Új privát üzeneted érkezett!

Félek, hogy anyósomékat nagyon becsapják (átverik, csőbe húzzák).

Már több éve a Hang-Közösségbe járnak. Talán hallottatok erről, pár hónapja volt a Fókuszban is, hogy nem szednek gyógyszert, nem járnak orvoshoz...
Ez nem volt mindig ilyen elvakult, csak mióta a régi vezetőjük, egy eredetileg kat. lelkész, a Feri bácsi meghalt és több ágra szakadt a közösség.
Most egy nő vezeti őket, a nevét nem tudom, talán Emike.
Mindezzel nem lenne baj, szabad emberek, nyugdíjasok, azzal foglalják le magukat,m amivel akarják, abban hisznek, amiben akarnak.
Most a Szíriuszra készülnek. Állítólag hamarosan jön értük egy űrhajó és elviszi őket.
Ők ebben kőkeményen hisznek. Már nem akarnak maguknak semmit, mert már úgysem sokat lesznek itt a Földön.
Állítólag az utazásra se kell sok holmit vinniük, "csak" pénzt. Több százezer forintot, hogy "megsegíthessék szegény sorsú testvéreiket".
Itt sejtem én az átverést. Minek kell megsegíteni a szegény testvéreket, mikor a Sziriuszon nekik sem lesz már szükségük semmire.
Úgy érzem, hogy valaki kihasználja ezeket az embereket és anyagi hasznot remél ebből.
Attól tartok, hogy anyósomék elveszítik összes pénzüket és mikor csalódottan visszajönnek (mert nem jön az űrhajó) itt állnak minden nélkül.
Mi nem tudjuk segíteni őket. Akkor vajon hol lesznek a "testvérek", akik megsegítik majd őket?
Tudom, hogy elhatározásukban nem lehet visszatartani őket. Ha menni akarnak, mennek, ha oda akarják adni amijük van, akkor odaadják. De az a szélhámos, aki ezt kiagyalta, vajon utolérhető, megtalálható, felelősségre vonható-e?
Most persze még semmiképpen, hiszen még semmi nem történt, csak hitegetés. De ha hívják őket, és elkérik a pénzüket, akkor már igen. De akkor meg már lehet, hogy késő.

Közületek hallott már erről valaki? Van olyan, akinek a hozzátartozója is a "Szíriuszra " készül? Ugye ez nem egy öngyilkos/gyilkos szekta?
 
 


Sehol senki? :(
 
 


Márti!
Még sosem hallottam erről.
DE!Szerintem ez egy totál átverés! Minél előbb próbáld felvilágosítani a mamáékat erről, és próbáld meg felhívni a figyelmüket a "földi élet" előnyeire. Nem ismerem őket, nem tudok tanácsot adni, hogy hogyan, de minél előbb annál jobb.
Írj, ha lesz valami fejlemény.
Az azért érdekelne, hogy tényleg mit mondanak nekik, vag cinálnak, ha indulnak a Szíriuszra. Miért pont oda? Miért nem a Marsra? Észbontó! :shock:

Kép
Kép
Kép
 

 
 
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?