2003.11.01 21:53
Szerző: Anonymous
Semmi rossz számdék nem volt a korábbi hozzászólásomban, de,hog ylássátok, hogy azért nagy hülyeséget nem írtam, pedig se nem tanultam pszichológiát,, se nem élvezkedtem/élvezkedek így, az anális korszakot beírva a keresőbe egy csomó dolgot találtam, ebből másoltam át ide hármat.
1.Az újabb kutatások szerint József Attila ún. border line személyiségzavarban szenvedett, melynek legfõbb ismérvei (a már említetteken túl): a polarizált anyakép (jó anya / rossz anya); ennek a polarizációnak kiterjesztése az egész világra; az ürességélmény, ebbõl adódóan az egyedülléttõl való félelem és elhárító mechanizmusként a túl szoros, ellentmondásos, viharos párkapcsolatok.
Az ilyen személyiségzavar az orális-anális korszak átmenete (18-24 hónapos kor) idejétõl eredeztethetõ, és a következetlen anyai magatartásból fakad. Az anya hol nagyon dédelgeti gyermekét, hol pedig váratlanul elutasítja, frusztrálja.
2.Mahler szerint a gyermek ekkor éri el az identitása elsõ fokát. Különálló individuális egység lesz. Ezt nagymértékben segítheti az, ahogyan a gyermek elszakadási törekvésére az anya reagál. Képes-e elfogadni gyermeke ambivalenciáját, továbbra is szeretettel veszi-e körül?
Az anya szerepe tehát meghatározó. Folyamatos érzelmi rendelkezésre állása az elõfeltétele annak, hogy a gyermek autonóm én-funkciói optimálisan fejlõdjenek, és hogy mágikus mindenhatóságba vetett hite fokozatosan csökkenjen.
Mahler két jellegzetes, de veszélyt hordozó anyai magatartást emel ki. Az egyik során az anyák vagy saját szorongásuk, vagy saját parazita kívánságaik miatt maguk válnak a gyermek “követõivé", megkötõivé. A másik szélsõséges esetben az anya nem áll rendelkezésre az újraközeledés idején. Fél az újabb szimbiotikus együttléttõl. Azt éli át, hogy elveszítheti az önállóságát.
A gyermek, aki visszatér a világot megismerõ elsõ útjairól, elfárad, biztonságot keres. Szeretne újraegyesülni az anyával, de már fél is az összeolvadástól. Az újonnan megszerzett autonómiája védelmére új elhárító mechanizmusokat épít ki, melyeket ekkor kezd el kipróbálni.
Az én-fejlõdésnek ez a periódusa egybeesik a libidófejlõdés anális periódusával, a dackorszakkal. Itt a tagadáson, a visszatartáson keresztül fogalmazza meg önmagát a gyermek. Egyre jobban differenciál a tárgy és az én belsõ, intrapszichés reprezentánsai között. Mindinkább észreveszi, hogy a világ nem tartozik hozzá, és hogy nehézségeit egyedül kell megoldania. A tárgyvesztés helyett inkább a tárgyszeretés elvesztésétõl fél.
Mahler az újraközeledési szubfázist további három periódusra osztja:
1. kezdõdõ újraközeledés;
2. újraközeledési krízis;
3. a krízis egyéni megoldása.
A kezdõdõ újraközeledés fontos változásokat hoz az anya-gyermek kapcsolatban. Megjelenik az anya különállásának észlelése, a gyerektársak felfedezése. Az én strukturálódását önállóság és társas interakciók jelzik.
Az újraközeledési krízis a másfél-két éves korban a legszembetûnõbb. Amikor a gyermek leválását tudomásul veszi, szeretne egyszeriben mindent önállóan csinálni, és békétlenkedése, türelmetlensége abból a vágyból fakad, hogy az anya mágikusan úgy segítsen, hogy azt ne kelljen észrevenni. Ebben a korszakban már megjelenhetnek az átmeneti tárgyak, személyek, akik szimbolikusan anyahelyettesítõvé válhatnak.
Az újraközeledési harcok a szubfázis vége felé elcsitulnak. Ekkor huszonegy hónapos lehet a gyermek. Megtalálja az optimális távolságot az anyával való közelség és az önállóság vágyai között.
3.Hodi_Agnes válasz erre | adatok | e-mail 2000-09-24 22:43:01 (48)
kedves Iceberg!
A genetika kontra nevelés kérdésében sajnos nem tudok átfogó áttekintést nyújtani, részben mert ismereteim korlátozottak, részben pedig mert ez az egyik legvitatottabb kérdés a személyiséglélektan és a pszichiátria területén.
A szociális érzékenység sok egyéb mellett az empátiás készség fejlettségével függ össze. Utóbbiról a pszichoanalitikus gondolkodás úgy tartja, hogy a csecsemőkor, ezen belül a korai anya-gyerek kapcsolat minősége, érzelmi biztonsága, és az azt megzavaró tényezők meghatározó szerepet töltenek be későbbi alakulásában. A kérdés, amit feltettél, összetett, most megpróbálok rá viszonylag egyszerűen, de a lényeget kiemelve válaszolni. Az első gyereketek bizonyára egészen a testvére születéséig nem volt kitéve igazán semilyen megosztási próbatételeknek, a figyelem és minden földi jó is egyedül az övé lehetett. Ezzel szemben a huga számára mindez már részét képezte annak a világnak, amelybe beleszületett. Számára valószínleg már nem okozott akkora gondot, amikor többen lettetek. Ez a különbség önmagában is indokolhatná, hogy másképp viszonyulnak a megosztási helyzetekhez. Aztán itt van ez az analitás-kérdés. Nagylányod két éves kora körül született a kistestvére, ez egyben az az életkor is, amit a pszichoanalitikus szaknyelv a fejlődés anális korszakának nevez. Általában ebben a korban kezdenek a gyerekek képessé válni a szobatisztaságra, és a szülők ennek a képességnek a gyakorlását többé-kevésbé leplezetlenül elvárják. A "produktum" a megfelelő helyre kerülve elimerést, ellenkező esetben némi rosszallást vált ki belőlük. A gyerek számára ez a folyamat nagy együttműködést kíván, mivel számára a szülő elismerésén kívül semmilyen ok nem szól amellett, hogy bilibe vagy vécébe ürítse azt a valamit, ami a saját teste részének látszik. Ebben a korszakban az ürítés arra is eszközzé válik, hogy a gyermek megajándékozza vagy megbüntesse a szülőt, azaz adjon vagy visszatartson abból, ami az övé. A szülő is megteheti a magáét ebben a rejtett csatában: túl korán kényszerítheti az ürítés feletti kontrollt, büntethet szóval, tettel, szeretete megvonásával,és természetesen akarata ellenére pl azzal is, ha minden csepp festéket, gyurmát,sarat, amiben az "anális" kisgyerek élvezettel turkál, azonnal lemos ("Fúj, kakis!") vagy akár egy újabb terhességgel, amiből a gyerek számára csak annyi látszik, hogy a mamája már nem veszi őt fel, aztán elmegy otthonról napokra, és egy új kisbabával érkezik haza. Az új kisbaba valahonnan a mamája hasából jött elő , minden bizonnyal úgy, hogy a mama kikakilta. Ráadásul neki szabad bepisilnie és éppen azért csodálják, hogy milyen szépet kakilt a pelenkába. Ebben a fiktív történetben lehetnek azután más életesemények is így kétéves kor táján: egy mandulaműtét éppen úgy becsúszhat, mint egy költözés, vagy egy hozzátartozó halála. A lényeg az, hogy ezek mind-mind olyan kisebb-nagyobb megrázkódtatások, amelyek ennek az ún anális kornak a személyiségjegyeit konzerválhatják, függetlenül attól, hogy esetleg látványos tünet nélkül, látszólag zökkenőmentesen zajlik tovább a fejlődés. Na, itt a lényeg, hogy ilyen tulajdonság lehet az irigység-bőkezűség, makacsság, gyűjtési kedv, túlzott tisztaság ill. a piszoktól való undorodás vagy ennek ellenkezője,székrekedésre vagy hasmenésre való hajlam, A különböző életkorokban ill fejlődési szakaszokban ugyanazok a megterhelések is másként hatnak, és a gyerekek egyéni pszichés teherbírása is különbözik abban, (Úgy gondoljuk, ez genetikusan meghatározott!!!) hogy egy-egy külső eseményt hogyan képesek feldolgozni.
Azt hiszem, alaposan eltávolodtunk a szociális érzékenységtől, de azt hiszem, kislányaid talán nem is abban különböznek igazán, inkább másképp kerültek ki ebből a viszontagságos, kinek büdös, kinek illatos életszakaszból.