Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nekem két kisgyermekem van, már lassan 3 éve itthon vagyok, és még 2 év tuti. Vidéken lakunk, Pest közelében, de már most attól tartok, hogy hol fogok elhelyezkedni. Tanári diplomám van, és szinte 0% esélyem, hogy tudom hasznosítani. Már egy ideje nézegettem mindenfelé az álláshírdetéseket, hiszen a hiteleinket nehezen tudjuk fizetni a férjem fizetéséből. Mindenhol zsákutcába futottam, sajnos én is feladtam már néhány ezer forintot az álláslehetőségek reményében.
Januárban azonban úgy adódott, hogy Anyukám, aki anyagilag az egyik támaszunk volt, megbetegedett. Gyógyszerek nem hoztak javulást, így az alternatív gyógyászatban kerestünk segítséget. Így jutottam el egy termékcsaládhoz, mely bevált Anyukámnál, bevált a gyermekeimnél, és nálam is. Tapasztalataimat elmondtam néhány barátnőmnek, hátha az ő panaszaikat is tudjuk orvosolni. És tudtuk! Mindeközben elindult a folyamat(észre sem vettem), és már egy kereseti lehetőség körvonalazódott ki előttem. Szépen-lassan (saját tempómhoz mérten) növekszik a jövedelmem, és nagyon remélem, mire 2 év múlva a kislányom is oviba megy, már főállásommá válik ezen tevékenység, mely biztosítja a családom egészségét, és az anyagi függetlenséget.
Szívesen segítenék más kismamáknak is, hogy megismerjék ezt a lehetőséget!
Üdv. Anita
 
 


Magyarországon 2004. óta jelen lévő Faberlic kozmetikai céghez keresek katalógusos értékesítésre munkatársakat. Garantált 25% jutalék, nincs kötelező rendelés, nincs minimum rendelés. Kiváló lehetőség kismamáknak. Nincs telített piac, könnyen eladható termékek, megfizethető áron!
Bővebb tájékoztató:
www.gportal.hu/faberlictermekek
tmelinda04@citromail.hu
 


Sziasztok!

Én is egy munkalehetőséget ajánlanék (ha meg mégsem jönnének össze vásárlóid, akkor saját magadnak!) :)

http://www.lrworld.com/lrweb/index.php?id=1322

Ez egy Mo-on egy éve jelenlévő német cég, akik kozmetikumok (babakozmetikumokat is!) mellett étrendkiegészítőket és wellness termékeket is forgalmaznak, valamint a híresen jó Aloe Vera termékeket.

Minden hónapban katalógusból lehet vásárolni, ezenkívül csatlakozhatsz partnernek is, ebben az esetben nagyker áron tudsz vásárolni, vagyis 30 %-kal olcsóbban a katalógusárnál!
A kötelező rendelés negyedévente egy alkalom, kb. 10ezer Ft értékben. Szerintem ennyi akár csak saját részre is összejön 3 havonta.
Viszont minden hónapban van ajándék az újonnan belépőknek!
Júliusban minden új partner egy 1 literes Aloe Vera őszibarackos ivógélt kap ajándékba!

Ha érdekel a lehetőség, hívj a 30 / 685-9749-es telefonszámon és elmondom a fontosabb tudnivalókat! :)

Üdv,
Vera
 
 

 
 

Sziasztok!

Internetes munka, de NEM a piros csekkes piramis játék. :lol:

Ha érdekel, dobj egy emailt és szívesen küldök tájékoztatót:

kodern@freemail.hu

Üdv, Nati
 


Sziasztok! Bár nem vagyok kismama, de kismamát keresek. Pontosabban olyan kismama jelentkezését várom, aki már dolgozott könyvelőként, és szeretne visszatérni félállásba (vagy 6 órába) dolgozni. A munkahely a Petőfi híd budai oldalán van és egy multi pü-i osztályán kellene könyvelni. Tehát angolul is kell tudni (sajnos).
Ha valakit érdekel, keresse meg Bob Andrást (06-20-569-81-50) vagy küldjön egy önéletrajzot az andras@fodorhr.hu-ra (http://www.fodorhr.hu/accountant.htm).

Miklós
 


Válogasson kedvére közel 500 féle munkaajánlat közül.
otthon ill.külföldön végezhető munkákat ajánlok.
Édr:sota10......free
NEM PIRAMIS MUNKA
 
 


Sziasztok!
Szuper munkalehetőséget találtam! Mindenkinek ajánlom, de azért írom babás topicba, mert mint 3 gyerekes anya, én is ilyen meló után vágytam, hogy ne kelljen munkahelyre bejárogatni és akár gyerekek mellett is tudjam csinálni. Nem "álmunka", hanem becsületes, törvényes, semmi buktató nincsen benne.
Gondoltam, átadom másnak is a lehetőséget a munkával kapcsolatban.
Ha fontos az egészséged és szeretnél pénzt keresni, és akkor dolgozni, mikor épp van időd, akkor mindenképp NEKED ajánlom ezt a munkát! (Nem FLP)

Priviben, emailen bővebben, akit érdekel!
Vivi :wink:
Vendég
 


kérek szépen tájékoztatot a hera830517@freemail.hu email címre. köszike
 


MUNKA ÉS JÓ KERESET ANYUKÁKNAK IS (BÁRKINEK)!
:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

3 gyermekes anyukaként GYES mellett dolgozom főleg itthonról, törvényes, jó kiegészítést adó munkában, amely főállásban is végezhető. Érdemes foglalkozni vele! Akit érdekel, keressen meg a kisspalt@t-online.hu címen. Sok jót tudok még róla mondani. :)
 


Pár otthon, interneten végezhető munka:

1. Szinte önjáró pénzkereset otthonról, azoknak, akiknek fontos a környezet, akik sokat akarnak spórolni, mellékkeresetre szert tenni, nem szeretnek közüzemi díjakat fizetni, és azt akarják, hogy gyermekeiknek, unokáiknak is legyen jövője a Földön.
Továbbiak: www.energiaklub.abbcenter.com
Ha pénzt keresni nem akarsz vele, rengeteget megspórolhatsz.


2. Keress pénzt azzal, amitől másnak eláll a lélegzete! Főleg játékos kedvűeknek. Ez kisebb befektetést igényel, de nagyon ígéretes:
www.gemsziget.penzkereset.hu

3. A Családi Egzisztencia Program referenseket keres az ország egész területén. Akár fõ, akár mellékállásban végezhetõ tevékenységrõl van szó, amely új dimenziókat nyit a marketing világában. Ez a lehetõség Neked szól, ha:

* minimum középfokú végzettséged van...
* többre vágysz, és ezért tenni is hajlandó vagy...
* szereted az embereket, és jó csapatba akarsz tartozni...

Jelentkezés és további részletek:
http://www.egzinet.hu/linkreg.php?vnev= ... &azon=4961

4. Keress pénzt a saját mindennapi kiadásaid után avagy gazdagodj a költekezéseiden!
www.penzkereset.hu
 
 


A KCHungary Kft. értékesítési vezetőket keres!

Jelentkezés: Lucza Csilla értékesítési munkatársnál.

Tel: 06-30-969-3439

www.kchungary.hu http://www.kchungary.hu/
 
 


Új,külföldi cég ékszerek katalógusból történő forgalmazásához munkatársakat keres az ország egész területéről!
Képzettség nem szükséges!

Bővebb tájékoztató:

www.divatekszer.5mp.eu
 
 


Olyan nyitott, dinamikus dolgozni, pénzt teremteni vágyó, kisgyermekes anyukákat keresünk, aki

-valami mozgalmasat, érdekeset szeretne dolgozni

-a legfontosabb teendők mellett is talál egy kis időt munkára, mindezt kellemes környezetben, kellemes emberek között

-a túl sok kötöttséggel járó munkahely helyett lazább időbeosztást szeretne

-napi 2-4 órát tud szánni olyan munkára, aminek értelme van és feltölt energiával, kicsit kizökkent és visszazökkent a munka világába

-megoldásokat keres önmaga és családja számára

Mi van, ha Ön pont ezt keresi? Kérem hívjon.

Gondoljon a környezetében lévő, dolgozni vágyó kismamákra, ajánlja tovább a lehetőséget számukra is.

Hívását fogadja: Lucza Csilla: 0630/969-3439
 
 


Munkát keres? Lehet, hogy tudok segíteni!

Olyan nyitott, dinamikus dolgozni, pénzt teremteni vágyó, anyukákat keresünk, aki részidőben a család mellett szeretne
-embereknek segíteni
-valami hasznosat csinálni
-és mivel vannak kiadásaink, szeretne pénzt is keresni

Mi van, ha Ön pont ezt keresi? Persze, egyáltalán nem biztos.
5 olyan embert keresek, aki szeretne másoknak segíteni, pénzt keresni és nyitott a tanulásra is.

Január 26-án kedden 10 illetve 12 órakor van lehetőség egy személyes találkozóra, megbeszélésre.
Aki szeretne több információt kapni, kérem hívjon.

Hívását fogadja: Lucza Csilla: 0630/969-3439
 
 


Kép Sziasztok!
Szeretnék ajánlani munkát!Egy Kanadai Cég keres reklám markating munkára munkatársakat!Kereset havi 480000ft!Ha fel kelltettem figyelmedet kérlek jelez!!!

Kép
 


Kedves Szülők!

21 éves vagyok, gyerekfelügyelet terén nagyon tapasztalt. Imádom a gyerekeket, szívesen vigyáznék az Ön gyermekére is. Május 30.-ig alkalmi gyermekfelügyeletet tudnék vállalni, de Júniustól minden hétköznap, és alkalmanként hétvégén is számíthatna rám.

Ha önnek nyáron dolgozni kell, de nem tudja hogy ki vigyázzon csemetéjére, óvodában, bölcsikben már nincsen hely, vagy általános iskolás gyermekét még nem hagyná otthon egyedül, akkor hívjon bátran.

Nagyon sok babának, és kisgyereknek voltam már a pótmamája. Megbízható, gyermekcentrikus, felelősségteljes, munkáját szerető emberként ismerhet meg.

Bérezés:
1. Állandó gyermekfelügyelet esetén: 600 Ft/óra (napi jelleg, min.: 4 óra)
2. Alkalmi gyermekfelügyelet esetén: 800 Ft/óra
3. Állandó gyermekfelügyelet esetén, testvéreknél: 800 Ft/óra
4. Alkalmi gyermekfelügyelet esetén, testvéreknél: 1000 Ft/óra

Gyermekkor: 0-10 év
Telefon: 70/4296610
email: zsuzsy89@hotmail.com


Üdv.: Rithnovszky Zsuzsanna
 


Sziasztok!

Ha gyerekek vagy munka mellet részmunkaidős tevékenységet, mellékállást keresel kérlek írj privit. Ez valós munka. Nincs belépési költség. Nincs kötelező vásárlás és nem kell házalni sem. A befektetett munkád rövid időn belül megtérül.

Kellemes napot!!!!!


Sziasztok!

Nagy múltú nemzetközi divatcég budapesti központjába
RÉSZMUNKAIDŐS PÉNZÜGYI ASSZISZTENS munkatársat keresünk!

Feladatok:
- pénzügyi munkatárs adminisztratív támogatása
- számlázási, számlaérkeztetési feladatok elvégzése
- egyszerűbb könyvelési feladatok ellátása
- egyéb ad-hoc felmerülő feladatok elvégzése

Elvárások:
- irodai adminisztrációs gyakorlat
- minimum középfokú pénzügyi/számviteli végzettség
- jó informatikai érzék, MS Office gyakorlat (Word, Excel, Outlook)
- minimum alapfokú angol nyelvtudás
- megbízhatóság, rugalmasság, pontosság, precizitás
- kiváló kommunikációs, kapcsolatteremtő és együttműködő készség, lelkiismeretesség

Előny:
- ANGOL nyelvtudás
- hasonló munkakörben szerzett tapasztalat

Ajánlatunk:
- kiegyensúlyozott, barátságos munkahelyi légkör
- hosszú távú biztos munkalehetőség, megbízható munkahely
- kismamáknak, diákoknak ideális rugalmas munkaviszony
- heti 20 órás munkarend

A jelentkezők önéletrajzát és motivációs levelét - a munkabérigény megjelölésével – e-mail-ben várjuk a következő címre: cv169@contrag.hu

Jelszó: PAS_G-BMF
tine
Budapest
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Keres - kínál

Jegyzetfüzet: