Új privát üzeneted érkezett!

MI ATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN Andonistól

Egy mondavilág életrekel
Sólyom szállt a vállamra
Fülembe súgott egy ősi jóslatot
Előbb megírtam az Imát,
S most megírom hozzá a Szózatot.

Amikor fent az égnek még nem volt neve,
Alant a Föld nem volt megnevezve,
Nem volt sehol, nem köszönt még be,
A nap sem mosolyogott még a tengerre,
Õt, aki az Arany trónon ült,
Még senki sem köszöntötte..

Fenn az Arany Házban arany trónon ül az Õsök Õse
Fekete palástján ezernyi gyémánt szórja fényét szerte,
Mellette ül neje, a Nagy Õs Anya,
Fehér palástján fényét ezernyi gyémánt villogja,
Õ az Õsanyag melyből minden fogantatott, készült
Õ az amivel a Jelen egyszer s mindenkorra kiegészült,
A Kezdettől a Végig az idő háromszor folyik,
Immár egy örökkévalóság óta voltak, vannak
S lesznek az elkövetkező örökkévalóságig.

Előttük áll gyermekük - fiuk, az aranyhajú nap
Minden egyes fürtje szórja a sugarakat,
Szétküldi a Fényt, ébresztgeti a magokat.
Õ az aki a Magot gyúrja, a Gyurmag,
Macgwr a keltáknak, Gyermek egy más Istent vallóknak.
Õ a szárnyas angyal, ami oly magasan szárnyal
Mert Napisten Õ, nevében büszkeséggel, bánattal

A gyermek feltett egy kérdést, s már el is töprengett válaszán:
- Mikor fogunk teremteni embereket, apám?
A végtelen tenger hullámzik, tajtékozza a habokat,
A hullámok táncolnak, mossák a partokat,
Az Õsek Õse elgondolkodik fia kérdését hallván
Elmélázott, majd válaszát eképp fogalmazván:
- Teremtsünk hát!
Saját világot az embereknek,
Hogy legyen hol éljenek - gyermekeidnek

Hogyan teremthetjük mindezt meg?
A következőképpen - válaszolt az öreg.
A kék tenger mélyén, ama Nagy Tengernek, az Öröknek,
Ott vannak az alvó szemek, - hozd fel onnan őket.
Az alvó szemek álmodnak, álmodnak magokat,
A magokból lesz az élet.
...
Az alvó szemek a tengerágyból felkerültek
Felébredtek, kinyitották álmos szemeiket,
Felnőttek és élőlények lettek.

A végtelen tenger hullámzik, tajtékozza a habokat,
A hullámok táncolnak, mossák a partokat,
S mi most kérdezünk, és várjuk a feleletet,
Kik voltak Õk s miről mesél még az eredet?

Mesél egy pásztorról, akit a többiek követtek,
Aki ha városáról beszél,
Megemlíti büszkén az "az égi lenmezőket"(UR-RI-IN),
Mesél egy vadászról, akit Nimrudnak neveztek,
Mesél egy fiúról, akihez csillag vezetett,
Aki hercegként jött világra,
Hercege egy idegen nemzetnek (!)

Mesél egy fiúról aki Galileai volt, "galil hag gojiim"
Akit csak idegennek neveztek,
S az idegenek benne Isten Fiát (Tur-An) tiszteltek,

Mágus volt ő, s más hitéért üldöztetett,
És még mielőtt földi ruhát cserélt
Meghagyott egy igerétet,
Veletek leszek a világ végezetéig!
Elvégeztetett!

Aki ismerte őt tudta ki volt s mikor érkezett,
Tudta azt is, miért rejtegetnek egy leplet,
Tur-An Tur-Inban ölt testet, mert "Veletek leszek!"

Később a herceg mar jászolyba született,
Cserélt rangot, vallást, népet, nemzetet.
Mesél még.... annyi mindent mesélt el nektek,
És mesél egy népről, akit mindenki csak megvet,

Mesél félbeszakított történeteket,
Eltitkolt meséket....
Csak hallgassatok és figyeljetek!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
S áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket:

Orion, Nimród, Inanna ...
Az élet égi pásztora,
A Fény és az Élet fia,
Aki Fiait (nyáját) állandóan szemmel tartja(!),
Hisz Fiainak otthona a Tejút másik oldala,
Lassan lassan összeáll a kép,
Ikrek csillagkepe, és a nép: Mah-gar - a tudás népe,
A Kos, és népe Hun-gar (LU-HUN-GA) - az első nép.
És meg folytatódnak a mesék...

Keresitek a bizonyítékokat?
Mi volt a Nílus a régi Egyiptomnak?
Ami a Tejút a mostani civilizációnak.
Egyiptom neve utal is erre,
Isteneik szárnyainak mi értelme lenne?
Ha a madár nem repül - szárnya miért nőne?
Feleletek ezek fel nem tett kérdéseitekre,
Égihon az, mert földön van a fészke.

Orion, Nimród, Gilgámes, Árja,
Földön a fészke, égben a hazája..

"Ama napon oltára lesz az Úrnak Egyiptom földének közepette és határán egy oszlop az Úrnak" Ezsaias 19:19

Kleopátra tűje, az ég megsebzése
Egyiptom közepén őrzik a titkot,
A némán suttogó peremes piramisok
Emlegetik az Atyát az Anyát és Fiút,
Az Orion övet és a szent dátumot (10.500KrE)
Ugyanazt a dátumot ami bevéste magát
A Nap Kapujára, a kínai piramisra, Angkorra,
És e dátum az amit a Húsvét sziget is titkolt,
Nem messze tőlük találjuk az oszlopot,
Szíriát oszlopait, vagy a nap varosát, Heliopolist

Letűnt korok hátramaradt tanuit
Bárki kényszeríthet bármit,
Mintha valaki félne,
Mert elfeledtetik vele tőrténelmit,

Oszlopokat emelt, kőbe vésett, álmodott amott emitt,
Ugyanaz a dátum minduntalan ismétlődik
Ugyanaz a nép tárja ránk titkait,
Ugyanaz a kérdés minduntalan felvetődik, - KIK?

S Kiket az utókor minduntalan a tisztátlanoknak nyilvánít
Tisztátlanok nem voltak ők soha,
Az igazságot az Özönvíz le nem mossa
Érdekes, Platon is emlékszik róla,
Avagy Sais papja
A Timaeus Atlan-tiszt említ,
Egy rég múlt kor utolsó sorait.

Egy kirakós játék immár kirakhatatlan darabjait
A végtelen tenger hullámzik, hányja habjait,
A hullámok táncolnak, mossák az idő lemoshatatan partjait,
Hullámzanak az évek, mosódnak az ezredek,
Szövődnek a történelmek, régi írásokra újak kerülnek
Majd előlépnek a tündérek, szinte a semmiből jöttek,
Hogy honnan - arról már nem beszélnek az írásemlékek,
Hogy hova - arról csak némán szólnak a töredékek
Hazájukat úgy hívták Tündérhon, nevezték még Erdélynek,
Araratnak, Urartunak - Úr erdejének...

Ott ahol folyik a Négy folyó,
Kokytos, Styx, Lethe, Ahkeron,
Hiddekel, Eufratesz, Gihon es Pison,
Ott ahol a vén Turul szárnyakat szélesre kitár,
Ott ahol a megoldott rejtély ujjabb megfejtésre vár
Ott ahol folyik a négy folyó,
Vajon hol van ahol szenvedni jó?

S még csak most kezdenek érdekessé válni kérdéseink:
Mely nép hívta Nap városának főbb varosait?
Nippurt, Napatat, Nazcat, Kolozsvárt, Heliopolist?

Miért tárta ránk a Nap híres kapuját?
Kiknek osztogatja tudása önzetlen sugarát?
A Húsvét sziget (Te pito te henua) miért jelentette a világ köldökit?

Milyen nyelven véste a roswelli űrhajó üzeneteit?
És kiknek szánta Qumran eltitkolt tekercseit?
Mit jelent a Maharadja? Mely nép volt a névadója?
Miért volt a herceg anyja Ma-ri-a?

Az égi Anyától származó
S minő véletlen, - éppen Lyra, Le(marja) egy korábbi civilizáció
Melyik országnak törték ki kezét lábát?

Melyik népet ostorozzák, átkozzák?
És miért?
Mert fel merte tárni emlékeit,
Meg merte mutatni évezredes titkát?!

Sólyom szállt a vállamra,
Fülembe súgta ősi jóslatát,
"Íme nép jön el az északi földről,
És nagy nemzet serken fel a földnek végéről" Jer 6:21-25

Valami készül Hunniában,
Valami készül csakugyan
Az Idő már régóta vár
Szárnycsapások hallatszanak onnan,
Mert visszatér a Tur-ul madár!

Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod órája
Mert íme, sötétség borítja a földet, és a népeket az éjszaka,
"És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a neked feltámadt fényességhez" Ezsaias: 60 1-3

Mert a Magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez,
Mit ránk kentek a századok,
Lemossuk a mocskot, a hazugságot,
A felhalmozott gyalázatot,
Feloldjuk az átkot!

Nyíljatok szemek, ébredjetek magok!
Álmaitokban eleget áldoztatok
Talpra Magyar, sir a haza,
Itt az idő, a Most az Soha!

Megesküdtünk valamire, amit kényszeremlékek el nem törölnek,
Nem törlik el sem eskünket sem a véres könnyeinket,
Megesküdtünk egy világ előtt, megesküdtünk az ősöknek,
Megesküdtünk a múltnak, egy fáradt jelennek,
Büszke sarjai egy meggyötört nemzetnek
Hányszor próbálták eltüntetni minket,
Hányszor akartak elfelejtetni Neved,
S mi mégis itt állunk - előtted,
Várod, hogy betartsuk ígéreteinket.

Mi Atyánk ki Vagy a Mennyekben
Engedd meg, hogy szóljunk ismét a Te nevedben,
Immár nem akarunk kérni Tőled semmit,
Most itt az idő, hogy mi is adjunk valamit,
Itt az idő, hogy beváltsuk messzi idők jóslatait, őseink ígéreteit.

Fénybe vetett tekintettel Tűzben született Szent fogadalmait.
Mert eljön a Te Országod,
És meglesz a Te Akaratod,
Mint a Mennyben, úgy a Földön is,
Úgy ahogy mondtad volt és ígérted is,
Együtt leszünk Veled...
Akkor Te ígérted nekünk,
Most mi ígérjük neked!
Hatcseppesut
 


ELÁRULT IDÕK NYOMÁBAN


Immár többezer éve mossák a könnyek a partokat,
Immár többezer éve tapossuk a göröngyös utat,
Többezer éve annak, hogy haza akarunk menni
Eltévedt ösvényről a saját utunkra lelni.


Többezeréve feledtetik a többezerévet
Megírt emlékekkel a megélt emléket,
Mert elárult idők nyomában keressük a Múltat,
Hazugság sűrüjében a Mi Igazunkat.


Többezer éve annak, hogy csókkal árulnak el minket
Halálba kívanják sírban született jövőnket
A halál meglehet életet arat,
De minden halálból új élet fakad!


Soha nem látott gyűlölettel állunk most szemben
Hogy lehetne Bennünket eltüntetni teljesen?
Megcsonkított idők véres nyomai ezek
Egy mérgezett hit meg egy gyilkos isten!


Többezer éve már, hogy Tőlünk annyira félnek,
Meglopnak, ölnek, tagadnak, és még mindig kérnek
Haromszáz évet akár mert Istent nem ismernek
Átkozott sarjai egy gyilkos nemzetnek.


De megremegnek egyszer a hazúg falak,
Mert mindennek mi leomlik súlya van,
A világ pillérei összeomlanak
Lassan végére jár a porában elterült lezárt korszaknak.


Az idő fellebbenti a fátylat
Suttogva elmondja féltett titkait:
Hogy az elvetett Mag nem semmisül meg soha
Konokul őrzi régi álmait.

+6ó
Hatcseppesut
 


Szerintem add ki kötetben! Biztos siker! Amilyen alacsony a kerítés...
Kép
kíváncsi
 
 

 
 

Hatcseppesut,
lehet hogy az a baj, hogy te túlságosan ráérsz...
zsanya
 
 


...esetleg létezik, hogy Amon és Mariskanéni után ismét reinkarnálódtál volna ezúttal egy igggazi költő személyében?... Hogymikvannak.
Különös módja ez a reinkarnáció bebizonyításának...
zsanya
 
 


...igazából lejáratsz egy sor dolgot, hazafiságot, hazasueretetet, és nevetségessé teszed sokak szemében, tehát szvsz pont az ellenkezőjét éred el, kár...
zsanya
 
 


Mi vaaaaaaaaaaaan??? Ha vicc, akkor jót röhögtem, ha nem az, akkor KépKépKép

Én sem vagyok egy egyszerű eset, főleg nem ezen a topikon, de azért vannak határok, amiket illene betartani...

BeaKép
Vendég
 


Mellesleg, TutankhAMON, nem további elméletet
vártam, (mert ezt úgyse olvasa végig senki)hanem Szerzőt!!! Egy NEVET!
Már ha van...vagy egyedül Mariskanéni áll a dolgok mögött? Vagyis te egyedül vagy a világon a tanaiddal? (Sajnos nem hiszem)((Vigil is linkelt egyet végülis)
...
Hoppá, megvilágosodtam!
Egy helyen írta Amon, hogy a nickje előző életében volt a neve nekijje... azaz ha ő, azaz te vagy a fáraó-napisten, akkor logikus, hogy egyszeűen kinyilatkoztatsz, nem pedig hivatkozol..
Hogyerreeddignemjöttemrá!!
És mi még mertünk ellenvéleményt nyilvánítani!
...
Hitler is átírta a Miatyánkot, magát helyettesítette be...
...
Valamiféle elhivatottság okán rontod itten a levegőt, miközben egyetlen marasztaló üzenetet sem címeznek neked?
zsanya
 
 


Jaj,Bea,én ennek a fáraócskának címeztem a soraimat...Te is?
zsanya
 
 


Én isKép
Ha érdemben nem tud hozzászólni, akkor a blablát is hanyagolhatná!
Már a pszichiátriai osztályokon is van internet hozzáférés???
De nagy poéta, az már igazKép
Vendég
 


Én meg azt hittem, hogy valaki új fórumozó bújt meg az új név alatt Kép
Akkor ne is várjak választ, hogy honnan vannak az idézetek?

Kép
Kép
macskási
 
 


"Már a pszichiátriai osztályokon is van internet hozzáférés???"
Kép Kép
kíváncsi
 
 


Én bizony még hajlamos vagyok el is hinni, hogy 6cseppesu kartács legelső prózában írt beírásában van némi igazság - nálam csak ott szakadt el a cérna, amikor kiderült, hogy az egész arra megy ki, hogy Jézus magyar volt. Na ezt már nem hiszem el. Ez a baj az elméletekkel, hogy mindegyikben van egy pont, amikor azt mondom, na ezt már nem hiszem el - ergo automatice a többi is megkérdőjeleződik.
Igazis, Jézus milyen nyelven prédikált 2005 éve? Tudtommal arámi vagy valami hasonló holt nyelven nem? Tehát az ilyen nyelvészeti levezetések, hogy mogul=magyar vagy Ábrám=arcom nekem nem jönnek be, ez kb. annyira tűnik szakszerűnek, mintha valakai azt magyarázná, hogy a Napolen nevet a hóditó a Nap szóból kapta...

(Ez a bajom nekem a fanatikusokkal - tulajdonképpen elképzelhető, hogy amiket állítanak abban van némi igazság, de amikor továbbviszik az elméletet, ott az egész megbicsaklik. )

Az engem is kifejezetten idegesít, hogy miért nincsen egy árva szó sem arról, hogy mit tett Jézus 12 és 29 éves kora között, az meg még inkább, hogy miért nem szerepel az életében nő?
(Mondjuk a szeplőtlen fogantatást ab ovo nem hiszem el, de ez az én bajom ..)
alice_cs
 
 


Nem létezik tagadó ok, csak állandó mozgás,
A legkiszámithatóbb emberi magatartás a tagadás.
Száraz ágon balga madarak kárognak,
Kiszáradt csőrükből a bél szaga árad.

Süket fülekkel hallgatnak a bölcsesség szavára,
Behunyt szemekkel tekintetek a sorsuk fonalára,
Választásuk a kaput örökre bezárta,
Értelmük nincsen, csak a Való Világra!
Hatcseppesut
 


Ja még valami - most van egy kis időm és csapongok össze vissza - felmerült ugye az a kérdés többek közt, hogy mi bizonyítja az evoluciót?
Elgondolkodtam rajta, aztán rájöttem, hogy annyira messzire nem is kell menni, elég ha akár 200 - de elég tán 100 is - évvel visszamegyünk. Mennyi is volt az átlagmagasság 200 éve? A különböző skanzenekben és más múzeumokban látható népviseletek ill. ágyak hosszát nézve, olyan másfél méter... ma meg? Miért? Mert a táplálkozás és az életkörülmények javulása az ember hosszának növekedését is magával hozta. (Vagy lehet, hogy nem ez, de lényeg az, hogy minden egyes generáció magasabb az előzőnél, nem csoda, hogy az emberi gerinc, egyszerűen nem bírja ellátni a feladatát, manapság már 100 emberből 70-nem fáj a háta - hol rendszeresen, hol alaklmanként - 40 éves korára.) Ha 200 év alatt ekkora változás következhetett be csak a magasságban, akkor ugyan miért ne hinném el, hogy az ember az előembertől származott? (Más kérdés, hogy ugyan mitől lett az előember? Mert itt valóban némi génmanipulációt sejtek, lett légyen az véletlen avagy akaratlagos...)
alice_cs
 
 


Hogy tovább folytassam kételyeim megosztását csak úgy - szóval már az valami nagy génbaki lehetett, hogy az ember kétlábú lény, és a súlypontja annyira labilis (Azt ugye már írtam, hogy maga a szórzet fejre ill. nemi készekre való tömörülésére sem találok semmi de semmi ésszerű magyarázatot, azt meg pláne nem, hogy pl. az ember haja miért nő állandóan csakúgy mint a körme?)
Az egész élővilágban nem találtam még egy gerincest, amelyikbe így bele lenne kódolva élete teljére az állandó küzdelem a gerincoszloppal (kivéve mondjuk a dakszlikutyákat, de azok mesterségesen lettek így kitenyésztve.)
alice_cs
 
 


Hatcseppes

Ide beszélgetni jön mindenki. Mint a topic nyitója, arra kérlek, hogy ezt tartsd lsz tiszteletben. Ha "közkinccsé" akarod tenni az irományaidat, nyissál saját topicot, de ide ezek nem valók!!!!

"Átkozott sarjai egy gyilkos nemzetnek." - Melyik nemzet lenne is ez? Erre az egyre kiváncsi vagyok? Egyenes, egyértelmű választ várok.
laci
 
 


Sziasztok!

Kezd túl sok szálra szakadni ez a topic. Így nem nagyon lehet követni. Én azt javaslom válasszunk ki egy-egy kisebb témát és arról beszéljünk részletesebben, ameddig van még értelme. Utána lehetne váltani másikra.
laci
 
 


Én még nem nagyon érek rá, de ha vannak itt meggyőződéses evolúció hivők, akkor esetleg leirhatnák, hogy konkrétan mi alapján győződtek meg róla. Mik a számukra perdöntő bizonyitékok és miért?
laci
 
 


Megmutatnád nekem most,
hogy nem öletem meg magam hiába?
Csak egy kicsit hadd tekintsek be
a mindenható agyadba!
Csak egy okot mondj,
amiért a halálomat akarod!
Annyira bőkezűen osztogatod a "hol"-t és a "hogyan"-t,
ám a "miért"-tel oly fukarul bánsz.
Rendben van! Hát meghalok!
Nézd csak, hogy halok meg!
Nézd, nézd, ahogy meghalok!
Ó, nézd csak, hogy halok meg!

Régen ihletett voltam.
Ám most szomorú vagyok és kimerült.
Végül is három évig próbálkoztam.
Kilencvennek tűnt.
Miért félek hát befejezni,
amit elkezdtem?
Amit te kezdtél el.
Nem én kezdtem.
Istenem! Az akaratod oly szilárd!
Ám minden lapot te tartasz kezedben.
Kiiszom hát méregkelyhedet.
Szögezz hát fel a keresztedre és törj össze,
vedd a vérem, verj meg,
ölj meg! Ám mihamarabb,
mielőtt még meggondolom magam!

Mondd, Krisztus, hogy érzed magad ma este?
Mik a terveid, felveszed a harcot?
Úgy érzed, valamit elmulasztottál?
Mi a véleményed, mik voltak a nagy tévedéseid?
Gondolod, hogy visszavonulhatsz?
Azt hitted, még magasabbra is juthatsz?
Hogyan látod a közelgő tárgyalásodat?
Megérték a követőid a fáradozást?

Gyerünk, látogassuk meg Kajafást!
Tetszeni fog a főpap háza!
Élvezni fogod a találkozást Kajafással!
Meghalsz a főpap házában!

Rajta, Isten! Te nem ilyen vagy!
Mondd el, mit fogsz tenni!
Tudod, hogy mit éreznek a követőid?
Megszöksz az utolsó felvonás alatt?

Mondd, Krisztus, hogy érzed magad ma este?
Mik a terveid, felveszed a harcot?
Úgy érzed, valamit elmulasztottál?
Mi a véleményed, mik voltak a nagy tévedéseid?

Gyerünk, látogassuk meg Kajafást!
Tetszeni fog a főpap háza!
Élvezni fogod a találkozást Kajafással!
Meghalsz a főpap házában!

Most már a kezünkben van, elkaptuk!
Most már a kezünkben van, elkaptuk!

Jézus, el vagyok ragadtatva,
hogy személyesen találkozhatok veled!
Nagy hírnévre tettél szert
szerte a környéken.
Bénákat gyógyítottál meg,
halottakat támasztottál fel.
Most már értem, hogy Isten vagy,
te legalábbis ezt mondod.

Szóval te vagy Krisztus,
a nagy Jézus Krisztus.
Bizonyítsd be, hogy Isten vagy!
Változtasd a vizemet borrá!
Csupán csak ennyit kell tenned,
és mindent elhiszek.
Gyerünk, zsidó király!

Jézus, el sem hinnéd,
mekkora sláger vagy errefelé!
Állandóan rólad beszélünk.
Te vagy az év nagy csodája!
Ó, milyen blama lenne,
ha mind hazugságnak bizonyulna!
Én mégis biztos vagyok benne,
hogy képes vagy legyűrni a kétkedőket.

Szóval ha te vagy Krisztus,
igen, a nagy Jézus Krisztus,
bizonyítsd be, hogy nem vagy őrült,
és sétálj át az úszómedencémen!
Ha ezt megteszed nekem,
szabadon elmehetsz.
Gyerünk, zsidó király!

Én ezt kérném bármely más szupersztártól is.
Vagy valami mást tudsz?
Akkor mutasd bátran!
Óhohó, várok én,
a rajongód vagyok.
Égek a vágytól, hogy lássam,
nem vagy akárki!

Szóval ha te vagy Krisztus,
igen, a nagy Jézus Krisztus,
lakasd jól a háznépemet ezzel a kenyérrel!
A fejeden állva is meg tudod csinálni!
Ööö... vagy valami baj van?
Jézus, mi tart annyi ideig?
Á, gyerünk már, zsidó király!

Hé, nem félsz te tőlem, Krisztus?
Miszter Csodakrisztus!
Ááá! Csak egy vicc vagy! Nem vagy te Isten!
Csak egy szélhámos!
Vigyétek el!
Nincs mondanivalója.
Takarodj, te...
Tűnj innen, te...
Takarodj, te zsidók királya!
Takarodj innen! Te... te...
Takarodj innen, te...
Tűnj el az életemből!

[Azon a helyen, ahol keresztrefeszítették,
volt egy kert. A kertben pedig
egy új sírbolt, melybe
még senkit nem temettek.]
biobaba
 
 


Mindig, mikor rád pillantok,
nem értem,
miért engedted, hogy a dolgok
így elszabaduljanak?
Ha előre megtervezted volna,
jobban sikerült volna.
Szóval, miért pont egy ilyen elmaradott kort,
ilyen furcsa vidéket választottál?

Ha ma érkeztél volna,
az egész nemzethez szólhatnál.
Izraelben i.e. 4-ben nem volt tömegkommunikáció.
Ne érts félre!
Ne érts félre!
Szóval ne érts félre!
Ne érts félre!
Ne érts félre!
Ne érts félre!
Szóval ne érts félre!
Ne érts félre!

Én csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném!
Szóval csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném!
Ó, csak tudni szeretném!
Én csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném!

Jézus Krisztus!
Jézus Krisztus!
Ki vagy te? Mi volt az áldozatod?
Jézus Krisztus!
Jézus Krisztus!
Ki vagy te? Mi volt az áldozatod?
Jézus Krisztus szupersztár,
úgy gondolod, az vagy, akinek mondanak?
Jézus Krisztus szupersztár,
úgy gondolod, az vagy, akinek mondanak?
Mondd csak, mit gondolsz
a többi csúcstartó barátodról?
Szerinted ki a a legtutibb
rajtad kívül?
Buddha azért megközelíti
a te szintedet?
Mohammed elmozdított volna egy hegyet,
vagy ez csak reklámszöveg?
Mit gondolsz,
hiba volt így meghalnod?
Vagy már akkor tudtad, hogy ez a rettenetes halál
rekordot dönt?
Ne érts félre! Ne érts félre!
Ne érts félre! Ne érts félre!
Szóval ne érts félre! Ne érts félre!
Ne érts félre! Szóval ne érts félre!
Csak tudni szeretném! Szóval csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném! Csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném! Csak tudni szeretném!
Csak tudni szeretném! Csak tudni szeretném!

Jézus Krisztus!
Jézus Krisztus!
Ki vagy te? Mi volt az áldozatod?
Jézus Krisztus!
Jézus Krisztus!
Ki vagy te? Mi volt az áldozatod?
Jézus Krisztus szupersztár...
Úgy gondolod, az vagy, akinek mondanak?
Jézus Krisztus szupersztár...
Úgy gondolod, az vagy, akinek mondanak?
biobaba
 
 


Tehát mit kezdjünk ezzel a Jézus-mániával?
Hogyan szereljük le ezt az ács-királyt?

---------------------------
Ezt akarjatok meg most is, nem?!

Isten miert nem csinalod ezt, miert nem csinalod azt?! En olyan rettentoen jo ember vagyok, igazan nem ertem, hogy van keped szenvedtetni? Komolyan en vagyok a legjobb ember a vilagon, te meg olyan szemet vagy velem. Mi a feneert kell mar azert honapokon at egnem belul, mert valaki csunzan neyett ram a villamoson, es biztos csunyat gondol rolam, pedig nem is ismer. Csinald ezt, meg csinald azt, tamaszd fel apam, a tesom, a fiam, a lanyom, operald ki az ego vakbelem, a rakom. Tisztitsd ki a verembol a mocskot, tedd rendbe a csonka labam, a beleim, a szivem...
de a lelkemen en vagyok az ur, tunj el, ha vegeztel.
biobaba
 
 


MIre jó ez asok értelmezhetetlen verses szöveg?
Itt már mindenki megbolondult?

Most én is írjak klapanciákat csak azért, hogy ne lógjak ki a sorból?
alice_cs
 
 


Neha a verses szoveg tobbet mond, mint az akademikus szovegeles. Gondoltam talan jobban ertheto az egesz keresztenyseg lenyege. Mar ha elolvasod. Milyen sorbol? (OFF Klapancia: mesterkelt vers, kinrim. Most buktaztal, mert en nem kinrimet irtam, hanem ideztem. Es nem Kin Lodotol.)

Mellesleg ez nem valasz... Marmint, amit irtal. Csak kotozkodes. A jo oreg Alizhoz meltoan.

Egyebkent abban igazad van, h ez a topik elvileg a ker. eletvitelrol kene h szoljon a cime szerint. Arra en is kivancsi lennek, h ki mit ert ker. eletvitel alatt.
biobaba
 
 


Bizony, jó öreg Aliz kötözködni szok.
Nem tudom kitől idéztél, de hogy ez nem vers az biztos, ezek (az előző verses szószólóval együtt) kínrímek.
Én olyan vagyok, aki a prózai mostani nyelvezetet bírja felfogni ez van.

(Az már csak hab a tortán, hogy az általam megfogalmazott és igen egyszerűen feltett kérdésekre eddig még soha nem kaptam egyszerű könnyen felfogható választ.)
Attól még senki nem fog megérteni semit, ha állandóan idéznek neki... miért nem lehet a kereszténységről ill. a keresztény életvitelről egyszerűen gyalog üzemmódban beszélni???

Te (meg akik itt szószólói vagytok a keresztény életviltelnek - amiről eddig ugye még szó sem esett) a barátaitokkal, a gyülekezetbéli társaitokkal is ilyen stílusban beszélgettek?
alice_cs
 
 


Alíz!

A fenti idézetek Biobabától a Jézus Krisztus Szupersztár c. műből valóak, ha jól emlékszem a felső Heródes, a második Júdás dalának szövege...

Azt ugyan én sem értem, hogy mit keres itt.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Kösz az infót, legalább tudom honnan van... (többször is láttam a filmet, de a szövegét nem jegyeztem meg).

Bár ez a rész már eleve megzavart:

"Mondd csak, mit gondolsz
a többi csúcstartó barátodról?
Szerinted ki a a legtutibb
rajtad kívül?
Buddha azért megközelíti
a te szintedet?"

- ugyanis mind Butha mind Mohamed akkortájt - tudtommal - még meg sem született...
alice_cs
 
 


Még valami: bár számomra eléggé hagymázas a végkövetkeztetés, de azért nem kéne kigúnyolni senkit (még 6cseppesut sem) amiatt, mert arra tette fel az életét, hogy egy olyan kérdésre keresse a választ, amire eddig csak dogmák voltak.

Az ember már csak olyan, hogy szeretne minél többet megtudni az Ismeretlenből - és számomra mindig is tiszteletremélóbbak voltak azok, akik vették a fáradságot és ennek (tán túlságosan is) de utánanéztek, mint azok, akik csak úgy készpénznek vesznek mindent amit mondanak nekik csak azért, mert már a szüleik meg az üksüleik is így gondolták.
alice_cs
 
 


Hát ... nem tudom ti hogy vagytok vele, de ez igy nem igazán élvezhető.

Megismételném a javaslatot, hogy válasszunk egy kisebb témát a bibliai a kereszténységgel kapcsolatban.
laci
 
 


Alíz!

A felsőt jobban elolvasva keveredik benne Jézus is, meg talán még a nép...
Buddha, Mohamed: gondolom költői szabadság. Nem emlékszem az eredeti szövegre, hogy benne van-e.
Végkövetkeztetés: mindenkinek a szíve-joga, hogy azt gondoljon, amit akar. Kérdés, kire értette, de talán mindegy is.

Laci!

Nem olvasnál vissza, és néhány téged is érdeklő kérdésre nem válaszolnál egyszerű módon?
Én azt írtam, hogy nem írok többet, de senki nem ír értelmes dolgokat, így elég nehéz csendben olvasgatniKépKép.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Én már írtam pár sort pl. az evolúcióval kapcsolatban, te nem reagáltál - nincsen olyan messze még ezen az oldalon van, kezdhetjük akár innen is.

(Csak arra kérlek, hogy csakis a saját szavaiddal beszélj és nem a Biblia szavaival).
alice_cs
 
 


És igen, én támogatom az ötletedet...

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti, örülök hogy támogatod, mert igen nehéz úgy beszélgetni kötetlen stílusban (mert én pl. csakis így tudok) ha valaki állandóan idéz valahonnan. Laci végülis már birtokában van az örök tudásnak ha jól értelmezem, hiszen őt már megszólította az Úr (bár hogy mit mondott azt nem hajlandó elárulni, csak a körülményeket írta le, pedig én erre lennék leginkább kiváncsi, de egye fene) - mégsem bír a saját szavaival beszélni a Biblia nélkül, meg kiemelések nélkül... hétköznapi életben más is így beszél?
Szerintem nem.
alice_cs
 
 


Addig is Aliz, mi az ami nem volt érthető abból amit irtam? Konkrétan! Rakj be egy linket a konkrét hozzászólásra, vagy másold be ide az érthetetlen részt!

És lsz hozzál konkrét példákat arra, amikor nem mai közérthető magyar nyelvezeten fogalmaztam meg bármit! De csak olyat, amit én fogalmaztam, ne bibliai idézetet.

Elég sokat irtam, bizonyára nem lesz nehéz.

Szeretném, ha alátámasztanád végre, hogy miért állitod állandóan, hogy érhetetlen és/vagy régies amit irok. Szerintem egyáltalán nincs igy, csak egyszerűen nem veszed a fáradtságot, hogy megpróbáld megérteni. És utána meg "nyafogsz" hogy senki nem válaszol neked. Jó lenne, ha belegondolnál, hogy az anyagi világ mennyire elképesztően bonyolult! Miért gondolod, hogy a természetfölötti olyan szimpla, hogy két mondatban elmondják neked és rögtön mindent értesz?

Nincs instant kereszténység időhiányos/lusta XXI. századi embereknek. A keresztény életvitel pont arról szól a gyakorlatban, hogy újra és újra vágyódik az ember hogy kapjon többet Isten igazságából és jelenlétéből. És ez egy életen át fennmarad. Nem tudsz annyit kapni, hogy ne tudjon már újat mondani, ha szól hozzád.
laci
 
 


Hú, közben még fürdetés is volt plusz egy vendég és elfelejtettem, hogy közben más is irhatott ...
laci
 
 


Aliz

"ha valaki állandóan idéz valahonnan"

Ez a másik, amit állandóan rám vetitesz. Van egy sztereotipiád, és nem veszed észre, hogy én pont a saját szavaimat irom le, és 5% alatt van az idézet. És annak zömét sem neked idéztem, hanem másnak.

Most velem akarsz beszélgetni, vagy a sztereotipiáddal?

Ez az egyszerűség, csak ködösités. Ha kompetensnek érzed magad, hogy érvelj egy olyan mennyiségű információval biró témában, mint az evolúció elmélet, akkor ehhez már végképp nem illik. Szerintem simán meg tudsz érteni bármit, amit leirtam, csak "Nem-akarásnak nyögés a vége".

Pedig szerintem simán lehetne itt normálisan is beszélgetni.
laci
 
 


Oks, nekem jó az EE is! Viszont teret adnék először azoknak, akik merik vállalni, hogy megyőződtek róla. Hogyan és miből?
laci
 
 


Beszti

Hurrá! Kép Kép Kép
laci
 
 


Laci
"Miért gondolod, hogy a természetfölötti olyan szimpla, hogy két mondatban elmondják neked és rögtön mindent értesz?
Nincs instant kereszténység időhiányos/lusta XXI. századi embereknek."
Ez jó!

Alíz, ezzel kapcsolatban:
Az, hogy pl.Lacinak mit mondott Isten, az számodra sztem mellékes. A mindenkinek szóló kinyilatkoztatás benne va a Bibliában. Ha az Neked holt betű, akkor az sem mondana semmit, amit Neki, vagy nekem mondott az Úr, annál is inkább nem, mert az személyes üzenet, személyes élethelyzetben...
De ez még semmi, mert nem a mondatok értelme miatt érzi magát az ember MEGSZÓLÍTVA, hanem...
na és erről nem is lehet beszélni, csak alig közelítve a valóságát... Tehát ilyenkor az ember minden porcikájában érzi Isten szeretetét, azt a személyesen neki szóló, őt a létezésében fenntartó, teremtő szeretetet... én pl a leggritkább esetben beszélgetek szavakban Istennel...
...tehát valahol, jó esetben mindenki keresztéysége mögött egy ilyen személyes szeretet TAPASZTALATA áll...mert he csak tetszik a felekezet stílusa, vagy intellektuális kaland, akkor az túró, a semminél is kevesebb, és rövid úton ki is fog ábrándulni belőle.

Tehát azt ne várd, hogy valaki a saját személyes tapasztalatát megossza veled, mert azt a neten lehetetlen, még személyesen is csak akkor, ha érzel valamit a megváltozott kisugárzásból, ha ismersz valakit mondjuk régóta, és aztán látod, hogy a megtérése szabaddá tette a szívét az aggodalomtól, satöbbitől... (de ebből is láthatsz sokfélét, igazit is , meg önbecsapást is...)
De ez meg már megint egy személyes tapasztalat lenne.
Viszont ha te vágysz Istennel találkozni, Õ nem fogja megtagadni tőled, és akkor neked is lesz tapasztalatod.

Itt inkább az "elméletről" lehet vitázni...persze lehet egyszerűen és bonyolultan is.

Zsuzsa
zsanya
 
 


És hát a kereszténység számára az "elmélet" alapját IS a Biblia adja, kikerülhetetlen olykor az idézet. Olykor Kép .
zsanya
 
 


Biobaba, én értem, hogy miért az idézet a Szupersztárból, szerintem is idevág.
de a legjobban ez tetszett:
"Isten miert nem csinalod ezt, miert nem csinalod azt?! En olyan rettentoen jo ember vagyok, igazan nem ertem, hogy van keped szenvedtetni? Komolyan en vagyok a legjobb ember a vilagon, te meg olyan szemet vagy velem. Mi a feneert kell mar azert honapokon at egnem belul, mert valaki csunzan neyett ram a villamoson, es biztos csunyat gondol rolam, pedig nem is ismer. Csinald ezt, meg csinald azt, tamaszd fel apam, a tesom, a fiam, a lanyom, operald ki az ego vakbelem, a rakom. Tisztitsd ki a verembol a mocskot, tedd rendbe a csonka labam, a beleim, a szivem...
de a lelkemen en vagyok az ur, tunj el, ha vegeztel."
Ez annyira találó, pontos! Bár kemény szavak...
Na én nem az topikbéli kétkedőkre gondoltam csak, hanem elsősorban magamra, ((( rosszabb pillanataimra, amikor csak követelődzöm, de magamon nem változtatnék... sokszor mennyire tényleg ilyen szolgáltatás-szintjére akarjuk lehúzni az Urat...és akkor meg kell térni...)))
zsanya
 
 


Zsanya,
engem is ezek a sorok ragadtak meg! Kép
kíváncsi
 
 


na azokat pedig en irtam, bar az se kinrimKép

OFF
igazan nem akarom, h atmenjen a topik irodalmi ertekezesbe, azert nem teszek be ide olyat, ami valoban kinrim
ON

Biobaba
biobaba
 
 


Zsanya, Biobaba, Kiváncsi

Ez nekem is tecccett! Kép

Bár még csak arról szól, hogy hogyan NEM érdemes Isten felé fordulni. Pedig Isten mindezt meg akarja tenni értünk!!! De ha az ember nem abban hisz, amit Isten mondott neki, akkor a hitének nicsen semmi reális alapja, az csak egy idea, egy ábránd, egy vágyakozás. "Legyen neked a TE HITED SZERINT."

Pár éve afrikában meghalt egy pásztor. Balesete volt és az agya is megsérült. Két napig nem lélegzett, már kiadták a hivatalos papirokat is. A felesége viszont meg volt győződve, hogy fel fog támadni. Szerintem még a "hivők" közül is a legtöbben azt gondolták, hogy megzakkant a gyásztól, amikor elvitte a halottat egy istentiszteletre. Kivülről sokszor nem lehet látni a különbséget a vak fantizmus és a tényleges hit között. A különség ott derül ki, hogy akinek a hite összhangban van Isten akaratával (ez a valódi), az meg fogja nyerni, amiben hitt. A beszámolók szerint ez a férfi feltámadt. Persze egy fecske nem csinál nyarat, de amikor tényleg jön a nyár, akkor az első fecske után jönnek sorban a többiek is. Kép
laci
 
 


... "Legyen neked a TE HITED SZERINT." - talán nem egyértelmű igy. Jézus először kimondatta, hogy pontosan miben is hisz az, aki akart tőle valamit. És csak miután kiderült, hogy az valóban összhangban van Istennel, akkor mondta neki Jézus, hogy okés a dolog.
laci
 
 


"Isten miert nem csinalod ezt, miert nem csinalod azt?! En olyan rettentoen jo ember vagyok, igazan nem ertem, hogy van keped szenvedtetni? Komolyan en vagyok a legjobb ember a vilagon, te meg olyan szemet vagy velem. Mi a feneert kell mar azert honapokon at egnem belul, mert valaki csunzan neyett ram a villamoson, es biztos csunyat gondol rolam, pedig nem is ismer. Csinald ezt, meg csinald azt, tamaszd fel apam, a tesom, a fiam, a lanyom, operald ki az ego vakbelem, a rakom. Tisztitsd ki a verembol a mocskot, tedd rendbe a csonka labam, a beleim, a szivem...
de a lelkemen en vagyok az ur, tunj el, ha vegeztel."

Részemről ilyet nem szoktam gondolni. Igen, időnként kérek tőle dolgokat (és eddig nagyjából a nagyrészét meg is adta, mondjuk van még egy két lényeges dolog amit nem, pediog igazán nem kérek sokat, sőt nem is magamnak), de én ha teljesíti, mindig meg is köszönöm neki. Szívből, igazán az ÉN istenemnek.

Én nem istent fogom átkozni ha rákos leszek, hanem azt mondom: "zahlen bitte". Ugyanis valóban nem éltem soha egészségesen, hedonista vagyok és leszek, és nem az életem hossza érdekel, hanem az, hogy lehetőleg életem során minél több jó dolgot érezzek, legyen az étel, ital, ciaretta vagy érzelem... (sőt kifejezetten nevetségesnek tartom ezt az uj divatot, hogy mindenki aki trendi olyan nagyon fitt meg egészséges akar lenni: miért annyira értékes pont az ő önző kis szar élete??? Hisz ez az egész egészséges életvitel egy rohadt önzőség...) de mondjuk igyekeztem egész tudatos életemben "jó" lenni, de csak annyira mint abban a filmben aminek az volt a címe, hogy "Legyetek jók ha tudtok". Azaza a körülmnyekhez képest.

Nem vagyok szent, sőt nem is akarok az lenni, sőt kifejezetten utálom a szentként élőket, egy büdös szavukat sem hiszem el. Ember vagyok az ember (sőt női ember) minden gyarlóságával, és ezt büszkén vállalom.

Ha meg istennek ez nem tetszik (habár ugye ő teremtett) akkor kapja be.
alice_cs
 
 


Hú, de pipa vagy, Alice! Kép Legalábbis az írásod arról tanúskodik.
Szerintem senkitől sem várja el Isten (én meg azért írom nagy betűvel, mert úgy gondolom, bárkié is, egyetemes, ezért tehát egyetlen), hogy szent legyen. Amit "elvár", az a jóra való törekvés. De ezt sem azért, hogy aztán élvezkedhessen abban, hogy micsoda jó kis lényeket teremtett, hanem azért, mert az nekünk, teremtényeknek, de ha ez nem tetszik, akkor nekünk, embereknek jó. Nekünk használ. A saját jóságunk, illetve jóra való törekvésünk is, és - ennek aztán igazán gyakorlati haszna van! - a másoké is. Minden egyes embernek haszna van abból, ha ő is és mások is igyekeznek a lehető legjobbat kihozni magukból. Azt hiszem, könnyen belátható, hogy - feltételezve a lehetetlent, csak a tézis szemléltetése végett - ha az emberek kerülik a rosszat, akkor azzal megvalósul az az ideális állapot, hogy nem ártanak nekem és én sem ártok nekik. Tehát úgy jobb, mindenkinek. Na, alighanem ezt túlmagyaráztam. Annál is inkább, mert te is valami hasonlót emlegettél, csak a végkövetkeztetésed indított írásra.
Ami az egészséges életvitelt illeti, magam is hajlamos vagyok úgy gondolkodni, ahogy te. Még most is. De: egyre inkább érzem, értem, hogy azért ez nem egészen így van. Hiszen ha tudom, hogy ártok magamnak, és belekalkulálom, hogy ezzel feltehetően lerövidítem az életemet, akkor szintén működni kezd egy önzés, csak másféle; akkor az önzésemmel ártok a környezetemnek, azoknak, akiknek szükségük lenne rám. Jó, a nagy "legyünk fittek" szintén visszataszító egy fokon túl, hiszen azzal is ártok a másiknak, ha folyton magamat, az én egészségemet helyezem előtérbe. De kell, hogy legyen valami középút, nem?
kíváncsi
 
 


Hát Kiváncs, ez nagyon jó kis írás volt, komolyan, végre valaki egyszerű szavakkal megmagyaráta a kereszténység mibenlétét, köszönöm (és nem volt benne egy idézet sem hálistennek! Kép )
alice_cs
 
 


Alice,
ennek nagyon örülök! Kép
Akkor boldog Karácsonyt!
(bár addig még képes leszek benézni ide ;-) )
kíváncsi
 
 


Aliz

Az jó neked, ha becsapod magad?

Kereszténység = Jézus

Jézust és a kereszténységet hamisitani sok millió képpen lehet.

Recept:
Vedd el a nevét és töltsd meg olyan tartalommal, ami megfelel az izlésednek. Ne zavarjon, hogy az már nem kereszténység, hanem egy Istenről szóló torzkép.

Neked tényleg ez kell? Öncsalás? Csak azért, hogy kiszolgálhasd a romlott kivánságaidat még pár évig??? És azután?????

Én is élvezem az életet, még az is lehet, hogy jobban, mint te. A szentség cseppet sem unalmas. Élménynek is jobb, mint bármi, amit ismersz. Ha a bűn olyan jó lenne, akkor Isten is inkább azt választaná még saját maga számára is.

Isten tud neked ERÕT adni, hogy legyőzd magadban a rosszat, miért jobb neked szolgálni azt?????

Nem lenne jobb szabadnak lenni? A cigi árát félretehetnéd, és tudnál belőle ajándékot venni az unokáidnak. Tudod mi mindent vesztesz el azokkal az évekkel, amiket elcserélsz a nikotinra?

Egyébként nem értem, miért vagy ilyen paprikás. Nem egyszer megfogalmaztál velem kapcsolatban állitásokat. Kérhetem, hogy lsz igazold is őket, nem? Az indulatoskodás nem válasz erre.
laci
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet: