Új privát üzeneted érkezett!

Kiváncsi lennék ki mit gondol a mostanában sokat emlegetett sópipáról. Mit hallott róla, mit tapasztalt már. Valóban annyi mindenben segít, mint ahogy azt mondják/írják?
Most találtam rá a honlapjukra: www.sopipa.hu

Várom a véleményeiteket, tapasztalataitokat.
titati
 
 


Szia Titati!

Nekünk van sópipánk, és bár Bori még nem tudja egész pontosan úgy használni, ahogy kellene, azért én úgy látom, használ neki. Tavaly szeptembertől idén májusig szinte állandóan beteg volt, május elején ki is vették a manduláját. Utána nyár közepén vettük meg a sópipát. Elkezdtük használni, és bár a műtét után még mindig elég rendesen folyt az orra (penészes a kégli), kb. 2-3 hét alatt ez teljesen megszűnt. Azóta kétszer volt beteg: egyszer beesett a szökőkút vizébe, és nyelt belőle egy jó adagot, amitől elkapott valami jó kis vírust, majd most, szeptember elején ettől a frankó időjárás változástól is elkapott valami vírust. Az első vírust két nap alatt legyőzte, a másodikat kb. 3-4 nap alatt. Persze biztos meg is erősödött az immunrendszere, de azt tapasztaltam, hogy a váladék is könnyebben ürült az orrából, kevesebbet köhögött. Szóval, szerintem nyerő. És bár egy összegben elég húzós az a majd 10 ezer forint, 5 évre lebontva viszont már csak évi 2000, ami nem olyan sok.

Most ott tartok, hogy azon gondolkodom, beruházunk egy felnőtteknek valóba is. Végül is előttünk a tél, a gyerek meg az oviból tuti hoz még haza néhány finomságot, ami rendre ki fog dönteni minket is, nem árt egy kis segítség.

Üdv:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


Szia Dia!
Nálunk a lányom egészsége nagyon hasonlóan alakult, mint Borié.
Bori lányod mennyi idős? Az enyém 3 és fél, és (sajnos) nagyon megtanulta, hogy kell a száján keresztül mélyen belélegezni a gyógyszert. Két éves kora óta, kisebb nagyobb rendszerességgel pumpát kellett használnia, mert asztmatikus hörghurutra hajlamos. Tavaly télen mondhatni folyamatosan beteg volt, nem tudott kilábalmni belőle. Aztán tavasszal az ő manduláját is kivették, utána még egy hónapig folyt az orra, és azóta semmi gyógyszert nem kellett neki adni. Mintha soha se lett volna beteg. Kép Most a vírusos időszak alatt is csak egy kis orrfolyása, és köhögése volt, tehát a vírus elekerülte. Sajnos kicsit újra hörögni kezdett. És ezért gondoltam hogy esetleg akkor a pumpás gyógyszer helyette kipróbálnánk, hátha... Csak előbb szeretnék meghallgatni tapasztalatokat.
Én tegnap egy patikában érdeklődtem az áráról, és 8500-at mondtak. Kép
Ez valóban megérheti, ha a gyógyszerek használatát meg lehet vele előzni.

Továbbra is várom a véleényeket, tapasztalatokat.

Bea
titati
 
 

 
 

Sziasztok!

Mi kb. két hete kaptunk anyukámtól egy sópipát, neki is ajánlották, még csak egyszer próbáltuk de még a kisfiam nem igazán tudja jól használni, mert nem megy a szájon beszívom orromon kifújom technika, mindig fordítva akarta csinálni.
A Ti gyerkőceitek mennyi idő alatt és hogyan tanulták meg? Gondolom gyakorlás kérdése is.
8500 Ft nem sok érte mert anyukám akciósan vette 9400ért.
Mennyi idő használat után mutat valami javulást?

Kata
Katalin
 


Szia Titati!

Hát, a gyógyszert kiváltani tuti nem fogja, de biztos, hogy valamennyit enyhíteni fog. Amúgy vannak sóbarlangok, kifejezetten asztmásoknak, dokinál érdeklődj felőle, az tényleg szuper. Az unokaöcsém is asztmás volt, de a sóbarlang betett a betegségnek. A sópipában is ilyen kristályok vannak, de a barlang tuti, hogy többet használ.
Bori amúgy szintén 3,5 éves lesz lassan. Szerencsére asztmája nincs, csak egy vírusos torokgyuszi ráment a mandulájára, a dokinéni meg hat hétig szinte semmit nem csinált vele, így aztán a hatodik hét végére már krónikus mandulagyulladása volt. Aztán jött a tél, és szépen elkezdődött a hajcihő. Vagy saját magát fertőzte felül, vagy mástól kapott el valamit, mindenesetre egyfolytában vacakul volt. És ha begyulladt a mandulája, akkor enni sem evett... Szerencsére ez már a múlté.Kép Remélem, ez a tél már nyugodtabban fog telni.
A 8500 nagyon barátian hangzik. Hol kapni ennyiért?

Kata!

Borival előtte gyakoroltunk úgy, hogy megmutattam neki pipa nélkül, hogy vegye a levegőt. Aztán mondtam neki, hogy most csinálja ő, és amikor nagy levegőt vett, az orra elé tettem a kezem, hogy arra fújja rá. Aztán amikor már pipával próbálkoztunk, akkor mondtam neki, hogy Fáni ormányát szívja meg, és az orra alá tett ujjamra fújja ki. Na, így úgy-ahogy sikerül, de még mindig nem tökéletes...Kép Azért már alakul. De a napi húsz perc még messze nincs meg. Mondjuk, napi öt perc. De az is valami.Kép
És már azért ennyi idő alatt is tapasztaltam a fentieket. Arra számíts, hogy az első időkben felhozza az összes letapadt váladékot, azaz köhöghet és folyhat az orra.

Puszi:

Dia

[size=12:d15e2bdd2c][color=blue:d15e2bdd2c][b:d15e2bdd2c]Gyerekszoba blog - Neked is volt gyerekszobád?[/b:d15e2bdd2c][/color:d15e2bdd2c][/size:d15e2bdd2c]
dia
Budapest
 
 
 


orvosi szakvelemenybol reszlet.
teljes szakvelemeny olvashato: http://www.sopipa.hu/velemeny.html

A SÓ-PIPA készülék komplementer alkalmazását javaslom,
azzal a kiegészítéssel, hogy megfelelően informatív és etikus alkalmazói leaírással
kerüljön forgalmazásra, amely a felhasználót nem téveszti meg, addig alkalmazott,
hagyományos kezelését nem függeszti fel.
Budapest, 2002. 10. 08.
Dr. Hegyi Gabriella MD.PhD. főorvos
Névtelen
 


Sziasztok!

Ez a régi téma nekem most aktuális, hátha benéz ide valaki, aki segíteni tud.

A fiamnak, aki pár éve már sajnos szenved nyaranta az allergiától egy hete vettem sópipát. Pár napos használat után kétszer is eleredt az orra vére. Sajnos ez nála korábban gyakrabban előfordult, de kezelésre mostanában már csak nagyon ritkán. A kérdésem az lenne, hogy ez véletlen egybeesés, vagy esetleg van a sópipának az orr ereit gyengítő hatása?

Nagyon megköszönném, ha az akár pozitív, akár negatív tapasztalatotokat leírnátok ez ügyben a sópipáról. Esetleg azt, hogy hosszú használat során milyen volt az eredmény.
vedres
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?