Új privát üzeneted érkezett!

Biobaba,
köszi, nagyon jól megfogalmaztad, és segített átértékelni az Istennel való kapcsolatomat.

Csak egyet nem értek. Akkor most úgy kell néznünk Istent, mint egy valós embert, valós emberi tulajdonságokkal, vagy tényleg Istenként kell rá tekintenünk, aki segít, megvígasztal, ha baj van, és persze örömünkben is osztozkodik?
Mert én nagyon sokat imádkoztam Anyuért, hogy meggyógyuljon, és mikor elment, rögtön a fejemhez vágták (pogányok), hogy ennyit a te Istenedről :?
Én próbálok úgy tekinteni erre, hogy Isten adott nekünk félévet (mert az orvosok szerint műtét után csak 1 %-t adtak neki, hogy életben marad), hogy átértékeljük vele a kapcsolatot, hogy minél többet együtt legyünk. Nekem nagyon sokat adott ez a félév.
Talán ezért is könnyebb egy picit feldolgozni ezt az egészet.

Andi
 
 


Szia Andi!

Hat ez egy nagy falat, amit kerdezel:) Isten szemely. Valos szemely. Nem egy elvont fogalom. Nem emberi leny, de Jezusban emberre lett, eljott ebbe a vilagba, "meguresitette magat".

Fil 2,5-11: Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Kicsit profanizalva: a nepmesek kozt vannak Matyasrol szoloak, amikor Matyas beoltozott mondjuk kovacsnak, es ebben az alruhaban jart a nep kozott. A hatalmat feladta, es az egyszeru nep fiava lett. Hat valami ilyesmi az is, h Jezus "meguresitette magat".

A keresztenyseg lenyeget jol osszefglalja John Stott a Hinni Jezusban c. konyveben. Ezt nemreg ujra kiadta a Harmat, es a
Szentiras Szovetseg kiadta a hozza valo munkafuzetet. Talan segitene neked, ha ezeken atragnad magad.

Az ember eredetileg kozossegben volt Istennel, de aztan onnan mennie kellett. Igy megszunt a kozvetlen kapcsolat Isten es ember kozott. Isten szolt azert igy is, de ez megsem az a kozvetlen kapcsolat volt, mint elotte. Es vegul o jott el. Es Jezus mondta, h Istent Atyanknak szolithatjuk. Addig csak a papok koyvetitesevel lephetett bki kapcsolatba Istennel, meg aldoyatok bonzolult rendsyere kellett a kapcsolat apolasahoz. Ezek helyett Jezus azt mondja, h kozvetlenul kapcsolatba lephetunk Istennel, es szolithatjuk ot igy: Atya. Ez ma mar kicsit fellengzosen v idegenul hangzik. Az eredetiben itt az a szo szerepel, h "abba". Ez mai forditasban "apu".:)

Az Istennel valo kapcsolat tehat egy szemellyel valo kapcsolat, akivel beszelgethetunk, es vannak tulajdonsagai is Istennek, valamennzire korul tudjuk irni a fogalmainkkal, de megsem olyan, mint egy ember. Jezusban nyoma sem volt a bunnek, o nem volt tavol Istentol.

Es persze akkor mar taglalni kene a Szentharomsag temajat is… :wink:

Biobaba
 
 


Ami pedig az imadkozast illeti :wink:
Mi nem varazsigeket mormolunk, es akkor amiket igy elmondunk Istennek, akkor azok majd teljesulnek… Az imadsag beszelgetes. En legjobban ahhoz tudnam hasonlitani, h beszelgetek a ferjemmel, elmondok neki mindent, amit gondolok, ami bant, aminek orulok stb. De ettol meg nem feltetlenul teljesulnek a kivansagaim. Viszont jo beszelgetni, elmondani, ami van.

Persze a hasonlat nem teljesen tuti, mert a ferjem megiscsak ember:)

Szoval Isten nem egy automata, hanem egy onallo szemely, szabad akarattal. Az imadsagaink meg nem penzermek, amiket bedobalunk a megfelelo mennyisegben a gepbe, es akkor kijon a kivant eredmeny. Az imadsag nem garancia arra, h nem fog meghalni, akiert imadkozunk. Rajtunk konnyit. Akar meghal az az illeto, akar eletben marad. Ha eletben marad, akkor sem azert marad eletben, mert mi jol imadkoztunk, es ha meghal nem amiatt hal meg, mert rosszul imadkoztunk. Ami miatt ayt reagaltak az altalad "poganyoknak" nevezettek, amit, az abban a hiedelemben gyokerezik, h az imadsag valamifele varazsformula v az utolso szalmaszal, amibe meg bele lehet kapaszkodni, ha mar minden kotel szakad.

De ez az imadsag tema sem olyan egyszeru, mert vannak olyan imadsagok, amikor "teljesul, amiert imadkoztunk". Mindenesetre:

Fil 4,6: Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.


Szoval emiatt is erdemes tovabb olvasni a Bibliat, mert szamtalan imadsag van benne, es aztan az is ott van, h "teljesultek" v "nem teljesultek". Pl. Apostolok cselekedezótei 4,23-31. Jobnal is olvashattal eleg sokat. Vagy amikor Jezus imadkozott a Gecsemane kertjeben…

Lukacs, 22,39 kk.: Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. Mikor pedig odaért arra a helyre, így szólt hozzájuk: "Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek." Azután eltávolodott tőlük, mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: "Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, és erősítette őt. Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, de a szomorúságtól alva találta őket. Ekkor így szólt hozzájuk: "Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett, amelynek élén Júdás, a tizenkettő egyike haladt...
 
 

 
 

Biobaba
annyira jól fogalmazol, kezd kicsit tisztulni előttem a kép.
Mondjuk ez nekem azért is nehéz, mert én is pogány voltam 18 éves koromig, Istennel és semmilyen vallási, keresztény dologgal nem ismertettek meg, sőt, inkább azt hangsúlyozták, hogy az rossz.
Szegény Anyukám is Isten bűntetéseiként fogta fel a betegségét, hogy mivel érdemelte ki (persze semmivel), csak neki sajnos ez jutott osztályrészül. :(

Szerintem sok emberben azért van ilyen kép Istenről, mert a Bibliában is ezt olvashatjuk. Pl az Ószövetségben rengeteg történet szól arról, hogy Isten megbünteti a népet, v. épp megáldja, megsegíti őket a bűneikért, v. a jó cselekedeteiért. Persze aztán az Újszövetségben elküldi az ő egy szülött fiát, és feloldoz minket a bűneink alól. Aztán még ott vannak Jézus csoda tettei, ami által sok beteget meggyógyít.
Ezért gondoljuk mi is azt még ma is, hogy ez valóban így működik.

Imádság: valóban csak a lelket könnyíti meg, nekem sokat segített, sok erőt adott Anyu betegsége alatt, mikor láttam szenvedni (ami szerencsére nem sokáig tartott).
Persze vannak történetek, amik arról szólnak, hogy Isten megsegíti a nagyon beteg embereket, de én azt vallom, hogy ha vki nagyon hisz a gyógyulásban (v. akármiben), tök mindegy, hogy Istenen v. máson keresztül, az segít neki. Pl Anyunak is azért adatott meg még félév, mert nagyon élni akart, velünk akart lenni, látni majd az unokáját, stb.

Andi
 
 


Szia Andi!

Azert ennel sokkal arnyaltabb a kep. Az imadsag nemcsak annyi, h megkonnyiti a lelkem. Akkor igaazuk lenne azoknak, akik azt mondjak, h ez csak onamitas. Pedig ha mar csak a szot nezem, h imad-sag, akkor az azert mast is elarul az imadsagrol. Azt, h arra figyelek, amikor imadkozom, h milyen Isten. Azert imadkozhatom hozza, mert olyan, amilyen. Hatalmas, szent, huseges, szereto...

Az imadsag nem csak a szuksegleteink felsorolasa, meg a banataink, oromeink elmondasa, hanem a masikra valo figyeles is. Ha a hazastarssal valo hasonlatnal maradok:), ott se csak arrol szol a beszelgetes, h elmondom, h mi kell nekem, meg minek orulok, hanem fontis szamomra a masik... (A Biblia sem veletlenul hasonlitja sokszor Isten es ember kapcsolatat a hazassaghoz...)

Meg aztan az is az imadsag resze, h arrol is beszzamolok Istennek, h mi rosszat tettem, v eppen mit nem tettem meg, amit talan meg kellett volna tennem. Meg beszelunk Istennek masokrol is, akiket ismerunk, es ugy latjuk, h kell roluk beszelnunk Istennel...

Szoval azert vannak ennek arnyalatai:) Ay imadsag lenyege a kapcsolat Istennel. Kommunikacio, kozosseg...

Az onszuggesztio persze eloidezhet olyat, h valaki meggyogyul, de en nem vagyok abban olyan biztos, h ezek valos gyogyulasok. Amkor Jezus meggyogyitott valakit, beszelt a bunokrol: "megbocsattattak a buneid". Szoval nemcsak a testtel foglalkozott, hanem a lelek allapotaval is.

Biobaba
 
 


Szia Biobaba!

Kicsit félreérthetően fogalmaztam, nem úgy értettem, hogy imádkozok, és akkor minden szép és jó, a világon semmi problémám, bűnöm nincs többé. Ez így eléggé mesébe illő lenne :)

A Karma kontra Kegyelem topikba tettem még nyáron egy linket, ahol a betegségek vissza vannak vezetve vmilyen lelki problémára. Én ebben hiszek (Anyunál is tudom, hogy ezért volt az alapbetegsége, csak a továbbiakban nem értettem már, hogy miért kell továbbterjednie, elhatalmasodnia rajta), de egyesek szerint ez nem keresztényi. Az vagy nem, én csak ebben találtam némi magyarázatot a miértekre, és magammal kapcsolatban is sok mindenre rájöttem ezáltal.

Andi
 
 


Andi nem linkelnéd be ide is?

A miértekre nem mindig kapunk válaszokat....nagyon kínzó kérdőszó!
És talán nem is mindig van értelme...talán nem is a miért a fontos...

Még valamit akartam, amikor gyászoltam és kínlódtam, kaptam egy segítséget (vagyis többet is...) az akkori angoltanáromtól.... valahogy így szólt (nem pontosan idézve...), hogy Isten soha nem tesz ránk nagyobb terhet, mint amit el tudunk viselni....
nekem ez erőt adott!

http://www.singer.hu/node/554

http://www.lelkititkaink.hu/polcz_alaine_gyasz.html

http://www.harmonet.hu/psziche/9932-pol ... osege.html

Orsi

KépKép
KépKép
 
 


Orsi

itt a link: http://egeszseg.szeretni.hu/?i=egeszseg-betegsegek

Köszi a linkeket, nagyjából átolvastam, sok jó dolgot ír P.A. - ha lesz több időm, részletesen átolvasom.

Az angoltanárnőd idézete elgondolkodtató :wink:

Andi
 
 


Köszi a linket!
:D

Orsi

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Január 8-án hajnalban megszületett kisfiunk Sámeul Ábel 3340 grammal, 51 centivel.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi
gratulálok! Nagyon szép adtatok a kisfiatoknak! :D

Andi
 
 


Sziasztok!

Újabb kérdéssel jövök. Mi a helyhez az álomfejtéssel keresztényi szempontból persze? Ezen filózok egy ideje.
Pro: József is álomfejtő volt
Kontra: pl a jóslás tilos a keresztényeknek, és én ehhez tudom hasonlítani leginkább.

Andi
 
 


Sziasztok!

Végleg eltűnt innen mindenki? :cry:

Andi
 
 


szia Andi!

én ritkán belesek...
de a kérdésedre érdemben nem tudok válaszolni,
de nagyon izgalmas kérdés, és engem is érdekelne
a válasz rá!

A Bibliára még mindig nem tudtam ráhangolódni
(mást se tudok olvasni)....talán ha felnőnek a gyerkőcök,
bár az nem tudom mikor lesz, ha még szeretnék egyet-kettőt...
bár most vagyunk túl egy óriás hisztin Keve fiammal...
ilyenkor azt mondom elég kettő...:)

...
üdv
Orsi

KépKép
KépKép
 
 


Szia Orsi!

Ezen kívül még rengeteg kérdés felmerült bennem, de nem írom le, mert úgy sincs, aki válaszolna :cry: (és le sem jegyzetelem, így elfelejtem idővel :oops: ).

Én olvasgatom a Bibliát, jó, néha kimarad pár nap, de azért lassan, de biztosan haladok :)

Andi
 
 


Ha még valaki jár erre....

Ismeritek?

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php? ... n&ID=12202

Andi
 
 


Andi, én ismerem, nagyon jó könyv, érdemes elolvasni.

Ritkán tudok jönni 3 gyerek mellett, de azért néha bekukkantok.
Nálunk most nagy megújulás van, hála az Úrnak. :D

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Uxi, köszi, hogy leírtad a véleményed. Meg van a könyv, még párom mamája kapta egy ref. paptól.

Megújulás miben áll? (már ha publikus)

Ezt ismered? http://www.rldbooks.org/Books.aspx?LangID=38

Andi
 
 


Kár, hogy nem jár erre már senki :(

Andi
 
 


Szeretettel várunk mindenkit felekezeti hovatartozástól függetlenül az első evangélikus várandós hétvégére. Babát váróknak, babát tervezőknek, apukáknak, testvéreknek. Terjesszétek, hogy minél több emberhez eljuthasson a hír! :)
http://www.evangelikus.hu/Members/eniko ... hterm=None

Kép
 
 



Andi
 
 



Andi
 
 


Szia Andi :)
de jó, hogy még írogatsz!

Képzeld, még nem nőttek fel a gyerekeim és....elkezdtem olvasni a Bibliát....persze egy jó nagy ....pofon? á nem ez nem jó szó....pokoljárás kellett ahhoz, hogy újra vissza? vagy meg találjam az utat.... és úgy örülök :))))).

A pálferit én is olvasgattam....nagyon tetszett, a másikat megnézegetem.

én ezt találtam:http://biolka.reformatus.ro/, lehet ismered már.

Bennem is annyi kérdés gyűlt össze, olyan mintha újra formálnám az életemet, hitemet ( engem vallásosan neveltek), de még se értettem meg mélyen.... olyan voltam, mint aki még nem határozta el magát.... „Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos
vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” (Jel 3,15–16) .
és folytatva a kérdésekre valamilyen módon mindig megkaptam a választ...ha figyelmes és éber voltam...

még jövök!

Még jövök!

KépKép
KépKép
 
 


Szia Zsalyam!

Nem hittem volna, hogy valaki olvassa még a fórumot, de nagyon megörültem!

Hogy haladsz a Bibliával? Elejétől olvasod, vagy csak részleteket? Én közben befejeztem, elejétől a végéig elolvastam :wink:

Pár kérdést leírhatnál, ha nem is tudok rá válaszolni, érdekelne :wink:

Szeretettel:

Andi
 
 


Szia :)

a Bibliaolvasó szerint megyek...meg néha a fejem után...
nem az elejétől a végéig...

hm kérdések...mindig akkor gondolkodom ezeken, amikor nem vagyok gépnél...:)

sok kérdés keringett már a fejemben arról, hogy mit vár tőlem Isten? a parancsolatokon túl....hogyan találom meg az egyensúlyt? abban az értelemben, hogy hajlamos vagyok magamat túl ellenőrizni......ebbe a csapdába nem akarok esni....eddig akkor mentem templomba, amikor "kedvem" volt......most amióta, mélyebb megtérésben (nem tudom, hogy fogalmazzam) volt részem...szeretek templomba járni....de nem akarok abba a hibába esni, hogy ez kötelező.

Kérdés volt bennem a tehetségről...de arra nemrégen kaptam választ....fontos, hogy a tehetségünket használjuk....ne csak magunk javára....hanem a közösség javára....

Most konkrét kérdés a Bibliával kapcsolatosan nem jut eszembe, de majd felírogatom :)

Benned maradt kérdés? találtál válaszokat?



http://jezsuita.blog.hu/

KépKép
KépKép
 
 


Örülök, hogy jöttél :)!

KépKép
KépKép
 
 


Szia!

Érdekes kérdést vetettél fel. Engem is foglalkoztat és sokat gondolkoztam azon, mit vár tőlem Isten? Kinek feleljek meg? Magamnak, Neki, a társadalomnak, vagy ne ennek éljek?
Bennem alapból van egyfajta megfelelni akarás, kérdés, hogy meddig szabad elmenni? Próbálok elsősorban a tanítás szerint élni, másodsorban magamnak megfelelni (ami nem könnyű :) ) úgy, hogy ez a társadalomnak, környezetemnek is jó legyen.

Tehetségről kapott választ szívesen elolvasnám!

Vannak kérdések, azok mindig vannak, sosem fogy el ;) Csak nekem is akkor jut eszembe, amikor nem tudom feljegyezni, de én is próbálok erre odafigyelni, és írni fogok!

Áldott hetet kívánok!

Andi
 
 


Köszi a honlapot, érdekes témák vannak rajta!

Andi
 
 


Sziasztok!
Nem is tudtam, hogy van ilyen topik. Érdekes. Milyen kár, hogy folyton tanulok, nem nagyon van idom írogatni. Jó, hogy ilyen kérdéssel is foglalkoztok. Szerintem a lelkünk ápolása nagyon fontos. És hiába várjuk mástól a megoldást, nekünk kell megtalálni. Én azt gondolom, hogy aki megpróbál megoldást keresni, talál. Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy tedd azt, ami megnyugtat, az Istentől jön. Vizsgáld meg és ha igazán nyugalmat hoz, akkor jól döntöttél. Azóta ezt teszem és úgy érzem, hogy nagyjából sikerül. Hellyel-közzel... Azért írtam ezt le, mert ajánlom figyelmetekbe. Ha valaki nem tudja, hogy mi a helyes, akkor gondolkodjon. Ha nem tudja, mi az útja, akkor figyeljen. Nagyon sokat meg lehet tudni, ha odafigyelünk és kiszűrjük a felesleges zajokat. Abból van a legtöbb. :) Őszintén örülök, hogy foglalkoztok ezzel! :)

Zsalyam
nem kötelező templomba menni, de békét hoz. És ott csak Istennel foglalkozol. Az a jó benne. :)

Andi
szerintem felelj meg magadnak úgy, hogy Istennek tetsző legyen és ne lógj ki a társadalomból. :) Na, ezt jól megaszontam. :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Szia Piroska!

Örülök, hogy jönnek újak is, és mást is érdekel a téma! :)

Mit tanulsz?

Különleges nevei vannak a gyermekeidnek. :)

Nagyon igaz, amit írtál, bár az is egy téma lehet, hogy manapság mivel nem lóg ki az ember a társadalomból. Szűk környezetemből (illetve a tágabból is) ítélve sajnos a vallás, az önismeret fontossága eléggé kilóg :( Ennek oka is érdekel: ennyire nincs még magukra sem idejük, vagy menekülnek saját maguk elől is? :roll:

Andi
 
 


Szia Andi!

Védőnőnek tanulok. :) Remélem, hogy megadja a sors azt a lehetőséget, hogy el is végezzem. Nappali, nem könnyű...
Igen, különleges nevek. Mendel a német Emanuell-ből származik. Amikor megtudtam a jelentését, akkor már tudtam, hogy ez lesz az igazi név. Velünk az Isten! :) Ilyen névvel csak jófej emberke lehet, nem? :)

Hát mivel lógsz ki? Nehéz ügy... Azzal, amivel a közvetlen környezeted nem foglalkozik. Csak mikrotársadalmakban lehet gondolkodni. Hiába nagy a világ... Kicsi is... Ha nem megy, akkor másik mikrotársadalmat kell keresni. A lényeg, hogy te és a családod meggyőződésből éljetek. :)

Az emberek miért ilyenek? Hát nem is tudom... Talán felgyorsult a világ, talán van olyan, hogy TV, média, ahol mindenki szép és tökéletes, ők a példaképek, hozzájuk kell hasonlítani. Annak idején középpontban Jézus volt meg az apostolok, ma már... Nem nevesítek meg senkit, de szerintem tudod, kikre gondolok... Nagy ellentét, nem igaz? :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Szia Piroska!

Szép szakmát tanulsz, és minden elismerésem a nappali tagozatért két gyerek mellett :)

Mikrotársadalmat valóban váltani kell, csak nem egyszerű. Én pont most tartok itt, az előző életemmel próbálok szakítani (különválás, költözés, stb), de így jobban érzem magam, új embereket ismertem meg (munka, tanulás révén), akikkel sokkal több közös van bennünk és jobban is érzem most magam :)

Média... no comment... :roll:

Andi
 
 


Szia Andi!
Igen, szép szakma és szép hivatás! Kár, hogy van, akik szerint felesleges... De nem baj, én rajta leszek, hogy segítsek, ha megkapom a lehetőséget. :)

Jaj, költözés, különválás, nem jó... Gyerek is van gondolom... De ha jobb az új élet, akkor feltétlenül váltani kell. Én azt gondolom, hogy mindegy, hogy az ember megy vagy marad, a lényeg, hogy olyan életkörülményeket tudjon megteremteni, amiben önmaga lehet. Úgy gondolom, hogy ez hiányzott. Az eddigi hozzászólásokból gondolom...
Hány gyereketek van? Most hol fogsz lakni? Szülők, másik lakás, ugye nem albérlet? Nagyon szurkolok neked, hogy teljes életet tudj élni! :)
Na, tanulom a mikrobiológiát, mert nemsokára ZH lesz.

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Szia Piroska!

Még nincs gyerek - ebben az esetben szerencsére. 2 évig próbálkoztunk, de nem jött össze - úgy gondolom, nem véletlenül (hiszem, hogy mindennek meg van a miértje).
Saját lakásban élek, Anyukám már nem él :( Mindez az elmúlt 2 évben történt, megviselt, de talán mostanra feldolgozok mindent, és valóban új életet tudok kezdeni.
A maiige.hu-n volt vmelyik nap, hogy amíg nem zártunk be egy régi ajtót, ne várjuk, hogy egy új kinyílik. Most próbálom bezárni a régi ajtót, és várom, hogy egy új, sokkal jobb életet kínáló ajtó kinyíljon :)

Tanuláshoz kitartást, hogy bírod? Elég későn (vagy korán?) írtad ezt a hsz-t.

Amúgy te mióta vagy vallásos? Így neveltek? Vagy később alakult így?

Andi
 
 


Szia Andi!

Hát igen, én kettőkor szoktam kelni és akkor tanulok.

Részvétem az anyukád miatt! Az előző kapcsolatodhoz meg gratula, hogy képes voltál váltani! Nem szabad rossz kapcsolatban élni, főleg gyereket szülni nem szabad rossz kapcsolatban!

Nagyon sok erőt kívánok neked!

Engem a szüleim vallásosan neveltek, de azt hiszem, csak felnőttként értettem meg teljesen, mit jelent számomra a hit. Akkor dolgoztam fel az egészet. Most már jóban vagyunk az égiekkel, azt hiszem. :)

Ma nagyon kellene a segítségük, mert mikrobiosz dogát írok... :)

A nagy váltásra visszatérve: a munkahelyed is új?

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Szia Piroska!

Dolgozat hogy sikerült? Nagyon kitartó vagy, ha képes vagy éjjel is tanulni.

Igen, a munkahely is új. Teljesen új életet kezdtem, sok régi ismerőssel nem is tartom már a kapcsolatot, mert nagyon visszahúztak az ő szintjükre, állandóan én alkalmazkodtam hozzájuk...

Andi
 
 


Sziasztok!

látom van egy kis pörgés :))

Üdv Piroska!


Mire ide jutottam, már nem is tudom mit akartam írni....ó jaj...és a fiam még itt duruzsol....
igen hajlamos vagyok én is arra, hogy megfelelési kényszeremnek eleget tegyek....az elvárások...nem könnyű megtalálni a középutat.
A tehetségnél arra gondoltam, hogy én pl. annyit szenvedek, mert nem tudom (vagy nem látom az erdőtől a fát), hogy mi az amiben én annyira jó vagyok....hogy adhatnék belőle másoknak is...mert sok mindenhez van érzékem, színek, ízek, formák....csupa kézművesség....de mindenbe csak belekapok, semmi kitartásom nincs....ezzel is küzdök....
most pedig így harminc évesen úgy érzem, hogy minden felborult bennem és mindent újjá kell építenem....elég fura :))

Andi ezt olvastad: http://jezsuita.blog.hu/2010/09/25/erze ... ore2315747

:)

mennem kell...duruzsolás nem szűnt meg :)

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!
Hát nem tudom, hogy sikerült a doga, remélem, jól. Azért írogattam én bele, nem tudom, mennyire lesz szőrös szívű a javítás. Én azt remélem, hogy görbülni fog.

Andi
nagyon nagy gratula, nagyon jól tetted, amit tettél! :) És tényleg le kell építeni azokat az embereket, akik lehúznak, nincs értelme olyanokkal szóba állni. Húzzanak le mást... :)

Zsalyam
nem azért érzed úgy véletlenül, mert a gyerekek itt vannak? :) Ilyenkor az élet megváltozik és sokszor kell megváltoztatni majdnem az egész életünket. A kézügyességed jól jön a gyereknevelésben. :) Jó óvó néni lennél. :)
Te nem kínlódsz az esti altatással?

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Sziasztok!

Én is örülök, hogy újra van itt élet :)

Zsalyam
most olvastam el, és én vmi ilyesmin mentem/megyek keresztül. Magamra ismertem a szövegben, és teljesen egyetértek vele.

Ezt a változást hosszú gyötrődés, megfelelni akarás előzte meg. Próbáltam helyrehozni a kapcsolatunkat, megfelelni, magam érdekeit háttérbe szorítani - de nem értem el vele semmit. Csak azt, hogy visszahúzódó, magamba roskadt ember lettem, és nem tartottam már szinte senkivel a kapcsolatot. Úgy éreztem, hogyha változtatok, akkor az vajon nem önzőség-e?
Mikor végleg szakítottunk, és csak Isten maradt számomra, akkor volt időm elgondolkozni ezen. Sokat imádkoztam, ezekben az időkben olvastam ki a Bibliát, és ez segített átvészelni az igazán nehéz időszakot.
Utána és azóta próbálom felépíteni az új életemet, ami (eddig) sokkal jobb, több örömemet lelem benne, több energiám van (dolgozok, 3 szakmát tanulok) és mellette van időm barátokra, olvasásra, hobbikra.

Én csak azt tudom tanácsolni, hogy ne féljen senki változtatni. Kezdetben nagyon nehéz, de utána viszont sokkal jobb :)

Andi
 
 


Andi:
hát úgy látszik, véletlenül észre kellett vennem, hogy ide is írt valaki. :) Pedig jó néhány éve fórumozok itt, de eddig nem tűnt fel. Érdekes. :)
Én azt gondolom, hogy ha valaki nem tudja az utat, mindig a jelzéseket kell észrevenni. Azok megmutatják az irányt. Ezeket pedig szépen a megérzéseink közvetítik. Egyszer valaki egy másik fórumon gúnyosan azt mondta rám, hogy haha, kinek mit mondanak a hangok... Hát igen... Nem is tudom... Szerintem megérzései mindenkinek vannak. Érdekes, most jut eszembe: pszichológiából tanultuk, hogy ennek mi a háttere. Jaj, kicsit jobban meg kellene tanulnom a pszichológiát. Nagyon szuper tanárunk van az egyetemen, már néhány tanárnál tanultam pszichológiát, de ő mindent visz. Keményen leadja az anyagot és nagyon-nagyon jó dolgokat emel ki. nagyon tetszik. :) Akkor meg is akadtam rajta és kérdeztem, hogy most tulajdonképpen magyarázható, hogy miért vannak megérzéseink? Vagy ezeket a helyzeteket mi idézzük elő? Vagy láttunk valamit, amiből számunkra kiderült, hogy valami miért történik? Ja, igen, most jut eszembe. Azt tanultuk, hogy az agyunk feldolgoz bizonyos gyors információkat. Van olyan, hogy annyira gyors az infó, hogy nincs időnk komolyan lereagálni, tehát nem dolgozzuk fel úgy, hogy reakciónk lehessen rá, olyankor az agyunkba nem az eredeti úton jut el az infó, hanem valamiféle rövidített útvonalon, nagyon gyorsan, nagyon rövid idő alatt és nagyon gyors az észlelésünk is ezzel kapcsolatban. Valamilyen szinten feldolgozzuk, mert van rá valamilyen gyors, tized másodperc erejéig tartó reakciónk, de olyan gyors, hogy sem az érzékelésünk, sem a reakciónk nem tud beleszólni a folyamatba, amit teszünk, vagy ami történik velünk, tehát nem változtatunk útirányt meg ilyenek, csak amolyan "átfut az agyamon" féle dolog történik. Nincs időm megállni. Ilyenkor van olyan érzésem, hogy megérzésem van. Tehát ez mindenkinek van, mindenkinél létezik, de vannak olyan emberek, akik kivételnek gondolják magukat. Hála Istennek, ők a ritka kivétel. :)
De visszatérve: szerintem igenis az élet megmutat sokszor utakat, csak ezek sokszor ilyen megérzés-szerű vagy nagyon gyors és hirtelen információk és nem állunk meg, mert nincs akkora erejük ezeknek, hogy megállítsanak. De valahol tudat alatt ott vannak és mocorogni fognak bennünk, úgyhogy én azt gondolom, hogy előbb-utóbb mindenképpen kikívánkozik belőlünk az igazi énünk, az út, amin járnunk kell, odavonz valahogy valami módon. Ha nem, az nem jó! Akkor nagyon nem figyelünk az élet jelzéseire, és képesek vagyunk annyira erős burkot képezni magunk körül, ami teljes mértékben visszatart a változtatástól. Olyannyira, hogy már saját magunktól is eltávolít. Ez nem jó, ezt nem szabad! Fontos rátalálni az útra, ami a mienk. Különben mások életét éljük (azt is tanultuk a suliban - másik tanártól - , hogy ez a fajta ember rákra hajlamosító viselkedést produkál. Az ilyen típusú emberek szoktak leginkább rákosak lenni). Nem jó, ha nem hagyjuk az énünket kibontakoztatni, mert megfojtanak a korlátok. Senki nem bír egy életen át korlátok között élni úgy, hogy ne sérüljön. Ebben biztos vagyok!
Meg könnyű tudni az utat onnan is, hogy észreveszem, hol van helyem, hol nincs. Ezt nagyon jól leírták nálam okosabbak: verd le a port is a lábadról! Hát igen, én sokszor megtettem! Mindig igyekeztem, hogy ne haraggal tegyem meg, de megtettem. Nem vagyok hajlandó olyan helyen lenni, ahol nem értékelnek azért, aki vagyok, azért, amit teszek és egyáltalán. Mindenkit azért kell értékelni, aki és ami. Nem kell nekem bólogató Jancsinak lenni. Ha nem értek egyet, megmondom. Ha nem akarom azt tenni, megmondom. Ha nem tetszik az az étel, nem eszem meg. Ha nem tetszik az a zene, nem hallgatom. Minek gyötörni magunkat? Ha valami nem jó érzést kelt bennem, akkor azt nem fogom minden nap érzékeltetni magammal.
Zsalyam írta, hogy ő sokmindenben tehetséges. Igen, az ilyen embernek nehéz találni egy utat, ami az övé, mert sokfelé látszik útvonal. DE vannak olyan útvonalak, amelyhez színes térkép kell. :) Csak hogy mondjak egy példát: egy óvó néninek kell tudni énekelni, szépen rajzolni, festeni, gyurmázni, játszani a gyerekekkel. Ehhez színes egyéniség kell, ez építi a gyerekeket. Ha valaki ilyen komplex képességekkel rendelkezik, akkor annak olyan foglalkozást kell választani, ami ilyen képességeket igényel. Van jónéhány, úgyhogy nem kell aggódni, könnyű lesz választani. Csak merni kell választani. :)
Egyébként szabad megkérdeznem, hogy mi az a három szakma, amit tanulsz? :)

Na, most már tényleg tanulok.:)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


na elírtam, de nem tudok javítani, akkor ide írom: olyan gyors az infó, hogy az érzékelésig jut csak el, nem tudom észlelni. Az észlelésem nem lép be, nem tudok reagálni. :)
Most már tényleg tanulok. :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Szia Piroska!

Köszi a pszichológiai leírást, ezt nem tudtam (pedig érdekel a p., de én nem tanultam sosem).
Amit írsz, nagyon igaz, és talán én azért változtam meg, azért volt erőm hozzá, mert Anyukám is ilyen volt, nem változtatott sosem, és 47 évesen rákban hunyt el. Szörnyű volt végigélni a betegségét, kerestem rá az okokat, végül a Lelki eredetű betegségek lexikona adott számomra elfogadható választ erre (de ezt te is leírtad nagy vonalakban). Rettegtem, hogy rám is ez vár, ha nem lépek...

Tanulás: logisztika, könyvelés, TB (egyetemen geológusnak tanultam, de ezt feladtam, és jelenleg nem is akarok errefelé orientálódni)

Andi
 
 


Hát azért ezek kézzelfoghatóbb szakmák, szóval jobb ez most neked. Aztán ha valamivel fel akarod tölteni a lelked, sima ügy, olvasni bármit lehet. :)
A másik, ami miatt jó lehet ez, az az, hogy mozgalmas. Sok ember kér, sokszor tudsz tanácsot adni, segíteni, nagyon jó szerintem. :)
Örülök, hogy ilyen jól választottál, őszintén! :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Munkahelyemen logisztikával foglalkozok, a könyveléshez pedig kapok segítséget (nem könnyű elsajátítani :) ).
A védőnő is szép szakma, meg Pesten sztem el is lehet vele helyezkedni. Amúgy terveztek még gyermeket? Amíg sulibam vagy, ki van a picikkel?

Andi
 
 


Hát nem könnyű, igen. De hasznos...
Igen, remélem, hogy könnyen fog menni az elhelyezkedés. :)
Hát még terveznénk egy harmadik gyereket, de néha annyira el tudok kenődni... Nem könnyű dolog a gyereknevelés... A sulival az van, hogy hétfőn fél napot vannak anyuékkal, kedden velem (akkor nincs suli, szerdán apja van velük, csüt-pénteken anyukám. Meg van ez szervezve. :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Szia!

Jó, hogy így meg tudod szervezni! Férjed mit dolgozik, hogy ráér hétköznap? (bocsi a személyeskedésért, csak fura :) )

Szoktad olvasni a maiige.hu - t? Szerintem nagyon tanulságos történetek vannak rajta nap mint nap :)

Andi
 
 


Andi
a mi életünk annyira káoszos, hogy nem olvastam, de szeretnék már végre egy kicsit többet foglalkozni a lelki oldalunkkal, mert most a suli miatt el van hanyagolva...

Férjem egyetemen tanít, azért van olyan nap, hogy nem megy be, de van olyan, hogy estig van. Ez az előnye-hátránya a tanításnak. :) Én az előnyét nézem, többi nem számít.

Te hogy érzed magad? :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Andi éppen ma (is) egy nagyon jót olvastam a maiige.hun :)
az aggodalomról....ami teljesen átszőtte az életemet, nagyon sokáig....családi örökségként kaptam...nálunk minden asszony :)) nagyon aggodalmaskodó...főleg a nagymamám....így elég sok ragadt rám....de haladok....szépen lassan :))) és elhagyom.

KépKép
KépKép
 
 


Zsalyam
arra valók a hibák, hogy kijavítsuk őket! :)

Piroska

picibaba.hu vonalzó

picibaba.hu vonalzó


Sziasztok!

Piroska
mit tanít a férjed? Jó, hogy ilyen munkabeosztása van! :)

Köszi, jól vagyok, csak évvége... leltárok, zárás, suliban zh-k :)

Zsalyam
én nagyon sokszor magamra ismerek a maiige-t olvasva, nagyon tanulságos oldal!

Andi
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet: