Sziasztok, ismét egy új téma.
A kérdésem az volna, hogy szerintetek mennyire kell és mennyire jó őszintének lenni.
El kell e mondani, ha valakit megbánt az amit el mondunk.Pl. vkit csalnak és tudsz róla, elmondod e annak akit megcsalnak.Ha kérdezik, hogy kövér-e ? Mit mondasz, ha az.Mindenki hazudott már, akár kis dologban, akár a szüleinek annak idején, de hol van a határ, ahol meg kell húzni a képzeletbeli vonalat.Mindig mindent őszintén?Mi a véleményetek?Mennyire fontos a lelkiismeret.
Jogunk van e beleszólni mások életébe(pl. megcsalásba), és kötelességünk efigyelmezetetni valakit.Ha ti lennétek a megcsalt helyébe, mit várnátok a barátotoktól.Nincs semmi konkrét példám most, de remélem érthetően fogalmaztam, szvesen várom a hozzászólásokat és akár a konkrét példákat is.
Dóri
Új privát üzeneted érkezett!
Oldal: 1 / 1
2001.08.03 22:30
Szia Molnam,
Szerintem ez igen személyiség függö. Vannak olyan emberek, akik cseppet sem törödnek másokkal, mindig az igazat mondják, még akkor is, ha azzal megsértik a másikat.
Aztán vannak olyanok, akik viszont soha sem merik felvállalni a saját véleményüket. Vagy azért, mert nem merik, vagy azért, mert nem akarnak megbántani senkit. És vannak e két véglet között elhelyezkedö emberek.
Szerintem a határ az, hogy alapjában akkor mondom a véleményem ha kérdezik. Ha valaki tényleg kiváncsi rá. Innen pedig nincs határ, mert szerintem partnerfüggö is a dolog. Van akinek megbántás nélkül el tudom mondani az igazat, van akit ugyanezzel az igazsággal megbénitanék. Van aki nem is az igazságra vágyik, hanem megerösitésre. Én mindig felmérem a beszélgetöpartnereimet és ettöl függöen alakitom a beszélgetés mivoltát. Felmérés alapján azt értem, hogy megpróbálom megismerni, milyen a hangulata, mit is akar valójában. Ettöl függöen mondom neki az igazat. ( pl. Kövér-e? kérdésre)
Más, ha tényekröl beszélgetünk, mert ezügyben nem nagyon hallgatnám el az igazat. Persze ilyenkor is vannak kivételes esetek. Ez pedig abból adódik szerintem, hogy ki hogyan élte meg az eseményeket. Ezért fordulhat elö az én igy emlékszem, te úgy, esetre.
Lelkiismeretem akkor van rendben, ha nem rossz közérzetben váltunk el, ha nem bántottam meg a véleménnyemmel, legyen az igaz vagy sem.
Erre sokan a simulékony jelzöt használják ( hallottam már durvábbat is ), de én ilyen vagyok alkatilag. Akinek nem tetszik nem barátkozik velem, nem érdekel mit gondol rólam. Azok az emberek, akiknek számomra számit a véleménye, igazán ismernek. Tudják milyen vagyok és igy fogadtak el. Tehát szeretnek. Minden további nélkül elmondhatják az igazat, bármilyen témában akár kéretlenül is. Nem valószinü, hogy megsértödnék. De nagyon kevés ilyen ember van.
Én a hozzám közel álló embereket kéretlenül is figyelmeztetném, hisz szeretem öket és jót akarok nekik. Akár még az életébe is bele merek szólni. Biztos, hogy elmondanám a megcsalás tényét, de higgadtságra beszélném rá és próbálnék segiteni, hogy miért juthattak idáig. Jól kibeszélgetném vele a dolgot, hogy ne elsö indulatból támadjon majd a párjára és legyen emiatt jó nagy veszekedés.
A többiek életébe nem szólnék bele és nem biztos, hogy figyelmeztetném öket.
Azt a szituációt, hogy engem csal a párom el sem tudom képzelni! Egyszerüen a lénye más, ö maga mondaná el, ha megtörténne. Ha mégsem igy lenne, nem várnám el a közös barátainktól, hogy elmondják. Aki annyira közel áll hozzám, hogy elmondhatná, biztos nem tudna róla. Ha mégis tudna a dologról, akkor elmondhatná, tudnám, hogy nem viszályt akar szitani. ( Érdekes, ugyanezt nem biztos, hogy jól türném az anyósomtól, mondjuk, nem a legjobb barátnöm, az biztos. )
Forditott esetben nem biztos, hogy igy lenne. Nem sunyitásból, hanem mert nem szeretném bántani a párom és ez esösebb a bennem levö öszinteségi rohamoknál.
Na jó hosszu lett, szia
Bóbita
Szerintem ez igen személyiség függö. Vannak olyan emberek, akik cseppet sem törödnek másokkal, mindig az igazat mondják, még akkor is, ha azzal megsértik a másikat.
Aztán vannak olyanok, akik viszont soha sem merik felvállalni a saját véleményüket. Vagy azért, mert nem merik, vagy azért, mert nem akarnak megbántani senkit. És vannak e két véglet között elhelyezkedö emberek.
Szerintem a határ az, hogy alapjában akkor mondom a véleményem ha kérdezik. Ha valaki tényleg kiváncsi rá. Innen pedig nincs határ, mert szerintem partnerfüggö is a dolog. Van akinek megbántás nélkül el tudom mondani az igazat, van akit ugyanezzel az igazsággal megbénitanék. Van aki nem is az igazságra vágyik, hanem megerösitésre. Én mindig felmérem a beszélgetöpartnereimet és ettöl függöen alakitom a beszélgetés mivoltát. Felmérés alapján azt értem, hogy megpróbálom megismerni, milyen a hangulata, mit is akar valójában. Ettöl függöen mondom neki az igazat. ( pl. Kövér-e? kérdésre)
Más, ha tényekröl beszélgetünk, mert ezügyben nem nagyon hallgatnám el az igazat. Persze ilyenkor is vannak kivételes esetek. Ez pedig abból adódik szerintem, hogy ki hogyan élte meg az eseményeket. Ezért fordulhat elö az én igy emlékszem, te úgy, esetre.
Lelkiismeretem akkor van rendben, ha nem rossz közérzetben váltunk el, ha nem bántottam meg a véleménnyemmel, legyen az igaz vagy sem.
Erre sokan a simulékony jelzöt használják ( hallottam már durvábbat is ), de én ilyen vagyok alkatilag. Akinek nem tetszik nem barátkozik velem, nem érdekel mit gondol rólam. Azok az emberek, akiknek számomra számit a véleménye, igazán ismernek. Tudják milyen vagyok és igy fogadtak el. Tehát szeretnek. Minden további nélkül elmondhatják az igazat, bármilyen témában akár kéretlenül is. Nem valószinü, hogy megsértödnék. De nagyon kevés ilyen ember van.
Én a hozzám közel álló embereket kéretlenül is figyelmeztetném, hisz szeretem öket és jót akarok nekik. Akár még az életébe is bele merek szólni. Biztos, hogy elmondanám a megcsalás tényét, de higgadtságra beszélném rá és próbálnék segiteni, hogy miért juthattak idáig. Jól kibeszélgetném vele a dolgot, hogy ne elsö indulatból támadjon majd a párjára és legyen emiatt jó nagy veszekedés.
A többiek életébe nem szólnék bele és nem biztos, hogy figyelmeztetném öket.
Azt a szituációt, hogy engem csal a párom el sem tudom képzelni! Egyszerüen a lénye más, ö maga mondaná el, ha megtörténne. Ha mégsem igy lenne, nem várnám el a közös barátainktól, hogy elmondják. Aki annyira közel áll hozzám, hogy elmondhatná, biztos nem tudna róla. Ha mégis tudna a dologról, akkor elmondhatná, tudnám, hogy nem viszályt akar szitani. ( Érdekes, ugyanezt nem biztos, hogy jól türném az anyósomtól, mondjuk, nem a legjobb barátnöm, az biztos. )
Forditott esetben nem biztos, hogy igy lenne. Nem sunyitásból, hanem mert nem szeretném bántani a párom és ez esösebb a bennem levö öszinteségi rohamoknál.
Na jó hosszu lett, szia
Bóbita
2001.08.04 22:17
Én meg túl őszinte vagyok, vki mondja hogy néha ez baj.Én jobban szeretem a valóságot, még ah féj is.A barátaimtól, szeretteimtől elvárom az őszinteséget, a hazugokat nagyon lenézem.Persze a tapintat máss lapra tartozik.Az utcán nem mondom meg mindenkiről a véleményemet.Ha kérdezik válaszolok.Nem szeretek megbántani senkit, de a becsületet sokra tartom.Ha én csalnék meg vkit, tuti elmondanám, nem tudnám átrázni, még ha tönkre teszek mindent akkor sem
2001.09.26 14:07
Történt egyszer egy kedves ismerős házaspárral, hogy a férj huzamosabb ideje csalta a feleségét. Mindenki tudott róla a társaságban, csak Ő nem, de én is csak sejtettem. A z én férjem letagadta, amikor megkérdeztem, tehát hazudott. De ez most mindegy... Aztán jó egy év telt el, mireválásra került a sor, de ez alatt az 1 év alatt a lány nap mint nap azt kapta az arcába, hogy rossz feleség, mihaszna, nem tud főzni sem, csak Folyton nyafog, pénzéhes, önző stb, stb. A srác ezeket a dolgokat másoknak is elmondta, ezzel is sajnáltatva magát. Hogy mindez hazugság volt, és egy szó sem volt belőle igaz, csak az tudta, aki ismerte a lányt is, mint én. Tehát egyszerű volt a képlet: a ffi ráun a feleségére, már 2 héttel az esküvő után megcsalja (tanúja voltam), és mindezt úgy állítja be, mintha ő csak áldozat volna, mert mindenről az a gonosz boszorka tehet. Eközben a "gonosz boszorka" otthon várja a kis férjecskéjét, és szép lassan elhiszi, hogy minden rossznak ő az okozója, még lelkiismeretfurdalása is van. Próbál minéll szerényebb és csöndesebb lenni, miközben a férj egyre később jár haza, sőt, van hogy nem is alszik othon, mert "dolgozik", hogy kielégítse "pénzéhes" felesége vágyait. Amikorra kellően földbe tiporta a felesége maradék önbecsülését, bejelentette, hogy elválik tőle, mert rossz feleség, annyira, hogy megcsalni is kénytelen volt. Ezutána lány elhívott beszélgetni (akkora már mindent megtudtam), és fájt a szívem, ahogy néztem, mit képes tenni egy férj a feleségével. Saját magát marcangolt, 1 hónappal az események után is neki volt lelki furdalása, és elhitte magáról mindazt, amit a férje belesúlykolt. Ekkor döntöttem úgy, hogy lesz, ami lesz, nem hagyom, hogy ártatlanul szenvedjen, és elmondtam neki az igazat. Így könnyebben túltette magát a dolgon, és megköszönte, amiért őszinte voltam. Soha nem forralt bosszút, nem élt vissza azzal, amit megtudott, de megkönnyebbült a lelke, és elkezdett újra élni. A következő találkozásunkkor már teljesen ki volt virulva, és azóta is boldogan él.
Mindezt annak ellenére tettem, hogy azt vallom, hopgy, hogy más magánéletébe nem szabad beavatkozni, de az élet néha produkál furcsa helyzeteket, amikor az igazság szót kíván.
Mindezt annak ellenére tettem, hogy azt vallom, hopgy, hogy más magánéletébe nem szabad beavatkozni, de az élet néha produkál furcsa helyzeteket, amikor az igazság szót kíván.
2001.10.13 14:56
Most leírok én is egy történetet, az elõbbi nagyon tetszett.
Egy lány együtt él egy férfival, a lánynak már a második házassága.az újdonsült élettárssal hosszú évekig él együtt, születik egy lány gyermek, aztán romlik a viszony. a pasi bulizós típus egyre többet marad ki. a lány sokszorv terhes lesz a pasi sosem akarja, ezért egyik abortusz a m,ásik után. aztá egy babát végül megtart a lány, akiit a ffi nem akar és ezt érezteti is a gyerekkel, aki szintén lány lesz.Most a kislány elmúlt egy évesw, a pasival a csaj megházasodott, de a viszony nem javul.
A ffi, minden második éjjel kimarad és nem indokolja, hol van, nem kér elnézést stb. Ha a csaj, aki a felesége már, sír, akkor Õ közben olvassa a könyvét, persze, ha nincs kaja akkor áll a bál és kötekedik. a kérdésre, hogy van e vkije, tagad.Ez az eset a családunkban történt meg.Én a felét sem tûrtem volna, amit a lány tûrt.Megoldás a válás?Szerintetek nõ van az éjszakai elmaradások mögött?szerintem egy ffi csak egy nõre szán ennyi idõtr
Egy lány együtt él egy férfival, a lánynak már a második házassága.az újdonsült élettárssal hosszú évekig él együtt, születik egy lány gyermek, aztán romlik a viszony. a pasi bulizós típus egyre többet marad ki. a lány sokszorv terhes lesz a pasi sosem akarja, ezért egyik abortusz a m,ásik után. aztá egy babát végül megtart a lány, akiit a ffi nem akar és ezt érezteti is a gyerekkel, aki szintén lány lesz.Most a kislány elmúlt egy évesw, a pasival a csaj megházasodott, de a viszony nem javul.
A ffi, minden második éjjel kimarad és nem indokolja, hol van, nem kér elnézést stb. Ha a csaj, aki a felesége már, sír, akkor Õ közben olvassa a könyvét, persze, ha nincs kaja akkor áll a bál és kötekedik. a kérdésre, hogy van e vkije, tagad.Ez az eset a családunkban történt meg.Én a felét sem tûrtem volna, amit a lány tûrt.Megoldás a válás?Szerintetek nõ van az éjszakai elmaradások mögött?szerintem egy ffi csak egy nõre szán ennyi idõtr
2001.10.16 17:18
Nem hiszem , hogy mindig jo beleszolni mások magánéletébe, ez álltalában ugy van , hogy látunk , hallunk , tudunk valamit . De sosem mindent , és nem tudjuk mi van a háttérben , vagy az otthoni magánélet milyen is valoságban , mert bármilyen képet tudunk vetiteni rola . MÉRLEGELNI KELL BÁRKINEK AKI BESZÉLNE , MEGÉRI E , VAGY JOBB HALLGATNI ! EZ NAGYON NEHÉZ DOLOG.
2001.11.20 09:25
Szia Bóbita,
Hasonló a véleményem, mint Neked. Az õszinteséget
mindig a helyzetnek, embereknek megfelelõen kell mérlegelni. Az nagyon fontos, hogy legyen egy két ember, akitõl tudod, hogy õszinteséget várhatsz. Sajnos én a kritikát rosszul tûröm, bár tudom szükséges. A dícséret fontos számomra, de az igazi barátaim mindig megmondják a véleményüket, ha hülyeséget csinálok és ezt figyelembe is veszem, átértékelem a helyzetet.
Az is elõfordult már, hogy elszaladtam a kritikák elõl olyanonhoz, aki csak dícsért. Ez visszahozta az önbizalmamat és ekkor tudtam a kritikák mérlegelésébe kezdeni illetve mélyebben magamba nézni. Ezért úgy gondolom, mindenféle emberre szüksége van mindenkinek. Arra is aki több hibát lát az emberben, és megmondja és arra is aki csak a szépet veszi észre az emberben, vagy akár csak ezt mondja.
Móni
Hasonló a véleményem, mint Neked. Az õszinteséget
mindig a helyzetnek, embereknek megfelelõen kell mérlegelni. Az nagyon fontos, hogy legyen egy két ember, akitõl tudod, hogy õszinteséget várhatsz. Sajnos én a kritikát rosszul tûröm, bár tudom szükséges. A dícséret fontos számomra, de az igazi barátaim mindig megmondják a véleményüket, ha hülyeséget csinálok és ezt figyelembe is veszem, átértékelem a helyzetet.
Az is elõfordult már, hogy elszaladtam a kritikák elõl olyanonhoz, aki csak dícsért. Ez visszahozta az önbizalmamat és ekkor tudtam a kritikák mérlegelésébe kezdeni illetve mélyebben magamba nézni. Ezért úgy gondolom, mindenféle emberre szüksége van mindenkinek. Arra is aki több hibát lát az emberben, és megmondja és arra is aki csak a szépet veszi észre az emberben, vagy akár csak ezt mondja.
Móni
2002.10.28 17:06
Én finoman megmondanám neki. És én is ezt várnám el egy baráttól.Jobban csalódnék abban abarátban aki a hátam mögött sunyizik mint a pasiban aki esetleg megcsal.No persze benne is csalódnék. Én gyûlölöm a hazugságot!!!!!!
Sokkal jobb a rosszat tudni mint hazugságban élni.
Ha pedig megcsalt el lehet fondolkodni azon hogy miért. Megbeszélem vele esetleg meg is bocsátok, de SENKI NE HAZUDJON NEKEM !
Sokkal jobb a rosszat tudni mint hazugságban élni.
Ha pedig megcsalt el lehet fondolkodni azon hogy miért. Megbeszélem vele esetleg meg is bocsátok, de SENKI NE HAZUDJON NEKEM !
2002.11.10 17:09
Sziasztok!
Nagyon megörültem ennek a topicnak, amikor rátaláltam. Lassan 1 éve hogy pont az õszinteség hiánya miatt, hogy összevesztem a legjobb barátnõmmel. Megpróbálom nagyon röviden összefoglalni: még tavaly szeptemberben volt egy közös fiúismerõsünk, aki kezdeményezett nálam, hogy lehetnénk több mint barátok. Akkor volt a kisfiam 3 hónapos és nekem jól esett, hogy végre felfigyel rám egy fiú, azok után hogy a gyermekem apja faképnél hagyott. De mivel tudtam, hogy régen kavart a srác a barátnõmmel, ezért azonnal elmondtam neki, hogy fogok találkozgatni ezzel a fiúval. Megkérdeztem hogy zavarja-e, akar-e még a sráctól vmit, mert akkor én kikosarazom. Õ állította, hogy semmit sem érez a fiú iránt és egy ideig nagyon jól ment minden. Egy baráti körrel jártunk bulizni (már amennyit én jártam velük, 2havonta 1szer), a barátnõm elkezdte piszkálni a barátomat és nem egyszer meg is pofozta, hozzá kell tennem hogy már elég régóta ismertük egymást és nagyon megdöbbentem a viselkedésén. Aztán hirtelen nagy váltás és a barátom egyik nap azzal jött hozzám délután, hogy a barátnõm megvárta Õt suli után, aztán ebbõl rendszer lett. Gondolhatjátok mennyire „örültem” neki, próbáltam beszélni vele errõl, de mindig kikerülte az egyenes választ. Aztán már ott tartottunk, hogy órákat beszéltek telefonon. De ami a legjobban fájt az az volt, hogy egy buli után Õ véletlenül lekéste az utolsó hévet, én naivan felajánlottam, hogy aludjon a nagypapám lakásán, mert Õ akkor éppen kórházban volt, erre a barátom bejelentette hogy ilyen hidegben Õ sem fog várni az éjszakai buszra és felmentek a lakásra kettesben. Kész, kiborultam, felhívtam Õket telefonon otthonról, és jól beolvastam nekik. Le akartam zárni a dolgot a fiúval, de Õ kitartóan bizonygatta, hogy nem történt semmi köztük és hogy engem szeret, megbocsátottam neki. De semmi sem maradt abba. Ezek után én január végén szakítottam a sráccal és mivel régen nagyon jó barátok voltunk néha még beszéltünk telefonon. Egy hét sem telt el, hogy szakítottunk a barátnõm már az ágyában volt és bevallotta a srácnak, hogy azon az éjszakán, amikor kettesben voltak a nagypapám lakásán, már akkor le akart feküdni vele. Amikor ezt megtudtam már nem tudtam a „barátnõmnek” mit mondani, egyszer még átjött, de csak veszekedés lett belõle. Úgy érzem soha többet nem tudok benne megbízni.(De jó volt kiírni magamból.)
Dorothy
Nagyon megörültem ennek a topicnak, amikor rátaláltam. Lassan 1 éve hogy pont az õszinteség hiánya miatt, hogy összevesztem a legjobb barátnõmmel. Megpróbálom nagyon röviden összefoglalni: még tavaly szeptemberben volt egy közös fiúismerõsünk, aki kezdeményezett nálam, hogy lehetnénk több mint barátok. Akkor volt a kisfiam 3 hónapos és nekem jól esett, hogy végre felfigyel rám egy fiú, azok után hogy a gyermekem apja faképnél hagyott. De mivel tudtam, hogy régen kavart a srác a barátnõmmel, ezért azonnal elmondtam neki, hogy fogok találkozgatni ezzel a fiúval. Megkérdeztem hogy zavarja-e, akar-e még a sráctól vmit, mert akkor én kikosarazom. Õ állította, hogy semmit sem érez a fiú iránt és egy ideig nagyon jól ment minden. Egy baráti körrel jártunk bulizni (már amennyit én jártam velük, 2havonta 1szer), a barátnõm elkezdte piszkálni a barátomat és nem egyszer meg is pofozta, hozzá kell tennem hogy már elég régóta ismertük egymást és nagyon megdöbbentem a viselkedésén. Aztán hirtelen nagy váltás és a barátom egyik nap azzal jött hozzám délután, hogy a barátnõm megvárta Õt suli után, aztán ebbõl rendszer lett. Gondolhatjátok mennyire „örültem” neki, próbáltam beszélni vele errõl, de mindig kikerülte az egyenes választ. Aztán már ott tartottunk, hogy órákat beszéltek telefonon. De ami a legjobban fájt az az volt, hogy egy buli után Õ véletlenül lekéste az utolsó hévet, én naivan felajánlottam, hogy aludjon a nagypapám lakásán, mert Õ akkor éppen kórházban volt, erre a barátom bejelentette hogy ilyen hidegben Õ sem fog várni az éjszakai buszra és felmentek a lakásra kettesben. Kész, kiborultam, felhívtam Õket telefonon otthonról, és jól beolvastam nekik. Le akartam zárni a dolgot a fiúval, de Õ kitartóan bizonygatta, hogy nem történt semmi köztük és hogy engem szeret, megbocsátottam neki. De semmi sem maradt abba. Ezek után én január végén szakítottam a sráccal és mivel régen nagyon jó barátok voltunk néha még beszéltünk telefonon. Egy hét sem telt el, hogy szakítottunk a barátnõm már az ágyában volt és bevallotta a srácnak, hogy azon az éjszakán, amikor kettesben voltak a nagypapám lakásán, már akkor le akart feküdni vele. Amikor ezt megtudtam már nem tudtam a „barátnõmnek” mit mondani, egyszer még átjött, de csak veszekedés lett belõle. Úgy érzem soha többet nem tudok benne megbízni.(De jó volt kiírni magamból.)
Dorothy
Oldal: 1 / 1
