sziasztok!
Érdekes a téma, nem bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá. Szerencsés az az ember, aki addig kerül ilyen helyzetbe (2-t szeretni egyszerre), amíg nem mondja ki senkinek a boldogító igent. Én ilyennek mondhatom magam, és az említett szituációban megéltem a poklok poklát és a mennyországot egyaránt. Nem ítélek el senkit, hiszen senki sem tökéletes, másrészt nincs is jogunk ítélkezni egymás felett, mert nincs rá biztosíték, hogy amit ma elítélendőnek tartunk, nem fordul-e elő velünk évek, vagy akár hónapok múlva... A házasság komoly dolog, én legalábbis annak tartom, és úgy gondolom, hogy nem csak a párunknak fogadunk hűséget, de ez azt is jelenti, hogy bízunk önmagunkban, hogy képesek is leszünk betartani ezt az ígéretet, és ezért olykor akár áldozatot is hozunk. Lényeg a lényeg, hogy örülök, amiért volt szerencsém időben megtapasztalni a többek által leírt helyzetet, és így most férjes asszonyként tudatosan és határozottan próbálom magam távol tartani a számomra kísértést jelentő helyzetektől. Tudom, az élet még sok mindent hozhat, de próbálom szem előtt tartani, hogy nincs az a kaland, ami megérné, hogy kockáztassam a férjem és köztem levő kapcsolatot. Csak remélni tudom, hogy ő is hasonlóan gondolkodik...
csak még egy gondolat: mivel mindenkinek 1 élete van (tudom, erről is lehetne vitázni
), élje azt a legjobb belátása szerint, másokat lehetőség szerint nem megbántva, és a legtöbb boldogságot szerezve saját maga és a neki fontos emberek számára.