Új privát üzeneted érkezett!

Kriszta!

Ezt mondta az orvos. Hogy ott elhalnak a szövetek, ezért záródik ki.
De húzzuk be, hátha lemegy és akkor megcáfoljuk!

Andi2
andrea (andrea)
 


SZiasztok,

hát én már nagyon unom magamat, úgyhogy elhatároztam, hogy a hat hetes kontroll után elkezdem a hasam és a comb, fenék rendszeres tornáztatását. Ha nem is fogyok- fogyózni ugye a szopi miatt nem lehet - legalább ne legyek petyhüdt.. Majd beszámolok az eredményről!
Továbbra sem értem ezt, hogy elhalnak a szövetek, azt hiszem megkérdezem egy sebész ismerősőmet erről.
EGyébként már a szülést követően hordtam hasszorítót - a férjem vette nekem a Chicco-ban, spéci kismama 7(!) ezerért - de szerintem csak arra volt jó, hogy gyorsabban elértem a mai állapotot, ami még messze nem tökééletes, kb. az 5. napra.
Azóta már semmit ne mhasznál, akármilyen szorosra teszem, úgyhogy már nem is hordom, mert elég kényelmetlen.
Sziasztok: Kriszta
Kriszta
 


Sziasztok!

Van egy ismerõsöm, írtó vékony volt mindig. Az elsõ babája császárral jött, én utána láttam, ugyanolyan vékony volt, mint valaha. Szóval nincs törvényszerû pocak! (ja, és ez a lány a másodikat normál szülte. Van harmadik is, de azt nem tudom, hogy jött.)

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 

 
 

Sziasztok!

Nemcsak az a bajom, hogy háj van a hasamon, hanem lötyög is! Kinyúlt a bőr. Diétáztam, tornáztam, nem igazán használt, csak jobban lötyög a (viszonylag) kevesebb zsír.

Fura ötlet, nem felelek érte:
Egy ismerősöm szaunázik, gumiövvel a hasán. Amikor már nem bírja, leveszi, és ömlik alóla a víz. Szerinte használ, csak félek kipróbálni, hogy mi lesz a bőrömmel, nem ég meg?

Saját tipp:
Gumiövvel tornázni szerintem hatékonyabb, legalábbis jól beizzadok alatta, és a bőrt is kicsit összehúzza. De lehet, hogy csak bebeszéltem magamnak.

A hasbehúzást megszokni én sem tudtam, bár levegőt tudok úgy is venni. Mellkasba, csak hülyén néz ki. Ja, a vállakat nem szabad rángatni hozzá! Csak szépen, lehúzott deltákkal, táguljon az a bordakosár!
Próbáljátok meg a kétféle légzést, a hasit és a mellkasit külön-külön gyakorolni, én csak az utóbbival tudom a hasamat behúzva tartani - legalább negyed óráig, aztán elfelejtem.
A TV Shop hirdet(ett) pont erre a célra egy szerkentyűt, amit övszerűen a derékon kell hordani, s ha kiengeded a hasadat, jelez a masina. Használta már valaki?

A löttyedt bőrre van-e ötletetek?

Sziasztok:

Zsuzsa
Névtelen
 


Sziasztok! Én megvettem a hasfogyasztó övet, amit a TV-ben reklámoztak. Szerintem tényleg hatásos, ha vki szinte egész nap hordja. A hatása abból áll, hogy ne felejtsd el behúzni a hasadat, mert ha elfelejted, diszkréten berregni kezd. Így végig meg kell feszítened a hasfaladat, ha nem akarod a berregést hallgatni.
Névtelen
 


Sziasztok!
Én is megvettem, és nekem is bevált.(Én a tv shopból vettem 10ezerért,de most láttam a tavaszi OTTO katalógusban 1200-ezerkétszáz-ért...kicsit ideges lettem...)
Eszter
 
 


