Új privát üzeneted érkezett!

[url=http://akad.igeny.hu/poen/miabaj/" TARGET="_top]http://akad.igeny.hu/poen/miabaj/[/url]
nézzétek és hallgassátok! :o)
 
 


Yale ünnepi beszéd

Lawrence "Larry" Ellison, az Oracle cég CEO-ja mondta el a következo beszédet a Yale Egyetem végzoseinek a múlt hónapban. Nem tudta befejezni, mert lerángatták a színpadról:

"Tisztelt Yale Egyetem végzosei, elnézést kell kérnem, hogy már többször el kellett viselniük ehhez hasonló bevezetoket, de szeretném, ha megtennének nekem valamit. Kérem nézzenek jól maguk körül. Nézzék meg a baljukon
ülo évfolyamtársukat. Most nézzék meg a jobbjukon ülo évfolyamtársukat.
Most gondolkodjanak el a következon: 5 év múlva, 10 év múlva, még 30 év múlva is, nagy az esély arra, hogy a baljukon ülo személy vesztes lesz.
Viszont a jobbjukon ülo személy az is vesztes lesz. És maguk, ott középen?
Mire számíthatnak? Vesztesek lesznek. Vesztes Cum Laude. Ha elore tekintek, nem látok fényes jövot, nem látok ezernyi kiemelkedo ipari vezetot.

Most fel vannak zaklatva. Ez természetes. Mégis, hogy jövök én, Larry Ellison, aki kibukott az egyetemrol ahhoz, hogy ilyen módon ítélkezzem a nemzet egyik legnagyobb presztízsu egyeteme végzosei elott?
Megmondom.
Mert én, Lawrence Ellison, a bolygó 2. leggazdagabb embere, kibuktam az egyetemrol, és maguk nem. Mert Bill Gates, a bolygó leggazdagabb embere kibukott az egyetemrol és maguk nem. Mert Paul Allen, a harmadik leggazdagabb ember, kibukott az egyetemrol, és maguk nem. És azért mert Michael Dell, aki jelenleg a kilencedik helyen áll, is kibukott. És erosen tör felfelé.
Most nagyon fel vannak zaklatva. De ez természetes. Hadd bátorítsam önöket azzal, hogy nem hiába szerezték meg keserves munkával a diplomájukat.
Nem hiába töltöttek el 5 évet itt azzal, hogy jó munka morált tanuljanak, kapcsolatokat fejleszenek ki, és egy életre megismerkedjenek a terápia szóval. Mindez nagyon jó. Kell is majd a jó munkabírás. Kellenek is majd maguknak a kapcsolatok, és bizony, kell is majd a terápia. Mert maguk
nem buktak ki, és sosem lesznek a világ 10 leggazdagabb embere között. És bele kell törodniük egy patetikus, évi 200 ezer dolláros állásba, ahol is a fizetési csekküket egy volt évfolyamtársuk írja majd alá, aki két éve kibukott.
Most azon méláznak, hogy van-e még remény?
Nincs. Maguk már végeztek. Túl sokat abszorbáltak. Már beépített sisakot viselnek. Most azokhoz szólok akik még nem végeztek: ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni. Pakoljanak össze! Menjenek el! Ne jöjjenek vissza! Valósítsák meg álmaikat! Mert bizton mondhatom, hogy az a beépített sisak úgy fogja lehúzni magukat, mint most ezek a biztonsági orök
engem..."
 
 


Matula bácsi sorban fogja a halakat, Tutajos semmit.
- Matula bácsi, mi van a horgodon?
- Kukac.
Másnap Tutajos kukaccal a horgán nem fog semmit. Matula bácsi sorra fogja a halakat.
- Matula bácsi, mivel horgászol?
- Kukoricával.
Másnap Tutajos kukoricával sem fog semmit, Matula bácsi megint sorban szed ki a halakat.
- Matula bácsi, ma mi van a horgodon?
- Kukac.
- Mondd, hogy döntöd el, hogy melyik nap mi a csali?
- Felkelek reggel, ha balra dõl a farkam, akkor kukac, ha jobbra, akkor kukorica.
- De Matula bácsi, nekem úgy áll reggel a farkam, mint a cövek.
- Hülye vagy fiam, akkor dugni menjél, ne horgászni.
Névtelen
 

 
 

Képek a Big Brother lakóiról:

Kép
Kép
Kép

Kép

Kép
Big BRr.
 


1. Az elterelések miatt a munkások sem tudnak a helyszínre jutni, ezért
közülük sokan unalmukban a kerülõutakon kezdenek dolgozni.

2. Mivel a gázvezetékek közelében tilos a dohányzás, ezért egy
cigarettaszünet fél óráig tart.

3. A régészek minden nap találnak egy kivitelezõt, aki közbeszerzés nélkül,
nyílt borítékos, zárt meghívásos, pályázatos vagy éppen baráti alapon kezdte
meg a felújítást, aztán ottfelejtették.

4. Az ünnepélyes átadások, állófogadások és sajtótájékoztatók miatt
állandóan le vannak zárva a munkaterületek.

5. Az építéskor a fõvárosban figyelembe kell venni, hogy az egyes
fõpolgármester jelöltek választási ígéreteinek megfelelõen egy, kettõ vagy
három metró fog haladni az út alatt, autópályánál pedig azt, hogy melyik az
a három irány, amelybe másnap folytatódhat az építés.

6. Nem lehet a munkagödörben a hetes buszra várakozóktól hozzáférni a
szerszámokhoz.

7. Ha csak egyszerûen a lapátra támaszkodunk, négybõl négyszer nem megy bele
a földbe.

8. Nehéz a légkalapácsolásra kiválasztani azt a napi négy órát, amikor az
összes környéken lakót egyszerre zavarja.

_________________________________________________________________________
Névtelen
 


Tudtad?

Nem tudod megnyalni a saját konyokodet?

A krokodil nem tudja kiolteni a nyelvét.

A garnélarák szíve a fejében van.

Egy tanulmány melynek során 200 ezer struccot figyelt 80 évig,
megállapította, hogy azok egyszer sem dugták a fejuket a homokba.

A malacok nem tudnak felnézni az égre.

Az emberiség 50%-a sosem beszélt telefonon.

Sem a patkány, sem a lo nem tud hányni.

Ha egy igazán nagyot tusszentesz, eltorheted a bordád.

A patkányok olyan gyorsan szaporodnak, hogy 1,5 év alatt lehet akár
egymillio utoduk is.
Névtelen
 


Kép Kép
Névtelen
 


Kép
Kép
Névtelen
 


Kép
Névtelen
 


Mikulások, ki milyet szeretne:-))))))))

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Mikulás vari&aacut
 


Mi történt? Betelt az aaa topic? Kép
Névtelen
 


1. Ha 8 éven, 7 hónapon és 6 napon keresztül üvöltesz, elég
hangenergiát termelsz egy csésze kávé felmelegítéséhez.


2. Ha 6 éven és 9 hónapon keresztül folyamatosan
szellentesz, annyi gázt termelhetsz, amelynek energiája felér egy atombombáéval.


3. Az emberi test elég nyomást termel ahhoz, hogy a vér
akár 15 méterre is kispricceljen

4. A disznók orgazmusa 30 percig tart.


5. Ha falba vered a fejedet, az óránként 150 kalóriát
emészt fel.


6. Az emberek és a delfinek az egyedüli lények, akik csak az örömért is szeretkeznek. (Ezért vigyorgott mindig Flipper?...)


7. Az átlagember jobban fél a pókoktól, mint a haláltól.


8. A test legerosebb izma a nyelvben van.


9. A krokodilok nem tudják kinyújtani a nyelvüket.


10. A hangya saját súlyának 50-szeresét képes felemelni,
harmincszorosát tudja elhúzni, és mindig a jobb oldalára dol, ha lefújják Chemotox-al.


11. A jegesmedvék balkezesek.


12. A bolha saját hosszának 350-szeresére is elugrik. Ez
olyan, mintha az ember egy focipályányit ugrana.


13. A svábbogár 9 napig él fej nélkül mielott kipurcan.


14. A hím imádkozósáska nem tud párosodni mindaddig, amíg a feje a testén van. Az aktust a nostény a hím fejének letépésével kezdi el. ("Drágám,hazaértem! Mi a....")


15. Némelyik oroszlán naponta 50-szer párzik.

16. A pillangók a lábukkal ízlelnek.


17. Az elefánt az egyetlen állat, ami nem képes ugrani.


18. Az osztriga szeme nagyobb, mint az agya.

19. A csillaghalnak nincs agya.


20. Ne feledd, ha valaki felbosszant, az arcodon 42 izom
rándul össze. De csupán négy izom kell ahhoz, hogy kinyújtsd a
kezed, és pofán vágj vele egy seggfejet.
Névtelen
 


Kép
Kép
Kép
Míra
 


Fiatalok gyónnak húsvét elõtt. Bejön egy fiú, sorolja a bûneit és

közéjük illeszti:

- Hegedültem.

A pap nem érti, de nem szól közbe. Amikor végzett, elégtételt szab ki,

feloldozást ad, majd elbocsátja. Jön a következõ fiú, és õ is említi a

"hegedülést".

Ez így megy tovább, mikor betérdel ötödiknek egy lány is:

- Atyám, meghegedültek.

A pap kilép a gyóntatófülkébõl:

- Vonósnégyes, vissza
Zoli
 


A képzés targya: Olyan intelligenssé válni, mint egy nõ.

Cél: Aktiválni a férfiak agyának idevágó részét,
amelynek létezésérõl sejtésük sincs.


KÖTELEZÕ TANTÁRGYAK

Leválni az anyámról (2000 óra)
A fizetésemet a feleségemnek adom (550 óra)
A feleségem nem az anyám (350 óra)
A foci csak egy sport, Ronaldo pedig egy hülye (500 óra)

HASZNOS TANTÁRGYAK

Nem vagyok féltékeny a gyerekemre (50 óra)
Kész vacsora...egy mosolygó feleség (200 óra)
Nem viselkedem úgy, mint egy fajankó a feleségem barátai
elõtt (több mint 500 óra)
Hogyan lazítsunk úgy, hogy ne tûnjünk lustának (300 óra)
Leküzdeni a távirányító-szindrómát (550 óra)Nem hugyozok mellé (100 óra, gyakorlati foglalkozás
videórögzítéssel)
Elõbb sikerül kielégítenem a feleségem, minthogy
elkezdené tettetni (több mint 1500 óra
A cipõk maguktól soha nem mennek el a cipõsszekrényig
(800 óra)
Hogyan jussunk el a szennyestartóig úgy, hogy útközben
nem tévedünk el (50 óra)
Hogyan éljünk túl egy náthát agonizálás nélkül (200 óra)


VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK

Emésztési technika mosogatás közben
Agyamba vésem, mely napokon esedékes a szemétlevitel.
Konyha - kezdõ szint: háztartási gépek: ON (bekapcsolni)
OFF (kikapcsolni)
Konyha - haladó szint: az elsõ zacskós levesem anélkül,
hogy elforralnám az összes vizet

A jégkocktartó megtöltésének veszélyei (diavetítéssel
kísért bemutató)

A legújabb tudományos felfedezés: fõzni, levinni a szemetet nem okoz impotenciát (laboratóriumi gyakorlat

A WC ülõke dörrenésmentes lehajtása (videókonferencia a
Harvard egyetemmel)
Miért nem szükséges a takaró emelgetése, miután megszabadultunk belgázainktól? (páros gyakorlat)

Alapvetõ különbségek a szennyeskosár és a padló között (zeneterápiás laboratóriumi gyakorlat)

Hogyan repül a reggeli kávéscsésze a mosogatóig
(gyakorlatok David Copperfield iranyításával)

Érzékeken túli kommunikáció: mentális gyakorlatok azokra
a esetekre, mikor elmondják, hogy az illetõ dolog a szekrényfiókban van, ne kelljen visszakérdezni, hogy melyik szekrény melyik fiókjában.


HÁZIDOLGOZAT TÉMÁK:
a témák nehézsége és összetettsége miatt csak 2 dolgozatot kell beadni:
1. A vasaló: a ruhák titokzatos útja a mosógéptõl a ruhásszekrényig
2. Én és az elektromosság: a villanyszerelõ kihívásának anyagi elõnyei villamossági hibák esetén (a legbanálisabbaknál is!)
3. Miért nem bûntény virágot ajándékozni a nõnek a házasságkötés után?
4. A WC papír: a WC papír vajon a papírtartóban jön a világra? Az eltévedt férfi autóvezetõ is kérhet útbaigazítást a járókelõktõl ha szükséges, anélkül, hogy impotensnek tûnne
5. Tisztítószerek: adagolás és gyakorlati felhasználási tanácsok a lakásban javíthatatlan károk elkerülése céljából
6. A mosógép: a nagy ismeretlen
7. Milyen genetikai akadályai vannak, hogy szó nélkül végignézzük, amint egy nõ parkol
Névtelen
 


Pistike tipródik otthon a levél fölött, amit a Jézuskának ír:
- Drága Jézuska. Tudod, nagyon szeretném az a bicajt Karácsonyra, és
tudod, egész évben milyen jó fiú voltam, és... Lófaszt voltam jó
fiú! Tudja, hogy hazudok. - eldobja a papírt. Elovesz a következot.
- Drága Jézus! Tudom, te mennyire megérto és megbocsátó vagy, ugye?
Ugye jól tudom? Lófaszt! Persze, hogy tudom. O is tudja.
- eldobja.
Következo:
- Én úgy, de úgy megjavulok jövore, hogy csak na! Ígérem! Lófaszt! Eddig
sem tartottam be. - eldobja. Teljes tanácstalan haragjában néz körül a
szobában. Meglátja a falon a Mária képet, lekapja, bedobja a fiókba. Új
papír: Idefigyelj Jézus! Anyádat túszul ejtettem, feltételeim a
következok:...

---------------------------
Névtelen
 


Lányok ez nektek szól!!!


Kedves Szerelmem!

Kapcsolatunk zökkenomentességét biztosítando, ajánlatosnak tartanám részedrol a kovetkezo 20 pont tudomásul vételét és betartását meg karacsonykor is!:
>

1. Nagy lány vagy már. Tanuld meg a WC-deszka használatát. Ha fel van hajtva, akkor hajtsd le. Hallottál engem egyszer is nyavalyogni amiatt, hogy le van hajtva???

2. Próbálj meg együttélni azzal, hogy nem mindig csak Rád gondolok.

3. A - nem fizikai fájdalom által kiváltott - sírást automatikusan zsarolásnak veszem a részedrol.

4. Ha akarsz valamit, akkor mondd ki egyenesen. A finom célzás nem elég, sot, a durva se! MONDD KI!!!

5. Nem emlékszem a dátumokra. Ezért jelöld be a szülinapokat és évfordulókat a naptárban, és többször szólj is a jeles alkalmak elott.

6. Amint tudod összesen 3 pár cipom és 6 pólóm van. Mibol gondolod, hogy ki tudom választani az a cipot a te harmic páradból, ami megy a ruhádhoz???

7. Az "igen" és a "nem" szerintem teljesen elfogadható válasz majdnem minden kérdésre.

8. Csak akkor gyere hozzám valamilyen problémáddal, ha azt akarod, hogy segítsek megoldani. Én erre vagyok rendszeresítve. Ha csak együttérzést vársz akkor fordulj bizalommal a barátnoidhez, mert ok meg arra...

9. Bármit is mondtam vagy tettem évekkel ezelott azt mostani
vitákban már nem ér elörángatni. Legyen mondjuk 1 hét a kapcsolatunkban az elévülési ido.

10. Ha azt gondolod magadról, hogy felszedtél egy pár kilót, akkor az valószínuleg úgy is van. Ne kérdezd meg tolem. Úgyis elmismásolom a választ, vagy hazudni fogok, de ha mégsem akkor meg ne sértõdj meg.

11. Ha valamit mondtam, és azt kétféleképpen tudod érteni, és az egyik elszomorít vagy feldühít, akkor a másikat étettem.

12. Vagy azt mondd meg, hogy mit csináljak, vagy azt, hogy hogyan. A kettot együtt sose. Mert ha tudod, hogy mit és hogyan kell megcsinálni, akkor csináld meg magad!

13. Tedd túl magad azon, hogy a kapcsolatunk sose lesz olyan többé, mint amilyen az elso két hónapban volt, amikor elkezdtünk járni.

14. A férfiak 16 szint érzékelnek, mint a Windows alapbeállitása. Nekünk a mályva az egy virág, a narancs meg a barack pedig gyümölcsök, és nem szinek. A bézs-rol meg még mindig nem tudom, hogy mi a fene lehet...

15. Nem vagyok gondolatolvasó és nem is leszek soha. És ezen
képesség hiánya nem bizonyiték arra, hogy hogy egyáltalán nem érdekelsz.

16. Ha megkérdezem toled, hogy "mi a baj?", és erre te azt
válaszolod, hogy "semmi", akkor hiába tudom, hogy van valami bajod, nem kerdezem meg ujra.

17. Ne tegyél fel olyan kérdést, amire nem vársz választ. Ha mégis ilyet tennél, akkor viszont készülj fel egy olyan egy válaszra, amit végképp nem akartál hallani.

18. Ha kimozdulunk otthonról, tök mindegy, hogy mi van rajtad!

19. Elég ruhád van!
20. Túl sok cipod van!

Köszönöm, hogy ezt elolvastad. Igen, tudom, hogy ma este a kanapén kell majd aludnom. De tudod mit, nem is bánom. Majdnem olyan izgi, mint kempingezni, a karacsonyfa illata meg kulonbenis itt a legfinomabb!
Üdvözöl: a pasid"
Névtelen
 


A Boing pilótája közli az utasokkal, hogy hajtómû hiba miatt a gép

kb. 30 perc múlva le fog zuhanni. A fedélzeten pánik tör ki, ekkor egy nõ

elkezdi magáról a ruhakát levenni és közben azt kiáltja, szeretném még

utoljára nõnek érezni magam!

Erre egy férfi szintén vetkõzni kezd, majd az inget a nõhöz dobva így szól:

Tessék, itt van, vasald ki!


Három denevér ül a fán.

Megszólal az elsõ:

-Elmegyek vadászni!

Visszajön 10 perc múlva, tiszta vér a szája.

-Látjátok azt a tyúkólat?

-Látjuk!

-Megöltem 10 csirkét!

Megszólal a második denevér:

-Én is elmegyek vadászni!

Visszajön 10 perc múlva, tiszta vér az egész feje.

-Látjátok azt a farmot?

-Látjuk!

-Megöltem 10 tehenet!

Megszólal a harmadik denevér:

-Én is elmegyek vadászni!

Visszajön 20 perc múlva, tiszta vér a feje, az egész teste!

-Úr Isten! Te hol jártál? Hüledezik a másik kettõ.

-Látjátok ott azt a templom tornyot?

-Látjuk!

-Na, én nem láttam!
Névtelen
 


A csomagolásnál oda kell figyelni !!!!!!!!
>
Egy fiatalember ajándékot szeretett volna vásárolni a kedvese
> születésnapjára, s mivel még csak rövid ideje jártak együtt hosszas
> fontolgatás után úgy döntött, hogy egy pár kesztyu lenne a
> legmegfelelobb:
> romantikus, de nem túl személyes .
Kedvese húga elkísérte ot az áruházba és
> megvették a kesztyut. A húg bugyit vett magának. Csomagolás közben
az
> eladó összekeverte a ruhadarabokat, s a húgé lett a kesztyu, a
kedvesé
> pedig a bugyi. A fiatalember ellenorzés nélkül lezárta a csomagot,
s
> elküldte a kedvesének a következo kísérolevéllel együtt: "Azért
> választottam ezt, mert úgy vettem észre, hogy nem szoktál ilyet
viselni,
> mikor esténként találkozunk. Ha a húgod nem lett volna velem, a
hosszú
> gombosat választottam volna, de o is rövidet visel, amit könnyebb
levenni.
> Ez az árnyalat nagyon kényes, de az eladó hölgy megmutatta a
sajátját,
> amit az elmúlt három hétben viselt s alig volt még koszos.
Felpróbáltattam
> vele a Tiedet is, igazán jól nézett ki benne. Bárcsak ott lehetnék
Veled,
> hogy én adjam rád elsonek, mert nem kétséges, hogy más kezek is
érinteni
> fogják, mielott még találkozhatnánk. Amikor leveszed, ne felejts el
egy
> kicsit belefújni, mert a viseléstol természetszeruleg kicsit nedves
lesz.
> Gondolj csak arra, hányszor fogom megcsókolni az elkövetkezo évben.
> Remélem, pénteken is Rajtad lesz! Szeretettel.
>
> Ui.: A legutolsó divat szerint vissza kell hajtani, hogy kilátsszon
egy
> kicsit a szor!"
Névtelen
 


Az újságíró meghal és felkerül Szt Péter elé.
Látja, hogy a mester mögött egy tucat nagy óra áll, és mindegyiken egy-egy név: Chirac, Arafat, II. János Pál, Tony Blair, stb.

Természetes kíváncsisága következtében megkérdi:
- Mire szolgálnak ezek a hatalmas órák?
- Ezek a világ meghatározó személyiségei. Amikor valami marhaságot mondanak, a mutató egy órával elõbbre ugrik.
- De Szt. Péter! Nem látom George W. Bush-t. Õ a világ talán legfontosabb embere. Hol van az õ órája?
- Fiam, az az íróasztalomon áll és ventillátornak használom.
Névtelen
 


IGY ZUHANYOZNAK A NÕK ( Hogy zuhanyoznak a férfiak jön utána)


1. Levetkõzik és berakja a ruhadarabokat két különbözö
szennyestároloba - egy tároló a fehér szinüeknek és egy másik a szineseknek.

2. Magára ölti a fürdököpenyét és elmegy a fürdõszobába. Útközben
találkozik a barátjával/férjével és szorosabbra húzza a fürdõkabát
övét és apró lépésekkel szalad a fürdöszoba felé.

3. Oda áll a tükör elé és alaposan szemügyre veszi magát. Elereszti
a hasizmokat úgy, hogy a hasa picit lesüllyed, majd elgondolkozik azon,
hogy milyen kövér lett az utóbbi idöben.

4. Beáll a zuhannyzó alá. Elõveszi a tárolószatyorból a
mosdókesztyûket az arcra valót, a karra valót, a lábra valót és a
hátra valót a hozzátartozó
hátmosokefével, valamint a bõrreszelõt a kemény bör eltávolitására.

5.. Megmossa a haját egy speciális samponnal amely avocado-t, mézet és
83 különbözõ vitamint tartalmaz.

6. Mégegyszer megmossa a haját ugyan azzal a samponnal.


7. Bebalzsamozza a haját egy balzsammal amelyben citrom és méz van,
majd hagyja ezt hatni 15 percig.

8. Megmossa az arcát 10 percig egy borzalmasan drága szappannal, amely
körtét tartalmaz. Ezután az arca szine a homár szinére hasonlit


9. Megmossa a testét szintén egy borzalmasan drága szappannal, amely
diót és áfonyát tartalmaz.


10. Hajábol kiöblíti a balzsamot - ez 10 percig tart,Õ ugye biztos
akar abban lenni, hogy minden balzsam eltünt a hajából, mivel
máskülönben a frizura nehéz és lapos lesz.


11. Megborotválja magát a hónaljan és a lábszárán, de elhatározza
hogy a bikini vonalon epilátort használ.


12. Sikít, amikor barátja/férje elzárja viccbõl a melegvizet.

13. Elzárja a vizet.
14. Lerázza magárol a vizet a zuhanyzóba.

15. Kilép a kabinbol egy akkora törölközövel, mint Afrika és
alaposan szárazra törli az egész testét.


16. Becsavarja a haját egy különleges vizfelszivó törölközöbe.

17.Atvizsgálja testét szõrszál, pattanás és bõrleválás után kutatva
és ezeket vagy körömmel vagy csipesszel letámadja.

18. Elmegy a háloszobába, abban a köntösben, amit már emlitettünk.

19. Utközben találkozik barátjával/férjével és jobban magára húzza a
fürdököntöst és apró lépesekben szalad a hálószobába. Most már csupán
a felöltözködés van hátra ami 11/2 óra.


HOGY ZUHANYOZNAK A FERFIAK.

1. Az ágyon ülve levetközik és szétszórja ruháit a padlón.

2. Meztelenül megy a fürdöszobába. Utközben találkozik
barátnõjével/feleségével, megmutatja a fütyijét és üvölt mint egy
gorilla.

3. A tükör elé áll és behúzza a hasát. Megcsodálja fütyje nagyságát,
majd megvakargatja a zacskoját, utána szagolgatja az ujjai hegyét.

4. Beáll a zuhany alá.

5. Nem keresgél semmiféle mosdókesztyût, mivel õ sohasem használ
olyat.


6. Megmossa az arcát egy méregzöld szappannal.

7. Puzik egyet és majd összeesik a röhögéstöl, mivel nagyon jól
visszhangzik a fürdõszoba.

8. Megnyugszik egy picit, de megint röhögögörcsöt kap, amikor a szag
eléri az orrát.

9. Megmossa nemes részeit, valamint az a körüli részeket.

10. Megmossa a seggét a szappannal és egypár szörszálat rajta hagy.

11. Megmossa a haját valami samponnal, de balzsamot nem használ.

12. A kezével formál egy vicces frizurát.

13. Megcsodálja új frizuráját a tükörben.

14. Hugyozik a tus lefolyójába.

15. Leöbliti a szappant és a sampont és azonnal kilép a zuhanyzóból,
de nem veszi észre hogy elfelejtette a drapériát behúzni és most az
egész fürdöszoba csurom vizes a WC papirral együtt.

16. Gyorsan és könnyedén megtörölközik.

17. Megint a tükörbe néz és megfeszíti izmait és megbámulja fütyije
nagyságát.

18. Elfelejti lekapcsolni a villanyt.

19. Vissza megy a háloszobába egy ici-pici törölközöbe öltözve.
Utközben találkozik barátnöjével/feleségével és azonnal letépi magárol a
törölközöt és büszkén mutogatja fütyiét, valamint üvölt mint egy
gorilla.


20. A vizes törölközöt az ágyra dobja és azon hagyja, két perc múlv
már fel is van öltözködve.

Lilypie - Personal pictureLilypie Third Birthday tickers
[img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/e49f5b8951.png[/img:ba0f9b55a6][img:ba0f9b55a6]http://www.tickerclub.com/cache/dceb25d9d6.png[/img:ba0f9b55a6]
 


Hosszú, átszerelmeskedett éjszaka után a fiatalember aléltan dõl le a csaj

mellé, akit az este csípett fel. Körülnéz a szobában, és az íróasztalon

meglátja egy férfi fényképét:

- A férjed? - kérdezi idegesen.

- Nem, te kis buta, tudod, hogy nem vagyok férjnél.

- Akkor a volt pasid?

- Egyáltalán nem. - válaszolja a csaj a fülét harapdálva.

- Akkor meg ki az?

- Én vagyok az, a mûtét elõtt.
Kitti
 


Zsani a Big Brotherbõl avagy mit tud a photoshop


Kép
Névtelen
 


Garfied bölcsességei


Kép


Kép


Kép


Kép


Kép


Kép


Kép
Míra
 


Nõk az Interneten:
Az e-mail

Mottó: "Nõvel levelezni olyan, mintha Windows programot használna az emberfia: sosem tudhatja, a következõ lépése nem az utolsó lesz-e az alkalmazásban..."
Több éves adatgyûjtés eredményeképpen az alábbi, statisztikailag megalapozott megállapításokat tehetjük a nõk által elkövetett e-mail-ek (Interneten továbbított levelek) fõbb jellegzetességeirõl, melyet nyomatékosan figyelmébe ajánlunk a most felnövõ generációnak:
1. Nõnemû e-mail írójától válaszra ne számíts!
2. Ha mégis válaszol, azt két sorban elintézi -- vagy két szóban.
Kivéve, ha valami lényegtelen dologról van szó, ekkor a levél terjedelme többoldalnyi is lehet. Egyes hölgyek a semmirõl naponta több tucat levelet is képesek gyártani -- lásd a levelezõlistákat!
3. Leveledbõl is csak a lényegtelenebbeket emeli ki, kizárólag arra válaszol. (Hiába várod izgatottan a választ.)
4. ... emiatt aztán a lényeges dolgokra nem marad energiája.
Ezekre ne kérdezz rá még egyszer, ez azon kevés dolgok egyike, amiben a nõk konzekvensek: ha egyszer nem válaszoltak valamire, akkor késõbb se fognak.
5. A válasz sosem egyértelmû és nem is teljes.
A nõk általában nem ismerik fel a visszaidézés lényegét, azt, hogy csakis a legszükségesebbet kell visszaidézni, és arra válaszolni. Inkább egyben leírják a mondandójukat, "elfeledvén" ezt-azt...
(Annak oka van, ha leveled egyes sorait a címzett hölgy "nem látja meg".)
6. Érkezhet nagyméretû válasz...
De ekkor is biztos lehetsz benne, hogy az egész leveled be van idézve, méghozzá a válasz után hogy biztosítson, nem a megválaszolás miatt hagyta benne, hanem puszta nemtörõdömségbõl és érdektelenségbõl.
(Következmény: mielõtt lelkesedni kezdenél az e-mail mérete láttán, próbálj meg visszaemlékezni, hogy a saját üzeneted milyen hosszú volt.)
Mindez levelezõlistákon még szörnyûbb: ha két hölgy összeakad, képesek pár kör alatt több tucat oldalnyi beidézést és viszontidézést összepakolni egymás leveleibõl -- a többi levelezõ meg le van......
7. Ha azt akarod, hogy figyeljen a hölgy a mondandódra, bosszantsd fel!
Ha mindenképpen ragaszkodsz ahhoz, hogy leveledet alaposan olvassa végig, akkor vitát kell kezdeményezned. Ha jól választod meg a témát (a feminizmus és környéke többnyire biztos tipp), akkor hosszú, indulattól fûtött, szavaidat egyenként is ízekre szedõ válaszra számíthatsz, s amennyiben a hölgy nem az anyanyelvén ír, a legtöbb szórakoztató nyelvi lelemény is ekkor jelenik meg...
8. Ne számíts arra, hogy a levelének lesz szerkezete. Idõvel megszokod.
A hölgyek ösztönös gyûlölettel viseltetnek az 'enter' billentyû és az üres (elválasztó) sorok iránt, így már az egyes bekezdések elhatárolása is okozhat nehézséget. Amennyiben ez sikertelen, az abból is eredhet, hogy nincsenek bekezdések... Visszaidézések közé beszúrt egysoros közlendõit csak szerencsével találod meg, fõleg, ha az általa használt program nem jelzi korrekten a visszaidézést -- néha egyébként a saját soraival fog vitatkozni, mert õ sem tudja, mit írt...
9. Az ígéreteket tekintsd úgy, mintha a levélben elhelyezett díszítõ sorminta lenne.
A tiédet viszont számon kéri!!
10. A nõk nem írnak passzióból!
Ha netalán saját maga szánná rá magát levélírásra (pl. mert szüksége van valamire), az csupa kisbetûvel van írva, subject nélkül -- ezek szintén az irántad való tisztelet minimális voltát hivatottak kihangsúlyozni. Megint ne dõlj be a méretnek: a három soros üzenet végén ott díszeleg a 2kByte-os signature -- és a rosszul beállított levelezõprogram miatt az üzenet még egyszer rtf vagy html formátumban, esetleg görög vagy thai karakterkészlettel... (Thanks, B.G.!)
Nagybetûkön kívül az írásjelek sem jelennek meg tömegével (vesszõ, gondolat- és zárójel soha), ami mégis megtalálható, az is lehet félrevezetõ. A '?!' jelpár használata elég elterjedt, holott egyikük sem tudja, mit jelent...
11. A nõnek mindig igaza van -- szerinte.
Számíts arra, hogy a levélben lesz legalább egy teljesen érdektelen, a témába nem vágó, mindazonátal fontosnak tálalt kérdés, amire ha nem válaszolsz kedvezõen, akkor örök harag. (pl. "Ismered Zuhjan Iramszar 'Csótányevôk' c. verseskötetét?")
Ha egy hölgynek nincs igaza és vagy olyan óvatlan, hogy rábizonyítod, hasonló taktikát fog követni: egy teljesen jelentéktelen területen "vizsgáztat", majd mivel itt megbuksz, az eredeti bizonyításodat is cáfoltnak nyilvánítja, hiszen "bunkó" vagy...
12. Ne ess kétségbe, ha elsõre nem érted!
Ahhoz, hogy megérts egy hosszabb nõi levelet, próbáld az egyes gondolatokat, mondatokat önálló és átrendezhetõ egységeknek tekinteni -- ugyanis nem mindig logikus sorrendben következnek.
Tipikus, hogy a többé-kevésbé folytonos témát egy-egy abszolút oda nem illõ mondat, bekezdés töri meg, majd folytatódik a levél. A másik jellegzetes dolog a véget nem érõ mondat -- ezt onnan ismered meg, hogy a hetedik sor táján zsongani kezd a fejed, és fogalmad sincs, mivel kezdõdött a mondat, vagy mi az értelme -- nyugodj meg, a levél írója sem tudja...
13. Nyugi! Nem gondolja komolyan!
Ha levelében hirtelen nagyon kedves hangot üt meg, azonnal nézz utána, milyen elõre megígért kötelezettséged vált esedékessé! Utólag nem jellemzõ a hála...
A vizsgálódást természetesen nem zártuk még le, hiszen egyre több hölgy kapcsolódik be az Internetbe, ebbe a története során eddig zömmel férfiak által "uralt" médiába. Szó nincs arról, hogy bárki akadályozta volna a nõket ezügyben -- egyszerûen nem volt kedvük hozzá. Ezért aztán az Interneten kialakult kultúra (és Netikett) számukra ismeretlen és érthetetlen, vadnak és ellenségesnek érezhetik, az off-Internet médiákon felszólalhatnak ellene. Egy dologban bizonyosan igazuk van: az e-mail, vagy bármely más virtuális kapcsolat nem pótolja az igazit.
(c) Badliverhood Foundation, 1997
Névtelen
 


"Az öregedés kezdetének biztos jele, ha leállít a rendõr és javasolja, hogy
menj gyorsabban." (graffiti)

"Ez egy ideális válás volt: a feleség a gyereket kapta meg, a férj meg a
szobalányt." (J. Rivers)

"A titoktartás egy olyan szilárd halmazállapotú anyag, amely alkoholban
oldódik." (graffiti)

"A tanár olyan, mint a kábítószeres: mindig csak az anyag érdekli."
(graffiti)

"A pofon egy rövid taps, csak nem a csattanó után." (graffiti)

"A vérfertõzés szégyelleni való, úgyhogy maradjon a családban." (graffiti)

"A mákos bab egy étel, ami úgy készül, hogy kettõt lapozunk a
szakácskönyvben." (graffiti)

"A szél a levegõ azon része, amelyik siet." (graffiti)

"Elõzõ életemben sem hittem a lélekvándorlásban."

"Muszáj mindig megoldást találni? Nem élvezhetnénk egy kicsit a problémát?"
(graffiti)

"Ha még rosszabbra fordulnának a dolgok, meg kell hogy kérjelek, inkább ne
segíts többet." (graffiti)

"Ha egy szinkronúszó megfullad, a többieknek is meg kell?"

"A dzsungelben minden ehetõ. Te is." (graffiti)

"Csak szép not szabad feleségül venni. A csúnya a nyakunkon marad."

A tudósok felfedezték a szégyenlosségért felelõs gént. Már rég megtalálták
volna, de elbújt pár más gén mögé.

Annak, hogy ne tapadjanak össze a rizsszemek fõzés közben, az a titka, hogy
egyenként kell õket megfõzni.

Nem azért küzdöttem fel magam a tápláléklánc csúcsára, hogy vegetáriánus
legyek.

Kétféle kosz van: a sötét típusú, ami a világos tárgyakhoz, világos típusú,
ami a sötét tárgyakhoz tapad.

Ha megígérem, hogy hiányozni fogsz...elmész?

Hát nem csodálatos dolog nagypapának lenni? Imádom. Az egyetlen,amit nem
szeretek benne, hogy egy nagymamával kell hálni.

Gondolkodom, tehát nõtlen vagyok.

"A matematikus nem halmozza az élvezeteket, hanem élvezi a halmazokat" (E.
Rey)

"A politika olyan, mint a koszos ablak: mindegy melyik oldalon állsz, a
piszok a másik oldalon van." (A. Cmmarota)

"Ha valakinek folyamatosan karikás a szeme, az csakis az ördög lehet, mert
az sohasem alszik." (graffiti)

Pszichológusnál:
- Jó napot doktornõ, az a bajom, hogy nehezen találom meg a hangot a nõkkel.
- Mit gondol, mi lehet ennek az oka?
- Ezt neked kéne tudni, te tyúkeszû ribanc!

Joe egy alfát írt a táblára.
Greg egy bétát.
Bill gammát.
Brad pít.

- Halló, itt Sam beszél!
- Itt meg hátszél fúj!

Áll a székely a nagy hidegben a falu fõterén, sapka nélkül.
Odamegy a komája, és megkérdi:
- Oszt kend miért áll ebben a nagy hidegben itt hajadonfõtt?
- Tudja, az elõbb egy kissé rendberaktam az ass
Névtelen
 


1. Fontos, hogy olyan nõt találjunk, aki fõz és takarít
2. Fontos, hogy olyan nõt találjunk, aki jól keres
3. Fontos, hogy olyan nõt találjunk, aki szereti a szexet
4. Fontos, hogy ez a 3 nõ sohase találkozzon egymással
Névtelen
 


Garfield még 1x, mert látom nem ment el:


Kép

Kép
Míra
 


Kép

Kép
Míra
 


Kép


Kép


Kép
Míra
 


> Olyan senki vagy, ha elmennél, azt hinném többen lettünk.

>

Nem vagy paraszt. Inkább úgy mondanám: Agrár-csemete...

Hiányzol, mint léggömbárusnak a nyílzápor!

>

> > Szeresd önmagad, más úgysem szeret!

>

> > Miért nem változtatsz a hajadon? Például megmoshatnád.

>

> > Szar a harag hatalom nélkül!

>

> > Aki a villamos alatt fexik, annak nem természetes a mosolya.>

>

> > Gyenge vagy, mint Quasimodo hátúszásban!

>

> > Mindenkit érhet baleset, ha idejében ott van!

>

> Kevés vagy, mint STOP-táblán a szófordulat!


Olyan paraszt vagy, hogy az elso legódból disznóólat építettél.

Voltál már terhes macskával pofánver

Megzavarlak, mint csecsemot a topless bár!

Soha ne add fel! Csak ha elengendo bélyeg van rajta!


Az élet nem mindig kellemes, de lidércnyomásnak megjárja.

Olyan büdös vagy, hogy az oviban is lábszag volt a jeled!


Olyan a csávó, mint a toronyóra: Nem túl pontos, de nagyot üt!

Szegény embernek a macska is visszaugat.

Az ido pénz! Gondolta a pincér és hozzáadta a számlához a dátumot.


> > Szeretem a munkát, lenyugöz. Képes vagyok órákig ülni és nézni.

Ha anyósod csókol, gondolj arra, hogy Krisztus is szenvedett!
Katika
 


Egy ferfi maszkal Las Vegas utcain, majd beter egy
barba. Az egyik asztalnal eszrevesz egy gyonyoru not aki egyedul iszogat. Megkerdezi a csapost tudja-e ki az a no. "Persze" valaszol a csapos "O az egyik legjobb k..a a varosban". A ferfinek megcsillan a szeme, hogy egy ilyen gyonyoru
no akar az ove is lehet, akar csak egy ejszakara is.
Oda megy hozza es megkerdezi tole mennyi lesz.
- 100 dollar ha a kezemmel csinalom"
- Nem sok az egy kicsit kerdezi a ferfi?"
- Gyere ki velem az utcara mutatok valamit. A bar elott parkol egy Ferrari F50-es. Ezt abbol a penzbol vettem amit a kezimunkaval kerestem."
A ferfi beleegyezik es felmennek nohoz. 10 perc mulva a ferfi az agyon fekve megallapitja tenyleg ez volt a legjobb kezimunka amiben valaha resze volt. Egy het mulva megkeresei a not es megkerdezi tole mennyibe kerul, ha a szajaval csinalja. "500 dollar" a ferfi persze megint sokallja. A no ezuttal
egy kaszinot mutat neki. "Ez az enyem. Ezt abbol a penzbol vettem,
amit a szammal kerestem" Megint felmennek a motelbe. Miutan vegeztek a ferfi most sokkal jobban meg volt elegedve. Egy het mulva ismet vissza megy.
"Es ha most egy kis pinát szeretnek az mennyie kerulne" "Gyere ki az utcara"
mondja neki a no. "Latod ezt a varost. A fenyeit, a csillogasat? " kerdezi a ferfit.
"Csak nem azt akarod mondani, hogy tied a varos?" kerdez vissza az
> > "Nem, de ha lenne pinám akkor ez mind az enyem lenne"
Katika
 


ne mindig szõkenõs viccek legyenek....

> - Hogy lesz öngyilkos egy férfi?
> - Leesik az EGO-járól az IQ-jára.
>
> - Miért szereti a férfi a mobiltelefont?
> - Mert annak akármit be tud beszélni.
>
> - Mit adj a férfinek, akinek mindene megvan?
> - Egy not, aki megmutatja, hogyan kell használni.
>
> - Hogyan válogat egy férfi fehérnemut?
> - Ez koszos, ez koszos,... ez koszos, de még hordható.
>
> - Mi a különbség egy férfi és egy papagáj között?
> - A papagájt meg lehet tanítani kedves beszédre.
>
> - Volt egy no, aki megértette a férfiakat..
> - Sajnos belehalt a röhögésbe, mielott továbbadhatta volna valakinek.
>
> - Miért fütyül a férfi a WC-n ülve?
> - Hogy tudja, melyik végét kell kitörölni...
>
> - Mikor mondják a férfiak, hogy a noknek nincs logikájuk?
> - Ha nem értenek egyet velük.
>
> - Miért nem tud egy férfi zacskós levest készíteni?
> - Mert nem tudja, hogyan öntsön egy olyan kicsi zacskóba 1 liter vizet.
>
> - Ha egy no a férfiakkal egyenlo akar lenni, akkor nincs benne ambíció!
>
> - Hány férfi kell egy szoba kitapétázáshoz?
> - Három, de nagyon vékonyra kell vágni.
>
> - Mi a közös a "Q" betu és a férfi között?
> - Mindketto nagy nulla kis farokkal.
>
> - Hány férfi kell egy villanykörte becsavarásához?
> - Öt. Egy aki csavarja, és négy akinek el tud dicsekedni vele.
>
> - Miért van a férfi egy hullámhosszon a számítógéppel?
> - Mert az o agya is MICRO-SOFT.
>
> - Miért feledkezik el a férfi a születésnapodról?
> - NOT ENOUGH MEMORY.
>
> - Melyik négy szóval lehet egy férfit igazán irritálni?
> - Biztos, hogy benn van...?
>
> - Miért kövérebbek a férjes nok, mint az egyedül állóak?
> - Az egyedülálló no hazamegy, belenéz, mi van a fridzsiderben,és megy a
> hálószobába.
> - A férjes no hazamegy, meglátja mi van a hálószobában, és megy a
> fridzsiderhez.
>
> - Hogy hívják azt a férfit, akinek 99 % agya hiányzik?
> - Kasztrált.
>
> - Miért szereti a férfi az ártatlan lányokat?
> - Mert azokkal el tudja hitetni, hogy azért kicsi és puha, hogy ne
fájjon.
>
Katika
 


kiscica, aki elfáradt az evésben

Kép
Névtelen
 


Egy mérnök meghal, és a pokolra kerül. Hamarosan igen elégedetlen lesz a
pokol kényelmi szolgáltatásaival, ezért fejlesztésekbe kezd. Nemsokára lesz
légkondicionálás, lift és vizöblítéses vécé, és amérnök igen nagy
népszeruségre tesz szert. Egy nap az Úr felhívja a Sátánt telefonon és
érdeklodve kérdezi:

- Hát hogy mennek a dolgok odalent a Pokolban?

A Sátán erre:

- Nagyszeruen. Már van légkondicionálásunk, liftünk és vízöblítéses vécénk,
és a mérnök megint dolgozik valamin....

- Micsoda?!- kiált fel az Úr. Egy mérnök a pokolban? Csak tévedésböl
kerülhetett oda, neki nem ott kéne lennie, azonnal küldjétek fel ide!

- Szó sincs róla, jó hogy a csapatomban van, meg is tartom - így aSátán.

- Akkor beperellek - szól az Úr.

A Sátán felkacag: - Igen?! És hol fogsz találni ügyvédet?
Névtelen
 


Isten megteremté a Világmindenséget, és látá, hogy az szép.
Isten megteremté a Földet, és látá, hogy az szép.
Isten megteremté a természetet, és látá, hogy az szép.
Isten megteremté az állatokat, és látá, hogy azok szépek.
Isten megteremté a férfit, és látá, hogy az szép.
Isten megteremti a nöt, és mondá: Na mindegy, majd kifesti magát.
Névtelen
 


A feleség jó késon tér haza bevásárló körútjáról és mit tesz Isten,in
flagranti találja férjurát egy ifjú hölggyel. Óriási patália, asszony
elorángatja a boröndöt, és röpke csomagolás után épp elviharzana, amikor a
férje megállítja:
- Csak egy szóra drágám. Mielott elmész, szeretném ha meghallgatnád, hogy is
történt ez a dolog Jövök hazafelé a kocsival, amikor az út mentén megláttam
ezt a hölgyet, elgyötörve, fáradtan, csapzottan.
Hazahoztam és összeütöttem neki egy vacsorát abból a húsból, amit te a
hutoben hagytál, mert elfelejtetted megsütni.
Csak egy szétázott szandál volt a lábán, úgyhogy odaadtam neki az egyik,
még teljesen jó, cipodet, amit csak azért nem hordasz, mert állítólag
kiment a divatból.
Fázott, úgyhogy ráadtam azt a pulcsit, amit a azületésnapodra vettem, de
sohasem hordtad, mert nem tetszett a szine. A nadrágja is átázott, úgyhogy
adtam neki egyet a tieidbol, ami még teljesen jó, csak te már kinotted.
Ezután, mikor menni készült, még visszafordult az ajtóból és megkérdezte:
- Mondd, van még valami amit a feleséged már nem használ ?
Névtelen
 


Téves e-mail cím
>
>Télen, miután már 2 hete havazott Seattle-ben, egy férfi vakációzni
>indult Miami Beach-re, ahol majd másnap találkozik a feleségével, aki
>éppen egy üzleti úton van Minneapolisban.
>A férfi egy remek idotöltésre és egy kellemes idojárásra számított,
>azonban valahogy kavarodás támadt a repülotéren a bejelentkezo
>kapunál, és a férfi - hiába reklamált - csak a késobb induló repülore
>szállhatott fel.
>Miután másnap végre megérkezett a hotelba, érzékelte, hogy egy
>hohullám árasztotta el Miamit, igen fullasztó volt a hoség Seattle
huvös
>idojárásához képest. A portás egy üzenetet adott át neki, hogy
>felesége a terv szerint érkezik. A férfi már alig várta, hogy le tudja
>huteni magát egy medencében, de elotte még gyorsan írt egy e-mailt
>feleségének, azonban sietségében rossz címet adott meg.
>Így az üzenete egy idos lelkész feleségéhez jutott el, akinek a férje
>épp az elozo nap hunyt el. Miután a megszomorodott özvegy
>megnyitotta a levelet, tett egy pillantást a levél tartalmára, aztán
egy
>kínlódó sikollyal holtan esett össze a padlón. A családja beszaladt
>szobába és a monitoron a következo üzenetet olvasták:
>
>Kedves feleségem,
>
>Mint ahogy tudod, tegnap elindultam.
>Csak most jelentkeztem be.
>Támadt egy kis kavarodás a kapunál.
>A reklamációm elutasították.
>Megkaptam a holnapi érkezésed megerosítését.
>
>Szereto férjed.
>
>U.I.: A dolgok nem úgy mennek, ahogy gondoltuk. Meg fogsz lepodni,
>hogy itt lenn mekkora a hoség!
Névtelen
 


Falusi szín. Takaros porta az Unió magyar tartományában valahol az Alföldön.
Kivonul az EU bizottság Józsi bácsihoz, hogy ellenorizze, mit ad a
disznóinak.

Komisszár: -Na, Józsi bácsi mit etetünk, mit etetünk?
J: Hát mit, moslékot, darát, fott krumplit. Innen kapjuk az iskolából...
Komisszár: Micsoda?? Moslékot? Olat bezárni, disznót kényszervágni,
támogatást megvonni!! Józsi bácsin végrehajtják az EU rendeleteket, amit
könnyezve panaszol el Pista bácsinak, a falu másik gazdájának. Am Pista
bácsi sem kerüli el Brüsszel szemét, nála is ellenorzo látogatást tesznek.
K: Na Pista bácsi, mitol ilyen szép a malac az ólban? PKépfifikás, mert már
hallotta hogy járt Józsi komája) Ezek kérem szépen csak dán premixet,
amerikai szóját, brit húslisztet kapnak egy kis kukoricával. Csakis ISO
tápokkal etetek!
K: Micsoda?? Hát nem tudja, hogy a húsliszt, dögliszt etetése már a
tizenötöknél is tilos volt? Nem hallott még a BSE kórról?
P: Én kérem alássan....
K: Kuss! Szankció, retorzió, telepbezárás!!
Pista bácsi bánatosan meséli el Feri komájának esetét az EU bizottsággal és
siratja malackáit. Természetesen Feri koma sem ússza meg a látogatást.
Feri bácsi készül.
K: Na Feri bácsi, mit etet ezekkel a süldokkel?
F: Ezekkel? Semmit. Mindegyiknek adok reggel egy eurót, oszt azt vesznek
rajta amit akarnak!
Névtelen
 


€€€€€€€€€€€€
Névtelen
 


Nagymama, miért olyan nagy a szád?
- Nagymama, miért olyan nagy a szemed?
- Nagymama, miért olyan nagy az orrod?
- Jaj Piroska, menj már innen azzal a kurva nagyítóval!
Névtelen
 


Férfitrükk:


Larry borzasztó fejfájással ébredt. Erõt vett magán és kinyitotta a
szemeit.
>
> Az elsõ dolog, amit meglátott, néhány szem aszpirin és egy pohár víz
> volt az éjjeliszekrényen.
>
> Felült és a ruháit látta maga elõtt tisztán és vasaltan.
>
> Körül nézett a szobában és úgy találta, hogy minden a legnagyobb
> rendben, sehol egy folt, minden tiszta.
>
> Ugyan ez volt a helyzet a ház többi részével is. Bevette az aszpirint
> majd észrevett egy cetlit az asztalon.
>
> "?Drágám, reggeli a tûzhelyen, korán elmentem, bevásárolni.
Szeretlek."
>
> Igy aztán lement a konyhába, és megbizonyosodott róla, hogy a
meleg
> reggeli, a kávé és újság várja.
>
> A fia is az asztlnál ült és evett. Larry megszólalt: -Mi történt tegnap
éjjel?
>
> Azt mondja a gyerek:
> -Hát, hajnali 3 után jöttél haza tök részegen. Összetörtél pár bútort,
> végig hánytad a lakást és szereztél egy jó nagy monoklit a szemed
alá,
> amikor bele botolottál az ajtóba.
>
> Összezavarodva kérdezte Larry: -Akkor miért van mégis minden
> rendben és tisztán, a reggeli pedig az asztalon várt?
>
> Hát csak azért, mert amikor a Mama berángatott a hálószobába, és
> megpróbálta levenni rólad a nadrágot, azt mondtad:
>
> -Hölgyem hagyjon békén, nõs vagyok! ? válaszolta a gyerek.
Névtelen
 


II János Pál pápa körutazást tervez Rómában. Beül a limuzinba, felveszi a mikrofont és elõreszól a sofõrnek.
- Indulhatunk fiam.
- De hát szentatyám, rendõrök, kíséret nem lesz? Ez így nagyon veszélyes!
- Nem kell fiam, induljunk!
Mennek, mennek vagy harminccal, a pápa megunja a harmadik kilométer után.
Felveszi a mikrofont.
- Fiam lépjen oda egy kicsit, mert feltûnést keltünk és fel is tartjuk a forgalmat.
- Igenis szentatyám!
Mennek vagy harmincöttel két kilométert, a pápa elõreszól:
- Fiam a következõ lehetõségnél álljon meg, megmutatom hogyan kellene haladni!
Helyet cserélnek, a pápa nem szórakozik, százhatvannal söpör Róma belvárosában, mikor is két rendõr leállítja a limuzint. Egyik yard odaszól a másiknak:
- Bûntetsd meg nagyon!
Odamegy a zsaru az autóhoz, majd remego lábakkal tér vissza a társához.
- Mi van, miért nem büntetted meg?!!
- Nem mertem öregem!
- Miért, ki ül benne? Valami színész?
- Nagyobb öregem, nagyobb!!
- Valami politikus?
- Nagyobb, nagyobb!!
- Valami Maffiavezér?
- Nem tudom ki ül benn öregem, de a pápa a sofõrje!
Névtelen
 


Kép
Névtelen
 


haha
Névtelen
 


- Nézze bácsika - mondja az orvos - a maga korában már ideje lenne

lemondani a nemi életének legalább a feléről.

- De melyik feléről? Ne gondoljak rá, vagy ne beszéljek róla?



- Hogy hívják a ronda nővel járó hozományt?

- Fájdalomdíj.
Névtelen
 


ha nem tudod hová utazz, irány Japán!

KépKép
Névtelen
 


A HET SZOKE NOS VICCE:
- Nem értem, miért mondják, hogy megint felment a benzin ára? Ma is
ötezerért tankoltam!


A HET TOMOR VICCE, avagy egy nemzet ereje nyelveben rejlik:
-Pista bácsi, magának be van szukülve a szókincse!
-Faszt!



A HET PISTIKES VICCE:
- Pistike, hozzál a hentestol hurkát. De ne véreset!
A gyerek elképedve:
- Denevéreset???



A HET "HUSEGES" HAZASPARJA:
Jóleso délutáni menet után asszonyka ijedten hallja, hogy egy kocsi fékez a
ház elott.
- Jó ég, ez a férjem lesz! Tünj el gyorsan!
Pasas sietve felráncigálja a nadrágját, iszkol az erkélyajtó felé, majd
hirtelen megtorpan.
- Hülye vagy? ÉN vagyok a férjed!



A HET GLOBALIS FELFORDULASA:
Tudod a világ kezd megbolondulni, amikor a legjobb rapper egy fehér srác, a
legjobb golfozó egy fekete és Németország nem akar háborúba menni...



A HET BOLCSELETEI BESENYO PISTA BACSITOL:
Nem a gyozelem, a részvétel, hanem a fontos.
Közös lónak túrós a táska.
Nem a gyozelem a fontos, hanem az oszinte részvétem.
Aki másnak vermet ás, ... nem magának ássa!
Éhes makkal disznókat álmodsz!
Kicsi a bors, de foleg az orölt.
Aki mer, annál van a kanál.
Ahány ház, annyi baj legyen.
Okos enged, ha már szenved...
Szegény ember vizel és foz!
Jobb félni, mint megnosülni!
Ki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
Mindenhol jó, de legolcsóbb otthon.
Hajléktalanok jelmondata: "Kukából nem lesz szalonna."
Felesleges, mint szokének gondolkodási idot adni.
Verés közben jön-megy a székláb.
Evés közben jön meg a szomszéd.
Akasztott embernek lába se éri a földet.
Névtelen
 


- Mi a különbség a barát és a férj között?
- 45 perc

- Miért húzza az ősember a feleségét a hajánál fogva?
- Mert ha a lábánál fogva húzná, feltöltődne sárral.

- Mi a legrövidebb út egy férfi szívéhez?
- Egy hosszú éles kés.

- Mi a hasonlóság a férfi és a parketta között?
- Ha elsőre jól fekteted le, utána egy életen át taposhatod.
Névtelen
 


- Józsi bácsi! Magának már betegedett meg tehene?
- Igen fiam.
- És mit adott neki?
- Terpentint.

Pár nap múlva

- Józsi bácsi! Megdöglött a tehenem!!!
- Az enyém is...
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?