Kiemelt témák

Sziasztok!

Após-anyós nálunk is nyomul rendesen. Orvos és táplálkozás kutató összeállításban lépnek fel, de a babaápolási ismereteik a 60-as évekbõl származnak. De azért mindent jobban tudnak: lemérve miligrammra, centiméterre és a meglátogatott orvosok számára. Már csak három hetnte látogatjuk õket az állandó macera miatt. )
Már azt álmodtam, hogy apóspajtás itthon aggitált az elválasztás mellett, mire fejbe vágtam és kizavartama lakásból)))
Isteni élmény volt!!
Emmama

Pocok!
Pont a patak utáni elsõ utca.
Mariann

Kedves Szimat!

Ne remenykedj, ezek az anyosok sosem adjak fel!!!!!

En csak azert nem kezdek itt el irogatni, mert tudom, hogy annyira felhuznam magam, hogy lehet, hogy fel is robbannek.

Es mindemellett meg azt is el kell viselnem, hogy 3 egesz napra az anyosomra kell biznom most a csemetemet!! ( 3 éves )

Nem tudom, hogy fogom kibirni azt a 3 napot! De a munkahelyi kotelezettsegek miatt nem tudom sajna maskepp megoldani. Ez kesz agyrem!
A gyerkoc persze imadja a nagyijat, de en ki nem allhatom....
O is ilyen hatulrol jovos, alakoskodos...Brrrr....

Na eleg ennyi a temarol

Anya

Csajok!
Ne haljon meg ez a topic, mert olyan jól kidühöngheti az ember magát benne!!! Nem tudom, milyen anyós lesz egyszer belõlünk - gyanítom, nem jobb, akárhogy is igyekszünk - , de most oly jó egy kicsit szapulni egymásnak a miénket!
Engem a hideg ráz a "Piri mamától", ezért inkább csak Piri néneként emlegetem, tudjátok, õ volt a Ludas Matyi rajzfilmben a boszorkány.
A legjobb, amikor azt mondogatják a nõvérével, hogy a második gyerekkel már semmi gond, az már felnõ magától (vagy felneveli a nagyobbik). Õk már csak tudják: mindkettõnek 1 azaz egy gyereke van. Ez persze csak a legkisebb hülyesége, mert a rosszindulata és az önzése leírhatatlan. Ja és mellesleg õ a hõs anya. Azt sem értette, hogy az alvó gyereket miért nem hagyom egyedül az üres lakásban és miért nem ugrok le addig a közértbe, míg fölébred. Lustaságból! Mellesleg õ csakis textilpelust használt volna. Én bezzeg megvettem az eldobhatót. Szégyen! Azért szoptattam a gyereket fél évig hozzátáplálás nélkül, mert nem akartam pacsmagolni a fõzéssel. Szemétség! És a férjemhez is csak a pénzéért mentem hozzá, nem szerelembõl! Nem tûnt föl neki, hogy Zsonak egy kispolskija volt akkoriban, nekem egy házam meg kb. kétszer annyi fizetésem. Biztos az örökségre utazok...
Nem folytatom, hisz ilyesmit Ti is hallotok, csak jólesett leírni.

ildi

Ildi
Ne szomizz, tényleg jó, hogy van ez a hely és itt kidühönghetjük magunkat Úgy látszik az "anyósok" már csak ilyenek... A Férjem szüleinek is meggyõzõdése (talán még most is de remélem, hogy már nem...), hogy csak a gyors haszonszerzés reményében mentem a Páromhoz feleségül Ez történt immáron 9 éve és én még mindig szeretem, tisztelem, becsülöm a Férjem aki szintúgy érez az irányomban Lassan kezdik beismerni,(persze csak önmaguknak, de nekem ez elegendõ)hogy tévedtek és a kapcsolatunk erõs érzelmi kötelékre épült Én meg boldog vagyok, hogy ilyen társat találtam. Persze a szemükben mi még mindig nem vagyunk felnõttek, hisz nincs gyermekünk... Ha hasonlítanak minket a Férjem testvéréékhez, akkor mindig az derül ki a végén, hogy Õk mennyivel sikeresebbek, tökéletesebbek, példamutatóak...stb, hisz van már két gyönyörû gyermekük... Sajna nekünk nem sikeredett még a babuci de azért kitartóan küzdünk a cél érdekében. Addig pedig elviseljük a sorozatos "ledegradáló" megjegyzéseket és én hálát adok az égnek, hogy bár "csupasz fenékkel" érkeztem a házasságba de érzelmileg gazdagabb vagyok mindannyiuknál Próbálom jól az eszembe vésni, hogy mik azok a dolgok, cselekedetek, megjegyzések, melyek nekünk most annyira bántóak és fájóak és szívbõl remélem, hogy én nem esem majd ugyanebbe a hibába Kívánom, hogy belõlünk ne váljék majd "banya-nyanya" anyós

Puszi Mindenkinek: Doris

Sziasztok!
Bár én </FONT> férfi vagyok de az nem zárja ki azt hogy ne lenne egy "hülye" anyósom. Igazán irigylem azokat akik jól megvannak a mamával. Hiába küszködtem nem sikerült hogy jó pontot kapjak nála. Mostmár aztán meg sem próbálom mert legyen csak saját maga a szerelme.
Amikor a gyermekem megszületett második nap azt mondta nekem: Mindig is utáltalak, az elsõ találkozásunk óta, és ez az utálat nam mult el, és nem is fog soha!! Okot azt nem mondott. Hogy miért: hát csak úgy! Talán igaz is mert azóta 3 év telt el, de még rosszabb lett a dolog.
Hogy én mit érzek?
Egyszerüen: UTÁLOM
Ez most baj?

Kedves Névtelen Férfi
De jó, hogy Te is írsz ebbe a topic-ba, hisz a férfiakat ugyanúgy érinti ez a kérdés mint minket Nem, szerintem egyáltalán nem meglepõ, hogy utálod az Anyósodat... Az szomorú, hogy idáig fajult a dolog, de ha kezdetektõl fogva elõítéletekkel viseltettek és viseltetnek az irányodba és ezt még a szemedbe is vágták ilyen érzéketlenül hát akkor természetes, hogy kölcsönösen utáljátok egymást... A gyermeketekhez hogyan viszonyulnak? Vele kapcsolatban is érzékeltetik a dolgot? Miért utálnak Téged annyira? Mi kifogásuk volt/van ellened? Nem örültek a házasságotoknak? Miért? Nem megfelelõ az életviteled a szemükben? A Párod, hogy viszonyul a kérdéshez? Szerintem az a legfontosabb, hogy Ti ketten (és a gyerekek) maximálisan szeressétek, tiszteljétek egymást. Ha ez megvan, akkor senki utálata, gyûlölete, elõítélete..stb, sem befolyásolhatja a boldogságotokat Sok sikert

Puszi: Doris

Kedves Névtelen Férfi,
Csatlakozom Doris barátnémhoz!

Nálunk nem anyós, hanem saját anyámék voltak elviselhetetlenek jópár évig. Párom és köztem több mint 20 év van, és ráadásul amerikai állampolgár. Beszélgetni nem tudnak vele, így maradtak az elöítéletek. Túl idös, az apád lehetne, mi lesz, ha gyereketek lesz - ki neveli majd fel, stb, stb, stb.

Házasságunk elött 1 héttel az egész család azt szajkózta (tesó, nagyi, barátnö, anyu, apu, nagynéni), hogy ne menj hozzá ehhez az emberhez! No képzelhetitek milyen jól esett! Nagyon mérges voltam rájuk és csodálkozom, hogy párom mennyire jól viselte. Vagyis inkább nem foglalkozott velük. Azóta eltelt már lassan 8 év. A házasságunk nagyon jól sikerült. 6-7 éve egy rossz szó sem hagyta el a szájukat, söt házasságunkkal most tesómnak pedáloznak, hogy mi milyen jól megvagyunk.

Mindenesetre azt javaslom mindenkinek akinek konfliktusa van anyóssal-apóssal, ne a gyerekét büntesse azzal, hogy ö maga nem jön ki a család másik felével. (Akinek nem inge ne vegye magára!) A gyerekek igen is boldogok a nagyanyóval-nagyapóval és nem látják azt amit te látsz, nem veszik hibának azt amit te hibának látsz. Ök játszanak, jól érzik magukat és végre kiszabadulnak az otthon megszokottságából , szabadabbakká is válnak.

Üdv,
Moni

Szia Dorisz, Szia Móni!
Dorisz!:Arra a kérdésedre hogy a gyermekünkhöz hogy viszonyulnak, csak azt tudom válaszolni, hogy jól. Nincs semmi baj a Mama-unoka viszonyban. Sõttttt! De néha azt érzem,(vagyis inkább mindig) hogy azért van egy két dolog hogy bebizonyítsa nekem a"kedves mama" (vagy a bakterházból idézve a " Büdös banyája")[size=-2]ez jobban hangzik[/size] hogy õvele aztán semmi gond, õ a legjobb!! pedig aztán....
Hogy miért utál ennyire a "mama" azt nem sikerült még a hét év alatt kideríteni. Még õ maga sem tudja! Amikor egyszer egy magasröptû szópárbaj közben megkérdeztem, akkoer azt mondta: Hát tudod az embernek az elsõ benyomás jelenti a legtöbbet! És mi volt az elsõ benyomás, ami ennyire nyom ( csak nyomta volna agyon az az elsõ benyomás!!)- kérdeztem. Na ez aztán olyan fogós ravasz kérdés volt, hogy válaszolni azt már nem is tudott.
Az életvitelem? igen talán ez a probléma. De csak azért mert én többet nyújtok a lányának egy év alatt, mint õ eddigi egész élete alatt összesen kapott, ezért utál, szinte féltékeny. Inkább nevelte volna a lányát rendesen, de most még õt is utálja,ezért.
A párom szegény csak szomorkodik, és mondogatja hogy: hogy lehet ilyen az anyám???

Móni! Mivel a gyermekem örül és boldog a mamáéknál, így nem éreztetek semmit hogy én utálok oda menni. Ez a pici döntése. Mindaddig megyünk,amíg neki jó. Addig én nyelek nagyokat, meg gyönyörködöm a lányomban!! Tényleg nem nézitek meg? / ismerjük meg egymást , Kauker barbara fényképei/ Éppen ma készülök feltenni még képeket.
Ja! Bocs a névtelenségért!!
Sziasztok: Barbipapa

Szia Barbipapa
Büszke lehetsz Magadra és le a kalappal elötted, hogy ilyen inteligensen és értelmesen tudod felfogni a helyzetet! Nagyon ritka az, hogy valaki maximálisan félre tudja tenni a sérelmeit a gyermeke érdekében Az elõítéletekkel nem szabad foglalkozni, lényeg, hogy mi ne essünk ebbe a hibába (Te nem fogsz, ez már biztos... ) Természetesen megnézem a gyönyörû lánykádat és minden jót kívánok Nektek, sok boldogságot a gyerkõchöz

Puszi: Doris

Doris! Láttam megnézted a gyermeket! Köszi a dicséretet!szia Barbipapa.

Barbipapa
Igen bekukkantottam és pont akkor, amikor még ügyködtél a képek felrakásával Azóta láttam a többit is és én kitartok a javaslatom mellett, mely szerint ilyen "szépséggel" kár lenne spórolnod
Minden jót kívánok Nektek és az anyóssal kapcsolatban van egy nagyon remek megoldás...egyik füleden be, a másikon ki, bár ezt Te is biztosan jól ismered és alkalmazod. Ne bosszankodj miattuk, hisz nem ér az egész annyit

Puszi:Doris

Az anyós, ha porhanyós? 2002.05.10. 15:26



Az esküvõ elõtt nem csak a jövendõbeli férjjel, vagy feleséggel, hanem a szüleivel is egy családot fogunk alkotni. Nem véletlenül van talán annyi anyósvicc, annyi sok kellemetlenség a párkapcsolati terápiákon, melyek úgy kezdõdnek: - ha akkor anyád &#8230;. Amikor kimondjuk a boldogító igent, lehet, hogy arra is igent mondunk, hogy az anyós is boldogítson bennünket! Vannak tényleg kivédhetetlen konfliktusok, de a legtöbbet megelõzhetjük!

Nem véletlen kaptad az anyósodat!
Ugye tudod, hogy a párodat tükörnek, kiegészítõ felednek kaptad? Ha ezzel tisztában vagy, akkor azzal is meg kell békülnöd, hogy van egy asszony és &#8211; jobb esetben &#8211; egy férfi, aki ilyenné nevelte életed párját! Õk a Te apósod és anyósod. Fanny, amikor a házasságuk már a végsõ romláshoz közeledett apósa-anyósa miatt, ezt mondta: - pont olyanok, mint az én szüleim! Gergõ, egy másik krízisben élõ pár férfi tagja pedig pont az ellenkezõjét kifogásolta. Azon mérgelõdött, hogy felesége szülei éppen az ellenkezõ értékrendet képviselik, mint amiben õ felnõtt. Helyzetük nem könnyû, de ezt már akkor tudták, amikor összeházasodtak. Akkor még reménykedtek abban, hogy minden jobbra fog fordulni, ám az évek során rájöttek, hogy a helyzet csak elmérgesedett.

Az anyós &#8222;küldetése&#8221;
A modern &#8222;para&#8221;pszichoterápiában már nem csupán a szülõk szerepét elemzik. Ha házastársak jutottak zsákutcába, és úgy látják, hogy viszonyuk elmérgesedésének gócpontja az anyós, vagy az após viszonya a házastársakhoz, érdemes megfejteni, hogy mi az üzenete ennek a hatalmas különbözõségnek. Természetes, hogy vannak elmebeteg idõs emberek, akik saját elméjük csapdájába oly mélyen beleestek, hogy abból már nem vezet kiút, gyûlölködésükhöz azonban a betegeknek kijáró részvétteljes szeretettel is viszonyulhat az, aki felismeri, hogy itt nem valódi, személyes indulatról van szó, hanem önpusztító önsanyargató mélységekrõl.

Anyóstükör
Az anyósok és apósok valamilyen fel nem ismert tulajdonságunkat, vagy mélyre letemetett küldetésünket &#8222;tükrözhetik&#8221; vissza számunkra. Igen gyakori, hogy egy olyan fájdalmas &#8222;vakfoltra&#8221; vetítenek fájdalmas ívfényt, hogy abba belesajdul a lélek. Ilyenkor a megszokott védekezési mechanizmusok ördögi körébe kezdünk, és addig-addig bosszantjuk egymást, amíg csak végleg el nem mérgesedik a viszony nem csak a szülõk és a pár között, hanem a pár egymással is összeveszik. A meditációs és oldásokkal egybekötött hatékonyan megválasztott terápia általában rávezeti a vitázó feleket arra, hogy mi a magyarázata annak, miért fáj annyira, miért bánt annyira éppen az a tulajdonság, ahogy az anyósom/apósom viszonyul hozzám.

A saját szüleinkkel, a párválasztásunkkal és az apósunk, anyósunk vállalt szerepével foglalkozó terapeuták gyakran látják, hogy a krízises anyós-võ, vagy anyós-meny viták kiindulási pontjai éppen a meg nem oldott szülõ-gyermek konfliktusok tovább gyûrûzése elõször a párkapcsolatba, majd pedig a pár egymás szüleivel való viszonyába. A konfliktus &#8211; ha nem is oldódik meg teljes egészében &#8211; legalább értelmet nyer, és ki-ki elrendezheti magával, milyen üzenetet hordoztak egymás számára anyósával és apósával.

Miért mindig az anyós?
Valóban többnyire az anyós az, aki megkeseríti a fiatalok életét, bár az após is lehet féltékeny egyetlen leánykájára, és viselkedhet legalább olyan rémesen. Az anyós &#8211; vagyis a párunk anyja &#8211; elsõsorban saját anyai tapasztalatait &#8222;adagolja túl&#8221;, legyen szó gyereknevelésrõl, vagy akár az új ebédlõgarnitúra elhelyezésérõl. A dolgok hátterében szinte mindig azonos motivációk rejlenek. Az elengedésre való képtelenség, a magánytól &#8211; vagyis önmagunktól! - való mély és fájdalmas félelem. Ezek a félelmek és érzelmek motiválják a fiatalokra rátelepedõ, a folyton &#8222;segítõ&#8221; anyóst, aki állandó jelenlétével inkább gátolja a fiatalok önállósodását. A helyzetet megoldani nem könnyû, fõleg Magyarországon, ahol a fiatalok közel ötven százaléka nem saját otthonba, hanem valamelyikük szülõi házába vonul haza az esküvõ után. Após-anyós házában saját háztartást vezetni pedig szinte képtelenség. A megoldás gyakran nem csupán az elköltözés, hiszen a segítség itt is többnyire a szülõktõl érkezik, és &#8222;ésszerûségi okból&#8221; gyakran a szomszéd utcába, vagy akár azonos házba költöznek a fiatalok.

Ahol a konfliktus kezd elfogadhatatlan méreteket ölteni, érdemes idõben észbe kapni és megfelelõ szakemberhez fordulni.
Balajthy Flóra pszichológus http://www.tanacsadok.harmonet.hu/pszichologus.html és Sághy Enikõ lélekvezetõ terapeuta http://www.tanacsadok.harmonet.hu/lelekvezeto.html
a párkapcsolati kérdések mellett az egyéb családi konfliktusok megoldásában nyújt segítséget, míg Novák Julianna
http://www.tanacsadok.harmonet.hu/nevelesi.html a gyermeknevelési problémák megoldásában segít! A spirituális úton haladóknak is elfogadható, univerzális módszereikkel várják a hozzájuk fordulókat.



http://www.harmonet.hu/cikk.php3?rovat=70&alrovat=71&cikkid=2145&dire=lelekemelo&rovatnev=Lélekemelo

Szia Mindenki!

Azt hiszem, ha megrendeznénk a "kinek van a legszemetebb anyósa" olimpiát, dobogós helyet érnék el. Láttatok már olyan "anyát", aki azért szül gyereket, hogy az majd felnõve eltartsa, mert a munka büdös neki, csak annyi kaját ad neki, hogy éhen ne haljon, csak annyira öltözteti, hogy meg ne fagyjon, de a ruhái csapnivalóak, egész életébe lelki terror alatt tartja, a barátait elmarja tõle, és mindent megtesz, hogy a fia soha az életbe ne kerüljön el tõle, mert akkor nem õrá fog keresni. Ahelyett, hogy támogatná, elszedi a fia fizetését, bezzeg kaját azt nem adna neki rendeset! És mikor megismerkedik valakivel az a szerencsétlen fia, akkor mindent megtesz, hogy elmarja tõle, és szerencsétlen menye (azaz én), mikor éppen a haldokló apjához indul a kórházba karácsony napján, azt mondja neki a telefonba, hogy "Dögölj meg te büdös k...!" És ez még semmi! Sorolhatnám, de egyelõre nem teszem.
Na, mit szóltok?

Kedves Névtelen!
Ez nagyon durva! A párod hogy viszonyul ehhez? Mennyire látja át a helyzetet? Ha gondolod, írd le a többit is!
cory

Én a Tiétektõl eltérõ helyzetet írok le. Az én férjem szülei angyalok. Tényleg. Jószívûek, kedvesek, alkalmazkodók, "engedelmesek" (vagyis visszafogják a jótanácsokat). Különösen apósomat kedvelem, õ egy nagyon kerek, kiegyensúlyozott egyéniség. Szerény, dolgos, és nagyon jó fej, mindenki szereti, akár beképzelt is lehetne, de nem az. Anyósom meg imádja a fiát, és rengetegszer fõz rá, helyettem is, mert én nagyon utálok fõzni. Egyetlen gondom van: amióta a baba megszületett, ha elmegyünk hozzájuk, ott szoptatok legalább egyszer. A másodikra már nem vállalkozom, inkább eljövünk haza. Ugyanis anyósom - finoman fogalmazva - nem a házimunka bajnoka. A lakásban rettenetes kosz van, amennyire egy férfi rendet tud tartani, annyira az apósom rendet tart (a munkája mellett), de az azért kicsit kevés. Nincs egy tiszta zug a lakásban. A hálószoba, ahol szoptatni szoktam (ülve egy széken, minél kevesebb dologhoz érve hozzá) még látványnak is rossz, nemhogy ott enni/etetni. A konyha olyan retkes, hogy bármit megfogok (akár egy szekrényajtó fogantyúját), ragacsos marad a kezem. A fürdõszobából úgy jövök ki, hogy még koszosabbnak érzem a kezem, mint mielõtt bementem. Ja, és mindehhez hozzá tartozik, hogy legyek mindenütt... Szállnak a két hónapos baba fejére. A hálószobában is! Nem ragozom, leírom mi a problémám: van egy áldott jó anyósom és egy nagyon jó fej apósom. Mindenki más összetenné a két kezét, ha ilyenje lenne, és gyakran vinné oda az unokát egy fél napra. (Egyszer megcsináltam, tök jó volt, mehettem konditerembe, míg vigyáztak rá, olvasgattam, stb.). Én viszont nem bírok megmaradni koszos helyen. Kajálni se nagyon, szoptatni se, wc-re menni se, stb. Ugyanakkor lelkifurdalásom van, amiért megfosztom õket a legnagyobb örömtõl, az unokától. Pedig õk igazán megérdemelnék, hogy sokat lehessenek vele, hisz tuti, hogy nagyon jó nagyszülõk lesznek, pont olyanok, amilyenre egy gyereknek szüksége van. És néha vágynék is kimozdulni hozzájuk a kertes házba a panelból. Ugyanakkor fizikailag is meg mindenhogy undorodom attól a kosztól, és lassan már-már haragszom is az anyósomra, amiért ilyen piszokban kell lennünk vasárnaponként néhány órát náluk. A férjemmel már beszéltünk errõl, már tudja, mi a bajom, de azt mondta, nem tud segíteni. Meg nem is érdekli, csak szeretné, ha jóban lennék a szüleivel (ráadásul hozzá anyukája áll közelebb). Én is szeretném, de ez az akadály - bármilyen nevetséges is - számomra komoly akadály, fõleg egyelõre, míg szopik a baba.
Ti mit csinálnátok a helyemben?

Szia Adrienn és Többiek!

Nem semmi, amit írsz, már ami a koszt illeti. Az én anyósom sem egy házitündér (amikor elõször voltam náluk, akkor is velem porszívóztatott, és mosogattatott el), de azért ennyire nem is súlyos, hogy ragadna bármi is a kosztól. Bár már jó régen voltam náluk...
Én vagyok az, aki az "anyósolimpiát elõkelõ helyezést érne el" (júl. 2. hozzászólás). Cory! A párom sajnos szenved a helyzettõl, a megismerkedésünket követõen 5 hónap múlva szó szerint elüldözte az "anyja" otthonról, utána pedig folyamatosan irkálta az idióta leveleit hozzánk, hogy elszedjük a fia pénzét. Apukám bele is betegedett a helyzetbe, azóta meg is halt. (Jóllehet nem - csak - ezért). Teljesen idióta az a nõszemély, ha ezt nekem valaki mesélné, én el sem hinném! KÉpzeljétek azt nevelte bele szegény férjembe gyerekkorában, hogy idióta, hülye, senkinek sem kell, és nem jó semmire! Alig van a férjemnek a mai napig önbizalma, rendszeresen megkérdezi, hogy miért szeretem én õt annyira, amikor egy "selejt"?
Na mindegy, nem fárasztalak benneteket tovább a részletekkel. Nevet nem írok alá, ki tudja, talán a sógornõm idetéved a neten valahogy, és meglátja.

Üdv. Mindenkinek!

Kedves Andrienn!

Szerintem ha megoldható akkor a férjed szülei jöjjenek hozzátok, és legyenek ott együtt a gyerekkel. Ehhez mondjuk kell egy jó kis indokot kitalálni, de ha az megvan, akkor talán menni fog. Mondom ezt úgy, hogy mi is panellben lakunk, és az én anyósomék meg kertes házban, ahol ragyog minden, viszont mindenhol ezer veszély leselkedik a gyerekekre. Hiába mondtuk mikor még készült a ház hogy itt vagy ott ezt vagy azt másképpen kéne mert a gyerek itt leeshet, ott beszorulhat, amott szétvághatja a fejét, stb. nem hallgattak ránk. Így ha ott vagyunk én loholok az összes gyerek után nehogy valamelyiknek valami komolyabb baja essen. Egyszóval kész életveszély, és mivel õk nincsenek hozzászokva ahhoz hogy egy gyerek mennyi rafináltsággal bír (hát még három), így mikor néha a nagyobbakat oda-engedem, végig azon rettegek itthon hogy mi fog velük történni. Ott egy nagy medence is, szóval rengeteg baj történhet velük. Én már korábban litániákat írtam anyósomról és apósomról (negatívumokat persze), aztán inkább töröltettem mert anyósom elkezdett netezni, és bár tudja hogy mennyi mindenen kiakadok amiket mond vagy csinál akkorsem szeretném ha itt olvashatná.

Kitartás: Norcsi.

Köszi a jótanácsokat... De én olyan liba vagyok... Ma egész úton feléjük fogadkoztam magamban, hogy kedves, rendes leszek. De elszúrtam, nem sikerült. A férjem már nagyon dühös. Most egy darabig nem megy hozzájuk úgy, hogy engem is visz, csak a gyereket akarja vinni! Ezt nem bírnám elviselni, hisz fél órát is alig bírok ki Ádám nélkül...
Szóval minden fogadkozás ellenére elbénáztam. Nem értem magam. Nem tudom leküzdeni az ellenérzésemet, pedig egyrészt nem igazán megmagyarázható logikusan, másrészt muszáj lenne. Szóval most már még nagyobb lett a baj, hát így érdemes nekem tanácsot adni.
El vagyok keseredve. Nem tudom, most mi lesz, mit tudok még tenni ebben a helyzetben...
Bocs a negatív írásért...

Ha valakinek még ezek után lenne tanácsa... Örömmel venném. Mert mostmár végképp bajban vagyok, ha nélkülem viszi el a babát több órára egy másik városba, én elemésztem magam addig itthon, vagy nem is tudom, mi lesz...

Adrienn!
Mi lenne, ha te beszélnél az anyósoddal négyszemközt, személyesen? A férjednek elõtte nem is kell tudnia róla.
Azt mondtad, hogy anyósod egy angyal, megértõ és alkalmazkodó.
Nem lehetne vele finoman megbeszélni, hogy segítessz kitakarítani neki, amíg mondjuk az após unokázik? Vagy fogadni egy takarítónõt akár egy-egy alkalomra, akár rendszeresen (hetente). Mit gondolsz?

Barbipapa!
Jó neked, hogy így tudsz tûrni. Az én reakcióm biztos az lenne, hogy lassanként megszakítanám a kapcsolatot. Folyamatosan rettegésben élnék, hogy vajon mivel tömheti a fejét a kicsimnek. Miket mondhat rólam?

Kedves Borcsa!

Ez nem jött be sajna, ezzel már próbálkoztunk, egyrészt nem enegedik, másrészt mikor egyszer egy ajándék velejárójaként kitakarítottam (három nap volt), egy hét múlva újra siralmas állapotok uralkodtak mindenhol. De a fõ gond az, hogy nem engedik, pedig én megcsinálnám, már csak azért is, mert imádok takarítani, fõleg olyan helyen, ahol nagyon kell.

Viszont találtam egy megoldást, és a férjem is belement: én magam viszem el a fiamat valamelyik hétköznap, max két és fél órára. Egyrészt akkor nincs ott a férjem, hogy stresszeljen, másrészt akkor jövök el, mikor idejét érzem (szoptatás elõtt). Az unokáztatást meg így letudjuk a hétre, nem kell hétvégén együtt menni. Szóval ez talán megoldás lesz. Tegnap este jutott eszembe, nagy pánikomban.
Abban is bízom, hogy ha a férjem és az elvárásai nélkül megyek, akkor lassan újra rendbe jövünk egymással anyós meg én. Akkor majd újra olyan lehetek, amilyen vagyok. És akkor nem leszek morcos és undok szegénnyel.
Nem könnyû ezekkel a férjekkel... De lassan belejövök.

Üdv.
Adrienn

Adrienn lehet egy buta kérdésem? Azt hogyan fogod kiküszöbölni hogy a gyerek felé ne legyen ennyi és ilyen szigorú elvárásai? Ez gonosz kérdésnek tûnik, de nem az. Komolyn érdekel. Mert velem szemben nagy elvárások voltak és szinte egynek sem feleltem meg. Sok évbe telt mig felépitettem már felnõtt fejjel az önbecsülésemet. (Nem kivánom senkinek, azt amikor magadnak kell bizonygatni hogy be birsz egyedül is fizetni egy csekket.)

Kedves Zsunya!

Ez az én gondom is. Magamat nem féltem, mert elég erõszakos, határozott fajta vagyok, szóval bennem emberére talált, de azt nem tudom, Ádám hogy kezeli majd az apja maximalizmusát. Tényleg nem tudom. Már az elsõ napokban elõjött: Pali szinte haragudott rá a sok sírása miatt... Elég dühös és csalódott voltam akkor. De az a szerencse, hogy õ egy meggyõzhetõ ember, úgyhogy talán sikerül majd meggyõzni arról is, hogy nem szabad maximalistának lenni a gyerekkel szemben. Tudom, hogy pl apósom segíteni fog, õ nagyon jó fej. De majd meglátjuk. Mindenesetre a felvetéssel igazad van, erre a problémára készülök is...

Üdv.
Adrienn

Kedves Adrienn, mégegyszer ne haragudj ezért a kérdésért. Nem akartalak megbántani, csak annyira ismerõs volt a felállás, hogy muszáj volt megkérdeznem, hogy látod e. Látod. És ez nagyon jó.

Ird meg hogy válik be a "B" terv, jó!

Puszi
Zsunya

Adrienn!

Valahol lemaradtam, de mennyi idõs Ádám?

A következõ észrevételem lenne, de már elõre kérlek, ne bántásnak vedd

Szóval, tényleg annyira kosz van az anyósodéknál, vagy csak azért érzed annak, mert Te imádsz takarítani?
Csak azért kérdezem, mert én például utálok, és egyszerûen nincs is a véremben a rendrakásra, suvickolásra hajlam. Így szerintem sokan nagyon rosszul lennének nálam, mert mindent lehet a lakásunkra mondani, de hogy rend és mindenhol tisztaság van, na azt nem!
Anyukámék is kertes házban laknak, sõt õk még tele vannak állatokkal is. Elõször én is rosszul lettem mikor a fiam (most 17hó) hozzányúlt pl. az udvari kerítéshez. Most már tök lazán fogom fel, ha már nagyon koszos lett, akkor lemosom, de nem félek annyire. Néha egy kis hasmenés bejátszik, de nem tisztábbak a játszótéri homokozók sem.
A fiam imád a nagyszülõknél lenni, sokan el sem hiszik, mennyi érdekesség van ott egy világot éppen felfedezõ gyerek számára. Persze anyuék már edzettek, a veszélyes dolgok el vannak rakva, felnõtt már ott két unoka.
Õk teljesen máshogy foglalkoznak a gyerekkel, én nem venném el tõle ezt az élményt,csak azért, mert nem ragyog a lakás.

Szerintem próbálj ezen a dolgon kicsit felül emelkedni. Ha nem tudsz, akkor pedig nincs más, minthogy megmondod, hogy félted a kicsit, mert még nem fejlett az immunrendszere, és szeretnél segíteni, hogy anyósodnak ne kelljen annyit fáradnia ezzel. Neked is sokkal könnyebb lenne, ha néha ott mernéd hagyni, egy kicsit csak magaddal törõdni. És szerintem a fiadnak és a nagyszülõknek is jót tenne!!!

Évi

Igaza van Évinek!
Be kell valljam, én sem vagyok a háziasszonyok gyöngye. Ha kell, akkor a férjem takarít.
Én a terhességem alatt például kényszeres kézmosóvá váltam. Most, hogy Bátor már öt hónapos elmúlt, igyekszem leszokni róla. Rájöttem, hogy semmi értelme, csak tönkremegy a bõröm (meg az idegzetem) a gyerek immunrendszerének meg kell az a kis piszok. Megóvni úgysem tudom tõle.

Tényleg rendmániás vagyok, és könnyen mondom egy lakásra, hogy undorító. De az övékére nem csak én mondom. Még maga az apósom is - aki ha ideje engedi szélmalomharcot vív a kosszal - panaszkodik néha. Pedig türelmes ember.

A fiam 10 hetes, nem kimondottan féltem, inkább nincs gusztusom szoptatni náluk. Egyrészt én magam se szívesen ülök fél fenéken a hálószobában egy széken, másrészt utána nincs gusztusom a babát letenni a piszkos ágynemûre egy másodpercre se. Kézmosás után - mivel koszosak a törülközõk is - mindig piszkosabbnak érzem magam, mint ha nem is mostam volna kezet. És wc-re menni is fura érzés náluk.
Eddig is zavart, de meg lehetett tenni, hogy semmihez se nyúlok (a szemetes csak úgy érhetõ el, ha tutira összeragacsozom a kezem, mert a szekrényajtó fogantyúja olyan mocskos). Most viszont nehezebb mindezt megoldani.

Ma megyek hozzájuk a babával a férjem nélkül... Ha nincs ott az elvárásaival, talán könnyebb lesz. Akkor a piszok se fog annyira ingerelni, ha nem érzem majd úgy, hogy a család az egyik oldalon áll, és õk a jók, én egyedül a másikon, mint cinikus, érzéketlen modern fiatal. Õk TÚL kedvesek. Azt hiszem ez az egyik gondom. Kivéve apósom, õ nagyon jó fej. De a sógornõm és az anyósom kicsit kedvesebbek, mint kellene. Én legalábbis utálom ha kiszolgálnak és lesik a gondolataimat is. De errõl nehéz õket meggyõzni.
És ráadásul még szemétnek is érzem magam, amiért pont a jóságuk van a terhemre...
Van ebben sorstársam? Ha igen, akkor megoszthatnánk a tapasztalatainkat.

üdv
Adrienn

Adrienn!
Huhh! Magamra ismertem az utolsó soraidból. Én a túlzott kedvességtõl (irányomban) ingerültté válok. Pedig annyira igyekszem én is kedves maradni. Egyszerûen kiborít, ha valaki ki akarja nyalni a seggem.
Tapasztalatokkal nem tudlak ellátni, mert olyan emberrel még nem volt ilyen problémám, akivel egy életre meg kell tartanom a jóviszonyt. Érted!?

Adrienn, Borcsa!

Nos, lehet, hogy én túl lazán fogom fel ezt a dolgot. De úgy vagyok vele, hogyha hozzánk jön valaki, nekem természetes, hogy kiszolgálom, kedvére teszek, hisz vendég. (Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az anyukám akkor is segít elmosogatni)
Tehát ha én megyek vendégségbe akkor nem ugrálok, hagyom hogy akihez mentem, hagy legyen háziasszony. Természetesen felajánlom a segítségemet, de ez az esetek 99%-ban visszautasításra talál.
A túlzott kedvesség és "nyálasság" (bocs ezt nem tudom finomabban), engem is idegesít, ilyen helyrõl megpróbálok gyorsan meglépni.

Adrienn, ha õk elfogadnak olyannak amilyen vagy -írásodból ítélve tûz és víz- akkor próbáld Te is elfogadni õket olyannak amilyenek.

Amúgy kíváncsian várom, hogy mit lépsz majd, ha a fiad elmaszatolja az ételt az asztalon, végigmorzsázza a konyhát, lerámolja a könyveket a polcról, esetleg megkaparintja a WC papírt és ízekre szedi? Tudom nem minden gyerek ilyen, és biztos nevelés kérdése is, de az összes gyermekkel járó rumlit Te sem fogod elkerülni!

Próbálj meg lazítani...

Évi

Kedves Évi!

Nagyon jó lenne lazítani, de egyelõre nem megy. Azt hiszem, nem is akarom igazán. A "hozzám tartozó" dolgokat szeretem folyamatosan az ellenõrzésem alatt tartani, aminek nyilván jó oldalai is vannak, de sajnos elég fárasztó. A rend: már most is probléma, hogy pl. babával a kézben nem tudok ragyogó fendet vágni, néha szanaszét hevernek a büfiztetéshez használt pelusok, a törülközõ, a babakocsi nincs a helyén, mert mikor megjövünk, gyorsan kell Ádámot etetni, stb. A gyerek az elsõ, de néhány perc múlva mindig elkezdek pakolni, sokszor gyerekkel a kezemben. És nem megy. A rendetlen lakásban olyan feszült vagyok, hogy nem is tudom szavakba önteni. Egyszer régebben nagyon ideges voltam, és nem tudtam az okát. Aztán ösztönösen takarítani kezdtem, ragyogott a lakás egy óra múlva. És a feszültség elmúlt!
Angliában au-pair-ként nem lett volna feladatom a délutáni pakolás, és délelõtt se totális rendrakást vártak volna. De nem bírtam piszkos, rendetlen lakásban tölteni a délelõttöt, úgyhogy minden nap(!) nagyon sokat pakoltam. GYerekkoromban meg az öcsém játszott, utána én alig vártam, hogy elrámolhassak. Elég dühös volt, mikor fél órára abbahagyott valamit, és mire visszajött, minden szépen a szekrényben volt. Azt meg már nem is részletezem, hogy egy ottalvós buliban, még ha huszan vagyunk is, mit csinálok,mikor kijózanodom reggel.

A lazítás nem olyasmi, ami megy elhatározásra. Sajnos. Egyébként nekem például alkohol kell hozzá, de azt egy nõ max egyszer-kétszer engedi meg magának egy évben.

Anyós téma: hogy az eszemmel elfogadom õket, az egy dolog, az megy is, sõt becsülöm, kedvelem is, stb. De a tudatalattiban a kontrollálhatatlan ellenérzés ott marad. És aki nagyon figyel (mint ilyen helyzetekben a férjem), az észreveszi. Meg rajtam asszem nem is nehéz.
Egyébként én se ugrálok ha náluk vagyunk, hogy majd én kiszolgálom magam. Csak a folyamatos tukmálás megy az agyamra, meg az állandó kedveskedés, odafigyelés, hogy folyamatosan mi vagyunk az érdeklõdés középpontjában, bármit teszek vagy nem teszek, meg kell magyaráznom, és meg is kell gyõznöm õket, hogy nem gond egyedül csinálni, stb.

Üdv.
Adrienn

Évi!
Ém sem azt mondom, hogy a vendégeknek azt kell mondani:
- Szolgáld ki magad!
Természetes, hogy vendéglátóként is kell viselkedni. Ezt én is elvárom és jól is esik. Ebbõl adódóan én se az anyósomnak, se az anyámnak nem engedem meg, hogy elmosogasson nálam. )
Én csak az eltúlzott gondolatleséstõl borulok ki.

Sziasztok,

Bár nekem még nincs anyósom, csak anyósjelöltem, de mivel szeptember 28-án házasodunk, jogot formálok arra, hogy én is írjak ide.

Én nem fogom dicsérni az anyósomat. Mikor bõ 5 éve elõször találkoztunk, két perc után szólt a Páromnak, hogy nagyon aranyos és kedves vagyok, de inkább ne kezdjen el velem járni, mert én nem vagyok hozzá való. Mondjuk akkor még "vidéken" laktam, nem Bp-en, úgyhogy biztosan nagyon furcsa lehettem.
Anyósom szerint én is csak a pénzéért járok-tam a Párommal, hiszen õ egyetemista volt, másfél szobás lakásban éltek 5-en, anyós nem dolgozik, mert büdös neki a munka, úgyhogy minden alapom megvolt rá, hogy a vagyonára hajtsak.
És anyukámékkal egy családi házban éltünk az Alföld közepén, állat a kutyán kívül semmi, úgyhogy biztos a paraszti származásom ütötte meg az elsõ benyomását.
3 éve feljöttem Pestre dolgozni, Párom akkor még egyetemista volt, õk pont akkor örököltek, abból még akkor tudtak venni egy egyszobás lakást, ahova a Párommal albérletbe beköltöztünk. Fizettünk az anyósnak a bruttó 100-ból 30 eFt albérleti díjat - hiszen szívességet tett nekünk, hogy a Párom nevére íratott lakásban lakhatunk, de nem panaszkodom.
Apukám segítségével és bankhitelbõl vettünk panellakást az anyósomék környékén, mert a babát nem akartam a belvárosban nevelni. Így most hetente láthatom a banyát.
Baj nincs vele, csak amikor ott vagyok, vendég vagyok, én beszélgessek vele, mert a fiának a másik fiával kell foglalkoznia, én meg próbálok csendben hallgatni. Bár lényegében sok dolgom nincsen csak lelkesen bólogatni, hogy milyen hülyék a gyerekei miért nem ment férjhez, mit mondott a szomszéd. Nagyon zavar, hogy mindent kibeszél mindenkinek a háta mögött. Mindig neki van igaza - túl széles a látóköre, hiszen egész nap a tv-t nézi. 15 éve nem dolgozik, nem jár emberek közé kicsit beszûkült. Beszélgetni meg lényegében nem kell vele, mert csak mondja és mondja és mondja.
Szüleimtõl hoztunk fel paprikát-paradicsomot stb-t, ami az anyósnak kellett ,az onnan derült ki, hogy eljött hozzánk és lenyúlta a hûtõ tartalmát. Mert ez neki jár, hisz agyonnevelte a fiát. Mondjuk a fiának több "apja" volt az elsõ 13 évben, mint ujja, de tényleg "sokat" törõdött vele.

Most így leírva nem is olyan rossz.
Örülök, hogy kiadhattam magamból.

Kataj

Kataj! Oszinte reszvetem!!!
Szerintem amenyire csak tudod,nagy ivben keruld el Anyos pajtast!A kotelezo programoknal meg probalj jo kepet vagni a dolgokhoz,a sok duma meg egyik fuleden be,a masikon meg ki....! :-)))
Kesobb,ha megtehetitek koltozzetek el jo messzire valami tiszta levegoju,egeszseges helyre,igy korlatozhatjatok a gyakori talalkozasokat.Szia.

Sziasztok!

Eddig megálltam, hogy ne írjak ide, csak olvastalak benneteket. Hát, mit ne mondjak, én eddig azt hittem, egyedi az esetem, de rá kell jönnöm, hogy nem is biztos ám, hogy a mi anyósunk "durva" mert itt látom, hogy egy az egyben mindegyik anyósból van az enyémben is. Tehát, minden anyós "porhanyós" tehát alapból keressük a rosszat.

Csak azt nem értem, hogy az anyukám miért más. Õ imádja a férjemet, bár ez nem teljesen kölcsönös sajnos.
Fordítva: Az anyósom imádja egyszem fiát, amikor megszületett a kisfiam, õ volt itt 4 hétig, utánna meg anyu. Amikor az anyós volt itt, egész nap nem csinált semmit, csak este fõzött amire a párom hazajött, és csak olyat, amit a párom szeret, és tudja, hogy én nem.
Ja, meg folyamatosan idegesített, hogy -"Adrikám éhes a gyerek, nézd meg, bekapja az ujjamat". 1. nem baj, hogy mondtam, szopóreflex, hogy bekapja. 2.Elõtte 2 percel vettem le a cicimrõl. Aztán jött a : én se tudtam szoptatni, jó a tápszer a gyereknek, te se tudsz. Elment, a biztonság kedvéért vett tápszert. Igaz, a gyerek heti 30-40 dkg-ot hízott a fél óránkénti szopitól, és szerencsétlen már azért sírt, mert fájt a pocija.
Ja, aztán röviden a többi: miért nem kötöm ki a bilire a kiságyba 4 hónaposan, az apja is ott ült fél napot, és BELETALÁLT! Meg, kössem ki a takarót, huzigáljam a fütyit, stb stb. Úgy kezelnek, mintha teljesen idióta alkalmatlan lennék. Ja, és a legidegesítõbb: most már ne mszopizik Bence (9 hónapos), néha néha rájuk bízzuk, most bíztuk rájuk hosszú idõ óta elõször. Régen elmondtam, mit hogyan, megjöttem, rittig az ellenkezõjét csinálták. De dafke fekete-fehér. Pont az ellenkezõjét. Rájöttem, elmondom 20x direkt nem hallják meg. Mondtam ,a gyerek elalszik egyedül. Csucsujgatják a 10 kg-os lovacskát. Ja, elég erõszakosak, egy nap alatt akarják a borzasztó helytelen dolgokról leszoktatni , amire a felelõtlen rossz anyja rászoktatta. Pl. malackodik evés közben, (lefogják mindkét kezét).



Ellenpélda: anyu a múlt héten "kergette" a nappaliban a rántottcsirkével, mert mindig elmászkált (a Bence), de egy egész combot megevett. Anyu addig fõzne neki, ha nem enne amíg a kedvére nem találna.

Puszi: Adirenn

Adrienn!
En maximalisan ertem amit irtal az Anyosodekrol, es igazan sajnallak, de azon nagyon meglepodtem,hogy Anyukad meg rantott csirkecombot ad a 9 honapos babanak!!!
Azert ez enyhen szolva tulzas!
Akkor mar inkabb az Anyosod krumplipureje. Ne haragudj, de
nem szabad egy 9 honapos gyerek gyomrat ilyen nehez (es nehezen emesztheto) etellel terhelni,mint a rantottcsirke!

Adirenn!

Hallottam már a történetet. Nem lehet, hogy ismerlek?

Manócska!

Sajnos, a fiam nem hajlandó semmit megenni. Sem tejpépet, sem tápot, se bébiételt egy ideje. Egyszerûen megunta Fróbálgatunk fõzni neki, az úgy látszik bejött, de inkább mi is olyanokat eszünk, amit õ is megeszik. A rántott csirkés dolog csak egy kicsit túlzott ellenpélda volt, összevágta apróra a husis részt, törtkrumplival kapta. Csak aranyos volt, ahogy ette. Persze, ebbõl csak azt akartam mutatni (de rosszul sült el), hogy anyu nem hagyja, hogy egész nap ne egyen. Ma is fõzött neki paradicsomos-krumplit fõthusival. Nem evett túl sokat. Akkor csinált neki alma-banánt-szintén fõthusival. Azt megette. Csak azt akartam elmondani, hogy anyu addig keresi a kedvét, amíg nem eszik, nem hagyja hogy egész nap ne egyen. a rántottcsirke egy kissé eltúlzott, sarkított példa volt. Én eddig csak örültem, hogy milyen édesen megeszi, és mennyire ízlik neki. De lehet, hogy még várok vele 2 hónapot. (egy évesen szerinted már eheti?)

Ja, sajnos nem tartozom a szerencsések közé, akik 1-2 éves koráig kizárólag anyatejjel akarják táplálni a kicsijüket. Nem értek vele egyet, de elfogadom. Ezért kérlek, ne támadjatok, én ilyen vagyok, de hidd el, ha fájna a hasija, vagy bármi baja lenne, nem adnék neki ilyeneket. (bár nem tudom, mit csinálnék) Én is örülnék, ha megenné a rendes kaját. Pláne, ha még szopna!
Amúgy ez így már elég OFF mert a kajás topikban kéne errõl vitatkozni, nem itt. Mindenesetre, hidd el, értem a megbotránkozásodat, de nem tudok mit csinálni, ha egyszer mást nem eszik meg. Éheztetni meg nem fogom.

Bori!

Dehogynem, szia! írok e-mailt!

Adrienn

Adrienn!
Nyugadtan adhatsz rantott csirke combot neki,csak ne olajban,hanem vajban susd.
Ha en lennek a helyedben,en mar reg eltavolitottam volna az anyosodat a kozelembol.
udv
Ani

Ani!

Köszi, amúgy a HERA fõzõmargarin is jó? Aban sütöttük! Köszi a biztatást, aranyos vagy Tettem "eltávolítási " lépéseket, majd mesélek.

Puszi: Adrienn

Adrienn!

Hosszú hónapok óta fontolgatom, hogy leírom én is az anyóssztorimat, de ha csak eszembe jut a gonosz boszorkány
/nem túlzok / 200 fölé szökik a vérnyomásom és remegek dühömben.
Most már jobb a helyzet július 8. óta, ugyanis az volt a
NAP, amikor talán véglegesen lezártam ezt a rémtörténetet.

Nem, nem öltem meg a banyát, de onnantól számomra
NEM LÉTEZIK!!

Majd összeszedem a lelkierõmet és hamarosan leírom a történetet.

szóval...megértelek és csak melegen tudom ajánlani Neked is,
hogy nem érdemes hagyni, hogy megkeserítse az életeteket!

Puszi: Sheila

Fú csajok! Szóval nagy lépések történtek??? Jöttem tunkolni. Imádom a botrányokat! Meséljetek!


SzaBori

Szia Sheila!

Üdv közöttünk!

Írjál bátran, sõt, jobb ötletem van!


Puszi: Adri


Puszi: Adri

Most látom, hogy van még rajtam kívül egy "adrienn" nick. Ez hogyan lehet? És hogy derül ki, hogy mikor melyikünk írt?

Üdv.
Adrienn

Én is mesélhetnék az idióta anyósomról,aki tolvaj érdeknõnek tart,a szemembe bûbájoskodik,a hátam mögött rágalmaz...

Adrienn! Akkor én most átvedlek Moszatkává
Bocsi, én most írtam elõször, úgy gondolom, akkor én változtatok. Bocsi, nem láttam, hogy már van egy ilyen nick Amúgy se Adrienn a becsületes nevem

Puszi: Moszatka


Mostantól Moszatka vagyok Borcsa, Sheila, Ani, Manocska!

Virág!

Üdv közöttünk! Mesélj!

puszi: Moszatka

Moszatka!

Te akkor Adrienn 1. vagy?
Eddig azt hittem 2.

Elküldöm az emilcímem, erre nyugodtan írhatsz, ha van kedved.

gatita@freemail.hu

A történetet írom, talán holnap ha 3,5 fél hónapos Hercegnõm engedi!!


Puszi Mindenkinek!!

Sheila

Sheila!

Hogyhogy 1. meg 2. ?

Szerintem, a másik Adrienn az 1. mert én most írtam elõször, amikor azt a hosszút írtam (a rántottcsirkéset).

Puszi: Moszatka

Tudod mit? Akkor inkabb legyel Te a Rantottcsirkes Adrienn!!! Szerintem az sokkal jobb es kedvesebb,mint ez a "csunya" Moszatka! Szia.

Inkább "Rántottcsirkés Anyuka" mert úgysem Adriennek hívnak.....