Kiemelt témák

Sziasztok!
Fiú-lány barátsághoz szeretnék hozzászólni.
Nekem több próbálkozásom is volt a témában: az első évekre belémszeretett (viszonzatlanul), a második szintén (viszonzottan), a harmadik nagyon jól indult, de otthonról való elköltözésem után egy évvel megszakadt, a negyedik eljegyzett. Most egyetlen fiú barátom van: az első :). Ő otthon (Db), én itt (Bp). Ez remélhetőlegeg meg is fog maradni barátságnak, annyi mindent túlélt már. (Szerelmeket, elköltözést, elutazást stb.)
Ez itt a konkrétum. Ami nem tekinthető normának.
Szerintem létezik fiú és lány között igazi barátság, csak nagyon-nagyon ritka. Egy ilyen típusú kapcsolat másfajta helyzeteken bukhat meg, mint egy lány-lány barátság, vagyis másfajta problémakezelést igényel. Abban azonban hasonlít, hogy ez is két emberen múlik.
Nem tudom befejezni a gyönyörű gondolatsoromat, mert munka van... Még jövök:
Ancsa

Én is szeretnék hozzászólni a fiú-lány barátság témájához.
Nekem nem sikerült ez sem. Akikkel haverkodni akartam egy idő után mind többet akartak barátságnál. Azt, hogy jól elvoltunk, jókat dumáltunk, úgy élték meg, hogy szerelmesek lettek belém. (Nem szeretnék nagyképű lenni. Talán nem is szerelemről volt szó, csak érdeklődésről a testiség iránt.)
Mindig csodálkoztam, amikor egy-egy haverom meg akart csókolni. Volt egy kollégám, akivel 5 évig voltunk haverok (neki menyasszonya, nekem vőlegényem volt) és az 5. évben elárulta, hogy mindvégig szerelmes volt belém és most el szeretné hagyni miattam a menyasszonyát és engem szeretne eljegyezni és már hajolt hozzám, hogy megcsókoljon....

Na, ettől nagyon koppantam. Azóta nem is nagyon beszétünk, mert én nekem mondtam neki. Részemről tényleg csak barátság volt, mert nem tetszett külsőleg a fiú és nem kívántam meg.

Egy másik srác is csak a haverom volt, egy zenekarban játszottunk. Aztán egyszer hozzá mentem kisírni magam a barátom ridegsége miatt, hát ő meg is vígasztalt. Úgy gerincre vágott, hogy csak na...
(Utána hívogatott, hogy megismételjük, de ekkor már nem volt barátság, csak szexuális szórakozás. Az meg nem hiányzott nekem.)

Engem egy fiú sem tudott még haverként kezelni. Valahogy azt vettem észre, hogy a fiúk olyanok, hogy ha túl sokat beszélgetnek egy lánnyal, akkor az a lány felkelti a szexuális érdeklődésüket és fantáziálni kezdenek róla. Ekkor pedig bepróbálkoznak.
Edit

Sziasztok!

Szerintem van fiú-lány barátság! Nekem van (volt?) egy fiú barátom, nagyszerűeket lehet vele lelkizni, mindent meg lehet vele beszélni, még a szexuális problémákat is. És tény: soha nem éreztem indíttatást arra, hogy szerelmi síkra tereljem a kapcsolatunkat, és ő sem. Sajnos a férjem nem tudja elfogadni, hogy ilyen lelki jó barátom egy fiú, és ezt nem is titkolja. Hát így lehet elveszíteni egy jó barátot...

Üdv: Krisztina

Sziasztok!
Mostanra sikerült visszaérnem, próbálom folytatni tegnapi eszmefuttatásomat.
Tehát, ott hagytam abba, hogy a fiú-lány barátság is erősen 2 emberen múlik. És szerintem erre a típusra még inkább érvényes az ILdi véleménye, miszerint "a kapcsolatban nem a mikor a meghatározó. Legfeljebb annyiban, hogy a résztvevők mennyire érettek hozzá." Mert szerintem, míg tartós lány-lány barátságok már az általános iskolában is kialakulhatnak, fiú-lány barátság ebben a korban még nagyon ritka. (PL az eltérő érettségi szintek miatt)
Egy fiú-lány barátság működésének sokat használ, ha az elejétől kezdve ismertek a határok, persze ez nem garancia arra, hogy később nem lesz belőle szerelem (bármelyik fél részéről). Optimális esetben mindkét fél szerelmes lesz. Rosszabb a helyzet, ha csak az egyik. Szerintem ekkor is van más lehetőség, mint a "nem vagy a barátom többé", főleg, ha egy nagyon jó barátról van szó. Szerintem ebben az esetben megér egy próbálkozást annak tisztázása, hogy a továbbiakban ki mit vár ettől a kapcsolattól, és ez a másik számára elfogadható-e - ha pedig nem, akkor létezik-e valamilyen okos kompromisszum.
A másik, ami – tapasztalataim szerint – nagyban segíti egy ilyen barátság fennmaradását: a nagy korkülönbség.
Az pedig mindigelőny, ha a férj nem féltékeny :-))

Ancsa

Sziasztok!

Szóval nálam ez a fiú-lány barátság valahogy mindig bebonyolódott a szerelemmel. Volt egy fiú, akiről én úgy gondoltam, igenis vele megvalósult nekem a fiú-lány barátság. ő ma már a férjem. Meg volt egy másik fiú, akibe szerelmes voltam, ő ma a fiúbarátom, aki történetesen a férjem barátja is, meg a lányom keresztapja. Szóval végül is egy be nem teljesült szerelem még nem kell, hogy megöljön egy barátságot, csak valahogy mindig ott lebeg a kapcsolatban. Ha meg beteljesül egy szerelem, akkor a barátság bár átalakul, de végül is teljesen pozitívan megmaradhat. De ezzel együtt egyre inkább hajlok azon ismerőseim véleményére, akik szerint egy ilyen barátság nem megy végbe egyéb érzelmektől mentesen. Lehet, hogy nem derül ki, nem teszi tönkre, de valakinél ott van.
Sziasztok:
ILdi

Sziasztok!
Kedves ILdi, ismétcsak egyetérteni tudok :-)) [egy ilyen barátság nem megy végbe egyéb érzelmektől mentesen]. Azonban egyetlen ellenpéldám van: nagy korkülönbség esetén sikerülhet. (Nekem volt egy tanárom, akivel érettségi után - mondhatom így - igen jó barátok lettünk. Ebben a kapcsolatban a szerelem soha szóba sem jöhetett volna . Sajnos, miután elköltöztem otthonról, a találkozásaink megritkultak, és mostanra - hogy mostmár dolgozom és jóval kevesebbet járok haza - teljesen meg is szűntek.)
Egyébként én két fiúról mondtam azt, hogy igen, vele megvalósult köztünk a fiú-lány barátság: az egyik (10 év barátság után) ma a vőlegényem; a másik 1 év barátság és 4 év (bevallott!!) reménytelen szerelem után (ő belém) a barátom.
Szia ILdi ;-)

Ancsa

Barátom szíves engedelmével egy férfiúi vélemény a témában (most írta emilben):
"Ahogy a mi kapcsolatunk, akarom mondani baratsagunk is kezdodott!
Valamelyik fel biztosan jobban "vonzodik" a masikhoz. Ha ezen az erzesen
felul tud emelkedni, vagy kozben szert tesz egy tarsra, akkor azt hiszem
kialakul a BARATI viszony. De az esetek nagy szazalekaban, ezt elrontjak
az emberkek, ahogyan majdnem elrontottuk mi is."

