2000.07.12 13:45
Szerző: Anonymous
Kedves Judó!
Eszembe jutott még egy történet. Leírom, hátha segít.
Gimnáziumban eleinte két barátnőm volt: Y és V. Y-nal az első naptól kezdve jóban voltunk. Az évnyitón mellém állt, bemutatkozott - nagyon határozott, mosolygós, szimpatikus volt. Egymás mellé ültünk, és mindenki azt kérdezte, mióta ismerjük egymást, olyan hihetetlenül gyorsan alakult ki köztünk igen szoros barátság. Én pár hónap múlva egy másik lánnyal is jóba lettem (V). Aztán mivel ők is el tudták viselni egymást, hárman voltunk barátnők (A három grácia - legenda volt kis osztályunk történetében). Eleinte úgy nézett ki, hogy én voltam a kapocs Y és V között, mindkettőjük velem volt jobb viszonyban, egymással nem annyira. Aztán Y-nak meghalt a papája. Minden körülötte forgott, V meg is jegyezte, hogy tiszta hülyék vagyunk, ennyit ajnározni (kishármasunk 2 fiúval bővülve volt a nagy ötös). Aztán Y-on valamiféle üldözési mánia vett erőt: először az egyik srácot utálta ki az ötösből (pedig a srác segített neki a legtöbbet, mert neki is meghalt korábban a papája); majd jött a másik srác (akivel én közben mintegy mellékesen összejöttem), és ezzel a csúnya felállással végződött a második osztály. Akkor már én sem éreztem magam "biztonságban". Nyáron Y V-vel töltött nagyon sok időt: folyton felhívta, hogy "jajajaj, olyan pocsék a kedvem!!!", és V ment, ha csak tudott. Egyszer a barátommal és a húgommal épp kutyát sétáltattunk az erdőben (Debreceni Nagyerdő), amikor megláttuk őket a tó partján beszélgetni. Odamentünk. V iszonyú zavarban volt, de kedvesen köszönt, beszélgetést kezdeményezett, Y viszont cinikus volt és nem is tudom: érzed, hogy a hátad mögött ki fog nevetni, hogy milyen hülye naiv is vagy. A harmadik osztály ennek megfelelően tragikusan indult. Évnyitó után 3 osztályfőnöki óra, minden a megszokott rendben, én Y mellett ültem (mint az első naptól mindig), V pedig előttünk (mint 2. osztálytól kezvde) - két óra tömény mosolygás, majd a második utáni szünetben Y megkérte V-t, hogy mondja meg nekem, hogy ezentúl ő (Y) azt szeretné, ha V ülne mellette. Ez most nem hangzik olyan tragikusan, de akkor iszonyú megalázó volt, és teljesen egyértelmű is: azt jelentette, hogy ettől kezdve Y nem tart igényt a barátságomra. Elültem. Egy évig csak titokban volt barátnőm: V, akit Y eltiltott (!!!) tőlem. Együtt próbáltunk rájönni, mi és hol romlott el, hogy idáig fajultak a dolgok. Nem tudtuk. Negyedik osztályban már eléggé eltávolodtunk (nehéz titokban barátkozni), de akkor lettem jóba azzal a lánnyal, aki a mai napig is a legjobb barátnőm.
V-vel évekig nem láttuk egymást, nem tudtunk egymásról szinte semmit. Azt, hogy férjhez ment, véletlenül tudtam meg; hogy megszületett a kisfia, azt is onnan tudtam meg, hogy egyszer veletlenül összefutottunk, amikor sétáltatta. Akkor beszélgettünk egy kicsit, nagy zavarban.
A 7 év alatt, ami az érettségi óta eltelt, időnként nagyon hiányzott és nagyon sokat gondoltam rá. Sokszor elhatároztam, hogy felhívom a szüleit és megkérdezem a számát, hogy végre beszéljünk. De egyszerűen nem tudtam, hogyan kezdejem, mit mondjak neki. Most soronkívüli osztálytalálkozót szervezünk a nyárra. Elvállaltam hogy megkeresem és meghívom. Azt gondoltam, ez lehet hogy az utolsó lehetőség, és legalább tudom, mivel kezdjem. Ha még érdeklem, akkor folytatni is tudjuk, ha meg nem, akkor megbeszéljük a találkozóval kapcsolatos részleteket és pont.
Felhívtam. Meghívott magukhoz és órákig beszélgettünk (férj külföldön, gyerek a nagyinál). Nagyon-nagyon jó volt. Nehéz volt belevágni, de nagyon megérte.
Miért meséltem ezt el? Azért, mert szerintem, ha fontos Neked az a barátnőd, megér egy utolsó próbálkozást. Csakhogy a lelked megnyugodjon. És lehet, hogy neked is ilyen szerencséd lesz :))
Bocs, hogy hosszú voltam. (Sajnos, szokásom.)
Ancsa