Új privát üzeneted érkezett!

Akkor érdemes, ha már kb. 18 kg, ha nem alszik el útközben, mert az ott elég kényelmeztlen(vigyél kispárnát). Úgy is ki lehet próbálni, hogy kölcsönkérsz egy magasítót, belerakod a gyereket, és az nem jó, ha az öv a nyakánál egy át, nem elég magas még.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok,
a topik szuper!
Lenne mindenhez véleményem, de pont ma beszéltünk a férjemmel a gyerekülésrõl, arról írok tehát.
Skodánk van, ebben hétul nincs öv. Egy ideig rágtam a párom fülét, szereltessünk be hátulra övet. Õ is azzal érvelt, amivel tegnap egy ffi a tv-ben (nemtudomki, vmi minisztériumból).
Olyan autókba, amelyekbe GYÁRILAG nincs beszerelve biztonsáégi öv, ÉLETVESZÉLYES bebarkácsolni házilag övet. Ez vonatkozik az autószerelõkre is. Az az autó nincs bevizsgálva arra, hpogy ott hátul öv van benne. Nincsenek benne gyárilag megerõsítve azok a pontos, ahol az öv rögzül. Az autószerelõ belerakhatja, de az sohasem lesz olyan biztonságos, még akár anyaggyengülést is okozhat a kocsiban. Arról nem is beszélve, hogy láttam már olyat, amikor az üléstámlához van erõsítve az ülés. Az a dlgok netovábbja. A Skodában ui. a hátsó üléstámla elõredönthetõ, egy szimpla ék-szerûséggel lehet rögzíyteni. Egy erõsebb fékezésnél a gyerek gyerkeülésestül, hátsó üléstámlástul úgy repül elõre, mint a puskagolyó.
Az ilywen bekötések a szüllõnek a hamis biztonság illúzióját adják.
Persze, azt lehet erre mondani, hogy az ilyen bekötés még mindig jobb, mint a semmi. Háááát... Egy nagyon erõs fékezés esetén nagyon valószínû (írhatnám: biztos), hogy nem ér semmit. Akkor meg minek?
Nálunk a kicsi az anyósülésen , gyerekülésben (háttal) van bekötve. A nagy pedig háttal ül velem, õ az apja mögött. Mit ne mondjak, nem vsagyok túl boldog ettõl a kombinációtól, de ez van. Ha tehetném, Volvót vennék. Annál nem sok biztonságosabb autó van...

Egyébként vannak olyan taxitársaságok, ahol amikor telefonon rendelsz kocsit, lehet kérnbi gxyerekülést. Olvastam egyszer egy riportot a táraság vwezetõjével. Azt mondta, a legritkább esetben kérnek a szülõk gyerekülést...

üdv
Zsóka

Zsóka
 
 


SZiasztok!

Zsóka: én csak annyit szeretnék mondani, hogy december 6-án végig hivogattam a nagyobb taxitársaságokat, hogy tudnak-e gyerekülést biztosítani. Egyik sem tudott, de a többségüknél még hülyének is néztek, hogy mit akarok! Így nem mentünk taxival!

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 

 
 

Taxihoz még:
Mi elég sokat taxiztunk egy idõben. A kagylós babahordozót csak egyszer próbáltuk bekötni a biztonsági övvel, amit alig lehetett elõbányászni az ülések közül. nem volt túl boldog a taxis a tüsténkedésünktõl. Késõbb többször rákérdeztem, azt mondták nekik nem kötelezõ. És nem a városban történnek a szürnyû balesetek. És ugye... senki nem várhatja, hogy minden taxis 2-3 féle babaülést tartson a kocsijában. Most már egy ülésmagasítótól is boldog lennék a taxikban, de legalább, hogy ne legyen elrejtve a hátsó biztonsági öv.
Üdv.
Malacka
 
 


Szia Apa!
Biztosan lesznek eltérõ vélemények a különbözõ helyekrõl.
Pl. a Camponában van pelenkázó helyiség. Ez egy pici mosdót jelent, egy nagy márvány lappal. Szék nincs. Bababakocsi nem fér be. WC viszont van benne, ha jól emlékszem. Nagyon modern, nagyon jól tisztítható és teljesen használhatatlan.
De õk biztosan szörnyen elégedettek magukkal.
Üdv.
Malacka
 
 


Sziasztok!

A taxisoktól én nem azt vártam volna el, hogy minden autóban legyen gyerekülés, hnem, ha én mondjuk délelõtt 10-kor rendelek egy taxit délután 3-ra, akkor abban biztosítsanak nekem egyet. Nekünk van gyerekülésünk, de én nem tudom berakni a kocsiba, mert még sosem csináltam ilyet (nincs autónk), és úgy gondolom, hogy egy rosszul betett ülés rosszabb a semminél is.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Kedves Cory!

Leven extaxis, annyit fuznek hozza, hogy idövel talan lesz olyan kollega aki hajlando 50000-ert venni egy babaulest arra az elenyeszö max. 20 percre, amikor egy anyuka ilyen kocsit rendel es elmegy mondjuk 3 sarkot a kocsival a rendelöig. Aztan pedig kiveszi a kocsibol es hurcolja egesz nap a csomiban es esetleg nem tudja berakni a szallodas utas böröndjeit mert a gyerekulestöl nem fernek be... Meg itt Svedorszagban sem elegitenek ki ilyen jellegu igenyeket a taxistarsasagok, söt szerintem itt rosszabb a szolgaltatas minösege, mint Pesten. Hidd el nem a "nagypofaju" pesti taxis beszel belölem, de jozan paraszti esszel nem hiszem, hogy megerne beruhazni egy gyerekulesbe a taxisoknak. Ulesmagasito elfer a csomagtarto sarkaban es az talan valoban elvarhato lenne.
Nagyon jo a topic es csak amulok mik vannak odahaza, ld. maltai jatszoter amit ejszaka öriznek. Itt ennek nyoma sincsen, söt a legutobbi felmeresek szerint a jatszoterek nagyresze(65%) nem felel meg az EU biztonsagi szabvanyoknak.:o( Az igaz, hogy barmilyen helyre mesz- uzlet,
vendeglö- nem jelent gondot a gyereket tisztaba tenni. A buszok platoja lesullyeszthetö, tehat nem kell sulytemelve felszallni a kocsi belsejebe, a helyet a kocsi közepen automatikusan atadjak, viszont 2 babakocsinal több nem fer el es a soför szol, hogy ne szallj fel, ha mar megvan a letszam. Az egeszsegugyi ellatas meglehetösen specialis. A kisebbik lanyom itt szuletett, jelenleg 2 eves es összesen ket alkalommal latta öt gyerekorvos, ezenkivul a vedönö aki ellatja a hozzatartozo gyerekeket. Amennyiben nem akut a problemad, akkor kb. ket het a varakozasi idö arra, hogy fogadjon az orvos a gyerekkel. A vizit 6 eves korig ingyenes utana alkalmankent 100 korona, a normal biztositas felett. Szoval nem viszik tulzasba a tutujgatast.Nem veletlen, hogy a svedek jelentös resze jar Magyarorszagra kezeltetni magat, ahol ugye sokak szerint borzalmas az eu-ellatas. A terhes kismamaknak nem javasoljak vitaminok es asvanyok pl. Materna szedeset, minek az felkialtassal, de ha akarsz akkor szedjel csak eppen nem ajanlgatjak.
Mivel en nem elek otthon 3 eve, igy az otthoni helyzetet nem ismerem, de az elöttem szolok szösszeneteiröl nekem ezek jutottak eszembe összehasonlitaskeppen. Ha valamire kivancsiak vagytok, arra szivesen valaszolok, mivel ugyis az a velemeny, hogy Svedorszag a vilag legjobb orszaga igy valoszinuleg nem tul hihetö amiket leirtam.
Udv,
T
Totya
 


Tud valaki vidéki máltais játszóteret?
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


A tömegközlekedéssel kapcsolatban jutott eszembe, Bécsben utaztam villamoson, ahol bemondták, hogy kérem adják át az arra ....nak a helyet (pontosan nem emlékszem a szövere). Egyszer utaztam tök üres villamoson, ahol felszállt egy bácsi, és felálított, hogy az az õ helye (egy öregeknek, gyerekeseknek fenntartott székre sikerült lehuppanni).
És a legtöbb helyen van lift a metrónál és társainál. Bennem gyerekesként tudatosodott, hogy nálunk miért nem oldható meg a jobb oldalra állj a mozgólépcsõn mozgalom.

Máltai sincs mindenhol, nálunk tavaly nyáron leszedték a hintákat, hogy veszélyesek, és õsszel visszakerültek változatlanul. Na ebben mi a logika.
És nálunk is nem kevés szakrendelésre, vizsgálatra kell két hetet (és többet) várni, hogy fogadjanak.
Keke
 


Totya!

Nem szeretnék kukacoskodni: de, mivel ez az ominózus taxis társaság reklámozta, hogy ök aztán mi mindenre gondolnak!! Értsd: VAN gyerekülésük és ha a mama igényli, küldenek olyan kocsit, amiben van. Tehát szerintem nem túlzás az az igény, hogy egy -állítólag létezö- szolgáltatást próbálsz igénybe venni. (Azon pedig végképp nem akarok csámcsogni, hogy az ötödéért is lehet már kapni új babaülést.)
Aztán, magamból kiindulva, nem tartom valószínünek, hogy megérné a várakozás (nekem, kismamának) a ki-bemászás a kocsiból, csak azért, hogy 3 sarokra vigyen a taxis. Ha a nagyi a város másik végén lakik (pl. Békás-Csepel: min.4 jármü, 3 átszállással) talán kényelmesebb kocsival menni, márcsak amiatt is, hogy így egy embert kell elviselniKép
No, meg amiatt is, mert az elmúlt években a BKV oly' mértékben ritkította a járatait, hogy nem ritka 20-25 perces várakozás. Persze ha nem sikerül felszuszakolni magadat, a kocsidat és esetleg az 1-2 totyogó kölyködet, akkor várhatsz újabb negyed órát a következö -természetesen tömött- buszra/villamosra..
A máltai játszó ötlete tényleg remek, csak potom 15-20 millióba kerül egy játszó megépítése az önkormányzatnak. Így nem valószínü, hogy mindegyiknek telik ráKép
És ha pesti játszók túlnyomó többségét nézzük, a szar és a nagyon szar közé lehet öket besorolni.. és talán az sem akkora igény részünkröl, hogy kulturált helyen legyünk a gyerekeimmel, napi 1-2 órát. (A rossz játékok mellett csúfítják az összképet a padon alvó csövik és kutyáik, meg az éjszaka folyamán ott piázó emberek üres üvegei, hányadéka..brr!)
És tényleg, nálatok sokkal több beteg jut egy dokira, mint nálunk. A stockholmi barátunk is itthon mütette meg magát..
Talán ezért is tesznek meg mindent az itthoni sebészek (és egyéb dokik), hogy pár évig nálatok dolgozhasson: ui. az ott keresett pénznek a tizedéért dolgozik itthon, sokszor embertelen körülmények között.

(Ha túl zagyva voltam, kérlek tudd be annak, hogy mindeközben etettem, fürdettem és eltelt vagy 2 óra az elejétöl a végéig)

Üdv:

Verus

Kép
 
 


Zsomimama!
Miskolcon van "máltais" játszótér. Miért kérded?

Gyöngyöske


Sziasztok!

A taxi temaba picit belekotyognek... A ferjem tizenakarhany eve taxizik Pesten. Megkerdeztem tole, de olyat nem hallott, hogy barmelyik tarsasag is reklamozta volna a biztonsagi uleses autokat. A biztonsagi ov ugye nem kotelezo a taxiban (a biztonsagi ules sem, de mi sem megyunk egy sarkot sem nelkule!), ennek ellenere nala nincs elkeveredve. Azt mondta, hogy elvileg nem kotelesek az uleseket rogziteni, de o pl. minden tovabbi nelkul megtette mindig is.
Az en meglatasom a dologrol: ha kulturalt korulmenyek kozott akarok utazni kenyelmesen (nyaron legkondi es termeszetesen tiszta auto nem dohanyfusttel), celszeru "A" kategoriasat kerni. Egyebkent mint kisgyerekes anyukanak, nekem is volt olyan esetem, hogy egy kiszakadt ulesre kotottem be a gyerekulest, es a vegen ki akartak fizettetni velem az huzat arat, mondvan, en szakitottam ki. Ennel a tarsasagnal sokszor hallom a diszpecserektol, hogy pici babaval fog utazni, 1-2-3 gyerekkel akar utazni, mindezt elmondja, mielott kiadja a rendelest. Talan rendeleskor erdemes hatarozottnak lenni.

Pussza: Barbi
 
 


Barbi!
Tele 5-ös a ferjed?
Totya
 


Totya: ha azt mondom, szinte majdnem, kitalod, ugye? :-)
 
 


Örülök a véleménylavinának!

GYEREKÜLÉS: Természetesen nem ellene vagyok és szerintem törvény nélül is az örökmozgó picibabák be voltak kötve tisztességesen gyerekülésbe, egész egyszer?en mert így biztonságos a szállításuk. A kötelezôvé tétel egy csomó félmegoldáshoz vezet, meg olyan mintha lenne (nálunk pl. az ülésmagasítót csak egyszer?en berakják a lurkók és ráülnek, biztonsági öv nélkül, a városi közlekedésnél-nincs annyi 3 pontos öv), elölre nem rakhatom a picit, mert légzsák van. A taxis problémához annyit, hogy a törvény az ott rossz, hogy a baleseteknél szoros összefüggés van a sérülés mértéke és a sebesség között. Tehát a városban (lakott területen) a gyorshajtást büntessék és ne a gyerekülés használatát (mert ha taxiba nem kell, akkor miért követelik meg bárkitôl?). Tehát szerintem úgy kéne módosítani, ha már van törvény, hogy országúton, autópályán, vagy ahol a megengedett max sebesség ennyi meg annyi. Egyébként az egyik barátunk sokat besegít a szállításba és megoldhatatlan, hogy a három gyerekülést folyamatosan rakosgassuk az autókból (márcsak azért is, mert akkor segít, ha a férjem pl. nem ér vissza valahonnan- és persze nála vannak az ülések)

Nagyon örülök a fiúk kreativitásának. Én a topic indításánál arra gondoltam, hogy összeállítanánk egy jó kis listát, hogy mitôl éreznénk jobban magunkat és ezt elküldebnénk több minisztériumhoz is, mindenki válogassa ki belôle, ami rávonatkozik. Biztos van egy olyan fôosztály (pl. a családügyi minisztériumban) aki ezt koordinálná. Nincsenek illúzióim a bürokráciával kapcsolatban, de szerintem ez egy hálás téma, már csak azért is, mert nem biztos, hogy pénzt kell adni hozzá. (pl. csak az kaphasson építési engedélyt többlakások családi házak építésére, aki olyan szabványokat alkalmaz, hogy lehessen gyerekkocsival közlekedni)
Ezt a listát- a vágyainkat- (amit majd ugye meg kell szerkezteni egy pár hónap után- és a fiúkra különössen számítok ebben) el lehetne küldeni a sajtóhoz is- márcsak azért is, hogy ne csak a netezôk ismerjék.
Jó ötletnek tartom Apa felvetését, hogy csináljunk késôbb egy ilyen topicot, ami konkrét címeket tartalmaz, és Zalán felvetése se rossz a matricáról (bár ez pénzbe kerül-de hátha van ilyen szervezet, aki felkarolja az ötletet)

Eszter, nem akartalak megsérteni, de le kell írnom, hogy a mai világban, ahol állítólag szigorú törvények vonatkoznak az élelmiszerekre (rá kell írni, hogy mibôl mennyi), A Coca Cola egyik fô marketing fogása még mindig az, hogy a receptje szupertitkos és csak egy pár ember tudhatja a világon az összetevôket és az arányukat. Tehát normál halandó nem tudhatja, hogy mit adnak be neki.
Szofi
 


Sziasztok!

Elismerem, hogy a Wartburgba (Skodába etc) szerelõ által beheggesztett öv messze nem olyan megoldás, mint a gyári. Ezzel együtt szerintem még mindig többet ér, mint ha a kezemben fogom a babát, avagy a gyerekek lógnak a két elsõ ülés között (mert ki látott már olyan bekötetlen gyereket, aki a sejhaján csücsül végig egy kétórás (5 perces?) utat. Nekünk volt már olyan fékezésünk, ami azért az övnek nem volt katasztrófa, de a gyerek tuti beverte volna a fejét, ha nincs. Ja, ide tartozik: anno, mikor még 2 gyerekülés plusz 1 magasítóval rendelkeztünk, a ház elõtt törték fel a kocsit, és lopták ki ezeket belõle... azóta bezárjuk a csomagtartóba ha parkolunk valahol.
Játszóterek, hát gyanítom, hogy Mo a 65%-nál bõven több szabálytalan játszótérrel rendelkezik... az ovik és bölcsik udvaráról már ne is beszéljünk (volt már egy másik topicban, az elhíresült bölcsis tragédia után)

Szofi, mennyiért lehet egy használt Zafirát szerezni??? (amikor kb egy éve a Metró újság autós oldalán bemutatták, azóta foglalkoztat, hogy ilyesmi a megoldás, amibe befér több gyerek, de mégse busz, és befér a garázsunkba is) Más hasonló autók irányára is érdekel. Ugysem lesz sose annyink, de mégis, hátha.

Ildi

Ildi
 
 


Ildi!
Haragudni fogsz rám, mert azt kell mondanom, hogy attól függ. Kor, állapot felszereltség, stb, de mindenképen milliók (Az új ára egy alapváltozatnak, ami azért hét üléses: 4 milka)- egyébként városban lakó nagycsaládosoknak szerintem ilyen típusú autók jelentik az alternatívát) Üdv: Szofi
Szofi
 


Kedves Ildi!
Itt van elottem egy autos hirdetesi ujsag, irok nehany arat az egyteruekre, peldagyanant: Chevrolet Lumina(hatranya a haromliteres motor, zabalja a benzint...)1.399.000Ft.
Ezt azert irtam, mert az egyteruek kozul(mar amelyik nem veteranKép )ez volt a legolcsobb...
A legolcsobb Zafira 3.599.000, de majdnem full extras.
(csak egy megjegyzes, mi is autot keresnenk, amibe befer harom gyerek, es megfizetheto, viszont az Opel Zafiraba nem fer be harom gyerekules, kiprobaltuk!!)

Sajna ezeknek az egyterueknek hihetetlenul magas az aruk.
Nekunk Opel Astrank van, de a ket gyerekules melle nem fer be egy papirlap sem, nemhogy egy harmadik... Es mivel elobb-utobb szeretnenk egy harmadik gyereket is, esetleg magunkkal vinni a babakocsit is neha, csakis egyteru johet szamitasba. Hat, anyagi csodbe fogja taszitani a csaladot, az tuti!!
Ja! Meg valami. ket autorol tudok, amibe bizosan belefer harom gyerekules: A Renault Kangoo es a Citroen Berlingo.
Ildi, egyebkent milyen arfekvesu autot kerestek??
Bocsi, ha hosszu voltam, de sajna olyan regota keresunk mar idealis autot, hogy napra kesz vagyok a temaban.
eva
 
 


Sziasztok!
Nekem is Astám van, csepp hátú, mégcsak nem is kombi.
Amig a Zsomi pici volt, hordozóban ült elöl mellettem, bekötve. 90%-ban én vezetem a kocsit, ha 10%volt, akkor hára ültem. Most már hátul ül, egy Römer elég széles alappal rendelkezõ 0-18 kd ülésben, a jobb oldalon. 2 ülésmagasító éppenhogy befér, de befér. A nagyok, 7-9, azon ülnek, addig el sem indítom a kocsit , míg be nem kötötték magukat, hát egy hajszál sem férne be közéjük, de sikerült. A sima hungarocel magasító, aminek nincs "karja", nem fér be, de az nem is biztonságos. A sebességhatár szorítással ezirányban nem értek egyet. A balesetek nagyrésze városi forgalomban, 30-50 km seb.nél történnek,(koccanások, elsõbbségadás stb) ilyenkor egy bekötetlen gyerek rongybaba, az esetleg ott lévõ felnõtt, meg mázsás kõ, aki még agyon is nyomhatja. A korlátozás, és fõleg a betartatása nagyon fontos dolog. TV mûsor volt: Mo-n kb. 60% köti be magát. Európa nyugati felén ez 98%! A gyerekülés dettó! Lehet, hogy nem véletlen. Lehet magyarázkodnunk, viszketnünk a kényelmetlenségek (a sok macera a kikötés- bekötéssel)de szerintem ez a járható út. Úgy hallottam hogy 2-3 éven belül a kétütemû autókat be akarják tiltani, akkor pedig sok embernek marad a tömegközlekedés, a szívességkérés, esetleg újabb típusú autó. Egyébként nekünk elõbb volt ülésünk, mint autónk. A lányom születésére kaptuk-kértük ajándékba a családtól. A kocsit amivel karamboloztunk, kölcsön kaptuk.
A máltai azért volt kérdés, ,mert itt nálunk Gyõrben szép nagy kertjük van, de sehol egy játék, és iszonyatosak a játszóterek. De ezekrõl ebben a topicban már írtam, az elején.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

Én csak ahhoz szeretnék hozzászólni, amit Eva írt. Nekünk egy nagyméretû, NEM EGY LÉGTERES VW Passatunk van, és ebbe belefér egymás mellé három gyerekülés. Igaz, hogy középen csak kétpontos öv van, de akkor is van, és azzal is elég jól be lehet kötni pl. az ülésmagasítót. Persze jobb volna, ha hátul is mindhárom öv hárompontos volna, de hát nem lehet minden tökéletes. Mindenesetre egyenlõre (mivel nincs benne légzsák)a baba van a hordozójában elöl, én meg a két nagy között (mindkettõ ülésben) ülök. A csomagtere is jó nagy az autónknak, simán belefér a nagyméretõ ABC Design babakocsi, úgy hogy mellé még egy csomó mindent lehet pakolni.Mivel számos alkalommal törték már fel (elvinni nem tudták, de ezt most lekopogom) az üléseket mindig felvisszük. Ez persze hurcolkodás, de nem két fillér egy ülés sem, hát még három (jó, mondjuk a picit ülésestõl visszük mindenhova).
Nekem még az a nagy kérdésem a kötelezõ üléshasználattal kapcsolatban, hogy hogy akarják betartatni? Megállítják az autókat, megvizsgálják, hogy nem állnak-e fenn olyan okok amikor a törvény az ülés kötelezõ használata alól kivételt enged, és utána büntetnek? Vagy hogy? Ez egyenlõre nem világos számomra, de szerintem az õ számukra sem.

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Kedves Ildi es Eva,
nekem Citroen Xsara Picassom van, full extrasan 3.9 korul van, es abszulut csalad es gyerekbarat, en nagyon szeretem. Hatul harom kulon ules van, mind harompontos ovvel, befer harom gyerekules is. Gyerekeknek pohartarto, talca, ceruzatarto, lab alatt ketto db. jatektarto, csomagtartoban kulon lada, amit ki lehet venni es kereke is van, bevasarlasnal nagyon jol hasznalhato. Nagyon sok egyterut vegigneztem vasarlas elott, de a Picasso az egyike azon keveseknek, amelyikben az utasoldali legzsakot ki lehet kapcsolni, tehat babahordozot is be tudsy tenni magad melle. Jo meg a Renault Megane Scenic is, de valamivel dragabb ha ujat veszel, mint a Picasso, viszont a Scenicbol biztos tudsz hasznaltat venni, a Picasso meg eleg uj model, abbol egy fel eve meg nem lehetett hasznaltat venni.
Egyebkent az Est taxinal is van gyerekules, marmint lehet kerni. Szerintem is az a lenyeg, hogy ha taxit rendelsz, akkor tudjanak ulesrol gondoskodni, es nem az, hogy minden egyes taxi alapfelszereltsegehez hozzatartozzon.
andi
andi
 


Norcsi!
Nem ismered a jogalkalmazast?? Kép
Hat megallit a rendor, es titeket meg soha nem "maszekoltak" le ezert-azert? Egyszeru, megnezi mi van, radolvassa a kreszt, aztan veszi elo a jegyzettombot. Jo ha van nalad cm, hogy bebizonyisd, hogy melyik kolyok van 150 cm magas... Na meg vannak nyitott ertelmezesi kerdesek is a szovegben.
majd megnezem, es bemasolom a vonatkozo par sort a "kozelekedes a babaval" topicba, van olyan is.
udv
zsolt
Zsolt
 


Lehet, hogy ez az autós-babaüléses dolog megérne egy külön topicot? Kép
Üdv.
Malacka
 
 


Sziasztok!

Zsoltnak igaza van...
De mindegy. Szóval mi még nem tartunk ott, hogy kocsit nézegessünk, csak elképzelem, ha netán valamikor belevágunk egy negyedik babába, akkor nem lesz elég a Wartburg. Egyébként el kell mondjam, hogy a W. ba befér hátra két gyerekülés plusz egy magasító (nem hungarocelles, hanem kampós, jó drága volt...) (amíg volt...), és a csomagtartóban lazán szállítottuk az ikrek két babakocsiját, plusz a család teljes cuccát egy hónapra... Szóval én tkp. nagyon szeretem a W.-unkat, most már eléggé kiismertük, és tudom, min szabad kiakadni, min nem. Persze azt is ismerem, milyen nyáron 30 fokban teljes fûtéssel autózni (hogy ne legyen túl meleg a hûtõvíz)...
Az elfér benne három gyerek címû autók így engem momentán kevésbé érdekelnek, ha valaha veszünk valamit, nem akarok "kisebbe" beruházni, mint olyanba, amibe 4 is. De simán elképzelhetõ, hogy marad a 3 gyerek, meg a W. (történetesen két hungarocell magasítóval, és szerelõ által készült övekkel). Azért erõsen remélem, hogy még egy darabig nem tiltják ki az útról!!!! Tudom, hogy nem a leg környezetbarátabb, bár azért részben beállítás kérdése a dolog, de a szembeszomszédom teherautója sokkal durvább, az mégis mehet? (és ráadásul az utcán járatgatja, néha csak azért, hogy kicsit töltõdjön az aksi, vagy tudomisén, mert nem megy sehova, a kék füst meg a másik szembeszomszéd - 2 gyerek - kertjébe tódul...)
Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Zsolt!Kép Igazad van, de azért minket nagyon ritkán szoktak megállítani szerencsére. Látják, hogy ennyi gyerek, a normálisabbja azt mondja hogy menjünk. Na ez még a kötelezõ ülés-használat elõtt volt, viszont az is igaz, hogy mi akkor is üléseztünk mikor még nem volt kötelezõ.

Ildi. Én úgy tudom, hogy kitiltani nem fogják a kétütemûeket, hanem 2006-ra (azt hiszem) kötelezõvé fogják tenni a katalizátorokkal való felszerelésüket. De a magyar ember leleményes, már erre is kitaláltak frappáns megoldásokat, ld. a neten máshol, én azért nem akarok itt tippeket adni.

Sziasztok, tényleg lehet hogy az autósüléses megszólalásoknak nem ártana egy új topicot nyitni?!

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Tegnap Dunakiliti környékén, reggel egy anyuka vitte Corsával a gyerekét. Sem õ, sem a gyerek nem volt bekötve. A gyerek 7 éves, elsõ ülésen az anyuka mellett ült. Az út jeges volt, gyorsan mentek, megcsúsztak. Egy Seniccel találkoztak frontálisan. A gyerek kirepült a szélvédõn át, meghalt azonnal. Anyuka koponyaalapi törés, életveszély. A Senicben könnyebb sérülés asofõrnél: légzsák, b.öv. Utas csak b.öb: lábsérülés.
Aki akarja be is szkennelhetem a fotót, jól látszik a szélvédõn a lyuk, amit a gyerek feje ütött, és kirepült rajta.
Részemrõl elég meggyõzõ a kép.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok! Valaki írta, hogy egy taxis ecsetelte, hogy nem városban történnek olyan balesetek amihez kell az ülés, meg az öv. Én is így jártam tavaly, amikor taxival mentem. Vittem a fiamat egy kagyló ülésben, amit nem tudtam bekötni mert nem volt hozzá jó az öv. A taxis gyõzködött, hogy õ balesetmentesen vezet. Az üléssel ékeltük ki, de szerencsére nem történt semmi. Nekem Wartburgom van, övvel, és gyerekülésekkel. Igenis, hogy biztonságosabb, mintha nem lenne. És nem a városi közlekedésen múlik. Tegnap kétszer jöttek belém. Elõször a piros lámpánál megálltam, és hátulról jó nagy grafttal egy távolsági busz érkezett... Gyerek nem volt velem, de ha ott van és nincs bekötve, vagy ha én nem vagyok bekötve, hát nem tudom. Így azon kívül, hogy a nyakizmaim meghúzódtak, és ma nem forgolódok, semmi sem lett. Hazafelé meg az Árpád hídon megállt a sor, de a mögöttem jövõ már nem. Elég hihetetlen, hiszen évek óta vezetek balesetmentesen, de vannak kivédhetetlen esetek. Szerencsére a Warcsi jól bírta, a lámpát kicseréltük, lökhárítót kikalapáltuk. A Golf fél eleje leszakadt. A buszon persze szinte karcolás sem lett.
A Warcsiba beférnek az ülések, de ha lesz esetleg negyedik baba, akkor mikrobusz kell vagy egyterû. Vagy lábbusz. Kép Azért a legtöbben nem tudnak több milliós kocsit venni. Vagy le vagyok maradva?
Liesel
Liesel
 


Zsomimama! Mit keres egy hétéves gyerek az elsõ ülésén?
Tudjátok, hogy azt propagálják, hogy az ülésmagasító oldalirányú ütközéstõl nem véd meg (Városban nem a frontális ütközés fordul elõ gyakrabban..) Tényleg kéne egy új topic, mert eléggé elkanyarodtunk..
Szofi
 


Gyertek át vele a közlekedés a babával topicba!
[url=http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/282/223.html?1011167894" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/282/223.html?1011167894[/url]
Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok! Vissza az eredeti témához: kiakadtam, hogy a Brendonban nem szabad bevinni pelenkázó táskát. Nagyon hangulatos három gyerekkel pénztárcával, kocsikulccsal, mobillal a kézben vásárolni. Persze közben a kicsi büfizik, akkor vissza a bejárathoz, táskát ki, szájat törölni. A törlõt begyömöszöltem a zsebembe, hátha még kell és vissza. Kezdtem nagyon csinos lenni a telerakott zsebekkel. Persze ekkor a középsõ szomjas lett, ismét ki. ... A ruhatáros már húzogatta a száját. Kb. 10 perc és a nagynak kakilni kell. Persze nincs gyerek WC. Nálam ilyen esetekre van olyan ülõkére helyezhetõ papír védõ, na ismét a táskáért menni. Ekkor már kicsit ki voltam akadva. Elég megalázó, hogy egy babaáruházban még én érezzem magam roszul, mert gyerekeim vannak. A kicsinek szopizni kellett. Leültem a játszórésznél, mire szóvá tették, hogy bennt szoptassak a WC-ben. Na ekkor már ordítottam. És a WC.ben mit csinálok a nagyobbakkal, akik ott legalább eljátszottak? Úsztassanak papírhajót a klotyóban? Az undorító WC-ben közben összefogdosnának mindent. Nagyon jó, hogy van lehetõség elvonulni szoptatni, de igen is legyen jogom leülni bárhol szoptatni. Ráadásul igen diszkréten szoktam, van külön ilyen pólóm, amiben nem látszik semmi. Szóval én ezt is hangsúlyoznám, hogy legyenek szoptatós helyek, de ne legyen kötelezõ elbújni annak, aki nem akar. Ne legyen belõle a kiközösítésnek egy új formája. Én pl. unom magam az ilyen elkülönítõkben, és kifejezetten rosszul érzem magam. Többet nem is megyek oda. Pedig nem olcsó áruház, legalább figyelmesek lehetnének.
Liesel
Liesel
 


Nekem az elsosorban az erzesem, hogy nagyon sok esetben azok az intezkedesek, amiket a babak es mamak erdekeben hoztak, latszat intezkedesek, es csak azt a celt szolgaljak, hogy befogjak vele a szankat. Csak egy pelda: valaki emlitette a szupermarketek elotti csaladi parkolokat. Lanyok, eskuszom, hogy en meg kisgyerekest nem lattam ott parkolni. De nincs ra penz, hogy valaki ellenorizze is, hogy ott gyerekes csaladok parkolnak-e.
Valahogy ugy erzem ezeket a dolgokat, hogy az "illetekes urak" hoznak nehany dontest, ami a csaladosokat tamogatja, aztan ettol megnyugszik a lelkiismeretuk es nem erdekli oket tovabb a dolog.
Az emberek hozzaallasa is hihetetlenul duhito tud lenni. Legutobb a Tescoban vasaroltunk, ket gyerek-ket bevesarlo kocsi. az egyikbe pakoltuk a levetett kabatokat, a masikba vasaroltunk. A penztarnal jott a biztonsagi muki, hogy mi van abban a kocsiban, amiben a kabatjaink voltak. Mi vegigmutogattuk neki(gondolhatjatok, penteki csucsforgalomban milyen megalazo volt). Nagyon duhos lett, hogy nem talalt semmit, kerdezte, hogy miert nem hagytuk a kocsiban a kabatokat. Ket gyereket hozzak el a kocsitol minusz tiz fokban kabat nelkul?-kerdeztem. Akkor maskor a csomagmegorzobe tegyuk le a kabatot, mondta o, amire mar csak kinosan rohogni tudtunk, mert csomagmegorzo szekrenybe egyszer nem fert be a babataska...(hat akkor meg negy kabat, stb...)
Nem tudom, mi kellene ahhoz, hogy valtozzanak ezek a dolgok.
eva
 
 


Én azt hiszem, hogy ezek a dolgok amiket írtatok a lelkisérült emberek sajátjai.(Sajnos rengeteg van belõlük).
Teljesen normális, hogy olyanokkal kekeckednek, akik valamilyen szempontból kiszolgáltatottak és tudják rólad, hogy úgysincs elég idõd vitatkozni a gyerekek miatt. Engem borzasztóan dühítenek az üzletekben álldogáló, rágózó, agyonszolizott, kigyúrt csinibabák. (Kb. 18-19 évesek). Olyan pofával állnak ott, mint akik már mindent tudnak a világról és lerí róluk, hogy abszolute megvetnek, mert gyerekeid vannak. A butikokban ott dumcsiznak telefonon a legfrissebb barátjukkal, te meg álldogálsz szépen a gyerekeiddel (és tök mindegy, hogy van -e pénzed, vagy nincs, õk eldöntik, hogy nincs). Sajna legtöbb esetben én csak annyit csinálok, hogy kifordulok az üzletbõl, mert nincs kedvem felhúzni magam. szeretem, ha férjem velem van, mert õ ilyenkor nyugodtan megkéri a kislányt, hogy csak legyenszíves az üzlet tulajának, vagy a vezetõjének a nevét és telefonját megadni... Egybõl kigyullad a villany a fejükbe.
Egyébként, ez hivatalokban is többször bejön, hogy még mielõtt belemennél egy véget nem érõ sértegetésbe elkéred a felettese nevét és telefonját. Legalább azt eléred vele, ha mégis vitatkozni akar, akkor normális hangnem fogja megpróbálni.
Szofi
 


Eszembe jutott valami, ami szerintem nagyon fontos. Ahhoz, hogy igazan bababarat orszagga legyen Magyarorszag is, az is fontos lenne, hogy a gyermeket vallalo noket ne kezeljek masodrendukent, ha peldaul munkavallalasrol van szo. Nekem is vannak rossz tapasztalataim, gondolom, nem vagyok vele egyedul. (volt ra pelda, hogy egy allasra palyaztam, es amikor megtudtak, hogy van gyerekem, szoba sem alltak velem. )Szerintem mar az is serto, ha egy palyakezdo not az elso interjun arrol kerdezgetik, hogy mikor kivan gyereket szulni, ez is megtortent velem, es azt hiszem vegul is azt az allast azert kaptam meg, mert akkor azt mondtam, hogy amig sajat lakasom nincs, nem akarok szulni, ez megnyugtatta oket(szerintem ugy gondoltak, hogy pedagogus fizetesbol ugysem kaparok ossze egyhamar egy lakasra valot Kép ). Jo lenne meg az is, ha egy tobbgyerekes csaladanyanak lenne lehetosege mondjuk negyoras allast vallalnia, de a negyoras allasok nagyon ritkak, rosszul fizetettek, raadasul ugy tudom, hogy a nyugdijba sem szamit bele. (En most negy oraban fogok dolgozni, igaz, hogy nagyon idealis a munkahely, mivel vihetem magammal az esetek nagy reszeben a kicsi lanyomat is, viszont a minimalber felet kapom, azaz brutto 25000 Ft-ot...)
kulfoldon az mar termeszetes, hogy azok a nok, akik szultek, es nem akarnak karriert epiteni, lehetoseguk van a reszmunkaidore, rengeteg helyen van vallalati ovoda-bolcsode, ahol kozel lehet a gyermekehez.
Azt hiszem, nagyon sok ido fog eltelni addig, amig idaig eljutunk.
eva
 
 


Kedves Eva!

Elsökezböl szeretnek reflektalni neked a kulföldi helyzetröl leirtakra.
Itt Svedorszagban, ami allitolag egy szuper szocialis vedöhaloval rendelkezö orszag az ovodai helyekre sorbanallas van, mi pl. 4. honapja varunk arra, hogy a ket lanyomnak valahol legyen helye az oviban. Maganovodak nincsenek, tehat meg alternativa sincsen, hogy esetleg, ha van ra penzed akkor oda add be a gyerekedet. Vagyis marad a sorban allas. A szinvonalrol meg annyit, hogy 30-40 fös csoportokra jut 2 darab dagmama, akiknek max. arra van energiajuk, hogy ne öljek meg a lurkok egymast.
A munkahelyeken ugyanugy nem veszik fel az egy-ket gyerekes anyukakat dolgozni, mert itt is piacgazdasag van es itt is ferfiak a szemelyzetisek. Sajnos itt is elmultak a 70-es evek amikor valoban muködött egy rendszer ami ma mar a multe. Fix munkahelyet is nehez talalni, nemhogy reszmunkaidöt. Ha kikerulsz a munkapiacrol, akkor veresen nehez gyerekkel visszakerulni. Nem veletlen, hogy altalaban nem, vagy csak egy gyereket vallalnak itt a nök. Van meg egy valasztasod, hogy elköltözöl eszakra, ahol fel evig sötet van es ott van munka de az azert ,ha nem ott szulettel elegge nehezen megszokhato.
Tudom, hogy szelmalomharc es nehezen hihetö el amit leirok, csak idegesit, hogy nyugaton minden szebb es jobb, mint otthon. Tudom, hogy jönni fognak az ellenpeldak, de muszaj volt elkövetnem ezt a kis hozzaszösszt.
Totya
 


A szoptatas temakörhöz csak annyit szeretnek hozzafuzni, hogy itt barhol-barmikor leulnek a kismamak szoptatni es mindenki termeszetesnek veszi a dolgot. Senki nem bamul, mint parasztgyerek a reten, hanem mindenki teszi a dolgat.
Nem is ertenek, ha rajuk szolna barki, hogy mit akar az illetö.
Pusz
Totya
 


Hat igen. Valoszinuleg ott sem kolbaszbol van a kerites...
En tulkeppen a baratnombol indultam ki, Amerikaban el, az o tapasztalatai alapjan irtam, amit irtam.
Eva
Ui: hogy vagytok?? Koltoztok haza, vagy mi van?
Vito udvozol...
eva
 
 


Én Svájcról tudom, hogy nem nézik jó szemmel, ha a nõ dolgozni akar (nevelgesse inkább a porontyait).
Svédországban mikor kezdenek sulit, ha jól tudom, pl. Hollandiában négyéves kortól már kezdenek.

A közlekedés különbésgeit fel tudd fedezni, szállj fel a metróra itthon. Én hasonló helyzetben jöttem rá, hogy milyen hangos.
Keke
 


Eva!

Ha a Vito feljön a hinarasbol irhatna egy emilt,mert
elhagytam a cimeteket.

A sulit itt 7 eves korban kezdik, de dagisba=ovoda 1 eves kortol beadhatod a gyereket, ha van hely.
Totya
 


Lányok, mi lenne, ha a XXI. században nem arról beszélnénk, hogy eljárni (vagy bejárni) dolgozni. Ha meggondoljuk, maga az utazás rengeteg idõt elvesz az ember életébõl. Itt vagyunk pl. mi netesek. Ergo van számítógépünk, internetünk, idõnk és a hozzászólásokból ítélve nem 4 általánossal rendelkezünk. Halványan létezik állítólag távmunka, de ez még egy elég sötét ló. A Bababarát országban kérjük azt, hogy támogassák az otthoni munkát, amit gyes alatt is lehet végezni. Nem lenne ördöngõsség, hiszen rengeteg nyilvántartási, adatfelviteli munka van, a hivatalok évekkel el vannak maradva. Persze nem gondolom, hogy óriási fizetések lennének, de a semminél mégiscsak jobb lenne és hátha kialakul belõle valami. (Egyébként nekem olyan munkám van, hogy nyáron elvonulhatok az összes gyerekemmel bárhová, a gépemmel, az agyammal és a nettel ugyanúgy tudok dolgozni- mintha üldögélnék valahol 8 órás állásban)
Szószaporításnak csak annyit, hogy egyet értek azzal, hogy egy anyának a gyerekei mellett van a helye, de az is legalább olyan fontos, hogy az embernek megmaradjon az önbecsülése, hogy tud munkát végezni. (Én kilencedik éve csinálom terhességek és gyereknevelések mellett- azt hiszem ez így nagyon jó, rosszul érezném magam ha "csak" a háziasszony szerepe lenne rám osztva)Kép
Szofi
 


Kedves Szofi! Tokeletesen egyetertek azzal, amit irtal, de sajna ma ebben az orszagban ez nem igazan megvalosithato. Gondolkodtam en is az itthon vegezheto munkan, aztan egy ismerosom azt mondta, hogy verjem ki a fejembol, nem egy olyan esetet ismer(jogasz), akik nagyon megjartak az otthon vegezheto munkakkal. Pedig az teny, hogy en is tudnek a szamitogeppel itthon dolgozni, en sem vagyom a csupan haziasszonyi teendokre. Szuleseim elott rengeteget dolgoztam, hozzaszoktam, hogy el tudom tartani magam, hogy kreativ munkat vegezhetek, kicsit hianyzik. Es azzal, hogy mar regota gyesen vagyok, kisse megcsappant az onbizalmam...
Eva
eva
 
 


Szofi!

Teljesen egyetértek veled. Jelen pellanatban én dolgozom, és elegem van a napi kétszer két óra utazásból. Mivel nyáron muszáj leszek váltani, szívem szerint azt tenném, amit te!!! Kétségeim viszont nekem is vannak, fogok-e találni megoldást! Te tkp. mit csinálsz???

Ildi

Ildi
 
 


Én számítógépes grafikával foglalkozom, különféle kiadványokat tervezek és csinálok.Tudom, hogy utópiának t?nhet amit leírtam, de ha már BABABARÁT ORSZÁGRÓL beszélünk, legalább addig el lehetne jutni, hogy megfogalmazzuk azt, amit szeretnénk. Aztán hátha valaki felkarolja az ötletet. Igazából ez is egy olyan dolog lenne, ami nemhogy pénzbe kerül, hanem megtakarítást is jelentene bizonyos területeken (nem kell megairodákat fenntartani stb...) Ennek is ki kell dolgozni a megfelelô hátteret. Igenis szerintem egy kismamának is joga van a munkához, de jelen pillanatban úgy t?nik, (és a jogszabály is ez), hogy a járandóságodtól esel el, ha munkát vállalsz (bármilyen munkát, kivéve az alkotói tevékenységet).
Én azt mondom próbáljuk meg legalább a vágyainkat megfogalmazni. (Úgy tervezem, hogy 1-2 hónapig még megy ez a topic, aztán összesítünk..)
Szofi Kép
Szofi
 


Szia Szofi!
Nocsak, egy kollega Kép Kép
Melyik cégnél dolgoztál korábban? Vállalsz a gyerek mellett munkát? Nálunk néha nagyon összesûrûsödnek a melók.

Totya!
Svédországról annyit, hogy a bátyám kint él. Nincs kolbászból a kerítés, de vannak lehetõségek. És mivel el lehet tartani egy fizetésbõl egy kétgyerekes családot, autóval, házzal együtt... kicsit más. A bátyám felesége azért járt 4 órában dolgozni, mert nunatkozott otthon.

Nem lehet összehasonlítani minket a "fejlett nyugattal" Kép
Csak jó ötleteket szeretnénk, amik kint mûködnek, és nem (csak) pénz kérdés.
Üdv.
Malacka
 
 


Malacka!

Nem tudom miota el kinn a batyad es mit dolgozik, de az atlag sved fizetesböl nem tartasz el egy csaladot hazzal, kocsival es minden földi joval. Nem akarlak megbantani es örulök neki, hogy a batyadnak ilyen jol megy , de nem ez az atlag. Semmivel sincs több lehetöseg itt , mint otthon es legtöbben nem unalombol jarnak el itt sem dolgozni. Egyszeruen annyit jegyeztem meg, hogy idegesit a magyar mentalitas, miszerint otthon minden rossz, bezzeg nyugaton ingyen söt önkent adnak mindent a kezedbe. Itt sem jobbak a munkaadok es az allam sem Robert bacsi.
Udv,
Totya
Totya
 


Totya!
Nagyon szívhez szóló, amit írtál, de azt hiszem abban azért egyet értünk, hogy ha ott van munkád, akkor megbecsülnek. Mind anyagilag, mind erkölcsileg. És egész más az, ha olyan körülmények között marad (vagy neadj'Isten kényszerül maradni) otthon az anyu, hogy Apu bérébõl nincsenek KENYÉRgondok!. Nézd meg ott, hogy pl. a munkanélküli segély milyen alapon jár, meddig, és mennyi! Hasonlítsd össze az itthonival! Nézd meg az átlag havi jövedelmeknek mekkora részét teszi ki a rezsi! Hasonlítsd össze! Ma itthon egy teljesen átlagos ember a havi bérét teljes egészében elkölti a rezsijére (utazás, víz, csatorna, kuka, vill., gáz, TV, telefon, stb stb..).Ha a házastárs is dolgozik, akkor az szintén jóesetben fedezi az alapvetõ(!) szükségleteket! Nincs szó autókról (alsókategóriás kocsi = 3 évi teljes jövedelem), hobbyról, utazásról, nyaralásról, stb! Nézd, van az itthoni helyzetnél jobb is, rosszabb is. Meggyõzõdésem, hogy a svéd állapotok nem az utóbbi...de nem akarom, hogy átmenjünk síróversenybe!
Visszakanyarodva a topic témájához: Nekünk elég kalandos és viszontagságos életünk volt idáig, és vannak tapasztalataink arról, hogy igenis egy állás vagy egy kiadó lakás bérleti joga megszerzésénél nem gyenge mértékben növeli az esélyeket, ha letagadod a gyerekeidet! Velem már mindkettõ konkrétan megtörtént, és mélységesen felháborítónak tartom, hogy ilyen állapotok mellett folyamatosan azt promotálják minden helyen, hogy a nagycsaládoknak megint mennyi kedvezmény adatott...ebben az a rossz, hogy a valódi helyzetet csak azok látják, akik benne élnek, tehát a kevesek. A többiek általában azon a véleményen vannak, hogy már megint a gyerekeseknek lett jobbKépKép nem akarok politizálni.
A távmunkáról: hónapokig kerestem ilyen munkát, és sem az anyagi, sem a tevékenységi igényeim nem voltak magasak...de tök mindegy volt, mert elérhetõ helyeken egyáltalán nem találtam semmilyen lehetõséget. Újságok, TV, internet...Illetve nagy-nehezen találtam egy céget, akik - fordítási munkáról lévén szó -küldtek próbamunkát, majd miután megcsináltam, küldtek fizetõs anyagot is (szemtelenül alacsony árral, de mindegy), aztán cca. 3 hónapon át telefonáltam-faxoltam-Emileztem, hogy elhitessem: egy megveszekedett fillért nem utaltak a számlámra.Végül, mikor már komolyabb hangnemre váltottam, egyszerüen feladták postán, és megkaptam a pénzt. Végül egy jóbarátom segítségével oldottam meg,de ez csak rajta múlott, nem a lehetõségéken Kép Ezen a területen még nagyon gyerekcipõben járunk. Szerintem itt objektíve csak azoknak terem babér, akik valamilyen számítógépes ágazat profi müvelöi (szofi,stb.) Pedig a munkavégzés e fajtája nagyon jó lenne , mert sokkal többet foglalkozhatnának a szülök a gyerekeikkel,stb..talán majd idõvel.
Szofi egyszóval továbbra is messzemenõkig egyetértek a célokkal, hajrá!

Üdv
Zalán
Zalán
 


Totya!
A bátyám 25 éve él kint, a 2. házasságában. 4 gyermeke van (összesen)hosszú ideig pincér volt. Most bolti eladó. Mostmár a 2 házasság és a 4 gyerek után nem élnek olyan jól mint az elsõ házasságban a 2 gyerekkel Kép de olyan helyekre járnak a 4 gyerekkel nyaralni amit én csak prospektusból ismerek.
Nem szeretnék vitatkozni az ottani dolgokról, mert nem én élek ott. Kép És tudod... messzirõl jött ember... Kép
Üdv.
Malacka
 
 


a férjem munkája olyan, ami elég egységesa világon.Sõt, az hiszem õ azon szerencsések közé tartozik, hogy hivatása van, mindig ezt szerette volna. Tanult külföldön,kb. 60 országból tevõdtek össze a csop. társai. Amikor végeztek, egységes szakirányú végzettséget kaptak. Bárhol a világon, a hazai fizetésének sokszorosát keresné, arról nem isbeszélve, hogy néhány csop. társa ezzel a végzetséggel egyetemeken, fõiskolákon tanít, fordít stb., itthon meg nem is ismerik el egyetemi végzettségnek. Amikor errõl ott szó volt nem akarták elhinni. Kb. olyan, mintha végigjárod az egészésgügyi szakmát, megvan a sebész szakvizsgád, de csak akkor operálhatsz, ha elvégzed az ápolónõ képzõt is. Most megpróbál itthon is elvégezni egy idevágó egyetemet, ahol most õ többet tud, mint az oktatók.Arról nem is beszélve, hogy külhoni kollégái elbírnak tartani belõle egy családot, tudnak törleszteni egy lakást, vagy házat, és két autót. És nem gondolkodnak a hónap közepén, hogy hogyan tovább.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Tisztelt Mindenki!

Nem siroversenyt akartam en elkezdeni, de mindenkinek az a cipö szoros ami eppen a laban van. En bevallom otthon jobban eltem, itt meg nyugodtabban.
Itt is van törlesztes a hazra, autora , mindenre es ameddig fizeted a reszleteket addig nincsen gond. A nagy baj a legtöbb kulföldi magyarral az, hogy otthon "elfelejtik" elmeselni, hogy az uj auto meg sokaig nem az övek, hanem a banke es a "sajat" hazukert esetleg 30 evre adosodtak el. Egy atlag auto(Volvo) itt 250000 korona es itt is 5 evig fizeted a reszleteket. Annyi a 20 eves auto, mint a dög.
A latszat tenyleg szep, csak a kellemetlensegeket nem valo elmondani otthon. Senkit sem akarok erzeseiben elkepzeleseiben megbantani, de az atlag sved ugyanannyit dolgozik, mint egy atlag magyar, csak meg van gyözödve rola, hogy miközben kilog a bele, azert a vilag legjobb orszaga amiben lakik. En csak ezt hianyolom a magyar mentalitasbol. Egyebkent mindenkit szeretettel varok itt a lehetösegek orszagaban. Gyertek , probaljatok ki!
Nem sirok felreertes ne essek. Van munkam, kapom a fizetesemet, eltartom belöle a porontyokat, de ez otthon is ment eddig is lazan, mondhatni csipöböl.
Visszaterve a topic eredeti temajahoz, ha valaki az itteni helyzetre kivancsi arra szivesen valaszolok. Majd Malacka megcafol, avagy igazolni fog.
Totya
 


Szia Totya!
Nem a sírás miatt van az egész. Mi is éltünk máshol ,ezért van alapja annak amit írtam. Sajna itthon nem bírom elkötelezni magam 30 évre, hogy holnap reggel beköltözzek egy kertes házikóba a 3 gyerekemmel. mert kiröhögi a bank a férjem. Autó törlesztésre nem is merek gondolni. A lényeges különbség abban van, hogy ott felvállaható volt a részlet, itthon nem. De azért most kalandvágyból itthon vagyunk. Hallgathatok is a gyerekeimtõl eleget. Csak egy 50nm füvet szeretnék ahol játszhatnának.Láttam én is agyon törlesztõdött családokat, vitte is el a bank a sok szép dolgot.Ez szinte betegség(túlköltekezés), a fogyasztói társadalom új hozománya. Én nem a ló túlsó oldalát szeretném, csak a hazai morál sem a legjobb a családosokkal szemben.Nem kolbászt szertnék, csak kerítést.És azt, ne kelljen világgá menni, a normális megfizetésért.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Zsomimama!

Amit irtal korrekt , egyetertunk. :o))
Totya
 

Vissza: Ötletek, tippek

Jegyzetfüzet:

 

cron