Bea,
Õszintén sajnálom, hogy ilyen nagy tragédia ért.
Azonban úgy gondolom, minthogy le is írtad, hogy ez nem befolyásolta a hited kérdését. Hiszen azelőtt is elutasítottad a vallást, és minden bizonnyal az sem változtatott volna a dolgon, ha a kislányod életben marad. Inkább csak dühösebb vagy arra, aki hisz, mint annakelőtte, nem?
Először is a hitre bizonyítékot követelni oktalan. Ha bizonyosságot szolgáltathatna neked akárki, már nem hitről beszélnénk, igaz? Hogy van gravitáció, azt be lehet bizonyítani, leesik a cucc, mindenki látja. Na de nem is mondja senki: hiszek a gravitációban, csak azt: tudom, hogy leesik a tárgy, mert van gravitáció. Nem lenne nagy vicc hinni abban, amit tudunk, látunk. Ez az egyik, ami eszembe jutott.
A másik (rengeteg kérdést tettél-tettetek föl, mindegyikre válaszolni még én sem érek rá :-))) ), amit Isten mindenhatóságáról írtál, meg hogy hogy engedhet meg ezt meg amazt, hogy nem véd meg mindenkit. A világ sötét és világos, élet és halál váltakozása, jó és gonosz küzdelme. Ez így volt mindig és így is lesz. Tudom, hogy nem szereted a Bibliát, de mivel itt mindenki előhozakodik vele, azért itt is meg kell jegyeznem, hogy a Bibliában is szerepel, már a paradicsomi jelenetnél, hogy a gonosz megjelenik kígyó képében és elcsábítja Évát. A sátán, a gonosz, a rossz, nevezd, ahogy akarod, egyidős a Teremtővel, kettejük küzdelme pedig behatárolja a mi életünket is. Mondok egy hasonlatot. Vannak a betegségek. Az ember immunrendszere arra lenne hivatott, hogy már eleve be se engedje a kórokozókat, és ha már bejöttek, akkor küzdje le a bajt mielőbb. Néha ez nem sikerül. Néha a beteg meghal, hiába tett meg az immunrendszere minden erőfeszítést. Ettől azonban még nem jelenthetjük ki, hogy nincs immunrendszer - van, csak néha erősebb a kórokozó, valamint az egész szervezet gyengébb annál, mintsem hogy leküzdje a bajt.
Aki nem hisz, a világ minden kínját, baját, az összes rosszat felsorakoztatja érvként arra, hogy isten nincs is. Ugyanezzel az erővel azt is mondhatná: meghalt a szomszédom tüdőgyulladásban, nincs is immunitás a világon! Vagy - most olvastam cak a legutóbbidat - azt is mondhatnád, hogy már csak azért sincsen imunrendszer, mert vannak rossz orvosok, akik hálapénzt fogadnak el, tetejébe félrekezelik a beteget és még téged is hülyének néznek.
Egy ideje - bár erre ritkán érek rá - feljegyzem magamnak a gondolataimat. Még jóval azelőtt, hogy megjelentél volna itt, a következőket írtam: "... Istenhit, istenkép azért kell, mert mi mindannyian gyarlók és esendők vagyunk, de szívünk mélyén mind vágyunk a jóra és a vígasztalásra. De kitől kaphatnánk biztosan meg e kettőt? Vajon egy másik, hozzánk hasonló gyarlótól? Akinek épp akkor fáj a foga, amikor nekünk lázas a gyerekünk? Akit épp akkor rúgtak ki a munkahelyéről, amikor minket elhagyott a férjünk? Vagy önmagunktól? Aki arra se képes, hogy megtartóztassa önmagát, ha elhízott? De még akkor se, amikor gyomorrontása van?..."
Az a baj, Bea, hogy az ember gyenge. Illetve nem baj, hanem ez az adottsága. Gyenge, támaszra szorul. Ezért vannak barátai, kedvesei, sőt, sokan még a gyerekeiket is arra használják, hogy támaszuk legyen mind testi, mind lelki értelemben. Csakhogy - éppen, mert minden ember gyenge - a barátságok törékenyek, a szerlemket megingathatja egy igéző szempár, a gyerekek meg törvényszerűen a maguk útját járják. És az ember pont akkor marad magára, amikor a legnagyobb szüksége lenne valakire, akitől, akiből erőt meríthet.
Persze nem mondom, hogy csak ezért kell a hit, de nagyrészt ezért szerintem. Megtartó ereje van. Közösséget megtartó ereje is többek között. Meg hát mondj jobbat! Mondj olyan emberi szervezetet, szerveződést, amely ennyi megpróbáltatáson túl is évezredekig erős maradt? Sőt, újjá tud születni? És: betölti a támaszt adó, vigaszt nyújtó funkciót is. Nem hiszem, hogy nagyon tudsz ilyet, hacsak nem másik vallást, de akkor már megint ugyanarról beszülünk.
Az, hogy vannak rossz orvosok, abszolút mellékes, ha az embernek van működő immunrendszere. Ha nem tesz a működése ellen. Ha nem segíti a kórokozókat abban, hogy kifejthessék áldatlan hatásukat. Csak fel kell ismerni a sarlatánokat és elkerülni.
Nem tudom, érthető volt-e, mire akarok kilyukadni, remélem igen.
![Kép](http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/clipart/happy.gif)