Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Most találtam rá erre a fórumra. Nem is tudom hogy kezdjem, én nem tudom mikor fertőződtem meg, csak egy párom volt és neki is csak én (tényleg). 2006-ban szültem és azóta valami mindig van. (Talán akkor... de tényleg nem tudom. ) Ez a herpesz, ez a legutolsó, ami már fél éve tart. Akkor jött ki, amikor a férjem fél évre elutazott -a munkájából kifolyólag- sajnos ezt nagyon nehezen viseltem és ez a stressz volt a kiváltó. Telvirant kaptam a dokitól először 200-ast aztán 400-ast majd a 800-ast. Amikor már a májfunkciómon is kimutatható volt a gyógyszer hatása, csak ott nem ahol kellett volna, abbahagytam. Az a szerencsém, hogy van a családban olyan, aki ért a gyógyszerekhez és ajánlotta a Milgamma N kapszulát, ami segített. Nem múlt el, de amint érzem, hogy újra bizsereg beveszem és nem fáj. Ezt azonban nem lehet terhesség és szoptatás alatt szedni, mert nagyon nagy mennyiségben tartalmaz B6vitamint. Ezt írák róla: "kedvezően befolyásolja a különböző fájdalmas, gyulladással járó idegmegbetegedéseket" - és hát ez a vírus az idegpályákat támadja. A férjem azóta hazajött, remélem lassan megnyugszom és ezzel elég erős leszek, hogy elmúljon. Mi is tervezünk még egy babát , szeretném ha ő is és a férjem is egészségesek lennének. A jövő héten megyek újra dokihoz, ez egy másik, kíváncsi vagyok ő mit mond és mit ajánl. Majd megírom.
Sziasztok!
 
 


Sziasztok!
Én is most találtam erre az oldalra. Nekem is herpeszem van. Nagyon meglepődtem, hogy elkaptam. A barátommal 5éve vagyunk együtt, neki ugyan szokott ajak herpesze lenni, de nekem eddig soha nem volt semmi problémám, egészen mostanáig. Múlthéten valószínűleg nagyon legyengülhetett a szervezetem, mert sikerült átadni a vírust. Az első napokban nem is gondoltam, hogy ilyen bajom van, aztán elkezdtem kicsit utána olvasni s akkor már majdnem biztos voltam benne, hogy herpeszem van. Így elmentem orvoshoz aki megerősített, tényleg az van. Nagyon kellemetlen, fáj, ég. Telviran gyógyszert és krémet írt fel. Remélem használni fog,nem jön elő túl gyakran és ha egyszer gyereket szeretnék akkor ez nem fogja befolyásolni.
 
 


sziasztok!
lujzi28 remélem már jobb a telvirantol!!
én azt 1 hétig szedtem naponta 4 szemet és elmúlt töle!
de mondtak neked vmi konkrétat az orvosok?
ha tudtok vmit irjátok le, jo lenne ha tudnánk segíteni egymásnak...
én ha érzek vmi furcsát, akkor én is már elöre bekenem telviran kenöccsel h elő se jöjjön..
és a barátoddal akkor óvszerrel védekeztek?
én nem védekeztem vele, mi is 3 éve együtt voltunk és rajta nem is jött ki..nem tudom h átadtam-e neki v nem..ez 2 éve volt, akkor még nem is tudtam erről olyan sokat..
nekem a 2 év alatt 2szer jött elő, a második nem fájt csak piros foltok voltak.
pedig nem hiszem h annyira erős lenne az immunrendszerem, mert a náthát állandoan elkapom!
remélem irtok még!!
 

 
 

Sziasztok!
voltam dokinál és azt mondta, hogy kizárt, hogy ennyi ideig folyamatosan legyen ez a betegségem, így valószínűbb, hogy az elmúlt hónapokban elmúlt visszajött. Valóban nem fájt mindig. Most megvizsgált és rendben vagyok. Igyekszem nem stresszelni.
Mindenkinek jobbulást kívánok!
Sziasztok!
 
 


Szisztok!
Marina, szerencsére jobb lett a telvirantól. A gyógyszerből nekem is napi 4-et kellett szednem. A barátommal nem óvszerrel védekeztünk, fogamzásgátlót szedek s eddig nem is volt semmi baj, ezelött soha nem kaptam el tőle. Nem tudom miért most jött ez ki rajtam öt év után, hiszen neki szokott a száján lenni.
Most szerencsére jól vagyok. Remélem nem mostanába jön vissza. Innentől azért mindig tartok itthon krémet.
 
 


Sziasztok!

Már régebben jártam errefelé, örülök, hogy ennyi új hozzászólás született azóta, amióta írtam.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam a helyzet változatlan, kb hetente előjön, de az a durva, hogy már szinte fel sem tűnik, hogy van. Nem mondom, hogy nem zavar, mert baromira, csak egyszerűen már nem is veszem észre. Igaz, én nem szoktam semmit se szedni rá, szedtem az első időben telvirant, amikor legelőszőr előjött, több, mint 1 éve, attól pár hónapra eltűnt, de aztán tavaly márciusban újra előjött és azóta folyamatosan. Azóta is szedtem már herpesint, meg isoprinosine-t, de semmi változás. Ezt még augusztusban szedtem, azóta nem használok semmit, mert mindentől előjött, és úgy vagyok vele, hogyha a gyógyszer ilyen szinten semmit nem használ, akkor nem károsítom a szervezetemt vele feleslegesen. Persze, van amikor erősebben előjön és attól mindig teljesen kikészülök.
Jó neked Marina, hogy ilyen kevésszer jön csak elő!
A barátomon eddig 2szer fedeztünk csak fel piros foltokat a pénisze tájékán, de azok szerencsére csak viszkettek és nem fájtak neki egyáltalán, pár napon belül pedig teljesen eltűntek.
Nekem mindig a popsim tájékán jön ki és borzasztó!!!
 
 


Sziasztok!

