Sziasztok!
Mivel már én se tudom, mikor hova írok, ezért ide írom le a kisfiam születésének történetét, és a tapasztalataimat, észrevételeimet.
Szóval én múlthéten szerdán reggel feküdtem be a kórházba, mivel előző nap a terhesrendelésen felment a vérnyomásom. Én kezdek rájönni, hogy szerintem az időjárásváltozástól, főleg mikor esik a hó. Na mindegy. Szóval bementem, megvizsgált egy Fruzsina nevü doktornő, aki tünemény, és halál kedves, szerintem külsős orvos lehet, mert kint az van a neve mellé írva, hogy externista. Szóval ő aznap nézett nekem magzatvizet, amit folyamatosan mondott, hogy milyen lesz, nagyon gyengén megvizsgált, majd közölte, hogy szőkésbarna nagy haja van a gyereknek. Én meg majdnem kinevettem, hogy ő ezt hogy láthatja, de mondta, hogy valóban látja (és tényleg igaza volt, mert a kórházban is, csak a Rolandnak volt szőkésbarna haja, tehát csere kizárva, persze a súlya miatt is:D )
Na aznap nem csináltak velem semmit, adtak vérnyomáscsökkentőt, persze egyszer felszaladt 170/100-ra akkor adtak egy puffot a nyelvem alá és attól lejjebb is ment.
Na majd másnap jött a Hajdu doki, megvizsgált ő is,meg a Járányi főorvosnő, mentem a szülőszobába CTG-re, ott a szüléssznő majdnem leállt velem vitatkozni, hogy miért oda mentem, és én hiába mondtam neki, hogy én nem tudom, csak ide küldtek, ő majdnem agyvérzést kapott, majd jött a dokim és ő mondta hogy azért mert a kinti CTG-re százan vrnak. Megvolt a CTG mondta a dokim, hogy ha elkezdődnek a fájásaim akkor szóljak, hát visszamentem a szobába és kikészítettem a szobatársaimat, mivel én csak mondtam hogy mit érzek, de én nem voltam benne biztos hogy az az. A csajok mr mondták, hogy menjek a szülőszobára, mert ez tuti, hogy az, én meg mondtam nekik, hgoy nem megyek, nehogy hülyének nézzenek. Aztán megvártam a páromat és vele elsétáltam. Vittem a kis motyókámat, erre a nagy fájásaim közepette okosan felfektettek a szülőágyra és a hátamon fekve CTG-ztek, kb két órán keresztül. Hát szerintem mindenki eltudja képzelni milyen jó érzés volt,persze a szülésznő meg ott sírt, hogy tök jó, de neki meg lassan ebédideje van, aztán bekötötte az ebédre a második infúziómat, ő meg szépen lelépett majd 3/4 órára kajálni, én meg ott szenvedtem, főleg úgy hogy az ágy úgy meg volt döntve, hogy majdnem lecsúsztam róla. Közben a dokim kereste a szülésznőt, az meg tajtékzott hogy hol van, míg én közöltem vele, hogy elment kajálni, majdnem infarktust kapott. A műtő meg csak rám várt. Még előtte megkaptam a beöntést nem gáz, szerintem abban a pillanatban már semmi se gáz.És valamikor még a műtét előtt megkaptam az édes kis zacskómat is (katéteres).
Na utána toltak is a műtőbe, addig nem is volt gáz, mert az ágyra még át tudtam magam feküdni, meg a műtőben is, inkább csak a műtét után volt kellemetlen, ott pucéron, nem 60kg-os emberként:D
Szóval ültem pucéron és elkezdtem remegni, majd jött a gerincbe az érzéstelenítő. Az volt a baj, hogy nem közölték velem, hogy a lábamba ilyen villámlást fogok érezni, vagy mintha megrázna vmi, szóval hirtelen ért, de utána azért mondták, hogy jönni fog mégegy:D
Miután beadták fekvés az ágyikóba, és jöhet egyik kézben az infúzió, vérnyomásmérés, másik meg az asztal széléhez volt, kötve amit a Sztakó folyamatosan az asztalhoz nyomott, és a végére már attól voltam készen
Amíg a babát kivették az kb 10-15 perc volt, az utána lévő rész volt kicsit húzósabb, azt már nagyon untam. Elég rossz volt,mert amikor kivették a babát nem hallottam sírni, és tök bepánikoltam, de jött egy szülésznő és ő mondta, hogy jól van a baba, apuka már kamerázza, én meg majdnem elküldtem a fenébe, hogy ne szivasson már tuti van vmi baj, de csak annyit mondtam nki, hogy az hogy lehet, mikor nem is hallottam sírni, aztán mondta nyugodjak meg már kint bömböl az apjának, és mikor később behozták, adtam neki vagy három puszit és elsírtam magam, és most is ahogy írom ezeket a sorokat:D Meg is lepődtem ,hogy milyen szép baba:D
Igaz mondjuk amikor a dokik meglátták mekkora a gyerek csak annyit mondtak: Úristen mekkora gyerek! Én meg gondoltam magam, mit aggódnak itt egy 4,5 kg-os gyerek miatt
Aztán üvöltenek be, hogy 5 kg-os a gyerek, gondoltam magamban jesszum, hogy nézhet az ki, de mikor behozták és láttam, hogy milyen kis formás teljesen odavoltam érte:D
A műtét is megviselt kicsit,mert eléggé halálfélelmeim voltak a műtét alatt, de az aneszteziológus dokicsaj nagyon jó fej volt, kb 5 percenként kérdezte hogy jól vagyok e. Amikor szarul voltam, mindig mondta, hogy miért. Meg megnyugtatott, hogy nincsen gáz.
Szóval a műtét után jött a két erőlegény akik a kis pehelysúlyomat nagy nehezen átdobták az ágyra és irány az intenzív. Ahol szerencsére volt egy Móni nevű lány, akivel nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy ő bent volt. Egész nap nem volt mozgás, éjszaka alig volt alvás, az érzéstelenítő kb 5 óra alatt ki is ment, de a háton fekvés- alvás az nem nagyon ment
Így kicsit szenvedtem. Kihozták aznap a babát, de nem tudtam cicire tenni, igaz tejcsim se volt, de erőm se volt oda tenni.
Majd másnap átmentünk az 5-ös kórterembe (5 ágyas, fürdő, wc a kórteremben), aznap még nem kaptam meg a babát, de másnap már igen, sajnos nekem az volt a baj, hogy egyrészt kicsi a mellbimbóm, másrészt először úgy volt, hogy csak bimbóvédővel tudok szoptatni (ekcémás a mellbimbóm) harmadrészt a gyerek mikor felkelt nem volt türelme az én cicimmel szórakozni, és az előtejem is csak szombat estére indult be. És legfőképp egy kiscsaj rám is förmedt mikor már nagyon sírt a baba, és nem ment a szoptatás, hogy dugjam már bele a gyerek szájába az ujjamat, hogy ne bömböljön annyira.
Én meg próbáltam megnyugtatni, utána mr elkezdtem lefejni a tejemet és úgy etettem. Szerencsére a tej megindult, csak a szoptatás nem ment, de úgy voltam vele, nem csüggedek, jön anyósom három gyereket szoptatott, csak tud vmit tanácsolni, és szerencsére mióta itthon vagyok, minden megy mint a karikacsapás
Igaz az első három itthoni éjszaka rossz volt, egész éjszaka fent voltunk, mint kiderült nem kell a babának éjszaka fény. Mióta nincs este 9-től hajnal fél 4-ig alszik
Szóval mindent egybe vetve, engem kicsit megviselt ez a szülés körüli dolgok, de mostmár csak a kisfiamnak élek, aki igyekszik felejtetni velem a rossz dolgokat.
Kicsit hosszúra sikeredett, de egyelőre ennyi.
Köszönöm a jókívánságaitokat, és a gratulációkat
Puszi Timie