2003.12.18 22:35
Szerző: Anonymous
Érdekes történeteket írtatok H doktorról. Ki csupa jót, ki kész kegyetlenségeket.
Az tény, hogy egy orvosnak, akinek évi 400 szülése van, nagyobb esélye van a "műhibára". De ez nem mentség. Egy orvos igenis annyi pácienst vállaljon be, amennyi belefér az idejébe.
Nálam is ezzel rontott el mindent... Pedig aznap csak én szültem nála, mégis sietős volt neki...
...Tavasszal szültem H doktornál. A pénzt nem sajnáltam, és most sem sokallom, mert meg kell fizetni a jót..Ő jó doki volt, és lenne ma is, ha nem szaladt volna el vele a ló. De sajnos elszaladt. Nem tudhatja senki, hogy a pénz miatt, vagy csak egyszerűen nem tudott nemet mondani a kismamáknak. Ezt csak ő tudja. Aki ismeri igazán, az ez utóbbit is el tudja róla képzelni.
Indokolt császárral szültem, megvolt a kitűzött nap, persze az ügyeleti napján. De ez érthető is lenne.
Aznap is nagyon kedves volt, nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj. Aztán, ahogy bekerültünk a műtőbe, mintha kicserélték volna. Ideges volt, mert késett a műtős-segédje. Mire megérkezett, ő már belefogott a műtétbe, és amikor szóltak neki, hogy mindjárt jön, csak bemosakszik, azt mondta: "most nincs arra már idő, jöjjön azonnal."
El lehet képzelni, mit éreztem! Persze vitatkoztak vele a műtőben, hogy ebből még baj lesz, nem tartják miatta a hátukat, de azzal senki nem foglalkozott, hogy rólam van szó és a gyermekemről, és én mindent hallok. És a segéd egy laza kézmosás után elkezdett bennem turkálni...
De H.Sz.a világra segítette a kisfiamat, aki a leggyönyörűbb a világon, és ez mindent feledtetett.
3 napig nem volt semmi probléma, csak azt furcsáltam, hogy mindenkit megvizsgál minden nap az orvosa, csak én nem láttam a műtét óta az enyémet.
A 4.este belázasodtam. 40 fok. Csak infúzióval tudták levinni, gyógyszerekkel nem. Akkor nyúlt orvos először a hasamhoz. Visítottam a fájdalomtól. Felhívták a H-t, aki mondta, hogy reggel jön, ne nyúljon más doki hozzám.
Felnyitotta a sebet, talált egy gyulladt zsírcsomót, azt mondta, ettől lehet a láz, majd gyógyszerekkel visszahúzódik.
Egy hétig feküdtem lázasan.Akkor már tényleg nem tudták, mi a baj igazából, elvittek mindenféle vizsgálatra, de nem derűlt ki. Így altatásban felnyitottak.
Semmit nem tudtam másnapra, a H oda sem dugta a képét, hogy mondjon valamit, mi van velem. Egy nagyon kedves anaszteziológus és egy csodálatos szülésznő virrasztotta át mellettem az éjszakát, és mondta el reggel, mi is volt valójában. Fertőzést kaptam a császármetszés során, ráadásul a méhemből nem volt kitakarítva rendesen a vér.És még egyéb más nyavaja, amit most nem részleteznék.
Még két hetet töltöttem a kórházban, de teljesen csak négy hónapra rá gyógyultam meg.
A maradék 2 hétben sűrűn jött megnézni Herczeg dr,meg hívott is esténként, hogy vagyok, nincs-e lázam, és amikor megjelent, mindig elfelejtetett minden rosszat a kedvességével. Olyankor mindig elhitettem magammal, hogy félreértem a dolgokat, és nem ő a hibás. És attól, hogy a kisbabám ott volt mellettem egészségesen, már nem számított semmi más.
Azóta sem tudtam helyre tenni a dolgokat, csak most, hogy ezek történtek, most jövök rá, hogy akkor ki kellett volna nyitni a számat. A nővérkék, akik olyan kedvesek és gondoskodóak voltak buzdítottak,ne hagyjam annyiban, mondták hogy ha rajta múlott volna, lehet hogy nem élem túl. Lehet, hogy ez túlzás, de az biztos, hogy itt az idő, most már lépni kell ez ügyben.