2003.11.27 16:10
Szerző: beszti
Máglyarakás
Hozzávalók:
6 szép alma, 1 púpozott mokkáskanál, őrölt fahéj, 15 dkg Rama margarin, 8 szikkadt zsemle
1 liter tej, 4 tojás,30 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 25 dkg sárgabarackíz
a tepsi kikenéséhez:
margarin, zsemlemorzsa
Az almákat megmossuk, félbevágjuk, magházukat kimetsszük, húsukat vékonyan fölszeleteljük. A fahéjjal megszórjuk, és 5 deka margarinon megpároljuk. (Lehet 2-3 részletben is.) A zsemlét 1 centi vastagra fölszeleteljük - de nem lapjában -, és egy magas falú tepsiben szétterítjük. A tejet fölforraljuk. A tojások sárgáját a többi margarinnal, a fele porcukorral és a vaníliás cukor- ral habosra keverjük, a forró tejet ráöntjük. Ezután a zsemlére locsoljuk, kissé átforgatjuk, hogy mindenhol egyformán érje. Egy kb. 30x20 centis, magas falú tepsit kivajazunk, morzsával behintjük. Az áztatott zsemle felét belesimítjuk, az almát egyenletesen ráhalmozzuk, majd a maradék zsemlével beborítjuk. A barackízt egy kevés (kb. 1 deci) vízzel simára keverjük, és háromnegyedével megkenjük a zsemlét. Sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 30 percig sütjük. Ezalatt a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a maradék cukrot és lekvárt is hozzáadjuk. A rakottasra kenjük, és visszatoljuk a sütőbe. A lángot kb. 15 °C-kal mérsékeljük, a máglyarakást még 15 percig sütjük. A lángot elzárjuk, a sütőajtót kinyitjuk, a habot 10 percig így szárítjuk. Melegen kockákra vág-va tálaljuk.
Máglyarakás másképp
Hozzávalók:
3 db fonott kalács, 1,5 liter tej, vanília vagy dió aroma, cukor ízlés szerint, 5 db tojás, magozott meggy, alma, vaj a tepsi kenéséhez, lekvár.
A kalácsot összevágom és egy napig szikkadi hagyom. A tojásokat kettéveszem. A tojások sárgáját cukorral kikeverem és beleteszem az aromát. A tejet meglangyítom és ráöntöm a tojásos masszára. A kalácsokat átitatom vele, és kirakom a tepsi alját az átitatott kaláccsal. Erre jön a lekvár és a meggy. Majd még egy sor kalács, majd lekvár kis az almával letakarom. Ha a tej kimarad, ráöntöm, mert úgy is elsütöm a levét. Berakom a sütőbe 30 percre. 30 perc után felverem a tojásfehérjét, becukrozom és rásimítom a rakás tetejére. Ezután még addig sütöm, míg a tereje szép piros nem lesz.
Tálaláskor kockákra vágjuk és leönthetjük pudinggal vagy lekvárral.
Máglyarakás II.
Hozzávalók:
6 db zsemle, 6 dl tej, vaj, cukor, 3 db tojás, 6 db kisebb alma, lekvár.
Egy lapos tálba beletesszük a tejet, egy kis vajat, egy kis cukrot, és a tojások sárgáját. Jól elkeverjük. Beletesszük a kisebb darabokra tépett zsemléket. Megvárjuk, míg az összes tejet magukba szívják, ez kb tíz perc. Magas falú tepsibe tesszük a zsemle felét, majd jön egy réteg lekvár, majd a reszelt alma, és a tetejére a maradék zsemle. Betesszük a sütőbe kb harminc percre, kis lángon. Ha megpirult, kivesszük, és a felvert tojásfehérjét - melybe egy kis cukrot is tettünk - a tetejére tesszük. Visszatesszük az egészet még öt percre a sütőbe. Mikor szép piros, kivesszük.
Nedves késsel hat darabra vágjuk. Vaníliaöntettel is lehet tálalni
Vargabéles
Hozzávalók:
1 kg túró, 15 dkg kristálycukor,
10 db tojás, 20 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 2 dl tejföl, 3 dkg vaníliás cukor, 15 dkg házi finommetélt, 10 dkg mazsola, 1 cs réteslap
A tojások sárgáját a porcukorral, a vaníliás cukorral, egy citrom reszelt héjával és a vajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejfölt és az átpasszírozott túrót. Összekeverjük a mazsolával, hozzáadjuk a tojások felvert habját és a kristálycukrot. A finommetéltet tejben kifőzzük, lecsurgatjuk és lazán összekeverjük a krémmel. Kivajazzuk a sütőedényt, réteslappal kibéleljük, a kikevert krémnek a felét beleöntjük és leborítjuk egy réteslappal. A megmeredt krémet ráöntjük, majd ismét három réteslapot helyezünk rá. Lekenjük olvasztott vajjal, és 170 °C fokos, előmelegített sütőben, vízgőzön pároljuk 35 percig. Ha kész, a tetejét meghintjük porcukorral és melegen tálaljuk.
Vargabéles II.
Hozzávalók:
1 csomag réteslap, 15 dkg cérnametélt, 25 dkg tehéntúró, 10 dkg vaj (vagy margarin), 3 tojás, 10-15 dkg porcukor ízlés szerint, 1 dl tejföl, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só.
Egy közepes nagyságú tepsit kibélelek a réteslapok felével úgy, hogy a lapokat egyenként kevés olvasztott vajjal megkenem. A cérnametéltet forrásban lévő sós vízben megfőzöm, meleg vízzel leöblítem és melegen tartom. Közben a tehéntúrót áttöröm. A tejfölt összekeverem a tojások sárgáival, a sóval, a cukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és 6 dkg olvasztott, de már nem forró vajjal. Ezután belekeverem a túrót és a keményre felvert tojásfehérjét. Végül beleforgatom a főtt tésztát, és az egészet belesimítom a réteslappal bélelt tepsibe. Elegyengetem a tetejét, majd befedem a megmaradt réteslappal, és bekenem az olvasztott vajjal. Előmelegített, forró sütőbe tolva pirosra sütöm a tetejét. Kockákra vágva, nagyon kevés porcukorral vagy vaníliás cukorral meghintve kínálom