicsit szeretnék a topikindító Anitához is szólni. Többen a fejéhez vágták, hogy amikor a férjét választotta, akkor tisztában volt a hátrányokkal is -mármint hogy nem fogja sokat látni. Szerintem ez nem egészen így van. Egyrészt ő a férfit választotta, nem pedig az orvost. Másrészt ha sejtette is, hogy sokszor lesz távol, más tudni és más megélni azt. Meg hát a remény hal meg utoljára
, én tutira abban reménykednék a helyében (meg a magam helyében is
), hogy egyszer valóban bekövetkezik a jóléti renszerváltás és akkor nem kell az orvosknak 24-36 órás ügyeletet vállalni éhbérért.
Azért meg nem lehet megsértődni, mert valaki visszautasítja egy túlfáradt orvos operálási szándékát -sokkal nagyobb az esélye, hogy hibát követ el. (A páciens modora természtesen bőven hagy kívánni valót maga után.)
Jamina