Sziasztok!
Most megint van egy kis időm írni, egyedül vagyok itthon, a gyerekek alszanak, én meg borozgatok...
Szóval történt egy-két dolog, ami miatt a bizalmam szinte teljesen elment (ami még volt). Megnéztem az e-mailjeit, hogy vajon kitörölte-e őket, és találtam olyat (nem nőügy), amire burkoltan rákérdeztem. Kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani... és hazudott. nem értettem, hogy miért tette, semmi olyan nem volt benne, de nem akart róla beszélni, inkább azt mondta, nem tudja... akkor a kisördög megint beindult... a gondolatok megint elölről végigpörögtek, és úgy éreztem, elegem van ebből az egészből, és nem akarok így élni, hogy mindig azon morfondíozzak, hogy vajon igazat mond-e. Aztán megnéztem a régi levelezőjét (éjjeli szoptatás alatt jutott eszembe), és megláttam a r...-nak válaszolt leveleit. Na, akkor készültem ki, attól ment el a tejem. Tudom, hogy ezek régi dolgok, nem kéne má ezen rágódni, mert így sosem lesz vége, de kicsit mellbe vágott, hogy azért mégsem csak szimpla kefélés volt. Akkor azt kértem, hogy egy időre tényleg költözzön el. Két napig bírtam nélküle. És nem akartam elszakítani a gyerekektől sem. Megint elég sokat beszélgettünk... egymás mellett döntöttünk. De a bizalom nem jött vissza. Ám nyugodtak voltunk. Ilyenkor szokott a szomszéd vmivel bekavarni. Belekötött abba, hogy hol állok az autómmal az utcán. De nem hozzám beszélt, hanem a férjemhez, és hőbörgött. Egy darabig "alkalmazkodtam" hozzá, bár csomó bosszúságot okozott ezzel. Ám amikor ő a garázsunk elé beállt, és leszart minket, berágtam, és visszaálltam. Erre a közterületfentartókkal fenyegetőzött. Én meg azzal, hogy zsarolásért feljelentem. Próbált nagylegény lenni, de elég gyér volt. Ott állok, és nem hívott ki senkit. Én nyertem.
A férjem próbált kimaradni a vitából... ez van. Talán úgy érezte, nincs joga beleszólni, döntsük el mi ketten. Csakhogy nem az autó zavarta őt, hanem a tény, amit nem tudott feldolgozni. Nem tudom, meddig fog ez menni. Most egyelőre nyugi van, de biztos kitalál majd vmi újabbat.
Most megint találtam ezt-azt a férjem e-mailjei között, és már nem tudom, mit gondoljak... Lehet, hogy már én belefantáziálok sokmident. Nem tudom, mit gondoljak róla. Most már egyáltalán nem bízom benne. Pedig ő tényleg igyekszik, sokat van velem, segít is... Azt gondolom, hogy a jelen dolgaival kapcsolatban nem hazudik, de visszamenőleg szerintem sokmindent elhallgat. De ez csak az én megérzésem. Szóvá tettem az e-maileket, lett is egy kis veszekedés, aztán nem sokkal később, mintha nem történt volna semmi.
Szóval most ott tartok, hogy nem tudom, mit tegyek. Gyakran vagyok cinikus. Tényleg szeretném már lezáni ezt az egészet, de ahhoz minimum el kéne költöznünk, ami most nem megoldható. Nagyon szar így itt lakni. Minap össze kellett futnom a kis ringyóval a postás miatt, simán köszönt (korábban még sunnyogott, meg sem mert szólalni), "jópofizott", bár nagyon akart szabadulni a helyzetből, mert csak félig írta alá a postásnak. Legszívesebben jól megtépném, de nem akarok odáig süllyedni. Az is idegesítő, hogy napközben hallom a hangját, a neszeit, mert itthon van, időközben a válság miatt munkanélküli lett. (Tudom, nem szép dolog a kárörvendés, de egy kis elégtételt jelentett.)
Azon kezdtem gondolkodni, hogy lehet, hogy mégsem tudtam megbocsátani, hogyan is kell megbocsátani... Időnként feszültséghullámok jönnek rám, egy kis alkohol segít oldani. (átmenetileg)
Hát ezek történtek. Olyan "Se veled, se nélküled" állapot ez most. Ő tényleg igyekszik, elöl hagyja a telefonjait, számítógépét. Csak hát nincs bizalmam, és rossz pillanatokban azt gondolom, hogy ha majd elmennek ezek a felhők, uolyan lesz, mint volt, de okosabb lesz.
Hétvégén megint lesz időnk beszélgetni, majd elmesélem, ha lesz vmi fejlemény.
aithra: nagyon cuki a babád, örülök, hogy szépen fejlődik. Legyen az én példám "elrettentő" anyatejügyben, hogy ne stresszeld magad. Anglia szuper dolog.
szépjövő: benned milyen érzések voltak, mikor elment a tej? én olyan ambivalens vagyok.