Sziasztok
Nekem egy 8éves 6éves 5 honapos lurkom van a két nagy borzaszto féltékeny egymásra de a picire egyiksem nem tudom miért alakult ki ez náluk hisz mindegyiket egyforman nevelem és szeretem lányom kicsinek megéget a babakocsijába bele dobtak egy cigareta csikket de kicsinek egész jol türte a sebeket de most hogy már nagyobb egyre rosszab neki és mintha a viselkedésében vezeti le és álandpan veszekszik a testvérével a fiam meg koraszülöt volt 7 honapra őp meg mintha azördög bujt volna bele mindig kötekszik a lányal nem akar szotfogadni ugy tesz mintha nem értené mit mond neki az ember ritig tovább csinálja nem hat rá se fenyités se verés se büntetés minden második szava a lányom
Most szeptemberbe megy iskolába és kétségbe vagyok esve az ovodába is csak panasz van rá elküldték a nevelési tanácsadóba
ha tudtok adjatok tanácsot
sziasztok szilvi
Új privát üzeneted érkezett!
Oldal: 1 / 1
2001.02.11 15:18
Lányok! Nagyon megdöbbent, hogy vannak köztünk névtelenek, akik állandóan keresik a csomót a kákán. Honnan tudod, Névtelen, hogy Szilvi esetleg nem vak-e???!!! Hogy nincs-e valamilyen zavaró körülménye, ami miatt nem tud központozni?? Jó, ezek (remélem) abszurd dolgok, mégsem hiszem, hogy a babaneten egymás helyesírásával kellene foglalkoznunk. Én aztán igazán észreveszem ezeket a hibákat, biztosíthatlak, mert magyartanár vagyok.
Szóval: inkább próbálj segíteni!! Én megértettem, amit Szilvi el akart nekünk mondani, de sajnos segíteni nem tudok, mert egyelőre csak egy kislányom van.
Üdvözlettel: Viráganya
Szóval: inkább próbálj segíteni!! Én megértettem, amit Szilvi el akart nekünk mondani, de sajnos segíteni nem tudok, mert egyelőre csak egy kislányom van.
Üdvözlettel: Viráganya
2001.02.11 17:34
Igazad van, Viraganya, en mar javasoltam, hogy nyitni kene egy olyan topicot, aminek a cime Duhongo, avagy nevtelen, rosszindulatu beszolok ide! lenne.
Tisztelt nevtelen, en magyart tanitok, de nekem is voltak nehezsegeim, amikor eloszor gepeltem, a mai napig nehezen hasznalom az ekezetes betuket, ezert irok ekezet nelkul. Inkabb segitenel, mint hogy idejossz gonoszkodni. Visszataszito...
Udv
Eva
Tisztelt nevtelen, en magyart tanitok, de nekem is voltak nehezsegeim, amikor eloszor gepeltem, a mai napig nehezen hasznalom az ekezetes betuket, ezert irok ekezet nelkul. Inkabb segitenel, mint hogy idejossz gonoszkodni. Visszataszito...
Udv
Eva
2001.02.12 08:27
Kedves Szilvi, ne törödj a közbeszólóval, itt mi úgyis rád fogunk figyelni és biztos sokan megpróbálunk neked is segíteni, mert a Babanet ettöl olyan jó!
A testvérféltékenységet nagyon nehéz elviselni olykor, egyetértek, bár nekünk csak 2 van, de ök is folyton csépelik egymást.
Sziasztok
kriszta
A testvérféltékenységet nagyon nehéz elviselni olykor, egyetértek, bár nekünk csak 2 van, de ök is folyton csépelik egymást.
Sziasztok
kriszta
2001.02.12 10:58
Szia Szilvi!
Nekem a nagy 7 és fél, a kisebbek (ikrek) 5 és fél évesek, azaz nagyjából hasonló korúak a tieiddel. Ja, a nagy fiú, az ikrek vegyesen. Hát a lányom és a fiaim között állandó a fiú-lány ellentét, ezt hozzák haza a suliból-oviból is. (a nagynak a suliban eleve ilyen jellegû játékaik vannak a barátaival (persze nem csak)). Szóval, hogy úgy mondjam, a dolog természetes velejárója az egésznek. Gondolom azért a kicsi miatt kevesebb idõd jut rájuk, mint korábban, és minden bizonnyal ezt is megérzik. A viselkedésük jórészt (gondolom) figyelemfelkeltésbõl adódik, szeretnék ha észre vennék õket, foglalkoznának velük. Rosszabb esetben az is kialakuhat egy gyereknél, hogy már kvázi a verést is élvezi, mert olyankor legalább vele foglalkoznak.
Amikor kitör rajtam a lelkiismeretfurdalás, mindig elhatározom, hogy többet fogok velük foglalkozni, a nevelésüket illetõen pedig leritkítom a rászólásokat, (teljesen mellõzöm a megütést), csak akkor szólok bele a dolgaikba, ha azt már feltétlenül muszáj. Meg hogy a jó, pozitív dolgaikat viszont sokat fogom hangoztatni, megdícsérem õket bármiért, amiért csak lehet. Az igazság az, hogy mindez csak addig mûködik, amíg bírom idegekkel, ezért is nem tudom azt mondani, hogy tégy így, mert tudom, hogy nem bírja teljesen az ember.
De szerintem fontos, hogy a gyermekbe ne bûntudatot (te mindig rossz vagy) építsünk, hanem a pozitívumokat, mert amit hall magáról, annak próbál megfelelni is valamennyire.
Ami viszont be szokott vállni: amikor már nem bírok velük, nem bírnak nyugton lenni stb. ki kell találni valami közös programot (le van sajnálva a fõzés, vasalás stb, majd csak lesz vele valami) és leülni együtt játszani. Mert ránk van leginkább szükségük!
Ildi
Nekem a nagy 7 és fél, a kisebbek (ikrek) 5 és fél évesek, azaz nagyjából hasonló korúak a tieiddel. Ja, a nagy fiú, az ikrek vegyesen. Hát a lányom és a fiaim között állandó a fiú-lány ellentét, ezt hozzák haza a suliból-oviból is. (a nagynak a suliban eleve ilyen jellegû játékaik vannak a barátaival (persze nem csak)). Szóval, hogy úgy mondjam, a dolog természetes velejárója az egésznek. Gondolom azért a kicsi miatt kevesebb idõd jut rájuk, mint korábban, és minden bizonnyal ezt is megérzik. A viselkedésük jórészt (gondolom) figyelemfelkeltésbõl adódik, szeretnék ha észre vennék õket, foglalkoznának velük. Rosszabb esetben az is kialakuhat egy gyereknél, hogy már kvázi a verést is élvezi, mert olyankor legalább vele foglalkoznak.
Amikor kitör rajtam a lelkiismeretfurdalás, mindig elhatározom, hogy többet fogok velük foglalkozni, a nevelésüket illetõen pedig leritkítom a rászólásokat, (teljesen mellõzöm a megütést), csak akkor szólok bele a dolgaikba, ha azt már feltétlenül muszáj. Meg hogy a jó, pozitív dolgaikat viszont sokat fogom hangoztatni, megdícsérem õket bármiért, amiért csak lehet. Az igazság az, hogy mindez csak addig mûködik, amíg bírom idegekkel, ezért is nem tudom azt mondani, hogy tégy így, mert tudom, hogy nem bírja teljesen az ember.
De szerintem fontos, hogy a gyermekbe ne bûntudatot (te mindig rossz vagy) építsünk, hanem a pozitívumokat, mert amit hall magáról, annak próbál megfelelni is valamennyire.
Ami viszont be szokott vállni: amikor már nem bírok velük, nem bírnak nyugton lenni stb. ki kell találni valami közös programot (le van sajnálva a fõzés, vasalás stb, majd csak lesz vele valami) és leülni együtt játszani. Mert ránk van leginkább szükségük!
Ildi
2001.02.12 21:00
Sziasztok!
Bocs a helyesirási hibákért.
Köszönöm azoknak akik segiteni probálnak, nem pedig birálni. Elég nehéz türelmesnek lenni néha velük szemben pedig sokak szerint türelmes ember vagyok de be kell valjam néha nálam is kiborul a bili.Az erőszakot én sem szeretem de, néha elszalad a kezem. De rögtön meg is bánom és legszivesebben mennék bocsánatat kérni.Sokat szoktunk együt játszani miután a kötelességeikel kész vannak olyankor nagyon aranyosak de veszitenni egyik sem szeret.
Nem könyü anyának feleségnek szeretőnek lenni.
Szilvi
Bocs a helyesirási hibákért.
Köszönöm azoknak akik segiteni probálnak, nem pedig birálni. Elég nehéz türelmesnek lenni néha velük szemben pedig sokak szerint türelmes ember vagyok de be kell valjam néha nálam is kiborul a bili.Az erőszakot én sem szeretem de, néha elszalad a kezem. De rögtön meg is bánom és legszivesebben mennék bocsánatat kérni.Sokat szoktunk együt játszani miután a kötelességeikel kész vannak olyankor nagyon aranyosak de veszitenni egyik sem szeret.
Nem könyü anyának feleségnek szeretőnek lenni.
Szilvi
2001.05.20 13:39
Kedves Szilvi és persze mindenki :-)
((A legelső megjegyzésem csak egy kis kitérő és remélem, hogy nem szerzek vele annyira rossz pontot, hogy ne olvassátok tovább a levelemet :-) Szóval lehet, hogy nem gonoszkodni akart az a bizonyos "névtelen", csak ügyetlenül nyúlt a jobbítási szándékához. A lényeg valóban nem a helyesíráson van: mondom ezt, aki szintén magyar tanár is vagyok :-)
Na de a lényeg. Szilvi! Teljesen megértem a helyzetedet: nekünk is három csemeténk van 6 és fél, 3 és fél és 2 lesz gyerkőcök. A két nagy fiú és mostanában nekem is pont hasonló problémáim vannak, ma a buszmegállóban is erről beszélgettünk a férjemmel.
Azt hiszem Ildi (?) írta, hogy ez a nagyok közti veszekedés tulajdonképpen természetes dolog, és a renitens viselkedés módok nagy részének az az oka, hogy a gyermek nem érzi magát elég szeretettnek. Teljesen jogos érzés a gyermek részéről. De az anya (esetleg apa) részéről is jogos, hogy úgy érzi, kiteszi a lelkét a gyerekekért, igyekszik egyformán szeretni őket, igyekszik nagyon jó anya lenni, és mégis: kudarc-hegyek.
Szerintem fő, hogy nem szabad elcsüggedni. Nálam a legnagyobb fiam érintett hiperaktivitásban (épp csak egy kicsit, de az is elég problémát okoz néha a környezetében, így a családban is) viszont értelmileg nagyon fejlett, jó logikájú, és nagyon sok mindent megtanult iskola előtt - szinte - magától. Szociális viselkedése viszont igen gyakran nem üti meg a 3 és fél éves kistestvéréét. Ebből gyakran vannak komplikációk. Ráadásul a nagyobbik fiam nagyon nagy versenyszellemmel rendelkezik, ami hol jó, hol nem. A kisebbik fiam pedig gyakran elndületes erőszakkal válaszol tehetetlenségében. Tovább nem részletezem a helyzetet, de köztük sokszor dúl a háború. (Azt is tudják viszont, ha nálam "kiborul a bili", mert sajnos nálam is elő szokott fordulni, és csak mondom nekik, hogy miért vagyok velük elégedetlen és hogy hogyan szeretném én őket látni //rossz terápia, de néha ez van//, tehát azt is tudják, hogy olyankor minden háborúságot félretesznek és látványosan ölelgetik egymást, és nézik, hogy enyhülök-e már irányukba? Én meg persze enyhülök. Ők meg egy ideig - megízlelvén a békés hangulatot is - nagyon aranyosak egymással. De ez csak kitérő volt.)
És néha előfordul az ilyesmi az én "hőbölgésem" nélkül is. Biztosan nálatok is. Tudni kell rácsodálkozni ezekre a pillanatokra, és nem szabad ezekről megfeledkezni (bagoly mondja verébnek, hogy... :-)
Az is jogos, amit valaki más írt (elnézést, de nincs most időm visszakeresni, első olvasás után meg nehezen jegyeztem meg: új vagyok a babaneten); hogy a gyereknek rossz hallani, hogy az anya állandóan elégedetlen vele. Nem mondom, olykor én is bele-belecsúszok az elégedetlenség-szindrómába. De szerencsém van, mert egyszercsak megszólal a vészkiscsengő: és olyankor arra gondolok, hogy mi fontosabb nekem? Az, hogy a gyerekem egy szinte tökéletes ember legyen, vita meg egyéb nélkül, vagy az, hogy boldog ember legyen és megtanulhja kezelni a problémáit (merthogy nyilvánvalóan vannak problémái és a veszekedés ennek - szerintem - csak külső jele.)Lehet, hogy neked is segít valami kikerülni a gödörből... talán már meg is találtad a kis kapaszkodót, csak még nem gyakoroltad be a mozdulatot. Vagy még csak most fogsz rátalálni a megoldásra; hogyan lépjél ki a "rosszul viselkedő gyerek-elégedetlen szülő-rosszabbul viselkedő gyerek-elégedetlenebb szülő" kavarcos köréből.
Nyilván az elméletek, tanácsok sokkal könnyebben adhatók, mint kivitelezhetők, de nagyon fontos, amit szintén már valaki írt: a gyereknek a te anyai szeretetedre van szüksége. Az összes többi jó tulajdonságod jó, ha van, de a szereteted a legfontosabb, amit adhatsz. (Nyilván nem a majomszeretet, de a helyesen értelmezett szeretet, az amire minden embernek szüksége van.) Én - sajnos - egy nagyon "tudományos" anyuka vagyok, nagyon "törekvő" anyuka, de be kell vallanom, hogy akkor vagyok igazán anyuka, amikor az élet sok hordaléka mögött meglátom a gyermekemet, mindegyiket, és azt tudom nyújtani neki, amire a kicsi gyerekszívének szükésge van: elfogadást, vidámságot, érdeklődést, szeretetet. Bár mindig ilyen anyuka lehetnék!
Kettő dolog juott az eszembe (gyorsan leírom, mielőtt "kirúgtok" a társalgóból, hogy túl hosszú vagyok, csak most van időm írni :-)
1) Van egy könyv, amiből én nagyon sokat tanultam ("tudományos" anyuka ide vagy oda, de így van :-) a szerzője Ross Campbell és van három könyve is, ami a gyerekekről szól (szerintem elég egyet is megvenni belőle, bár én nem bántam meg a három végigolvasását sem)és ha jól emlékszem a Harmat kiadónál jelent meg (most éppen kölcsönadtam, nem tudom megnézni). Azért ajánlom, mert ebből tudtam meg, hogy milyen fortélyai vannak annak, hogy a gyermekem észrevegye azt, hogy szeretem. Ez így talán banálisan hangzik, de mégis nagyon sok olyan dolgot megtudtam belőle, amire azelőtt nem gondoltam.
2) A másik dolog pedig: azt vettem észre, hogy így tanév vége felé ovi, (nálunk még nem, de biztos az iskola is ilyen)már kicsit sok a gyerekeknek; lefáradnak, jön a jó idő, stb. Egyébként is hamarabb "begurulnak". A nyár elkezdtével viszont kezdenek helyrejönni: felveszünk egy nem rohanó tempót, az idő csak néha szól bele az életünkbe, akkor sem drasztikusan, jobban van idő együtt lenni (tehát semmi különöset nem csinálni, de mégis együtt lenni). Hatalmas lehetőségeket rejt magában a nyár ebből a szempontból. Talán jobban megterhel minket anyukákat, jobban úszik a háztartás is, meg minden egyéb kötelesség, de szerintem sokkal boldogabbak vagyunk, mert tényleg a gyermekeink nagyjából helyrerázódnak, megtalálják helyüket a családban és ez mindennél fontosabb. Talán az ovi és iskolakezdés is jobban fog menni. De mégis: a legfontosabb az együtt örömben, szeretetben eltöltött idő.
Sok sikert kívánok Szilvi, neked is magamnak is, meg mindegyikünknek :-)
Brenda
((A legelső megjegyzésem csak egy kis kitérő és remélem, hogy nem szerzek vele annyira rossz pontot, hogy ne olvassátok tovább a levelemet :-) Szóval lehet, hogy nem gonoszkodni akart az a bizonyos "névtelen", csak ügyetlenül nyúlt a jobbítási szándékához. A lényeg valóban nem a helyesíráson van: mondom ezt, aki szintén magyar tanár is vagyok :-)
Na de a lényeg. Szilvi! Teljesen megértem a helyzetedet: nekünk is három csemeténk van 6 és fél, 3 és fél és 2 lesz gyerkőcök. A két nagy fiú és mostanában nekem is pont hasonló problémáim vannak, ma a buszmegállóban is erről beszélgettünk a férjemmel.
Azt hiszem Ildi (?) írta, hogy ez a nagyok közti veszekedés tulajdonképpen természetes dolog, és a renitens viselkedés módok nagy részének az az oka, hogy a gyermek nem érzi magát elég szeretettnek. Teljesen jogos érzés a gyermek részéről. De az anya (esetleg apa) részéről is jogos, hogy úgy érzi, kiteszi a lelkét a gyerekekért, igyekszik egyformán szeretni őket, igyekszik nagyon jó anya lenni, és mégis: kudarc-hegyek.
Szerintem fő, hogy nem szabad elcsüggedni. Nálam a legnagyobb fiam érintett hiperaktivitásban (épp csak egy kicsit, de az is elég problémát okoz néha a környezetében, így a családban is) viszont értelmileg nagyon fejlett, jó logikájú, és nagyon sok mindent megtanult iskola előtt - szinte - magától. Szociális viselkedése viszont igen gyakran nem üti meg a 3 és fél éves kistestvéréét. Ebből gyakran vannak komplikációk. Ráadásul a nagyobbik fiam nagyon nagy versenyszellemmel rendelkezik, ami hol jó, hol nem. A kisebbik fiam pedig gyakran elndületes erőszakkal válaszol tehetetlenségében. Tovább nem részletezem a helyzetet, de köztük sokszor dúl a háború. (Azt is tudják viszont, ha nálam "kiborul a bili", mert sajnos nálam is elő szokott fordulni, és csak mondom nekik, hogy miért vagyok velük elégedetlen és hogy hogyan szeretném én őket látni //rossz terápia, de néha ez van//, tehát azt is tudják, hogy olyankor minden háborúságot félretesznek és látványosan ölelgetik egymást, és nézik, hogy enyhülök-e már irányukba? Én meg persze enyhülök. Ők meg egy ideig - megízlelvén a békés hangulatot is - nagyon aranyosak egymással. De ez csak kitérő volt.)
És néha előfordul az ilyesmi az én "hőbölgésem" nélkül is. Biztosan nálatok is. Tudni kell rácsodálkozni ezekre a pillanatokra, és nem szabad ezekről megfeledkezni (bagoly mondja verébnek, hogy... :-)
Az is jogos, amit valaki más írt (elnézést, de nincs most időm visszakeresni, első olvasás után meg nehezen jegyeztem meg: új vagyok a babaneten); hogy a gyereknek rossz hallani, hogy az anya állandóan elégedetlen vele. Nem mondom, olykor én is bele-belecsúszok az elégedetlenség-szindrómába. De szerencsém van, mert egyszercsak megszólal a vészkiscsengő: és olyankor arra gondolok, hogy mi fontosabb nekem? Az, hogy a gyerekem egy szinte tökéletes ember legyen, vita meg egyéb nélkül, vagy az, hogy boldog ember legyen és megtanulhja kezelni a problémáit (merthogy nyilvánvalóan vannak problémái és a veszekedés ennek - szerintem - csak külső jele.)Lehet, hogy neked is segít valami kikerülni a gödörből... talán már meg is találtad a kis kapaszkodót, csak még nem gyakoroltad be a mozdulatot. Vagy még csak most fogsz rátalálni a megoldásra; hogyan lépjél ki a "rosszul viselkedő gyerek-elégedetlen szülő-rosszabbul viselkedő gyerek-elégedetlenebb szülő" kavarcos köréből.
Nyilván az elméletek, tanácsok sokkal könnyebben adhatók, mint kivitelezhetők, de nagyon fontos, amit szintén már valaki írt: a gyereknek a te anyai szeretetedre van szüksége. Az összes többi jó tulajdonságod jó, ha van, de a szereteted a legfontosabb, amit adhatsz. (Nyilván nem a majomszeretet, de a helyesen értelmezett szeretet, az amire minden embernek szüksége van.) Én - sajnos - egy nagyon "tudományos" anyuka vagyok, nagyon "törekvő" anyuka, de be kell vallanom, hogy akkor vagyok igazán anyuka, amikor az élet sok hordaléka mögött meglátom a gyermekemet, mindegyiket, és azt tudom nyújtani neki, amire a kicsi gyerekszívének szükésge van: elfogadást, vidámságot, érdeklődést, szeretetet. Bár mindig ilyen anyuka lehetnék!
Kettő dolog juott az eszembe (gyorsan leírom, mielőtt "kirúgtok" a társalgóból, hogy túl hosszú vagyok, csak most van időm írni :-)
1) Van egy könyv, amiből én nagyon sokat tanultam ("tudományos" anyuka ide vagy oda, de így van :-) a szerzője Ross Campbell és van három könyve is, ami a gyerekekről szól (szerintem elég egyet is megvenni belőle, bár én nem bántam meg a három végigolvasását sem)és ha jól emlékszem a Harmat kiadónál jelent meg (most éppen kölcsönadtam, nem tudom megnézni). Azért ajánlom, mert ebből tudtam meg, hogy milyen fortélyai vannak annak, hogy a gyermekem észrevegye azt, hogy szeretem. Ez így talán banálisan hangzik, de mégis nagyon sok olyan dolgot megtudtam belőle, amire azelőtt nem gondoltam.
2) A másik dolog pedig: azt vettem észre, hogy így tanév vége felé ovi, (nálunk még nem, de biztos az iskola is ilyen)már kicsit sok a gyerekeknek; lefáradnak, jön a jó idő, stb. Egyébként is hamarabb "begurulnak". A nyár elkezdtével viszont kezdenek helyrejönni: felveszünk egy nem rohanó tempót, az idő csak néha szól bele az életünkbe, akkor sem drasztikusan, jobban van idő együtt lenni (tehát semmi különöset nem csinálni, de mégis együtt lenni). Hatalmas lehetőségeket rejt magában a nyár ebből a szempontból. Talán jobban megterhel minket anyukákat, jobban úszik a háztartás is, meg minden egyéb kötelesség, de szerintem sokkal boldogabbak vagyunk, mert tényleg a gyermekeink nagyjából helyrerázódnak, megtalálják helyüket a családban és ez mindennél fontosabb. Talán az ovi és iskolakezdés is jobban fog menni. De mégis: a legfontosabb az együtt örömben, szeretetben eltöltött idő.
Sok sikert kívánok Szilvi, neked is magamnak is, meg mindegyikünknek :-)
Brenda
2001.10.20 07:30
Sziasztok! Most találtam ide, látom, hogy nagyon régen nem írt ide senki. Lehet, hogy már megoldódtak a problémáitok? Akkor viszont szeretném tudni, hogy hogyan.
Mi nemsokára abba a helyzetbe kerülünk, mint a kérdést eredetileg felvetö Szilvi. A legnagyobb lányunk 5 éves múlt, a kisebb 2 és fél. Pár hét és megérkezik a kisöcsi, akinek egyenlöre még örülnek (bár a kicsi szerintem még nem egészen fogta fel, hogy mit fog jelenteni, ha megszületik a pici). Erre több jelböl is következtetek, pl. a legutóbb mikor pár hetes baba közelébi keültünk, és mondtam a kisebbik lányomnak, hogy kicsit legyen csendesebb mert alszik a baba, hát jónéhány decibellel hangosabban kezdett kiabálni mint elötte. Szóval szerintem nálunk a kicsi felé is lehet, hogy lesznek féltékenységi problémák
, majd meglátjuk. Az, hogy a két nagy között van, az biztos. állandóan marakodnak, és hiába fogadom meg, hogy "na most aztán nem szólok közbe, intézzék el egymás közt", egy idö után már nem bírom idegekkel és közbeavatkozom. Gondolom nem ez a legjobb megoldás, de pont hasonló okokból írtam itt, hátha vlaki jobb tanáccsal tud szolgálni. Azt is észrevettem, hogy amíg a nagyobb oviban van, addig meg nagyon hiányoznak egymásnak, na de amikor hazajön...
Mindezek ellenére azért bizakodó vagyok.
Mindenesetre ha tudsz valami megoldást, vagy szívesen hozzászólnál, kérlek írj!
Norcsi
Mi nemsokára abba a helyzetbe kerülünk, mint a kérdést eredetileg felvetö Szilvi. A legnagyobb lányunk 5 éves múlt, a kisebb 2 és fél. Pár hét és megérkezik a kisöcsi, akinek egyenlöre még örülnek (bár a kicsi szerintem még nem egészen fogta fel, hogy mit fog jelenteni, ha megszületik a pici). Erre több jelböl is következtetek, pl. a legutóbb mikor pár hetes baba közelébi keültünk, és mondtam a kisebbik lányomnak, hogy kicsit legyen csendesebb mert alszik a baba, hát jónéhány decibellel hangosabban kezdett kiabálni mint elötte. Szóval szerintem nálunk a kicsi felé is lehet, hogy lesznek féltékenységi problémák
, majd meglátjuk. Az, hogy a két nagy között van, az biztos. állandóan marakodnak, és hiába fogadom meg, hogy "na most aztán nem szólok közbe, intézzék el egymás közt", egy idö után már nem bírom idegekkel és közbeavatkozom. Gondolom nem ez a legjobb megoldás, de pont hasonló okokból írtam itt, hátha vlaki jobb tanáccsal tud szolgálni. Azt is észrevettem, hogy amíg a nagyobb oviban van, addig meg nagyon hiányoznak egymásnak, na de amikor hazajön... Mindezek ellenére azért bizakodó vagyok.
Mindenesetre ha tudsz valami megoldást, vagy szívesen hozzászólnál, kérlek írj!
Norcsi
2001.10.20 09:18
Sziasztok!
Van itt egy ismerõs dolog. Amíg külön vannak a gyerekek, nagyon várják egymást, és nálunk ilyenkor ált. egy darabig relative jól el is vannak egymással. De ha jön egy hosszú hétvége, nyaralás vagy szünet, akkor néhány nap után észrevehetõen többet marják egymást. Bár ennek már az eredeti címhez nem tudom, hogy van-e köze.
Ildi
Van itt egy ismerõs dolog. Amíg külön vannak a gyerekek, nagyon várják egymást, és nálunk ilyenkor ált. egy darabig relative jól el is vannak egymással. De ha jön egy hosszú hétvége, nyaralás vagy szünet, akkor néhány nap után észrevehetõen többet marják egymást. Bár ennek már az eredeti címhez nem tudom, hogy van-e köze.
Ildi
2003.07.18 20:56
Sziasztok!
Ha valaki erre látogat, hát jelenthetem mi is beleléptünk. A harmadik is megszületett, lett egy középsőnk, aki hangos, pörög, és folyton emgem provokál. Ma azt mondtam, hogy kidobom a babáit, ha nem viszi fel őket. Első reakcióként (miközben megjártam a kukát) bnőgött. Aztán behozta a cuccot, de nem tette a helyére, azt mondta, nyugodtan dobjam ki. Legszívesebbenalaposan megráznám, de tudom, hogy az nem segít.
Ha valaki erre látogat, hát jelenthetem mi is beleléptünk. A harmadik is megszületett, lett egy középsőnk, aki hangos, pörög, és folyton emgem provokál. Ma azt mondtam, hogy kidobom a babáit, ha nem viszi fel őket. Első reakcióként (miközben megjártam a kukát) bnőgött. Aztán behozta a cuccot, de nem tette a helyére, azt mondta, nyugodtan dobjam ki. Legszívesebbenalaposan megráznám, de tudom, hogy az nem segít.
2003.07.18 23:29
Sofka,
szerintem nem járnál jobban, ha cserélnél az én középsőmmel!
Bár, képzeld el, most, hogy már második hete nincsenek itthon a bátyjai, kezd egészen gyerekforma lenni!!!
Biztosan sokat jelentene a ti középsőtöknek is, ha apja néha - gyakran - külön vele csinálna programokat. Még jobb lenne, ha neked is lenne erre időd, bár a kicsi mellett nem könnyű időt szakítani rá...
Esetleg, ha együtt tornáztatnátok a törött lábadat??? Addig apa elvihetné a kicsit kocsizni, lehetőleg a naggyal együtt! ?
szerintem nem járnál jobban, ha cserélnél az én középsőmmel!
Bár, képzeld el, most, hogy már második hete nincsenek itthon a bátyjai, kezd egészen gyerekforma lenni!!!
Biztosan sokat jelentene a ti középsőtöknek is, ha apja néha - gyakran - külön vele csinálna programokat. Még jobb lenne, ha neked is lenne erre időd, bár a kicsi mellett nem könnyű időt szakítani rá...
Esetleg, ha együtt tornáztatnátok a törött lábadat??? Addig apa elvihetné a kicsit kocsizni, lehetőleg a naggyal együtt! ?
2003.07.20 21:45
Szia Kíváncsi!
Mit vettél észre Középső ügyben? Hatásosabb a külön program CSAK Vele, vagy foglalkozás akkor, mikor mindenki otthon van, tüntetőleg CSAK VELE. Most megpróbálom a Nagyit befűteni. Meg szerencsére egyre jobb a helyzet, és a lábam is alakul. Már csak az autót kellene valahogy helyretenni. Mert bár nálatok szerencsésebbek vagyunk, mert kettő van. de az egyiknek nincsenek rednben a papírjai (vizsga, vagy zöldkártya), a másikat apa használja. Milyen programot díjaz egy négyéves? Játszóház? McDonalds? Várom a telet, akkor Apa is többet lesz itthon. Most sdajnos-szerencsére rengeteg az építkezés. A Te párod mit dolgozik Bécsben? Nálatok milyenek a külön programok? Lehet öttel is egyenként? zs
Mit vettél észre Középső ügyben? Hatásosabb a külön program CSAK Vele, vagy foglalkozás akkor, mikor mindenki otthon van, tüntetőleg CSAK VELE. Most megpróbálom a Nagyit befűteni. Meg szerencsére egyre jobb a helyzet, és a lábam is alakul. Már csak az autót kellene valahogy helyretenni. Mert bár nálatok szerencsésebbek vagyunk, mert kettő van. de az egyiknek nincsenek rednben a papírjai (vizsga, vagy zöldkártya), a másikat apa használja. Milyen programot díjaz egy négyéves? Játszóház? McDonalds? Várom a telet, akkor Apa is többet lesz itthon. Most sdajnos-szerencsére rengeteg az építkezés. A Te párod mit dolgozik Bécsben? Nálatok milyenek a külön programok? Lehet öttel is egyenként? zs
2003.07.21 13:23
Szia Sofka!
Nem hiszem, hogy a "tüntetőleg csak vele" foglalkozás megoldható. Egyrészt a nagyot zavarná - persze a kicsit egyelőre még nem -, másrészt ha otthon vagytok, érdekesebb inkább valami közöset játszani. Persze nem tudom, mekkorák és milyen neműek a gyerkőcök, lehet-e egyáltalán olyasmit játszani, amit mind a két nagy élvez.
Ha óvodás a nagyobb, akkor úgyis jut idő külön a középsőre, amikor a kicsi alszik. Ha már mindketten eljárósak otthonról, akkor vigye az egyiket apa, a másikat meg te be az oviba! Az úton is sok mindent meg lehet beszélni, ezúton is lehet erősíteni a fontosságtudatot a gyerekben.
Írd meg, hogyan telnek a napjaitok!
Kíváncsian várom!
Nem hiszem, hogy a "tüntetőleg csak vele" foglalkozás megoldható. Egyrészt a nagyot zavarná - persze a kicsit egyelőre még nem -, másrészt ha otthon vagytok, érdekesebb inkább valami közöset játszani. Persze nem tudom, mekkorák és milyen neműek a gyerkőcök, lehet-e egyáltalán olyasmit játszani, amit mind a két nagy élvez.
Ha óvodás a nagyobb, akkor úgyis jut idő külön a középsőre, amikor a kicsi alszik. Ha már mindketten eljárósak otthonról, akkor vigye az egyiket apa, a másikat meg te be az oviba! Az úton is sok mindent meg lehet beszélni, ezúton is lehet erősíteni a fontosságtudatot a gyerekben.
Írd meg, hogyan telnek a napjaitok!
Kíváncsian várom!
2003.07.21 15:45
Szia Kíváncsi!
Eljött az ideje, hogy bemutassam a családom, akkor könnyebben tudunk kommunikálni. Kata 8 éves, nyugodt, kiegyensúlyozott nagylány. A szakkönyvek szerint is békés időszakát éli, csak tündéri négyéves húga képes az égig idegesíteni. Orsi talpraesett, tűzrőlpattant, szeptembertől középsős. Míg Kata várta a kistesót, Orsi nem törődött a terhességgel. Néha beszélt ugyan a dologról, de igazság szerint az ő izgalmát kilőtte egy évvel ezelőtt az unokatesó születése. Bálintot lelkesen várta. Bálint viszont odaköltözött szüleivel édesanyámékhoz, mert szegény húgom nem boldogul egyedül. Így a Középsőség nálunk már egy éves beállt. Mert mOrsi lett a Paradicsomból kitaszított Középső Unoka. Ezt anyám valamiért nem képes megérteni. Csak otthon vállalja a lányokat (Marcit csak akkor, ha minden kötél szalkad, pl. gipszelés). Pedig Orsinak ő lenne a segítség. Ha néha lehetne csak az övé. Most elmentek hozzá a lányok (legalább három utcányira laknak), állítólag vasárnapig. Majd meglátjuk. Én mindenesetre feltankolom magam. Behozom a lemaradásaimat a háztartás, a pihenés meg minden terén. Sőt!!! Beszerzek végre egy babakocsit Marcinak is, aki 24-én lesz 4 hónapos. Abba kapaszkodva csak eljutok valameddig. Terveink szerint Orsi kap napi fél órát, mikor ő mondhatja meg, mit akar csinálni velem. Csak ő, csak velem. Az oviba menés kettesben (persze az inkább három lesz, Marci miatt) szintén jó lesz. Emlékeim szerint Kata sem bírta sokkal jobban anno a kiképzést, csak neki volt még a Mama. Mert ő volt az első unoka, ott nem kellett megküzdeni a figyelemért. Ő most imádja az öccsét, az osztályban verhetetlenül népszerű, mert kistestvért nem lehet a corában venni, a mamák meg nem túl vállalkozó szelleműek. Ő sokat segít nekem, külön figyelnem kell, hogy ne terheljem túl. Fekvő korszakomban egyedül intézte a mosást, készítette a reggelit, meg ami adódott. Mostanában inkább kis anyuka, ha van hozzá kedve. Családunk fontos tagja még két ajándékba kapott gyerek. A férjem első házasságából. Ők nagyok, de végtelenül jó fejek a kicsikhez. Attila 16, Panka 17 éves. Sokat vannak itt, leginkább minden szombaton. Volt idő, hogy miattuk főtt a fejem, de mostanában könnyebb velük. Persze nem nekem kamaszodnak. A család feje pedig akkor a legboldogabb, ha az összes csemetéjét együtt látja. Ilyenkor még mosogatni, vagy palacsintát sütni is hajlandó. Ezek vagyunk mi. És külsősök arra fogadnak, hogy a család létszámának gyarapodása még nem ért véget. MAjd meglátjuk. zs
Eljött az ideje, hogy bemutassam a családom, akkor könnyebben tudunk kommunikálni. Kata 8 éves, nyugodt, kiegyensúlyozott nagylány. A szakkönyvek szerint is békés időszakát éli, csak tündéri négyéves húga képes az égig idegesíteni. Orsi talpraesett, tűzrőlpattant, szeptembertől középsős. Míg Kata várta a kistesót, Orsi nem törődött a terhességgel. Néha beszélt ugyan a dologról, de igazság szerint az ő izgalmát kilőtte egy évvel ezelőtt az unokatesó születése. Bálintot lelkesen várta. Bálint viszont odaköltözött szüleivel édesanyámékhoz, mert szegény húgom nem boldogul egyedül. Így a Középsőség nálunk már egy éves beállt. Mert mOrsi lett a Paradicsomból kitaszított Középső Unoka. Ezt anyám valamiért nem képes megérteni. Csak otthon vállalja a lányokat (Marcit csak akkor, ha minden kötél szalkad, pl. gipszelés). Pedig Orsinak ő lenne a segítség. Ha néha lehetne csak az övé. Most elmentek hozzá a lányok (legalább három utcányira laknak), állítólag vasárnapig. Majd meglátjuk. Én mindenesetre feltankolom magam. Behozom a lemaradásaimat a háztartás, a pihenés meg minden terén. Sőt!!! Beszerzek végre egy babakocsit Marcinak is, aki 24-én lesz 4 hónapos. Abba kapaszkodva csak eljutok valameddig. Terveink szerint Orsi kap napi fél órát, mikor ő mondhatja meg, mit akar csinálni velem. Csak ő, csak velem. Az oviba menés kettesben (persze az inkább három lesz, Marci miatt) szintén jó lesz. Emlékeim szerint Kata sem bírta sokkal jobban anno a kiképzést, csak neki volt még a Mama. Mert ő volt az első unoka, ott nem kellett megküzdeni a figyelemért. Ő most imádja az öccsét, az osztályban verhetetlenül népszerű, mert kistestvért nem lehet a corában venni, a mamák meg nem túl vállalkozó szelleműek. Ő sokat segít nekem, külön figyelnem kell, hogy ne terheljem túl. Fekvő korszakomban egyedül intézte a mosást, készítette a reggelit, meg ami adódott. Mostanában inkább kis anyuka, ha van hozzá kedve. Családunk fontos tagja még két ajándékba kapott gyerek. A férjem első házasságából. Ők nagyok, de végtelenül jó fejek a kicsikhez. Attila 16, Panka 17 éves. Sokat vannak itt, leginkább minden szombaton. Volt idő, hogy miattuk főtt a fejem, de mostanában könnyebb velük. Persze nem nekem kamaszodnak. A család feje pedig akkor a legboldogabb, ha az összes csemetéjét együtt látja. Ilyenkor még mosogatni, vagy palacsintát sütni is hajlandó. Ezek vagyunk mi. És külsősök arra fogadnak, hogy a család létszámának gyarapodása még nem ért véget. MAjd meglátjuk. zs
Oldal: 1 / 1