Szerintem a TV shop arra való, hogy a lejjebb található, teljesen hasznavehetetlen dolgok topic tárgyait, délelõtt Tv-t szugerálóknak, anyukák, nyugdíjasok, teljesen felesleges, méregdrága dolgokat áruljanak, amire ha mindenképpen vágysz, a sarki sportboltban megkaphatsz, a töredékéért. Sajna, semmi sem csinál helyettünk semmit. Szerintem a Csíízben adott paródia tökéletesen adja ennek lényegét.
Van egy jó topic alant, fogyás jelszóval. A has fesztelensége ott kezdõdik, hogy nem hasizmozunk évekig, ugye sok nõnek nem jut eszébe, hogy legyen rendes hasizma, elég, ha a kg, rendben van. A szülések után ugye meg vannak a gondok...A tesóm meg sem mozdult komolyabban 30 éves koráig, aztán két szülés, + 25,+32 kig. Lefogyott, a súly ok. de rájött, torna nélkül nem lesz igazán soha normális a hasa, a bõre. Most 36, de jobban néz ki, mint 18 éves korában fizikailag. Bármit felvehet, bikinit is. 58 kg, 172 cm. És nem zsíros, lötyi. Ha a fiúktól tud, akkor hetente 2-3 alkalommal elmegy tornázni 1-1 órát, ha nem ootthon csinálja egyedül, este, éjjel.
Van egy hasizom program, hasprés gyakorlatokból áll, az alap kb. 15 perc naponta, és eredményes. Ha a levegõvételt megtanulod, nem lesz gond a hasbehúzással. Ja, egy fillérbe sem kerül.
Zsomimamma
zsomimama (zsomimama)
 


Zsomimamma!
Engem erdekelne ez a haspres program!Ha neked megvan,es idod engedi elkuldened nekem?
Elore is koszi
khlwg@hotmail.com
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Sziasztok!
Hat igen. En csak 50 kg vagyok a 165 cm-hez, na de a pocak... A hasbehuzas az nalam is csak addig mukodik, amig koncentralok, es estenkent en is szoktam hasizmozni, bar hajlamos vagyok a kihagyasra. Ez a haspres engem is erdekelne. kom@savaria.hu
Moni
Moni
 


Hasprés dolog engem is nagyon érdekelne.

Elõre is köszi!

szneandi@freemail.hu

Andi2
andrea (andrea)
 


9 hónapja szültem, és olyan lapos a hasam mint még soha, viszont a bõr csak úgy lóg rajta. A szülészorvosom annakidején azt mondta tornázzam le. Persze én lusta disznó vagyok, hisz meg sem próbáltam, de vajon lenne értalme?
Ancsi
 


Hát legyen!
Egyszerûen nem bírom iderakni a fantasztikus pálcikarajzot amit du. rajzoltam.Elküldöm emilben. A használati utastás.
A levegõt orron át vesszük, amikor a talajon van a fejünk, amikor felemelkedünk akkor kifújjuk a levegõt, szájon át, teljesen, eközben lefele préselünk(mint tolófájáskor, csak most kifújhatod a levegõt). Ez a legfontosabb!!
1)hanyatt fekvés, láb behajlítva a levegõben, alsó lábszár párhuzamos a talajjal.Kezek a tarkón kersztben. Fej, váll lapocka emelkedik, levegõ kifúj, szájon át, teljesen lassan vissza, közben orron át belégzés.
2, u. a. csak a az egyik láb nyújtva a talaj felett 10 cm-re, a másik hajlítva marad, mint 1.-ben.
3. lábtartáscsere
4.Mindkét láb nyújtva a magasban, egyenesen.
5.Láb nyújtva felfelé, nagyterpesben, egyenes láb.
6.mindkét láb a talaj felett 10cm-re nyútva, zárt láb, végig tart, nem tesz le.
7. Egyik láb marad így(6)másk felemel nyújtva, egyenesen magasba.
8. csere
9.Oldalt fordulunk, amelyik ldalunkon fekszünk, láb nyújtva, a másik hajlítva, térdet kicit fel kell húzni, talpat a nyújtott láb elé helyezni. A felsõtest emelkedik,a kaok ugyanúgy vannak mint az elõzõeknél. Ez eleinte elég nehéz, inkább emelkedjünk kicsiket, mintsem lendületbõl csináljuk. Ha van egy szék, bútor, ágy valami, vagy valaki, akkor be lehet a bokákat támasztani, így talán könnyebb.A légzésre végig figyelj, erõkifejtéskor mindig kilégzés van szájon át!
MIndegyikbõl csinálj elõször 10-et,és ne tarts szünetet! nics rá szükség. Lehet emelni a mennyiséget fokozatosan. A 9 éves lányom simán megcsinálja, és büszke, hogy 100 felülést tud megcsinálni. A derék nem dolgozik, így a hát, és a derék nem fáj, nem sérül.
Sok sikert, és izomlázat.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Koszi Zsomimama,en ma este ki is probalom.
Remelem hamarosan eredmennyel is szolgalhatok.(de tuti lenne)Az en ferjem mindig azt mondja a hasamra:"-Ez a kis laza hajreteg." Kép
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Zsomimama

En is megkaphatom a rajzokat hozza? Esetleg ha elkuldod megprobalhatom ide is feltenni, hogy teljes legyen leirasod.
En pocakomra is rafer egy kicsi tornazas.

Napocska
 


Zsomimama!

Tudom, én vagyok a béna, de rajz nélkül ezt nem értem: "láb behajlítva a leveg?ben, alsó lábszár párhuzamos a talajjal"
Leírnád részletesebben, hogy lesz az alja párhuzamos, vagy mely ponton hajlítom?

(tisztára megjön az ember kedve a tornára, hajrá lányok!)

Ildi

Ildi
 
 


Ildi!

Ezt azt jelenti, hogy a lábadat felemeled a levegõbe, és 90 fokban behajlítod térdbõl, így az alsó lábszárad elvileg párhuzamos lesz a talajjal (csak lesz köztük 40 centi...Kép).

Nekem van még egy gyakorlatom, ezt bicskának hívják: ilyenkor szintén az oldaladra fordulsz, a két láb egyenesen kinyújtva egymáson, az alsó kezedet merõlegesen kinyújtod a törzsed elé, a másikat tarkóra. Utána egyszerre emeled a felsõtestedet és a lábaidat. Lehetõleg maradjon egyenes a test vonala. Eleinte irtó nehéz, de késõbb simán belejössz, és profin ledolgozza az oldalsó hasi izmokról, és a csípõrõl, meg arról a fránya kis hátrafelé nyúló zsírpárnáról a fenék vonalában. Jó tornázást.

Puszi:

Dia
Dia
 


Sziasztok!
Ildi
szivesen elküldeném a rajzot,de elküldtem Napocskának, mert nek megtaláltam a profilján a címét, és lehet, hogy õ közkinccsé teszi a pálcika emberkémet. Egyébként a lábtartást többféle módon lehet változtatni, ezek az alapok.
Amit Dia írt , az is nagyon szuper. Derékra, csípõ felsõ részére jó még a jó öreg söprûnyél,(jó a lecsavarozható felmosó nyél is), Kisterpeszállás, nyél a vállakon, megfogjuk, és forgásjobbra balra, felváltva. Arra kell figyelni, hogy próbáljunk meg nem mozogni deréktól lefele, csak a derekunk dolgozzon.
Izomlázárt felelõséget nem vállalok. Bár a mondás azt tartja, az izomláz közvetlen bizonyíték, hogy ott igenis van izom is!
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Kép

Probalkozok kozkincse tenni , remelem sikerrel jarok.

NApocska
 


Köszi Zsomimama!

Holnap, azaz még ma elkezdem!

Rám fér!

Andi2
andrea (andrea)
 


Szuper, köszönöm!!

Ildi

Ildi
 
 


Mizújs lányok, hogy állnak(lapulnak) a pockok?
Szofi felmentve.(csak vicc, és irigykedés)
zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Szia Zsomimama!
En jelentem olyan izomlazam van ket nap utan,hogy ma alig tudtam megmozdulni amikor elkezdtem a hasazast,de azert jo erzes.Kép
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Nekem az a bajom, hogy van egy csík kb. félúton a köldök és a szeméremcsont között és a csíktól felfelé kissé lóg, akkor is, ha behúzom. Tornázom rendesen, de ezzel nem tudok mit csinálni. Van erre valami gyakorlat v. egyéb praktika?
Hálás lennék érte!
Nan
 


császáros voltál, Nan ?kriszta
Névtelen
 


Én még szülni akarok. A barátnõm táncosnõ volt és azt mondta neki a doki hogy ilyen hasizommal nem lehet szülni. De azért nem lett császáros. Biztos nem jelen problémát?
Dvera
 
 


Kedves Vera!
NEM!
Nem probléma, max, szülés után hamarabb rendbejön a hasa, mert könnybben visszarendezõdik némi torna hatására.
Kimondottan "kockás" hasizmom volt, a harmadik hónapban hagytam abba a konditermet, de otthon tornáztam tovább, kismamatornát. Lehet szülni, ilyen hassal. A szülés belsõ folyamat, nem befolyásolja a hasizom a nehézségét. Csak gondolj bele, hány híres tornász, táncos, fittnes bajnoknõ, bodys, erõemelõ, stb. szül gyereket, és folytatja pályáját.
Viszont a hasizomgyakorlatoknál eltanult, gyakorolt hasi légzésnek szükségét veheted szülésnél.
Most láttam egy világ, és európa bajnok erõemelõ lányt, akinek két gyereke van, a kicsi 10 hónapos, most nyert valmi nagy versenyen, csúcseredményekkel, és hát elég szép hasizma volt.
Na,szóval nem kell mindenkinek agyon hasaznia magát, de azért jobb állapot, ha mi irányítjuk a hasunkat, és nem az minket.
Üdv
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Szia Zsomimama!
Az biztos hogy nekem is a légzés segített "megfogni" a fájdalmat hogy ura tudjak lenni a helyzetnek és ne tudjon rajtam eluralkodni a pánik. Elég keményen tágultam az elsõnél.
Köszi
Vera
 
 


Kedves lányok!

Tudtok valamit az almaecet jótékony hatásáról? Emlékszem hogy régen olvastam valahol róla, úgy rémlik étkezés elõtt kell inni vízzel higítva belõle valamennyit, és zsírégetõ hatása van. Tud valaki pontosabbat? Ma vettem, és szeretném kipróbálni de nem tudom hogyan a leghatásosabb.

Köszönöm: Katus
Katus
 


Szia Katus!
Én ezt találtam az almaecetrõl.
1.A szervezet ásványi elemekkel való ellátásánál: naponta egy vagy több alkalommal, egy-egy pohár vízben oldva két kiskanálnyi mézet és két kiskanálnyi almaecetet meginni.
2.Túlsúly esetén: minden étkezésnél 2 kiskanál almaecetet egy pohár vízbe keverve meginni. Gyorsítja a zsírok elégetését.
3.Krónikus fejfájás, migrén: Minden étkezésnél 2 kiskanál mézet elfogyasztuk és az almaecet gõzét belélegezzük. Lapos edényben azonos mennyiségû almaecetet és vizet össze keverünk, és lassú tûznél felforraljuk. Ennek a gõzét lélegezzük be.
4.Az almaecet fogyasztása megszünteti a fáradékonyságot, szédülést, csökkenti a magas vérnyomást, javítja az emlékezõtehetséget, javítja az étvágyat, és ellenállóvá teszi a szervezetet. A népi gyógyászat javasolja használatát mert igen sok káliumot és mellete még foszfort, klórt, nátriumot, magnéziumot, kalciumot, ként, vasat, fluort, sziliciumot és számos nyomelemet tartalmaz.

Találtam egy otthon készíthetõ almaecet receptet is. Kicsit hosszú így nem írom ide le. Ha téged, vagy esetleg más valakit érdekel:
bedotamas@axelero.hu

Prü
prü (prü)
 


6 honapja szültem és még mindig nagyon hájas vagyok, nagy a hasam , fenekem, pedig naponta 2-3 orát sétálok, és este pedig hasizom gyakorlattal fárasztom magam. Már lassan elvesztem a reményemet, hoyg valaha még lapos lesz a hasam, vagy visszanyerem a régi formám. Föleg amikor látom a kismamákat akik már ennyi idössen teljesen csinosak. Még szoptatok, de van aki azt mondta, hoyg a szoptatás a legjobb fogyokura, van aki, meg azt, hoyg ha befejezem a szoptatást, akkor indulnak meg a kilok. Nem tudom ki akart csak vigasztalni....... Van valaki hasonlo cipöben?
 
 


Szia Kenci!
Én is azt hittem hogy majd a szoptatás alatt lemennek a kilók,de nem úgy jött össze.Kép Szerintem ez alkati dolog.
Nekem azt mondták többen,hogy ahogy befejezem a szoptatást,le fogok fogyni.Pedig tényleg nem eszem már sokat.Úgyhogy nyugodj meg,nem vagy egyedül ezzelKép
Legalább megadhatjuk a legjobbat a legnagyobb kincsünknekKép
Aztán ha már nem szoptatunk,újra jöhet a fogyásKépKépKép
Pusza,Mariann
zmariann
 


Köszi Mariann, de olyan rossz látni, a sovi, már hastalan kismamákat, akiknek már hasunk sincs, pedig szoptatnak is, és fiataalbb a babájuk is. Néha egészen jo kedvü vagyok, aztán ujara rámtör a depi, mikor, hogy.........
 
 


Ismerõs az érzés,de túl kell lenni rajta!
Te láttál ilyen hasat ruha nélkül is?Mert én láttam,és azt gondolom,inkább legyen egy kis hurka,mint olyan lapos has.
Ez van,ezt kell szeretni,lesz ez még így se...Kép
Tornázni kellene,de nálunk a szabadidõ nagyon kevés.
Én ilyenkor mindig ránézek a kicsifiamra,és nem kétséges:megérte!
Majd lemegy a felesleg,nem szabad mindig ezen rágódni.(mondom én)
Na mennem kell,fel a fejjel!
Majd kitalálunk valamit!
Pusza,Mariann
zmariann
 


Sziasztok lányok!
Sajna a has a "lemenéstõl" nem lesz lapos, hasizom hiányában nem mûködik. Megtaláltam az õsidõkbõl származó alapmûvet a hasprésgyakorlatokból. Ha mindegyikbõl csak 1x10-et megcsinálsz, az 10 percbe belefér, mert 10 féle van, és közbe van idõ pihenni kb. 30 mp a gyakorlatok között. Ennyi idõ mindennap van, akármikor, akárkinek, tv alatt, játék közben gyerekkel otthon, vagy simán este ájulás elõtt. eredmény pár hét után látványos és tényleg van.
Fel a fejjel, be a hassal. A rajz a lényeg a szöveg nem annyira, nme is olvasható, de néhány oldallal feljebb már írtam róla.Nekem a harmadik után elég sok feleslegem volt, de most már nagyon kevés van, és ezt a heti 3-4 szeri tornának, mozgásnak köszönhetem.
Kép
Képlapos

Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Talán ez kisebbKép
Képlaposabb
zsomimama (zsomimama)
 


Szia Zsomimama!
El is mentettem magamnak,holnaptól kipróbálom.
Aztán nyáron vagy kimegyek a strandra,vagy apa viszi fürdeni a babucimKép
zmariann
 


A barátném megkötõs fürdõruhát akar a nyárra... Nyakban, és bokánál köthetõt..
Na, azért ha kimész a strandra, és elégedetlen vagy, akkor van néhány trükk, strandkendõk, stranszoknyák stb. Meg aztán nem csak a modellek járnak a gyerekmedencéhez.
KEllemes tornázgatást.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok! Nekem csodálatosan mûködik a Callanetics torna. eddig négy alkalommal csináltam végig az egy órás programot, és a hasamból, fitos kis poci lett. 6 cm ment le. És nem koplalok. Mindösszel mértékkel eszek, fõleg egészséges ételeket. Most még lelkesebben folytatom, mert van reményem, hogy a strandon normálisan nézzek ki. A feneket is alakítja, és a lovaglónadrágból már most látványosan hiányzik. Kép Tornára fel, lányok!
Liesel
Liesel
 


Sziasztok!

Azt a haserõsítõ tornát, amit Zsomimama közzétett én is csináltam már és nagyon szupi, minden hasizmot megdolgoztat, mivel mindíg más lábtartást kell alkalmazni!!! De én elõtte mindíg futottam egy kicsit, mert szerintem semmilyen fogyókúra nem olyan hatásos, mint a futás (pedig úúúútálok futni) és ha már nincs zsírpárna a hason akkor lehet erõsíteni! Hatásos testedzést kívánok mindenkinek! Kép

Üdv: Vica
 
 


Tegnap kaptam a barátnömtöl, aki egy egy éves csajszinak az ancija, egy ilyen hashuzigálo gépet, (amit a tvshopban reklámoztak) neki bevált, de még én nem probáltam ki, ma fogom. ÉN is elmentettem a tornát, ki fogom probálni. Én is tornáztam, de 2 hete kicsit eltunyultam, mert nem láttam a hatást.
Több kismama azzal vigasztalt, hogy 6 honapos kora után elindulnak a kilok lefelé. Hát 2 kilo, edig, de ez még édes kevés. Igyekszem idöt szakitani a tornára, ha azt mondjátok, hogy használ. Amugy ténleg nyugodt és szép fiacskám van, csak mégsem érzem magam jol a sajnálkozo tekintetek elött, pláne ha valaki még szová is teszi, meg tudnám tépni.
Oké ténleg sokat foglalkozok ezzel, de ez a társalgo ezért van nem?
 
 


És mit szóltok ahhoz, hogy a kórházból kijõve 2 hetesen elkezdtem tornázni, hasizom és egy kicsit minden más is - és híztam 3 kilót ami stabilan áll egyenlõre (tudom, az izom nehezebb, mint a zsír), és szerintem még a hasam is nagyobb lett (de kisebb biztosan nem). A zsír alatt ugyan érzem a hasizmomat, de semmi más... Ettõl aztán minden kedvem elmegy idõnként, de azért hõsiesen folytatom. A gyerkõc holnap lesz 2 hónapos - van remény?
A rajzot én is elmentettem, de ez a cselekedet önmagában sajnos még nem használ Kép
Enõki
 
 


Hát óvatosnak kéne azért lenni, inkább csak izometriás gyakorlatokat lehet végezni a szülést követõ pár hétben. Ez azt jelenti, hogy pl. hanyatt fekve behúzod a hasad, tartod, és visszaengeded. Ezt ismételgeted, és ezt lehet ragozni, állva, ülve, stb.
A torna 100% nem hizlal, kizárólag amit elfogyasztunk. A szoptatás alatt nem érdemes drasztikusan fogyózni, a tej elapadhat, semmi sem ér meg annyit, hogy ne táplálhassuk mi magunk a babánkat.Szóval egészséges táplálkozás, nem kell feleslegesen többezer kalóriát bevinni, mert a szoptatás nem indokolja, az kb. 500 kalória naponta. Ha csak az esetleges édességet, és a cukrozott italokat elhagyjuk, már eredményes lehet. A Fogyáshoz szükséges az aerob tevékenység, ami ebbõl ekkor kivitelezhetõ, az a kocogás, vagy a nagy séták a babával.
Meg a türelem.
azért sem érdemes drasztikusan nekiesni a gyakorlatoknak korán, mert idõ kell, hogy a hasfal a méhhel együtt visszahúzódjon, a normál helyére. Ha a még kitágult hasfalat kínozzuk, az ellenkezõjét is lérhetjük, mert kitágult állapotában az erõsítés hatására nehezebben "megy össze".
A súlyváltozásnak oka lehet a tejtermelés, a vizvisszatartás, de az nem zsír. A szoptatás végeztével 1-2 kg csökken a súly is.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

Én is a callaneticset csinálom és nagyon meg vagyok vele elégedve. Érdemes megtanulni és kitartani (akármilyen megerõltetõ is).
A tv-shopos hasizomerõsitõvel vigyázzatok, hátfájást okoz. Legalábbis nekem. A callanetics viszont direkt kiméli a hátat, derékfájósoknak is ajánlott.
Tényleg látszik az eredmény pár alkalom után.

Jó tornázást és erõsödést! Kép
 
 


Sziasztok!
Kedves Helga!
Hogyan lehet a calleneticset megtanulni? Én nem tudok a pici mellett csoportos tornára eljárni. Itthon is csinálhatom, ugye? Van róla könyv, vagy videokazetta amit meg lehet vásárolni?

Kitartást kívánok minden fogyózónak, nyakunkban a nyár!

Katus
Katus
 


Bocs, hogy beleírok, bár nem vagyok Helga!
A könyv címe:Callanetics, a második rész a Super Callanetics, a szerzõ: CALLAN PINCKNEY és a Magyar Könyvklub adta ki.Én sima könyvesboltban vettem anno, de ezt évek óta lehet kapni, nagy A/4 formátumú könyv, a kezdõ kék, a folytatás zöld.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok! Én is a könyv alapján csinálom, meg egy ismerõsöm meg is mutatta. Viszont érdekelne, hogy látott-e valaki callanetics tornát video kazettán, üzletben. Amerikában már több kazetta jelent meg, olyan is, ami célirányosan egy-egy testrészre van összeállítva.
Liesel
Liesel
 


Szia Liesel!
Létezik ilyen, Tesco és Auchan video-részlegében is találkoztam vele.

Borcsa
KépKépKép
 
 


Minden videokazettát árusító áruházban van, többféle is. Nekem is van egy, kb. 30 perces.
ZSomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Most kaptunk Posta Click-Pakkot, abban 4 féle is van:
Callentics Alap, Szinten tartó, Szuper, Kombinált. Mindegyik 2450 Ft-ba kerül. A www.posta.hu honlapon keresztül megrendelhetõ.
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
 
 


Bocs, Borcsa, de ugyanez a kékkazetta nekem is meg van, talán a Tescoban vettem?!, de kb. a feléért.Én is megkaptam a Posta "fantasztikus " ajánlatát.
Kép
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

cron