Soha nem írtam, még fórumokban, de azt hiszem, eljött az ideje!
4 éve van nemi herpeszem és azóta nagyon sok könyvet és cikket olvastam róla.
Szerencsére nekem nem csak akkor jön elő, ha először vagyok együtt egy pasival, vagy sokat szexelünk. Ha nem élnék nemi életet, akkor semmi bajom sem lenne.
Soha nem szedtem gyógyszert a vírus ellen, mivel elég jó az immunrendszerem és feleslegesen a májamat sem szeretném bántani!!
Folyamatosan béres cseppet szedek, hogy rendben legyen a szervezetem, és amikor herpeszes időszak van grapefruit cseppet is szedek és Richtofittal kenegetem magam.
Tudtok még olyan kenőcsöt vagy gélt ami nagyon jó herpeszre és recept nélkül kapható?
Nyugodtan kérdezhettek tőlem bármit, szívesen válaszolok (ha tudok).

Egyébként senki ne higgye azt, hogy strandon, szoliban és egyéb helyeken összeszedhető a vírus, mert ez képtelenség!!!! Ez ugyan olyan, mint az aids vírus, (azt sem lehet elkapni wc-n), viszont annyi szerencsénk van, hogy nem halálos!

További szép napot!
Vendég
 


sziasztok!

az én kérdésem az lenne, hogy nálatok mik voltak a herpesz tünetei? vagyis milyen sorban jelentkeztek? rögtön hólyagocskák vagy eleinte csak viszkető, égető érzés?
mert nálam most diagnosztizáltak herpeszt, pedig soha életemben nem volt még, és a barátomnak sem, picit megijedtem. meg voltam győződve hogy gombám van, mert annak voltak ilyen tünetei, amikor nem kezelték, hogy repedések lettek rajtam. és igazából a nőgyógyász, akinél voltam, sem volt biztos benne hogy gomba vagy herpesz, de inkább a herpeszre tippelt és írt fel nekem telviran tablettát és krémet.
szerintetek menjek el másik dokihoz is vagy várjam ki hogy hat-e a gyógyszer? nem tudom, mit csináljak mert már tényleg nagyon kellemtelen, egyszerre viszket ég és fáj, megőrülök tőle.. :x
 
 


Szia Desireh!

Azok alapján, amiket leírtál lehet herpeszed is, mert annak is ugyanilyen tünetei vannak.
Én azt javaslom neked, hogy szedd a tablettát és a krémet, amit kaptál, és, ha 5 napon belül nem érzel változást akkor keress fel egy másik orvost.
Egyébként nem is értem, hogy orvos létére, hogy nem tudja megkülönböztetni a gombát és a herpeszt, pedig azt neki ránézésre is tudnia kéne:S:S:S
Vendég
 


szia delight!

azóta voltam még 2 orvosnál, az egyikük megerősítette a herpesz tényét (de tudta hogy ezt diagnosztizálta nálam az első orvos), a másik azt mondta, hogy nem herpesz és, hogy nem lát semmi különösebbet. :roll: de a 3 doki közül ő volt az egyetlen, aki váladék mintát vett tőlem. kíváncsi vagyok az eredményre. a herpeszt hüvelyváladékból ki lehet mutatni? addig is szedem a gyógyszert, meg kenem magam a krémmel.
amúgy ez a Telviran (5%) krém recept nélkül is kapható és ahogy elolvastam a tájékoztatóját, kifejezetten herpeszre való!
én még javulást eddig nem tapasztaltam, de ez még csak a 2. nap, hogy kezelem magam. milyen hosszú lefolyású a betegség? és pontosan hogy lehet összeszedni?
elég tájékozatlan vagyok még a témában.
 
 


Szia!

A herpeszt hüvelyváladékból nem lehet kimutatni. Ha herpeszed van, akkor a sebekben ill. hólyagokban nyüzsögnek a vírusok és azokból kell mintát venni.
Én is legutóbb Telviran krémet használtam :)
A betegség lefolyása az első alkalommal hosszabb, nekem egy hónapig tartott (és még lehet, hogy keveset is mondok), de ez attól is függ, hogy milyen hamar kezded el kezeltetni magad.
Én időben elmentem dokihoz, csak a doki nem herpeszre való kenőcsöt írt ki nekem, hiába kentem így vele magam (na meg még én sem tudtam, akkor szinte semmit erről a betegségről).
Ha időben elmégy dokihoz és kapsz rá megfelelő gyógyszert, akkor egy 2 hét alatt elmúlik.
Ha nem most jön elő először a herpesz akkor egy hétig tart kb.

És csak nemi úton kapható el! Remélem tudtam segíteni :)
További szép napot!
Vendég
 


Sziasztok!

Arról tudtok vmit, hogy terhességre hogyan hat a herpesz??
mert egyszer majd szeretnék babát, és hallottam olyat, h károsíthatja is a babát,ha kint van a herpesz akkor császároznak.
de olvastam olyat is, fórumon, hogy egészséges gyerekeket szültek olyanok, akik szintén nemi herpeszesek.

egyébként én sem értem, hogy egy orvos, hogy nem tudja megállapítani a tünetek alaján, hogy gomba vagy herpesz.
én is azt hidtem annó, hogy gombás vagyok, viszkettem.de amint rámnézett a nőgyógyász, mondta, h ez nem gomba hanem herpesz..

Üdv!!
 


Szia Marina!

A terhesség miatt ne aggódj, nem lesz semmi baja a babának.
Akkor van baj, ha terhesség alatt jelentkezik először a herpesz.
Ha a szüléskor herpeszed van, akkor tényleg kötelező császározni, mert ha természetesen úton szülsz, akkor megfertőződik a kisbaba!
Amúgy meg, ha nincs herpeszed szüléskor, akkor nyugodtan szülhetsz természetesen, nem lesz semmi baj!
Vendég
 


Nagyon szépen köszönöm válaszod delight!
megnyugtattál!!!

:wink:
 


sziasztok!

Tudnátok abban segíteni, hogy ha egy új partnerrel először fekszel le, akkor ő tuti, hogy elkapja a vírust?annak ellenére, hogy nem jött ki a herpesz?

Remélem vki tud még választ adni nekem erre..

Köszönöm!
 


Sziasztok!
Ma talaltam ra erre a forumra,es nagyon orulok hogy vegig olvastam,pedig nem szoktam forumokat olvasgatni nem hogy hozza szolni,de ez igen erdekes tema,foleg mert en ettol a herpesztol szenvedek mar 7 eve,ha jol tudom.En nem tartottam ennyire a pontos datumot mint itt valaki.Szoval eloszor en sem tudtam hogy mi ez,azt hittem valami szortuszo gyulladas a borotvatol.Nyomogattam is rendesen,fajt is viszketett is.Aztan elmult.Legkozelebb par honap mulva jott elo megint,akkor mar gyanus volt hogy ugyanazon ahelyen es ugyan azok a tunetek,elmentem tehat nogyogyaszhoz.O rogton kozolte hogy herpesz,kenegessem herpeszkenoccsel,es szerencsem van hogy csak egy kis foltocska nem az egesz nemi szervemen van.Na,jol megnyugtatott!Nekem tablettat nem irt.Tulajdonkeppen el bagatelizalta az egeszet,ezert en nem is gyotrodok annyira ettol lelkileg,mint itt sokan.Csak idegesit persze.Azt mar en is olvastam hogy ezt nem lehet kiirtani es visszater.Nekem teljesen valtozo idonkent jon es valtozo erossegu.Altalaban 2-3 havonta kb 1 het.Legutobb 8 honapja volt,vagy 9,es orultem hogy mivel szedek egy eros vitaminkomplexumot megerosodott az immunrendszerem es nem jon ki tobbet.Aztan 10 nappal ezelott kitort,de tripla olyan erosen mint valaha,minden gennyes holyaggal egyutt es amikor mar mulni latszott ujabb holyagok jelentek meg a heg alatt.En kenem minden patikaban kaphato kenoccsel,de szerintem nem tul sokat hasznal.Szerencsemre,mindig ugyan azon a helyen jon,a nagy szemeremajkamon,es nem terjed.
A paromnak elmondtam,sajnal,meg nem is szeretkezunk most,de nem aggodik hogy elkapja majd valaha.Ahogy itt olvasom ez a ferfiaknak nem nagyon okoz problemat,csak max kismertekben.
Sajnos evvel most mar egyutt kell elni,es nem ketsegbeesni meg meghallni tole,hanem figyelni az immunrendszerre,es ha megis jon akkor lehetoleg szarazon tartani,kenni.Szerintem az ovosok sem tudnak semmit csinalni,csak irkaljak a draga gyogyszereket.Aztan tobb a mellekhatas mint a haszon.Pedig en is nagyon szeretnem ha vegleg megszunne.
Szoval csak ezt szerettem volna elmondani hogy azert ne essetek panikba,van elet a herpesszel egyutt is.
A baba kerdeshez nem ertek,de amiatt azert majd en is ideges leszek.Remelem nem akkor jon elo amikor a szules kovetkezik.Bar meg nem vagyok terhes.
Koszi hogy elolvastatok szereny velemenyem:

Udvozlettel:Alexandra


Szia Marina!

A herpesz csak akkor fertőz, ha előjött. Ha úgy fekszel le valakivel, hogy éppen nincs semmi tüneted, akkor neki sem lesz semmi baja!
Vendég
 


Sziasztok!Nekem 8éve van herpeszem.Mindenfélét kipróbáltam már.3 orvos 3 félét ajánlott,de amiben egyetértettek az az hogy ezzel együtt kell élnem ezentúl.Ez egy gyógyíthatatlan "betegség",de tünetmentessé lehet tenni.Én mindig írom a naptáromban hogy milyen időközönként jelentkezik és mennyi ideig tart.Mindig a menstruációm előtt jön ki amikor legyengül a szervezetem,vagy amikor stresszellem magamat.Nekem nem vált be semmilyen gyógyszer.Viszont találtam egy krémet,jobban mondva pasztát,ami nagyon nagyon jó rá.Nem kifejezetten herpeszre van,recept nélkül lehet kapni,terhesség és szoptatás alatt is használható.Ez egy hámhiány kezelésére szolgáló készítmény.A neve: PASTA ZINCI OXYDATI SALICYLATA.Naturland-os termék,kb.700Ft-ba kerül.Szerintem érdemes kipróbálnia mindenkinek és még akkor is aránylag hamar hat amikor már "elmérgesedik" a herpesz.
 
 


Sziasztok!

cony77 ez a paszta tényleg ilyen jo?és akkor nem káros?gondolom nem kell sokat kenni belöle...
nekem egy olyan kérdés fordult meg a minap a fejembe, hogy szoptatni lehet , attól, h herpeszesek vagyunk??
vagy benne lehet az anyatejbe a vírus?

:? :?

köszönöm elöre is a választ!
 


Sziasztok! Azért írok,mert én is elkaptam a herpes genitalis-t. Még most is kezelem! Nekem egy 4 nap alatt jött ki pont ma egy hete. Furcsa, hogy nemi úton terjed , pedig a barátommal több mint egy éve vagyunk együtt és neki csak ajakherpesze volt, legutóbb az is csak decemberben. (Olyan furcsa,h akik fűvel-fával összefekszenek, azoknak semmi bajuk és most még mi fórumozunk itt, akiknek tartós kapcsolatuk van. Ez nem igazságos :cry: ) Elmentem nőgyógyászhoz és bőrgyógyászhoz is. Velem kedvesek és megértőek voltak. Betadine kenőcsöt és egy másik kenőcsöt is kaptam amit gyógyszerész kevert össze (ezt a második kenőcsöt kell a Betadine-ra kennem) valamint Telviran tablettát is szednem kell. Hüvelykrémet is felírt. Hétfőn nem tudtam játni ülni, napi 2x WC-ztem és borzasztó volt ez az egész. Ma kedd este van és tudok WC-zni, ülni, és járni, a herpeszeim kezdenek pörsösödni, ami jó jel. Pénteken megyek nyaralni, persze fürdeni nem fogok a strandon,de azt szeretném megkérdezni,h az erős napfény/napozás is előhozhatja ismét a herpest :?:

Előre is köszönöm a válasz! Mindenkinek Minden jót és kitartást!
 


Sziasztok!

