Új privát üzeneted érkezett!

Banyóci, én megvagyok.
Ádival nem tudunk dűlőre jutni a bringát illetően. Kép Szerintem 10-ért nem lenne sok az új, ha már a használt 8...Persze ha lenne 6-ért az lenne a legjobb. Mármint használt.
Próbálok bejelentkezni a praxisba, de nem megy...Nem veszik fel. Június 5-re gondoltam. (szombat)Nem lenne az jó nektek talira??? Persze ha kapok időpontot. Kép
Addig is millió puszi: Linda
 
 


Linda!
Mit értesz azon, hogy nem tudtok dűlőre jutni? Én is remélem, hogy lesz valami jó kis darab nektek. Urammal megbeszéltem, hogy amint bevisznek egyet, azt azonnal dugja elKép. Az lesz a tietekKép.
Mi az hogy nem veszik fel a telcsitKép?
Június 05: Ha nem megyünk Balatonra, akkor biztosan jó az időpont, csak azt nem tudom így előre, hogy megyünk e. Most is akartunk menni, de ebben a hányinger időben inkább maradunk. Jövő hétvégén viszont, ha cigánygyerekek potyognak az égből akkor is lemegyünkKépKépKép. Ez biztos. Majd mondom Gyurinak, hogy nem kell annyit lent lenniKép, és akkor biztos itthon leszünkKép.

Puszi
Banyóci

KépKép
KépKép
 


Ja, egyébként így néz ki a bicaj (persze nem feltétlenül ilyen lesz a szine):
Kép

Banyóci

KépKép
KépKép
 

 
 

Teszek fel pár képet. Íme:
Kép

KépKép
KépKép
 


Kép

KépKép
KépKép
 


Kép

KépKép
KépKép
 


Gyermekem vacsorázikKép:
Kép

KépKép
KépKép
 


Kép

KépKép
KépKép
 


Kép

KépKép
KépKép
 


Kép

KépKép
KépKép
 


Csajok!
Hol vagytok? Sehol senkiKép?

Linda Drága!
Te mint tapasztalt anyuka ebben a témábanKép, segíts nekem! Nálatok hogy ment az új ágyba szoktatás anno???? Dani egyből lefeküdt, és aludt rendesen? Tegnap megvettük mi is végre Gyurci új ágyát, de katasztrófa amit művelKép. Most is már fél órája megy a lefektetési procedúra, de nem hajlandó megmaradni rajtaKép. Mit csináljak?

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Banyóci! Kép

Kaptam időpontot szombatra, jún.5-re, de csak 14:20-ra. Szóval talizhatunk előtte, vagy utána ha gondolod. KépTalán előtte lenne jobb. Legalább látlak már személyesen és a sapit is kifizetem végre. Kép

Alvás: dehogy maradt meg benne. Kép Sőt a mai napig kimászik ha úgy van kedve és hálózsákban kommandózik! Azért elég hamar megszokta, bár délben nem tudok mit csinálni vele, hacsak nem magától terül el rajta. Kitartás, menni fog! Kép

A képek nagyon édesek, látom a kismotor nagy sláger! Kép

Puszi:
Linda
 
 


Banyóci!

A képek szuper jók.KépKépKép Valahonnan ismerős nekem a látvány. A lányok is hasonló jól bírtak kinézni egy-egy evés után.

Miléna pár hónapja kapott saját ágyat, addig velünk aludt. Korinak meg jövő héten lesz új ágya. Egyébként sokszor mellettünk alszanak el és átvisszük őket a helyükre. Bár Miléna ha nem beteg, akkor már magától is bemegy a helyére aludni. Igaz ő már 4 és fél éves.Kép
 
 


Sziasztok CsajokKép!
Gyurcim beteg lettKép. Taknyos, lázasKép. Veletek mi újság? Minden rendben?

Linda!
Még nem tudom, de megpróbálom kifaggatni az uramat, hogy mi lesz azon a hétvégén. Nem tudom, hogy le akar e menni a Balcsira vagy sem. Bár ha a vizsgálat előtt taliznánk, az szerintem jó lenne, mert ha megyünk is, akkor is csak délután.

Sapi: Tudod írtam még régebben, hogy 3.500 pénz volt. Viszont amikor venni akartam, nem kaptam sehol. Felhivtam egy csomó helyet, de nem kaptam sehol, illetve azon a helyen ahol az előzőt is vettem, volt összesen 1 darab, de az is rózsaszinben. Mérgemben felhivtam azt a nőt aki kifejlesztette, és ő igért nekem postán elküldveKép. Most jön a lényegKép, kaptunk még ajándékba picike párnát, edényhez fülfogót, és tartalék betétet is a sapihozKép Persze mindegyikből kettőt, mert hát 2 gyereknek rendeltemKép.
Gyereknapra nekünk is lesz bringánkKép.

Örülök, hogy mindkettőtöknek tetszik a kis maszatomKép, és köszi az ágyas infót is. Úgy néz ki, hogy nagyjából megbarátkozott veleKép.

Linato!
Hogy vagy? Hogy viseled a babákat? Miléna meggyógyult már?

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Banyóci!

Jobbulást Gyurcinak!!!!!!
Akkor viszem a talira a 3500 pénzt.Kép
A vizsgálat 14:20-kor lesz, előtte szabad a pálya.
Majd írd meg, hogy menjünk e előbb! Kép
Mit csináltok gyereknapon???

Linató, Betti, mizújs???

Linda
 
 


Banyóci, Linda!

Miléna meggyógyult, de Kori is elkapta. Már szerencsére jobban van.
Tegnap Korina rácsukta a fürdőszoba ajtaját a nővére kezére, de úgy, hogy az ajtó alatt voltak Mindy ujjai. Visszahajlott és lejött róla a bőr. Ne tudjátok meg, hogy nézett ki. Mind a két lányom ordított. A nagy azért mert fájt neki, a kicsi azért mert a nagy sírt. Végre elmúlt a nagy ijedtség, szerencsére nem törtek el az ujjai. Délután készülődtünk az oviba évzáróra amikor észrevettem, hogy Korina lábában van egy kullancs. A doktornéni csak egy óra múlva rendelt, ezért elmentem a gyógyszertárba és ott az egyik gyógyszertáros néni kivette. Én már szedtem ki kutyából, de a saját gyerekemből nem mertem, nehogy beleszakadjon.Meg nagyon pici volt és két lába kint kalimpált. Rém gusztustalan. Mondanom sem kell, hogy Miléna be van oltva, Kori nincs kullancs ügyben.

Pocak jól van, ficánkolnak a babák rendesen. Most egy kicsit jobban elviselem magam, mint két hete. Akkor fájt az összes csontom, nem volt sehogy sem kényelmes. Remélem pár hétig ez így marad, ráér a vége felé nagyon kényelmetlennek lenni a pocakom.Kép

Gyurcinak gyógyikKépKépKép
 
 


Hello lányok!

Csak úgy beesős módon jelentkezemKép -szokás szerint?Kép-
Mióta ilyen jó idő van, egyszerűen nem tudok öt percre leülni a gép elé. Sőt az az igazság, hogy kezdek egyre nehézkesebbé válni -lehet hogy a +10kg-tólKép- és legszivesebben egyfolytában aludnék.. Pedig már örültem hogy kinőttem ezt az időszakot.. Nekem már most nem kényelmes sehogy az alvás, és úgy semmi a világon. Elég nyűgösen viselem a pocakomat. Ráadásul a fiam se egy áldott jó gyerek, előszeretettel szedi szét a berendezést odabent, főleg akkor mikor aludni szeretnék.
Jövőhéten megyek UH-ra a dokimhoz, és azon gondolkodom megkérdem tőle hogy nem e esetleg két baba van bent, mert én már ezt sem tartanám elképzelhetetlennek. Lehet hogy kiröhög majdKép sőt..Kép
Linato!
Azt szeretném kérdezni tőled, hogy mennyiben más két baba mozgása mint egy-é? Mármint lehet azt érezni hogy két babád van? Bocs ha hülyeséget kérdezek, csak tényleg érdekel a dolog!
Szegény lányaidat nem kíméli a sors! Egyébként úgy szokott lenni, hogy aki be van oltva, abba nem megy a kullancs, de ha esetleg nem vagy védett, akkor azért is.. Nem is rossz ötlet ez a gyógyszertáros megoldás. Én sem merném kivenni a lányomból a kullancsot!

Banyóci!
Sorry hogy megint hanyagollak, de most is úgy kellett iderángatnom magam a géphez. Hiába no, lusta vagyok netezniKép.
Gyurcinak sok-sok gyógypusszancs!!!
Én most attól félek hogy elkaptam a bárányhimlőt.. Kedves barátném feljött hozzánk pisilni, és addig én vigyáztam lent Mendire, meg az ő fiára, és mikor visszajött akkor mellékesen közölte, hogy lehet hogy bárányhimlős a srác.. Hát marhára örültem neki.. szerintem érthető módon kicsit berágtam rá, hiszen ha úgy gondolom hogy fertőző beteg a gyerekem akkor nem hurcibálom olyan helyre, ahol kicsi gyerek van, és egy várandós kismama.. De lehet hogy én vagyok túl sértődős..

Bellana!
Jó hely az a Praxis rendelő? Messze van a Nyugatitól? Én is mennék még egyszer majd, de úgy hallottam hogy a 4D rendelő elköltözött a Soroksári úti MegaToysból. Úgyhogy most érdekelne hogy a Praxisban rendesek e, mennyibe kerül meg minden amit tudni érdemes.
Te most hányadik hétben vagy? 30-31? Én nem tudom mikor menjek.. 32 hetesen vagy 36? Eredetileg úgy akartam hogy is-is, de mivel közben vettünk autót, így csak egy alkalomra van keret, arra is szűkösen.. Úgyhogy szeretném a legjobb áron elintézni a dolgot. Persze azért legyenek alaposak is.. Itt mellettünk, Kecskeméten is van ilyen rendelő, lehet hogy őket is megkérdezem, mert állítólag náluk 4-5000 egy ilyen vizsgálat..

No, lépek, mert a kiscsaj mindjárt ébredezik..
Ti hogy bírjátok még? Én már kezdek kikészülni! Egyfolytában jönni-menni vele, leülni-felállni... jajj, nekem ez már sok, és még három hónap hátravan.. atyaééég. Bár valamiért úgy érzem hogy hamarabb fog érkezni a cseppem..

pusszancsok!!
Betti

Ui. nem jó az ICQ-mKép

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Betti, hát megvagy? 10 kg? Hajrá! Kép Kép
Milyen kocsit vettetek?
Én most a 30-ik hetet töltöttem és a jövő héten megyünk a praxisba. Elég messze van a Nyugatitól, a Bartók Béla úton. 7 ezer ha regisztrálsz a babaneten az uh-os oldalon. Ebben úgy 20 perc videófelvétel és 2 fekete-fehér kép van benne.
Én is nehezen birom a kiképzést ami azt illeti, de már csak 10 hét. Aztán még ennyi pihi sem lesz. Kép
Az én babám is nagyon aktív. Kép
Alvás: mi vettünk pár hete egy nagy kiflialakú szopispárnát, én azzal alszom azóta. Nagyon szeretem. Kép
Betti drága, van fénykép?


Linato: szegényem, nagyon rátok jár a rúd!! Hogy vannak a lányok? Kori jobban van? És Miléna újjai?
Milyen talpraesett vagy, hogy a gyógyszertárban kivetteted azt a gusztustalan bogarat! Jó ötlet: Kép Tényleg milyen érzés ikreket várni? Dupla olyan nehéz mint egy szóló babával?
Nincs képed a pocidról??

Banyóci: most meg te nem vagy meg? Gyurci jobban van?

Puszi lányok: Linda
 
 


Vagyok, de már csak holnapKép.

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Nincs valami jó napom. Kép Na, mindegy.
Banyócim, tudod már mi lesz szombaton??
Puaszi:
Linda
 
 


Bocsi, hulla beteg vagyokKép. Élni sincs kedvem, meg erőmKép. Holnap tényleg megpróbálok írni. Linda, mi a baj?

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Na itt vagyokKép.

LindámKép. Megyünk le elvileg a hétvégén Balcsira, de nem baj, a vizsgálatod előtt még tudunk talizni. Gyurcim meggyógyult, én viszont kutyául vagyok, remélem hétvégéig összekapom magam.

Jajjjjjj! Linato!!!! Hogy a kiscsajokkal is mindig történik valamiKépKépKép. Jobbulást nekik is, a lényeg hogy megúsztátok nagyobb baj nélkül.

Betti drága! Azért jöhetnél gyakrabban is! Vigyázz, mert most már nincs messze, hogy egyszercsak rátok törünkKépKépKép. Nem hiszem én azt a 10 kg-tKép, rossz a mérlegedKép.

Linda, jobban vagy már? Mi a baj?

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Banyócim Kép :Lelkibeteg vagyok, tudod a hormonok. Kép
Neked jobbulást!!!
Nem tudom mi legyen a talival. Mi délelőtt felmegyünk anyósékhoz, mert Dani ott marad míg mi elmegyünk a vizsgálatra. Ebéd után mennénk a praxisba.
Úgyhogy időben nem tudom hánykor tudnánk talizni?
Már arra arra is gondoltam, hogy add fel utánvételesen a sapit. Így én fizetném a postaköltséget is természetesen. Már ég a képem, hogy lógok az árával. Persze nagyon jó lenne már talizni is!!! Jó lenne akkor nem 10 percre korlátozni a talit. Tényleg van már nekünk való jó kis bicaj, vittek már be?
Bettire rátörhetünk én is jó súlyban vagyok már! Kép
Gyógyulj meg!! Ha nem sikerül a tali akkor a bicaj vételénél már csak összejövünk! Kép
Sok gyógypuszi!
Linda
 
 


LindácskaKép!
Ne legyél már ennyire magad alatt. Olvastam a másik topikban, hogy mi a bajKép. Sajnálom, hogy igy érzed magad, tudom ez nem vigasztal, de nálunk se rózsás a helyzet.
Ne égjen a képedKép, nincs miért. Nyugodtan ráérsz akkor kifizetni, amikor talizunk. Különben is, még a sapka sincs nálad, igy végképp ne érezd rosszul magadKép.
Bringát még mindig nem vittek sajna, de még reménykedjünk. Nem is mondtam, hogy Gyuri nem birt magával, és hozott egyet Gyurcinak gyereknapraKép. Neki is vadiúj lett végül, mert nem volt más. Danid jó pár centivel magasabb Gyurmánál, neki biztos jó lesz már a méret. Nekünk még egy picikét nagy.
Köszi a gyógypuszikat, remélem hatnakKép.

Pusz
Banyóci

KépKép
KépKép
 


Banyócim, köszi a vígaszt. Köszi a sapit is. Kép Sajna most meg Ádi melóhelyén vannak gondok. Idemásolom a másik topikból, mert oda már leírtam. Ádit
kiakarják küldeni jövőhét végétől 3 hétre amcsiba...Fél, hogy kirúgják, mert nemet mondott és az a patkány főnöke nem fogadja el a nemet...Most ilyenkor mi van? Biztassam, hogy menjen ki én meg szakadjak meg 8-ik hónapban a 2 éves gyerekemmel?! Ráadásul Dani szülinapján se lenne itt. Iszonyú mérges vagyok!!!!! Miért nem azt küldik ki akinek se kutyája se macskája? Hát ha kirúgják emiatt (milyen indokkal is? Ilyen kitétel nincs a szerződésben, hogy utazni kell!), annak csak örülni fogok, már úgyis régen ott kellett volna őket hagyni, mert csak a ba*ogatás megy, megbecsülés, pénz meg nuku. Ezeket a hosszított csütörtököket sem fizetik! Ádi meg hagyta, hogy a fejére nőjjenek és most már nem tudja őket kezelni!! Ilyenkor mi van???????
Felvagyok háborodva, és még a végén az én hibám lesz ha lapátra teszik?! Banyóci ehhez mit szólsz?
Kész vagyok. Ma töltöttem a 31-ik hetet..
Eléggé sírhatnékom van. Ez olyan undorító és rohadt dolog. Kép
Gyógyulj meg és ha van valami okos ötletd várom.
Bár ez olyan helyzet, hogy mindenképpen ráfaragunk. Legfőképpen én. Kép Szívok ha kimegy és szívok ha kirúgják "miattam".
Ez nem fair!!!!!

Puszi:
Linda
 
 


LindámKép!
Igazán nincs mit, nagyon szivesenKép.
Bevallom, most nehezet kérdeztél nagyon. Persze irhatnék okosakat, de inkább nem teszem, mert tudom, hogy igy is, úgy is nehéz. Kérdés pl. hogy Ádi miért mondott nemet?. Magától mondta, vagy esetleg otthoni "nyomásra" (bocsi, nem jut eszembe megfelelő kifejezés)? Persze, gondolom, hogy nem szivesen hagy titeket otthon, meg ha jól emlékszem, akkor az előző ilyen kiruccanás sem volt épp zökkenőmentes. De a lényeg, hogy szerintem ne próbáld semmilyen szinten befolyásolni. Ne biztasd, hogy menjen, de ne is tartsd vissza. Legyen ez maximálisan az Ő döntése, és bárhogy is dönt végül, próbáld elfogadni. Tudom, hogy baromi nehéz, de ha nem Ő dönt, akkor ez később esetleg visszaüthet.
Ha semmiképpen sem akar menni, akkor megpróbálhatna erről beszélni a főnökével. Elmondhatná, hogy nem szivesen hagyná itthon a lassan "finish"-ben lévő feleséget és a kisfiát. Megkérhetné, hogy ha egy mód van rá, akkor próbáljon mást küldeni helyette. Ha ez sem használ, akkor szép csendben új munka után kéne néznie, ahol esetleg jobban megbecsülik. Ne legyen a bizonytalanban, inkább váltson Ő, mint hogy lapátra tegyék.

Összegzésként: Próbálj nyugodt, higgadt maradni, és úgy elmondani neki, hogy neki kell döntenie!!! Ha mindezt sértődötten adod elő, akkor azt érezheti lelki ráhatásnak. Ha saját maga úgy dönt, hogy nem megy, akkor szerintem a fent leirtak szerint kéne eljárnia.

Bocsi, ennél "okosabbat" nem tudok mondaniKép. Ha mégis elmenne, majd kitalálunk valamit, hogy ne bolondulj meg egyedülKép. Fel a fejjelKép!

Puszik, és irj!!!

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Szia Banyóci!

Köszi a véleményed. Kép Egyenlőre úgy tűnik megúszta a kimenetelt és a lapátot is, de nem tudom meddig. Kép Ő már úgy jött tegnap haza, hogy nemet mondott, de sajnos én "ráhatós" fajta vagyok, nem igazán bírtam volna elfogadni ha elmegy. Azért egyedül elég nehéz lett volna már Danival, mikor már megemelni is alig bírom. Kép És az a 3 hét nagy idő. Na, nem részletezem jobban mi a véleményem a melóhelyéről, meg erről az egészről, talán majd mailben. Mindenesetre amúgyis levert hangulatban voltam, nem hiányzott még ez is. Persze nyílván Ádinak sem.

Puszi:
Linda
 
 


Lindácska!
Nem érzem az irásodon, hogy egy kicsivel is jobb kedved lenneKép.
Teljesen megértelek, én is ilyen vagyok. Az ember hajlamos "könnyen" tanácsot adni, de ugyanabban a helyzetben nem tudja mihez kezdene. Én is ilyen ráhatós vagyok, tehát valszeg nálunk se működne ez igy. Nehéz ügy ezKép. Ádi nem akar új melót keresgélni? Szivesen megvigasztalnálak, de hogyan? Egy ilyen fórumon amúgy is nehézKép. Ha gondolod, irj nyugodtan mailt is.
Remélem nem bántottalak meg azzal amit az előző üziben irtam.

Pusszancs
Brigi

KépKép
KépKép
 


Drága Banyóci, dehogy bántottál meg!! Azért a vígasz még így is rengeteget ér ám! KépKár, hogy pesten laktok, meg hogy én nem tudok vezeni. Kép
Lehet, hogy írok neked mailt, de nem akarlak elkeseríteni a levert hangulatommal.
Holnap megyünk a praxisba, remélem attól jobb kedvem lesz. Igaz utána anyóshoz, mert Danit elakarjuk vinni állatkertbe és akkor nem jövünk haza, hgy reggel megint mehessünk fel.

Sok puszi:
Linda
 
 


Linda édes!
Én is sajnálom, hogy nem lakunk közelebb egymáshozKép. Jogsi meg ugye nálam is nuku egyenlőreKép. Nem baj, csak azért is összehozzuk valahogy a talikatKép. Elméletileg én lassan belekezdek a jogsiba, és a későbbiekben már nem lesz ilyen problémaKép.
Irj nyugodtan mailt.
Vasárnap mentek állatkertbe? Anyósnál alszotokKép?

pusz-pusz
Brigi

KépKép
KépKép
 


Banyóci!

Meggyógyultál?
Mi voltunk a praxisban, Gergővel minden rendben. KépÁllatkertben is voltunk, az is jó volt. Kép
Anyóséknál kaka volt nekem, de hát ez már így marad, nem jövök ki vele. Kép
Jogsi: én év vége fele tervezem belevágni. Kép
Távolság: bizony nagy kár, hogy olyan meszze vagytok, vagyunk. Kép
Tali: mikor??????????????????????????????????????

Millió puszi: Linda

Betti baba, merre vagy???
 
 


Hello lányok!

Sorry, de a jó idő miatt nem igazán tudok jönni, de azért általában olvasgatlak titeket!

Linácska, nincsen képed a kissrácról?
Én is megyek majd a Praxisba, de csak egy hónap múlvaKép. Nagyon izgulok, mert félek hogy nem fog befordulni.. őszintén szólva nem szeretném ha faros szülésem lenne, azt meg pláne ha császár. De reménykedem, és fűzöm a srácot, hogy csináljon valamit ezügybenKép.
Te mennyit híztál eddig? Én jövőhéten megyek mázsálni magam, de rettegek a védőnőtől.. Tuti hogy megint magamra szedtem három kilót. a végén már gurulokKépKép.
Végre megtaláltam a centit, és lemértem magam. Lányok, így a 28. hét közepén 104cm átmérőt mértem. Egész jó, nem?

Banyóci drága!
Kivételesen a gép előtt ültem 11- től egészen eddig, és nem futottunk összeKép. Hogy álltok anyóssal?
Gyurci? Mi újság vele?

pusziözön,
Betti

KépKép
KépKép
 


Apropo!
Linato merre jár vajon? Még mindig kíváncsi vagyok!!
Remélem minden OK velük!!

KépKép
KépKép
 



Sziasztok!

Betti, el sem hiszem, hogy megvagy!! Kép Kép
Én 11 kilónál járok...És hízok mint a disznó. Kép Hát ez van. Danival 18-at híztam. És lement. Ne aggódj ezen. Én is odavoltam, hogy mit fog szólni a védőnő és valahogy nem szólt semmit. Kép
Ti is csavarogtok a kiscsajjal? Mi is, de nekem muszáj babaneteznem. Kép
Kép Gergőről: Kép

Pusziözön: Linda
 
 


Hellóka!
Most csak egy gyors bejelentkezés, hogy élünk mégKép. Mindjárt indulunk Balatonra, ha lesz időm, akkor irok lentről, ha nem akkor hétfőn.

Jók legyetek!

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Banyóci, jaj de jó, hogy megvagy! Én várlak vissza! Kép
Jó Balcsizást, puszika:
Linda
 
 


Hol vagytok???
Linda
 
 


Én ittKép. De ma nagyon le vagyok törveKép. Nem birok írniKép. Holnap tényleg pótolokKép.

Puszi

KépKép
KépKép
 


Banyóci, a frászt hozod rám!! Baj van???
Aggódom!

Linda
 
 


Hali!

Igen, meggyógyultam, már csak az allergiám gyötörKép, de ez most már igy is marad őszig. Ez van. Viszont Gyurcikámmal volt egy kis gond, nem most hétvégén, hanem az előző vasárnap éjjel. Ezért se nagyon jöttem mostanában. Sirva ébredt akkor éjjel, és valami iszonyatos ugató jellegű hörgés jött ki sirás helyett a torkán. Azt hittem menten elájulok, ugyanis mindig attól paráztam, hogy mivan ha kruppos lesz. Uram folyamatosan a mentőket akarta hivni, de nem engedtem neki. Nagyon rosszakat hallottam arról, hogy mit művelnek a kruppügyeleten a lurkókkal. Végül a háziorvost hivtuk, aki szerint ez a krupp előszele volt. Na tovább nem részletezem, a lényeg, hogy azóta se alszunk nyugodtan. Valamelyikőnk folyamatosan vele alszik, nehogy történjen valami. Konkrét rohama nem volt, a levegőt végig rendesen szedte, csak a sirásnál volt ez a hang. Az is sokkoló voltKépKépKép.

Betti!
Pedig aznap én is gépnél voltam, és nálam off voltálKép. Folyamtosan tervezek lemenni hozzád, de állandóan közbejön valami. Remélem most már lassan csak összehozzuk valahogy.
Ne aggódj, szerintem van még ideje a kiscsávónak befordulni!

Linato!
Nagyon tutik a képekKép, és a pocidat és megkukkoltamKép.

Linda!
Gergő baba nagyon édiKép.
A többit majd mail-ben, ide nem akarom leirni.

Pusz
Banyóci

KépKép
KépKép
 


Drága Banyócim!

Ezek nem jó hírek. Kép Allergia: Kép
Gyurcinak jobbulást!! Mit lehet ilyenkor tenni??
Hozzánk is jöhetnél. Kép
Puszi, várom a mailed:
Linda
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors, mert most én vagyok beteg.. a fülgyulladásom már elmúlt, most csak simán megfáztam..
Igyekszem gyógyulni és jönni majd mielőbb.

Annyira elszomorít hogy ennyi bánat és gond van körülöttem.. már jó ideje semmi mást nem hallok, csak szomorú és aggasztó híreket..

Banyóci, próbálj megnyugodni! Tudom hogy ez nem könnyű! Elhiszem hogy nagyon ijesztő volt az élmény! Remélem hogy nem fog előjönni soha többé ez a rémálom!

Lindus!
Gyönyörű a kiscsávóKép. Mint a bátyja! Tessék azért néha pihengetni is!
Egyébként én átléptem a 12kg-os hízást, és a 110-es derékbőségetKép. BocikategóriaKépKép.

sok sok pusszancs nektek, és legyetek jók!!

Betti

KépKép
KépKép
 


Linda!
Allergiámat már megszoktam, ha lehet ilyet állitani egyáltalán. Azt nem élem meg tragédiának. Gyurci manó már nem beteg egyáltalánKép, csak akkor éjjel volt ez a dolog, azóta semmiKép. Még jó, hogy nem engedtem kórházba vinni. Ott biztos bent tartották volna napokig a Drágámat és agyongyógyszerezték volna. Hogy mit lehet tenni? Semmit sajnos. Óvatosnak és figyelmesnek lenni, nagyon éberen aludni, és gyorsan cselekedni ha újra előjönne. Kb. ennyit. Az éjszakai nyugalomnak ezzel sajnos végeKép.
Azt nem is mondtam, hogy 1!!!!! nap alatt beszokott az új ágybaKépKépKép. Azóta is gyönyörűen lefekszik egy hang nélkül, és nem is jön ki kóricálniKép.
Köszi az invitálástKép, összehozzukKép.
Küldtem mailt.

Betti????????, Linato????????

Banyóci

KépKép
KépKép
 


Betti Drága!
Látom beelőztélKép. Jó hallani rólatokKép. Az már kevésbé, hogy beteg vagyKép. gyógyulj meg hamar és vigyázz magatokra!
Azóta már sokat olvasgattam a kruppról, meg jómagam is az voltam kicsinekKép, igy emlékszem néhány dologra. Még nem biztos hogy kruppos a lelkem, mert ott a levegővétel sincs rendben. Egyenlőre annyi biztos, hogy "kruppszerű" volt a sirása meg a köhögéseKép. Remélem én is hogy nem lesz folytatás. Magamról tudom, hogy nem egy leányálomKép.

Pusz

KépKép
KépKép
 


Teszek fel képeketKép.

A Drágám ébredés után (már az új ágyban):


Kép

KépKép
KépKép
 


Nagyon örült a bringának, és nagyon büszke magáraKép:
Kép

KépKép
KépKép
 


Kép

KépKép
KépKép
 


A kedvenc hamimKép. Itt még édesen kunkorodik a haja, de már nem ilyen, mert a napokban meg lett kopasztvaKép. majd csinálok róla igy is képet.
Kép

KépKép
KépKép
 


És még egy uccsóKép:
Kép

Pusz

KépKép
KépKép
 

Vissza: Ismerjük meg egymást

Jegyzetfüzet: