Új privát üzeneted érkezett!

Nem értem, ha otthagyta a lakást a férjed, akkor a lánya kitől akarja elperelni?
 
 


Sziasztok! Ugyanebben a helyzetben vagyok. Második feleségnek lenni cseppet sem könnyű, mert az első feleség rémképe lengi be a mindennapjaimat. Kéthetente pedig ott a gyerekük is nálunk...
 
 


Sziasztok!

Második feleség vagyok én is és nincs is ezzel semmi bajom.Az első feleséggel viszont annál több.
Amikor megismertem a férjem már vagy 5-6 éve külön éltek,sőt már a férjem túl volt akkor egy élettársi kapcsolaton ami 5 évig tartott.Szóval én még csak véletlenül sem köphettem bele a levesébe.Hozzáteszem nem azért jött el a párom otthonról mert másik csaja akadt,hanem egész nap csak piszkálta egrecíroztatta a pasit és hát nem utolsó sorban ivott is.Van három közös gyerekük.Nekem is van egy az előző kapcsolatomból.Mostmár van egy közös is.Na de a drága volt neje nem tud beletörődni hogy ő már csak volt.Így 8-9 év távlatából sem.A gyerekeket ellenünk neveli,én számukra csak egy hülye k.... vagyok aminek néha napján hangot is adnak,meghogy semmi közöm hozzájuk.Nem egyszerű ezt elviselni,merthogy én nem is tettem nekik semmi rosszat.Anyukát meg rohadtul nem is érdekli hogy a saját gyermekeit teszi tönkre,és őket használja fel hogy elérje a célját,persze sikertelenül.Régebben azt mondtam magamban hogy kell ez nekem? én inkább befejezem ezt a kapcsolatot.De elgondolkodtam hogy végülis szeretem ezt az embert és a nő ezt akarja elérni,na mondom akkor inkább nyelek vagy elmegyek otthonról ha jönnek a gyerekek,nem fogom engedni hogy kívülállók tegyék tönkre az életem.És jól döntöttem.Mostanra egy kicsit lecsillapodott,csak néha vannak kitörései.pl amikor megtudta hogy összeházasodunk,meghogy jön a baba.Az utolsó akkor volt amikor megszületett a közös baba.De már csak a saját gyerekeit ingerli hogy ne jöjjenek hozzánk.De ez már nem érdekel.Rólam lepattant és nekem csak ez számít.
Csak azt nem értem hogy mire jó ez?Van pasija,akkor miért nem azzal foglalkozik?Miért áll érdekében hogy utáljanak a gyerekek minket?Na erre válaszoljon nekem egy olyan első feleség aki szintén így viselkedett a volt férjével!
Bea
 
 

 
 

Szia!

Ugyan ki fogja azt bevallani, hogy egy primitív bunkó?Kép
Nálunk is lehetne ilyen szituáció. A volt férjem barátnőjének van gyereke az előző házasságból. Csakhogy ennek a kapcsolatnak semmi köze nem volt a mi válásunkhoz. Ha az előző nőjével lenne még mindig együtt, akkor, ha nem is hergelném a gyerekeket, de nem engedném "családi" programra őket. Mármint a ribanccal négyesben.
De ezzel a csajjal mi bajom lenne? Szoktak is találkozni vele a gyerekek.
Talán az a szembesülés fáj neki, hogy, ha nem rontja el, akkor még mindig együtt lehetnének.
Rossz lehet látni az új családot-esküvő, baba miegymás. Talán az ő barátja nem annyira ideális neki, lehet, hogy csak jobb híján van vele.
Ahogyan a kapcsolatukhoz nem volt elég intelligens, úgy nyilván ennek kezeléséhez sem.
 
 


Szia.

Igazad van,rossz lehet neki látni hogy új család,stb...De neki is megvolt a lehetősége hogy visszahódítsa a férjét.És erre mit tett?Elment a rendőrségre és feljelentette hogy jogosítvány nélkül vezetett.Ha nem küldte el napra pontosan a tartásdíjat,ráküldte a végrehajtót.Akkoriban rendőr volt a férjem és mindennapos volt a telefon a rendőrségre a főnökének.Csak azt kereste hol tud vele kib.....-ni.Annyira akkor mégsem akarta visszaszerezni,nem?
 
 


Az már nyilván a bosszú időszaka volt. Gondolom, belátta, hogy az övé már nem lehet, hát ne legyen másé sem.
 
 


Értem.Ebben is lehet valami,csak akkor már az az egy nem világos,hogy erre miért a saját gyerekeit használja fel?A gyerekeknek mond olyan dogokat amit mondjuk nem kéne egy 7-8 évesnek mondogatnia.Ide azt értem hogy rondábbnál rondább,trágárabbnál trágárabb kifejezéseket.És olyan mondatokat,szóösszetételeket mond a 8 éves kislány,ami igencsak a felnöttek szókincsébe tartozik.
Hát primitív a csaj az egyszer biztos.
 
 


Na, hát az utolsó mondatoddal ragadtad meg a lényeget.
Aki ocsmányul beszél a gyerekekkel, gyerekek előtt, az már sötét, még akkor is, ha ezt nem uszításképpen mondja. (most nem egy b..meg-re gondolok, az azért sok helyen előfordul)
Aztán az is intelligencia kérdése, hogy felhasználja-e a gyerekeket. De, ha a kettőt kombinálja, ott már nincs mit tenni.
Kicsiben nálunk is elő-elő fordul.
Múlt héten pl. betegek voltak a gyerekek, és feljött az apjuk látogatni. Erre ugye nehéz nemet mondani. Csakhogy ettől a kicsi annyira kikészül, hogy egész idő alatt sír, hisztizik, és még utána is órákig. (Ha csak az apjukkal vannak, semmi gond, de, ha egy fedél alatt vagyunk, akkor megy a műsor.)
Ma du. hozta vissza őket a hétvégi láthatásról, és már kezdett volna játszani valamit a nagyobbikkal-egy olyan társast, amit hétvégén kapott, ki tudja, miért nem akkor nézték meg?-, és akkor szóltam neki, hogy ne maradjon, mert műsor lesz. Erre közölte a gyerekkel, hogy "anyád ideges". MOndtam neki, hogy egyfelől nem vagyok az, másfelől, ha az lennék is, nem kell a gyerekeket hergelni, de hát, ha magától ezt nem tudja, én hiába mondom.
Amikor nála aludtak a gyerekek, nem találták az egyik alvókendőt és felhívott a nagyobbik, akkor is olyan hangsúllyal tette a gyereknek a háttérből a megjegyzéseket, hogy hogyan pakolok össze, hogy legszívesebben átszaladtam volna felképelni. MOndanom sem kell, ott volt a kendő az orruk előtt.
És akkor mi még a "kultúráltan válók" körébe tartozunk.

Valószínű, hogy nálatok a volt feleségben olyan indulatok dúlnak, annyira azt érzi, hogy rendesen elcs.szte, hogy egyszerűen nem tud uralkodni az érzelmein. Talán jobban örülne, ha a gyerekeket is elvadítaná az apjuktól. Az egyfajta primitív elégtétel volna neki.
Bár gondolom, falra hányt borsó, de nem próbált még vele beszélni a párod?
 
 


Dehogyisnem megpróbált beszélni vele,csakhogy nem lehet!Õ az okos neki senki ne mondja meg mit csináljon,majd ő tudja.A párom meg különösen ne szóljon bele a nevelésbe mert ő elhagyta őket és onnantól kezdve neki csak az a kötelessége hogy a tartásdíjat küldje.Ezek a nő szavai.Hát olyat megcsinált egyszer hogy nálunk voltak hétvégén és a kislány elesett korcsolyázás közben.Olyan rosszul verte be a fejét hogy agyrázkódást kapott.Nagyon rosszul volt,be is vittük a kórházba ahol 3 napig kellett volna maradnia.A férjem felhívta a csajt aki erre kiverte a hisztit hogy menjen azonnal érte,és vigye be a gyerekhez őt is.Addig én maradtam bent a kislánnyal.Meg is érkezett,igénytelenül felöltözve,és bűzlött a piától.Közölte a dokival hogy hazaviszi a gyereket,hol kell aláírni.A doki sem tudta meggyőzni hogy mi jobb a gyereknek.Szerinte otthon jobb neki mert a gonosz szemét apja bevitte és ott akarta hogyni,de ő milyen rendes kedves,elintézte hogy a gyerek hazamenjen.Persze az egész utat végighányta a gyerek,annyira szarul lett.És amikor én megkérdeztem hogy ez most mire volt jó azt mondta hogy ő tudja ő felnevelt négy gyereket(az előző házasságából is van egy a csajnak).Felnevelt őket 14,6 és7(ikrek) évesen.(akkor voltak annyik)Persze a gyerek amikor jött legközelebb szídott minket mint a bokrot.És még sorolhatnám hogy mennyire nem törődik a gyerekeivel.Tavaj a kislány csak 3 hónapig volt tetves mert az annya ba..ott kezelni a fejét.Végül a férjem nyírta majdnem tüsire a haját,és én szedtem ki a maradék bogarat meg serkét a fejéből.De ezért is levoltunk cseszve,mert mondván semmi baja nem volt a gyerek fejének és most meg hogy néz ki lány létére.És még az ilyesfajta gusztustalan betegségeket is sorolhatnám,amit én vettem észre és nem kezelt.
Minek az ilyennek gyerek?És miért éppen négy?karácsony óta otthon van betegállományban de a gyerekekkel nem tanul.Az egyik meg is bukott harmadikos létére.
Legszívesebben jól megrugdosnám.
 
 


Sziasztok!
Nálam egyáltalán nem súlyos a helyzet. Sőt, boldog. Mégsem érzem jól magam. Mégis sóvárgok a "régi" életem után. 40 éves vagyok, második házasságban élek. A két házasságom között volt tízenkét hosszú év. Nem terveztem a második házasságot, de annyira jól megvoltunk a férjemmel már az "együttjárás" alatt és annyira jól megvagyunk most is, hogy nem bántam meg. (A férjem is volt már házas, ő is régen elvált.) Mindkettőnknek jókor jött ez a házasság. Már letettünk arról, hogy valaha normális kapcsolatunk legyen egyáltalán.
Az a bajom, hogy él bennem a sóvárgás a "régi" életem iránt. Igaz, egyedül voltam (a lányommal, aki most 20 éves), nehéz volt, nem volt gyerektartás, nem volt saját otthonunk (albérlet), de mégis jó volt. Minden nap harcolnom kellett a megélhetésért: jól teljesítsek a munkahelyemen, ki tudjam fizetni az albérletet, beszélgessek a gyerekkel és gondoskodjak róla.
Most van saját otthonom, a lányom remekül kijön a mostohaapjával, én is kijövök a (már felnőtt) mostohalányommal, van otthonunk, van munkám, minden klappol, mégis hiányzik valami. Szégyellem kimondani, de hiányzik. Nem tudom mi a fene bajom lehet. A második házasságom előtt Pesten éltünk. Most vidéken lakom, lakunk. Nem tudom mi hiányzik, de pl moziba, szinházba, koncertre olyan szivesen elmennék. A városi zaj már nem kell.
Nem is akarom ragozni tovább, mert nem értem önmagam mi a fene bajom van? Lehet, hogy szükségem van Tőletek egy pofonra vagy hogy valaki jól megrázzon a nyavalygásom miatt.

Ti nem éreztetek hasonlót?
 
 


Szia Rifu!

Nem lehet, hogy maga a küzdés hiányzik. Érezhetted, hogy erős vagy, hogy Te rajtad múlnak a dolgok, most pedig áll melletted valaki és az elért sikereket is közösnek érzitek. Tudj örülni annak, hogy szerencsésen révbe értél, sokaknak ez nem adatik meg. Ne félj attól, hogy boldog légy, mert jár neked!!!!!!!!!!!! Sztem azt, hogy most gondtalan életed van, a gyümölcse eddigi küzdelmeidnek, élvezd ki, mert igazán megérdemled. Másrészről sejtem, hogy milyen érzésed lehet, átéltem én is..... Üdv: Romy

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Lehet, hogy nagyon messze járok az igazságtól, de nem azt nevezik depressziónak, amikor az ember konkrét ok nélkül boldogtalan?
Mi lenne, ha első körben megpróbálnál valahol a neten találni egy "pszichológus válaszol"- rovatot, majd utána személyesen is beszélni valakivel.
Amúgy baromira szeretnék a te cipődben járniKép
 
 


Sziasztok!

Romy, hiányzik a küzdés meg a harc, mert abba a másik életembe talán nagyobb kockázatok árán, nagyobb sikerélményekhez is jutottam. Fontos volt, hogy jól megfeleljek a munkahelyemen, hogy mindenkinek segítsek és mindenkivel kijöjjek és jól teljesítsek, különben hogyan tudtam volna kifizetni az albérletet. Aztán fontos volt a lakástulajdonosokkal vigyorogni, hogy ne emelgessék folyton a bérleti díjat. Ki kellett bírni, hogy nemelyik férfi tulajdonos esetleg fel akart jönni este erről-arról "beszélgetni". Úgy kellett nemet mondani, hogy utána ne útáljon ki. Ez nem sikerült mindig. Megint költözködés. Azok a fúvardíjak, költözködési költségek, amelyek elvették az összes pénzem, utána a kauciók, amelyeket szinte soha sem kaptam vissza! Állandóan lavírozni kellett. Vigyázni, hogy a gyerek ne lássa rajtam és minőségi időt akartam tölteni vele is. Aztán felnőtt a gyerek, lett saját baráti társasága és azt vettem észre, hogy péntektől vasárnap estig nincs kihez szólnom és hétfőn reggel a munkahelyemen nem tudom formálni a szavakat, annyira el szoktam a beszédtől. Persze voltak és vannak barátnőim, akikkel elmentünk néha-néha konditerembe, moziba, vacsorázni.
A férjemmel a legjobbkor találkoztunk.

Csak egy példa, hogy mi bánt.
Most, amikor van fedél a fejünk fölött, és végre nem kell költözni, azon kapom magam, hogy nem tekintem a házat az otthonomban. Nem vagyok a férjem lakásában otthon. Nem érzem, hogy az enyém. Eleinte féltem kihúzni a fiókokat vagy kinyitni a szekrényt. Pedig nem a volt barátnője keze nyoma van a lakásban, hanem az anyósomé, aki minden látogatása alatt berendezett vagy átrendezett (a férjem tiltakozása ellenére is).
Néha úgy érzem, jó lenne építeni egy házat, amelyben én is benne lennék. Benne lenne az én fantáziám is, nem csak a férjemé, az én lakberendezési mániám is, nem csak az anyósomé. No de az én lelki bajom miatt hülyeség lenne építkezni... Hiszen a bajokat, ha nincsenek megoldva, az ember átcipeli a másik házba is.

Romy, de hogy élted meg a "második feleség" szerepét. Írnál erről részletesebben? Tanulnék felőle. Persze, ha csak nem veszed tolakodásnak.

Rjuli, egyetértek a pszihológus dologgal. Csak én annyit olvastam a depresszióról, hogy azt hittem, hogy az a depressziós, aki két hétig fel sem kel az ágyból és akinek minden mindegy. Én felkelek, igyekszem sokmindennel foglalkozni: dolgozom, főzők, vendégeket hívunk. Szóval én inkább úgy érzem, hogy most, amikor nincs harc, csak félig élek. Nem élek teljes életet. Mintha nem a saját életemet élném. Fura.
A nyáron elköltözik a lányom, mert felvették abba az iskolába, amire vágyott. Emiatt nem vagyok szomorú, mert teljesíti az álmát és hadd legyen boldog.
Mindig sok gyereket szerettem volna. Lehet, hogy akár szülhetnék még gyereket, gyerekeket. De ha most nem vagyok boldog egy szinte tőkéletes szituációban, akkor nem szabad szülnöm, mert egy gyerek nem oldhatja meg az én indokolatlan búbánatomat. Szóval meg akarok tanulni boldognak lenni. A férjem például maradéktalanul az velem. Õ nem érti a vívódásaimat. (Ez egy kicsit bánt, hogy nem érti.)
Üdv,

R.
 
 


Rifu!
Õszintén szólva én a mai napig nem tudtam feldolgozni az egészet. Tudod, az bánt, hogy az ex körül forog a világ az ő gyerekéért rajong az anyósom, a mieink "csak úgy vannak" a szemében. Eszébe sem jut, hogy meglátogassa őket, aztán egyszer csak gondol egyet, s a legváratlanabb pillanatban betoppan, s ha nem tetszik bármi én vagyok a hülye.

Kéthetente van nálunk az ex gyermeke. Ezeken a hétvégeken a férjem hozzám sem szól, mintha nem is léteznénk. a gyermek előadást tart, hogy az ő anyukája mit, hogyan csinál stb, amitől a falra tudnék mászni.

A férjem egyetlen szót sem szól az egészre. Csak egy példa: Az ex egy hátizsákba pakolta a gyerek cuccait, a benne lévő ruhák azonban csurom vizesek voltak. Teljesen véletlenül vettem észre, mikor az olvasókönyvét akartam belőle kivenni. Megemlítettem, hogy ez így nem korrekt, mert vizes ruhát, hogy adjak a gyerekre, legalább szólt volna előre, hogy vizes, s akkor kiterítük. A férjem szerint azonban az ex-et nem szabad megsérteni, szárítsam meg a gyerek ruháit és akkor minden meg van oldva. Komolyan kezdem azt hinni, hogy én vagyok a hülye. Mint egy szent"asszony"-t, úgy kezelik. Pedig nekem is van lelkivilágom, más dolog, hogy ez a világon senkit sem érdekel. Eközben pedig lépten nyomon porig alázza az anyósomat, a férjemet az ex, ők meg tűrik. Lehet, hogy nekem is ezt kellene tenni?

Annyira elegem van............. Romy

Kép

Kép
 
 


Figyelj, Romy, nem lehet, hogy a férjed attól fél, hogy esetleg nem láthatja a gyerekeit többé, ezért nyel és nyel az ex-feleségnek?

Ugyanez történhet az anyósoddal, hogy fél elveszíteni az unokáit? Persze ez még nem mentség arra, hogy a te gyerekeidet másképpen kezeli. Nem is értem.

Egyébként az anyósoknak soha nem tetszik semmi, mert mindent ők tudnak jobban, mindig nekik van igazuk.

Jól látod, neked kell türelmesnek lenned és az idő majd megoldja a helyzetet, de ez évekbe telhet.

Esetleg nem akarsz elmenni néha otthonról a gyerekekkel azokon a hétvégéken amikor láthatás van? Nem morcosan, hanem nagyvonalúan, hogy "drágám nyugodtan foglalkozz a gyerekekkel, hiszen ritkán látod őket".

Érdekes, az én férjem gyerekei (már felnőttek) is dicsérik az anyjukat nekem.

Egyre inkább úgy látom, hogy fizetnünk kell, ha ezt választottuk, hogy második feleségek legyünk. Valahogy férjünk egész előélete ránknehezedik, mint egy csomag.

És még nem beszéltünk a kedves barátokról-ismerősökről akik úgy mesélnek az ex-ről, mintha szent lett volna és mindenkinek eszébe jut róla egy aranyos történet a baráti vacsora kellős közepén és ehhez jó arcot kell vágnom. Félek ezektől a vacsoráktól, mert szinte mindig szóba kerül az ex és egyszerűen nem érzem "feleségnek" magam. Olyan, mintha az ex lett volna az "igazi", én meg a "selejt"? a második...

R.
 
 


Sztem nem mindegy, hogy az ex milyen körülmények között lett ex. Egyszer csak vége lett a házasságnak és v.mikor felbukkantatok ti? Vagy v.ki más miatt lett vége, de az nem állta ki az idő próbáját? Esetleg épp ti vagytok azok, akik miatt a férj elvált?
Jó adag lelkiismeretfurdalása lehet a családnak, hogy a férjnek megmaradtak a régi barátok, a gondtalan élet, lett új család, miközben az ex esetleg a fél életét magányosan élte/éli és próbálja megoldani a mindennapokat a gyerekekkel egyedül.
Lehet, hogy nem így van, és az ex egy sikerbomba, csak épp ritka az ilyen és kicsi rá az esély.
Úgyhogy nem ártana végiggondolni, hogy vajon cserélnétek-e az exszel, élnétek az ő életét? Meg kell tanulni annak örülni, hogy családban éltek-ennek minden örömével és bosszúságával.
Nem kioktatásképp szántam, inkább gondolatébresztőnek.
 
 


Rifu!
Gondoltam erre is, és így próbálom magam vigasztalni. Amúgy ilyenkor szoktam meglátogatni a nagyapámat, a barátnőimet a kicsikkel. Addig a férjem az ex-szel közös fiával tud lenni.

Csak tudod olyan érzésem van, mintha egy fél férjem lenne, a gyerekeinknek pedig egy fél apukája...
A "csomagos" dolgot pontosan ugyanúgy látom, mint Te.

Rjuli!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk a gondolataidat. Több szem többet lát, ahogy mondják.Nálunk az ex a következőképpen lett ex: 18 évesen hozzáment a férjemhez. Az ex szüleinél laktak, mert nem volt hajlandó elköltözni a szüleitől. 5 év után el akartak válni, mert folyton marakodtak (a kezdeti időkben természetesen nem!!!). Majd közölte, hogy terhes. (4 hónapos), így a férjem visszaköltözött (a válóperi kereset beadásával az édesanyjához költözött). A gyermek születés után még 5 évig maradt, aztán nem bírta tovább és elköltözött az anyjához. Az ex rendszeresen öngyilkossági jeleneteket adott elő, többször próbált meg erkélyen kiugrani, stb.

A válásuk után ismerkedtünk meg.

Én is elváltam az első férjemtől, de mi leültünk és megbeszéltük, és kisebb sértődésekkel ugyan, de búcsút mondtunk egymásnak. (Diákszerelem volt, de nem állta ki az idő próbáját.) Õszintén szólva bennem is megfordult, hogy egy gyerek születésével, talán visszafordulhat minden jóra, de a körülöttem lévők élete nem ezt bizonyította.

Nagyon örülök, hogy családom van, mert ez nem volt mindig így sajnos, épp ezért nagyon tudom becsülni. Csak tudod, amikor felhív az ex, és közli, hogy miattam váltak el, lekurváz, és válogatott szemétségeket zuhog a telefonba, azt nem viselem jól. Mert nem így van!!!! Tartásdíj emelés iránt nyújt be kérelmet a bíróságra, mikor megszületett a második kisfiunk, és azt mondta a bíróságon, hogy az én gyerekeim nem számítanak, ne vegye figyelembe a bíróság, mert az ő fia az első szülött!!! (A bírónő majdnem lezúgott a székéről.)
Aztán közli velem, hogy menjek vissza dolgozni és adjam bölcsibe a gyerekeimet, mert neki kell pénz.
Ehhez nem tudok jó képet vágni. Mert: A férjem a számítógépén kivül semmit nem vitt magával annak idején. Egy berendezett magánházat, 2 autót hagyott ott, és az összes megtakarított pénzük kétharmadát. Szóval nem lett kisemmizve, mint ahogy állítja, és havonta 45000,-Ft tartásdíjat fizet. Ezt akarta 60000-re emeltetni, hivatkozva arra, hogy én milliomos vagyok. (pedig nem Kép )
Nem szeretném az ő életét élni, mert roppant kicsinyes. Ha valakinek csak egy hajszálat keresztbe tesz, már boldog, én nem ilyen vagyok.

Bocsánat, amiért hosszúra sikeredett az irományom. Szép hétvégét: Romy

Kép

Kép
 
 


Ja kimaradt: Én úgy érzem az ő elrontott életéért, nem nekem kellene lekiismeretfurdalást érezni, nem nekem kellene sajnálkozom az ő hibásnak bizonyult elgondolásaiért, tetteiért.
Mégis én érezzem rosszul magam a bőrőmben, amiért én boldog vagyok, ő meg nem? Nem én hibáztam:mégis én vagyok a "selejt" az egész férjem-családja szemében.
Hát ez nem dob fel.....

Kép

Kép
 
 


Hát, nem is kell, hogy feldobjon.
Ha ez a nő korábban is öngyilkossági jelenetekkel zsarolta a környezetét, akkor nyilvá súlyos lelki problémái vannak és iylen ételmeben kicsit úgy kéne viselkedni vele, mint egy ért. fogy. gyerekkel. Tudom, csúnya hasonlat (mármint a gyerekekkel szemben), de egyszerűen nem várhatod el tőle azokat a reakciókat, amiket egy akár értelmileg, akár lelkileg ép embernél.
Feltehetően attól fél a család, hogy újra megpróbálja és az ő lelkükön fog száradni, mert mondjuk azt írja a búcsúlevélben, hogy azért tette, mert ezt vagy azt nem kapott meg. Aki többször kísérli meg, az egyszer sem akar meghalni, csak azt szeretné, hogy foglalkozzanak vele. Torz egy nő lehet, de inkább sajnálatra méltó.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy én a 2 gyerek után össz. kapok 40ezret és néha 1-2 extra dologhoz hozzájárul a volt férjem)
Hát igen, egy gyerek születésével nemhogy nem lehet egy döglődő kapcsolatot megmenteni, de soxor az addig jól működőbe is belerondít.
 
 


Szia Rjuli!

Ebben (is) egyetértünk. Mennyi idősek a gyermekeid, megkérdezhetem? A mieink 6 és 19 hónaposak, fiúk!

Szia Rifu!
Hogy vagy? Mi történt veled mostanában?

Üdv: Romy

Kép

Kép
 
 


Nekem 2 lányom van. 3 és 6 évesek.Kép
Nem bánnám, ha ebben a topikban lehetnék törzstag. Bár végülis, nem kell, hogy a felesége legyek valakinek, csak lehetne egy működőképes kapcsolatom. A válás utáninak épp most lett vége, sok nyüglődéssel megtűzdelve.
Sajnos ahogy nekem sem kéne más gyereke, nehéz elvárni valakitől, hogy a 2 gyereket árukapcsolva elfogadja, hiszen annyi nő van 0 vagy 1 gyerekkel.
 
 


Rjuli!

Szerintem van rá esély. Az "annyi nő", nem biztoas hogy fontos az illetőnek, a "te", lehet, hogy számára százszor többet ér, nem?

Kép

Kép
 
 


Persze, hogy van rá esély, Rjuli. Nézd, én mindkét oldalon voltam. A gyerek 5 éves volt, amikor elváltunk és 17, amikor újra férjhez mentem. Ezalatt az idő alatt valóban nagyon sok rossz és méltatlan kapsolatom volt. Soha senkivel nem mertem összeköltözni. Ez így mondjuk nem igaz, mert volt olyan barátom éveken át, aki külön élt a feleségétől, de sohasem váltak el, engem mégis titokban tartott. Azzal a pasassal örömmel összeköltöztem volna, de ő nem akart.
Az is igaz, hogy a férfiak nem szívesen lépnek kapcsolatba olyan nőkkel, akiknek van már gyerekük. Eleinte nem értettem mi velem a gond. Több évnek kellett eltelni, hogy megértsem, miért ér véget egy olyan kapcsolat, amely kiválóan, nagy szerelemmel indult. HÁt persze, meglátta a pasas a gyereket, elképzelte, hogy neki ez túl sok és elmenekült. Pedig soha nem kerestem apát a lányomnak, hiszen volt apja és bár nem kedvelem a volt férjemet egyáltalán, a gyerek érdekében azért megoldjuk a láthatást, ordibálás nélkül. (Soha nem fizetett gyerektartást, mellesleg...)
Sajnos az elvált nőkön van valami stigma.
Viszont, az én példám is azt mutatja, hogy "van remény." Fontos (amit ma már minden női lapban megírnak), hogy legyen saját életünk. Nem baj, ha éppen nincs párunk, járjunk el uszodába, kirándulni, moziba, társaságba, legyen hobbynk. Ne üljön ki az arcunkra a keserűség.
Nehéz egy életet egyedül, gyerekekkel, főleg kicsi gyerekekkel felépíteni, de hosszútávon megtérül. Ha egy nő látszólag minden erőfeszítés nélkül végzi el a nemszeretem munkát is az tartást ad. Nem akarok prédikálni, de ez mind személyes tapasztalat, azért papolok.

Romynál valóban csak az idő fog segíteni. Sajnálom, hogy az anyósod nem áll melléd. Akkor a volt nejnek nem lenne akkora nagy arca. A férjed szegény, szerintem a gyerek miatt tűr. Talán attól fél, hogy az a fura idegbeteg nő kárt tesz a gyerekben? Hiszen azonnal eltilthatja az apjától, ha mondjuk te szólni mernél a vizes ruhák miatt. Szerintem nagyon jól csinálod az egészet: nyelsz, megértő vagy, gondoskodsz a férjed gyerekéről. Ezt csak így lehet túlélni. Szerintem a férjed egy napon rá fog döbbenni mekkora kincs vagy neki. Illetve nyílván tudja, ha már van két gyereketek. Konkrétan mi zavar ebben a helyzetben? Hogy a férjed nem mer nyíltan szembeszállni a volt feleséggel?
 
 


Sziasztok!

Hát, nektek legyen igazatok, most elég reménytelennek látom a helyzetem.
Első körben úgy tűnt, hogy simán tudunk szakítani, de aztán annyi minden felgyülemlett bennem, olyan furcsán lett vége, hogy végülis haraggal váltunk el. Egyfelől baromi mérges vagyok, nagyot csalódtam, másfelől mégiscsak hiányzik. Eddig legalább a tudat megvolt, hogy van valakim, még akkor is, ha ritkán láttuk egymást, most meg itt a nihil.Kép
Szóval egyenlőre ez nem az én topikom annak minden gondjával-bajával együtt.Azért reménykedem, hátha nem így kel leélnem az életemet.
Amúgy kívűlről nem látszik rajtam, nem hagyom el magam.
 
 


állítólag, ha az ember boldog, kiegyensúlyozott és magabiztos (tudom, hogy nehéz), akkor vonzza az embereket (és a férfiakat!), ha keserű, szomorú és fáradt, akkor meg taszítja, mert kevés olyan ember van, aki meg akar minket menteni. Általában elég nekik a saját bajuk. Sajnos.

Rjuli, boldog voltál azzal a férfivel, akivel szakítottál?
 
 


Rjuli!
Nagyon helyes, nem szabad elhagynod magad, pont úgy, ahogy Rifu is írja.
Minden szakítás nagyon vacak tud lenni, de lehet hogy egy kis idő elteltével, már nem látod ennyire sötéten.

Rifu!
Ami zavar: Az, hogy szinte lábujjhegyen jár mindenki körülötte, és 25-ször átgondolják, mit ne mondjanak neki, nehogy véletlenül megsértsék. Tudom, hogy "zavart" az egész nő, de nekem is van lelkivilágom, s ha engem bánt valami, az a világon senkit sem érdekel. Az még senkinek nem jutott eszébe, hogy egy iciripicirit azzal is törődjenek, nekem hogy eshet valami. Hát röviden ennyi.

Kép

Kép
 
 


Romy!

Valószínű, annyira sakkban tartja őket ez az érzelmi zsarolás, hogy kicsit olyan ez, mint, amikor az embernek van egy problémás, ne adj Isten sérült és egy könnyű természetű gyereke.
Hajlamosak a problémás gyerekbe fektetni az összes energiát, odafigyelést, mert az úgymond kiköveteli a viselkedésével, állapotával, a másik meg magában is jól elvan.
Próbáltál már erről beszélni legalább a férjeddel, és, ha ő partner ebben, utána a családdal?
Lehet, hogy nem is tudják, hogy mit érzel?
Ne várj arra, hogy ők ráérezzenek, nyilván a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, de talán, ha felhívod erre a figyelmet, szép lassan leesik nekik valami.
vagy túl vagy már ezeken?
 
 


Igaza van Rjulinak. Ismerek egy hasonló családot, ahol a nő zsarnok, öngyilkossági kisérteletei voltak, goromba a környezetével, nem törődik a gyerekével, mégis a környezete haptágban áll - a gyerek miatt. Gondosan megválogatják, hogy mit és hogyan mondjanak meg neki. Vigyáznak a hangsúlyokra, mert abból is volt már balhé, hogy "olyan furcsa volt a hangod". Az unokát mindenki imádja, ezért türnek. Képzeljétek milyen csapda helyzet ez. Nem lehet menekülni. Ha az anyós-após vagy a férj nem elég finoman fogalmaznak, akkor máris válásról van szó és biztos, hogy az a nő eltiltana mindenkit a gyerektől. Nálatok is hasonló lehet a helyzet. Ezért járnak lábújjhegyen a rokonok.

Persze, hogy rád nem figyelnek. Te normális vagy. Nincs veled semmi gond.

Szerintem, Romy, próbáld meg átgondolni vannak-e előnyei az adott helyzetnek? Például, ha többnyire a magad ura vagy, ha anyósod nem dirigál, ha a férjed engedi, hogy te legyél a főnök - ez óriási. Azt jelenti, hogy bár nem mondják ki, de teljesen megbíznak benned.
 
 


Rjuli! Rifu!
Átgondoltam ebből a szempontból is a dolgot, kicsit jobb kedvem lett. Kép

Igen Rjuli, már mondtam nekik, és a válasz az volt: Én erős vagyok, meg tudom oldani a gondjaimat, anyósom szerint egyenesen "mindent kibírok". Kár, hogy én nem így érzem. Javult már a hangulatod valamelyest?

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Hát, néha már alakul, ha nem egyedül vagyok, enni is tudok, aztán újra visszaesem. Ami külön szívatás, hogy 2 sarokra van a munkahelye, és mivel a munkája kapcsolatban van a kampánnyal, naponta látom, hogy itt áll még a kocsija estig, ami azt jelenti, hogy, ha másképp alakul, akkor egész héten minden nap itt aludt volna,amire csak ebben az időszakban adódott lehetőség. Az is igaz, hogy másfél hete még az agyamra ment az ittalvásaival, mostanra viszont egyszerűen hiába súlykolom magamnak a rossz emlékeket, nem tudom meggyőzni magam. Az eszemmel tudom, hogy ennek így kellett lennie, de tovább még nem jutottam.
 
 


Figyelj, Rjuli napról napra könnyebb lesz. Valószínű sok mélyponttal...
Biztos jó okod volt rá, hogy szakits vele. Ha most újrakezdenéd egy rövid ideig boldog lennél, de a régi problémák vissza szivárognának.

Jaj, nagyon nehéz így, hogy látod naponta az autóját.
 
 


Hát, épp az a gondom, hogy nem érzem ezt a napról-napra dolgot. És épp azért nem, mert itt a környéken minden hozzá fűz. arról nem ennyire komolyan gondolta ősszel ezt az egészet. Nem én szakítottam, én csak kiprovokáltam a viselkedésemmel, de most már bánom. És totál megaláztam már magam előtte, de hallani sem akar rólam.
Mivel ő neveli a 2 gyereket, mindenképpen olyan nőt keresett, akivel össze lehet költözni, én viszont nem akartam ezt. valahogy nem éreztem volna tisztességesnek az enyémekkel szemben. Most belefutott egy régi ismerősbe, aki nem zárkózik el ettől. És úgy tűnik, győzött a racionalitás az érzelmek felett.
Azt hittem, ha társkeresőkön hirdetek, az segít, de kb. mindenkitől undorom támad, nem vagyok még felkészülve, nem működik a "kutyaharapást szőrivel"-dolog.
 
 


Sziasztok!

Rjuli!
Szerintem is akár kiprovokáltad, akár nem, valamit éreztél, ha a kapcsolatotok végül más irányt vett. Lehet, most azt gondolod, te hibáztál, de ez nem olyan biztos. Ne marcangold magad, ha úgy gondoltad akkor, akkor valószínűleg a lelked mélyén úgy érezted helyesnek.
De nehéz lehet, főleg, hogy minden nap ott a kocsija is. (De nemsoká lefut a válsztás... Kép )
Fel a fejjel: Romy

Kép

Kép
 
 


Pontosan, hallgass a megérzéseidre, mert azok nem csalnak! Akár így, akár úgy kiprovokáltál egy változást, mert szükséged volt rá.
A pasas is gondolkodik most. Ki tudja mire jut? Azért ha csak úgy kényelmi szempontok miatt akart összeköltözni, akkor te érzelmileg fejlettebb vagy, ha elhárítottad. 2006-ot írunk, de azért házasodjunk/költözzünk össze szerelemből, ne racionalitásból...
 
 


Sziasztok!

Igen, szükségem volt rá, de már mióta, te Jó Ég!
Másfél évből az első félévet leszámítva kisebb-nagyobb hullámokkal tudtam, hogy be kéne fejezni, de, hát úgy voltam vele, hogy az egyedüllétnél jobb, annyit meg úgysem tudunk együtt lenni, hogy túlságosan a terhemre legyen. Egy ideje már a kevés együttlétünk alat is halálra idegesített, de ahelyett, hogy szakítottam volna vele, elvadítottam magamtól. Úgyhogy sikerült elérnem, hogy ő mondja ki, csak azzal nem számoltam, hogy iylen racionálisan lecserél. Csütörtökön szó szerint sírt, hogy vége, de úgy érzi, muszáj, szombaton már lebeszélte az új nővel az új életüket. Brrr.
Szóval a hiúságomon esett csorba és az ilyesmit nem tudom jól kezelni.
Azért lassan jobb lesz, csak még mindig folyton kombinálok tök fölöslegesen.

Romy!
Nálatok nyugi van?

Rifu!
Jobb már a hangulatod?
 
 


Szia Rjuli!
Szívügyekben nehéz az ész szavára hallgatni, de néha nagyon muszáj. Az önérzeten esett csorba fájdalmas, de túl leszel rajta hidd el.
Nálunk a "teli a tudatom helyzet állt elő".A múlt hétvégén itt volt a gyerek, és szombat hajnalban sírva közölte, hogy neki bizony fáj a foga. Felhívtam az anyukáját, hogy allergiás-e valamilyen fájdalomcsillapítóra. Erre mondta, hogy sajnos sokat fájt a foga Cataflam cseppel szokta elmulasztani!!! Reggel, ahogy nyitott az ügyelet, elvittem a fogklinikára. Hárman fogtuk le, mire a doki ki tudta húzni a totál tropa fogát. Záróakkordként közölte velem a doki, hogy: Jó lenne, anyuka, ha elhordaná a gyerekét a fogorvoshoz, mert épp 3 foga lyukas ezen kívül. Nem ártana, ha megtanítaná végre fogat mosni." mondtam a dokinak, hogy én nem az anyja vagyok, mire sűrű elnézést kért. A helyzeten azonban mit sem változtat. A gyerek azt mondta, hogy már nagyon régóta mondta az anyjának, hogy fáj a foga, de az anyja azt mondta, ő nem szeret fogorvoshoz járni, mert fél tőle. (No comment.)
Amikor a férjem visszavitte a gyereket, szóvá tette az egészet. A csaj kiakadt, majd közölte, ő nem ér rá dokihoz vinni a gyereket.... Komolyan én ezt nem bírom felfogni, a saját gyerekéről van szó, nem?
Más téren most minden rendben látszik (kopp-kopp-kopp).
Veletek mi újság?
Üdv: Romy

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Én most a kiborulás szélén vagyok éppen. Sokadszor fordul elő, nem bírom nem szóvá tenni. A férjem erre azt mondja, hogy én "haragszom mindenkire" és "telefon fóbiám" van. Arról van szó, hogy mostanában nagyon sok munkát kapok (otthon dolgozom), a férjem viszont alíg. Lassan két éve, hogy én tartom el a családot. A munka azzal jár, hogy vagy ügyfeleket látogatok vagy itthon ülök a számítógép előtt. Ezek határidős munkák, ami azt jelenti, hogy reggeltől estig és szakadatlanul csinálni kell. Mivel ebből élünk meg, a férjem borzasztó nagyvonalúan átveszi ilyenkor a bevásárlást és a főzést. Ezek óriási dolgok, mert nem is kell megkérnem ezekre. Viszont nem érti meg, hogy amikor dolgozom nem tudok telefont felvenni és látogatókat, vendégeket fogadni. Pedig nem tudok, mert azonnal kizökkenek és nem tudok "visszaállni" a témára. Állandóan előfordul, hogy betopannak ismerősök váratlanul és aztán nem félórára ragadnak ott, hanem két-három órára. A férjem minden vendégnek örül, még akkor is ha nem, mert kerüli a konfliktusokat. Ez abban nyílvánul meg, hogy ha valaki esetleg odatelefonál, hogy "most beugrana", akkor a férjem soha nem mond nemet. Na most én dolgoznék, de ha jön valaki egyrészt úgye ki kell mennem köszönni és le kell ülnöm beszélgetni. A férjem tudja, hogy haladnom kell a munkával és előfordul, hogy kiment. De akkor is meg kell szakítanom a munkát és oda a koncentrációm.
Nem lehet néha nemet mondani a barátoknak? Mindenkinek jobb, ha előre megbeszélt időpontban jönnek, mert akkor meg tudom kinálni őket, úgy készülök. A férjem nem ért egyet, azt mondja, hogy nem kedvelem a barátait. Pedig én csak dolgozni próbálok, hiszen én vagyok a kenyérkereső. Nem tudom mit csinálok rosszul, de számtalan alkalommal megbántottam a férjemet amiatt, mert nem tetszett, hogy X vagy Y, akit ezer éve ismer csak úgy beugrik. Nem róluk van szó, hanem csak arról, hogy ha az ember otthon dolgozik, az is olyan értékes, mintha eljárna valahová dolgozni 9.00-től 6.00-ig. Ezért, ha nem alkalmas, akkor igenis meg kell mondani, hogy gyerekek, most nem jó. Vagy túl sokat kérek? Éppen ezen a hétvégén csináltam valamit, amivel sajnos csúszok. Szombaton reggel, ezt tudva elmentünk bevásárolni, megfőztem két napra. A férjem ezen kívül elvállalta a vasárnapi ebéd készítését. Elkezdem dolgozni. Beugrott egy ismerős. Főztem kávét, megkérdeztem hogy van. Vasárnap megint leültem dolgozni. Beugrott egy baráti házaspár, mert "arra jártak". Féléve nem láttuk őket, oké, kávét főztem, leültem, beszélgettünk (másdfél óra). Erra férjem mondja, hogy a keresztfia és kedves családja beugrik este csak félórára. Jó, mondom, mivel kínáljuk meg őket, mert hogy úgy volt, hogy végig dolgozom a hétvégét és vendégekre nem készültem. Csináltam egy hideg tálat (ez is idő). Este beugrott a keresztfiú és családja (két kisgyerekkel) és 2.5 órán át jól érezték magukat. Elmentek, mosogattam, visszaültem dolgozni. Akkor átjött a szomszéd, hogy nálunk szeretné megnézni a választási műsort, mert a felesége utálja... Megkináltam, töltöttem egy pohár bort és már nem ültem vissza dolgozni, mert este 8.00 óra volt és már elegem volt abból a napból is... Na most állandóan ez megy. Valaki mindig "beugrik"....
Nem akarok házsártos veszekedős nő lenni, úgye második házasság, ne rontsuk el. De megbolondulok. Ha nem dolgozom még tankolni sincs miből.... Nem tudom ti hogy látjátok? Mit csinálok rosszul?
Ja, beszélgettem erről a férjemmel nagyon nyugodt hangon. Nem érti meg. NEM ÉRTI MEG. Mintha idegen nyelven mondanám... (Igaz, amikor neki van határidős munkája simán megmondja, hogy bocs, de dolgozom, nem érek rá.)

Üdv: Rifu
 
 


Sziasztok!

Hát, egyik történet jobb, mint a másik...
Nem gyenge a gyerek anyja. Ez már kimeríti a gondatlanság fogalmát, nem? A férjed sosem akarta az elhelyezés megváltoztatását?
Minek a gyerek ennek a nőnek?
Ha én lennék az apja, nem hagynám, hogy így bánjon vele. Ill. a volt férjem sem hagyná, hogy ilyesmit csináljak, az tuti.

Rifu!

Gondolkodtam azon, amit írtál. A te szempontodból tök igazad van. A férjed meg nyilván baromira nem élvezi az eltartott szerepét és talán minden alkalomnak örül, amikor téged elszakít a munkától, mert olyankor nem kell arra gondolnia, hogy te keresed a pénzt.
Azon kívűl irígylésre méltó, hogy ilyen jövés-menés van nálatok, és sztem büszke lehetsz magadra, hogy olyan otthont teremtettél, ahol mindenki jól érzi magát, ahová szívesen jönnek és ezek szerint senki nem érzi feszélyezve magát, ha csak úgy bejelentés nélkül be lehet toppanni.
Tudom, ez téged nem vígasztal, ha egyszer dolgoznod kell és nem hagynak, de mivel tanácsot adni nem tudok, hát legalább próbálom láttatni veled a jó oldalát a dolognak.
Gondolom, mindenkinek az jut eszébe, hogy beszélni kéne a férjeddel, de mivel írtad, hogy ez nem segít, elképzelésem nincs, mit lehet ilyenkor tenni. Talán "megleckéztetni" Beadni neki, hogy elbuktatok egy jelentős összeget, mert kávézgatnod kellett és így ugrott valami soron következő beruházásotok? Nem tudom.
Sosem tudtam eldönteni, hoyg meddig van előtérben a családi békesség és mikor kell akár balhé árán is kiállni egy adott dolog mellett.
Apró dolgokat lenyel az ember szó nélkül, mert minek folyton raplizni, de ez azért más kategória. Nyilván nem a házsártos, veszekedős út vezet célhoz, de, ha a szép szó nem segít, lehet, hogy bizonyos helyzetekben a határozottabb fellépés hoz eredményt.
Hát, okosabb nem lettél, az biztosKép

Mi holnap elutazunk, jó húsvétolást mindannyiótoknak!
 
 


Sziasztok!
Rjuli!
Sztem is kimeríti, volt is szó róla,hogy változtatná az elhelyezést. Ilyenkor jönnek a korábban írt öngyilkossági jelenetek, szóval rothadtul tehetetlennek érzi magát a férjem.

Rifu!
Jó érzés lehet, hogy olyan otthont teremtettél ,hogy mindenki szeret nálatok lenni. Másrészről, iszonyú idegesítő , ha pont akkor toppan be valaki, mikor dolgod volna. Nem lehet, hogy a férjed beüljön valahová, míg dolgozol? Mert ha ilyen átjáróház van körülötted, nagyon nehéz lehet koncentrálni, dolgozni. Nem is tudom, mi lenne jó, talán tényleg a megleckéztetés?.........

Kellemes húsvétot nektek, puszi: Romy

Kép

Kép
 
 


Sziasztok! Hogy telt a húsvét? Vannak - ee újabb fejlemények? nálunk, most minden ok. kopp-kopp-kopp. Puszi: Romy

Kép

Kép
 
 


Szépek a babáid, Romy!
Régen beszélgettünk ezen a fórumon. Nem tudom, RJuli hol jár?

Nekem most sokadszor ütött be az, hogy a férjem régebbi ismerősei, mondjuk, akiket 4-5 éve látott, összekevernek a férjem volt barátnőjével. Illetve, azt hiszem, hogy összekevernek, mert a férjem nem ért egyet velem.

Ma megjelent egy régi ismerős, akinek a nevét ismertem, de soha nem találkoztunk. Kezet ráztunk és mondta, hogy két éve már találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy nem. Emlékeznék rá. Ráadásul mi 4 éve vagyunk házasok, tehát a férjemmel azelőtt találkozhatott utoljára. Akkor mi még nem is ismertük egymást a férjemmel. Ezért gondolom, hogy az akkori barátnője lehetett... Mivel már két ilyen esetem volt, ezen a main kívül, nem hiszem, hogy véletlen lenne.

Majd szétvet a dűh. Hülyeség persze...

Ha most megkérdezem a férjem, kivel járt 5 éve, akkor nekem nem lesz könnyebb. De idegesít, hogy összetévesztenek. Szégyellem magam, de olyan érzés, mintha hasba rugtak volna.
 
 


Szia Rifu!

Jujj, ez nagyon kellemetlen. Egyszer én is átéltem... Lépj túl rajt, nagyon mást úgysem tudsz tenni sztem. De az érzés, nagyon rossz, igazán megértelek. Rjulit én sem tudom, hová lett, remélem minden ok vele.
Puszi:Romy

Kép

Kép
 
 


Sziasztok nem ismerek itt senkit és nagyon örülnék pár olyan jó barátnak akik ugyan abban a cipőben járnak mint én vagy legalábbis hasonló cipőben . a Sztorim nagyon egyszerű és gyors leszek nem fárasztalak vele titeket vagy egy élettársam aki épp most váll a feleségétől és az asszony nagyon keresztbe akar tenni nekünk engem hibáztat azért mert a párom elhagyta pedig ez az ő hibája is nem így kellet volna bánni vele és akkor talán nem nálam kötött ki a lényeg házasság tőréssel akarja támadni a bíróságon pedig mikor mi elkezdtünk járni ők már külön éltek több hónapja ! Segítsetek nekem tud ezzel valamit ártani a bíróságon nekünk ? :cry:
Vendég
 


Sziasztok!

Én is második feleség vagyok. Ha még jár erre valaki szivesen beszélgetnék vele, hátha van valami pozitív tapasztalata a témával kapcsolatban.
Nekem nem is annyira az ex-el van bajom hanem a férjem első házasságából született gyerekekkel, főleg az idősebbel aki velünk él. Eleiben úgy tünt minden O.K., legalább is majd idővel megoldódnak a dolgok, próbáltam kedveskedni, barátkozni, beszélgetni, olykor háttérbehúzódni stb, és természetesen soha nem álltam az apjuk és közéjük. Egy időben úgy tünt egész jól megvagyunk, de aztán mindig történik valami és megint a 0-án vagyunk. Az a baj hogy létezem... :( Már ott tartunk, hogy már kedvem sincs próbálkozni, pedig tudom, nem maradhat ez így, és jó lenne, ha békességben élhetnénk....

Üdv,

Lida

Kép
 
 


Sziasztok!

Tudom, tudom, de talan ha valaki .......
Olyan egeszseges 30 ev alatti not keresek aki sajat petesejttel vallalna terhesseget. Nem ingyen gondoltam.
egy.ket.esely@gmail.com
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Házasság, család

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?