Ne aggódj nyugodtan szoptathatsz, nincs vírus az anyatejben!

Beachbaba! Sajnálom, hogy te is elkaptad:(
Attól, hogy 1 éve együtt vagytok a pároddal nem jelent semmit. Neki is lehet régóta nemi herpesze, és előfordulhat, hogy nincsenek semmi tünetei, és nem is tudja magáról, hogy fertőzött. Viszont nála ugyanúgy aktiválódik a herpesz (tünet nélkül, lehet csak félévente, évente, vagy annál is ritkábban) és akkor fertőz.

A napozás is előhozza a herpeszt!
Egyébként ne aggódj a nyaralás miatt, nem hiszem, hogy ilyen hamar ismét előjönne (bár sosem lehet tudni). Nekem is csak 7 hónap után jelentkezett ismét.

Üdv.
Vendég
 


sziasztok!!!

nekem is ugy volt beachbaba h nem tudtam ülni meg járni is nagyon fájt....és persze a wc-zés is iszonyat szenvedés volt...
viszont nekem csak az első alkalomnál volt igy...a második alkalommal, tavaly nyáron már nem fájt ugy..
és az szerintem az erős nap hozta ki, mert tengerparton voltam.
ugyhogy én azt tanácsolom, h vigyél magaddal oan kenőcsöt v telviran krémet és kenegesd mert azzal is megelözöd..
de reméljük h nem fog egyhamar jelentkezni nálad sem..

egyébként tényleg érdekes, h sokan irják, h nem is csalják a párjukat és mégis elkapják...én nem értem az orvosokat sem néha....

delight kössz a választ!!!!! :D
 


Kedves delight és marina87!
Köszönöm szépen a válaszaitokat! Vigyázok magamra a naptól! Tehát akkor lehetek napon elég csak naptejjel bekennem magam? (30-as faktorszámú van itthon)
A Telviran krém amúgy kb. mennyibe kerül? (mert a tabletta iszonyatosan drága volt)
És Ti milyen immunerősítőt javasoltok, vagy Ti mit szedtek?
Hál' Istennek ma már egésznek jól voltam :), csak mostmár kissé kezd "sebesedni" a herpesz! Remélem Ti is jól vagytok! :D
Minden jót Nektek! Beachbaba.
 


Sziasztok!
Kedves Marina87!Tényleg ilyen jó az a paszta!Sőt!Nekem csak ez vált be.Egy hete voltam nőgyógyásznál és ő is azt mondta hogy nagyon jó DE ez csak a tüneti kezelésre jó,bár szerintem ez a "csak"szócska ide nem a legmegfelelőbb,mert sokan örülnének ha nem jönnének ki a tünetek és nem szenvednének annyit.Én amióta ezt használom semmi fájdalommal nem jár ha véletlenül előjön a herpes.A nőgyógyászom felírt egy gyógyszert is amivel állítólag jó esélyem van hogy akár félévig is tünetmentes lehetek.ISOPRINOSINE tabletta: az immunrendszer védekezőképességének fokozására szolgáló gyógyszer,mely Herpes vírus,varicella,kanyaró,mumpsz,citomegalovírus,HPV okozta fertőzések,immunhiányos állapotok,vírusos légúti fertőzések,májgyulladás,agyvelőgyulladás kezelésére javallt.
Azt mondta az orvosom hogy 10napig szedjek napi kettőt.Nálam nem jelentkezett mellékhatás.Viszont ez nem egy olcsó dolog(a pasztával ellentétben),recetre-50db-3100Ft.De nekem minden pénzt megér ha annyira jó.
Amúgy mi is szeretnénk babát és az én orvosom azt mondta csak akkor kell császározni,ha a 35.hét után jön ki a herpes.
Azt is hallottam hogy nem lehet szűrni egyszerrre több dolgot,de nekem mgcsinálta a doki egyszerre,a rák-,herpes-,HPV-szűrést.
 
 


Szerintem kend magad!!!!
én is 30-assal szoktam kenni magam!
a Telviran krém 931FT-ba kerül, én is pont most vettem..
a gyógyszer tom az elég drága, meg az csak receptre kapható..
én még nem szedek konkrét immunerösítöt, mert igazából nem javasolt még senki most semmit...kalcium pezsgőtablettát iszok, illetve vitamint szedek..
de annyira örülök, h ien informáciokat átadhatunk itt egymásnak, szerintem vmennyire megtudjuk egymást nyugtatni...mert egy cipöben járunk...
legalábbis én megnyugszom amikor irtok ide :)
én csak tényleg azt szeretném, h ha lesz babám ne legyen baja, ne érje károsodás ez miatt...
a herpes és a HPV szűrést hogy csinálták?

üdv mindenkinek!
 


Sziasztok Mindenkinek!
Már a múltkor írtam, hogy én is mi mindenen végigjártam, szedtem már ezt-azt-amazt, de úgy érzem mindhiába...
kb 4 hónapig voltam tunetmentes, h egy lizin nevu aminosavat szedtem + az immunológus álltal felírt tobb hónapos immunerosítot, aztán most megint jelentkezett:-(
2,5 hét alatt 2x!!!! ráadásul, ha lehet egy hulye kérdésem, h ti hogy vagytok vele, de nekem amúgy vándorol.. éveken keresztul egy helyen járt ki, most átment a másik felemre(a huvelynyílásom legvégén jár ki,úgyh ha lesz babám és kint lesz, tuti császároznak majd).. na de nem is ez a lényeg, hanem mostanában kisebb a kulso tunetem, nem is fáj annyira és nem is viszket vagy éget, ugyanakkor bévulrol teljesen feldagadok tole... Bocsi, ha vkinek ez gusztustalan, de mikor kenem magam és látom tukorben, hát elox én is megijedtem magamtól, nem a kulso vagy belso szeméremajkaim, hanem teljesen a p..im belsejének egyik fele mintha begyulladva lenne, mindenesetre iszonyatosan piros és meg van dagadva:-(. ezidáig mikor nem így volt, akkoris nagyon kellemetlen volt nekem is a WC-zés, de most sokkal, de sokkal rosszabb, igaz én ulni tudok rajta..
tud ehhez vki hozzászólni? van vkinek ilyesmi tunete? vagy mindnekinek inkább máshol és másmiylen, vagyis inkább kulso formában jon elo?
attól félek, h így terjed.. vagy én nem is tudom, h mire gondoljak már... de biztos, h semmi jót nem jelent, h ennyire "belul" van...
ráadásul a párommal nemsokára már szeretnénk kisbabát, vagyis most fogjuk elkezdeni a pocaklakós projektet, és nagyon-nagyon félek tole, h ez a herpesz még megkísérti sorsomat...
még annyi, h a legutóbbi kivizsgáláson sem csokkent bennem a herpesz vírus, mégha nem is jott ki, nem tudom, kinek volt iylen vizsgálata és miylen értékei vannak, de nekem iszonyatos magasak, és az osszes létezo herpesz vírus megtalálható benne, legalábbis ezt mondta az immunológus...
Válaszotokat elore is koszonom!
Kitartás mindenkinek, itt a nyár, mi is megyunk kirándulni, de mit mondjak, biztos oda is viszem a herpeszemet magammal...
 
 


Sziasztok! Köszönöm a válaszokat! Sajnállak timisi és kitartást kívánok! Nekem annyira bent nem volt, és mostmár szárad lefele, egyáltalán nem is fáj!

Most egy darabig nem leszek, mivel holnap indulunk nyaralni,de utána én is jövök vissza! Addig is mindenkinek kitartást kívánok! Puszi :)
 


Marina87!Számunkra ugyanolyan mint egy sima rákszűrés,de hogy "ott" mit csinált közben azt nem tudom.Jövőhéten megyek a leleteimért,ha gondolod megkérdezek neked bármit,szólj nyugodtan.Amúgy nekem annyit mondott a dokicsaj,hogy terhesség alatt CSAK akkor van gáz ha a 35.hét után jön ki.Akkor egyértelműen császár,de ami engem illet én nyugodtabb lennék ha császároznának akkor is ha épp azalatt az idő alatt nem jön elő.


Ahogy olvasom mások leveleit borzadok attól a sok fájdalomtól ami van nekik és amit a herpes okoz.Hál'istennek én még csak a tizedét se éltem meg ezeknek a tüneteknek és úgy néz ki nekem tényleg hat ez a paszta.Tényleg próbáljátok ki!!!!!Veszítenivalója senkinek nincs.Elég jó cucc,még fürdés közben is alig lehet lemosni,ugyhogy nem kell olyan sűrűn kenni belőle,de én nem csak ott szoktam bekenni ahol a herpes van(nekem általában a gáton van),hanem a körülötte lévő területet is.
 
 


Sziasztok!!

Nekem is van olyan, hogy megduzzannak a szeméremajkaim...
sőt 2 hete szintén a hüvelynyílásom alatt közvetlenül, a gát résznél ien "repedések" vágások jelentek meg, amik viszkettek elöször..és hát fájtak is amikor odanyúltam..
most nemtom h ez is herpesz???mert nem hólyagok voltak...viszont kentem a telvirannal meg neogranormonnal és elmult..vagy lehet hogy a sex miatt volt, kisebesedett.....
ugyhogy tmisi nekem is szokott hasonlo lenni...

én május 25-én voltam rákszűrésen, de azt mutatta ki h hüvelygyulladásom volt, a herpeszt nem..
köszönöm cony77 ha eszembe jut vmi kérdés, leírom de én már amugy rengeteg mindenre kaptam itt választ!:)
és ugyanugy vok én is a császárral, inkább ugy, mint h elkapja a baba szülés közben vhogy.....
 


Hellóka!

Marina nekem is hasonló tüneteim vannak, nincsenek rajtam hólyagok szinte sosem. Repedések szoktak lenni a csiklómnál és a hüvelynyílásom alatt.
Sajnos ez is herpesz :( Csak szervezettől függ, hogy kinél mit produkál.
A rákszűrésen nem is fogják soha kimutatni a herpeszt, ugyanis a kenetet vizsgálják, a herpesz pedig a vérből lehet csak kimutatni.
A Telviran kenőcs tényleg nagyon jó, én is azt használom egy ideje. Habár ez sem előzi meg a kiújulásokat.
Egyébként nem javaslom semmilyen gyógyszer szedését, mert hosszútávon nagyon megviselik a szervezetet. Olyan szerekkel kell próbálkozni ami természetes alapanyagokat tartalmaz és sok-sok vitamint. Mindenkinél más válik be, próbálgatni kell.
Vendég
 


Sziasztok!

Nem sok hozzászólást látok férfiaktól, így most én megpróbálkoznék ezzel... Lassan már fél éve szenvedek a tünetektől, szinte biztos hogy nemi úton kaptam el, úgy kb december 2008 környékén. Az első tüneteim (egy darab repedés a makk alatt) baromi fájdalmasak voltak és erőteljes nyirokcsomó duzzanat kísérte. Majd egy hónap kellett hogy elmúljon a dolog, de nem sokáig tartott az örömöm, mert kb március környékén újból előjött. Nálam a hólyagosodás nem jellemző, inkább bőrpír és sebesedés kíséri a dolgot. Bár most éppen kettő darab apró hólyagocskára lettem figyelmes... A diagnózist sem olyan régen állította fel egy maszek bőrgyógyász, egészen addig reménykedtem benne, hogy másról lehet szó. Gyakorlatilag fél év alatt kb. 10 herpeszes epizódon vagyok túl ill. éppen ma zajlik a következő. Tényleg baromi elkeserítő, és nálam ráadásul nincs semmilyen előzménye, hogy jönni fog a dolog. Amit észrevettem, hogy nagyobb mennyiségű alkohol nálam biztos hogy kiváltja és óvszeres szeretkezés esetén a hásmsérülés is szóba jöhet. Fájdalommal nem jár,a bőr a makkom alatt lokálisan kipirosodik 1-2 hólyag kíséretében. Egyenlőre figyelem magam. Lelkileg baromira megvisel, mert úgy néz ki, hogy gyakrabban kiújul mint a negyedéves átlag és ezt rettentő nehezen tudom feldolgozni, kikészít idegileg. Most egy napi 5x Herpesin kúrát csinálok, utána jön az isoprinosine majd ismét lesz egy herpesin kúra. Mindenképpen beszámolok nektek az eredményekről, örülök, hogy van egy aktív fórum ahol tudok erről beszélni másokkal is, akik szintén ebben szenvednek. Mindenkinek szívesen válaszolok, mert azt hiszem az én példám is érdekes és tanulságos lehet, bár itt úgy látom, hogy többnyire hölgyek beszélgetenek erről. Nem akarom feladni a harcot és bízom benne, hogy kordában fogom tudni tartani ezt a nyavalyát, nem akarom elhinni, hogy ő lesz az erősebb!!! Szóval kérdezzetek ha valaki többet akar tudni a férfiakat érintő tünetekről!
Vendég
 


Szia Névtelen!

A diagnózist mi alapján állította fel az orvosod? A tüneteid alapján vagy vérvételből?
Az első tünetnél orvoshoz mentél?
Vendég
 


Szia delight!

A diagnozis azon alapult, hogy mindenféle laborvizsgálattal kizárták az egyéb lehetőségeket és miután többször előjöttek a tünetek elmentem egy maszek bőrgyógyászhoz, aki először gombára gyanakodott. Sajna a kenőcsök hatására ez nem múlt el, hanem újból előjött, és az utóbbi időben már vannak hólyagjaim is, ami az elején egyáltalán nem volt. A diagnózis a tünetek alapján történt, vérvétel nem volt. Az orvos sem volt biztos benne, inkább én...Most hogy látta a hólyagokat már ő is azt gondolja.

Én már az első tünetnél azonnal orvoshoz mentem, de állították hogy ez nem az, mert nincsenek hólyagok. Csak egy repedésem volt a legelső alkalommal. Viszont a rossz közérzet, a levertség és a nyirokcsomó-duzzanat jelentkezett, igaz a nyakam dagadt be, nem a lágyéki csomók. Lázas állapot nálam nem lépett fel és kb egy hónap alatt gyógyult. Nagyjából hoztam az első betegségre vonatkozó tüneteket. Aztán két hónapig semmi, azóta pedig havi 1-2 x szenvedek miatta. Igaz a hólyagokból csak néhány jön elő, inkább a vörösödés jellemző. Nem egy jó móka ez, én már annak is örülnék, ha csak negyedévente 1x kínozna... :( Ez van.
hsv
 
 


Azért ne keseredj el!
Nekem 4 éve van herpeszem, és azt vettem észre, hogy az elején sokkal durvábban jöttek elő. Azóta eltelt pár év és szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon ritkán jön elő, ha elő is jön általában 1-2 napig tart és alig észrevehető.
Nálad mondhatni új ez a dolog, idővel talán neked is jobb lesz!!
Hólyagjaim nem szoktak lenni, inkább kis sebecskék és repedések.
Üdv.
Vendég
 


Remélem így lesz! :)
hsv
 
 


Sziasztok!

Ma mentem vissza a bőrgyógyászatra és szerencsére elmúlt a herpeszem! Azért még vért vettek tőlem meg valami váladék mintát amiért majd még érte kell mennem, de azt írták a papírra,h tünetmentes vagyok! Remélem többet nem kell szenvednem. :D

Mindenkinek kitartást és szép nyarat! 8)
 


Sziasztok!
Én egy 39-éves nő vagyok és nem hiszitek el de az egyik doki sorozat által jöttem rá,hogy a rég elfeledett bajom jött újból.
4-éve nekem úgy kezdődött,hogy az együtlét alkalmából éreztem egy nyilalló érzést amit úgy asszociálnék,hogy éreztem mikor megrepedt a hüvelyem. Abban a pillanatban viszkető,égő érzésem lett. Eszméletlen rossz volt mivel korán reggel történt az eset és egész nap ülnöm kellett ez "12-órát jelentett akkor" rajta. Elnézést kérek de hozzá kell tennem,hogy nekem még volt váladékozásom is ebből kifolyólag. Amit itt nem olvastam senki részéről.Na ez még rátett egy lapáttal. Mondanom sem kell,hogy a zuhany kész élmény volt akkor mert órákig tudtam volna rajta ülni. Nőgyogyi azonnal mondta,hogy herpeszem van és Telvirán bogyó és kenőcsöt kaptam rá. Használt és el is múlt hála Istennek. Utánna ritkán még volt pár erölködés de megszünt és 2,5majd3-évig semmi.Most pedig általában borotválkozás után lettek panaszaim amit nem tudtam hova tenni. Mivel mint tudjuk ez vándorol a jobb popsimon idönként szintén megjelenik amit a mosópornak tudtam be egy ideig. Én balga!De megvilágosodtam és készülök a dokihoz úgy is aktuális.
Kedves hölgyek! Nem vagyok orvos de szerintem bennünk van ugyan úgy mint bármi más. Kérdés,hogy aktivizálódik-e vagy sem.
Én speciel hirtelen fogytam abban az időben 10-kg, sokat dolgoztam,napi 18-20 órát,stresszeltem,és rendszertelenül ettem.
Doki szerint nem is kellett keresni az okot. Legyengültem. Most is ezek szerint kicsit gyenguszka vagyok bár nem érzem és van min aggódni de megoldom!:-) Remélem,hogy most is elmúlik hamar ha kiderül,hogy ism ez a bajom.
Bocs,hogy hosszúlére sikeredett de örülök én is,hogy van egy fórum amin ez a téma, bár igen sajnálatos is.

Még annyit szeretnék,hogy gondoljátok végig mi az ami változott mostanában veletek. Mint olvastam babát is szeretnétek páran.
Lehet ez is egy stressz forrás,meló otthon vagy bármi más.
Sok szerencsét nektek.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.07.19 23:25-kor.
Vendég
 


Kedves Névtelen!
Annak is örülök,hogy van egy férfi is a fórumon. Köztudott,hogy nem szivesen beszélnek/tek a bajaikról ezért is van nekik annyi.
Úgy látom,hogy eddig egyedül leszek azzal,hogy minden fejben dől el. Én most örülök annak,hogy tudom mi a bajom és lehet kezelni is.
Ezzel le is zárom magamban és úgy kezelem,hogy 5-percel több időt szánok magamra a fürdőszobában.Nem szabad magunkat átadni az érzésnek,hogy beteg vagyok. Persze ezt mindenki maga tudja és férfiaknál belül mint írod is sokkal nehezebb és lelkileg megterhelőbb. De ez azért van mert nem beszélgettek és bezárkóztok. Mi csajok mindíg találunk valakit akinek elmondhatjuk a bajunkat és nagyon sokat tud segíteni egy beszélgetés is.
Aki nem meri mondani senkinek sürgősen keressen egy embert vagy fórumot mert ez is jó. És "NÉVTELEN"!:-)
Éppen ma este beszéltem a párommal és ecseteltem neki mi a probléma és oda kell rá figyelni. Nem csinált belőle gondot tudomásul vette mert neki is volt már de szerencsére még nem újult ki azóta. Tudni kell,hogy mi mind ketten elváltunk és 9-hónapja vagyunk együtt. Tehát új kapcsolat. Mindent megbeszélünk nincs tabu mert csak így lehet élni és bízni.
Remélem senkit nem bántottam meg és szivesen beszélgetek én is.
Minden jót addig is mindenkinek.
Vendég
 


Sziasztok!

én is "örülök", hogy van egy férfi hozzászóló is..
szerintem nyugodtan írd le a problémád, szerintem nekünk is könnyebb akik párban élnek, ha segíthetünk a másikon vhogy..
mondjuk az én páromon nem jött ki remélem nem is fog..
próbálom elkerülni az együttlétet ha már furán érzem magsm vagy gyanút fogok, hogy vhol jön kifelé...
elég rossz, hogy minden nap figyelgetem magam, kenegetem, izgulok stb...de türelmesnek és nyugodtnak kell lenni ezt mondogatom magamba...
bele kell törödni...pedig nem mintha annyi pasivel lettem volna életem során, hogy megérdemelném ezt.
próbálom nézni a szép dolgokat, amiket átélek ezen kívűl...hiszen még csak 22 éves vok.....sok tervem van még!!!!!!!
 


Sziasztok!

Csak annyit szeretnék mondani, hogy, aki azt, hiszi, hogy születésüktől kezdve az emberekben benne van a vírus az nagyot téved...Senki nem születik úgy, hogy már fertőzött.
A nemi herpeszt csak nemi úton lehet elkapni, így bejut a szervezetbe, és onnantól kezdve elmondható, hogy bármilyen stressz vagy idegeskedés előhozhatja.
Attól, hogy stresszel nem kerül beléd a vírus.
De aki nem kapta el nemi úton a fertőzést soha, az akárhogy idegeskedhet, nem lesz semmi baja.

Ez ugyanígy van a szájherpesszel is. Szinte minden emberben megtalálható a vírus, mivel elkapták....
De azért tegyük hozzá, hogy a nemi herpesz nem olyan gyakori...
Vendég
 


Sziasztok!

Jelentem, megjött a második férfi.
22 évesen, tavaly kaptam el a páromtól. Egyébként ő volt az első nekem. Persze, mondhatnám, hogy menniyre szerelmes voltam, meg mennyire bíztam benne, meg ő sem tudta, hogy van neki. Hibáztam. Ennyi.

Eléggé megviselt lelkileg, de amióta szakítottunk, még jobban.
Nem tudom, hogy közöljem a lányokkal majd ezt. Úgy érzem, ilyen fiatalon el is csesztem az örömteli szexuális életemet.

A telviran tablettás kúrát abbahagytam, mivel a májfunkcióm romlott tőle. De így eléggé gyakran kijön. Nálam kb 12 napig tart a teljes gyógyulás (ha már a hegek sem látszanak).

De nem akarom feladni. Sokat olvasok a témában, gyűjtöm az infókat, hogy merre induljak el. Reményt ad ez is:
http://drinfo.hu/pubmed/pubmed-kutataso ... lex-titkat

Jó, hogy van ez a fórum, könnyebb így egy kicsit. Még jelentkezem!

Mindenkinek minden jót!!!
 
 


Sziasztok! :oops:

Latom vannak ujabb hozzaszolasok,es sajnalattal olvasom hogy sulyosabb esetek is vannak mint az enyem.
Annak en orulok hogy mar a ferfiak is meg mernek szolalni,mert altalaban ok meg szegyenlosebbek,nem torodnek vele vagy nem kezelik,aztan ok is tovabb adjak.
Kedves Tristan!
Ne hibaztasd aazt a lanyt akitol kaptad a herpeszt.Szerintem o sem tudta hogy van neki es biztos nem direkt adta at.Egyebkent is kerdezem en melyik fiatalkori uj kapcsolatban kernek az elso egyutt let alkalmaval mindenfele teszt papirokat?!Mar az is siker ha ovszert hasznalnak.Es miben is hibaztal,Tristan?
Mindenesetre mostmar neked is van es ezzel egytt kell elni,megpedig ugy vigyazol az immunrendszeredre,es a tulzott szexre.Ha eppen kint van jobb ha nem szexelsz.

Kitartas mindenkinek!

Udv:Alexandra


Hello Tristan!

Üdv a masodik férfinak a klubban. Elolvastam a linket amit küldtél és tényleg reménykeltő a dolog, bár ami sántít nekem, hogy a kutatók által feltárt mehanizmus miért nem vonatkozik egy az egyben a HSV 2-re...:( Valószínűleg nem teljesen ugyanaz lehet az aktiválódási mechanizmus. Mindenesetre ez már komoly előrelépés, remélem minél hamarabb eredményt érnek el.

Neked milyen gyakran újul ki gyógyszer nélkül? Van valamiféle előjele hogy jönni fog?

Hello Alexandra!

A túlzott szex miért probléma? Miért kell rá vigyázni?

Üdv: az 1. férfi
hsv
 
 


Sziasztok!

Alexandra, nos, abban hibáztam, hogy nem húztam óvszert. Hiába bíztam annyira, hiába voltam őrülten szerelmes, nem húztam. Úgy tűnik, az én esetemben nem volt eléggé hatékony az ötödikes felvilágosító óra... Most már mind1. Igaz, rosszabbul is járhattam volna.

Hsv, remélem pár év és lesz egy jó kis gyógyszer, mert egyre több herpeszes van a világon, az USA-ban is, szóval egyre "égetőbb" ez a probléma. Én bizakodó vagyok. Egyébként nekem, gyógyszer nélkül változó, hogy milyen gyakran jön ki. Van, hogy 1 hónapig semmi, de van, hogy 2 héten belül kétszer is különböző helyen. Előjelet én még nem vettem észre, egyik napról a másikra történik.
És ahogy megfigyeltem, stresszmentes időszakban is kijön, sőt, ha a táplálkozásomra is még jobban odafigyelek, akkor is. Eléggé össze-visszának tűnik.

Egy kérdés: most akkor úgy is megfertőzhetek mást, ha nekem nincs semmi tünetem? Mert több helyen olvastam, hogy igen, mert a bőrfelszíre kijuthatnak a vírusok úgy is, hogy nincsenek hólyagok.

További kellemes nyarat mindenkinek!
 
 


Szia Tristan!

Ha nincs semmi tüneted akkor nem fertőzöl meg senkit. Ez 100%.

Én is olvastam már sok helyen, hogy fertőzöl úgy is, ha nincs semmi bajod, de az arra az esetre vonatkozik, ha úgy vagy fertőzött, hogy soha semmilyen tüneted nincs. Így azt sem tudod, mikor aktiválódik a szervezetedben a vírus, tehát nem tudod mikor vagy fertőző és mikor nem. (Mert csak akkor fertőz a herpesz, ha aktív)
Mivel neked vannak tüneteid, ezért pontosan tudod, hogy mikor aktív és fertőző a herpeszed.
Szóval, ha nincs tüneted nem fertőzöl.
Üdv
Vendég
 


Sziasztok!

Én is azt olvastam eddig hogy fertőző, ha nincsenek tünetek..
de remélem hogy igazad van delight, ez megnyugtató amit írtál..:):):):)

viszont nekem olyan problémám van, nem tudom tud-e vki segíteni, hogy ( amit korábban is írtam már ) a gát részemnél, közvetlenül a hüvelyem alatt repedések jelentkeznek és általában szeretkezés után.. ha nem vagyok együtt pár napig a párommal akkor elmúlik, mert kenem folyamatosan...utána megint előjön..
vagy ez most egy ilyen fázis?mert eddig nem volt ilyen..

köszönöm előre is!

üdv!!
 


Nekem is hasonló gondjaim voltak Marina!

Szex után nekem is olyan mély repedések voltak, hogy pár napig képtelen voltam szeretkezni.
Azt hittem, hogy herpesz és beletörődtem, de rájöttem, hogy míg nem viszket és nem ég addig nem lehet herpesz.

Rájöttem, hogy attól van, hogy szex közben nem nedvesedek be eléggé és a bőr kidörzsölődik.
A párommal elkezdtünk síkosítót használni és azóta nincsenek ilyen gondjaim.
Próbáld ki te is hátha segít!

Üdv.
Vendég
 


Szia delight!

detto ugyanez!!!!!!! ugy fáj nekem is ha már csak hozzáérek, hogy rendesen félek az együttléttől....főleg az elején a rossz.

egyébként nekem is eszembe volt, hogy nem izgulok fel rendesen és azért van ott, mert kiszárad a bőr és ahogy "beerőlteti" az elején és szétreped a bőröm!

csak hát én rögtön a herpeszre gondoltam...de nekem sem viszket csak fáj a seb.

köszönöm tanácsod!
kipróbáljuk!

üdv!!!
 


sziasztok!

csajok, most kicsit elbizonytalanodtam.... igaz, hogy nem ég és nem viszket, de olyan kis parányi repedésem (1 mm) ott van, de nekem úgy tunt, hogy kicsit piros is korulotte, de lehet, h csak képzelodtem...
akkor szerintetek ez nem herpesz? de létezik ez, hogy hármunknak is ilyen gondja lenne? nekem eddig nem volt gondom azzal, hogy ne izgulnék fel rendesen, sot... ugyh nem értem, mi lehet ez. viszont kozvetlenul a szex után jott ki másnap, a baj csak az, hogy még mindig érzem, igaz a repedéske elmult, de érzékeny ott maga a hely, és ennek már 1 hete....
persze akkor nem tudom, hogy most ezzel fertozom-e apáromat vagy sem...
szerintetek?
 
 


Sziasztok!

Mikor még én sem tudtam, hogy elkaptam a herpes-t nekem is a gát-nál fájt és be is volt repedve. Volt már ilyen korábban is, hogy berepedt a sex miatt, de az 1-2 nap után el is múlt. Aztán mikor csak nem kezdett elmúlni, megnéztem és akkor láttam meg, hogy pöttyök jelentkeztek a nagyajkaimon. Nem tudtam mi lehet és pont akkor voltak azok a kánikulás idők, azt hittem a meleg miatt jöttek ki. (Ekkor még ráadásul meg is fáztam eléggé, és szerintem ez hozhatta ki. Lehet én is már vírushordozó voltam, de nem tudtam róla).
Aztán már ki is hólyagosodott és a nőgyógyász kérdőjelesen diagnosztizált herpes genitalis-t, végül a bőrgyógyász és egy lányka nőgyógyász is megerősítette ezt.
Jelenleg most a bőrgyógyászaton levett véreredményemre várok.
Nekem Hál' Istennek azóta (1 hónapja) nem jött ki, pedig azóta én is stresszeltem eleget.

Szerintem ez a betegség mindenkinél máshogy zajlódik. Máshogy jön ki, kinek hosszabb-rövidebb ideig tart, és mire újra előjön ( de bárcsak ne jönne elő senkinél :wink: ) az is az egyéntől függ.

Egyébként én is örülök a férfi hozzászólóinknak :D
Írjatok bátran!

Puszi mindenkinek! :D
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet: