Új privát üzeneted érkezett!

Timi!

Az, hogy Mo-on nagyon jó lehet élni ez azért szerintem túlzás! Vannak akik nagyon jól élnek de sajnos nem ez az átlag.
Nem véletlen, hogy többet panaszkodunk, és kevésbé jellemzõ a magyar népre az amerikai happy hangulat. Ahol jobban élnének az emberek kevesebbet panaszkodnak.
A férjem 2 évig az USa-ban élt, feketén dolgozott, ez azt jelentette, hogy a minimált bért tehát a leg kevesebbet fizették neki, mégis lakást bérelt, eljárt szórakozni,vásárolt és mielõtt hazajött egy honapig bejárta az államokat. Gondold el aki rendes pénzért tud dolgozni az meg pláne jól él.
Itthon (hiába van diplomája, nyevvizsgája stb) több mint fél évig nem kapott állást, illetve ha lett volna valami akkor kb 80ezre kapott volna kézbe, ami az én gyesemmel együtt kb 10000 nettó lett volna. Ez kevés a megélhetésünkhez, mert majdnem, hogy csak a számlákat fedezi, és akkor még nem vettünk a gyereknek egy cipõt semmit. Pedig nem kért milliókat sõt százezreket sem. De ahhoz hogy megéljünk 150 nettóra szükségünk van.
Múltkor mondták a rádióban, hogy melyik Eu országban a legtöbb és melyikben a legkevesebb az órabér. A legtöbb azthiszem a németeknél volt, a legkevesebb a Portugáloknál 7euroval, és hol van még ettõl is a magyat átlag órabér?

Üdv
Kata
Kata
 


Szia Mindenkinek!

Most találtam ezt a topikot és nagy érdeklõdéssel olvastam. Mi is készülünk haza Amerikából. Nem éppen önszántunkból, mert a kényelemhez hozzá lehet szokni nagyon könnyen, de mindketten feketén dolgozunk és azt sem lehet örökké csinálni. Talán meg fogunk élni otthon is, ha másik tiz millió magyarnak sikerült. Persze alkalmazkodni kell és nem lesz könnyû, de legalább körülötted van a család, rokonság. Amerikában kényelmesen lehet élni, amig beteg nem leszel. Egy nagyobb betegség után elvesztheted mindened. Ha van biztositásod akkor is fizetned kell és a biztositó egy idõ után nem áll semmiféle költséget. Akkor meg megint ott vagy ahol a part szakad.
Próbálom a jó oldalát nézni a dolgoknak. Spórolni itt is kellett, lehet, hogy otthon még jobban meg kell fogni a pénzt. Majd meglátjuk hogy alakul.

Üdv Mindenkinek:

ER
ER
 


Kedves ER!
Ne haragudj,de kicsit vitaba szallnek Veled! Ugyanis,ha Amerikaban van egy "rendes" biztositasod,akkor bizony (majdnem) minden egeszsegugyi elletast,korhazat,orvost,fogorvost fizet,neked csak egy nagyon minimalis osszeget kell hozzatenned.Sot,ha olyan helyen dolgozol,sokszor a munkaltato fizeti a biztositast.
Es,ha regota itt elsz,ugye nem kell ecsetelnem,hogy az ellatas szinvonala,milyensege,a szakemberek hozzaallasa,viselkedese,a korulmenyek....hat ..eg es fold a hazaihoz viszonyitva.
En ugy hallottam,hogy mar otthon is van maszek korhaz,ahol pld egy szules 400.000.- Ft (gondolom,ott olyan amerikai stilusu "kiszolgalas" van).Vagyis ha Magyarorszagon van eleg penzed,akkor ott is kaphatsz amerikai szinvonalu a`lom
ellatast.Ha van penzed....
Egyebkent sok sikert a hazakoltozeshez!Tudod,nem az anyagi oldala lesz nehez a visszazokkenesnek,sokkal inkabb hogy ujra meg kell szoknotok az udvariatlan kereskedoket,a szornyuseges,lassu ugyintezest, a durva kozlekedesi moralt,a korruptsagot, a sorbanallast,a lokdosodest,stb.Azt hiszem nem igazan kell bemutatnom.
Eldorado
 

 
 

Kata!
Nem tudom honnan vetted ezt az adatot, marmint, hog a portugaloknal a minimal oraber 7 euro. Jo is lenne. A havi netto minimalber kb 310-320 euro ami havi 21 nappal es napi 8 oraval szamolva jo ha 2 eurora kijon.
Az is igaz persze, hogy az atlag ennel tobbet keres kb 500-600 eurot havonta, ami az otthoni fizeteseknel csak annyival jobb amennyivel itt az arak magasabbak.
Edina
 
 


kedves Eldorado !

Nem akarok vitatkozni, biztosan vannak jó biztositások is.
Hidd el nekem, mindenképpen a biztositó jár jól. Van körülöttem egy két példa akik sokat kifizettek havonta, hogy ha kórházba kerülnek ne kelljen nekik csillagászati összegeket fizetni, aztán mégis õk állták a számla 80%-át.
Ami köztudottan az itteni árak mellett nem kevés. Egy másik cégtulajdonos pedig csõdbe ment egy szivmûtét miatt.
Lehet, hogy csak negativ példákat láttam, de biztositásügyileg nincsenek jó tapasztalataim. Egyébként a többivel egyetértek.

Üdv: ER
ER
 


Sziasztok,

Eldorado, egy boki van a biztositasokkal, ami miatt ED-nek van igaza. Az pedig az,hogy mikor megkotod a biztositast, feltetel, hogy bizonyos korosztalyba tartozz, ne dohanyozz...egeszseges legyel!! Es igy fizesd a baromi magas biztositasi dijat. DE MIKOR ELMESZ ORVOSHOZ, HOGY BETEG VAGY!!! Foleg, ha korhazi tartozkodas, mutet van a dologba, naaaa akkor sz...ak meg az embert. Tapasztalatbol tudom, mert a baratnomnek mellmutetje lett volna, es erdekes modon, mikor a biztosito megtudta, FELMONDTAK A BIZTOSITASAT, /jogerosen/!!! Igy a baratnom johetett haza mutetni magat. Persze a befizetett osszeget nem kapta vissza :-O Jol kivan ez talalva a biztositoknak! Nem veleten magas a korhazi, orvosi ellatas, mert az a keves aki fizet, fedezi a sok szaz ki nem fizetett ellatast...
udv, gery
Névtelen
 


Sziasztok!Mi is hamarosan koltozunk haza,es nagyon felunk az otthoni Eldorado elmondotta dolgoktol.Itt Eszak-Amerikaban tenyleg nincs az embereknek olyan fajta problemaja,mint a magyar embernek.Mindenki happy.Mert nem csak a kajadra es a rezsidre melozol,hanem arra,hogy evente ketszer menj el nyaralni.Mi sem onszantunkbol megyunk haza,ezert sem hiszem,hogy egyszeru lesz az ujra beilleszkedes.
Mar most koncentralok arra,hogy minden holmimra figyeljek,nehogy ellopjak.(kerekpar,taska penztarcaval stb.)
Azert probalok pozitivan is gondolkodni,orulok,hogy azokkal az emberek fognak korul venni,akiket szeretek,ez nagyon fontos.
De azert az erzelmek igen vegyesek.
Na,jol elkanyarodtam a tematol(bocsi)Kép
"Mindenhol jo,de legjobb otthon."-Hamarosan kiderul.
udv
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Kedves nevtelen! Azt hiszem biztositas es biztositas kozott nagy kulonbseg van. Nekem annyi (jo) tapasztalatom volt,hogy egyszer szivpanaszokkal mento vitt korhazba,ahol par ora alatt olyan maximalis kivizsgalast kaptam,amirol eddig csak a filmekben (ER!!) lattam.Nagyon kedvesek,segitokeszek,udvariasak voltak,a vizsgalatok ugy mentek sorba,szervezetten,mint a karikacsapas....Lenyeg a lenyeg: aznap mar hazaengedtek (szerencsere nem talaltak semmi komoly dolgot),es a fizetendo vegosszeg mindossze 85 dollar volt!!! nehogy azt mondd,hogy a itt egy komoly osszeg! Egy nagybevasarlasnal joval tobbet hagysz ott az uzletben.Kép
Kriszta anya,szia! Mi tortent,hogy mindenki koltozik haza (ha nem is joszantabol)? Nektek is kitartast es jo szerencset kivanok.Azert szivesen meghallgatnalak ugy par honap mulva,hogy milyen tapasztalatokat gyujtottel otthon?!Lehet,hogy csak foloslegesen ka`rogok itt,es ragyogoan fogjatok venni az "atallast".Merre eltek?En a nyugati oldalon.
Eldorado
 


Átruccantunk Eisenstadtba, pár km a határ túloldalán. Bementünk az elsõ városszéli boltba, reggelit venni.
Árak: nektarin:250 Ft, extra szép szõlõ: 140, banán:240. Na ekkor sokkot kaptam.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Zsomimama!

Bocsi, hogy ide írok más témával.
Olvastam, hogy kerestél kerti házikót. Érdekelne, hogy sikerült-e szerezned valahol olcsóbban. Szeretnék én is venni a lányomnak.

Köszi,
Szabi
Szabi
 


Eldorado!
Torontoban vagyunk.
Majd otthonrol ertesitelek,hogy milyen "pompasan" erzem magam.Ok?
udv
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Eldorado!
Torontoban vagyunk.
Majd otthonrol ertesitelek,hogy milyen "pompasan" erzem magam.Ok?Kép
udv
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Szia Totya!

Ha olvasod még esetleg a topikot,kérlek írj valamit magatokról!Hogy vagytok otthon Magyarországon,sikerült-e újból megszoknod a hazai életet?
Mostanában gyakran eszembe jutottok,mert mi is gondolatban készülõdünk hazafelé;aztán ki tudja.Már a férjem sem ellenzi-igazán.

Üdv.
Kriszti.
Kriszti
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

cron