Új privát üzeneted érkezett!

Tudom, hogy rengeteg fogyitéma van, de arra gondoltam, hogy akik most próbálják formába hozni magukat a topicon keresztül kontrorálhatnák egymást. Arra gondoltam, hogy rendszeresen beszámolhatnánk egymásnak, hogy honnan hová szertenénk eljutni, milyen módszereket alkalmazunk és természetesen az eredmények hátha doppingként hatnak a továbbiakban! Ha valakit érdekel, írjon!
Üdv: Szofi Kép
Szofi
 


Szia Szofi!

Nagyon jó ötlet! Kép
A "lapos hasas" topik is ilyen, az ember elolvassa és már megy is tornázni. Kép
Én mindenkinek a mozgást tudom javasolni. Már máshol is leirtam,hogy a Callanetics-et csinálom és nekem nagyon bevált. Kb. három hete kezdtem el és már csinos derekam és laposabb pocim van. A kisfiam most 7 hónapos egyébként.
Még azzal próbálkozom, hogy este hat után nem eszem már semmit (nálunk kb. éjfél-egy óra felé van pizsamaosztás, ezért addigra már eléggé megéhezem).

Nemrég pedig kaptam egy szakácskönyvet, amit cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak irtak. A pláne az benne,hogy teljesen hétköznapi kaják vannak benne, nem olyanok a hozzávalók, amit az ember seholsem tud beszerezni.

Ja, a kilókról: eladólány koromban 54 voltam, terhesség elõtt 61, szüléskor 72,5. Most 59 és még szoptatok. A cél még kb. minusz 3.

Valaki nem tudja véletlenül, hol található meg neten a táblázat,hogy a testmagassághoz viszonyitva mennyi az ideális súly?

Sok sikert mindenkinek! Kép
 
 


Szia Helga!
Vannak ilyenek a fogyis helyeken, de szerintem nem érdemes foglakozni vele, hogy pl,165 cm-hez, lehetek egyik szerint 65 kg(borzalom), de a másik szerint 50-nek kéne lennem. A legjobb szerintem a cm. Meg a minõség sem mindegy, hogy 58 kg lötyi, vagy feszes.TÜkör, cm, mérleg, és a lánykori méretek, ennyi elég nekem.
MIlyen magas vagy?
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 

 
 

Hello Helga!
Sárgulok az irigységtõl, hogy te már itt tartassz! Én sajnos egy kicsit "súlyosabb" eset vagyok. Közvetlen szülés elõtt 81 kg voltam, rögtön utána 75, majd az elsõ héten még két kiló lement. A második hét volt a mélypont, mert nem mozdult lejebb a mérleg nyelve a 73 kg-nál. Most tartok a szülés utáni harmadik héten. Amit megfogadtam, hogy egyenlõre nem alkalmazok túl kemény módszereket (fogyipor) és a táplálkozásomat próbálom egy kicsit megreformálni
(mivel szoptatok, megpróbálok rendszeresen de keveset enni)
A vércsoport diéta néhány elemét is igyekszem betartani.
Amit a mozgás terén sikerül, az reggel egy negyedóra futás a kisfiammal (egy hete csinálom és legalább a közérzetem javul tõle).
Amit még szigorúan betartok, hogy csak hetente egyszer mérem magam, úgyhogy nagyon várom a szombatot, hogy a harmadik hét hoz-e eredményt. Ha nem akkor bekeményítek egy kicsit. (Habár túl gyorsan sem szeretnék fogyni, mert nem szeretnék lógó bõrt, egyébként a hasammal és a bõrfeszességemmel meg vagyok elégedve, ahhoz képest, hogy nem oly rég szültem- nincsenek terhességi csíkjaim stb...)
De hogy mi a cél: hát még leírni is szörnyû 9-10 kg-ot kéne leadnom (168cm vagyok és nekem elég lenne, ha 63-64 kg lennék) Bõven kiegyeznék abban, ha heti egy kg mínusz sikerülne! Írjatok, hogy hogy megy a dolog! Kitartás!
Szofi
 


Szia Szofi, én pont így voltam, és ma már 58 kg vagyok, (még 1-2kg zsír ) lmehetne. Ne aggódj, igyál sokat, de úgyis tudod. Én megpróbáltam édességmentessé tenni az evést, nem is tartottam be mindig,de próbáltam este 6 után nem enni, ha az éjszakai szopiktól kiéheztem, akkor ettem egy-két gerezd almát, hamletet. éjjel mást nem. Ja és sok ásványvizet, vagy gyümiteát.Kicsit lassaban ment mint az elsõ két gyerek után, de ment.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

Zsomimama!
162 cm vagyok és pont ma beszéltem a háziorvosommal ezzel kapcsolatban. Szerinte 54 kilónak kéne legyek. De amikor én ennyi voltam,akkor még magamak sem tetszettem, nagyon sovány voltam, úgy néztem ki, mint egy csontváz. Úgyhogy nem fogok küzdeni ezért az eredményért, nekem 56-57 kiló is jó lenne.

Szofi!
Amig szoptatsz, semmiképpen ne fogyózz durván. Nekem, mióta kevesebbet eszem, sokat csökkent a tejem, úgyhogy kicsit felfüggesztem a diétát.
Ne mérd magad sokszor, mert az csak elkeserit. A fogyás nem megy gyorsan, de a szoptatással olvadni fognak a kilóid. Amikor hazajöttem a kórházból, még rengeteg felesleg volt rajtam, csak utána kb. 3 hónappal álltam a mérlegre, és láttam, hogy ismét 61 vagyok. MOst 7 hónappal a szülés után vagyok 59.

Úgyhogy szerintem ne siess el semmit, türelem és ne méregesd magad, inkább mozogj sokat, és egyszer csak észreveszed, hogy rádmennek a régi ruháid! Kép
 
 


Sziasztok!
Én sokáig nem akartam fogyni, mondván, a szoptatás miatt nem lehet. Aztán megelégeltem, hogy kövér vagyok, és elkezdtem fogyózni. Az alapelv az volt, hogy jól érezzem magam, és néha egy-egy kilengés nem a világ, no meg a testmozgást fokozzam, az evést lassan csökkentsem. Elõször elhagytam a vacsorát, legfeljebb gyümölcsöt eszem. Aztán elkezdtem reggelente futni. Aztán a reggelimet felére csökkentettem. Aztán az édességmennyiséget csökkentettem. Végül - ez az a stáduim, ahol most járok -, esténként negyedórát tornázom hasra-combra-fenékre. Havi 1-2 kiló megy le, néha egy sem. De a folyamat a lényeg. Most már több, mint tíz kilón túl vagyok, még van hátra egy pár.
És még szoptatok, úgy tûnik, a tej mennyiségével nem lett gond.
Ja, és mostanában kezdem élvezni is!
 
 


Sziasztok!

Kati!
Örülök, hogy megtaláltad a neked megfelelõ módszert és hogy sikeres!
Csak igy tovább! Kép
Kiatartást kivánok neked, az a havi 1-2 kiló szerintem nagyon jó. Kép
 
 


Sziasztok! A testsúllyal szerintem nem nagyon érdemes foglalkozni. Én csúcsformámban 63 kg voltam, a 165 cm. magasságomhoz. Az okos táblázatok szerint igencsak husinak kellett volna lennem. Ehhez képest tiszta izom voltam. Most is tornázok pár hete, calleneticset, de kilóban nem nagyon megy lefelé. Viszont centiben igen, és látványra még bíztatóbb. Nekem bevált, hogy minden nap megnézem magam a tükörben, kritikus szemmel. Ez erõt ad a folytatáshoz, valamint látszik az eredmény is. Arra gondoljatok, hogy mennyi idõ alatt is mentek fel azok a kilók? Szofi, szerintem a heti egy kiló fogyás, szoptatás mellett sok. Inkább a havi egy kiló lenne ideális. Akkor kb. kilenc hónap múlva pont az eredetinél tartanál. Én majdnem megjártam, mert a harmadik baba után türelmetlen voltam, és nagyon hamar fogyni akartam. Érezhetõen csökkent a tej, de szerencsére gyorsan visszaállítottam.
Üdv,
Liesel
Liesel
 


Nagyon ügyesek vagytok mindannyian! Én csak reménykedem benne, hogy nekem is sikerül. Annyit fûznék hozzá, hogy nekem most kell visaszafognom magam, mert a szoptatás alatt szoktam meghízni (ez a mostani súlyfelesleg is abból van, hogy még szoptattam a babámat amikor várandós lettem, ha aszületéssel kapcsolatos kilókat (ami rögtön eltûnik) nem számítom, még fogytam is a terhesség alatt, úgyhogy csak reménykedem, hogy szépen lassan elindul lefelé a súlyom.
Bár azt is olvastam valahol, hogy ilyenkor a szervezet átáll egy takarékosabb üzemmódba és jobban hasznosítja a kevesebb kaját is. No mindegy reménykedni tudok csak, mert a közérzetemnek is jót tenne, ha könnyebb lennék! Üdv mindenkinek!
Szofi
 


Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy rátok találtam nagyon sok hasznos írtok. A fogyással kapcsolatban nekem is vannak problémáim, jelenleg 10-15kg felesleg van rajtam. Én szörnyen érzem magam, utálok a tükörbe nézni és egyáltalán utálok emberek közé menni, hiszen az elso megjegyzés, hogy nagyon "jól" nézel ki, vagy "hogy megasszonyosodtál?!". Kislányom 3 hónapos, szopizik és most tényleg ez a legfontosabb. De olyan jó lenne, ha emellett sikerülne valamit leadni, ha már ilyen peches vagyok, hogy most kezdodik a nyár. Egy ideje járok mindennap úszni, de nincs eredménye. Most elkezdek tornázni, és megpróbálom a vacsorát elhagyni -ez a legnehezebb-, hátha törénik valami. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy egy hete bekattant a derekam és körzeti orvosom szerint, porckorong sérv és ideggyulladás, amely részben annak köszönheto, hogy túlsúlyos vagyok. Most már valamivel jobb a helyzet, de már csak emiatt is szeretnék megszabadulni a feleslegtol. Minden módszer, amit kipróbáltatok és bevált nagyon érdekelne. Elore is köszi. Dorka
 
 


Szia Dóri!
Szerintem érdemes lenne megpróbálnod a kalóriatáblázatos fogyókúrát.
Mi kaptunk egy szakácskönyvet a háziorvostól, amiben le vannak irva pontosan,hogy mekkora adag mennyi kalóriát tartalmaz. Tehát speciális receptek vannak benne,de könnyen elkészithetõek és az alapanyagok sem bonyolultak.
Napi 1500 kalóriánál többet nem szabad fogyasztani és érdemes mellette tornázni napi fél órát.
Nekünk jól megy, én csak pár napig csináltam, de csökkent a tejem (a fiam 7 hónapos)és abbahagytam. A férjem szép eredményt ért el. Csak kitartás kell hozzá! Kép
 
 


Hát ajánlom a laposhas topicban lévõ rajzos hasizomgyakorlatokat, és fõleg azt, hogy tényleg nem kell 1500 kalóriánál többet enni. A tej mennyisége folyadékbevitellel emelhetõ, a folyadék a fogyáshoz is kell. Semmi nasi, kenyér. helyette egyél napi 1-3 szelet hamlete pl. ha bírod, a többi meg ugyanúgy. Sok gyümi, nyersen, meg zöldség, most szezon van. Ha a párodra bízhatod a kicsit, akkor napi 10-30 perc, ez folyamatosan emelve, kocogás, és ha majd megy kkor futás.Én a harmadik után vagyok, ismét 57 kg, 38 méret, és szülés után egy éve 72-vel jöttem ki a kórházból.Nyáron simán lement még 7, és az újabb 7 most két hónap alatt, amióta nem cicizünk.
Kitartás, és sikerülni fog!!
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Köszi. A tornával nincs gond, de néha egyszerûen nem bírok ellenállni egy kis csokoládénak vagy friss kiflinek. A szakácskönyvet beszerzem, csak az lesz itthon, amit szabad. Nem árt, hiszen a férjem is felszedett egy pár kilót a "terhesség" és a "szoptatás" alatt. Helga, meg tudod adni a könyv címét? Elõre is köszi. Nagyon irigyellek Zsozsimama, rajtam most 15 kg plusz van. Na jó 10kg, a terhességem elõtti súlyomhoz képest, de már akkor is 5kg-val több voltam. A lényeg tényleg a kitartás; neki is állok tornázni. Dóri
 
 


Sziasztok!
Dóri, sajnos nem tudom pontosan a cimét a könyvnek, mert nekünk csak fénymásolva van meg, és a cimet nem fénymásoltuk le. Valami ilyesmi, hogy "120 (biztos nem ez a konkrét szám, de kb. ennyi) recept cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak". Nõ irta. Remélem megtalálod! Puszi!
 
 


Szia Zsomimama!
Te mennyit tornázol hogy ilyen sokat leadtál?
Mi még cicizünk reggel és este,(ma maradt ki az elsõ napközbeni).
A szoptatás abbahagyása miatt is fogytál?
Mert nekem azt mondták,hogy ahogy abbahagyom,le fog menni az a plusz ami nekem nem kellKép
Tegnap csináltam azt a laposhas topicos tornát,hát olyan izomlázam volt ma,hogy képtelen voltam ma is megcsinálni.
De majd holnap folytatom.Kép
Amúgy nem tudnád megmondani hogy mibõl mennyit kell csinálni?
Sajna nem tudtam kiolvasniKép
zmariann
 


Szakácskönyv fogyni vágyóknak és egyéb önsanyargatóknak
Receptek, 1000, 1200, 1400, 1600 kcal
[url=http://www.extra.hu/kcal/" TARGET="_top]http://www.extra.hu/kcal/[/url]


A vércsoportdiétáról és a lektinek jelentõségérõl
[url=http://www.ujdieta.hu/dieta2001-0304-12.htm" TARGET="_top]http://www.ujdieta.hu/dieta2001-0304-12.htm[/url]


Prof. Dr. Halmy László - PONTOS DIÉTA
[url=http://www.fogyinfo.hu/taplalkozas.receptek.html" TARGET="_top]http://www.fogyinfo.hu/taplalkozas.receptek.html[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Hello!
Hát eleinte módjával, pl 20-20 mindenbõl, aztán használ annyit szoktam amennyit bírok..
Amikor cici elmaradt,egy évesen, akkortól lement 4 kg. Még szeretnék 2-3 kg szín-zsírtól megszabadulni, mennyiségi nincs, de minõségi gondom még van.
MA fürdõruhát próbáltam, hát... A bõröm még mindig nagyobb egy számmal. Mostanság megyünk Zsomival konditerembe, amig õ ott alszik délelõtt, kb. fél óra, 40 perc, addig futok a futópadon 15-20 percet, és kicsit lábazok, hasazni már akkor is tudok, ha ébren van. Nagyon otthonosan mozog ott, és szeretik is. MAjd ha apa itthon lesz, akkor legaább hetente 2x mást is tudok csinálni.
Kitartás, sok víz, gyümi, melegben úgyis könnyebb fogyni.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Szia Zsomimama!
Köszi,akkor bízom benne hogy rólam is lemegy cici után Kép.
Bár ez nem mostanság leszKép.
Egész nap csak azt hallgatom hogy:titi-titi-titi.
zmariann
 


Bigacsiga, nagyon köszi a linkeket szuper jók. Tényleg nem olyan ördöngõség ez az egész. Elkezdtem figyelni a kalóriákat, most már olyan jó ételeket lehet kapni (pl. durumtészta, bio margarin) ezek mind koleszterin mentesek, tornázom és sétálok mindennap. Ez a negyedik nap, sokkal jobban érzem magam (lelkileg) és 1 kg-val kevesebbet mutat a mérleg. Kitartás kell hozzá! Köszi a sok jó ötletet. Dóri
 
 


Nos lányok egy kicsit el vagyok keseredve...Kép
Annyira szerettem volna "megfogni" a súlyomat, de bármennyire is keveset eszem, egy dekát sem fogyok többet (6 hetes a kisbabám), mondjuk ha másfelõl nézzük, azon is csodálkozom, hogy van tejem, mert ugyanúgy dolgozom, mint szülés elõtt és ráadásul sokkal macerásabb ügyfeleket fogtam ki...(eddig...,eddig...eddig....vagyok)

Szóval,
egy: a fogyókúrához lehet, hogy jobb körülményeket kéne teremteni?

kettõ: nekem feltûnt, hogy mindenki kb. 10 Kg feleslegrõl beszél. Lehet, hogy a szépségideálban van a hiba?

Utószó: szívesen elfilozofálgathatnék, de holnap sajna egy félig protokoll fürdõruhás(!!!) bulira kell mennem családustól és majd el süllyedek szégyenemben. Sajna nem azok közé tartozom, akik méltósággal tudják viselni a +10 Kg-t....
Szofi
 


Szia Szofi!
Ne keseredj el, és fõleg ne legyél türelmetlen. Nem 6 hét alatt jöttrád, nem is mehet le rólad 6 hét alatt.Ha jól tudom a 4. babádat hoztad a világra, légy rájuk büszke. A fürdõruha tavaly nálam is katasztrófa volt, egy 2 nm-es fürdõkendõben mászkáltam egész nap. Hidd el, az 50 kg-os 20 éves csajokat fogják nézni, nem téged. Ne légy türelmetlen, a hormonrendszer fokozatosan állcsak vissza, szép lassan lemegy, ha akarod.
A második babával már a kórházba behozták a laptopot, hogy csináljam már meg a havi zárást, meg a leltárkiértékelést...
MIndennap a boltban tologattam a kocsit, idegbajos voltam a gondoktól. Ez a tejcsire nem hatott ki, inkább így utólag tudom, a babám hangulatára igen, Pont úgy viselkedett ahogy én. Minél többet cseszegettek, annál nyûgösebb, anyásabb lett.
Szóval türelem.
ZSomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Szia Szofi! Tudom, nem túl kellemes így kimenni a strandra, de a te babád még nagyon pici. Nekem amikor a harmadik fiúcska született, 20 kg feleslegem maradt. Kimentem a strandra, a nagyok miatt, és akkor még nem is volt olyan rossz, mert tudtam, hogy szülés után pár héttel ez még nem tragédia. Na, tavaly már rosszabb volt, akkor kb. 15 kg-al. Mégis elég lusti voltam, és az idén csak május elején fogtam bele a megsemmisítésébe. Szerintem a torna a legjobb, abból sem túlhajszolni, csak amennyi éppen még megy, fõleg az elején. Ha én is kitartóan tornáztam volna, már szülés utántól, most biztosan nem lenne rajtam felesleg. Azért így is sok lement már. Nyár végére egész jó lesz. KépMost volt egy kis elkedvetlenedésem, mert a tükörben látványos a változás, popsi feljebb ment, lovagló nadrág csökkent, a hasam jóval kisebb lett, de kilóra nem változott semmi. Ezt még értem , mert a zsír könnyebb mint az izom, de egy ideje cm-ben sincs változás. Azért ráveszem magam, még ebben a melegben is. De csak a tükör tartja bennem a lelkesedést. Zsomimama, szerinted ez mitõl lehet?
Üdv,
Liesel
Liesel
 


Zsomimama!!(Bnet fogyási szakértõje...)

Tanácsot akarok tõled kérni. Vagyis inkább kérdezni szeretnélek. Szóval beruháztam a Philips cellulitiszmasszirozó ketyeréjére, és döbbentem olvastam, hogy a cellulitisz valójában semmivel nem tüntethetõ el, csak csökkenthetõ- pl. ezzel a géppel, de ha ez sem rendszeres akkor visszajöhet. Igaz ez???
Kérdés 2: azt irja, hogy ez a gép csak a külsõ combon, feneken és csipõn használható, felkaron belsõ combon nem- pedig én ott is szerettem volna. Tudsz errõl vmit, hogy miért???

ZA
ZA
 


Köszönöm a megtisztelõ jelzést, remélem tényleg tudok segíteni nektek. Errõl egyébként ban papírom is, és fõleg sok szakmai gyakorlatom, alakformázással foglalkoztam évekig, és nem vagyok plasztikai sebész(sajnos) csak edzõ-néni.
Szóval súlybéli változás csak a folyamatos sport melletti, kalória megvonással érhetõ el. Logikus, amit nem eszünk meg, az nem hizlal. Ha valamiért stagnál a dolog, akkor érdemes átcsapni drasztikusba(persze ha nem szopotatsz), pl, néhány nap ásványvíz, vagy gyógytea kúra megfelel, 2-3 nap, csak folyadék, esetleg vitaminpótlás, ilyen melegben kell is!!,.
Annál is jelentkezhet aki pl. egy bizonyos diétát tart, pl. 800 kcal-osat, és egyszer se le, se fel. Ekkor érdemes 1000-1100-ra emelni, pár napra, majd vissza a kevesebbre. A szervezet hozzászokhat a kevesebb kalóriához, az anyagcsere "hozzá" lassulhat, érdemes egy kicsit megbolondítani. A Celluitisz, ZSÍR. Alalpvetõen meg kell szabadulni a zsírraktáraktól, és amikor már szép izmos, és még mindig ott a fránya celluitisz, akkor lehet masszírozgatni, de attól alapvetõen nem lehet eltüntetni, meg a csodakrémek sem tüntetik el a többkilós feleslegeket, ez ámítás. A Zsírszövet ismételt hízás után ugyanott jelentkezik. Képzelj el egy lufit, ami felfújva, aztán meg leeresztve van. Ha megint fújsz bele ismét kövér lesz, ahol vékonyabb a fala ott gyorsabban, látványosabban. Végleg megszabadulni csak a zsírleszívással lehet tõle, ezt csak akkor végzik, ha egyébként már lefogytál, elérted a kívánt súlyod, és tartani is tudod, akkor van értelme a problémás dolgokat eltüntetni.
Csak tipp: lehet hogy fiziológiai oka van,hogy nem lehet használni karon, de karra igazán nem kéne használni, a kéz mindig kéznél van, otthon is sok gyakorlat van rá, tolódzkodás, kilós liszt, ásványvizes palackkal végzett torna, stb. A nõi magazinokból oldalszám dõl ki.A legjobb: a 12 kg-os gyerek napi 6-8 szori felcipelése a 2. emeletre, + bevásárolt cucc.Rendesen ki bicepszesedtem tõle..
Ma elpasszoltam összees gyerekem, mert vizsgázom a jövõ héten, õk meg nyaralnak, így mindennap koditerem.Kép
Ha megbukok, és hülye leszek, legalább jól érezzem magam.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Aranyosak vagytok, hogy tartjátok bennem a lelket. És tényleg nem volt olyan vészes a strand. Elég sok elhízott ember van a parton és látszólag semmi okuk nincs rá (pl. 4 gyerek, vagy pici baba).
Mégis azért ezerszer jobb lenne a közérzetem, ha ki tudnék nézni valahogy. Most van egy újabb célom kb 1 hónap múlva esküvõre megyek, addig egy újabb módszerrel próbálkozom, mármint ami a fogyást illeti. Lehet, hogy hülyeség, de nekem ha sikerül, akkor csak így kampányjelleggel fog menni.
Szofi
 


Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy rátok találtam, mert nekem aztán tényleg elkel némi bíztatás. Elsõ fiam már 6 éves, a súlyfeleslegem azóta van. A születése után felborult valamiért a hormonrendszerem, hirtelen nem tudtam szoptatni sem és 2 hónap alatt meghíztam 10 kg-t. Mire elmentem orvoshoz és kiderült, hogy a hormonjaimmal van a baj, már késõ volt. Kezelni kezdtek, fogytam is amíg meg nem változott a kezelés, mert második babát akartam. Szóval gyógyszerek meg injekciók segítségével megszületett második fiam is 4 1/2 hónappal ezelött. Nagyon bíztam benne, hogy most nem lesz baj és szopik is rendesen és el is kezdtem fogyni, de megint megfordult a folyamat amióta a nagy meleg miatt nem tudok annyit sétálni vele, mint korábban. Próbálok futni járni amikor alkalmam van rá, meg tornázni is, de heti 3-4 alkalom úgy tûnik kevés. Szóval most a 176 cm-hez vagyok 84 kg, pedig 68 lenne kb a megfelelõ. Ez 16 kg plusz!!! Szerintetek az olyan gyomortelítõ porok, mint pl a 7 és 17 tartalmaznak valami károsat a babára? Nekem az régebben segített, tényleg nem voltam éhes tõle. Akkor is csökkenhet a tej kevesebb evés mellett ha közben szedek vitamint, pl Maternát? Abban ugyanis tényleg szinte minden fontosból van bõven.
Meszti
 
 


A materna OK, de ne menj le napi 1500 kalória alá, és 2-3 liter ásványvíz, vagy szopis tea alá. Én nem szednék szopi alatt ilyeneket. Nem éri meg azt a pár hónapot. Ha tényleg betartod a kalóriát, persze nem pl 3db mars csoki, mert az pont annyi, hanem sovány hús, saláta. zöldség, gyümi, menni fog.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Hasonló paraméterekkel küzködöm én is, de fel a fejjel. Tornázom mindne nap a regglei etetés után. A kislányom 3 és 1/2 hónapos, ekkor még visszalszik. Figyelek a kalóriákra, ez nem olyan ördöngõség, meg fogsz lepõdni, hogy milyen sok minden fér bele a napi 1500 kalóriába. Ha nincs idõm tornázni este csinálok pár jógagyakorlatot (már csak a lelkiismeretem megnyugtatására). Ha erre sincs erõm vagy idõm, akkor végignézek az utcán és látom, hogy nálam sokkal "teltebb" nõk vannak, akik mellett nincs egy ilyen csoda, mint a kisbabám. Szerintem most õ a legfontosabb, persze ehhez fontos, hogy te is jól érezd magad. De próbálj beletörõdni, hogy ez most lassabban fog menni, mert így tudod a szoptatást is folytatni.Olyan rövid ez az idõ, és olyan gyorsan elszalad.
 
 


Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, hogy akinek van Callenetics kazettája, kölcsön tudná e adni nekem kb. egy hétre. A Super Callanetics és az kellene, amin has, láb és rövid program van. A könyvbõl tornázok, de az alapprogram már pár gyakorlatnál túl könnyû. Viszont nem tudom most megvenni a kazettákat, meg amúgy is csak párszor szeretném megnézni, a helyes testhelyzetek miatt. Nekem továbbra is nagyon jót tesz a torna. A popsi már felfelé áll. Kép) Hasam is kezd normális alakot felvenni. Azon a napon, amikor nem Callanetics van, a kínai hasizmot csinálom többször is. Jövõ héttõl belekezdek egy káposztaleves kúrába. Ne borzadjatok, nekem ízlett tavaly is. Kép)
Üdv,
Liesel
Liesel
 


Én is elkezdtem múlt szombaton a káposztalevest,de a ötödik napon már nem bírtam.Kicsit túl erõs volt a zöldpaprika benneKép
Igaz fogytam vele vagy 3kg-ot,és még csak be sem tartottam pontosan.
Azóta reggelire csak egy natúr joghurtot eszek,és ez is észrevehetõKép
A szomszédom adott egy hasonló leves receptet,az kelkáposztából van és még finom is.(én még nem kóstoltam,de õ azzal fogyott le)
Ha újra összeszedem a nemlétezõ erõmet a károsztához,megkóstolom.
Ha érdekel valakit mélbe átküldöm szívesen!
A tornát sajna nem bírtam,mert újra elõjött a gerincfájdalmamKép,és inkább felhagytam vele.
Gerinckímélõ tornát tud valaki???
 


Liesel!

Nekem a Ditrói Mária féle Callaneticsbõl a legelsõ kazetta van meg. Ha kéred kölcsön adom szívesen.

bigacsiga Kata

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Közben elõástam a Posta click Pakk-ot abba benne van mind a négy Callenetics kazetta 2450.-Ft darabja.

Azt írja, hogy, az

1. Alapok
60 perc könnyített gyakorlat, elsõ lépés a kevésbé edzetteknek, fõként comb, fenék, has, derék formálására, lassú tempójú, alakformáló mélyizom torna.

2. Szintentartó
60 perces közepesen terhelõ gyakorlat, haladóknak. Külön has és lábformálóedzésprogram. Lassú tempójú, alakformáló mélyizom torna.

3. Szuper
A Callenetics legintenzivebb változata. Csak haladóknak, akik már ismerik és képesek teljesíteni az alapokat, nehezebb, hatékonyabb gyakorlatok, több izomcsoport mélyebb megdolgoztatása, alakformálás, kikapcsolódás, felfrissülés.

4. Kombinált
60 perc kombinált torna, Callenetics alapra épülõ program, aerobic erõsítõ gyakorlatokkal tarkítva, mély és felületi izmok megdolgoztatására, súlyzóval, labdával, (is) végezhetõ gyakorlatok, lassú és dinamikus mozdulatok, kellemes nyújtás.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


A Ditroi féle Callenetics gerinckímélõ! Sõt a Callenetics alapvetõen gerinckímélõ. A laposhas hasizomgyakorlatok is, kimondottan jók ilyen esetben.
A Ditrói félét anno kb. féláron vettem... valami Tesco félben.Sajna most kölcsönbe van.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok! Bigacsiga, köszönöm, hogy felajánlottad, de az van meg nekem is. A másodikat és a harmadikat keresem. Azért nem szeretném megvenni, mert nem tornázok kazettára, csak egyszer kétszer megnézem. Az alapprogramot megvettem, azóta is a polcon van, egyszer megnéztem, hogy mindent jó testhelyzetben csinálok-e. Tescoban, Auchanban, stb. is néztem, de most nincs leértékelve sajna. Kép No, mindegy, addig marad a könyv. A kék könyv alapján teljesen jól csináltam a gyakorlatokat, a kazetta csak megnyugtatásul kellett. Biztos menni fog a nehezített változat is.
Zsomimama, a kínai hasizom gyakorlatsor nagyon hatásos. Kép Belsõ combra van valami tipped mi az ami hatásos? A Calaneticsben van rá gyaklorlat, de a köztes napokon is dolgoznék rá még.
Üdv,
Liesel
Liesel
 


Zsomimama, én nem találom azt a kínai hasizoms gyakorlatot, persze nem néztem át mindent, de nagy gond lenne leírni még 1x?

és lenne egy kérdésem is. azt olvastam, ha összeér a combom ( a zsírtól :-( ) akkor nagy terpeszállásban guggoljak le ameddig tudok meg vissza. 20x.
Erre nekem nem oldalt belül hanem elõl lett izomlázam a combomon. ez így normális? vagy a gyakorlat sem jó?

Köszi a válaszokat: Gio
Gio
 


Gio!
A "lesz-e még lapos hasam" tpoicban megtalálod, be van szkennelve a a rajz.A Comb elsõ részén un. négyfejû combizom található. A guggoláskor dolgozik mind a négy. A lábtartástól függ, melyiket dologztatod jobban. A széles terpesz OK, olyan mélyre le kel menni, amennyire csak bírsz, és csak kb. húsz cm-ert kell visszajönni, felfele. hát egyenes, fej elõre, kissé felfelé néz, hogy ne dölj elõre. Fontos, bármilyen lábtartásban is csinálod a guggolást, a lábfejet tartsd mindig abban az irányban, nehogy megsérüljenek a térdszalagok.Tehát lehet szûk, normál(kisterpesz), nagyterpesz guggolást végezni.
Jó még a kitörés is, oldalra, elõre. Van még egy olyan amikor, hanyatt fekve felhúzott lábbal, vagy széken ülve, összezárod a bokád, és ellentétes kézzel megpróbálod a térdeket szétnyomni, lábbal ellen kell tartani.
Bátrabbaknak: Féllábas guggolás, a fenék és comb mestergyakorlata. Akinek fáj a térde, kerülje. Felállsz egy székre, ami elbír, a széket a fal, vagy pl.a fûtéscsõ mellé állítod elõtte. Egyik lábat csak lógatod",egy lábon pedig állsz. Leguggolsz, így féllábon, a másikat nem teszed le!!!, és szépen visszajössz állásba. Eleinte tuti nagyon kapaszkodni kell, de aki ebbõl tényleg megcsinál napi 3x8-10-et, az garantáltan érezni fogja, Itt is lehet a fenti lábtartásokat alkalmazni, természetesen csak egy lábra.Addig kell leguggolni, hogy a fenék majdnem elérje a sarkat, de csak majdnem!
Lehet próbálkozni.
ZSomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Szia Zsomimama!
Köszi,akkor megpróbálom beszerezniKép
Pussz,Mariann
 


Sziasztok Lányok!
Nem ismeritek véletlenül a stevia nemû édesítõt? Az érdekelne, hogy kis hazánkban hol lehet kapni.Én sehol nem tudtam felhajtani eddig A külföldi sajtó tele van vele de .hu oldalon alig találni valamit. Állítólag valami Paraguayban õshonos cserjének a levelébõl van ami édesebb a cukornál is, és telejesen energia mentes vagyis nem hizlal.Ha valaki tud róla valamit légyszi írjatok . Köszi:
Vera
dvera
 


Sziasztok!
Aerobic oktató vagyok,valamint másodéves hallgató a gyógytornász szakon.Szívesen vállalolom, hogy "edzõd" leszek futásban,walkingban;illetve ha gondolod házhoz megyek zsírégetõ órát,aerobicot,erõsítõt tartani.Esetleg többen is összefoghattok.
Ha kérdésed van, írj e-mailt! wellnesss@freemail.hu
Minden jót!
Hajni
 


Fogyókúrás készítmények
[url=http://www.hazipatika.com/store/list?cat=73" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/store/list?cat=73[/url]
[url=http://www.hazipatika.com/store/list?from=2" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/store/list?from=2[/url];cat%5B%5D=73
[url=http://www.hazipatika.com/store/list?from=3" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/store/list?from=3[/url];cat%5B%5D=73
[url=http://www.hazipatika.com/store/list?from=4" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/store/list?from=4[/url];cat%5B%5D=73

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


gerinctorna
[url=http://www.hazipatika.com/topics/gerinc" TARGET="_top]http://www.hazipatika.com/topics/gerinc[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Szia Bigacsiga!
Köszi a linketKép
Azt hiszem nekem igazából vissza kellene mennem a gyógytornászhoz aki kezelt,de idõm annyi mint 0.
Amíg kaptam azt a fizioakármi kezelést,utána sokáig még jó volt,és most megint elõjöttKépKépKép
De asszem muszáj leszKép
zmariann
 


Paradicsom

Viták minden idõben vannak e kellemes piros színû csemege körül.
Zöldség vagy gyümölcs? Édeskés-savas ízének köszönhetõen inkább a gyümölcsök között van méltó helye. Ma már találkozunk piros, sárga, narancsos változataival is, ízét a fajta és az érettségi foka nagyban befolyásolja.

A 16.században került õshazájából, Amerikából Európába és sokáig csak dísznövényként kezelték és ültették a kolostorok kertjeibe. A 19. század közepén, végén kezdték termeszteni. Eredeti magyar neve a paradicsomcsucsor volt, késõbb német hatásra a paradicsomalma nevet kapta.

A paradicsom nemcsak ízletes, hanem egészséges is. Energia tartalma kicsi (22 kcal) ezért fontos eleme a nyári fogyókúráknak. Magas rosttartalma jó hatással van az emésztésre. Béta-karotin is nagy mennyiségben található benne, ami segít az egészség megõrzésében. Ez a piros színû festékanyag védelmet nyújt a rákbetegségekkel szemben, gátolja a szabadgyökök kártételét. A káliumnak is jó forrása, ami fontos a sejtek, szövetek és a szív megfelelõ mûködéséhez, szabályozza a vérnyomást.

Vannak azonban, akiknél allergiás tüneteket válthat ki, ezért aki valami rendellenes dolgot tapasztal mellõzze a fogyasztását. Kiújuló szájfekélyek és az ekcémás tünetek jelzik, ha a szervezet tiltakozik a paradicsom ellen. A zöld, még éretlen bogyókban található szolanin migrénes rohamokat válthat ki.

A nyers gyümölcs vértisztító, az érfalak meszesedése megelõzhetõ, ha bõségesen fogyasztjuk. Kitûnõ vesetisztító, és segít a májsejtek regenerálásában és a májbetegségek megelõzésében. A népgyógyászat szerint gennyes kelésekre téve segíti a gyógyulást.


Paradicsom receptek a Recept Egypercesen!
A jelentkezéshez csak küldjön egy üres levelet a következõ címre:
subscribe@receptek.maxima.hu

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Tiszta hülye vagyok! A hétvégén társaságba voltunk és mgdícsértek, hogy jól nézek ki és anyukám is azt mondta, mintha fogynék... No erre annyira megörültem, hogy végre ettem egy jóízût. A mérlegre még nem mertem ráállni...

(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy hete kaptam egy vesegörcsöt egy vesemedence gyulladással fûszerezve. Hát az egy hetes 39 fokos láz a kinti 40 fokos hõséggel párosítva szoptatás mellett... Semmi kaját nem kívántam. Szeretnék fogyni, de ha lehet akkor inkább nem ilyen áron.)

Ti hol tartotok?
Szofi
 


Még egy kérdés profi fogyóktól:

Szerintetek az használ valamit a fogyásban, ha az ember napközben alakformáló fehérnemût visel (fûzõ, body).

Vagy mi a véleményetek az elasztikus gumiövekrõl? Érdemes napközben (nem tornához) felvenni és "helyileg" izzadni?
Szofi
 


Szia Szofi! Hát én nem hordanék semmilyen fûzõt, szorító nadrágot, stb. Ugyanis az az izom, amit támasztanak, az nincs használva, tehát még löttyedtebb lesz. Szerintem továbbra is csak az egészséges táplálkozás és torna válik be. Ha én már Benke születése után elkezdtem volna tornázni, akkor most bombázó lehetnék már. Lusta disznó voltam, ezért csak jövõre van esélyem, de addig folyamatos torna. Ja, és nem szabad türelmetlenkedni. Én most csináltam egy káposztaleves kúrát, mindent betartva, egy grammot sem fogytam, ezért a vége felé átváltottam. Azóta léböjtkúra van, csak ásványvízzel. Az eredmény nulla. Viszont nem vagyok éhes sem. És fizikailag is egyre jobban érzem magam. Hogy ez mi lehet???? Lassan éhen kellene halnom. Mindenesetre méregtelenítésnek jó, ha nem is fogyok. Ja, és nagyon olcsó így az élet. Kép Azért ne prbálják ki, akik nem szoktak böjtölni.
Liesel
Liesel
 


Köszi a választ Liesel!

Két hónapja (közvetlen a szülés után) 75 kg voltam. Most 70.
Még jó hogy nyitottam a topicot, mert így ellenõrizhetem magam. Ha úgy vesszük nem is olyan rossz eredmény szoptatás mellett. Sajnos a torna, futás csak fellángolás volt és a diétát is csak hellyel-közzel tudom betartani.

A fûzõfélét azért is kérdeztem, mert mintha formálódna tõle a testem. (Nem vagyok képes ruhát felvenni nélküle, mert akkor végképp elsüllyednék szégyenembe...)

Egy másik kérdés a helyi fogyasztásról. Kaptam egy szet-et, ami krémes-fóliás fogyasztás. Kb 2 kg megy le a hasról, csípõrõl. Egyenlõre szemezek csak vele.Nem tudom, hogy így szülés után 2 hóval érdemes-e belevágni, mert ugye a bõröm még nem állt vissza a normál állapotba. Attól félek, hogy alóla lemegy a két kiló és itt maradok lógó bõrrel a hasamon.. Mi a véleményetek? Van valakinek tapasztalata?
Szofi
 


Szia Szofi !

Szerintem is nagyon jol haladsz Kép !
En nem ellenzem a fuzofeleket azert sem, mert valamelyik
topikba irtam tavaly,hogy vettem magamnak egy "fogyaszto" rovidnadragot amit ruha ala kell felvenni akarmikor.
Akar ejjel is. Alatta meg csak izzadsz Kép
Szerintem nalam bevallt.
Az a szet amit kaptal, nem irtad milyen markaju, de
en ilyesfajtabol is csinaltam annak idejen meg most is Kép
kurakat, foleg nyaron Kép
(Most eppen a Collistar-tol csinalom nem tudom ismered-e)
Hat 2Kg-ot konkretan ne varjal de eredmenyes ez is !
A Celluliteszek tutira eltunnek ill.helyre allnak Kép
En kiprobalnam a helyedben !
Sok sikert !
Szia
LCsilla
LCsilla
 


Köszi csilla a bíztatást! A héten egy-egy alkalommal fogyiport is bevetettem, amikor nagyon éhes voltam (de. 10 körül). Eddig nem mertem alakalmazni a szoptatás miatt, de végülis azért folyamodtam érte, mert azt hiszem, hogy Zsomimama ajánlotta a Maternát fogyizóknak. Logikusan végiggondoltam az ügyet és pl. az Aloés fogyipor is ezt tudja. A megfelelõ ásványi-anyag mennyiséget biztosítja ,plusz nem vagy éhes... És mégsem egy gyógyszer...

Elkezdem a fóliás módszert is.(a biztatásodra)

Ebéd fõzés köben balettozom. Valamelyik újságban olvastam a torna ilyen válfajáról és rájöttem, hogy tényleg jó lehet.
Gyerekkoromban 3 évig jártam balettra, úgyhogy az alapmozdulatok nem okoznak gondot improvizálni is tudok.
Míg fõ a kaja a konyhában, babi az etetetõszékben, a székre támaszkodva egész szórakoztató ezeket a mozdulatokat csinálni. Fõleg ha látnátok, hogy miket csodálkozik közben... és utánozni próbál... Végigröhögöm azt a fél órát.

Az egészben az a legjobb, hogy nem kell nekikészülõdni (átöltözés, stb..)
Üdv: Szofi Kép
Szofi
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet: