Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tavaly is volt ilyen topik, és mivel idén is lesz találkozó - ugye, senki sem felejtette el, július 25. Millenáris -, jó, ha most is egyeztetünk.:)

Ugye, jöttök Ti is? És ha igen: mit hoztok a talira?

Tavaly én palacsintával és muffinnal készültem, el is fogyott két perc alatt, idén még nem tudom, de lehet, hogy nass helyett valami salátát kéne vinni.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Halihó!
én még nem voltam..ilyenen..milyen szokot lenni?hogy készüljek?
:?:


Szia csincsilla!

Hát, a tavalyin jó sok ember volt, a legtöbben férjjel-apával együtt. Meg természetesen a gyerkőcökkel.

Szerintem jó egyébként nagyon, mert ez az a szitu, mikor a netről már ismert nevek mögé hirtelen arcok is kerülnek - na, mondjuk, ettől olykor igencsak furcsa érzés is lehet...

Készülni? Enni-inni hozzál, másra nemigen lesz szükség, még max. váltóruhára a gyereknek.

Az evés-ivás meg tényleg úgy szokott menni, hogy mindenki hoz valamit, azt bedobjuk a közösbe, aztán mindenki abból fogyaszt, amiből kedve van.

Volt olyan tali, hogy megbeszéltük egymás között, hogy az egyik süt otthon egy rakás kenyeret, a másik salátát, a harmadik sajtkrémet csinál (ez voltam én), aztán az asztalon összeállt az egész, isteni volt.

Dia
dia
Budapest
 
 
 

 
 

sziasztok!
Ezzzzzzer éve nem voltam fent! Valaki adjon képet, mert még nem voltam, és senki sehol nem írja, hogy ingyenes v. fizetős a buli! Miből mennyit kell vinni ill. eheted e a sajátodat vagy muszálj közösből pusztítani.
Mit vigyek a közösbe?
Kati

Kép
 
 


Stramb, a hírlevélben benne van: totál ingyenes a buli! Persze, zsét hozhatsz magaddal, mert könyvet, bögrét, pólót, miegyebet vásárolhatsz, de belépő nincs, nem is volt és szerintem nem is lesz.

Batyubál-jellegű mindig a dolog: azaz megcsinálod, kiviszed, beteszed a közösbe. Hogy aztán onnan csak a sajátodat eszed, vagy a másét is megkóstolod, az már rajtad múlik csak.:)

A mennyiség szintén rád van bízva, de sokan leszünk - no meg éhesek.:D:D:D

Van valami olyan dolog, amit nagyon tudsz, és nem nagy meló?

Dia
dia
Budapest
 
 
 


sziasztok,
az idén készülünk először a talira. Kb 250 km fogunk utazni, hogy odaérjünk, el kell gondolkodnom rajta, hogy mit kéne készíteni, hogy ne romoljon meg az úton - esetleg lehet segíteni. Sós, sajtos pogik? Olvasom, hogy ez már nem csak babanetes tali, hanem bárki mehet. Hogy szokott ez lenni-a babanetesek egy helyen vannak? Én személyesen nem ismerek senkit.
zsu
 
 


cszs szia! :)
amikor megérkezik valaki, akkor érdemes beregisztrálni... mert akkor nyerhetsz egy családi egy hetet a Kolpingban, meg kapsz egy kitűzőt, amire ráírhatod a nevedet (cszs, mert azt ismerik a többiek...), a chatesek egy helyen szoktak lenni.... de el is igazítunk...
apa :)
apa
 
 


Sziasztok,

mi várhatóan szeptemberre leszünk hárman.
Esetleg kismama és kispapának van keresni valója ezen a találkozón? Vagy várjunk egy évet rá? :?

Engedjétek meg, hogy addig is egy remek kis videóra hívjam fel a figyelmeteket:
http://www.mommo.hu/media/babakocsi_video01

Laura szülei
 


silvio78, persze, hogy van... gyertek el!!! :)
apa
apa
 
 


ühüm,ühüm...nekünk idén kimarad...nade jövőre :lol: :lol:

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!Nekünk is ez az első ilyen találkozásunk.Mit érdemes hozzni?Sütit vagy inkább szendvicset?Valakinek valamilyen ötlete?Akik már voltak ilyen találkozon tudna róla mondani egy párszót?Sajnos még nem ismerek itt senkit.Köszönöm

Kép
 


Lidike, hogyhogy??? Nanemár....

Nitababa, majd most! Fentebb már írtam a taliról, nagyon jó szokott lenni.

Hozni? Hát, szendvicset úgy, előre elkészítve szerintem nem érdemes. De pl. meg lehet dumálni, hogy valaki hoz kenyeret, valaki meg kennivalót rá - és persze a kést se felejtsük el, mert ujjal applikálva nem annyira gusztusos.:)
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
Idén mi is kihagyjuk!
Jó időt és jó szórakozást kívánok Nektek :)
Domo
 


Rendben van akkor majd kitalálok valamit.Esteleg müanyag késre,villára,tányéra szükség van? :roll: Innivalót is kell hozni?

Kép
 


Domcsika, a kutyafádat.:D

Nitababa: nanáhogy, micsoda ötlet, majd elfelejtettem. Az mindenképp jól jön, ha van pohár, evőeszköz és tányér. Innivalónak lesz egy rakás ásványvíz, aki szeretne mást is inni, az jobb, ha hoz.:)
dia
Budapest
 
 
 


Dia!Akkor én hozok müanyag evőeszközt,tányért.Illetve ha valaki hoz kenyeret én hozzok rá finom házi lekvárt.Meg sűtök csokis kekszet ha mindenjól megy.

Kép
 


Lenne még egy kérdésem.Én szoptatom a babámat.Itt van erre mód? :?:

Kép
 


Ancsa! Remek ötletek, a lekvár esetleg palacsintához is jó lehet.

Szoptatni is tudsz, egyrészt lesz egy pelenkázósátor, ott nyugiban, vagy szemérmetlen módon a többi anyával.:)

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Sziasztok!
Én még teljesen új vagyok,és halvány lila sincs,hogy mi a szokás ezen a bulin,de az ízelítő jól hangzik.
Szombaton egyedül leszek a 3 gyermekemmel,mert a párom melózik.Nagyfiam 7,lányom 4 éves,kisfiam pedig 2 hónapos.Érdemes elmennem a 3 gyerkőccel egyedül?Tudok ott velük mit kezdeni és figyelni rájuk?
Ha igen,mit hozzak?
Segítségeteket előre is köszönöm.
 


Szia kicsigitta, nyugodtan gyere ki a gyerkőcökkel... biztosan jól fogjátok érezni magatokat, mivel minden a gyerekek érdekében lesz berendezve.... Hozzad magatokat, esetleg egy plédet, hogy a pikniknek a kötetlenséget is ki tudjátok használni... Sok babanetes lesz a talin, például a chatesek nagyon nyitott társaság... Esetleg ha hozol magaddal egy kis házi finomságot, akkor másokat is meg tudsz kínálni... Vizet ne hozzál, mert lesz kint bőven Babavíz, meg lesznek pelenkák, törlőkendők a pelenkázóban, valamint bébiételek is lesznek... mindez ingyen, szabadon a látogatóknak...
Ha megjöttök, keressél engem, apát, a regisztrációs pultnál mindenki tudni fogja, hogy hol vagyok.... szívesen segítek!:)
apa
apa
 
 


Kicsigitta!

Szerintem mindenképp érdemes. Egyrészt, a gyerekekre azért mindenki figyel, ha gáz van, rögtön ott terem valaki mellettük - de nem szokott lenni.

És ők remekül fogják érezni magukat, én is viszem a 9 évesemet. Már alig várja.

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Köszi a lelkesítést,megyünk mindenképp.Aztán ha összejön a műszakcsere hozzuk páromat is,együtt könnyebb és jobb.:-)
A "mit hozzak"-ra nem írtatok túl sok mindent.Meg persze érdekelne,hogy mennyit szokás hozzni.
kicsigitta
 


Én meg viszem az 5 évesemet meg az 59 évesemet (ez utóbbi a mama mozgalmi névre hallgat és a bébiszitter szerepét fogja betölteni :D)

(Amúgy csúcsot döntöttem a regisztrálásommal... cirka 5 percet vett igánybe... ritka kitartó ember vagyok! 8) )

Besz
 


A csere sajna nem sikerült,api mégsem jön :(
De mi igen és nagyon jól fogjuk magunkat érezni :lol:
Láttam feljebb szó volt valami szendvicses sztoriról,lehet csatlakozni?Hoznék hozzá valamit én is,csak írjátok meg mit hozzak,holnap reggel úgyis megyünk vásárolni.
 


Beszti! Hurrá, hurrá, de jó! Mamát hogy bírtad rávenni?:)

Kicsigitta, szerintem én idén is palacsintával készülök, ha már lesz lekvár, úgyhogy nem tudom, tudsz-e valami sósat csinálni, de esetleg azzal? Én kb. 50 palacsintát fogok sütni, úgy 10 percig csak kitart.:)

És hurrá, hurrá Nektek is.
dia
Budapest
 
 
 


Dia! Rém bonyolult volt rávenni! Mondtam, hogy jön és kész :D
Bár a tegnapi nappal elszállt a lelkesedése és most folyik az érvelés, hogy miért is kell jönnie, de nagyon meggyőző tudok lenni, így remélhetőleg nem lesz gond, jön.

50 palacsinta? 10 percig? kizárt... Süss többet!!!! (nekem nem lesz rá időm :D) :lol: :lol:

Besz
 


Sziasztok!

Én még nem voltam iylen talákozón és nem is ismerek senkit, szerintetek így is érdemes elmennem, főlleg egyedül 2 pici gyerekkel?
köszönöm válaszotokat!

Egy 2 éves kisfiú és egy 8 hónapos kislány anyukája.
Mindenkinek további szép napot!

klau

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!Akkor mi is jövünk holnap.Kétféle lekvárt hozzok.Meg müanyag evőeszközt,tányért és poharat.
lpklau!Ne aggódj még mi sem voltunk ilyen találkozáson és nem ismerünk senkit,de valamikor el kell kezdeni.Egyébként én is egyedül jövök egy 5 hónapos babával.Úgy hogy szerintem gyere mindenképpen! :D

Kép
 


Hát sajna a mi jövetelünknek befuccsoltak,a sors valamiért nem akarta,hogy ott legyünk :cry:
Tüdőgyuszim van,alig élek.
Kedves Dia,így részemről a "valami sós" várat magára jövő ilyenkorig. :(
Mindenkinek jó szórakozást!
 


Kicsigitta!Jobbulást kivánok neked!

Kép
 


Nitababa köszönöm a válaszodat!Akkor mi is megyünk holnap, én arra gondoltam, hogy kókuszgolyót csinálok.
Remélem jó idő lesz!

klau

Kép

Kép
 
 


Kicsigitta, ó, te szegény! Ebben a melegben hogy sikerült??? Gyógyulj meg gyorsan!

Lpklau, naná, hogy van értelme eljönni, sőt, végülis egész évben a család körül forog az élet - most is, csak úgy, hogy közben te is kapsz egy kis szabadságot, meg egy rakás új, érdekes ismeretséget. És a kókuszgolyó finom.:)

Megyek palacsintát sütni. Ki vállal még be pár száz darabot? :) :D
dia
Budapest
 
 
 


sziasztok!!!!!!
én most voltam először a talin de valami fergetegesen éreztem magam!!!!!!!!!!!!!!
szóval jövőre is tuti ott leszek!!!!!!!!!!!!!!

Apa köszönök neked is mindent!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Nitácska!

Örülünk, hogy jól éreztétek magatokat, és csak természetes, hogy gyertek jövőre is.:)

Puszi:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


:lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 


Kedves Dia!
A doki szerint talán valahol légkonditól szedtem be,de most már jobban vagyok.Sajnálom,hogy lecsúsztam a taliról,remélem jövőre bepótolhatjuk,addigra a törpém is élvezi majd.
Üdv. mindenkinek
 


Dia!

Esetleg valahol képek a taliról?????

Kép
Kép
 
 


sziasztok!!!!!!!!!!!én már alig várom a következő talit!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
nitacska007
Halásztelek
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Ismerjük meg egymást

Jegyzetfüzet: