Új privát üzeneted érkezett!

Lányok, lehet, hogy fáradt vagyok, de ezt a tejszín dolgot még mindig nem értem.
:roll:
Én csak joghurtot készítek rendszeresen - közben nem győzök magamban hálálkodni Nektek :D -, de a többiről egyelőre fogalmam sincs, pedig mindent magam szeretnék készíteni.
Én pl. azt hittem, hogy a tejszín csak nyers tejből nyerhető, tehát forralni nem szabad. A forralás után keletkező bőrös valami akkor végülis mi?

Hol lehet pl. sajtoltóra szert tenni?

Jól értem, hogy a tartósítószer mentes befőzés lényege a steril üveg és fejjel lefelé kell tartani a dunsztban az üvegeket???

Szép Napot!

Tejbemami
 


Tejbemami, a forralt, lehűtött tejet leszűrjük, és utána ami keletkezik a tetején, az a tejszín.
Ha este forralom, és beteszem a hűtőbe, akkor reggelre jó vastag lesz rajta a föl, akkor azután már nemigen lesz rajta tejszín (abból a vastag fölből, ha összegyűjtjük, lehet vajat csinálni, én általában a kenyérbe teszem a tej helyett, így nem pazarlódik el).
De ha még icipicit langyosan leszűröm forralás után, és fedő alatt beteszem a hűtőbe, akkor valamennyi tejszín nyerhető a tetejéről. Na, mondjuk mi naponta egy litert kapunk, ekkora mennyiségekkel nem lehet különösképpen kezdeni semmit vaj és tejszín terén, de ha valakinek egyszerre több van, akkor érdemes.

Andi
 
 


Tejbemami,
én minden évben főzök lekvárt is, zakuszkát is, soha nem használtam még tartósítószert, és nem is szoktuk kidobni. A lényeg a steril üveg, a lefordítás lényegét nem értem.
A mosogatógép mondjuk nagy segítség (előtte meg volt meleg sütő), ahogy felteszem a lekvárt, beteszem az üvegeket a gépbe, forrón veszem ki, mind streil marad, bele a forró lekvár, semmilyen élőlénynek semmi esélye:).
Azt hiszem, a gáztűzhely is sokkal jobb, mint a villany, mert a tűz (láng) környéke steril.
Ági
 
 

 
 

Hm. Hát akkor úgy látszik, egyedi eset vagyok a nyári sütőbekapcsolási undorommal.

KépKép
 
 


Tetszik ez a befőzés = no tartósítószer :wink:

Livus! Inkább sütő, mint bolti kenyér :wink: És reggel még nincs is olyan meleg. Nagyanyáink se véletlenül keltek fel hajnalban kenyeret sütni :wink: (előre kell sütni több kenyeret, és hetente kétszer már kibírható a korán kelés)

Andi
 
 


Az a hidegen kemény rész maga a tejszín, ha kint hagyom a melegben egy kicsit, azonnal folyóssá válik, összekeverem villával és máris jó sűrű tejszínem van. Habbá verni még nem próbáltam, de tökéletes így is. Ha hidegen használom fel, akkor pedig megy a kenyérre vaj helyett nálunk is. Utána valóban újabb adag tejszín keletkezika hideg tejen - bár godnolom ez tejenként változó, az unyi tej jóóó zsíros :)

Livus :) én sütnék msot is, ha tehetném :wink:

 


Biobaba,
Köszi, ez tényleg nagyon egyszerűnek tűnik :)

Ági, a mosogatógépben elég a 70 fok? Ha jól emlékszem, nekem a gyors program ennyi. Vagy megszakítod közben a hosszú programot?
Illetve mi a teendő, ha csak hagyományos gáztűzhelyem van, hőmérő nélkül?

Biobaba, gondolom, a lekvár hőmérsékletét is valami spéci hőmérőval méred, hogy tudod a 70 fokot? Hol lehet ilyent kapni? Ha jól emlékszem, pulykasülthöz való hőmérőt már láttam valahol, de hogy hol, fogalmam sincs. (na meg ha jól belegondolok, apukámnak is van egy jó kis hőmérője, amivel disznóvágáskor az abalé hőmérsékletét méri...)

Eszter
 
 


Eszter, folyadekhomerovel kene, de azt sehol sem talaltam, ugyh a teaviz homerovel merem :wink: , elvegre az is folyadekhomero. Azt vmi boszorkanykonyhaban vettuk, ha jol emlekszem.
A tejbe is ezt dugdosom, mert a tejet is 70 fokig melegitem.

Biobaba
 
 


Hagyomanyos gaztuzhelyhez en vettem homerot:) Ha jol emlekszem, a Mammutban a Talal6 boltban kaptam.
 
 


Mosogatógépnél én 65 fokos mosogatásra pakolom be az üvegeket. Arra nagyon kell figyelni, hogy legyen benne rendszer, rögtön tudd, hogy melyik üveghez melyik kupak tartozik, hogy ne kelljen keresgélni. Az üvegeket egyesével veszem ki, forrón, azonnal beleteszem a lekvárt, majd az üveget a dunsztos ládába. Csak ekkor nyitom ki újra a gépet a következő üvegét, lehetőleg azonnal visszacsukom. Tavaly rengeteg meggyünk volt, nagyon sok lekvárt tudtam befőzni, sárgabarackot, szilvát is és egy sem romlott meg pedig nem teszek bele sok cukrot.
Villanytűzhelyen még sosem próbálkoztam befőzéssel.
 
 


Köszi, lányok.
Biobaba, ha nem nagy fáradság, lefotóznád nekem a teavíz hőmérőt? Még olyant sem láttam, és hogy tudjam, milyent kell keressek, ha egyszer eljutok valami lakber üzletbe?
Ági, köszi a tippet! Épp kérdezni akartam is (Biobaba tőled is), hogy akkor cukrot nem is tesztek bele? Bár Biobaba, neked gondolom van valami jó helyettesítőd (méz? végülis 70 fok az jó a méznek is, nem teszi még tönkre...)

Eszter
 
 


Eszter,
en nem teszek hozza semmi edesitot. Meggybol pl olyat valasztok, ami nem rettenet savanyu, es azt teszem el. Ha a meggyet meg tudom enni cukor nelkul, akkor a befottbe minek? Pont ugyanolyan ize lesz a lekvarnak, mint a nyers meggynek. A ribizli mindenkeppen savanyu. Ezert a lekvart olyan kajakhoz hasznalom, amiknel nem vag foldhoz a nagy savanyusag. Most pl mezes kremesnel azt kentem a grizes toltelek ala. Es pont a savanyusaga kell. V rugelachnal is azt hasznalom.
Arra is volt mar pelda, h ismeros tul savanyunak talalta a birslekvaromat:) Ugyh kapott ra utolag egy kis mascobadot, igy meg volt o is elegedve.

A homero kb igy nez ki, csak az enyemnek egy kis kanna van a vegen
http://www.naturideen.de/teewasser-ther ... 00-00.html

Egyebkent szerintem nem igazan o a meznek a 70 fok. De lehet, h rosszul emlekszem.

Biobaba
 
 


Én 1 kg meggyhez (kimagozva mérve) max. 15-20 dkg cukrot használok (ettől még savanykás marad), az édesebb gyümölcsökhöz kevesebbet, a szilvához egyáltalán nem teszek. Nálunk a gyerekek ebből esznek pl. télen gyümölcsjoghurtot.
A méznek szerintem nem túl jó a hő, de ha csak magában teszed el, talán akkor is hozzá lehet keverni, amikor épp felbontjátok a lekvárt.
 
 


Köszi, lányok!
Azt tudom, hogy a méznek nem jó a forró, de valahogy én ezt a forró (értsd: forrásban lévő) teavíz hőmérsékletéhez kapcsoltam. Bár, ha belegondolok, hogy ha a tejnek is elég 70 fok ahhoz, hogy csíramentes legyen, akkor logikus, hogy már ez a hőmérséklet sem tesz jót a méznek sem.

Eszter
 
 


Az utóbbi három hétben EGYETLEN kenyerem sem sikerült. Olyan lapos izék lettek a szép nagy kerek kenyerek helyett. Próbáltam különböző lisztekkel, por és nem por élesztővel, kelesztési idő variálással, sütési hőmérséklet variálással. Semmi. Feladtam, már kétszer vettem bolti kenyeret.
Valami ötletetek esetleg van? Vagy várjam ki, hogy elmúljon ez az időszak?

o
 
 


Már belinkeltem egyszer, tudom. De most megint téma, hátha másnak is megtetszik :)
http://dulmina.blogspot.com/search/labe ... 91z%C3%A9s

KépKép
 
 


mai kaja:
http://chiliesvanilia.blogspot.com/2005 ... lepny.html
en ribizlit es epret ettem hozza
a sima liszt nalam tk tonkoly volt, es a tej helyett tejfol, sutopor helyett szodabikarbona, parmezan nem volt:(
de igy is nagyon jo volt, ribizli meg nagyon passzolt hozza
mire kisult az egesz, en mar jol laktam :wink:
 
 


Orsko, és a folyadék-élesztő aránnyal kísérleteztél? Téma pihentetése után kipróbálhatod, hátha :)
Livus, nagyon jó ez a link.
Még több cukkinis receptet!
Most főzzük be a cserkót, egész délután szedtük, de elvitte az eső a 3/4-ét sajnos, úgy kellett a penész közül kimezgerélni az ép szemeket :evil:

KépKép
KépKép
 
 


Hoztam én is receptet: Ma cukkínikrémet csináltam kenyérrevalónak: karikára vágott zsenge cukkínit sok olívaolajon féligmeddig átsütöttem, ment rá só, frissen őrölt bors (jó sok!) és két gerezd fokhagyma a végén, de ezzel már nem sütöttem. Botmixerrel nem túlságosan összetörtem és belekevertem negyed kiló túrót. Fenomén!

KépKép
KépKép
 
 



Ági, jól értettem, tejfölt is szoktál csinálni? Épp ma jutott eszembe, azt vajon hogyan?

A tejszínnel próbálkozom, köszi mindenkinek. Annyi teendő lett, hogy nem is lehet ezt bírni :)

Dóri
 
 


Hallottatok már a befőzőautomatáról? Mi a véleményetek róla?

Andi
 
 


az meg mi a szösz? :shock:

KépKép
 
 


Livus!

Ma láttam az egyik újságban, én is csak onnan tudok róla :lol:
Egy hatalmas lábast képzelj el, amibe belerakod az üvegeket, és beállítod a hőt, időt, és dunsztol. Sztem - mert leírás nem volt róla.
Jó hogy már meg nem eszi a befőttet :lol:

Andi
 
 


Andi: akkor tulajdonképpen kukta! :lol:
(lsd. az előző hozzászólásomban a linket)

KépKép
 
 


Livus!
Nem éppen kuktának nevezném, vmiért másabb. De ha találok róla képet, belinkelem :wink:

Andi
 
 


Úgy értettem, hogy erre a célra megfelel a kukta is ;) (és akkor nem kell újabb kütyü a lakásba)

KépKép
 
 


Anyukám egy hatalmas lábosban szokott dunsztolni.
Igaz, az időt és a hőt ő méri :)
Azért lehet jó az automata, mert nem kell mellette állni?

Eszter
 
 


Jelentem a Plus sajátmárkás sütőpapírja is elsőosztályú :)
Ez is olyan barnás, mint a Dm-es, viszont egy nagy tekercsben van, nincs felszabdalva darabokra (mint a Dm-es). És nagyon jó kis tépő is van a doboz szélén, szóval tényleg jó vele dolgozni :)

KépKép
 
 


Mi is egy hatalmas lábasban dunsztolunk.
Ja, az automata annak kapcsán volt az újságban, hogy ezzel egyszerűen, gyorsan mehet a befőzés, és még a gyerekek is segíthetnek benne. (na ezzel nem értek egyet, hogy már a gyereket is arra szoktatják, hogy erre ez a gép való, arra meg az a gép :? )

Andi
 
 


A dunsztolás technikáját kifejtenétek egy ilyen reménytelen kezdőnek, mint én? (Sokáig jutok el a tettig, mert túl sok a kérdés... :wink: )

Szép Napot!

Tejbemami
 


Nem tudom, volt-e már arról szó, hogy már tejet sem szabad inni...

http://antalvali.hu/mo_napfenyes_tej?evp=

Eddig ugye eltiltottak a hústól, tojástól, kenyértől, most a tejtől.

Kérdezem: a nyers zöldségeken és gyümölcsökön kívül mit szabad enni?????

Elegem van!!! :twisted:

Szép Napot!

Tejbemami
 


Tejbemami!

Akkor leírom, nálunk hogy zajlik a dunsztolás: egy hatalmas zománcos edény kell (ami azért magas is, nemcsak széles), kibéleljük ruhával, bele az üvegek, rá víz. Mi akkor vesszük le a gázról, ha már felforrt a víz.

Andi
 
 


Én ilyeneket már el sem olvasok... mert akkor rájönnék, hogy semmit se ehetnék :lol:

Andi
 
 


Sziasztok Lányok!

Jardina vagyok az ÉLETERŐ ÉLETFOGYTIG topikból.


MEGHÍVÓ

Gyertek kukkantsatok be a topikba. Sok érdekes infóra lelhettek a fogyásról (fogyás - éhezés nélkül, egészséges táplálkozás és egyebekkel kapcsolatban.

Légyszi olvassátok el a tejről, a vízről, a margarinról, a szójáról és a kóláról írtakat.

Lesz még tovább is... Fiatalka még a topik...


Üdv

Jardina
 
 


Tejbemami,
Én nem szoktam dunsztolni, viszont Anyukám igen, hozzátennék még néhány dolgot az emlékeimből.
Fontos, hogy az üvegeket még hidegen kell beletenni, hideg vízbe, és aztán alágyújtani, hogy fokozatosan melegedjenek. Anyukám addig dunsztolja, amíg az üvegek belsejében (értelemszerűen befőttre gondolok) is bugyognak a buborékok. És ha jól emlékszem, ő az üvegek tetejáre is szokott nedves konyharuhát tenni, hogy miért, azt nem tudom. Talán hogy ne legyen akkora hőmérsékletkülönbség a külső meg a belső között?

A lekvárokat csak szárazdunsztban szokta dunsztolni, azt gondolom ismered.

Eszter
 
 


Tejbemami,
Én nem szoktam dunsztolni, viszont Anyukám igen, hozzátennék még néhány dolgot az emlékeimből.
Fontos, hogy az üvegeket még hidegen kell beletenni, hideg vízbe, és aztán alágyújtani, hogy fokozatosan melegedjenek (ill értelemszerűen az üvegeket olyan hőmérsékkletű vízben kezdeni dunsztolni, kb amilyen a belső folyadék hőmérséklete, ha előzőleg meleg szirupot tett bele lének, akkor mehetnek meleg vízbe). Anyukám addig dunsztolja, amíg az üvegek belsejében (értelemszerűen befőttre gondolok) is bugyognak a buborékok. És ha jól emlékszem, ő az üvegek tetejére is szokott nedves konyharuhát tenni, hogy miért, azt nem tudom. Talán hogy ne legyen akkora hőmérsékletkülönbség a külső meg a belső között?

A lekvárokat csak szárazdunsztban szokta dunsztolni, azt gondolom ismered.

Eszter
 
 


na nem tudom miért ment el kétszer, bocs

Eszter
 
 


Na, a reménytelen kezdő megint összezavarodott. Akkor most mire kell a vizes dunszt és mire a száraz? Befőttnek a vizes forralós, lekvárnak a száraz? És milyen a száraz? Azt sem tudom :oops:

Befőttnél miért kell újra forrnia? Már egyszer a forró befőttet töltötte az ember a steril üvegbe, nem? :roll:

Érdekelne a véleményetek a belinkelt TEJ témával kapcsolatban. Mert tényleg nem tudom, mit lehet még enni, ha se tejet, se kenyeret, se húst, se tojást, se szóját, se cukrot, se sót, ..... Főleg télen! Hüvelyesek és magvak? Ez tényleg kész őrület. :evil:

Érdekes tapasztalat a biopiacról. Akartam venni valami felvágottat, és kérdeztem, hogy ugye ezekben nincs nitrites só. Erre azt mondta az eladó, hogy de, természetesen van, minden feldolgozott hústermékben van, mégha nincs is az összetevők között feltüntetve (!). Nyugodjak bele, hogy bio-nál is megengedett, és enélkül akár mérgező is lehet a hústermék, úgyhogy ne is vegyek olyat, amibe nincs. Én meg kész voltam, mert úgy tudom, hogy a nitrites só is rákkeltő, - a Na glutamáttal és a tartósítószerrel karöltve -, ami ugye minden bolti felvágottban benne van.

Felvágott témához még egy kérdés. Sütöttem egyben pulykamellet, (5 napig érleltem fűszeres olajban, szalonnával beborítva sütöttem), isteni jó lett, hidegen vékonyan szeletelhető, jobb, mint bármelyik bolti darálmány. De: fogalmam sincs, vajon hány napig fogyasztható. Szerintetek?

Másik csalódás bio téren: egy biobolt vezető mondta nekem, hogy nehogy már elhiggyem, hogy a MOM piacon mindenki tisztességes. És mondott pár eladót, aki a tuti, a többiről meg inkább semmit. Már mástól is hallottam, hogy a Biokontroll csak a számlákat ellenőrzi, és a gazdaboltban sokan csak a számlát iratják az öko vegyszerekről, de a "hagyományosat" viszik és használják. Ti mit tudtok erről? Hogyan ellenőriz ténylegesen a Biokontroll? Én azt hittem, hogy a termékeket vizsgálják be, hogy mennyi pl. a nitrát tartalmuk. Egyátalán, kiben bízhatok meg? Lehet, hogy kiadom a háromszoros árat a "bio" termékért és közben vegyszerezett ételt eszünk? El vagyok keseredve.

Bocs, hosszú voltam, de várom a válaszokat.

Szép Napot!

Tejbemami
 


Tejbemami!
Forró befőttről nem tudok beszámolni, mert mi hidegen tesszük hideg üvegbe (jó, mondjuk használunk tartósítószert :oops: ), és ezután jön a dunszt. Gondolom ahány ház annyi szokás, biztos ezt is lehet máshogy is csinálni ;)

Lekvárnál van az, hogy a még forró lekvárt melegített üvegbe teszed (hideg üveg szét is durranna a forró l-tól), és ezután egy kabátokkal, ruhákkal kibélelt hatalmas kosárba tesszük az üvegeket, és a tetejét is jól bebugyoláljuk.
Mi így szoktuk :D

Andi
 
 


Sziasztok, kaptam egy óriási csokor levendulát, nagyon szeretem az illatát egyébként.
Mit és hogyan lehet csinálni vele?

Kati


Bocs, ezt a környezettudatosba szántam :oops: .

Kati


Ide is jó lesz, mert a levendulás keksz nagyon fini. Majd beírom. Meg esti teákba is jó :)

KépKép
KépKép
 
 


Akkor én is itt válaszolok :D

Mire használható a levendulavirág? http://www.edenkert.hu/cikkek/konyhaker ... levendula/

És két recept:
1 Levendulás málnasaláta
http://www.origo.hu/noilapozo/receptek/ ... dulas.html

2 Levendulás csokoládémousse
http://www.desszert.eu/levendulas_csokolademousse

Andi
 
 


Hú, nem is gondoltam, hogy enni is lehet. :lol: De jó.

Kati


Eszter: Levendulás keksz??? Hát. ez csúcs! :)

Ebéd:
Tegap: http://rongybabakonyha.blogspot.com/200 ... uiche.html
Nagyon finom! :)

Ma: héjában sült krumpli vajjal és padlizsánkrémmel. Szintén finom! :)

Rájöttem, hogy mostanában még a korábbinál is ritkábban csinálok leveseket. Sokszor nincs is ötletem, meg szeretném elkerülni a rántást (egyrészt nem tudok jót csinálni, meg amúgy se akarom tovább növelni a kilóimat :roll: )
Szóval ha vannak jó kis rántásmentes levesreceptjeitek, szívesen venném!

KépKép
 
 


Livus!
Gyümölcsleves - úgyis egyre többféle gyümi terem már, gyors, egyszerű, finom - főleg hidegen a nyári melegben ;)

Krémlevesek szintén ;)

Andi
 
 


Lívi, ez a quiche remek ötlet!
Az apja elvitte magával a gyereket, gyorsan megyek is bevásárolni hozzá némi zöldet, ez lesz a holnapi ebédünk!
Aztán majd jövök beszámolni. Arról is, hogy hogyan sikerült, meg arról is, hogy milyen volt a fogadtatása :)

Andi
 
 


Tejbemami: kérném szépen a szuperfini sült mell receptjét! :)

Andi: gyümileves... izé...abban sem vagyok nagy ász :oops: Te szoktál bele tejfölt tenni? Mert én a múltkor is tök finom meggylevest csináltam, aztán beletettem a tejfölt, és ahogy szokott: kicsapódott (vagy valami ilyesmi :roll: ). És hiába volt fini, levont az élvezeti értékéből, hogy szemcsés volt benne a tejföl... :(

Krémleves, oké. De milyen? szoktam zellert, brokkolit, télen sütőtököt. Ma találtam egy borsót is. De még mit???

KépKép
 
 


Livus!
Gyümilevesbe sose teszek tejfölt (meg nálunk senki se a családból).

Krémleves: pl sajt, póré, gomba (én utálom a gombát, de ha Te szereted ;) ), sárgadinnye.

Vagy zöldség levest: úgy mintha húslevest főznél - de én néha kihagyom a húst - mindenféle zöldséget bele, pici tészta, fűszerek, azt jóvan 8)

Andi
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet: