Kedves gg,
remélem, ennyi szomorúság után boldog leszel a segítőkész kolléga oldalán. Örülj Neki, ha együtt boldogok vagytok és boldogultok, próbáld a férjedet elfelejteni, ne törődj vele!
Gratulálok a kitartásodhoz, ahogyan ezt a nehéz időszakot átvészelted. Szükséged lesz rá a továbbiakban is :-)
Ismeretlenül is nagyon sok boldogságot kívánok nektek!
Ancsa (Nita)
Új privát üzeneted érkezett!
Sziasztok!
Velem még nem fordult elő ilyesmi, de a férjem orvos és tudom, hogy nem úgy néz például egy fiatal lányra ha halgatja a tüdejét mint egy orvos. Mert lehet, hogy orvos, de FÉRFI is. És szerintem nem tud úgy nézni, hogy közönbös legyen. Nem nőgyógyász, humán orvos volt, de szerencsére amikor mi megismerkedtünk már nem praktizált, aminek én örülök, mert azt hiszem féltékeny is lettem volna, hisz nemcsak öregasszonyok járnak orvoshoz, hanem néha fiatal lányok is és Ő bizony nem hagyta ki azt a lehetőséget, hogy más szemmel is megnézze a beteget. De szerintem ezzel minden orvos így van, hisz emberek Ők is nem gépek akik nem éreznek.
Üdv. Tika
Velem még nem fordult elő ilyesmi, de a férjem orvos és tudom, hogy nem úgy néz például egy fiatal lányra ha halgatja a tüdejét mint egy orvos. Mert lehet, hogy orvos, de FÉRFI is. És szerintem nem tud úgy nézni, hogy közönbös legyen. Nem nőgyógyász, humán orvos volt, de szerencsére amikor mi megismerkedtünk már nem praktizált, aminek én örülök, mert azt hiszem féltékeny is lettem volna, hisz nemcsak öregasszonyok járnak orvoshoz, hanem néha fiatal lányok is és Ő bizony nem hagyta ki azt a lehetőséget, hogy más szemmel is megnézze a beteget. De szerintem ezzel minden orvos így van, hisz emberek Ők is nem gépek akik nem éreznek.
Üdv. Tika
Szia Judó!
Hát pont ez ebben a legrosszabb, hogy az ember nem meri biztosra venni ezeket az érzéseket. Ingadozik a között hogy ez rendben van, ennek így kell lenni, mert ő az orvos ő tudja, meg a másik oldal között. Közben meg valaki kiszórakozza magát esetleg. Szegénynek szintén teljesen le kellett vetkőznie, vagy maradt azért rajta valami?
Kata
Hát pont ez ebben a legrosszabb, hogy az ember nem meri biztosra venni ezeket az érzéseket. Ingadozik a között hogy ez rendben van, ennek így kell lenni, mert ő az orvos ő tudja, meg a másik oldal között. Közben meg valaki kiszórakozza magát esetleg. Szegénynek szintén teljesen le kellett vetkőznie, vagy maradt azért rajta valami?
Kata
Sziasztok lányok!
Látom kicsit félreértettétek amit írtam. Én csupán a sima háziorvosra gondoltam nem pedig a nőgyógyászra. Ott soha nem támadt még rossz érzésem. De nem hiszem, hogy amikor 18-22 év között voltatok és a körezeti orvosnál le kellett vetkőzni, vagy csak a blúzt felhúzni, hogy meghallgasson nem volt rossz érzésetek. Lehet, hogy csak én voltam túl gátlásos?
Viszont a nőgyógyásznál soha nem éreztem ilyet, hisz azok egész nap ezzel foglalkoznak.
Jó lenne ha egy orvos is hozzászólana ehhez a témához de úgy tiszta szívből és őszintén.
Üdv. Tika
Látom kicsit félreértettétek amit írtam. Én csupán a sima háziorvosra gondoltam nem pedig a nőgyógyászra. Ott soha nem támadt még rossz érzésem. De nem hiszem, hogy amikor 18-22 év között voltatok és a körezeti orvosnál le kellett vetkőzni, vagy csak a blúzt felhúzni, hogy meghallgasson nem volt rossz érzésetek. Lehet, hogy csak én voltam túl gátlásos?
Viszont a nőgyógyásznál soha nem éreztem ilyet, hisz azok egész nap ezzel foglalkoznak.
Jó lenne ha egy orvos is hozzászólana ehhez a témához de úgy tiszta szívből és őszintén.
Üdv. Tika
Sziasztok!
Na, jövök panaszkodni egy kicsit, merthogy olyan dolog történt velem, amit nem igazán értek.
Szombat reggel csináltam egy terhestesztet, és kiderült, hogy babát várok. Ilyenkor persze az ember gondolatai szinte egyfolytában a baba körül forognak, hát én is felvetettem mindenféle butaságot, mi legyen a neve stb. Mire a férjem rámmordult, hogy hagyjam már békén, mit beszélek erről annyit. Egy időre elhallgattam, de annyira szerettem volna megosztani vele az örömömet, hogy ebéd végén (épp jöttünk el az étteremből) megint elkezdtem boldogan csacsogni a témáról, kérdeztem, hogy szerinte mikor mondjuk meg a fiunknak, hogy tesója lesz. Erre a férjem teljesen kikelt magából, hogy én csakis a babával vagyok képes foglalkozni, és az utca közepén otthagyott!!!!
Rohantam utána, hát hazament (pedig moziba akartunk menni), és morcosan leült tévét nézni. Kérdeztem, mivel bántottam meg, hisz semmi bántót nem mondtam, erre megkaptam, hogy mértéktelenül önző vagyok, mert csak az új babáról tudok beszélni, szinte fanatikus lettem már, vele alig foglalkozom, különben is, ő a terhességből teljesen kirekesztettnek érzi magát, hisz ő csak az apa. És nem szeretné, ha most duzzognék, aztán zokogva próbálnék hozzábújni és kibékülni, mert már baromira unja ezt a forgatókönyvet.
Mit mondjak, teljesen ledöbbentem. Ő az, aki elhanyagol ENGEM, aki állandóan a számítógépét bújja, miközben én szolgálom fel neki a teácskát, sütikét, odaülök mellé, nézem, ahogy játszik, csakhogy mellette lehessek, még a kávét is ágyba viszem neki reggelente! Ő az, aki nemrég elfelejtett hazajönni egy kocsmából, miközben én halálra izgultam magam, és majdnem reggel 8 volt, mire hazaért - persze egy bocsánat szó nélkül)És ezt kapom! Bőgtem, mint a záporeső, miért érdemeltem én ezt a férjemtől? Miért féltékeny a saját épphogy megfogant gyermekére? Miért bánt engem? Miért érzi elhanyagolva magát, és miért rontja el a boldogságom?
Az tény, hogy a mostani babámmal már fogantatásakor nagyon szoros kapcsolatba kerültem, erről írtam is itt az egyik topicban. De akkor is igazságtalanok a vádak! Hogy bizonyítsam be neki, hogy ő az önző, és nem én? Mellesleg egész hétvégén az ő szájíze szerint alakult minden, olyan filmet néztünk, amit csak ő szeret, úgy szeretkeztünk, ahogy csak ő szereti, és minden csak körülötte forgott, fülem-farkam behúztam, hogy a kedvére tegyek. Na, most szerintetek mit lehet tenni egy ilyen férjjel? (Egyébként a "nagyfiáért" teljesen odavan, imádja, ő a legjobb apa.)
(Végülis én mentem oda hozzá, de nem zokogva, hanem rászóltam nevetve, mint egy kisgyerekre, hogy ne duzzogjon már ilyen nevetségesen, érezzük jól magunkat, ha már egyszer kettesben vagyunk (fiam a nagyszüleinél volt), és megígértem, hogy többet nem beszélek a terhességemről és a babánkról. Erre összeszedte magát, és békét kötöttünk.)
Adjatok tanácsot, miért "bolondult meg" a férjem, és mit lehet ilyenkor tenni?
Üdv: Krisztina
Na, jövök panaszkodni egy kicsit, merthogy olyan dolog történt velem, amit nem igazán értek.
Szombat reggel csináltam egy terhestesztet, és kiderült, hogy babát várok. Ilyenkor persze az ember gondolatai szinte egyfolytában a baba körül forognak, hát én is felvetettem mindenféle butaságot, mi legyen a neve stb. Mire a férjem rámmordult, hogy hagyjam már békén, mit beszélek erről annyit. Egy időre elhallgattam, de annyira szerettem volna megosztani vele az örömömet, hogy ebéd végén (épp jöttünk el az étteremből) megint elkezdtem boldogan csacsogni a témáról, kérdeztem, hogy szerinte mikor mondjuk meg a fiunknak, hogy tesója lesz. Erre a férjem teljesen kikelt magából, hogy én csakis a babával vagyok képes foglalkozni, és az utca közepén otthagyott!!!!
Rohantam utána, hát hazament (pedig moziba akartunk menni), és morcosan leült tévét nézni. Kérdeztem, mivel bántottam meg, hisz semmi bántót nem mondtam, erre megkaptam, hogy mértéktelenül önző vagyok, mert csak az új babáról tudok beszélni, szinte fanatikus lettem már, vele alig foglalkozom, különben is, ő a terhességből teljesen kirekesztettnek érzi magát, hisz ő csak az apa. És nem szeretné, ha most duzzognék, aztán zokogva próbálnék hozzábújni és kibékülni, mert már baromira unja ezt a forgatókönyvet.
Mit mondjak, teljesen ledöbbentem. Ő az, aki elhanyagol ENGEM, aki állandóan a számítógépét bújja, miközben én szolgálom fel neki a teácskát, sütikét, odaülök mellé, nézem, ahogy játszik, csakhogy mellette lehessek, még a kávét is ágyba viszem neki reggelente! Ő az, aki nemrég elfelejtett hazajönni egy kocsmából, miközben én halálra izgultam magam, és majdnem reggel 8 volt, mire hazaért - persze egy bocsánat szó nélkül)És ezt kapom! Bőgtem, mint a záporeső, miért érdemeltem én ezt a férjemtől? Miért féltékeny a saját épphogy megfogant gyermekére? Miért bánt engem? Miért érzi elhanyagolva magát, és miért rontja el a boldogságom?
Az tény, hogy a mostani babámmal már fogantatásakor nagyon szoros kapcsolatba kerültem, erről írtam is itt az egyik topicban. De akkor is igazságtalanok a vádak! Hogy bizonyítsam be neki, hogy ő az önző, és nem én? Mellesleg egész hétvégén az ő szájíze szerint alakult minden, olyan filmet néztünk, amit csak ő szeret, úgy szeretkeztünk, ahogy csak ő szereti, és minden csak körülötte forgott, fülem-farkam behúztam, hogy a kedvére tegyek. Na, most szerintetek mit lehet tenni egy ilyen férjjel? (Egyébként a "nagyfiáért" teljesen odavan, imádja, ő a legjobb apa.)
(Végülis én mentem oda hozzá, de nem zokogva, hanem rászóltam nevetve, mint egy kisgyerekre, hogy ne duzzogjon már ilyen nevetségesen, érezzük jól magunkat, ha már egyszer kettesben vagyunk (fiam a nagyszüleinél volt), és megígértem, hogy többet nem beszélek a terhességemről és a babánkról. Erre összeszedte magát, és békét kötöttünk.)
Adjatok tanácsot, miért "bolondult meg" a férjem, és mit lehet ilyenkor tenni?
Üdv: Krisztina
Ja, és a férjem szerint a második terhesség már "rutinból megy", egyáltalán nem is szabad foglalkozni vele.
Felvetettem neki, hogy a munkahelyemen dohányzó szobában ülök, most mit csináljak, még nem akarom elkiabálni, hogy babát várok, viszont dohányfüstben sem szeretnék ülni. Erre ő azt válaszolta, hogy meg ne próbáljak szólni a dohányzónak, micsoda kényeskedés ez tőlem, nincs jogom korlátozni másokat, nem árt az a cigifüst a gyereknek, és rigolyás vén tehén lettem, hogy egyáltalán ezt felvetettem (na, ezt ráadásul egy idegenekkel tömött liftben közölte velem, mármint annyit, hogy "rigolyás vén tehén vagy", hát majd elsüllyedtem szégyenemben!).
Az a furcsa, hogy eddig teljesen normális volt a férjem, csak most kezdett el hirtelen ilyen furcsa és kiállhatatlan lenni...
Krisztina
Felvetettem neki, hogy a munkahelyemen dohányzó szobában ülök, most mit csináljak, még nem akarom elkiabálni, hogy babát várok, viszont dohányfüstben sem szeretnék ülni. Erre ő azt válaszolta, hogy meg ne próbáljak szólni a dohányzónak, micsoda kényeskedés ez tőlem, nincs jogom korlátozni másokat, nem árt az a cigifüst a gyereknek, és rigolyás vén tehén lettem, hogy egyáltalán ezt felvetettem (na, ezt ráadásul egy idegenekkel tömött liftben közölte velem, mármint annyit, hogy "rigolyás vén tehén vagy", hát majd elsüllyedtem szégyenemben!).
Az a furcsa, hogy eddig teljesen normális volt a férjem, csak most kezdett el hirtelen ilyen furcsa és kiállhatatlan lenni...
Krisztina
Krisztina!
Új oldaladról ismertelek meg, mert eddigiek alapján te voltál a határozott, céltudatos nagybetűs NŐ.
Mivel azt tudom, hogy részedről tervezett dolog volt a baba, és gondolom a férjednek is volt némi beleszólásba a dologba, mégis megkérdezem: Ő mennyire akarta, hogy jöjjön a következő? Mert nekem úgy tűnik, nem annyira, mint te.
Más, a munkahelyen elvileg baba nélkül is jogod van nem a dohányfüstben élni, mindenféle rendeletek vannak ezekkel kapcsolatban, azaz elvileg így is megkérhetnéd a cigi mentességet. Persze mindenkinek gyanús lenne, hogy ha eddig ez nem volt gond, most mitől lett az. (én szegény főnökömet kínzom ezzel állandóan, nagyon cigi ellenes vagyok)
Azt hiszem, a férjed nem gondolta, hogy ilyen hamar sikerül a dolog, és idő kell neki, amíg megemészti. Talán próbálj meg egy darabig csendesebben (avagy inkább ITT) örülni, valahogy a jó apáknak is csömörük lehet belőle ha állandóan a babákról van szó (lásd saját férjem). Próbálj intenzívebben érdeklődni az őt foglalkoztató dolgok iránt.
Szerintem hamarosan megemészti a dolgokat, és majd ő is tud veled örülni, legyél kitartó, és ővele is próbálj meg olyan jól kommunikálni, mint a babával teszed!
Ildi
Új oldaladról ismertelek meg, mert eddigiek alapján te voltál a határozott, céltudatos nagybetűs NŐ.
Mivel azt tudom, hogy részedről tervezett dolog volt a baba, és gondolom a férjednek is volt némi beleszólásba a dologba, mégis megkérdezem: Ő mennyire akarta, hogy jöjjön a következő? Mert nekem úgy tűnik, nem annyira, mint te.
Más, a munkahelyen elvileg baba nélkül is jogod van nem a dohányfüstben élni, mindenféle rendeletek vannak ezekkel kapcsolatban, azaz elvileg így is megkérhetnéd a cigi mentességet. Persze mindenkinek gyanús lenne, hogy ha eddig ez nem volt gond, most mitől lett az. (én szegény főnökömet kínzom ezzel állandóan, nagyon cigi ellenes vagyok)
Azt hiszem, a férjed nem gondolta, hogy ilyen hamar sikerül a dolog, és idő kell neki, amíg megemészti. Talán próbálj meg egy darabig csendesebben (avagy inkább ITT) örülni, valahogy a jó apáknak is csömörük lehet belőle ha állandóan a babákról van szó (lásd saját férjem). Próbálj intenzívebben érdeklődni az őt foglalkoztató dolgok iránt.
Szerintem hamarosan megemészti a dolgokat, és majd ő is tud veled örülni, legyél kitartó, és ővele is próbálj meg olyan jól kommunikálni, mint a babával teszed!
Ildi
Kedves Ildi!
Köszönöm a kedves, biztató szavaidat! Sajnos egy "határozott, céltudatos nő" is elbizonytalanodik néha!
Igazad lehet! Sajnos a férjem elég nehezen kezelhető ember, a manipuláció és a "túlzott határozottság" nem válik be nála, a kedvesség sokkal célravezetőbb. Az az érdekes, hogy a férjem már régóta mondogatta, hogy kéne már még egy gyerek, valójában én voltam az, aki idáig halogatta. Ezért is nem értem a reakcióját. Viszont már az előző terhességem alatt is elég furcsán viselkedett...
Én úgy érzem, minden rendben van közöttünk, ezért nem értem, miért reagált ilyen hevesen arra, hogy meg akartam vele osztani az örömöm. Amellett tudom, hogy zűrös volt a gyerekkora, kevés szeretet kapott stb (erről az após-anyós topicban írtam), így többek között ennek a számlájára írom a fura reakciót.
Mindenesetre derűsen nézek a jövőbe: úgy érzem most már megvan bennem a döntéshozási képesség, hogy pontosan tudjam, mit és meddig éri meg elviselni, és mi az, ami már nem tűrhető. Csak méltatlankodom amiatt, hogy fölöslegesen okozott nekem fájdalmat, ami úgy érzem, hogy egy szeretet-kapcsolatban nem megengedett (de legalábbis nagyon nem méltányos) manipulációs mód.
Üdv: Krisztina
Köszönöm a kedves, biztató szavaidat! Sajnos egy "határozott, céltudatos nő" is elbizonytalanodik néha!
Igazad lehet! Sajnos a férjem elég nehezen kezelhető ember, a manipuláció és a "túlzott határozottság" nem válik be nála, a kedvesség sokkal célravezetőbb. Az az érdekes, hogy a férjem már régóta mondogatta, hogy kéne már még egy gyerek, valójában én voltam az, aki idáig halogatta. Ezért is nem értem a reakcióját. Viszont már az előző terhességem alatt is elég furcsán viselkedett...
Én úgy érzem, minden rendben van közöttünk, ezért nem értem, miért reagált ilyen hevesen arra, hogy meg akartam vele osztani az örömöm. Amellett tudom, hogy zűrös volt a gyerekkora, kevés szeretet kapott stb (erről az após-anyós topicban írtam), így többek között ennek a számlájára írom a fura reakciót.
Mindenesetre derűsen nézek a jövőbe: úgy érzem most már megvan bennem a döntéshozási képesség, hogy pontosan tudjam, mit és meddig éri meg elviselni, és mi az, ami már nem tűrhető. Csak méltatlankodom amiatt, hogy fölöslegesen okozott nekem fájdalmat, ami úgy érzem, hogy egy szeretet-kapcsolatban nem megengedett (de legalábbis nagyon nem méltányos) manipulációs mód.
Üdv: Krisztina
Kedves Krisztina!
Szerintem a bűvös mondatrészlet: "...kirekesztettnek érzi magát, hisz ő csak apa". Azt hiszem ez minden férfiemberben lezajlik, ki jobban viseli, ki kevésbé. Adj időt neki, hogy feldolgozhassa, hamarosan duplán is apa lesz és (akárhogyan is nézzük) még kevesebb időd lesz rá.
Lehet, hogy ezzel a dologgal csordult túl a pohár nála? Esetleg munkahelyi gondok gyötrik? Egy nőnek sokszor kell taktikát is alkalmazni. Megkockáztatom, (de te ismered jobban a férjed, ez elsülhet forditva is!!!), lehet, hogy néha 1-1 szál virágot kellene hazavinned, természetesen rejtélyesen, nem is beszélve róla csak gondosan, odafigyeléssel rendezgetve a vázában... Előbb-utóbb gyanakodva meg fogja kérdezni honnan van, és akkor kitalálhatsz egy átlátszó, ámde abszolút hihető dolgot (mamámtól kaptam, vettem, stb). Ezzel elérheted, hogy féltékennyé váljon egy kicsit, érezze, hogy más férfi elhappolhat az orra elől és nem veszi a kapcsolatot 100%-osan biztosra. Ez használ, ha az ok a kapcsolatban van (régen vagytok együtt, biztos benne, hogy te megmaradsz neki akármi is történik,stb).
Abban egyetértünk, hogy minden embernek kell legyen annyi tartása és önbecsülése, hogy egy bizonyos ponton túl kikérje magának. Alapvetően jó ötletnek tartom, hogy viccesen intézi el az ember a kisebb veszekedéseit, ha nem jutnak közös nevezőre. De egy komolyabb helyzetben nem vagyok biztos, hogy helyes. Lehet, hogy néha neked is az asztalra kéne csapnod és kiálnod az igazad mellett? Lehet, hogy nem kellett volna utánarohannod? Hadd izguljon ő is egy kicsit érted! Remélem, hamarosan rendeződik a helyzet! Üdv, Bea
Szerintem a bűvös mondatrészlet: "...kirekesztettnek érzi magát, hisz ő csak apa". Azt hiszem ez minden férfiemberben lezajlik, ki jobban viseli, ki kevésbé. Adj időt neki, hogy feldolgozhassa, hamarosan duplán is apa lesz és (akárhogyan is nézzük) még kevesebb időd lesz rá.
Lehet, hogy ezzel a dologgal csordult túl a pohár nála? Esetleg munkahelyi gondok gyötrik? Egy nőnek sokszor kell taktikát is alkalmazni. Megkockáztatom, (de te ismered jobban a férjed, ez elsülhet forditva is!!!), lehet, hogy néha 1-1 szál virágot kellene hazavinned, természetesen rejtélyesen, nem is beszélve róla csak gondosan, odafigyeléssel rendezgetve a vázában... Előbb-utóbb gyanakodva meg fogja kérdezni honnan van, és akkor kitalálhatsz egy átlátszó, ámde abszolút hihető dolgot (mamámtól kaptam, vettem, stb). Ezzel elérheted, hogy féltékennyé váljon egy kicsit, érezze, hogy más férfi elhappolhat az orra elől és nem veszi a kapcsolatot 100%-osan biztosra. Ez használ, ha az ok a kapcsolatban van (régen vagytok együtt, biztos benne, hogy te megmaradsz neki akármi is történik,stb).
Abban egyetértünk, hogy minden embernek kell legyen annyi tartása és önbecsülése, hogy egy bizonyos ponton túl kikérje magának. Alapvetően jó ötletnek tartom, hogy viccesen intézi el az ember a kisebb veszekedéseit, ha nem jutnak közös nevezőre. De egy komolyabb helyzetben nem vagyok biztos, hogy helyes. Lehet, hogy néha neked is az asztalra kéne csapnod és kiálnod az igazad mellett? Lehet, hogy nem kellett volna utánarohannod? Hadd izguljon ő is egy kicsit érted! Remélem, hamarosan rendeződik a helyzet! Üdv, Bea
Kedves Krisztina !
Hat sajnos megint bebizonyosodott hogy a legtobb
ferfi ugyan olyan ! (KISPAPAK - ERVELJETEK !)
Az en ferjem a napokba mondta ;- nekem nincs is mar
felesegem, csak a lanyomnak van anyja !
Hat "szegenyke" - a szivem meghasad !
( Gondolom a Tied is ). Azt most nem kezdem el
sorolni,hogy hogy van "kinyalva " egesznap a feneke.
Ugyis mindegy. A baba elott a kutyara volt feltekeny.
Ha hazajon es pl.telefonalok rogton le kell tennem es
vele foglalkoznom. Szerintem a legtobb ferfi ilyen.
A 24 oras foglalkozas sem lenne nekik eleg !
Hat sajnos sok okosat nem tudok mondani, de remelem
egy kicsit megnyugtattalak hogy nem csak Te jarsz
ilyen cipoben !
Csilla
Hat sajnos megint bebizonyosodott hogy a legtobb
ferfi ugyan olyan ! (KISPAPAK - ERVELJETEK !)
Az en ferjem a napokba mondta ;- nekem nincs is mar
felesegem, csak a lanyomnak van anyja !
Hat "szegenyke" - a szivem meghasad !
( Gondolom a Tied is ). Azt most nem kezdem el
sorolni,hogy hogy van "kinyalva " egesznap a feneke.
Ugyis mindegy. A baba elott a kutyara volt feltekeny.
Ha hazajon es pl.telefonalok rogton le kell tennem es
vele foglalkoznom. Szerintem a legtobb ferfi ilyen.
A 24 oras foglalkozas sem lenne nekik eleg !
Hat sajnos sok okosat nem tudok mondani, de remelem
egy kicsit megnyugtattalak hogy nem csak Te jarsz
ilyen cipoben !
Csilla
Kedves Krisztina!
Először is engedd meg, hogy én is gratuláljak neked kisbabád megfoganása miatt, bevallom, kicsit irigyellek is, hogy most újra átéled ezt a csodát. Sajnos örömöd a férjed hozzáállása miatt nem zavartalan. Talán ő is olyan, mint az én férjem, hogy csak a babáim születése után tudatosult benne az, hogy gyereke van. Mi pedig ezt már sokkal korábban igy érezzük, és már most óvjuk őket, pl. a cigifüsttől.
Én is azt tudom tanácsolni, hogy ne említsd neki a babát, míg meg nem emészti a dolgot. Lehet, hogy ez 9 hónapba fog telni, de legkésőbb a megszületéskor fel fog ébredni benne az érdeklődés a kisbaba iránt, ez biztos. Persze neked nehéz igy visszafogni magad, hisz ő az első, akire leginkább szeretnéd rázúdítani az örömödet. Lehet, hogy kicsit nyomasztja a felelősség, hogy most majd kiesel a munkából, neki pedig eggyel több családtagról kell gondoskodnia. Vagy egyszerűen nem tudja beleélni magát a helyedbe.
Próbáld meg ugy intézni, hogy ne is vegye észre, hogy foglalkoztat a terhesség. Hátha lecsillapszik, és akkor majd ő maga kérdez.
Drukkolok neked: Trixy
Először is engedd meg, hogy én is gratuláljak neked kisbabád megfoganása miatt, bevallom, kicsit irigyellek is, hogy most újra átéled ezt a csodát. Sajnos örömöd a férjed hozzáállása miatt nem zavartalan. Talán ő is olyan, mint az én férjem, hogy csak a babáim születése után tudatosult benne az, hogy gyereke van. Mi pedig ezt már sokkal korábban igy érezzük, és már most óvjuk őket, pl. a cigifüsttől.
Én is azt tudom tanácsolni, hogy ne említsd neki a babát, míg meg nem emészti a dolgot. Lehet, hogy ez 9 hónapba fog telni, de legkésőbb a megszületéskor fel fog ébredni benne az érdeklődés a kisbaba iránt, ez biztos. Persze neked nehéz igy visszafogni magad, hisz ő az első, akire leginkább szeretnéd rázúdítani az örömödet. Lehet, hogy kicsit nyomasztja a felelősség, hogy most majd kiesel a munkából, neki pedig eggyel több családtagról kell gondoskodnia. Vagy egyszerűen nem tudja beleélni magát a helyedbe.
Próbáld meg ugy intézni, hogy ne is vegye észre, hogy foglalkoztat a terhesség. Hátha lecsillapszik, és akkor majd ő maga kérdez.
Drukkolok neked: Trixy
Kedves Krisztina!
Szerintem a férjed egész egyszerűen féltékeny a kis jövevényre. Gondolok itt arra, hogy ujra meg kell ossza majd az ágyat egy harmadik személyel, gondolom az ágyba is kevesebbet lesztek a terhesség alatt és még sok ilyen apróság van ami egy férfit zavar. De amikor megszületik (férfiaknál sok esetben 2-3 év körüli időben) akkor látják az értelmét a gyereknek. Amikor már Ők is tudnak velük komunikálni. Nem minden férfi képes a csecsemővel komunikálni (például az én férjem sem). Nekem az első babával volt ilyen gondom, hogy nem nagyon vett tudomást a terhességemről,(pedig veszélyesztetett terhes voltam, 2 vetélés után) de a mostani terhességemet teljesen másképp veszi fel. Sokkal jobban óv, megértőbb, figyelmesebb, és nekem az első babávál kellett átélnem azt amit most neked. Úgyhogy tudom mit érzel, de hátha megváltozik.
Bizzál benne, majd a környezete megváltoztatja.
Üdv. Renáta
Szerintem a férjed egész egyszerűen féltékeny a kis jövevényre. Gondolok itt arra, hogy ujra meg kell ossza majd az ágyat egy harmadik személyel, gondolom az ágyba is kevesebbet lesztek a terhesség alatt és még sok ilyen apróság van ami egy férfit zavar. De amikor megszületik (férfiaknál sok esetben 2-3 év körüli időben) akkor látják az értelmét a gyereknek. Amikor már Ők is tudnak velük komunikálni. Nem minden férfi képes a csecsemővel komunikálni (például az én férjem sem). Nekem az első babával volt ilyen gondom, hogy nem nagyon vett tudomást a terhességemről,(pedig veszélyesztetett terhes voltam, 2 vetélés után) de a mostani terhességemet teljesen másképp veszi fel. Sokkal jobban óv, megértőbb, figyelmesebb, és nekem az első babávál kellett átélnem azt amit most neked. Úgyhogy tudom mit érzel, de hátha megváltozik.
Bizzál benne, majd a környezete megváltoztatja.
Üdv. Renáta
Kedves Lányok!
Nagyon szépen köszönöm a jótanácsokat, a biztatást! Azóta nem is említem a férjemnek a babát vagy a terhességem, és így egészen jól megvagyunk. Jó, hogy ti vagytok nekem, hogy nektek elmondhatom az örömöm, így meg tudom állni, hogy a férjem előtt hallgassak a dologról. Én hülye úgy gondoltam, hogy most már tudja, mit jelent apának lenni, és hogy ő is át fogja érezni az én örömömet. De rá kellett jönnöm, hogy az empátiaérzéke a zéró felé tendál. Ez még nem is lenne akkora gond, a vérlázító az, hogy rám mondja, hogy én önző vagyok, csak magamra gondolok. Pedig újabban már egy pohár vízért se kel föl a fotelból, engem ugráltat állandóan, és ha nem ugrok azonnal, még meg is sértődik, hogy hát ő már öt perce kérte azt a kávét. Erre akkor szokott rá, amikor látta, hogy a fiamat kiszolgálom, de hát a fiam szegény még nem tudja egyedül kiszolgálni magát...
Kedves Bea!
Szerintem így, hogy tudja, hogy babát várok, biztos nem fog eszébe jutni, hogy esetleg nem teljesen bebetonozott a pozíciója nálam!
Egyébként meg már megszokta hogy bárhova megyünk együtt, meg egyébként is mindig többen is udvarolnak nekem, sőt, ő erre még büszke is. Egyszer volt olyan tavaly, hogy tényleg egy fickótól kaptam egy csokor hóvirágot, és a férjemnek eszébe nem jutott megkérdezni, honnan van. Nehéz eset. Azért lehet, hogy majd kitalálok azért valami hasonlót.
Üdv: Krisztina
Nagyon szépen köszönöm a jótanácsokat, a biztatást! Azóta nem is említem a férjemnek a babát vagy a terhességem, és így egészen jól megvagyunk. Jó, hogy ti vagytok nekem, hogy nektek elmondhatom az örömöm, így meg tudom állni, hogy a férjem előtt hallgassak a dologról. Én hülye úgy gondoltam, hogy most már tudja, mit jelent apának lenni, és hogy ő is át fogja érezni az én örömömet. De rá kellett jönnöm, hogy az empátiaérzéke a zéró felé tendál. Ez még nem is lenne akkora gond, a vérlázító az, hogy rám mondja, hogy én önző vagyok, csak magamra gondolok. Pedig újabban már egy pohár vízért se kel föl a fotelból, engem ugráltat állandóan, és ha nem ugrok azonnal, még meg is sértődik, hogy hát ő már öt perce kérte azt a kávét. Erre akkor szokott rá, amikor látta, hogy a fiamat kiszolgálom, de hát a fiam szegény még nem tudja egyedül kiszolgálni magát...
Kedves Bea!
Szerintem így, hogy tudja, hogy babát várok, biztos nem fog eszébe jutni, hogy esetleg nem teljesen bebetonozott a pozíciója nálam!
Egyébként meg már megszokta hogy bárhova megyünk együtt, meg egyébként is mindig többen is udvarolnak nekem, sőt, ő erre még büszke is. Egyszer volt olyan tavaly, hogy tényleg egy fickótól kaptam egy csokor hóvirágot, és a férjemnek eszébe nem jutott megkérdezni, honnan van. Nehéz eset. Azért lehet, hogy majd kitalálok azért valami hasonlót.
Üdv: Krisztina
Kedves Krisztina,
engedd meg, hogy itt is gratulaljak a babahoz (meg egyszer) es megosszak veled egy tortenetet (ami valojaban nem is egy tortenet): a dolog leanyunkkal valo varandossagom hatodik honapjaban kezdodott, mikor is az addig teljesen rajongo, imado ferjem hirtelenul kiborult valami csip-csuip aprosagon (annyira csip-csup lehetett, hogy mar nem is melekszem) es kijelentette, hogy o bizony el fog menni, mert nekunk (a szuletendo babanak es nekem) ugysincs ra szuksegunk es o csak egy artalmas valaki a mi eletunkben es kulonben is o nem akarja, hogy szellemi fogyatekos vagy barmi masban nem normalis gyerke legyen, mert szerinte nemki csak az lehet. (a lanyunk tunderi edes, aranyos, okos baba megjegyzem) Ejszakakon at sirtam az agyamban, azon lemelkedtem, hogy mi lesz velunk, aztan mintha mi sem tortent volna, ujbol joban lettunk. Megszuletett a baba, velunk volt a szulesnel, buszke a lanyara, imadja, szereti es persze sajat bevallasa szerint engem is. Most, hogy a masodik babaval (szinten tervezett, sok probalkozas utani baba) kozeledik a kritikus hatodik honap, meg erdekesebb dolgok tortentek. Egy napon minden atmenet nelkul kozolte velem, hogy o gyulol engem, mert bagoert kiarusitom a tehetseget es bele akarom kenyszeriteni olyasmikbe amikoet o nem akar (jelesul, van egy internetes maganvallaklozasa, de mivel kicsi a ceg es nem nagyon ismert ha van munka van, ha nincs, nincs, tuzlajdonkeppen az en fizetesem a csalad megelhetesenek alapja, es mereszeltem aggodni, hogy mibol fogunk leni es ket gyereket eltartani, plusz rezsi, plusz egyebek ha az en fizetesem reszben vagy egeszben kiesik). Es ez odaig mergesedett, hogy iszonyu veszekedest rendeztunk szegeny kislanyom fule hallatara aki remulten sirva pislogott es nem ertette, hogy anya meg apa miert marja egymast. Jottek a szokasos dolgok, hogy ot nem erdekli sem a szuletendo baba sem en, most o el fog minket hagyni, mert a lakas sem az ove, a szamitogepe sem az ove (rezsletre vettuk anno, anyamek segitettek, mert az o szulei sajnos nincsenek olyan helyzetben hogy segithessenek, egyebkent is zuros a csaladja) de mar regen lejerta rezsletfizetes es anyamekban fel sem merult, hogy az nem az o gepe. Szo szot kovetett es mar teljesen felkeszultem, hogy elmegy, ami be is kovetkezett, tenyleg elment, de par ora mulva visszajott es tovabb pufogott, majd elaludt. Es masnap reggel, mintha mi sem tortent volan o ugy dontott, marad. Azota nekem iszonyu seb tatong a lelkemen, es persze attol rettegek, mikor fog hasonlo szituaciokat produkalni? Szules alatt? Vagy gondolkodas nelkul elhagy egy pici babaval meg egy ket eves kisgyerekkel? Szoval ez van ...
Udv,
Dianne
engedd meg, hogy itt is gratulaljak a babahoz (meg egyszer) es megosszak veled egy tortenetet (ami valojaban nem is egy tortenet): a dolog leanyunkkal valo varandossagom hatodik honapjaban kezdodott, mikor is az addig teljesen rajongo, imado ferjem hirtelenul kiborult valami csip-csuip aprosagon (annyira csip-csup lehetett, hogy mar nem is melekszem) es kijelentette, hogy o bizony el fog menni, mert nekunk (a szuletendo babanak es nekem) ugysincs ra szuksegunk es o csak egy artalmas valaki a mi eletunkben es kulonben is o nem akarja, hogy szellemi fogyatekos vagy barmi masban nem normalis gyerke legyen, mert szerinte nemki csak az lehet. (a lanyunk tunderi edes, aranyos, okos baba megjegyzem) Ejszakakon at sirtam az agyamban, azon lemelkedtem, hogy mi lesz velunk, aztan mintha mi sem tortent volna, ujbol joban lettunk. Megszuletett a baba, velunk volt a szulesnel, buszke a lanyara, imadja, szereti es persze sajat bevallasa szerint engem is. Most, hogy a masodik babaval (szinten tervezett, sok probalkozas utani baba) kozeledik a kritikus hatodik honap, meg erdekesebb dolgok tortentek. Egy napon minden atmenet nelkul kozolte velem, hogy o gyulol engem, mert bagoert kiarusitom a tehetseget es bele akarom kenyszeriteni olyasmikbe amikoet o nem akar (jelesul, van egy internetes maganvallaklozasa, de mivel kicsi a ceg es nem nagyon ismert ha van munka van, ha nincs, nincs, tuzlajdonkeppen az en fizetesem a csalad megelhetesenek alapja, es mereszeltem aggodni, hogy mibol fogunk leni es ket gyereket eltartani, plusz rezsi, plusz egyebek ha az en fizetesem reszben vagy egeszben kiesik). Es ez odaig mergesedett, hogy iszonyu veszekedest rendeztunk szegeny kislanyom fule hallatara aki remulten sirva pislogott es nem ertette, hogy anya meg apa miert marja egymast. Jottek a szokasos dolgok, hogy ot nem erdekli sem a szuletendo baba sem en, most o el fog minket hagyni, mert a lakas sem az ove, a szamitogepe sem az ove (rezsletre vettuk anno, anyamek segitettek, mert az o szulei sajnos nincsenek olyan helyzetben hogy segithessenek, egyebkent is zuros a csaladja) de mar regen lejerta rezsletfizetes es anyamekban fel sem merult, hogy az nem az o gepe. Szo szot kovetett es mar teljesen felkeszultem, hogy elmegy, ami be is kovetkezett, tenyleg elment, de par ora mulva visszajott es tovabb pufogott, majd elaludt. Es masnap reggel, mintha mi sem tortent volan o ugy dontott, marad. Azota nekem iszonyu seb tatong a lelkemen, es persze attol rettegek, mikor fog hasonlo szituaciokat produkalni? Szules alatt? Vagy gondolkodas nelkul elhagy egy pici babaval meg egy ket eves kisgyerekkel? Szoval ez van ...
Udv,
Dianne
Kedves Dianne!
Előszöris szeretném megköszönni a gratulációt!
Másodszor: a férjek. Nehéz ügy! Éveken keresztül élünk velük együtt, aztán hirtelen jön egy ilyen eset, és már úgy érezzük, valójában nem is ismerjük azt, akivel eddig szerelemben együtt éltünk. Fura helyzet! A te férjed szerintem önbecsülésében érzi magát alacsonyabbrendűnek nálad, hisz te nyújtod a biztos keresetet a családban, ráadásul a gyerekeket is te szülöd (akármilyen furcsán hangzik, sok férfi irígyli tőlünk ezeket a "babérokat"). Ráadásul ők nem szeretik úgy kiönteni a lelküket, és megbeszélni mi bántja őket, mint mi, nők. Így aztán sokkal nehezebb átlátni, mi forog a fejükben, min mennek éppen keresztül. És persze túl büszkék is ahhoz, hogy bevallják a kétségeiket és a gyengeségeiket (hisz egy férfi ugye legyen erős). Talán ebben keresendő a furcsa viselkedésük oka.
Én arra jutottam mostanság, hogy a legjobb, amit tehetünk az az, hogy nem vesszük őket komolyan, és nem vesszük a szívünkre a durvaságukat és a meggondolatlan szavaikat. Legjobb úgy venni, mintha gyerekek lennének, hisz a gyermekek is néha a fejünkhöz vágják, hogy "nem szeretlek, anya", de tudjuk, hogy nem gondolják komolyan.
Dianne, szerintem nem lesz semmi gond, majd lenyugszik a férjed. Nem fog elhagyni, hisz te is írtad, hogy szeret téged, és a lányát is, amellett mihez is kezdene egymagában a nagyvilágban, lakás, pénz és biztos kereset nélkül? Ez egy krízisidőszak nála, amit át fog vészelni. Mellesleg az én férjem is hasonló helyzetben lehet, ő meg egy hónapja kezdett egy reklámipari vállalkozásba (a biztos állását feladta, mondván, hogy félszívvel ezt nem lehet csinálni), ami persze még nem indult be igazán...
Most nekünk kell erősnek lennünk (mikor nem?), és még nekik is segíteni abban, hogy kilábaljanak a saját kis válságukból.
Mennyire más is az élet, mint ahogy az ember eredetileg elképzelte! Én azelőtt úgy gondoltam, hogy a terhesség az élet legnagyobb csodája MINDKÉT partner számára, meg azt is gondoltam, hogy ha majd babát várok, akkor a férjem körbe fog rajongani engem, megkímél a munkáktól, kiszolgál, kedveskedik, figyelmes lesz, és óv mindentől. Ehelyett mit kaptam? A férjem a fejemhez vágja, hogy mit kényeskedek, a terhesség nem egy betegség, maradjon csak minden úgy, ahogy van, még a szemetet se hajlandó ő összecsomagolni, pedig olvastam, hogy az veszélyes a kismamákra.
Na, jó, én is jól kipuffogtam magam, de azért igyekszem pozitív maradni, és reménykedem, hogy a végén minden jóra fordul majd úgy nálatok is, mint nálunk!
ÜDv: Krisztina
Előszöris szeretném megköszönni a gratulációt!
Másodszor: a férjek. Nehéz ügy! Éveken keresztül élünk velük együtt, aztán hirtelen jön egy ilyen eset, és már úgy érezzük, valójában nem is ismerjük azt, akivel eddig szerelemben együtt éltünk. Fura helyzet! A te férjed szerintem önbecsülésében érzi magát alacsonyabbrendűnek nálad, hisz te nyújtod a biztos keresetet a családban, ráadásul a gyerekeket is te szülöd (akármilyen furcsán hangzik, sok férfi irígyli tőlünk ezeket a "babérokat"). Ráadásul ők nem szeretik úgy kiönteni a lelküket, és megbeszélni mi bántja őket, mint mi, nők. Így aztán sokkal nehezebb átlátni, mi forog a fejükben, min mennek éppen keresztül. És persze túl büszkék is ahhoz, hogy bevallják a kétségeiket és a gyengeségeiket (hisz egy férfi ugye legyen erős). Talán ebben keresendő a furcsa viselkedésük oka.
Én arra jutottam mostanság, hogy a legjobb, amit tehetünk az az, hogy nem vesszük őket komolyan, és nem vesszük a szívünkre a durvaságukat és a meggondolatlan szavaikat. Legjobb úgy venni, mintha gyerekek lennének, hisz a gyermekek is néha a fejünkhöz vágják, hogy "nem szeretlek, anya", de tudjuk, hogy nem gondolják komolyan.
Dianne, szerintem nem lesz semmi gond, majd lenyugszik a férjed. Nem fog elhagyni, hisz te is írtad, hogy szeret téged, és a lányát is, amellett mihez is kezdene egymagában a nagyvilágban, lakás, pénz és biztos kereset nélkül? Ez egy krízisidőszak nála, amit át fog vészelni. Mellesleg az én férjem is hasonló helyzetben lehet, ő meg egy hónapja kezdett egy reklámipari vállalkozásba (a biztos állását feladta, mondván, hogy félszívvel ezt nem lehet csinálni), ami persze még nem indult be igazán...
Most nekünk kell erősnek lennünk (mikor nem?), és még nekik is segíteni abban, hogy kilábaljanak a saját kis válságukból.
Mennyire más is az élet, mint ahogy az ember eredetileg elképzelte! Én azelőtt úgy gondoltam, hogy a terhesség az élet legnagyobb csodája MINDKÉT partner számára, meg azt is gondoltam, hogy ha majd babát várok, akkor a férjem körbe fog rajongani engem, megkímél a munkáktól, kiszolgál, kedveskedik, figyelmes lesz, és óv mindentől. Ehelyett mit kaptam? A férjem a fejemhez vágja, hogy mit kényeskedek, a terhesség nem egy betegség, maradjon csak minden úgy, ahogy van, még a szemetet se hajlandó ő összecsomagolni, pedig olvastam, hogy az veszélyes a kismamákra.
Na, jó, én is jól kipuffogtam magam, de azért igyekszem pozitív maradni, és reménykedem, hogy a végén minden jóra fordul majd úgy nálatok is, mint nálunk!
ÜDv: Krisztina
Sziasztok!
Teljesen ledobbentem amit Dianne es Krisztina irt, mert nekem ez furcsa, nalunk nem szokott ilyen veresen komoly vita lenni, talan ez a ferjem nagyon jo termeszetebol adodik. O olyan, hogy nem lehet vele veszekedni. Persze azert nalunk is vannak nezetelteresek(kinel nincs?), de ezek is szinesse teszik a hetkoznapok egyhangusagat. Lehet hogy tokeletes par vagyunk? De szerintem ilyen nincs, mindenesetre 10 es fel eve lassan, hogy ismerjuk egymast, es 6es fel eves hazasok leszunk par honap mulva, de nagyon jol kijovunk egymassal, megprobaljuk egymas rigojait elviselni.
Teljesen ledobbentem amit Dianne es Krisztina irt, mert nekem ez furcsa, nalunk nem szokott ilyen veresen komoly vita lenni, talan ez a ferjem nagyon jo termeszetebol adodik. O olyan, hogy nem lehet vele veszekedni. Persze azert nalunk is vannak nezetelteresek(kinel nincs?), de ezek is szinesse teszik a hetkoznapok egyhangusagat. Lehet hogy tokeletes par vagyunk? De szerintem ilyen nincs, mindenesetre 10 es fel eve lassan, hogy ismerjuk egymast, es 6es fel eves hazasok leszunk par honap mulva, de nagyon jol kijovunk egymassal, megprobaljuk egymas rigojait elviselni.
Sziasztok!
Teljesen ledobbentem amit Dianne es Krisztina irt, mert nekem ez furcsa, nalunk nem szokott ilyen veresen komoly vita lenni, talan ez a ferjem nagyon jo termeszetebol adodik. O olyan, hogy nem lehet vele veszekedni. Persze azert nalunk is vannak nezetelteresek(kinel nincs?), de ezek is szinesse teszik a hetkoznapok egyhangusagat. Lehet hogy tokeletes par vagyunk? De szerintem ilyen nincs, mindenesetre 10 es fel eve lassan, hogy ismerjuk egymast, es 6es fel eves hazasok leszunk par honap mulva, de nagyon jol kijovunk egymassal, megprobaljuk egymas rigojait elviselni.
Moni
Teljesen ledobbentem amit Dianne es Krisztina irt, mert nekem ez furcsa, nalunk nem szokott ilyen veresen komoly vita lenni, talan ez a ferjem nagyon jo termeszetebol adodik. O olyan, hogy nem lehet vele veszekedni. Persze azert nalunk is vannak nezetelteresek(kinel nincs?), de ezek is szinesse teszik a hetkoznapok egyhangusagat. Lehet hogy tokeletes par vagyunk? De szerintem ilyen nincs, mindenesetre 10 es fel eve lassan, hogy ismerjuk egymast, es 6es fel eves hazasok leszunk par honap mulva, de nagyon jol kijovunk egymassal, megprobaljuk egymas rigojait elviselni.
Moni
Kedves Krisztina,
koszomjuk az egyutterzest (mert hat ugye akar hogy is nezzuk, ketten vagyunk :-) es azt hiszem igazad van. En is az onbecsulesere gyanakszom, ami ugye soha nem volt igazan a helyzet magaslatan (rossz csaladi korulmenyek, zuros apuka, kisebb testver jobban szeretese, stb.) es hat abban is igazad van. hogy megint csak nekunk kell erosnek lennunk.
Igen en is bizom benne, hogy rendben lesznek a dolgok, szoritok, hogy nalatok is rendezodjon minden es mire az uj kis joveveny megerkezik mindannyian boldogok leszunk es nem is fogunk emlekezni ezekre a kis incidensekre amik tortentek velunk :-) -fo a pozitiv hozzaallas.
Csak csendben jegyzem meg, hogy bar nalunk nem ugraltat, hogy kavet, sutit miegyebet ker, de mind a mai napig en jarok vasarolni es cipelem a tobb kilos csomagokat haza, hajnalban kelek vagy keson fekszem, hogy mindig legyen meleg ebed es vacsora a csaladnak, amiert ha nincs, nem szol ugyan, csak szemrehanyoan nez ram es ettol nekem iszonyu lelekifurdalasom lesz. Mindemellett dolgozom, nagy valoszinuseggel a szules utan is fogok, intezem az o ugyeit, meglepem apro ajandekokkal, elintezem a lakasfelujitast, szokvanyos mosas-fozes-takaritas korforgast menedzselem -milyen jo szo!- hordom a gyereket a bolcsibe -jo, hogy erte megy, de volt mar ra pelda, hogy nekem kellett elrohanni a munkahelyemrol es felmarni a babat mikozben egy dog porszivot is hazacipeltem meg nehany bevasarlozacskot es persze a szemetet is en viszem le - mert ugye mint tudjuk mar jol, a terhesseg nem betegseg, csak allapot.
Szoval teljes mertekben aterzem amirol irsz. Es titokban arra gondolok, hogy vajon masok szerencsesebbek-e nalam es ha igen, miert es vajon meddig fog nekik tartani. Szerintem a tokeletes ferj, amit a filmekben is lathatunk, aki korbeugralja a feleseget a terhesseg alatt meg mindent a kedvere tesz vagy nem is letezik a valosagban vagy csak te latod ilyennek viszont a tobbiek mar regen tudjak, hogy egy pszichopata gyilkos a lelkem :-))))
Most mar en is jol kipufogtam magam, azt hiszem lenyegesen jobban erzem magam. :-)))
Udv,
Dianne
koszomjuk az egyutterzest (mert hat ugye akar hogy is nezzuk, ketten vagyunk :-) es azt hiszem igazad van. En is az onbecsulesere gyanakszom, ami ugye soha nem volt igazan a helyzet magaslatan (rossz csaladi korulmenyek, zuros apuka, kisebb testver jobban szeretese, stb.) es hat abban is igazad van. hogy megint csak nekunk kell erosnek lennunk.
Igen en is bizom benne, hogy rendben lesznek a dolgok, szoritok, hogy nalatok is rendezodjon minden es mire az uj kis joveveny megerkezik mindannyian boldogok leszunk es nem is fogunk emlekezni ezekre a kis incidensekre amik tortentek velunk :-) -fo a pozitiv hozzaallas.
Csak csendben jegyzem meg, hogy bar nalunk nem ugraltat, hogy kavet, sutit miegyebet ker, de mind a mai napig en jarok vasarolni es cipelem a tobb kilos csomagokat haza, hajnalban kelek vagy keson fekszem, hogy mindig legyen meleg ebed es vacsora a csaladnak, amiert ha nincs, nem szol ugyan, csak szemrehanyoan nez ram es ettol nekem iszonyu lelekifurdalasom lesz. Mindemellett dolgozom, nagy valoszinuseggel a szules utan is fogok, intezem az o ugyeit, meglepem apro ajandekokkal, elintezem a lakasfelujitast, szokvanyos mosas-fozes-takaritas korforgast menedzselem -milyen jo szo!- hordom a gyereket a bolcsibe -jo, hogy erte megy, de volt mar ra pelda, hogy nekem kellett elrohanni a munkahelyemrol es felmarni a babat mikozben egy dog porszivot is hazacipeltem meg nehany bevasarlozacskot es persze a szemetet is en viszem le - mert ugye mint tudjuk mar jol, a terhesseg nem betegseg, csak allapot.
Szoval teljes mertekben aterzem amirol irsz. Es titokban arra gondolok, hogy vajon masok szerencsesebbek-e nalam es ha igen, miert es vajon meddig fog nekik tartani. Szerintem a tokeletes ferj, amit a filmekben is lathatunk, aki korbeugralja a feleseget a terhesseg alatt meg mindent a kedvere tesz vagy nem is letezik a valosagban vagy csak te latod ilyennek viszont a tobbiek mar regen tudjak, hogy egy pszichopata gyilkos a lelkem :-))))
Most mar en is jol kipufogtam magam, azt hiszem lenyegesen jobban erzem magam. :-)))
Udv,
Dianne
Szia, Dianne!
Azt hiszem, a férjeink nagyon hasonlítanak egymásra! Az enyémnek is rossz volt a családi háttere, apukájával sose jött ki, még verték is, és az öccsét meg persze ajnározták. Kezdek egyre jobban hinni abban, hogy ezeknek az "előzményeknek" nagy szerepük van abban, hogy most így viselkednek. Azért remélem, hogy sikerül kiheverniük előbb-utóbb az egykori "kedvezőtlen családi háttér" következményeit, és újra boldogok lehetünk velük! Én egyébként nem hiszem, hogy van olyan házasság, ahol egyáltalán nincsenek problémák, viszont a problémákat nem tekintem a házasság romboló tényezőjének, sokkal inkább a próbájának, amit ha sikerül közösen megoldani, attól a kapcsolat jobb és erősebb lesz.
Most például, hogy már túl vagyunk néhány krízisen a férjemmel, úgy érzem, sokkal erősebb közöttünk a kötelék, és a problémák ellenére is egyre biztosabban tudom, hogy mellette szeretnék maradni. Még hiszek a feltétlen szeretetben...
És a pozitív hozzáállás tényleg nagyon sokat segít!
(zárójelben megjegyzem, hogy az egyik haverunknál például, ahol teljesnek tűnik a családi harmónia, három gyerek stb., a problémák ugye nem léteznek, csodásnak tűnik az idill, nahát ott a férj futó kapcsolatokkal "éli ki magát". Szerintem még mindig jobb ütköztetni a problémákat és megbeszélni, mint egy másik, titkos életet élni, hogy a tökéletlen kapcsolatunk tökéletességének látszatát fenntarthassuk, és mégis jól érezzük magunkat t.i. ne ziláljanak szét a problémák...)
Sok erőt és sikert a továbbiakhoz!
Üdv: Krisztina
UI: Most elutazom 2 hétre nyaralni, legközelebb okt. 9-én leszek.
Azt hiszem, a férjeink nagyon hasonlítanak egymásra! Az enyémnek is rossz volt a családi háttere, apukájával sose jött ki, még verték is, és az öccsét meg persze ajnározták. Kezdek egyre jobban hinni abban, hogy ezeknek az "előzményeknek" nagy szerepük van abban, hogy most így viselkednek. Azért remélem, hogy sikerül kiheverniük előbb-utóbb az egykori "kedvezőtlen családi háttér" következményeit, és újra boldogok lehetünk velük! Én egyébként nem hiszem, hogy van olyan házasság, ahol egyáltalán nincsenek problémák, viszont a problémákat nem tekintem a házasság romboló tényezőjének, sokkal inkább a próbájának, amit ha sikerül közösen megoldani, attól a kapcsolat jobb és erősebb lesz.
Most például, hogy már túl vagyunk néhány krízisen a férjemmel, úgy érzem, sokkal erősebb közöttünk a kötelék, és a problémák ellenére is egyre biztosabban tudom, hogy mellette szeretnék maradni. Még hiszek a feltétlen szeretetben...
És a pozitív hozzáállás tényleg nagyon sokat segít!
(zárójelben megjegyzem, hogy az egyik haverunknál például, ahol teljesnek tűnik a családi harmónia, három gyerek stb., a problémák ugye nem léteznek, csodásnak tűnik az idill, nahát ott a férj futó kapcsolatokkal "éli ki magát". Szerintem még mindig jobb ütköztetni a problémákat és megbeszélni, mint egy másik, titkos életet élni, hogy a tökéletlen kapcsolatunk tökéletességének látszatát fenntarthassuk, és mégis jól érezzük magunkat t.i. ne ziláljanak szét a problémák...)
Sok erőt és sikert a továbbiakhoz!
Üdv: Krisztina
UI: Most elutazom 2 hétre nyaralni, legközelebb okt. 9-én leszek.
Sziasztok Lanyok!
Sajnos en sem tudok tul sok jot irni kedves ferjemrol, aki-
vel 5 eve vagyunk hazasok. Amikor a kisfiammal voltam
terhes, o is termeszetesnek vette ezt az allapotot, mintha
nem fogta volna fol, hogy mekkora valtozas is, foleg nekem,
amiben neki is ugyanakkora resze van (mellesleg). Nagyon
bantott, amikor egyetlen egyszer az egesz 9 honap alatt
nagyon megkivantam a halaszlevet (nem nagy dolog, de
nem fogom neki elfelejteni), es mondtam, hogy menjunk ki
egy etterembe. Azt mondta, hogy neki nincs kedve potyara
menni, mert nem mindenhol van. Mivel Kanadaban elunk, azert
van jo par magyar etterem, es en mindegyiket folhivtam,es
tenyleg igaza volt, mert csak egyetlen egyben volt halaszle.
Ekkor azt mertem mondani, hogy menjunk ki, vagy esetleg
haza is hozhatna, ha o nem akar enni. Erre azt mondta, hogy
neki most nincs kedve. Es az ugy le volt zarva. En csak annyit
mondtam neki, hogy egy fikarcnyi erzes sincs benne, de ugy
csinalt , mintha egyaltalan nem erdekelne, es lehet tenyleg
nem is erdekelte. Szoval ez nagyon fajt nekem akkor.
Es most, hogy kisfiunk 3 eves, en nagyon szeretnek mar ma
sikat, de o hallani sem akar rola. Eleg jo anyagi helyzetben
vagyunk, szoval nem ezmiatt nem akarja. Azt mondja, hogy
mostmar eleg nagy a fiunk, hogy tundjunk jobban kimozdul
ni, es o nem akarja megint evekre lekotni magat egy babaval.
Szoval nincs mas valasztasom, csak varni. Az apasaggal kap-
csolatban annyit, hogy szerintem meg mindig nem erett
meg az apai szerepre, pedig "allitolag" a kisfiamat mind a
ketten akartuk. Nem igazan foglalkozik vele, aztan csodal-
kozik, hogy neha nem akar puszit adni az apjanak, ha haza
jon. Amugy a ferjem nem iszik, nem dohanyzik, nem nozik,
sokat dolgozik. Es eleg jol megvagyunk. Persze vannak hullam
volgyek is, de a hazassag ezzel jar.
Szoval en megorulok mar egy masik gyerekert, de nem aka
rom egyedul ezt eldonteni, hogy mikor, mert az nem lenne
fair, igazsagos a ferjemmel szemben.
Nem tudom, hogy tudtok-e nekem ebben valamifele tanacsot
adni, vagy hagyjam alakulni a dolgokat? Amugy a ferjem 26
en 25 eves vagyok, nem nagy kor, csak mivel a fiunk 3 eves
lassan kellene kistestver is, de amugy is szeretnek , nemcsak
ezert.
Na, nem huzom tovabb, elore is koszonom, ha tudtok valami
tanacsot adni.
"Renata"
Sajnos en sem tudok tul sok jot irni kedves ferjemrol, aki-
vel 5 eve vagyunk hazasok. Amikor a kisfiammal voltam
terhes, o is termeszetesnek vette ezt az allapotot, mintha
nem fogta volna fol, hogy mekkora valtozas is, foleg nekem,
amiben neki is ugyanakkora resze van (mellesleg). Nagyon
bantott, amikor egyetlen egyszer az egesz 9 honap alatt
nagyon megkivantam a halaszlevet (nem nagy dolog, de
nem fogom neki elfelejteni), es mondtam, hogy menjunk ki
egy etterembe. Azt mondta, hogy neki nincs kedve potyara
menni, mert nem mindenhol van. Mivel Kanadaban elunk, azert
van jo par magyar etterem, es en mindegyiket folhivtam,es
tenyleg igaza volt, mert csak egyetlen egyben volt halaszle.
Ekkor azt mertem mondani, hogy menjunk ki, vagy esetleg
haza is hozhatna, ha o nem akar enni. Erre azt mondta, hogy
neki most nincs kedve. Es az ugy le volt zarva. En csak annyit
mondtam neki, hogy egy fikarcnyi erzes sincs benne, de ugy
csinalt , mintha egyaltalan nem erdekelne, es lehet tenyleg
nem is erdekelte. Szoval ez nagyon fajt nekem akkor.
Es most, hogy kisfiunk 3 eves, en nagyon szeretnek mar ma
sikat, de o hallani sem akar rola. Eleg jo anyagi helyzetben
vagyunk, szoval nem ezmiatt nem akarja. Azt mondja, hogy
mostmar eleg nagy a fiunk, hogy tundjunk jobban kimozdul
ni, es o nem akarja megint evekre lekotni magat egy babaval.
Szoval nincs mas valasztasom, csak varni. Az apasaggal kap-
csolatban annyit, hogy szerintem meg mindig nem erett
meg az apai szerepre, pedig "allitolag" a kisfiamat mind a
ketten akartuk. Nem igazan foglalkozik vele, aztan csodal-
kozik, hogy neha nem akar puszit adni az apjanak, ha haza
jon. Amugy a ferjem nem iszik, nem dohanyzik, nem nozik,
sokat dolgozik. Es eleg jol megvagyunk. Persze vannak hullam
volgyek is, de a hazassag ezzel jar.
Szoval en megorulok mar egy masik gyerekert, de nem aka
rom egyedul ezt eldonteni, hogy mikor, mert az nem lenne
fair, igazsagos a ferjemmel szemben.
Nem tudom, hogy tudtok-e nekem ebben valamifele tanacsot
adni, vagy hagyjam alakulni a dolgokat? Amugy a ferjem 26
en 25 eves vagyok, nem nagy kor, csak mivel a fiunk 3 eves
lassan kellene kistestver is, de amugy is szeretnek , nemcsak
ezert.
Na, nem huzom tovabb, elore is koszonom, ha tudtok valami
tanacsot adni.
"Renata"
Kedves Renáta!
Lehet, hogy a férjed még tényleg nem érett az apaságra. Mi lenne, ha várnál még egy picit - az én férjem pl. 28 évesen érett meg rá, addig gyerekek közelébe se ment, és abszolút nem tudott mit kezdeni velük (most meg a legjobb apa tud lenni). Te is fiatal vagy még, nem sürget az idő, a gyerek szempontjából meg azt olvastam, hogy 5 éves kor felett jobban viselik a tesó érkezését. Még egy tipp: ha a férjed látja rajtad, hogy mennyire szeretnél még egy babát, egy idő után talán ő is meggondolja magát. Szerintem elég drasztikus megoldás lenne a tudta nélkül teherbe esni, én semmiképp nem tenném, mert az, ha a másik nem fair hozzád, még nem ok arra, hogy te is eldobd az erkölcsi megfontolásaidat. Mi lenne a világból, ha minden a "te rossz vagy, hát akkor én is az leszek" elven működne? Nem hiszem, hogy ez boldog végkifejlethez vezethet, főleg egy ilyen szoros és intim emberi kapcsolatban, mint a házasság...
Mindenesetre szorítok neked, hogy a férjed is meggondolja magát!
Üdv: Krisztina
Lehet, hogy a férjed még tényleg nem érett az apaságra. Mi lenne, ha várnál még egy picit - az én férjem pl. 28 évesen érett meg rá, addig gyerekek közelébe se ment, és abszolút nem tudott mit kezdeni velük (most meg a legjobb apa tud lenni). Te is fiatal vagy még, nem sürget az idő, a gyerek szempontjából meg azt olvastam, hogy 5 éves kor felett jobban viselik a tesó érkezését. Még egy tipp: ha a férjed látja rajtad, hogy mennyire szeretnél még egy babát, egy idő után talán ő is meggondolja magát. Szerintem elég drasztikus megoldás lenne a tudta nélkül teherbe esni, én semmiképp nem tenném, mert az, ha a másik nem fair hozzád, még nem ok arra, hogy te is eldobd az erkölcsi megfontolásaidat. Mi lenne a világból, ha minden a "te rossz vagy, hát akkor én is az leszek" elven működne? Nem hiszem, hogy ez boldog végkifejlethez vezethet, főleg egy ilyen szoros és intim emberi kapcsolatban, mint a házasság...
Mindenesetre szorítok neked, hogy a férjed is meggondolja magát!
Üdv: Krisztina
Kedves Renáta! Vigasztalódj! Állítólag a forrást nem tudom pontosan, de a férfiak 30 évessen lesznek érettek az apaságra! Várj még a következő babával!
de abba semmiképpen se törődj bele, hogy a gyereketekkel ne foglalkozzon! Teremts olyan helyzetet, amikor neki kell vigyázni a gyerekre, játszani vele, sétálni stb.
Ezt, hogy nem törődik a gyerekkel nagyon a szemére vetném a helyedben! szerintem ha nem mondod neki, nem fogja magától észrevenni!
Üdv. Timi
de abba semmiképpen se törődj bele, hogy a gyereketekkel ne foglalkozzon! Teremts olyan helyzetet, amikor neki kell vigyázni a gyerekre, játszani vele, sétálni stb.
Ezt, hogy nem törődik a gyerekkel nagyon a szemére vetném a helyedben! szerintem ha nem mondod neki, nem fogja magától észrevenni!
Üdv. Timi
Kedves Móni!
Olyan jó, hogy a Te soraidat is olvastam, mert tök "cikinek" éreztem, hogy nálunk sincs gond. Én is 10 éve ismerem a férjem, és 6 éve vagyunk házasok. 2,5 éves a kisfiúnk, akit ugyanúgy akartunk mindketten, igazi "tervezett baba" volt.
Lehet, hogy most hülyének fogtok nézni, de a fenti történetekre a következőképpen reagálnék...
Ismerőseink körében is állandóan hangoztatom-talán túl emancipált nő vagyok-, én még sosem láttam olyan papírt, amiben az lenne leírva, hogy a nő dolga a :mosás,főzés,takarítás,gyereknevelés.
Apuci is ugyanúgy meg tudja fogni a porszívót, és törölgetőrongyot, és el tud mosogatni, nem?
A gyermekkel való otthonlét+a háztartás talán még több energiát követel, mint a "sima munka".Mi a férjemmel minden témát megbeszélünk, kevés a problémánk. Mivel kisfiúnknak kezdettől fogva külön szobája van, páromnak nem volt gond az első 3 hónapban a gyerek mellett-matracon-aludni, hogy én legalább a szoptatási 3 órás időközöket végigaludjam. A fürdetés a mai napig a kettőjük "tiszta együttléte"-nélkülem, de a pelenkázás sem volt gond sosem. Bármikor, bárhova elmehettem, szó nélkül maradt otthon a gyerekkel, stb.
Nagyon fáj, hogy Nektek nem ilyen a dolog, hiszen szerintem minden ANYA és NŐ ezt érdemelné!!!!
Szerintem minden Apukát próbáljatok 100%-ig bevonni a gyerekkel való napi "küzdelembe", sőt egy hétvégi napra otthon is hagyhatjátok Őket, s máris másként fogja látni Apuka a gyermeket is és az Anyukát is.
Ne haragudjatok, hogy ilyen általánosságban írtam, de a rengeteg dologra, így volt egyszerübb reagálni.
Sziasztok,
Kriszta
Olyan jó, hogy a Te soraidat is olvastam, mert tök "cikinek" éreztem, hogy nálunk sincs gond. Én is 10 éve ismerem a férjem, és 6 éve vagyunk házasok. 2,5 éves a kisfiúnk, akit ugyanúgy akartunk mindketten, igazi "tervezett baba" volt.
Lehet, hogy most hülyének fogtok nézni, de a fenti történetekre a következőképpen reagálnék...
Ismerőseink körében is állandóan hangoztatom-talán túl emancipált nő vagyok-, én még sosem láttam olyan papírt, amiben az lenne leírva, hogy a nő dolga a :mosás,főzés,takarítás,gyereknevelés.
Apuci is ugyanúgy meg tudja fogni a porszívót, és törölgetőrongyot, és el tud mosogatni, nem?
A gyermekkel való otthonlét+a háztartás talán még több energiát követel, mint a "sima munka".Mi a férjemmel minden témát megbeszélünk, kevés a problémánk. Mivel kisfiúnknak kezdettől fogva külön szobája van, páromnak nem volt gond az első 3 hónapban a gyerek mellett-matracon-aludni, hogy én legalább a szoptatási 3 órás időközöket végigaludjam. A fürdetés a mai napig a kettőjük "tiszta együttléte"-nélkülem, de a pelenkázás sem volt gond sosem. Bármikor, bárhova elmehettem, szó nélkül maradt otthon a gyerekkel, stb.
Nagyon fáj, hogy Nektek nem ilyen a dolog, hiszen szerintem minden ANYA és NŐ ezt érdemelné!!!!
Szerintem minden Apukát próbáljatok 100%-ig bevonni a gyerekkel való napi "küzdelembe", sőt egy hétvégi napra otthon is hagyhatjátok Őket, s máris másként fogja látni Apuka a gyermeket is és az Anyukát is.
Ne haragudjatok, hogy ilyen általánosságban írtam, de a rengeteg dologra, így volt egyszerübb reagálni.
Sziasztok,
Kriszta
Szia Kriszta!
Olyan jó olvasni, hogy ilyen férfiak is léteznek. Nem mintha panaszkodnék, de azért be kell vallani nagy általánosságban a házasságok úgy működnek, hogy a NŐ vezeti a háztartást, neveli, gondozza, ápolja a gyerekeket, esetleg a kertet, a háziállatokat, a FÉRFI pedig reggeltől estig dolgozik, s a családra alig, vagy csak némi ideje marad. Én úgy érzem mégha napközben a kicsivel ki-ki mozdulunk, mégis ez az időszak sokunkban bezártság érzetet kelt a feladatok monotonsága miatt. Az apróbb problémákat sokkal nagyobbnak látjuk mint kellene. Én amikor kimerült vagyok mindig arra gondolok, hogy anyámék mindezt munka mellett csinálták, mert nem volt Gyes, s mégis megbírkóztak a feladattal.
Maximálisan egyetértek leveleddel, de sok családban pont a megélhetés hajszája miatt a férfiak már nem tudnak, s valjuk be sokszor nem is akarnak fáradtságra vagy bármi másra hivatkozva segíteni.
Nálunk a NŐ szerep minden feladata az enyém, bár a párom amikor ideje van rá isteni vacsorákat főz. Nagyon sokat, s sokszor sokáig dolgozik, azonban törekszünk arra, hogy mindig együtt vacsorázzon a család. A vacsorák beszélgetésbe, majd játékba nyúlnak. Amikor a gyerekekkel hozzájuk leerszkedve játszik az pedig igazi móka az egész családnak. A nap fénypontja amikor hazajön, mert jókedvet teremt a fáradt nehéz napok után is. Honnan van rá sokszor energiája azt csak csodálom.
Én is sokszor elkeseredek, mert négy gyermek nevelése nem kis feladat, s ahogy nőnek egyre több gonddal jár, mégis azt tanácsolom keressétek a közös vidámságokat, mert ez az egyik igaz gyógyír, s ezután könyebb a mindennapi nehézségeket leküzdeni vagy a problémákat megbeszélni, s feldolgozni.
Sziasztok
Klári
Olyan jó olvasni, hogy ilyen férfiak is léteznek. Nem mintha panaszkodnék, de azért be kell vallani nagy általánosságban a házasságok úgy működnek, hogy a NŐ vezeti a háztartást, neveli, gondozza, ápolja a gyerekeket, esetleg a kertet, a háziállatokat, a FÉRFI pedig reggeltől estig dolgozik, s a családra alig, vagy csak némi ideje marad. Én úgy érzem mégha napközben a kicsivel ki-ki mozdulunk, mégis ez az időszak sokunkban bezártság érzetet kelt a feladatok monotonsága miatt. Az apróbb problémákat sokkal nagyobbnak látjuk mint kellene. Én amikor kimerült vagyok mindig arra gondolok, hogy anyámék mindezt munka mellett csinálták, mert nem volt Gyes, s mégis megbírkóztak a feladattal.
Maximálisan egyetértek leveleddel, de sok családban pont a megélhetés hajszája miatt a férfiak már nem tudnak, s valjuk be sokszor nem is akarnak fáradtságra vagy bármi másra hivatkozva segíteni.
Nálunk a NŐ szerep minden feladata az enyém, bár a párom amikor ideje van rá isteni vacsorákat főz. Nagyon sokat, s sokszor sokáig dolgozik, azonban törekszünk arra, hogy mindig együtt vacsorázzon a család. A vacsorák beszélgetésbe, majd játékba nyúlnak. Amikor a gyerekekkel hozzájuk leerszkedve játszik az pedig igazi móka az egész családnak. A nap fénypontja amikor hazajön, mert jókedvet teremt a fáradt nehéz napok után is. Honnan van rá sokszor energiája azt csak csodálom.
Én is sokszor elkeseredek, mert négy gyermek nevelése nem kis feladat, s ahogy nőnek egyre több gonddal jár, mégis azt tanácsolom keressétek a közös vidámságokat, mert ez az egyik igaz gyógyír, s ezután könyebb a mindennapi nehézségeket leküzdeni vagy a problémákat megbeszélni, s feldolgozni.
Sziasztok
Klári
Szia Klári!
Elöször is gratuálok a 4 törpédhez-én nem merném vállalni. Férjem munkájából adódóan rengeteget dolgozik, főleg nyáron -szobafestő, és akkor van "szezon"- és mégsem volt gond sosem, ha úgy jött ki a lépés, hogy együtt házimunkáztunk,takarítottunk. Természetes, hogy 4 gyermeket eltartani már nem könnyű feladat.
Most -amióta ismét dolgozom- vált egy kicsit könnyebbé az életünk, viszont a férjem viszi és hozza a kisfiúnkat, mivel magánoviba jár, és ott nem túl rugalmas a "nyitvatartás".Így viszont én is nyugodtabb vagyok, mert most a párom nem 6-21-ig dolgozik, csak normál munkaidőben 8-16-ig. Még szerencse,hogy ezt meg tudta így oldani a munkájából kifolyólag. Na és az sem mindegy, hogy most a két "fiú" van egyűtt sokat, így Apuci is bepótolhatja az "elmaradt" 2és fél évet.
Nemtudom mi lesz a "rendszer", ha lesz még egy törpénk, remélem akkor is tudunk majd eszmét cserélni. / Neked azért több tapasztalatod van már a dologban..)) /
Szia
Kriszta
Elöször is gratuálok a 4 törpédhez-én nem merném vállalni. Férjem munkájából adódóan rengeteget dolgozik, főleg nyáron -szobafestő, és akkor van "szezon"- és mégsem volt gond sosem, ha úgy jött ki a lépés, hogy együtt házimunkáztunk,takarítottunk. Természetes, hogy 4 gyermeket eltartani már nem könnyű feladat.
Most -amióta ismét dolgozom- vált egy kicsit könnyebbé az életünk, viszont a férjem viszi és hozza a kisfiúnkat, mivel magánoviba jár, és ott nem túl rugalmas a "nyitvatartás".Így viszont én is nyugodtabb vagyok, mert most a párom nem 6-21-ig dolgozik, csak normál munkaidőben 8-16-ig. Még szerencse,hogy ezt meg tudta így oldani a munkájából kifolyólag. Na és az sem mindegy, hogy most a két "fiú" van egyűtt sokat, így Apuci is bepótolhatja az "elmaradt" 2és fél évet.
Nemtudom mi lesz a "rendszer", ha lesz még egy törpénk, remélem akkor is tudunk majd eszmét cserélni. / Neked azért több tapasztalatod van már a dologban..)) /
Szia
Kriszta
Szia Kriszta!
Köszi a gratulát, bár a törpéim már nem is olyan nagyon törpék. Fiam februárban 16 éves lesz, a lányok pedig 14 év, 7 év, és 14 hónapos. Eleinte úgy indult egy sem lesz, aztán így sikeredet, de ez egy nagyon hosszú történet. "De én egyiket se bánom", ahogy a Süsü is mondja a mesében. Nálunk most ez a kedvenc a picinél. A nagyok szerencsére nagyon sokat segítnek. A nagylány, ha kell pelenkáz, s bizony néha hosszabb sétákra, olyan kamasz csínyként elviszi a kicsit, s azt játsza, hogy az övé. Az emberek furcsán méregetik, s Ő ezt a helyzetet nagyon élvezi.
Milyen a magánovi? Örülnék, ha írnál róla.
Amióta elkezdődött a nagyoknak a tanítás Noémi nem találja a helyét idehaza. Hiába találok ki bármilyen játékot neki, valahogy már nem csak az én társaságomra, hanem más gyerekek közelségére van szüksége. Ezért mostanában heti egy-két alkalommal eljárunk a Camponába, (közelében lakunk) egyik-másik játszóházba. Amikor a parkolóba megállunk már tudja a kis bestia, hogy ez az Ő napja, megyünk játszani a gyerekekkel.:))) Előfordul, hogy délután vásárolni megyünk, s ő a napszakok között különbséget téve, tudja most a bevásárlás ideje van.
szia
Klári
Köszi a gratulát, bár a törpéim már nem is olyan nagyon törpék. Fiam februárban 16 éves lesz, a lányok pedig 14 év, 7 év, és 14 hónapos. Eleinte úgy indult egy sem lesz, aztán így sikeredet, de ez egy nagyon hosszú történet. "De én egyiket se bánom", ahogy a Süsü is mondja a mesében. Nálunk most ez a kedvenc a picinél. A nagyok szerencsére nagyon sokat segítnek. A nagylány, ha kell pelenkáz, s bizony néha hosszabb sétákra, olyan kamasz csínyként elviszi a kicsit, s azt játsza, hogy az övé. Az emberek furcsán méregetik, s Ő ezt a helyzetet nagyon élvezi.
Milyen a magánovi? Örülnék, ha írnál róla.
Amióta elkezdődött a nagyoknak a tanítás Noémi nem találja a helyét idehaza. Hiába találok ki bármilyen játékot neki, valahogy már nem csak az én társaságomra, hanem más gyerekek közelségére van szüksége. Ezért mostanában heti egy-két alkalommal eljárunk a Camponába, (közelében lakunk) egyik-másik játszóházba. Amikor a parkolóba megállunk már tudja a kis bestia, hogy ez az Ő napja, megyünk játszani a gyerekekkel.:))) Előfordul, hogy délután vásárolni megyünk, s ő a napszakok között különbséget téve, tudja most a bevásárlás ideje van.
szia
Klári
Szia Klári,
Az óvodaválasztás sürgőssége, nálunk is amiatt jött, mert Marcus nem engem "akart" már, hanem a gyerekeket. Ez a magánovi elég jó... / Persze, vannak jobbak, havi 100-150ezer Ft-ért/.2 éves kortól felveszik a piciket, vegyes csoportok vannak.Tanulnak angolt hetente 2x, úszás van hetente 2x /ide még nem engedem Manókát, mert kruppos, és ebben a hidegben nem lenne túl jó, ha meghűlne.Na és még pici is hozzá, szerintem./, van tartásjavító torna, heti 1x görkorizni viszik őket a Görzenálba. Ma például bábszínházasok jönnek hozzájuk, előadást tartani.Amúgy az ovinak saját kisbusza van, és azzal viszik Őket.
De őszintén be kell vallanom, eleinte voltak gondjaim az óvónőkkel-kivel nincs nekem bajom, ha a fiamról van szó? :))-mert ugyanazokat az elvárásokat kérték Tőle, mint a 4 évesektől. /Teljesen egyedül fogat mosni, le-fel öltözés, WC után popsitörlés, stb./
De azóta felvilágosítottam Őket, hogy egy 2 és fél éves gyerek nem ugyanolyan, mint egy 4 éves.
Na és persze az is számít, hogy az egyik óvónéninek Ő lett a kedvence. Szóval, most már semmi gond nincs, Manókám imád oviba járni.
Igaz, hogy a "nyitvatartás" csak 1/4 8-1/2 6-ig van, de ezt sikerült párommal megoldanunk.
Ja az ára pedig havonta 23ezer Ft.
Ennyit az oviról...
Édes lehet Noémi, ahogy írod. Úgy csípem, amikor már kezdenek rájönni arra, hogy lehet minket manipulálni. Na és a nagylányod sem lehet semmi...
Ő legalább látja, milyen az ha tényleg van gyereked- lásd a "játékát"- így talán nem fog beleesni a korai szülők táborába.
Mégegyszer leírom, hogy őszinte csodálatom azoknak az Anyukáknak-szülőknek- akik kettőnél több gyermeket mernek vállalni!!!
Én tudom magamról, hogy nem mernék,- bár ha nyernék a lottón, biztosan eljátszanék a gondolattal...:))- nekünk két törpe is elég lesz.
S most Te majd a pici után főállású Anyuci leszel?
Vagy esetleg jön az 5. baba majd:)))
Vagy vissza tudsz menni dolgozni?
Kriszta
Az óvodaválasztás sürgőssége, nálunk is amiatt jött, mert Marcus nem engem "akart" már, hanem a gyerekeket. Ez a magánovi elég jó... / Persze, vannak jobbak, havi 100-150ezer Ft-ért/.2 éves kortól felveszik a piciket, vegyes csoportok vannak.Tanulnak angolt hetente 2x, úszás van hetente 2x /ide még nem engedem Manókát, mert kruppos, és ebben a hidegben nem lenne túl jó, ha meghűlne.Na és még pici is hozzá, szerintem./, van tartásjavító torna, heti 1x görkorizni viszik őket a Görzenálba. Ma például bábszínházasok jönnek hozzájuk, előadást tartani.Amúgy az ovinak saját kisbusza van, és azzal viszik Őket.
De őszintén be kell vallanom, eleinte voltak gondjaim az óvónőkkel-kivel nincs nekem bajom, ha a fiamról van szó? :))-mert ugyanazokat az elvárásokat kérték Tőle, mint a 4 évesektől. /Teljesen egyedül fogat mosni, le-fel öltözés, WC után popsitörlés, stb./
De azóta felvilágosítottam Őket, hogy egy 2 és fél éves gyerek nem ugyanolyan, mint egy 4 éves.
Na és persze az is számít, hogy az egyik óvónéninek Ő lett a kedvence. Szóval, most már semmi gond nincs, Manókám imád oviba járni.
Igaz, hogy a "nyitvatartás" csak 1/4 8-1/2 6-ig van, de ezt sikerült párommal megoldanunk.
Ja az ára pedig havonta 23ezer Ft.
Ennyit az oviról...
Édes lehet Noémi, ahogy írod. Úgy csípem, amikor már kezdenek rájönni arra, hogy lehet minket manipulálni. Na és a nagylányod sem lehet semmi...
Ő legalább látja, milyen az ha tényleg van gyereked- lásd a "játékát"- így talán nem fog beleesni a korai szülők táborába.
Mégegyszer leírom, hogy őszinte csodálatom azoknak az Anyukáknak-szülőknek- akik kettőnél több gyermeket mernek vállalni!!!
Én tudom magamról, hogy nem mernék,- bár ha nyernék a lottón, biztosan eljátszanék a gondolattal...:))- nekünk két törpe is elég lesz.
S most Te majd a pici után főállású Anyuci leszel?
Vagy esetleg jön az 5. baba majd:)))
Vagy vissza tudsz menni dolgozni?
Kriszta
Szia Kriszta!
Köszi az ovóda tájékoztatót. Egyenlőre maradunk a játszóházaknál, hiszen Noi még olyan pici, de később valami hasonló megoldást kell keressek neki.
Én a lottó nyereményre nem várnék a helyedben, az valahogy sohasem jön be. A fő nyeremény, ha nem költök rá, vagy csak egy-egy szelvénnyel esélyt adok a nyereményre. Különben én nagyon szegényes körülmények között éltem, s lám az életem most jobbra fordult lottó nyeremény nélkül. Gondolhatod, hogy el voltam keseredve, amikor gyermekeim egyik reggel úgy ébresztettek (a két nagy), hogy anya menjünk innen, most meg tudunk szökni, stb.stb. Három gyermekkel 14 évi házasság után a gyeremekeim kérését figyelembe véve elváltam, s teljesen a padlón voltam. Ez az időszak két évig tartott. S most pedig rendeződtek a dolgaim. Második férjem imád a gyerekeimmel együtt, s bizony nem lehetetlen, hogy szeretne egy második babát, ami nekem már az ötödik lenne.
A munkám szerencsére olyan, hogy akár itthonról is tudom végezni akkor amikor a család elcsendesedett.
Noémi jelzi mennem kell, bocsi
Klári
Köszi az ovóda tájékoztatót. Egyenlőre maradunk a játszóházaknál, hiszen Noi még olyan pici, de később valami hasonló megoldást kell keressek neki.
Én a lottó nyereményre nem várnék a helyedben, az valahogy sohasem jön be. A fő nyeremény, ha nem költök rá, vagy csak egy-egy szelvénnyel esélyt adok a nyereményre. Különben én nagyon szegényes körülmények között éltem, s lám az életem most jobbra fordult lottó nyeremény nélkül. Gondolhatod, hogy el voltam keseredve, amikor gyermekeim egyik reggel úgy ébresztettek (a két nagy), hogy anya menjünk innen, most meg tudunk szökni, stb.stb. Három gyermekkel 14 évi házasság után a gyeremekeim kérését figyelembe véve elváltam, s teljesen a padlón voltam. Ez az időszak két évig tartott. S most pedig rendeződtek a dolgaim. Második férjem imád a gyerekeimmel együtt, s bizony nem lehetetlen, hogy szeretne egy második babát, ami nekem már az ötödik lenne.
A munkám szerencsére olyan, hogy akár itthonról is tudom végezni akkor amikor a család elcsendesedett.
Noémi jelzi mennem kell, bocsi
Klári
Szia Klári!
Sajnos, hétvégén nem tudunk értekezni, mert a net csak a munkahelyi gépemen van "fenn"./ Viszont itt használhatom egész nap:))) /
Tök jó, hogy így alakult az életed...
Engem mindig elszomorít, amikor házaspárok sok évi házasság után elhidegülnek, keserűvé válnak,stb.
Remélem, velem ez nem fog előfordulni! 10 évi együttlét után elmondhatom, hogy a mai napig felgyorsul a szívverésem, ha meglátom a férjemet, vagy tudom, hogy nemsokára hazaér. Egyszerüen IMÁDOM Őt és a fiamat!!! Ezért furcsa nekem, ha máshol nem így van, pedig sajnos ez a többség.
Vállalnád az ötödik babát is a férjed kedvéért?
Téged igazi ANYÁNAK teremtett az ég.
Mi elég jó anyagi helyzetben élünk, demint már írtam- kettőnél több babát nincs szándékunkban vállalni. Mondjuk lehet, hogy a doktornőm sem fogja javasolni, hiszen Marcus is -terhességi cukor és diéta mellett- 4,70 kg és 60 cm-rel, született császárral. Azt hiszem, 3x nem tudnak bikinivágást csinálni, és a szervezetemet is eléggé "tönkretette" Manóka a nagy méretével. / Már a szülés után a dokinőm azt mondta, hogy 2és fél évig ne is tervezzünk babát./
Mivel holnap Herendre utazunk a céggel, és hétfő ünnep, kedden ismét jelentkezem.
Vigyázz a törpikére, és a nagyokra is!
Szia,
Kriszta
Sajnos, hétvégén nem tudunk értekezni, mert a net csak a munkahelyi gépemen van "fenn"./ Viszont itt használhatom egész nap:))) /
Tök jó, hogy így alakult az életed...
Engem mindig elszomorít, amikor házaspárok sok évi házasság után elhidegülnek, keserűvé válnak,stb.
Remélem, velem ez nem fog előfordulni! 10 évi együttlét után elmondhatom, hogy a mai napig felgyorsul a szívverésem, ha meglátom a férjemet, vagy tudom, hogy nemsokára hazaér. Egyszerüen IMÁDOM Őt és a fiamat!!! Ezért furcsa nekem, ha máshol nem így van, pedig sajnos ez a többség.
Vállalnád az ötödik babát is a férjed kedvéért?
Téged igazi ANYÁNAK teremtett az ég.
Mi elég jó anyagi helyzetben élünk, demint már írtam- kettőnél több babát nincs szándékunkban vállalni. Mondjuk lehet, hogy a doktornőm sem fogja javasolni, hiszen Marcus is -terhességi cukor és diéta mellett- 4,70 kg és 60 cm-rel, született császárral. Azt hiszem, 3x nem tudnak bikinivágást csinálni, és a szervezetemet is eléggé "tönkretette" Manóka a nagy méretével. / Már a szülés után a dokinőm azt mondta, hogy 2és fél évig ne is tervezzünk babát./
Mivel holnap Herendre utazunk a céggel, és hétfő ünnep, kedden ismét jelentkezem.
Vigyázz a törpikére, és a nagyokra is!
Szia,
Kriszta
Szia Kriszta!
Hogy vállalnám-e az ötödiket? Nagyon nehéz kérdés, de azt hiszem a férjem kedvéért, s boldogságáért megtenném. Bár meggondolandó, mert érdekes módon minél többedik babát szülöm, annál nehezebb. Most nem téma ez a kérdés, mert elsősorban az építkezésre kell koncentrálnunk. Jelenlegi lakásunk nem ilyen népes családra van tervezve. Ez persze csak kölcsönökkel, újabb anyagi terhekkel valósítható meg, amit azért a család is meg fog érezni. Azután gondolnom kell arra is hogy már nem vagyok egy mai csirke, sokáig nem halogathatjuk ezt a kérdést, előbb utóbb döntenünk kell. Nagyon nehéz dönteni ebben.
A házasságról írtakkal maximálisan egyetértek. Én sem akartam elválni, s igazán a gyerekek nyitották fel a szemem, hogy ez az élet egyikönknek sem jó! De ez már egy lezárt dolog, s nem szivesen gondolok rá, mert egyikönknek se volt könnyű. Furcsa, hogy a szeretett társ ilyen helyzetben, hogy ki tud vetkőzni önmagából, s milyen romboló módon tönkretesz mindent ami előtte szép és jó volt a maga hibáival, gondjaival együtt. Sajnos sokan egy egyszerű, s megoldható probléma esetén is a válást választják, mert ezt az utat könyebb megoldásnak vélik, pedig ez nem igaz. Ezt mutatja az is, hogy az elvált párok többsége újból, s újból megpróbálják előröl kezdeni kapcsolatukat. Az egészben az a szomorú, hogy a felelőtlen viselkedés miatt végül a gyerekek szenvednek!!! Mindezt nagy általánosságban gondolom, de miránk vetítve valahol más volt a helyzet, mert én mégha harcoltam is ellene, de elviseltem a gorombáskodást, a türelmetlenségből eredő mindennapossá vált kiabálást, a megalázást (öregebb ápolatlan barátnővel való kapcsolat), a nélkülözést stb.
Mostmár nem bánom, sőt örülök hogy sorsunk megváltozott, de azért be kell vallanom, hogy a nagy "pofonok" után állandóan visszatérő kétségeim vannak. Férjem nem győzi erősíteni bennem, hogy ez nem ismétlődhet meg, s mindent megtesz annak érdekében, hogy ez tudatosodjon is bennem.
Köszi, hogy "igazi anyának" tartasz, ez nagyon jól esett.
Marcussal való terhességet, hogy bírtad. Ez a súly számomra hihetetlen. Milyen volt az egyébként is nyűgös utolsó hónap?
A két-három év várakozást normál terhességek esetében is javasolják. Szerintem csak azért mondhatta a doktornő a várakozási időt, mert mostanában ezt nem nagyon tartják be.
Várom jelentkezésed
Szia
Klári
Hogy vállalnám-e az ötödiket? Nagyon nehéz kérdés, de azt hiszem a férjem kedvéért, s boldogságáért megtenném. Bár meggondolandó, mert érdekes módon minél többedik babát szülöm, annál nehezebb. Most nem téma ez a kérdés, mert elsősorban az építkezésre kell koncentrálnunk. Jelenlegi lakásunk nem ilyen népes családra van tervezve. Ez persze csak kölcsönökkel, újabb anyagi terhekkel valósítható meg, amit azért a család is meg fog érezni. Azután gondolnom kell arra is hogy már nem vagyok egy mai csirke, sokáig nem halogathatjuk ezt a kérdést, előbb utóbb döntenünk kell. Nagyon nehéz dönteni ebben.
A házasságról írtakkal maximálisan egyetértek. Én sem akartam elválni, s igazán a gyerekek nyitották fel a szemem, hogy ez az élet egyikönknek sem jó! De ez már egy lezárt dolog, s nem szivesen gondolok rá, mert egyikönknek se volt könnyű. Furcsa, hogy a szeretett társ ilyen helyzetben, hogy ki tud vetkőzni önmagából, s milyen romboló módon tönkretesz mindent ami előtte szép és jó volt a maga hibáival, gondjaival együtt. Sajnos sokan egy egyszerű, s megoldható probléma esetén is a válást választják, mert ezt az utat könyebb megoldásnak vélik, pedig ez nem igaz. Ezt mutatja az is, hogy az elvált párok többsége újból, s újból megpróbálják előröl kezdeni kapcsolatukat. Az egészben az a szomorú, hogy a felelőtlen viselkedés miatt végül a gyerekek szenvednek!!! Mindezt nagy általánosságban gondolom, de miránk vetítve valahol más volt a helyzet, mert én mégha harcoltam is ellene, de elviseltem a gorombáskodást, a türelmetlenségből eredő mindennapossá vált kiabálást, a megalázást (öregebb ápolatlan barátnővel való kapcsolat), a nélkülözést stb.
Mostmár nem bánom, sőt örülök hogy sorsunk megváltozott, de azért be kell vallanom, hogy a nagy "pofonok" után állandóan visszatérő kétségeim vannak. Férjem nem győzi erősíteni bennem, hogy ez nem ismétlődhet meg, s mindent megtesz annak érdekében, hogy ez tudatosodjon is bennem.
Köszi, hogy "igazi anyának" tartasz, ez nagyon jól esett.
Marcussal való terhességet, hogy bírtad. Ez a súly számomra hihetetlen. Milyen volt az egyébként is nyűgös utolsó hónap?
A két-három év várakozást normál terhességek esetében is javasolják. Szerintem csak azért mondhatta a doktornő a várakozási időt, mert mostanában ezt nem nagyon tartják be.
Várom jelentkezésed
Szia
Klári
Szia Klári,
Ismét hétfő reggel...
A terhességem elég zűrös volt, Mivel az első 20 hétben már 12,5 kg-ot híztam- ekkor derült ki a cukor- összesen 18 kg-ot a 9 hónap alatt.
Ez a cukor dolog elég rossz volt, mert napi 200 CH-ra voltam beállítva. Ez azt jelentettem, hogy napi 6x-i étkezéssel, ennyi szénhidrátot vihettem be a szervezetembe. / 1 zsömle-30 CH, 2dl tej-10 CH / Aztán 3 hetente irány a kórház, 6 pontos cukorpróba, reggel 8- du.6-ig 6x vettek vért minden étkezés után 1 órával/. Na és a + nyügök, hogy egyedül nem mehettem el sétálni, mert ha leesik a cukorszintem, bekómálhatok...stb.
A pocakom volt csak nagy, hátulról nem is látszottam terhesnek.
Neked milyen súllyal születtek a törpék?
A férjed ugyanúgy kezeli a nagyokat, mint a "sajátját"?
Hogy vetted észre, az előző férjed barátnőjét? / Csak akkor válszolj, ha nem túl indiszkrét a kérdésem../
Szia, Kriszta
Ismét hétfő reggel...
A terhességem elég zűrös volt, Mivel az első 20 hétben már 12,5 kg-ot híztam- ekkor derült ki a cukor- összesen 18 kg-ot a 9 hónap alatt.
Ez a cukor dolog elég rossz volt, mert napi 200 CH-ra voltam beállítva. Ez azt jelentettem, hogy napi 6x-i étkezéssel, ennyi szénhidrátot vihettem be a szervezetembe. / 1 zsömle-30 CH, 2dl tej-10 CH / Aztán 3 hetente irány a kórház, 6 pontos cukorpróba, reggel 8- du.6-ig 6x vettek vért minden étkezés után 1 órával/. Na és a + nyügök, hogy egyedül nem mehettem el sétálni, mert ha leesik a cukorszintem, bekómálhatok...stb.
A pocakom volt csak nagy, hátulról nem is látszottam terhesnek.
Neked milyen súllyal születtek a törpék?
A férjed ugyanúgy kezeli a nagyokat, mint a "sajátját"?
Hogy vetted észre, az előző férjed barátnőjét? / Csak akkor válszolj, ha nem túl indiszkrét a kérdésem../
Szia, Kriszta
Szia Kriszta!
Nálam nem volt cukor probléma mégis mindegyik gyermekkel 20 kg fölött híztam. A rekordom 25 kg volt Norbikával, mert vele végig 9 hónapig feküdnöm kellett. Nekem is kellett fogyókuráznom, s bizony ekkor még jobban híztam. Kiderült ez alkati kérdés. Szülés után 5-6 hónapos terhes pocim maradt minden esetben. Majd mire a kicsikém betöltötte az egy éves kort szépen visszafogytam minden fogyókúra nélkül. Most még 2-3 kg pluszom van, de különösebben nem zavar. 164 cm magas vagyok és 57 kg. Az idegenek nem is hiszik, hogy négy gyerekem van, mindig ámulnak, hogy ez hihetetlen, s bizony ez nekem jól esik. A gyerekek nem voltak nagy súlyuak. Norbi 3500 g, Tímea koraszülötten 2900 g, Lilike 3300 g, Noémi 3250 g.
A férjem a nagyokat minden gondunkkal, bajunkkal együtt vállalja nemcsak anyagilag, hanem teljes apai odaadással, szeretettel. Neki az első házasságából 6 évig nem született gyermek, s abban a hiszemben élt, hogy nem lehet saját gyermeke. Talán ezért, vagy csupán a gyermekek szeretete miatt nagyon könnyen elfogadta őket. Szülői értekezletekre jár, iskolai kirándulásokon résztvesz, tanítja őket, segít a leckeírásban, este bohockodnak, s sorolhatnám mi mindent megtesz értük. Ez alatt a pár év alatt több szeretetett, gondoskodást, nevelést nyújtott nekik mint biológiai apukájuk összességében. A konfliktusok inkább adódnak, hogy a nagyok nem szeretnének az apás hétvégékent elmenni, s ilyenkor minden félét kitalálnak, amit persze nem mernek neki elmondani, s rám vár a nehéz feladat, hogy megértessem vele konfliktus nélkül, hogy most születésnapra hívták a gyereket, vagy kirándulás van az iskolába stb. stb. A volt férjem pedig ezt úgy éli meg, hogy biztos mi tiltjuk Őket, mi keresünk kifogásokat. Pedig ez nem igy van, mert az édesapjuktól eltiltani nem lehet Őket.
A sor ironiája, hogy a barátnő is elhagyta, s most magányos farkasként él, ami nem jó mert nincs kivel megossza ezeket a problémákat, s bizony hajlamos bolhából elefántot csinálni. Ilyenkor hosszas telefonbeszélgetések következnek, s igyekszem meggyőzni, hogy ne lássa olyan feketének a világot.
Igazán válásunk oka nem a barátnő volt, hanem az ahogy bánt velünk, s főleg a gyerekekkel. A barátnőről környezetemben már mindenki tudott, s egy-két elejtett kétértelmű mondat felnyitotta a szemem. A hihetetlen az volt az egészben, hogy mindent a szemem előtt csináltak, hiszen család jó ismerőse az illető. Sokszor megfodult nálunk, s jó barátságon kívűl én másra nem gondoltam. Hát tévedtem. Talán ezért van bennem állandó bizonytalanság, s kételkedés, amit nagyon nehéz legyűrközni.
Te mit szólsz mindehez?
Szia Klári
Nálam nem volt cukor probléma mégis mindegyik gyermekkel 20 kg fölött híztam. A rekordom 25 kg volt Norbikával, mert vele végig 9 hónapig feküdnöm kellett. Nekem is kellett fogyókuráznom, s bizony ekkor még jobban híztam. Kiderült ez alkati kérdés. Szülés után 5-6 hónapos terhes pocim maradt minden esetben. Majd mire a kicsikém betöltötte az egy éves kort szépen visszafogytam minden fogyókúra nélkül. Most még 2-3 kg pluszom van, de különösebben nem zavar. 164 cm magas vagyok és 57 kg. Az idegenek nem is hiszik, hogy négy gyerekem van, mindig ámulnak, hogy ez hihetetlen, s bizony ez nekem jól esik. A gyerekek nem voltak nagy súlyuak. Norbi 3500 g, Tímea koraszülötten 2900 g, Lilike 3300 g, Noémi 3250 g.
A férjem a nagyokat minden gondunkkal, bajunkkal együtt vállalja nemcsak anyagilag, hanem teljes apai odaadással, szeretettel. Neki az első házasságából 6 évig nem született gyermek, s abban a hiszemben élt, hogy nem lehet saját gyermeke. Talán ezért, vagy csupán a gyermekek szeretete miatt nagyon könnyen elfogadta őket. Szülői értekezletekre jár, iskolai kirándulásokon résztvesz, tanítja őket, segít a leckeírásban, este bohockodnak, s sorolhatnám mi mindent megtesz értük. Ez alatt a pár év alatt több szeretetett, gondoskodást, nevelést nyújtott nekik mint biológiai apukájuk összességében. A konfliktusok inkább adódnak, hogy a nagyok nem szeretnének az apás hétvégékent elmenni, s ilyenkor minden félét kitalálnak, amit persze nem mernek neki elmondani, s rám vár a nehéz feladat, hogy megértessem vele konfliktus nélkül, hogy most születésnapra hívták a gyereket, vagy kirándulás van az iskolába stb. stb. A volt férjem pedig ezt úgy éli meg, hogy biztos mi tiltjuk Őket, mi keresünk kifogásokat. Pedig ez nem igy van, mert az édesapjuktól eltiltani nem lehet Őket.
A sor ironiája, hogy a barátnő is elhagyta, s most magányos farkasként él, ami nem jó mert nincs kivel megossza ezeket a problémákat, s bizony hajlamos bolhából elefántot csinálni. Ilyenkor hosszas telefonbeszélgetések következnek, s igyekszem meggyőzni, hogy ne lássa olyan feketének a világot.
Igazán válásunk oka nem a barátnő volt, hanem az ahogy bánt velünk, s főleg a gyerekekkel. A barátnőről környezetemben már mindenki tudott, s egy-két elejtett kétértelmű mondat felnyitotta a szemem. A hihetetlen az volt az egészben, hogy mindent a szemem előtt csináltak, hiszen család jó ismerőse az illető. Sokszor megfodult nálunk, s jó barátságon kívűl én másra nem gondoltam. Hát tévedtem. Talán ezért van bennem állandó bizonytalanság, s kételkedés, amit nagyon nehéz legyűrközni.
Te mit szólsz mindehez?
Szia Klári
Szia Klári,
Elöször is szuper, hogy ilyen alkat vagy! Mondjuk én 168 cm vagyok és 64 kg. / Még elmegy.../ Vannak időszakaim amikor egy kicsit odafigyelek, mit eszem, akkor 60-61 kg vagyok.Aztán elengedem magam... A téli időszak mindig a rosszabb, akkor a szervezetem mindig "tartalékol", de a legrosszabb időszakomban 68 kg voltam./ Talán még ez is kibirható? :)) /
A barátnős téma megdöbbentő számomra. Én első pillanattól kezdve megbeszéltem a párommal, hogy bármelyikünknek akad valaki más, azonnal leülünk megbeszélni. Az első időkben én baromi féltékeny voltam -17 évesen- ugyanis minig attól rettegtem, hogy Atti megy dolgozni-festeni-, és egy nő hálóingben fogadja, stb. De aztán rájöttem ez teljesen hülyeség, csak magamat idegesítem.
Sőt azt is lebeszéltem a párommal, hogy nálam nincs "csak félrelépés". Ha egyszer rá tud nézni egy másik nőre "ÚGY", s lefekszik vele, bármennyire is imádom Attit, azonnal összapakolom a cuccát és mehet. Tudom, hogy ez nagyon drasztikusan hangzik, de ha más nő kell Neki, akkor és ne kelljek többé. Mondjuk, szerencsére Atti elég kis nyuszifül-típus, így maximum a nő mászna rá... De én már a mai lányokban sem bízom.
Amúgy Atti nagyon családcentrikus, végtelenül szüksége van egy biztos pontra. / Anyukája 3 éves korában elhagyta, nevelőapja nevelte Őt és a bátyját./
Nagyon drasztikus jelenet volt,amikor mondtad a férjednek, hogy vége? Ő elfogadja az "új" férjedet?
Irj, ha lesz időd...
Szia, Kriszta
Elöször is szuper, hogy ilyen alkat vagy! Mondjuk én 168 cm vagyok és 64 kg. / Még elmegy.../ Vannak időszakaim amikor egy kicsit odafigyelek, mit eszem, akkor 60-61 kg vagyok.Aztán elengedem magam... A téli időszak mindig a rosszabb, akkor a szervezetem mindig "tartalékol", de a legrosszabb időszakomban 68 kg voltam./ Talán még ez is kibirható? :)) /
A barátnős téma megdöbbentő számomra. Én első pillanattól kezdve megbeszéltem a párommal, hogy bármelyikünknek akad valaki más, azonnal leülünk megbeszélni. Az első időkben én baromi féltékeny voltam -17 évesen- ugyanis minig attól rettegtem, hogy Atti megy dolgozni-festeni-, és egy nő hálóingben fogadja, stb. De aztán rájöttem ez teljesen hülyeség, csak magamat idegesítem.
Sőt azt is lebeszéltem a párommal, hogy nálam nincs "csak félrelépés". Ha egyszer rá tud nézni egy másik nőre "ÚGY", s lefekszik vele, bármennyire is imádom Attit, azonnal összapakolom a cuccát és mehet. Tudom, hogy ez nagyon drasztikusan hangzik, de ha más nő kell Neki, akkor és ne kelljek többé. Mondjuk, szerencsére Atti elég kis nyuszifül-típus, így maximum a nő mászna rá... De én már a mai lányokban sem bízom.
Amúgy Atti nagyon családcentrikus, végtelenül szüksége van egy biztos pontra. / Anyukája 3 éves korában elhagyta, nevelőapja nevelte Őt és a bátyját./
Nagyon drasztikus jelenet volt,amikor mondtad a férjednek, hogy vége? Ő elfogadja az "új" férjedet?
Irj, ha lesz időd...
Szia, Kriszta
Szia Kriszta!
Szerintem a súlyod miatt nem kell aggódnod, teljesen normális. Az is szokványos, hogy télen elengeded magad, s akkor tartalékol a szervezeted egy-két plusz kg-ot. Erről jut eszembe nem szereted a téli sportokat?
Én négy éve tanultam meg 32 évesen sízni. Azóta imádom, s bevallom lemondok még a nyári nyaralásról is csak pár napot a hegyekbe tölthessek. Ilyenkor úgy feltöltődök, szellemileg felfrissülök, hogy hónapokig nem lehet rám ismerni.
A barátnős témával kapcsolatban nem szeretnélek elkeseríteni, de közöttünk is volt egy megállapodás, s az én voltférjem sem egy nőcsábász. Akkor azon az érzésen nem tudott uralkodni, s ha már belecsöppent a mézes csuporba ragaszkodott hozzá. De ismétlem nem ez volt a válás oka, ez csak rátett.
Kevés olyan férfit ismerek aki egyszer-egyszer ne ingott volna meg, s tudod az a a baj, hogy ők ezt nem úgy élik meg mint mi. Számukra csak játék, vagy más esetben egy önbizonyítás, hogy még tudok hódítani, egy adott szituációban be kell bizonyítanom, hogy férfi vagyok a javából stb. Ilyenkor csak arra az adott pillanatra, s nem a következményekre gondolnak. Az esetek 90 %-ban nem akarnak elválni, s szánják bánják bűneiket, mert ragaszkodnak a családhoz, a biztonsághoz. Érdekesség amikor én váltam az esetek 89 %-ban a nők indították el a válást. Ez ugyan csak statisztika, de elgondolkodtató.
A voltférjem különben sokáig nem hitte el hogy vége, s hihetetlen erőbedobással kezdett harcolni. Második férjemmel mostmár megbékélt, s talán ki tudja hálás is - ugyan ezt nyiltan nem, de burkoltan jelzi -, hogy megadja nekik mindazt az anyagi és emberi javakat, amit Ő nem tudott nyújtani. Eleinte úgy érezte, hogy Őt felül akarja múlni, ezért vesz drága ajándékot karácsonyra stb., de aztán megbeszéltük vele, hogy ez nem így van, s az igaz apai szeretetet csak Ő tudja nyújtani. Ehhez nincs semmi köze annak, hogy fizet-e gyerektartást, vagy nem, milyen anyagiakkal rendelkezik. Ez pedig a gyerekeknek mindennél többet ér, többet érne.
Szerintem folyamatosan erősítsd önmagad, hiszen ha bízol önmagdban, pozitív értékeidben, akkor a féltékenység legyürközhető. Sokszor a féltekeny parner hajta más karjába a másikat. Ha pedig mégis "baleset" történne ráérsz akkor mérlegelni a helyzetet, s megoldani a problémát.
Különben előző leveleidből úgy látom, hogy semmi ok az aggodalomra! :))))
Várom válaszod.
Szia, Klári
Szerintem a súlyod miatt nem kell aggódnod, teljesen normális. Az is szokványos, hogy télen elengeded magad, s akkor tartalékol a szervezeted egy-két plusz kg-ot. Erről jut eszembe nem szereted a téli sportokat?
Én négy éve tanultam meg 32 évesen sízni. Azóta imádom, s bevallom lemondok még a nyári nyaralásról is csak pár napot a hegyekbe tölthessek. Ilyenkor úgy feltöltődök, szellemileg felfrissülök, hogy hónapokig nem lehet rám ismerni.
A barátnős témával kapcsolatban nem szeretnélek elkeseríteni, de közöttünk is volt egy megállapodás, s az én voltférjem sem egy nőcsábász. Akkor azon az érzésen nem tudott uralkodni, s ha már belecsöppent a mézes csuporba ragaszkodott hozzá. De ismétlem nem ez volt a válás oka, ez csak rátett.
Kevés olyan férfit ismerek aki egyszer-egyszer ne ingott volna meg, s tudod az a a baj, hogy ők ezt nem úgy élik meg mint mi. Számukra csak játék, vagy más esetben egy önbizonyítás, hogy még tudok hódítani, egy adott szituációban be kell bizonyítanom, hogy férfi vagyok a javából stb. Ilyenkor csak arra az adott pillanatra, s nem a következményekre gondolnak. Az esetek 90 %-ban nem akarnak elválni, s szánják bánják bűneiket, mert ragaszkodnak a családhoz, a biztonsághoz. Érdekesség amikor én váltam az esetek 89 %-ban a nők indították el a válást. Ez ugyan csak statisztika, de elgondolkodtató.
A voltférjem különben sokáig nem hitte el hogy vége, s hihetetlen erőbedobással kezdett harcolni. Második férjemmel mostmár megbékélt, s talán ki tudja hálás is - ugyan ezt nyiltan nem, de burkoltan jelzi -, hogy megadja nekik mindazt az anyagi és emberi javakat, amit Ő nem tudott nyújtani. Eleinte úgy érezte, hogy Őt felül akarja múlni, ezért vesz drága ajándékot karácsonyra stb., de aztán megbeszéltük vele, hogy ez nem így van, s az igaz apai szeretetet csak Ő tudja nyújtani. Ehhez nincs semmi köze annak, hogy fizet-e gyerektartást, vagy nem, milyen anyagiakkal rendelkezik. Ez pedig a gyerekeknek mindennél többet ér, többet érne.
Szerintem folyamatosan erősítsd önmagad, hiszen ha bízol önmagdban, pozitív értékeidben, akkor a féltékenység legyürközhető. Sokszor a féltekeny parner hajta más karjába a másikat. Ha pedig mégis "baleset" történne ráérsz akkor mérlegelni a helyzetet, s megoldani a problémát.
Különben előző leveleidből úgy látom, hogy semmi ok az aggodalomra! :))))
Várom válaszod.
Szia, Klári
Szia Klári,
Azért,hogy képet kaphass még a páromról,írnék még róla.Az Ő elve az, hogy bármi történjék is közöttünk,Ö menne el-még ha én is kezdeményezném a "szakítást"- itt hagyna nekünk lakást,autót, mindent. A féltékenységről csak annyit, hogy ez csak az első 1-2 évben volt, azóta -8 éve- semmi ilyesmi sincs. Egyszerűen imádjuk egymást.
Nálunk Marcus csak pont volt az i-re, sőt inkább hab a tortán.:)))
Végülis a "zászló" mindegyikőnknél fenn áll, sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.
Végülis a bizalom a legfontosabb minden kapcsolatban, szerintem.
Ti most merre laktok? Mekkora a lakásotok?
Lassan -ha ilyen jól "haladunk" az ismerkedésben-összehozhatnánk valami "randit" is ?..))
Biztosan tudnál nekem adni pár jó tanácsot - én még a magam 27 évével, sehol sem vagyok tapasztalatokban.
Jut is eszembe, akkor Te most 36 év körüól vagy?
A téli sportokat IMÁDOM, A Fővárosi Műlyégpályán találkoztunk Attival életünkben elöször. Szóval, imádunk korizni, csak 3 éve- mióta Manóka megszületett- nem jutottunk el ilyen helyre.
De talán idén már meg tudjuk oldani, mivel most már Őhercegsége is elég nagy hozzá.
Szia,
Kriszta
Azért,hogy képet kaphass még a páromról,írnék még róla.Az Ő elve az, hogy bármi történjék is közöttünk,Ö menne el-még ha én is kezdeményezném a "szakítást"- itt hagyna nekünk lakást,autót, mindent. A féltékenységről csak annyit, hogy ez csak az első 1-2 évben volt, azóta -8 éve- semmi ilyesmi sincs. Egyszerűen imádjuk egymást.
Nálunk Marcus csak pont volt az i-re, sőt inkább hab a tortán.:)))
Végülis a "zászló" mindegyikőnknél fenn áll, sosem lehet tudni, mit hoz a jövő.
Végülis a bizalom a legfontosabb minden kapcsolatban, szerintem.
Ti most merre laktok? Mekkora a lakásotok?
Lassan -ha ilyen jól "haladunk" az ismerkedésben-összehozhatnánk valami "randit" is ?..))
Biztosan tudnál nekem adni pár jó tanácsot - én még a magam 27 évével, sehol sem vagyok tapasztalatokban.
Jut is eszembe, akkor Te most 36 év körüól vagy?
A téli sportokat IMÁDOM, A Fővárosi Műlyégpályán találkoztunk Attival életünkben elöször. Szóval, imádunk korizni, csak 3 éve- mióta Manóka megszületett- nem jutottunk el ilyen helyre.
De talán idén már meg tudjuk oldani, mivel most már Őhercegsége is elég nagy hozzá.
Szia,
Kriszta