Ancsa

Szia Ancsa, Ildi!
Lehet, hogy mégsem általános, de a fiú-lány barátságok nálam is mindig összekuszálódtak a szerelemmel. Ha én éreztem úgy, hogy kezd nálam elmélyedni a dolog, de valamiért mégsem akartam, hogy kapcsolat legyen belőle, sokszor visszakoztam, lazítottam a barátságon. A legjobb fiúbarátokat akkor szereztem, mikor stabil párkapcsolatom volt, vagy a fiúnak volt komoly barátnője, mert akkor az érzelmi szálakat el lehetett "varrni". Például volt egy férfi kollégám, akivel nagyon jókat tudtunk beszélgetni, bármiről, magánügyeinkről is. Ő egy csalódás után volt, és én nagyon drukkoltam neki, hogy sikerüljön a párválasztása. Sajnos már nem dolgozik itt a cégnél, de néha találkozunk, és alig várom, hogy bemutassa az új barátnőjét.
Ancsa! Észérvekkel nem tudod valahogyan kirángatni a hugodat ebből a kapcsolatból?

Judó

OFF
Kedves Judó!
Tegnap beszéltem egy nagyon kedves ismerősömmel (pszichológiához, szociológiához elég sokat konyít), aki érdeklődött a húgom felől, és az ő véleménye az volt, hogy a húgomat legfeljebb egy pszichológus tudná kirángatni ebből a kapcsolatból, mert ez számára olyannak tűnik már, hogy a hugomnak ez a kapcsolat olyan, mint egy alkoholistának az ital. Függőség.
Sok igazság volt abban amit mondott. De nem tudom, hogyan lehetne a húgomnak ezt valahogy elmondani (hogy próbálkozzon pszichológussal).
Szia! És kösz, hogy töprengtél a dolgon.
Ancsa

Sziasztok!

Szerintem a húgodnak be kéne mutatni egy fiút véletlenül, aki talán tetszene neki és normálisabb lenne. Persze, ügyesen...
Ha úgy érezné, hogy maga választhat, megmaradhatna számára az önálló döntés látszata.

Az én húgomnak rémes alkoholista, mocskos barátja volt (csipesz kellett az orrunkra, amikor bejött a lakásba). Mégsem küldtük el. Vártuk, hogy magától megoldódjék a dolog. Aztán meg is oldódott (sajnos csak 1,5 év után), amikor a húgom a srác egyik barátjával jött össze. Ő egészen normális fiú.

Hány éves a húgod? Mert kb. 19 éves korig direkt polgár- és szülőpukkasztó barátokat cipelnek haza a lányok. Nekem is punk és skin head barátaim voltak és mindenféle őrült alak. A szüleim a falra másztak tőlem, de mostanra normális és csodálatos férjem lett. Mégis sikerült okosan választanom. Meg hát a fiúk is választottak, csak kihasználtak engem (pedig én mindig nagyon szerelmesnek éreztem magam és már az esküvőről álmodoztam).

Edit

OFF (ismét, bocs)
Kedves Edit,
ez a taktika a húgomnal nem nagyon jönne be, mert nagyon válogatós fiúügyekben. És amíg ő nem akar/tud kiszállni ebből a kapcsolatból, addig képtelen az újrakezdésre, hacsak nem egy olyan fiút mutatok be neki, aki fülig szerelmes belé. Ilyen pedig nincs raktáron :-))))
A húgom 19 évesen teljesen normális volt, most 25 és nagyon megváltozott.
Azért nagyon köszönöm a tippet.
Mennem kell, sziasztok!
Ancsa

Sziasztok,
egy (majdnem) személyes példa a fiú-lány barátságról: anno a férjemnek tetszett egy lány, a lánynak is ő. Aztán ahogy kezdett elmélyülni a dolog, rájöttek, hogy nem egymáshoz valók. A szerelmes rész itt abba is maradt. Viszont kialakult belőle egy nagyon jó barátság, ami már 11-12 éve tart. Be kell vallanom, néha féltékeny vagyok (az őrület az, hogy nem testileg vagyok féltékeny, hanem a nagy beszélgetéseikre).
egy "féltékeny" feleség

Kedves Névtelen!

Az én férjem is szeretne, ha megengedném neki, hogy lány barátai legyenek, mert mindig is voltak neki. Sőt több lány barátja volt, mint fiú. De én megtiltottam neki, nem bírnám elviselni. Ha velem nem tud nagyokat beszélgetni, akkor más lánnyal sem. Én szeretnék jókat dumálni vele és ismerni a titkait.

Edit

Edit!

Írásod alapján egy tanács jutott eszembe, de az nagyon: Beszélgess a férjeddel, sokat!
Nálunk ilyesmi, hogy megtiltok valamit a férjemnek, így, ilyen formában, fel se merülhetne. Titkaink nincsenek egymás előtt. Stb. Ezek megint hasonlóan hangzanak, mint a lánybarátnőkkel meglévő dolgok. Egy kapcsolatnak (házasságnak) ennél sokkal mélyebbé (ez nem biztos, hogy a jó szó) kell válnia!
Ildi
u.i.:remélem nem bántalak meg soraimmal.

Kedves Edit!
Nagyon meglepődtem a soraidon. A férjed mit szól ehhez? És mi az, amit nem bírsz elviselni egy ilyen helyzetben?
"Ha velem nem tud nagyokat beszélgetni, akkor más lánnyal sem." Ez eléggé megdöbbentett. Én a párommal is nagyokat tudok beszélgetni és a fiú barátommal is: de nem ugyanarról!!! A barátom gondjai olyan témákat vetnek fel (és ezek nyomán olyan dolgokról vitatkozunk), amilyenek köztem és a párom között nem biztos, hogy valaha is felmerülnének. Hiszen annyira más életet élünk! Ugyanez a helyzet a párom esetében is: a főiskolai barátnője (inkább lány barátja, soha nem voltak szerelmesek) egész más dolgokról beszélget vele, mint én. Sőt, a barátok időnként sokat segítenek egy-egy köztünk felmerülő probléma megoldásában, oly módon, hogy pl. én kikérem a barátom véleményét a témában, és már csak azzal, hogy átbeszéljük, olyan dolgok jöhetnek elő, amik könnyebbé teszik utána a probléma párommal való megbeszélését (én elég hirtelen tudok lenni, és időnként hajlamos vagyok mérgemben nem látni tovább a saját orromnál, de egy ilyen baráti beszélgetés során lehiggadok, képes leszek a másik helyébe is beleképzelni magam). És persze az is előfordul, hogy a barátom problémája nyomán felvetődött témát a párommal megvitatjuk, és így olyan dolgokban ismerthetem meg a véleményét (és viszont), ami lehet hogy köztünk soha nem jött volna szóba.
Tehát szerintem, ha megbízol a férjedben (és bízol MAGADBAN!!!! is), akkor nem kell megtiltanod neki a lány barátokat.
Remélem, nem bántottalak meg. Nem ez volt a célom.
Szia:
Ancsa

En csak annyit tennek hozza a fiu-lany baratsaghoz, hogy nekem az igazan jo barataim mind fiuk. A baratnoim szepen eltuntek az evek soran, de a fiu barataim mind megmaradtak. El kell ismerni, hogy volt koztuk egy akinel egy kicsit keveredett a baratsag a szerelemmel, de a tobbieknel semmi ehhez hasonlo nem volt, es ma mar o vele is "csak" baratsag a kapcsolat.
Mindegyikukkel gimibe jartunk egyutt, ott kezdodott a baratsag ami eleinte bulizasban merult ki, aztan mikor tovabb tanultunk, elkerultunk mas varosokba akkor derult ki, hogy tobb ez mint egyutt bulizas, mert a tavolsag nem szakitotta meg a baratsagot. Mindig ugy tudjuk folytatni a beszelgetest mintha tegnap talalkoztunk volna. (Habar en voltam az egyetlen lany annak idejen ebben a "bandaban", tehat szinte "fiusitva" lettem.) Ma mar mindenkinek van csaladja, es en oszinten orulok az o sikereiknek. En kulfoldon elek, es jo erzes, hogy ahogy volt e-mail lehetoseguk en voltam az elso akinek irtak. Felhivtak a szuleimet, elkertek a cimemet es azota folyamatosan levelezunk. (fiukkal levelezes! szerintem az nagy szo, ha a szerelmukon kivul meg masnak is hajlandoak irni)
Szoval a lenyeg az, hogy szerintem igenis letezik fiu-lany baratsag. Kizarolagos baratsag. Nagyon kozel allnak ok hozzam, es megsem tevesztendo ossze a szerelemmel. A ferjem sem feltekeny egyikukre sem, hiszen ilyen tavolsagbol ez teljesen nyilvanvalo, hogy csak baratsagrol van szo. Es ez az o felesegeikre, baratnoikre is vonatkozik.

szia Edit!
Persze hogy "megengedem" a férjemnek, hogy beszélgessen a barátnőjével. Egy: ha nem engedem, akkor jobb? Hisz úgyis találna rá lehetőséget, ha akar. Kettő: a lány időközben nekem is jó barátnőmmé és bizalmasommá vált. Három: Ahogy írtam is, nem arra vagyok féltékeny, hogy testileg-lelkileg egymásba bonyolódnak, hanem hogy nagyon jókat beszélgetnek. DE: a férjuram velem is nagyokat beszélget, és pl. a barátnőnkkel (nevezzük így, hisz mindkettőnk barátnője) olyanokat tud megvitatni, amit velem nemigen. Pl. mindketten imáédnak politizálni, nekem a hátam közepén jön ki az egész. Vagy épp lila ködben a világot váltják meg, míg én jobb szeretek olyan témákról beszélgetni, amiket a földön járva megél-tapasztal az ember.
Nem hiszem, hogy a tiltás jóra vezet. Hisz a férjed egy felnőtt ember, téged választott, szeret, de ne zárd kalitkába!! Az még egy kapcsolatnak sem tett jót!
Sze

Sziasztok Lányok!

Nézzétek, kompromisszum van köztem és a férjem közt. Ő is féltékeny, így csak korlátozottan lehetnek fiúbarátaim, de csak olyanok, akiket ő is ismer. És neki is olyan lányhaverjai, akikkel én is jóban vagyok. Mindenről beszámolunk egymásnak, mindenről és mindenkiről. Őszinték és nyitottak vagyunk. Ti ezt elmondhatjátok a kapcsolataitokról? Csodálatos és meseszép kapcsolat a miénk és sokáig fog tartani, hiszen annyi mindent végigcsináltunk már együtt. Egy hullámhosszon vagyunk, értjük és segítjük egymást. Mi egyásban találtuk meg a barátot is, ha ez eddig nem volt világos. De azért vannak közös barátaink is. Ő is ismeri minden barátnőmet és én is az ő barátait, barátnőit.
Talán azért lehettem kétértelmű, vagy hülyének látszó, mert úgy írtam, mintha senkivel sem engedném, hogy szóba álljon. Azt hiszem túloztam. Szóbaállhat ő bárkivel és én is, csak nem léphetünk félre. Talán így egyértelműen írom, bár erre is kaphatok furcsálló megjegyzéseket. Én ilyen furcsa vagyok?! Mindenki itt csodálkozik, milyen barom vagyok, pedig olyan vagyok, mint mások, csak talán másképp, talán rosszul fogalmazok és talán az a baj, hogy őszinte vagyok. Nem adom itt a tökéletes kurva jó fej nőt, hanem az igazat írom. Lehet, hogy ez a baj?

Lehet, hogy megsértődtem? Jaj, ne haragudjatok, de ez a legszemélyesebb érzéseimet bántotta meg. De nem vagyok megsértve, annyira azért nem vagyok primitív. Szóval, én kérek elnézést tőletek, mert nem írtam le egyértelműen a helyzetet és nagyon sarkítottam csak. Persze, hogy felháborodtatok és kioktattatok.

Puszi: Edit

Kedves Edit!
Szerintem senki sem akart kioktatni. Valószínűleg az történt, hogy nem sikerült úgy leírnod a dolgokat, hogy mi pontosan megértsük a helyzetet, és a véleményünk nagyon érzékenyen érintett Téged, és azt gondoltad, mi kioktattunk. És valószínűleg ennek köszönhető a hozzászólásod végén a kissé sarkított stílus is. Nem hinném, hogy itt bárki is a "tökéletes kurva jó fej nőt" akarja alakítani, csak elmondjuk a véleményünket. Legalábbis én.
Én nem akartalak megbántani vagy kioktatni. Ha mégis így érezted, akkor ne haragudj.
Szia:
Ancsa

Szia Ancsa!

Már semmi bajom sincs. Tényleg én fogalmaztam félreérthetően. Pl. a lány-lány barátságnál is, hogy az a Mackó nevű srác is homokosnak nézett. Az is egy trauma volt.
Nehéz a magánügyeinkről beszélni. Nem igaz?
Edit

Szia Edit!
Ennek örülök. Tényleg nehéz a magánügyeinkről úgy beszélni, hogy mindenki úgy értse, ahogy mi azt mondani akarjuk. Én például állandóan zárójeles megjegyzésekkel egészítgetem ki a mondataimat, ezzel próbálva egyértelműbbé tenni, amit mondani akarok.

Ancsa

Szia Ancsa!

Na, itt a nyár és pangás van. Nekem dolgoznom kell és már nem is megyek szabira nyáron többet. Azért rossz, ahogy kint süt a nap és mindenki a strandra jár, nekem pedig melóznom kell. De legalább itt a net, és nem unatkozom akkor sem, ha szabad perceim vannak.
A barátnőim mind szabin vannak, a suli még nem kezdődött el.
Egy kissé uborkaszezon van.
Más: te hol keresnél barátnőd magadnak, ha szeretnél új embereket megismerni (most persze nem a szexuális barátnőről beszélek - Mackó kedvéért mondom)?
Pl. te jóban vagy a szomszédban, vagy a közelben lakó lányokkal?

Edit

Szia Edit!

Pangás az itt is akad, én meg csak a nyár legvégén megyek szabira, így írogathatunk itt egymásnak vidáman :-)))
A barátnő-keresésről: a szomszédunkban (és az egész házban) csupa idős néni lakik. Ott nemigen találok új barátnőket. A munkahelyemen a velem egykorúak egyrészt már régóta dolgoznak itt, így megvannak a kialakult "köreik", másrészt nem a mi osztályunkon, de még csak nem is a mi emeletünkön vannak, így (mivel ülök egész nap a gépem előtt), szinte nem is találkozom velük.
A kedvesem munkahelyén szoktak kirándulásokat szervezni a sportkör vagy micsoda tagjainak, és oda a kapcsolt részek is vihetők. Itt próbálok a rendszeresen járó lányokkal ismerkedni-barátkozni. A kedvesem már szerzett egy barátot az osztályukról, és az ő mennyasszonyával kezdek én is nagyon jóban lenni. Ez azért is nagy szó, mert én meglehetősen "antiszociális" vagyok: egy új társaságban nagyrészt csak ülök és hallgatok, nehezen ismerkedem, nehezen mozdulok ki (számomra ismeretlen emberekkel főleg).
Szóval tippeket nem tudok adni, mert ezzel a barátkozással én is nagyon hadilábon állok. A mostani barátnőim mind diákkoromból valók. Eléggé meg is vagyok ijedve, mert a kedvesem nagyon utálja Pestet, és ha én kapnék munkát otthon (Debrecen), akkor valószínűleg haza is költöznénk. És nekem az összes barátnőm itt van!! És lassan neki is...
Hát, ennyi.
Szia:
Ancsa

Ancsa! Tényleg Debrecenben laksz? Van egy barátnőm, akinek hármasikrei születtek és Debrecen mellett lakik: Hetefejércsén. NEm ismered véletlenül? Ibolya a neve. Hátha akkora nagy szám az a 3-as iker. Csak azért gondolom.

Más: Nekem még az a nagy bajom, hogy én nagyon érzékeny és sértődékeny vagyok. Állandóan úgy érzem összeesküvés zajlik a hátam mögött és midig ki vagyok közösítve. A munkahelyemen (sőt mindegyik munkahelyemen eddig) nehezen illeszkedtem be. Tettem egy-két rossz megjegyzést másokra (mindenkire volt egy rossz szavam) és attól kezdve elvágtam magam. Hiába békültünk ki később, az már nem az igazi. A fullánk ott maradt örökre a munkatársaimban. Ezért nincs egyetlen barátom sem a munkahelyen. De kell a pénz, ezért bejárok dolgozni, aztán elvagyok a net-tel, mert úgysem nagyon szól hozzám senki. De nem is hiányzik annyira, hogy olyanokkal dumáljak, akik lenéznek, meg nem őszintén szeretnek. Inkább a munkahelyen kívüli barátnőimmel dumálok, levelezek, velük sokkal jobban elvagyok.

A férjem barátainak barátnőivel nagyon nehéz barátkozni, mert nehéz elfogadni őket, de mégis nagyon jó érzés, amikor összejön a haverság, ugyanis akkor 4-esben járkálhatunk mindenhova, ami a férjemnek és nekem is nagyon jó. Így mindketten tudunk kivel beszélgetni, nem érezzük áldozatnak magunkat.

Az a legjobb, ha mindketten jól érezzük magunkat. Igaz? MÁrmint a férjeink és mi is.

Edit

Jaj, még szerettem volna felvetni egy témát, történetesen, hogy hogy álltok az elvárásokkal? Úgy érzitek-e, hogy nektek ez, vagy az jár és mérgesek vagytok-e, ha nem kapjátok meg?

Konkrét példa:
Én pl. számolgatni szoktam, hogy mennyit adok valakinek, mennyit költök rá, mi mindent teszek meg érte és cserébe tőle ugyanezt várnám el. Azonban az emberek nagy többsége nem adja ugyanazt cserébe, hanem kevesebbet ad, ha egyáltalán ad valamit.
Pl. ajándékozás terén örök problémáim vannak. Én általában rendesen és időben köszöntöm a névnapos barátnőmet, míg ő elfeledkezik rólam (amit nem bírok elviselni), sőt később sem pótolja mulasztását. Amikor pedig beszólok neki, hogy öreg, ha elvártad tőlem a köszöntést, akkor magadtól is várd el: akkor sértődés van és a barátságnak vége. (Sok ilyen volt már.) Miért van az, hogy mások maguknak mindent elvárnak, de amikor nekik lennének kötelezettségeik, azt nem teszik meg?!

Vagy pl. ha én elutazom mindig a barátnőmhöz vendégségbe és fizetem a buszjegyek árát, ajándékokat viszek az egész családnak, ahogy illik és sokat-sokat utazom, akkor ő miért nem jön el hozzám soha?
Ez az egyoldalúság a halálom. És mindig ebbe a csapdába esem.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak az egyoldalú adás terén?

Edit, a kíváncsi Fáncsi

Sziasztok!

Először is, mivel én még adós vagyok, elnézést kérek Edit, nem szándékoztam megbántani téged.
Nekem néha furcsák, amik neked a barátság szó mellett előfordulnak, bár lehet, hogy csak másképp fogalmazol, mint én.

Ami a barátnőszerzési helyeket illeti. Nekem van a gimiből, barát az egyetemről, és a másik barátnőm egy nyári táborból éppen a napokban 15 éve. Természetesen a tábori barátság sem úgy indult, hogy na ez különleges lesz, 3-4 lánnyal is elkezdtem utána levelezni, a többiek elég hamar elkoptak.
A legújabb barátnőszerzési helynek éppen ezen oldalakat találom, mert -én legalábbis- találtam itt egy-két lányt (asszonyt, bocsánat), akikkel elképzelhetőnek tartom, hogy barátság fog kialakulni belőle. Ez ilyen szempontból egy remek fórum, mert a különböző oldalakon egy csomó minden kiderül az illetőről, és itt elsősorban a belső tulajdonságaira, gondolkodására stb. gondolok.

Ami az ajándékokat illeti. Ha én úgyérzem, hogy valakinek adni akarok, mert olyan érzéseim vannak felé, akkor nem nézem, hogy ő már adott-e. Persze ha ez hosszútávon egyoldalú, akkor mutatja, hogy a másik nem úgy gondolja, mint én, ekkor jobb tisztában lenni a dolgokkal. Az érték nem szokott érdekelni, sokkal inkább az, hogy mennyire valami közhelyszerűt ad, avagy mennyire egyedi, mennyire próbálta meg kitalálni, hogy minek örülnék. A tipiukus dezodor, egyéb pipere stb. dologgal pl. úgy vagyok, hogy na, úgy érezte, adnia illik valamit, de mivel nem ismerjük kellően egymást, semmi jobbat nem tudott kitalálni. Személy szerint sokkal jobban örülök, egy akár tetszőlegesen olcsó, házilag készült, avagy valamiért egyedi, rámszabott dolognak. És adásban is így vagyok, bár sokszor kénytelen vagyok én is típusdolgot adni, de ez inkább a rokonsággal szokott lenni.
A látogatás olyan, hogy szeretem, ha jönnek, és aggódom, ha sokáig nem, de nem az számít, hogy ki megy a másikhoz, hanem az, hogy szükséges sűrűségben legyen a személyes kontaktus.

Most ennyi, sziasztok:
Ildi

Kedves Edit!

Az "adok-kapok"-ról szeretnék írni. Nekem szerencsém van az egyik barátnőmmel, mert ugyanúgy hajlamos elfelejteni a névnapomat, mint én az övét. A másik barátnőm kicsit szigorúbb, de azért megbocsátja, ha elfelejtem éppen aznap felköszönteni. De vele azért nagyon igyekszem.
Nekem sokat segít az ebben a témában, hogy valamennyire sikerült elfogadnom azt a nézetet, hogy az ajándékozás nem kölcsön. Az ajándékozás öröm: én örülök, hogy adhatok, és én örülök, ha a másik örül annak, amit kapott. Meg kell tanulnunk adni, mert az tényleg sokkal jobb érzés, mint kapni. Még én is tanuló fázisban vagyok, hiszen egyáltalán nem vagyok tökéletes, csak igyekszem 'jobb' lenni. Nem mondom, hogy néha nem esik rosszul, hogy akire én gondoltam, annak én eszébe sem jutok (velem is előfordult, de már nem barátnőm az illető, bár nem emiatt).
Más kategóriába sorolom viszont azt, hogy én elutazom valakihez, vagy hogy meghívom ebédelni/vacsorázni. Ha ez hosszútávon egyoldalú, akkor azt szóvá teszem, és ha emiatt borul a barátság, akkor annyi. Akkor nem is érte meg. Ha valaki nem érzi, hogy a kötődés ezen formáit kölcsönösen ki kellene nyilvánítanunk - próbálom érthetően is: tehát ha nem érzi, hogy az nem barátság, ahol csak az egyiknek fontos annyira a találkozás, hogy valamit tegyen is érte, akkor vagy az illető "barátság-felfogásával" van baj, vagy ő nem kötődik annyira hozzám, mint én hozzá, és az ilyen egyoldalú viszonyokat én nem szeretem sokáig húzni. Tisztázzuk, és ha nem változik semmi, akkor legyen vége. Nem szeretem azt érezni, hogy kihasználnak. Márpedig nekem ez a viselkedés a kihasználás egyik formája. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor az egyik nehezebben tud kimozdulni (például kisbaba miatt), míg a másik szabadabban jár-kel: ilyenkor számomra kézenfekvő, hogy az megy, aki könnyebben tud.
Attól pedi a hideg futkos a hátamon, ha egy ember úgy fogja fel az életét, hogy ez vagy az neki JÁR. Hogy nagyon csúnya pénzügyi fordulattal illusztráljam: befektetés nélkül nincs haszon! (Még a lottószelvényt is meg kell venni.) Az egyetemi barátnőmnek eleinte hihetetlen szigorú elvárásai voltak velem (és úgy általában az emberekkel) szemben. Aztán amikor sokat vitatkoztunk ilyen dolgokról, sikerült ráébrednie, hogy az embernek csak akkor lehetnek mások felé magasak az elvárásai, ha önmagával szemben is azok, és ha önmaga is képes azoknak megfelelni. Ma már kevésbé szigorú, bár vannak még dilijei. :-)))

A barátnő-szerzésről: a NET annyira kézenfekvő volt, hogy ezt kihagytam az előző hozzászólásomból. De lehet tartós barátságokat kötni ezen az úton is, ha az ember őszinte. Amíg 1 évig Athénban éltünk, az egyetlen kapcsolatom magyarokkal az internet volt: akkor kezdtem el chat-elni, és email-ezni is. (Főleg fiúkkal.) Sajnos, amikor hazajöttünk, olyan sok munkám volt, hogy hónapokig egyáltalán nem volt időm internetezni, és így erősen megkoptak, elmúltak ezek az ismeretségek, amik akár barátságok is lehettek volna.

Szia Edit!
Majd elfelejtettem: Pesten lakom, de debreceninek tartom magam (20 éves koromig ott éltem, a szüleim ott laknak, így aztán oda is haza járok, meg ide is).
Ancsa

Sziasztok!

Hogy vagytok ma reggel? Én nagyon fejfájósan, mert melegfront, vagy hidegfront van, nem tudom pontosan. Ti nem vagytok frontérzékenyek?

Az adok-kapokról:
Én általában úgy szoktam kezdeni, hogy teljesen természetes módon adok személyes ajándékot a barátnőmnek, amikor név-, vagy születésnapja van, de csak úgy, ok nélkül is. És csak 3-4 ajándék után és csak akkor is csak abban az esetben, ha két születés- vagy névnapomról elfeledkezett, akkor szoktam már kiakadni.

VAn az a sógornőm, akiről sokat dumcsiztam már. Hát, ő az, akivel ilyen téren nem vagyok megelégedve. Magára sokat költ el és a 3 éves lányára is. De rám nem költ soha. Pedig volna pénze, mert szoláriumba jár és körömlakkokat vesz és minden héten 4-5 új ruhát magának és aranyékszereket. Mégis azt mondta nekem, hogy nem engedheti meg magának, hogy viszonozza az ajándékjaimat, de még a névnapomra sem ad semmit. Van mobiltelefonja is és nem is a legrosszabb modell, szóval van pénze. Ha az egyik szolit kihagyná, máris lenne rám 500 Ft-ja, mert nem kell több. Én csak azt szeretném látni, hogy ha én már annyit áldoztam rá, akkor csak egy fillért is akár, de valamennyit ő is áldozzon rám. Pontosan azt érzem, amit Ancsa mondott, hogy ez a fajta egyoldalú adás az én teljes kihasználásomat jelenti. Én csak adok, adok, ő megköszöni, de nem viszonozza. Pedig van pénze.

Úgy gondolom, hogy be kellene bizonyítania, hogy jelentek neki annyit, hogy megérdemlek 500 Ft-ot évente egyszer a pénzéből. Ez anyagi áldozat, de egyúttal valamennyire az áldozatkészségét és szeretetét bizonyítaná. Vagy jobb ötletem van. OK. Nem akar rám költeni: akkor pedig készítsen nekem pogácsát, vagy sárgaborsófőzeléket, tegye bele egy szatyorba és hozza el nekem ajándékként. Valamit kellene adnia, ha már tőlem (erőszakosan) elvárja, hogy áldozzak rá.

Tudjátok, még azért vannak kételyeim magammal szemben, mert ennek a lánynak van egy 3 éves kislánya. Lehet, hogy ezért bármit megtehet és semmibe vehet engem. Talán a gyerek esetében megbocsátható ez a fajta önzés. Nem tudom...
(Nem egyedül neveli azonban, hanem a szüleivel, akik eltartják őket, így a sógornőm fizetése csak mint zsebpénz jár neki, akármire elköltheti, ha akarja.)

Nem hiszem, hogy hosszú barátság lesz ez a sógornőmmel, mert nem tetszik nekem ez az egyoldalúság és úgy sem érzem jól magam, ha én is azt teszem vele, amit ő velem: vagyis én sem költök rá egy fillért sem. Nekem ez nem természetem, hogy szemlesütve azt mondjam a legjobb barátnőmnek, hogy bocs, de nincs pénzem rád és ezért nem kapsz semmit a szülinapodra. Én ezt nem tudom megtenni. Az emberek ettől megsértődnek.

Megpróbáltam egy hónapig olyan lenni, mint a sógornőm: smucig voltam másokkal. Nagyon úgy éreztem, hogy megsértettem az embereket. Nem szabad ilyennek lenni.

Szerintetek beszéljek vele, hogy ne legyen smucig, vagy hogy ne is ajándékot adjon, de legalább saját készítésű apróságot?

Nem tudom. De már sokszor beszéltem vele erről, és mindig azt mondta, hogy fél, hogy megutálom azért,mert ő nem tud rám költeni (Méghogy ne tudna?!). Aztán megigazította a legújjabb arany fülbevalóját a fülében és megmutatta az új estélyi ruháját a hozzá illő cipővel, aztán közölte, hogy sietnie kell, mert már várja őt a fodrász, ahova be lett jelentve (minden hónapban jár festetni és vágatni. Na, most őszintén... Egy ilyen nőről ki hiszi el, hogy nincs pénze?

Szóval, ez bosszant engem.

Edit

Sziasztok!

Azt hiszem, a rokonaink többségét nem választhatjuk meg, és olyanok, amilyenek. Az, hogy valamelyikkel barátságféle alakul-e ki, az egy külön dolog. Azokból Edit, amiket írsz a sógornődről nem tűnik úgy, hogy ő komolyan gondolja a barátságot köztetek. Szerintem "tartsd meg" őt sógornőnek, "csak" ilyen szinten gondolj rá, ennyire próbáld bizalmadba avatni stb. Nem szükséges minden kapcsolatban egy igaz barátságot keresni, hisz valamikor már elhangzott, vannak olyan kapcsolatok, amik inkább haverság jellegű barátságok. Lehet, hogy ha ilyen elvárásaid lennének a sógornőd felé, akkor problémamentesebb lenne a kapcsolatod vele.
Az anyagiak furcsa dolgok, vannak akik reménytelenül nem tudnak spórolni, és bár szám szerint jobban állnak anyagilag, mégis azt hallom tőlük, hogy "könnyű neked, mert...". Ismerek olyat is, aki bár lazán megengedhetné magának, hogy sokat költsön első (elég kései) gyermekére, mégis örömmel elviszi tőlem a használt ruhákat, minden finnyásság nélkül. Mások viszont, akár épp ugyanazt már leócsárolnák. MIndenkinek megvan, hogy anyagi szempontból mit tart fontosnak, és csak ha azután marad pénze, akkor érzi azt, hogy elég neki, avagy hogy jut az egyébre. Egyébként egyetértek azzal, hogy ha fontos lenne neki, akkor legalább pl. süssön neked valami sütit, annyit biztos meg tud spórolni. Továbbra is csak azt tudom erre mondani, hogy az ilyen kapcsolatoktól nem kell igaz barátságot elvárni, vagy működik egy kevésbé komoly kapcsolat, vagy előbb-utóbb elszakadnak a szálak, erőltetni nem érdemes.
Ildi

Kedves Ildi!

Szuper a hozzászólásod. Igazad van. Megfogadom a tanácsodat. Nem erőltetem.

Végül is csak azért erőltettem eddig is annyira a mély barátságot, mert szükségem lett volna igazi barátnőre (akinek minden titkot el lehet mondani, aki megért). Én egyszer elmondtam neki, hogy nekem rajta kívül nincs nagyon barátnőm és szeretném, ha ő lenne a legjobb barátnőm.

(Egyébként elfelejtettem mondani, hogy ő már csak volt sógornőm. A férjem öccsének volt a felesége, de idén tavasszal elváltak.)

Szóval, meghatódott, hogy azt kértem tőle, hogy legyen a legjobb barátnőm. (Tudom, hogy furcsa, hogy ilyet kérni kell valakitől. Nem is tudom, hogyan jutott eszembe ilyesmi.) Mondta, hogy nagyon szívesen lenne alegjobb barátnőm, de ő nem méltó hozzám, de nagyon fog igyekezni. Ez a szöveg már gyanús volt nekem, de nem tudtam hova tenni, nem értettem. Most már értem: ez azt jelentette, hogy nem akar a barátnőm lenni, csak haver és kész, csak nem merte ezt megmondani nekem.
Itt szeretném megjegyezni, hogy ő az, akit nem lehet lerázni, mert nagyon ragaszkodik hozzám. Ezt nem értem. Mert ha részéről csak egy haver vagyok és nem tart igazi barátnak, akkor miért nem enged el, miért akarja, hogy barátok legyünk erőszakkal is? Minden nap felhív, meghív, találkozni szeretne. Nem értem.

Szerintem ez a lány ilyen és nem lehet megváltoztatni. Vagy ilyennek fogadom el, vagy továbbállok.

Edit

Kedves Edit,

mar régota figyelemmel kisérem "baratnö-hajto" probalkozasaidat, élménybeszamoloidat, tapasztalataidat.

öszintén megmondva, nagyokat nyeltem és néztem egy-két megnyilvanulasodon.
Az utolso hozzaszolasod utan gondoltam, hogy most mar "tollat ragadok".

Kérlek, ne sértödj meg szavaimon, és legföképpen ne értss félre, nem ez a szändékom.

Annyira görcsösen hajtasz egy (esetleg több) igazi baratnöre, hogy az mar tulzas. Ne csodalkozz, ha sokan inkabb elhuzodnak Töled.
én is ezt tenném!
Az ovodaban hallani ilyesmi mondatokat, hogy "ugye leszel a legjobb baratnöm?", vagy "...Julcsika a Marcsival is beszélget, pedig azt mondta én vagyok a baratnöje...", stb.
Edit, nekem Te nagyon gyerekesnek tünsz, holott hazassagban, önnallo haztartasban élsz.

A masik solog, ami megütötte a szememet, amikor azt irtad, hogy Te irod, hogy kinek mennyit adsz, veszel, költesz Ra, és ezt Te vissza szeretnéd kapni, mert ez neked jar.

Hat tudod, szégyeldd Magad!!!!
Ilyen gondolkodassal ne is gondolj arra, hogy valaha is (igaz) baratra lelsz.

Soha, de soha ne vardd vissza azt, amit ajandékoztal, amit adtal. Tedd ezt szivböl, szivesen és ne azt lesdd, hogy mikor nyilik meg a masik keze (pénztarcaja?) is feléd.

Csunya szokasaid vannak, meg kell mondanom.

De néha Te is ellentmondasz sajat magadnak, példaul:
"Szerintetek beszéljek vele, hogy ne legyen smucig, vagy hogy ne is ajándékot
adjon, de legalább saját készítésű apróságot? ..."
,majd irod "De már sokszor beszéltem vele erről, és mindig azt mondta, hogy fél,hogy megutálom azért,mert ő nem tud rám költeni..."

Te Magad is érted, amiröl irsz? Mert én nem igazan ...

Meg ha mar ez a bizonyos sogornö felhiv, meghiv Téged, akkor maris ad Neked valamit, méghozza az idejét, türelmét, ami megfizethetetlen.


Elarulom, amiota nekem is gyerekem van, én is elfelejtem a születés-, valamint névnapokat.
Raadasul külföldön élek, ahol még a Névnapok sem ugy vannak, ahogy Mo-n.
Névnapbol még soha sem volt sértödés.

Szoval Edit, még sokat tudnék irni, csak nincs eröm ilyenekre pazarolni az idömet.

Most biztos megsértödsz, de ez mar a Te problémad lesz.
Nézz magadba is, és tanulj meg önzetlenül szeretni, és adni.
Azutan a következö lépés lesz a megszerettetni és kapni...

Sok sikert,
J.

Kedves Edit! Szerintem egyszerűen megoldható a problémád: mondd el neki azt, amit itt leírtál! Ha meghallgat és továbbra is hív és netalántán még meg is változik, akkor nyertél! Egy igaz barátnőt! Ha meg elmarad, akkor nem vesztettél semmit!
Én egyébként nem szeretem a névnapozást, születésnapozást! Általában nem szoktam elfelejteni a dátumokat és föl is köszöntök mindenkit, de nem kezdek ajándékozgatásba, csak akkor, ha tényleg szuper ajándékom van! De ez nem egy pipa, amit le kell tudni! Szerintem. Üdv: Timi

Nemrégiben az egyik legjobb barátnőmmel a barátságról beszélgettünk. Elmesélte, hogy volt egy idő, míg fentartásai voltak a barátságunkat illentően. A helyzet ugyanis az, hogy én rendkívül utálok telefonon beszélni, de még ennél is jobban felhívni az emberek telefonon. Szóval egy időben feltünt neki, hogy mindig csak ő hív fel engem. Ez szöget ütött a fejében és arra gondolt, hogy nem fog felhívni, megvárja míg én jelentkezem. Nem jelentkeztem. Ekkor végigondolta, hogy vagy el tudja fogadni, hogy a mi kapcsolatunkban ő kell, hogy felhívjon engem, vagy nem tud működni a dolog. Szerencsére érezte, hogy részemről nem az érdeklődés hiányáról van szó, fontos számomra, csak ez telefonálósdi nem megy. Úgyhogy azóta minden rendben. Bár mióta elmesélte ezt a történetet próbálok egy kicsit aktívabb lenni, de a barátságunk nem ezen múlik. A lényeg, hogy képesek vagyunk egymást elfogadni. Egyszerűen nem pont ugyanabban merül ki nálunk ez a fogalom, de mindkettőnk számára elfogatható az amit a másik barátság gyanánt nyújtani tud.
Nem találkozunk gyakran, nem veszünk egymásnak ajándékot (csak a gyerekeknek), nem értünk mindenben egyet (sőt), de mindig van időnk egymás problémáira, örömére, bánatára.
Ez a barátság. De ezt nem lehet keresni, vagy jön (inkább beérik) vagy nem.

Persze velem is esett olyan, hogy egy barátságról idővel kiderült, hogy nem működőképes. Azért csak idővel, mert akkor adódott olyan élethelyzet, melyben bizonyos tulajdonságoknak fontos szerep jutott. De ez egy másik történet.

Üdv: Garam

Sziasztok!

J. húzd le magad a WC-n! Sok sikert hozzá. Te tudod miről írsz? Névtelenül sértegetsz valakit? Nagyon goromba ember vagy, szerintem rég elhagyott téged a férjed, ha éppen nem egyedül élsz. Úristen! Sajnálom, hogy nem tiltottak le téged a net-ezésről. Nem tudsz megérteni? Nagyon sajnállak, magasról lesajnállak! Még a nevedet sem merted vállalni. Nem is csoda. Egyébként már mondtam, hogy lehet, hogy szélsőségesen fogalmazok, nem tudom jól leírni, amit érzek. Lehet, hogy félreérhető vagyok, nem kell egyből a torkomnak esni.

Kedves Edit,
ebben az utolsó hozzászólásodban Te is névtelenül sértegeted J.-t, nem?
Azt pedig egy hozzászólásból elég merész megállapítani, hogy J. milyen ember, pláne hogy egyedül él, elhagyták, stb. Nem tud megérteni, mert nem úgy gondolkodik, mint Te. Ez nem baj, sőt! Például Timi vagy Ildi [size=-2](elnézést lányok!) [/size]sem gondolkodik mindenben úgy, mint én, mégis nagyon tisztelem és kedvelem őket. És lehet, hogy az ő nézőpontjuk valaminek a más szemszögből való megközelítésésre, újragondolására késztet. És ez jó! Még akkor is, ha elsőre lehet, hogy feldühít.
Olvasd újra többször is, amit J. írt. Közben szidhatod is, nyugodtan. De hátha mégis találsz benne valami megfontolandót. :-)
Az is lehet, hogy ő is csak szélsőségesen fogalmaz, nem? Az biztos, hogy a hozzászólása nem éppen diplomatikus, tehát nem csodálom, hogy megbántott/felmérgesített vele. De vannak szókimondó emberek. És ettől a tulajdonságuktól még nem biztos, hogy úgy rosszak, ahogy vannak. És ettől még a netezésről sem kell őket letiltani. Más kérdés, ha mocskolódnak, és folyton trágár szavakkal fejtik ki a véleményüket. De J. esetében itt még nem tartunk.
Remélem, nem bántottalak meg.
Szia:
Ancsa
Sz

Sziasztok!

Egy korábbi témához szólnék hozzá: Szerintem egy kapcsolatban az alapszabályokat fel kell állítani, de nem szabad elvárni, hogy a másik bármit is adjon. Ez tönkreteheti a kapcsolatot (és nem csak a barátságban!). Ha adsz, önzetlenül adj, és ne várj cserébe semmit! Adni önmagában is öröm, néha nagyobb öröm, mint kapni. Amellett ha az ember nem várja el, sokkal többet kap (vissza)!

Üdv: Krisztina

Szia Ancsa!

Megfontoltam a hozzászólást. Igaza volt. "De nincs időm többet írni róla"...
Én azért kérdeztem a véleményeteket, mert tudtam, éreztem, hogy rosszul csinálok valamit. Ezért kértem segítséget. Nem szidást akartam hallani, de ez is benne volt a pakliban, szóval ez van.
Tudom, hogy nem vagyok tökéletes és végül is pontosan ezt akartam tudni, hogy miként látják mások a viselkedésemet. Miért bántottam meg annyi embert és miért lett vége a barátságaimnak. Ezért is fogadom el J. véleményét, mert legalább tudom, hogy akik utálnak, mit gondolnak rólam és pontosan miért haragudtak meg rám. Most már értem.

Ehhez pedig muszáj volt őszintén elmesélni miket gondolok, különben egy megjátszott személyiséget mutatnék be nektek. Tényleg jobban értem már a dolgokat. És akármennyire fájt (még sírtam is), mégis megfontolom a kritikát és oda fogok figyelni a jövőben, hogy csak adjak és senkitől semmit ne merészeljek elvárni.

Mégis úgy érzem ezek után is, hogy a kölcsönösség a jó egy barátságban, nem az egyoldalúság. Nincs ebben igazam?

Edit (a lehülyézett, elátkozott hibás állat)

Edit!

Azért azt nekem is el kell mondanom, hogy a legutóbbi hozzászólásod nem túl jól sikeredett! J. nem akart neked rosszat, ezt rögtön az elején elmondta. Nem bántani akart téged, csak nyíltan és egyenesen elmondta a gondolatait, amikkel nem biztos, hogy egyedül van, csak mások esetleg másképp fogalmaznák meg, jobban ügyelve rá, hogy mi bánthat meg. A válaszkirohanásod szerintem nem jogos. Mindenkinek rosszul esik, ha szembesítik valamivel, amivel esetleg abszolút nem is ért egyet. De ez nem ok arra, hogy így szóljunk hozzá vissza! J. segíteni próbált, mert ő is látja a görcsös akarásodat, és sejti a kudarcaid egyik okát.
Az emberek érzékeny lelkek, és ha hirtelen haragból reagálunk, az semmi jót nem szül. A neten különböző lelkületű emberek vannak, más oldalakon is folynak viták, sajnos ott is elhangzanak sokkal durvább mondatok is, de mégsem kell ököllel szállni harcba.(lásd pl.Abortusvita) Magadban mondd el, aminek akarod, de várj egy kicsit a válaszírással, amíg lehiggadsz, és át tudod újra gondolni amit írt neked.

Kriszitna: teljes egyetértésem. Adni öröm, akinek nem az, az ne tegye.
És bízni kell abban, hogy a széthintet mag előbb utóbb kikel (na ehhez nem tudom a pontos mondatot, pedig idézet is lehetne)

Sziasztok:
ILdi

Szia Edit!

Becsülöm az őszinteséged és az igyekezeted a változtatásra! Minden kapcsolatban a kölcsönösség a legjobb, legalábbis a dolgokat átlagolva ennek így kell alakulnia ahhoz, hogy mindkét fél jól érezze magát a kapcsolatban. Ebben szerintem tökéletesen igazad van. Másrészt viszont az az igazi, ha ez a felek saját szándékán alapul, és nem a másik fél elvárásainak történő megfelelési kényszerből.

Üdv: Krisztina

Köszönöm lányok. Most már minden rendben. Igen, olvastam más fórumokon is, hogy elhangzanak csúnya szavak, hiszen olvastam az abortusz-vitát is.
Elnézést kérek J-től. Gondolom írni nem fog, de olvassa ezt a rovatot.
Edit

Szia Edit!

Örülök, hogy alakulnak rendbe a dolgok. (legutóbbi írásom a tiéd után ment el, de én akkor azt még nem olvastam. Bocs mindenkitől, mert ez így meg hülyén hangzik.)
Ildi

Bennetek különben milyen problémák merülnek fel? Vannak gondjaitok?

KEdves Edit,

Tévedtél, mert irok neked.

Elöször is nem névtelenül "szidkozodom", hanem valamennyire névvel. J. Ez lehet, Juliska, Jŕnoska, vagy Juditka is. Egy a lényeg, hogy én irtam, ezek az én szavaim.

Szerencsére még nem valtam el, szerintem boldog hazassagban élek, és a férjem is örül (többé-kevésbé) szokimodo stilusomnak. :))

Tul hevesen reagaltal, tul gyorsan.
Felesleges volt, mert ezzel is csak lealacsonyitottad magadat a szememben. Sajnalom.

Tanacsokat kérsz a többiektöl, majd egy öszinte hozzaszolasra megsértödsz. Nahat...
Sirni pedig ilyeneken nem szabad.

én csak megprobaltam egy kicsit felnyitni a szemedet, hogy hogy is van ez a baratsaggal.

Hidd el, amiota külföldön élek, egy igazi baratnöm sincs. Nagyon fajo érzés, az igaz, de mit lehet tenni.
A baratsag nem jön megrendelésre...

én régen nagy dumas voltam, de mostanra mar inkabb a csendesek közé tartozom. 180 fokos fordulat, teljesen kifordultam magambol.

A férjemnek nem akarok mindent elmesélni, amit esetleg egy baratnövel beszélnék meg, e-mail-ezni pedig egy kicsit személytelen a szamomra, föleg esetleges problémak megoldasahoz.

Lehet, hogy ilyen helyzetekre jo egy naplot vezetni. Kiirni magadbol, ami bant, örömet okoz, és az olyan apro banalis dolgokat, amit lehet hoyg "szégyenlenél" elmesélni valakinek, mert annyira banalis, nevetséges.

Szoval nekem 1 un. legjobb baratnöm van, aki Magyarorszagon él. De neki is vannak mar ujabb és ujabb ismeretségei, baratnöi, akikkel nap mint nap beszél, talakozik.
Fŕjjon ez nekem? Valahol persze hogy faj, de mit lehet tenni?

Nekem egy a lényeg, ha talalkozunk, akkor ugy beszélünk, mintha csak tegnap valtunk volna el.

Mégegyszer sok sikert, és ne csüggedj, hanem légy türelmes, és fogadd meg masok szavait.

J. (joakaro)

Szia Edit!

Örülök, hogy sikerült megnyugodnod, és hogy nyugodtan egy kicsit másképp látod a J. írását. Bízom benne, hogy ezzel a hozzáállással (hogy szeretnél változni) sikerül barátnőt is találnod. Szerintem az nagyon megszívlelendő, hogy nem akard görcsösen.
J.-vel viszont nem értek egyet abban, hogy ilyeneken nem szabad sírni. Ha bántott, amit írt, és a keletkezett feszültséget így tudtad levezetni, akkor sírj csak nyugodtan :-)
És nem vagy hibás!!
Szia:
Ancsa

Kedves Ildi!
A véleményedet szeretném kérni de nem barátság kérdésben. Hová írhatok neked?
Ancsa

Szia Edit!

Legyel egy kicsit konnyedebb! Az elet szep! Elvezd! Nagyon akarsz egy valamit! Felejtsd el egy idore ( de elotte gondold at az itt elhangzottakat), kapcsolodj ki! Es egyszer csak azt veszed eszre, itt egy jo csaj, akivel joban lehetne lenni! Talan a legjobb baratnod lehetne!
Fel a fejjel! Szerintem itt a neten is talaltal mar megerto es meghallgato baratokat!

J.! Tudom kivagy!

Alma.

Kedves Edit! Nagyjából egyetértek azzal, amit a többiek itt leírtak, de teljesen emberinek érzem a várakozásodat arra, hogy kapj valamit! Mert ha úgy érzed, hogy nem kaptál semmit, akkor az úgyis van! Nekem olyan érzésem van a sógornő - barátnőddel kapcsolatban, hogy kihasználja a Te szeretet éhségedet! Arra kellesz neki, hogy legyen aki csodálja! Szerintem ezért áldoz Rád időt és türelmet! Kiváncsi vagyok, mennyire helytálló a megérzésem! Üdv: Timi

Kedves Edit! Nagyjából egyetértek azzal, amit a többiek itt leírtak, de teljesen emberinek érzem a várakozásodat arra, hogy kapj valamit! Mert ha úgy érzed, hogy nem kaptál semmit, akkor az úgyis van! Nekem olyan érzésem van a sógornő - barátnőddel kapcsolatban, hogy kihasználja a Te szeretet éhségedet! Arra kellesz neki, hogy legyen aki csodálja! Szerintem ezért áldoz Rád időt és türelmet! Kiváncsi vagyok, mennyire helytálló a megérzésem! Üdv: Timi

Kedves J.!

Örülök, hogy jelentkeztél. Végül én is rájöttem, hogy tényleg az volt, hogy én tanácsot kértem és ilyenkor elfogadható az elmarasztaló kritika is. Éppen jól jött, mert megértettem, hogy miben hibázok, vagy mi az ami mások számára utálatos a viselkedésemben, gondolkodásomban. TÉnyleg kicsit felnyílt a szemem.
Azonban Timinek igaza van, hogy a sógornőmtől nemcsak tárgyakat nem kapok (ami immáron nem számít nekem), hanem valahogy igazi barátságot sem. Erről elfelejtettem beszélni, de Timi ráérzett.
Tényleg a szeretetéhségemet akarja kihasználni,mert titkokat sem lehet neki mondani, mert nem lehet megbízni benne. És nem igazi barátként egy csomószor - kellemetlen helyzetben - cserbenhagyott engem.
Tényleg azt várja, hogy csodáljam és ennyi. Most, ha belegondolok, csak mindig meséli, hogy neki milyen jó és én ámulok, hogy de jó neki. Ennyi. Sokszor órákig csak beszél, beszél... Én meg hallgatom, de magamról nem is beszélhetek, mert akkor feltűnően unatkozik. Ez is azért elárul valamit.
Megfogadva a tanácsaitokat úgy fogok tenni, hogy kicsit lazítok ezen a barátságon és más barátokat is keresek. Aztán majd lesz, ami lesz. Kialakul. Meglátom, hogy így el tudom-e fogadni a sógornőmet (mert ha nem bírom őt elviselni, akkor nincs értelme haverkodni és szétpanaszkodni magam a háta mögött).
Köszönöm a tanácsokat, most már tudom, mit kell tennem.

Sziasztok! Edit