Hahó,
sziasztok,
kösz a kedves szavakat. Hosszú-rövid: ahogy olvastalak benneteket, ez nagyon relatív, nekem még a vállig érő is hosszúnak számít, mivel nagyon rövid, nyakban jól felszedett bubiról indultam
Most úgy nagyjából az államig ér, már ahol a leghosszabb, mert persze rétegesre van vágva, és gyakran kell igazíttatni, mert nagyon gyorsan kimegy a formájából (éppen várandós vagyok, nő mint a gomba). Nekem amúgy olyan huszonkét éves koromig hosszú hajam volt, a végén majdnem derékig érő, szerettem is, magam vágtam a végét, volt benne egy kis természetes hullám, levegőn száradt mindig, az egyetlen "macera" az volt vele, hogy télen nem mászkálhattam vele, amíg vizes volt
De hát ez már harminc évesen nem az igazi, egy húsz körüli lány rohangászhat vizes lobonccal, én már nem érezném így jól magam. Kb. fél évvel azután, hogy összekerültem a párommal, gondoltam egyet, és levágattam kleóra. Az igazság az, hogy már nem volt igazán szép, meg állandóan összekötve vagy feltűzve hordtam. Egyetemista voltam, napközben zavart, ide lógott, oda lógott, és pl. nagyon idegesített, hogy ha ültem előadáson, mindig beszorult a szék háta meg az én hátam közé
Azóta hol egy kicsit megnövesztettem (pl. esküvőre, a konty miatt), hol megint levágattam. Most már három éve ez a felszedett bubi van, nagyon szerettem, végre valami, amit magam is be tudok szárítani, de valahogy már meguntam. Mivel a második gyerkőc jön, akkora nagy növesztést most nem akarok, mert nemigen lesz időm vele foglalkozni. Most olyasmi formája van, mint Renee Zellwegeré a Pokolba a szerelemmel-ből, ezt szeretném kicsit hosszabbra. A páromnak jóformán mindegy, persze legjobban annak örülne, ha szőkére festetném (sosem voltam szőke, nem is tervezem), egyébként ami jól áll, azt díjazza, kb. ennyi. A lányom - két éves - amúgy totál be van sózva, ha fodrászat közelébe megyünk, legutóbb neki nem is akartunk vágatni, de amikor látta, hogy bemegyünk, ragaszkodott hozzá, hogy neki is legyen frizurája
Női hajas problémák: ez szerintem meglehetősen korfüggő, az én nemzedékemben a fiúk - már a normálisabbja - nem sokat foglalkozott-foglalkozik a hajával (kivéve ha kopaszodnak
). A fiatalabbak, úgy vettem észre, többet, hát ez most a "korszellem", a fiúk is csináljanak feltűnőbb, figyelemfelkeltőbb dolgokat a külsejükkel. Nekem van két kis rokonom, mindkettő 16 éves, az egyik fiú, a másik lány...kb. ugyanazt játsszák el a hajukkal, a ruhákkal, a szértelenítéssel stb. Na jó, a srác nem sminkel és nem annyira ékszerez
Üdv
Kriszi