Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Dorcsi most volt 1 éves. Állandó kuszködésunk tárgya, hogy nem szeret leülni enni (tiszta apja, aki idopocsékolásnak tartja az egészet). Ha nagy nehézségek árán sikerül "becsempésznem" a szájába az első falatot, akkor már fél siker, mert ha izlik neki, meg is eszi. (Rájön, hogy éhes??) Ujabban azonban semmilyen fözelékfélét nem hajlandó megenni. Szerintetek hagyjam el egy idöre a fözelékeket és helyettesitsem gyümölccsel addig? Nektek is volt hasonló tapasztalatotok? Kinövi ezt valamikor? Vagy ez csak rosszabb lesz? Ne kiméljetek... Sziasztok, Bea
Bea
 


Szia Bea !

Az én gyerekeim is mindig rossz étvágyúak voltak, pedig próbálkoztam már mindenféle vitaminnal, hátha nővelem vele az étvágyukat, de nem !

A nagyobbak is válógatósak, persze édességben nem !
Krisztikét úgy etetem ( ez valamennyire bevált ) hogy lefektetem és közben játékot pakolok körénk, hogy valamivel elvonjam a figyelmét és észre se veszi, közben etetgetem. Tudom nem ez a jó megoldás, sőt rossz, de én már annyit küzdőttem, hogy úgy vagyok vele, hogy ha legalább így eszik, akkor egyen így !
Ha az etetőszékbe beültetem, úgy elfordul, nem fogad el semmit.
Krisztike különben még mindig csak pépeset hajlandó elfogadni, meg hát megy a szopizás is.
Volt olyan időszakunk is a nyáron, amikor egyáltalán semmit nem volt hajlandó elfogadni, egyedül csak szopizott.
Most röviden ennyi !

Szia

Szilvy
Szilvy
 


Szia Bea,
Létezik vhol egy Nem Étvágytalan babák (?) topic, jó sok tippet és ötletet kaphatsz ott.
Próbáld megkeresni a keresõben
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 

 
 

Kedves Bea! Mar elmult harom eves, es meg mindig ugy kell utana szaladni a kajaval. Pedig mar ovodas, es ez az egyetlen gond vele az ovodaban. O meg csak megkostolni sem hajlando bizonyos ennivalokat, amirol pedig tudom, hogy szeretne(pl. puding)de egyszeruen csak azert sem csinalja meg. Ugyhogy mostanra az etkezese leszukult a narancsra, sultkrumplira, konzervkukoricara, palacsintara es sajtra. Ezek azok, amiket kunyeralas es veszekedes nelkul megeszik. Szoval en nem tudlak biztatni...Kép)))
Az jo otlet Szilvytol, ha valamivel elvonod a figyelmet, de ez ne valjon szerintem szokassa. Volt idoszak, amikor a fiam csak tv elott volt hajlando enni. Aztan megelegeltem, es azota alig eszik valamit.
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok!

Bea. Nálunk az ikreknél kereken egyévesen hagytam fel a kínlódással. Amit direkt nekik fõztem, az nem kellett, de amit mi, ill a nagytesójuk evett, az érdekelte õket. A szülinapon franciasaláta volt, hát azt mondtam, üsse kõ. Olyan jól bekajáltak! Onnantól nem kínlódtam külön étellel, hanem ugyanazt kapták, mint mi, és nekünk ez nagyon bejött.
Az elsõvel is eleinte csak szelektíven kiszedegettem a tányéromból, ami már neki is jó lehetett, aztán egyre többet adtam.
Szóval én a helyedben megpróbálkoznék számunkra is ízletesebb, felnõttesebb ételekkel, hátha megnõ a lelkesedése.
(ja, az ikrek emellett még nyugodtan szoptak, szóval az nem akadály)
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sziasztok!

Nálunk elég hamar bekövetkezett, hogy egyszer csak nem kellett a külön neki fözögetett kaja, viszont szivesen ette amit mi (persze nekunk, felnöttek szamara ez egyfajta reformkonyhat jelentett). Aztan jott az, hogy egy-ket fozeleket nem evett meg szivesen. Igyekeztem kovetni az esemenyeket es azt és olyat adni, ami izlik neki. De most mar nem birom kovetni, olyba tunik, hogy semmilyen fozeleket nem hajlando megenni. Mar konkretan semmit nem merek allitani, de talan a hust, a gyumolcsot, tejtermekeket (sajtot, turot, gyumolcsrizs,stb), mezet no es persze a turo rudit(!) mondhatom, hogy barmikor megeszi. Szoval ezeket kombinalva vegul is tudom valtozatosan etetni, csak aggodom, mert tudom, hogy a legfontosabb -a gyumolcs mellett- a fozelek lenne es nem tudom, hogy erdemes- e eroltetnem. Mar azt is probaltam, hogy a fele fozelek, a fele gyumolcs, ez eddig sokszor segitett, ujabban mar ez semKép

En is rohangaszom utana, ha azon mulik, hogy egyen, de legtobbszor az sem hasznal. Tudom, hogy nem jo megoldas, de ha jol eszik, annyira orulok, hogy mar nem erdekel milyen modszerrel sikerult elernem...

Van, hogy az segit, hogy mi leulunk enni, es akkor o is eszik. De tobbnyire ez inkabb majszolast jelent (kenyer vagy keksz). De addigra mar orulok, hogy valami legalabb lecsuszik a torkan...

Az elso harapas nalunk is mindig gond, akarmi is a hami. Azert igyekszem elerni, hogy legalabb megkostolja. Ha az elso kanal megvolt, legtobbszor megy a tobbi is, kiveve a fozeleketKép Ne tudjatok azonban mi munka az az elso kanal! Plane, ha kozben mar hisztis az ehsegtol es csak sir, csak sir...

Zsóka! Köszi, majd keresem. Rengeteget keresgeltem, mire vegul megnyitottam ezt ujkent, mert hasonlot nem talaltam. Dorcsi egyebkent nem etvagytalan (etvagytalan topicrol tudok). Inkabb mintha nem tudna mit csinaljon, ha ehes? Mintha nem szeretne enni... Jaj, olyan nehez ezt megfogalmazni! Szóval sok mindent megeszik, de nagyon függ a hangulatatol vagy mitol. Amikor még kisebb volt, eves kozben sem hagyta abba a sirast, ido volt, mig rajottem, azert, mert az ehseg nem mulik el rogton, par falatot legalabb ennie kell, hogy csökkenjen. Ezt persze o nem erti, csak azt tudja, hogy faj a kis hasija en meg csak tomni akarom. Veletek nem volt/van hasonlo?
Üdv mindenkinek és köszönöm, Bea
Bea
 


Szia BEa,
A fiam májusban lesz három, és õ sem eszik. De már nem izgatom magam rajta. Egy ideig én is rohangáéltam utána a kajával, de hát... Abszolút jól néz ki, nem sovány. A másik topicban már leírtam a klasszikus példémat (mindig ezzel hozakodom elõKép) tavaly volt olyan hónap, amikor naponta egy fél banánt, kb. fél liter tejet, fél liter narancslevet evett meg, plusz két-három kocka trappista sajtot. Nõtt 10 centit.
A gyerekek nagyon jól érzik, hogy mire van szükségük.
A mai nap egyébként ngayon jó példa: délután uzsonnára adni akartam neki kolbászt retekkel+kenyérrel. Két katona után abbahagyta. Este megjött az apja, leült kolbászt enni retekkel, kenyérrel (még nem volt kész a vacsora, és el kellett mennie, de nem akart üres hassal). Ábel két nagy szelet kenyérrel evett kolbászt, és rengeteg retket (délután a retek még "savanyú" volt).
Na erre köss masnit...
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Kedves Zsóka, megnyugtattálKép

Tegnap úgy döntöttem, nem nyaggatom a főzelékkel. Egész nap, egy szó nélkül, gyönyörüen evett. Na nem annyit, amennyit én gondolnék, de azért tisztességesen. Déli menü pulykalevesből volt hús, krumpli, brokkoli, répák stb, ezt kevertem el gyümölccsel. A lényeg: megette. Ez jó, de mindennap mégsem adhatom ezt, nem? Ma de még nem akarodzott enni, pedig már dél van. Láthatóan azonban nagyon jó eljátszik és jókedvü evés nélkül is. Egyébként lehet, hogy a dolog félennyire sem érdekelne, ha nem a téli hónapok
közepében dideregnénk(?), amikor nehezebb "összehozni" a megfelelő vitaminmennyiséget és plusz ha a helyzet nem csatlakozna ezzel az agyhártyagyulladásos hisztériával(?). Még mindig nem döntöttem ez ügyben. De ez egy másik topic témája.

Visszatérve az eredeti témához, egyre inkább azt gondolom, hogy Dorcsi válogatós kezd lenni és ez párosul az -amugy is meglevö- enni nem akarással. Szerintem hamarosan mi is eljutunk a "banán-tej-narancslé szindrómáhozKép". Ráadásul a páromtól mindig azt hallom, hogy nem kell a gyereknek annyit enni, nem mindenki eszik annyit, mint énKép

Csak reménykedni tudok, hogy tényleg érzik, mire van szükségük... Na megyek masnit kötniKép)) Sziasztok, Bea
Bea
 


Sziasztok!
Ugyan az én Leányzóm már 3 éves lesz, de hátha tudok nektek egykét használható trükköt mondani.
Mi 15 hónapos koráig minden étkezést végig szenvedtünk. Egyik kezemben kanál másikban játék, persze miden falathoz új játék. Aztán egyszercsak szép lassan kezdett érdeklodni a kaja iránt. Totál magától alakult ki. Pl. amikor már állt a hutoszekrénybol ki tudta választani mit szeretne enni.Vagy pl. nagyon élvezte amikor a krumpli pürébol golyókat gyúrtam és úgy ette meg.Vagy a kenyérbol katonákat csináltunk és azt tompavégu pálcára szúrtuk.Vagy az esti kakaónál mindig elore megbeszéltük aznap melyik pohárból igya( Igaz ez elég költséges volt, mert rengeteg fajta mintás poharat szereztünk be) Ha leves volt és nem akarta enni pohárba öntöttem úgy egybol megitta. Nem akart gyümölcsöt enni, megcsináltam tejjel turmixnak és szívószállal szívesen megitta ...stb.
Szóval jó próbálkozást és sok kitartást hozzájuk. Biztatásként az én lányomról sose hittem volna, hogy ilyen jó étvágyú lesz és megtörtént a csoda.
MIMI
Névtelen
 


Igen, Mimi, a katona nálunk is b4válik (néha Kép). Sajna Ábel egyáltalán nem akar gyümölcsöt enni (bár ma megevett 3/4 banánt, ujjé!!), így gyümölcslevet adfok neki, 100 %-osat. A turmix nagyon jó ötlet, eddig a banánnal így adtam, de más gyömülccsel eszembe sem jutott, meg fogom próbálni.
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Az érzik, mire van szükségükrõl. Szerintem ez többnyire igaz, de csak addig, amíg nem rontjuk el a dolgot. Azaz kezdettõl fogva rájuk hagyjuk, és nem próbáljuk meg a mi normáinkat, elképzeléseinket rájuk erõltetni, ill. nem hat rájuk ugyanígy más (pl. TV-bõl a reklámok, vagy egyéb gyerekek!) Mi most már évek óta nem stresszeljük ezzel magunkat (pedig Gergõ 5 és fél évesen "csak" 16 kg, amin esetleg szabadna aggódni, de nem érdemes, ilyen), és megfigyeltem, hogy tényleg, végül is mindenfélét esznek! A lányom idõnként átmegy vegetáriánusba, akármilyen hús van, közli, hogy a hús nem kell. Aztán meg jön egy olyan periódus, amikor hamarabb tûnik el a hús a tányérjáról, mint a krumpli. És amikor azt hinnénk, hogy lám megkedvelte a húst, újra jön egy húsmentes periódus. És valami hasonló lemegy a zöldségekkel is. Valahol (régi könyv) azt olvastam, hagyni kell, kirakni elé mindent, és egyen amit amivel akar, akár zöldbabfõzeléket csokipudinggal és paprikával.(...) Mindenesetre ha rájuk hagyjuk, kevesebbet stresszeljük magunkat, õket, és nem biztos hogy hiánybetegségük lesz, legalábbis egy néhány hetes próbálkozást szerintem kibírnak!
(tudom, ez nem segítség annak, aki úgy érzi, már mindent megpróbált, de hátha segítség még annak, aki nem több éve kínlódik)
Ildi
Pethes Ildikó
 


A lányom 2 hónapja nem eszik meleg ételt.Sajnos már az ötletekből is kifogytam.Az egész napos étel mennyisége fél liter tej, 2dl 1oo% narancs, ropi és innivaló minden mennyiségben.Ehhez képest 12kg/22hónapos/.Van valami jó ötletetek?
Barbara
barbara
 


Barbara!

Esetedet nehéz megítélni, lehet, hogy olyanokat írok, amikre csak legyintesz.
Egyik: orvos mit szólt az esethez? Lehet valami szervi ok, avagy valami megbetegedés a háttérben?
Másik: mi az a sok innivaló, amit iszogat? Értem ezalatt, hogy nem lehet, hogy cukros, édes dolgokat iszik, és lényegében eltömi vele a pocakját? (a lányom olyan, hogy még evés elõtt is a tea kell neki, azzal telíti meg a pociját)
Három: ezt biztos próbáltad már, de hátha: családi közös ételek, esetleg direkt hangulatos vacsorák, amiben ugyanúgy venne részt, mint a felnõttek (azonos koszt, saját teljes evõeszköz készlet, felnõttes tányér stb)
Négy: két ellentétes ötlet: hagyni békén, és megvárni, amíg enne, és akkor viszont azt adni, amit te szeretnél, viszont addig szóba sem hozni elõtte, és inni is legfeljebb vizet. Ill. a párja: rendszeresen leültetni normál étkezési idõben, viszont két ilyen idõ között semmi ropi és egyebek.
Öt: társaságban, más gyerekek mellett?, ha látja, hogy õk is esznek?
Amit leírtál elég riasztónak tûnik számomra, egyszerûen amit az ember elképzel, hogy mire van szüksége egy gyereknek, az lényegesen kimarad neki, ami hosszútávon veszélyesnek tûnik.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Szia Barbara,
Jó ötletem sajna nics, a fiam detto ezt csinálja (májusban lesz 3).
Megnyugtatásdul: (vhol már leírtam már): a fiam másfél évese múlt, amikor vagy egy hóbnapig nem evett semmit napi néhány kockányi trappista-sajton, fél liter tejen és narancslén kívül (néha egy fél banán). Két hónap múlva megmértük, nõtt 11 cwentit. Ez van.
Mondom, engemis kétségbeejt, amikor a fiam nem eszik, de próbálok hinni abban, amit mindenki mond: a gyerek tudja a legjobban, mire van szüksége. Amikor terhes voltam, engem is elkapott néhanapján a kívánás, szentül hiszem, hogy a szervezetem így jelezte, hogy fehérjére, vitaminra, stb-re van szüksége.

Amúgy szvsz Ildi ötletei nagyon jók, kipróbálásra érdemesek! (Én is kirpóbálom majd).
üdv
Zsóka
zsóka (zsók
 


Sziasztok Ildi, Zsóka!

Köszi az ötleteket. Azt még le sem irtam, hogy kenyeret és péksütit egyáltalán nem eszik.Az evésével biztos, hogy valami nincs rendben, ez már a szoptatásnál is kiderült: 390-420g között evett egy- egy evésre és utána fél órán keresztül "büfizte" vissza , mindezt 14 hónapig. A dokimban nagyon megbizom, de erre sem volt olyan ötlete, ami bevált volna.A cukorbetegségre én is gondoltam, de annak más tünetei is vannak, ami ránk mem illik.Nem fáradékony és rosszkedvű, sőt pont az ellenkezője.Olyan érzésem van, mintha untatná az evés.Vagyis elfoglalt és nem ér rá enni.Az azért biztató, hogy Zsókáéknál is előfordult hasonló.
Barbara
 


Sziasztok,
csak bíztatásképpen írom. A lányom kb. 1 éves koráig fantasztikus jó étvágyú volt, azóta szinte leállt, most 3 éves. Nagyon nehéz volt hozzászokni, hogy mennyire válogatós, volt olyan, hogy heteken keresztül csak csupasz kenyeret, csupasz fõtt tésztát, kakaót, esetleg egy-egy almát evett meg. Mindezek mellett nem nassol, még ha kínálják sem nagyon szereti az édességeket, rágcsálnivalókat. Szép lassan elfogadtuk, hogy ilyen - ami végül is OK, hisz nem beteges, évente ha egyszer-kétszer náthás. Adtam neki a vitamint, és mivel muszáj volt, bíznom kellet abban, amit a könyvek írnak - tudja, mire van szüksége, és jobb nem ügyet csinálni a dologból, nehogy még pszichésen is kihasson rá az én aggódásom. A csattanó: két kerek napja kezdte az ovit. Megdöbbenve figyeltem, hogy az elsõ nap az elsõ reggelit szõröstül-bõröstül elfogyasztotta. Ebédre megette a húslevest, lencsefõzeléket és sült húst. Másnap ugyanez. Ma, szombat reggel kérdeztem, mit kér reggelire, erre közölte, hogy õ majd csak az oviban fog reggelizni. OK, mondtam, addig még kettõt kell aludni. Semmi gond. Ma még csak kakaót ivott és megevett egy szelet kenyeret... szóval vicc az egész dolog, hihetetlen, nem? De már nagyon sokan mondták nekem, hogy közösségben általában rendezõdnek az evési szokások!!! Andi
U.I. Barbara, a lányom nem emlékszem mikor evett utoljára fõtt ételt, talán karácsonykor? Szerintem is borzasztó. De aztán ha belegondolsz, ha valamit mégis elfogad, nem jobb a narancs, kis gyümölcs, zöldség, amiben legalább tényleg van valami vitamin? Sokszor mire megfõ a kaja, minden kifõ belõle... Adjál neki meleg kakaót, próbálj különbözõ müzliféléket meleg kakaóban, vagy valami hasonlót. Biztos mindent megpróbáltál már, mi is ezt tettük, és annak ellenére, hogy jól és változatosan fõzök, mindig együtt eszünk, jó a hangulat, étterembe is sokat járunk és visszük magunkkal, szóval semmi nem jött be az étvágytalan periódusokban... De én a vitamint ilyenkor mindig adtam (Bumm vitamin, Aktival Junior, vagy peszgõtabletta stb.), amik egyébként köztudottan híresek az étvágynövelõ hatásukról is (AHA!). hA nem beteges a gyerek, vidám és jó erõben van, ne aggódj annyit.
Névtelen
 


Köszi a megnyugtató válaszod. Igaz az óvi még messze van, de ezek szerint igy is felnő a gyerek. Reménykedem, hogy az oviban majd rendeződik.
Barbara
 


Kedves Barbara!

Én is hasonlóképpen érzek a gyerekemmel kapcsolatban, vagyis hogy untatja az evés, nem igazán érdekli. Sokszor csak játszik a harival, kenegeti ide oda, berakja aszájába, aztán kiveszi. Aztán mégse eszik. Amióta ide irtam, annyi történt, hogy szépen eszik ugyan, de csak amit ő akar. Ha megtalálom mi az, amit szivesen elfalatozik, kedvvel és derüsen megeszi. Főzelék nuku, mert csak elrontom vele a napját, most a tésztafélék divnak (bocsi, de ez van), krumplis, turos, káposztás, tojáosos. Hus gyümölccsel,sajt,joghurt ok. Meg a nyers gyümölcsök kavalkádja. Mandarin, banán, alma, sárgadinnye, szinte bármi. De közben tud rohangászni és ha elfogyott, jön kérni újra. Igy nagyon jól elvagyunk és 5x eszik. Szóval csak azt akartam irni, hogy nálam az vált be, hogy hagyom válogatni és igyekszem azt adni neki, amit éppen szivesen eszik és csak naponta 2x ülünk asztalhoz, egyébként rohan. Valahogy ki kellene kisérletezned, mi az amit a gyerek akar, illetve mit nem. Talán nálatok is beváik. Üdv Bea
Bea
 


Sziasztok!
Lehet, hogy nem illik a kérdésem ebbe a topikba, de nem találtam jobbat.
A fiam egy éves és két hónapos. Az evés nálunk mindig érdekesen alakult. Alapvetően ő egy nagyon jó étvágyú, ám elég türelmetlen gyerek (pont mint én). A szopás sem volt már ínyére, aztán mikor elválasztotta magát (öt hónaposan), akkor hirtelen elkezdett nagyon szívesen és sokat enni (főzeléket). Mindenki csodálta, milyen jó étvágyú és milyen fejlett baba. De elég sokat volt beteg, és azt javasolták, hagyjuk ki az étrendjéből a tejtermékeket. Azóta kihagyjuk, és így talán tényleg jobb is az egészsége. Viszont a főzelékek, sőt az evés már elvesztették a varázsukat, már nincs türelme ilyesmihez. Most már hónapok óta kínlódunk azzal, hogy otthon állandóan kiveri a kaját a kezemből, legyen az bármi. Főleg ha kanálban van. De ugyanakkor éhes, látom rajta az éhség jeleit. Van amit mindig megeszik (virsli), de nem lehet örökké egyfajta kaján élni. A felnőttes kajákat is szereti, hétvégénként mindig jól belakik, de ugyanazt otthon már nem eszi meg. Ugyanis a férjem szüleinél a teraszasztalnál ebédelve lehet játszani a kajával, földre szórni, stb. Én viszont nem szeretem az ilyet, főleg hogy panellakásban lakunk. És különben sincs pénzünk ilyen pazarlásra (úgy tetszik neki az evés, ha kb. kétszer annyi falat szerepel játékszerként, mint táplálékként).
Szóval mostanság már végképp nem tudom, mitévő legyek, mert szabályosan nem eszik a gyerek, pedig éhes! Hisztizik az éhségtől, de mikor beültetem az etetőszékbe, akkor csak még jobban hisztizik, mert az etetőszéket is utálja, mindig ki akar mászni belőle. És inkább játszana a kajával, mint megenné. De legjobban az bosszant, hogy állandóan kiveri a kezemből. Minden étkezésnél. Már előre félek a következő evéstől mindig. Ha darabosat adok neki, az egy fokkal jobb, de akkor meg amint kicsit(!) jóllakott, elkezdi a földre szórni. És ez naponta négyszer van így. Egyébként más dolgok miatt is egyre erőteljesebben hisztizik, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné. Szóval sokszor egész nap megy a hiszti, mint kiskorában. Csak most sokkal nyilvánvalóbb, hogy mikor mi az oka illetve célja. És nem tudom, mit tegyek. Ha nem veszek róla tudomást, akkor üvöltve mászkál a lakásban, és mindig az a vége, hogy nekimegy valaminek vagy elesik, és utána már sír keservesen. Akkor persze megvigasztalom. Aztán az egész kezdődik előről, és tíz perc múlva már megint bőg valami esés miatt. Kialvatlan és éhes állandóan. Ha egyszer felébred, már nem lehet visszaaltatni, tehát inkább kialvatlanul nyűglődik. Éhes is, de nem hajlandó enni. Mit csináljak szerintetek?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn, fel a fejjel!
Az én kétévesem tegnap délután úgy másfél órán keresztül bőgött, mindegy volt, akármit csinálok vele. Se inni, se enni, se játszani, semmit nem volt hajlandó, csak bőgött és bőgött, és mivel nem beszél egy szót sem, ez nem sokban különbözött a te egyévesed viselkedésétől. Végül akkor nyugodott meg, amikor megérkezett az apja, én meg elmentem vásárolni, így nem látott, el is hallgatott. Nyilván nekem jár a hiszti, ez már csak a mamák privilégiuma.
Amúgy ő is nagyon szereti a kaját a földre dobni, miután jóllakott! Különösen régebben, manapság kicsit jobb a helyzet. Résen kell lenni, és amikor elkezdi dobálni, gyorsan elvenni a tányért. Persze bőgni fog utána, ez törvényszerű, de végül ráun, csak kötélidegek kérdése.
A mi Bencénk a legjobbakat akkor eszi, ha apja ott ül mellette, és elszalonnázgatnak. Vagy amit apja eszik, szóval ilyen felnőttes dolgokat. Kolbász, paradicsom, uborka, olajbogyó, lényeg, hogy ne kifejezetten őt etessük, hanem hogy ő is részt vegyen a táplálkozásban. Na meg ha valami fogára való kaját kap, kanállal is eszik, de ragaszkodik ahhoz, hogy ő kanalazza. Próbáld meg a kezébe adni, esetleg adj mindkét kezébe egy kanalat, nem baj, ha a földre is megy, valahogy meg kell tanulni! Kép Ja, és mindig kicsiket adj neki egyszerre, azzal hamarabb boldogul, nem látszik olyan reménytelenül hosszúnak számára az evés! Látja, hogy meg lehet birkózni a feladattal, ha pedig éhes maradt, kap még úgyis.
A hisztit elviselni...! Hát, tegnap én is legszívesebben elmentem volna sétálni, csak minél távolabb legyek a bőgőmasinától, minél kevésbé halljam, mint ordít...Kép Pedig én edzett vagyok, mert a drágám minden reggel ezzel nyit. Amíg teljesen fel nem ébredt, mint a sakál, és nemigen tudunk ezen változtatni. Aztán később is, egyre gyakrabban és egyre nagyobb hangon követeli, amit akar, de azért végülis sokszor el is játszik szépen.
És még egy: nekünk nagyon bejött egy időben, amikor Bence is hasonlóan viselkedett az asztalnál, hogy a néni, aki akkor nálunk lakott, nagyon apróra felvágta neki a szendvicset, és irtó szépen kidekorálta. Minden falatra egy csepp kecsap, majonéz, ilyesmi. Mindjárt jobb étvágya lett a kisfiúnak, meg közben a néni megnyugtatóan duruzsolt is neki, magyarázgatott, hogy mit csinál éppen, meg ilyesmik. (Persze tudom, hogy pont ehhez nincs nekünk türelmünk, ugye? Kép)
kíváncsi
 
 


Szia Adrienn!

Nalunk ebben a korban kezdodott, hogy egyedul akart enni. Kicsit szemetes volt a dolog, de nagyon tetszett neki es jobb etvaggyal eszik azota. Egyszerre csak keveset rakj a tanyerjara, hogy ne tudja leszorni.
A masik, ami nalunk bevalt, hogy egyutt eszunk. Nem etetjuk, csak ha benazik es frusztralt lesz. Igaz most mar husz honapos. De mikor kisebb volt, akkor egyik kezemmel etettem, segitettem, a masikkal en ettem. Ha latja a jo etvagyadat, talan neki is megjon a kedve.

Ja, es nalunk is MINDIG jobb, amit valamelyik nagyi fozott.
Egy eves kora ota egyebkent nagyos kajakat kap, amit en, csak o hust is. Persze nem fozok sosan es fuszeresen, de azt en sem szeretem, tehat amit magamnak csinalok, neki is megfelel. Szerencsere a fokhagymas es zoldfuszeres dolgokat kedveli. Azert anyosom hagyomanyos konyhajara is vevo!

Kitartas
Eva
evaanya
 
 


Szia, Adrienn!
Nagyon hosszú és nevetségesen részletes leszek, mert nekem ebben a kérdésben csak ez volna hasznos. A gyerekem hasonló korú, és 2 hónappal ezelőtt nekem az segített, hogy konkrétan lemásoltam valakinek a módszerét.
Hozzád (azt hiszem?) hasonlóan én sem vagyok nagyon laza evés ügyben. Ha ráhagynám, biztos nem halna éhen, de gyarapodni se gyarapodna. Ezt két dologból gondolom. Egyrészt sosem volt nagyevő. Amikor anyám először látta evés közben, azt mondta, ez a gyerek egy cseppet sem éhes. Pedig akkor már 6 órája semmit sem evett. Sosem cupppog, sosem veti rá magát az ételre. Másrészt, egyáltalán nem eszik meg mindent, akkor se, ha éhes. Mindig kétfélét eszik, és a másodikból vidáman eszik azután, hogy az elsőt már undorodva eltolta. Van, hogy valamit kapásból nem kér (pedig máskor szereti), másból viszont rendesen bekajál. Mindemellett jellemző rá mindaz, amit te is leírtál.
Szóval, lányom pici korában bébiételeket kapott, összesen 3 félét volt hajlandó megenni, egyébként semmit, azt meg pláne nem, amit én főztem. Aztán egy éves kora táján már az sem ment le. Na, akkor estem kétségbe.
Akkor jött a lemásolt módszer. A kialakult menet a következő:

REGGELI
Kajakockácskák: (csakis trappista) sajt, sülthús (felvágott helyett, abban túl sok a károsanyag). Mindez az etetőszék tálcájára (tányér nélkül, mert azt azonnal lehajítja). Ha kezdi lehajingálni a darabokat, akkor először besegítek, vagyis a szájába adogatom a darabokat, ez megy még pár falat erejéig, aztán amikor már vonakodik, letakarítom a tálcát. Szóval csak addig vannak előtte a falatok, amíg érdeklődik az evés iránt.
Ezután jön a gyümölcsszósz, ebből egy teli csészényit (fél bébiételes üveg) vág be azután, hogy a darabos kaja már nem érdekli! Az utóbbi időben belekeverek egy teáskanál joghurtot is. De ezt csak reggelinél. Ezt én adom neki, úgy, hogy a csésze nálam van, vagyis ő nem fér hozzá, és kanállal etetem. Ebből van háromféle, a változatosság kedvéért váltogatom. Van, hogy az egyikből nem fogadja el, a másikból meg igen Kép Hogy ne lökdösse ki a kezemből, és ne hadonásszon, képeskönyvet olvasunk, ő lapoz, én néha megkérdezem, hol van a róka, hol van ez meg az. Miközben mutogat, tök jól lehet lapátolni a szájába. Ha unja a könyvet (most ez van kb. két hete), akkor szószevés közben érdekes konyhai cuccokat pakolok a tálcájára (két különböző színes műanyag kanál, egy mikiegeres tányér, teaszűrő, cumisüveg tetővel). Időnként bátorítom, hogy rakja össze a cumisüveget, vagy rakja a kanalat az üvegbe. Eközben is tök jól és tisztán! lehet etetni.
(Ilyenkor néha megkíván egy-egy cuccot az étkezőben, ételes edény az asztalon, színes konyharuha, ilyenkor mutogat, és nem eszik, amíg meg nem kapja. Hogy ez ritkán örténjen meg, az oda-nem-adható dolgokat (pénztárca, mbiltelefon) eltakarítom az étkezőből kaja előtt. Ha tudniillik rákezdek, hogy nem szabad, vagy NEM, akkor elkezd hisztizni és/vagy nem eszik. Ezt jobbnak látom megelőzni.

TÍZÓRAI
Reggeli után bevásárolni megyünk, és útközben megeszik vagy egy friss fél kiflit/harmad zsömlét. A kenyérféleségeket máskor nem erőltetem, igaz, máskor nem is eszi már meg.

EBÉD
Egy ideig egész nap az említett menüt ette, de sajnos "nagy tételben"; megunta a darabosat is, és ami bemegy a saját keze által, az szerintem úgy is kevés. Ráadásul hiányoltam a zöldséget. Így ebédre mást fejlesztettem ki.
A "főzelék " a mi módszerünkkel tulajdonképp zöldséges hús krumplival vagy rizzsel vagy tésztával, és ezt olyan sűrűre csinálom, mint a kását, vagyishogy darabosra összetöröm villával, olyanra, hogy falatkákként a kezembe tudjam venni, de szilárd se legyen. Szóval a főzelékszerűnél töményebb, mintha lé nélkül összetört paprkáskrumpli lenne.
Hogy én etessem, mégse lökje ki a kanalat a kezemből (erről csak a csésze gyümölcsszósz erejéig sikerül elterelnem a figyelmét), a megoldásom elég "gusztustalan", viszont meglepően tiszta és hatékony: kézzel (ujjal) etetés (csak az egyik kezem lesz tiszta trutyi). Ezt probléma nélkül elfogadja, és ki sem tudja verni a kezemből a kanalat.Kép Közben ugyanúgy játszhat valamivel, mint a gyümölcsszósznál. Fontos, ehhez, hogy "bízzon" a kezemben, kézzel sosem adtam neki még olyasmit, ami esetleg ne ízlene neki. A kísérletezést a kanálra bízom Kép Igaz, hogy kanállal enni ebből nem tanul meg, de hát ráérünk arra még, ha nem értelmi fogyatékos, biztos rá lehet még venni óvoda előtt Kép
Általában, ha ebből nem kér többet, megintcsak lecsúszik a gyümölcsszósz is, a reggelihez hasonló módszerrel.

UZSONNA
Túrórudi csoki nélkül a szájába adogatva (van, hogy megyek utána, miközben ő játszik).

VACSORA
Az ebédhez hasonló. Ha valami miatt nem ízlik neki, jön a reggeli-típusú darabos. Utána megintcsak gyümölcsszósz. Gyorskajaként szoktam még csinálni neki sajtostésztát (levestésztából főzöm, így 5 perc alatt kész.)

A "főzelék" és a gyümölcsszósz elkészítésére vannak igen gyors munkaerő-kímélő módszereim és bevált ízű receptjeim. Ha érdekel, leírom azt is.
Ha a részletességgel feleslegesen erőlködtem vagy nevetséges voltam, elnézést érte.
Mókusnyúl
 


Ja, Adrienn!
Olvastam, hogy a fiad nem bír aludni, ha zaj van, pedig nyilván akkor kéne csinálni a házimunkát. Nos, az én lányom sem alszik zajban. Még mindig nem. Tehát csend van. Még a legyet se hagyom zümmögni, félreteszem a telefont. Én olvasok vagy netezek. Ha moccan, melléfekszem és simogatom. Akkor dolgozom, amikor ő is ébren van. Csak neki főzök, olyat, amit csak fel kell dobni a tűzre. Csak a konyhát/étkezőt mosom fel mindennap, addig ő a járókában játszik (max. 10 perc). Vele teregetek (ő kidobálja a kosárból, én meg vissza Kép) Nem vasalok. Tképpen nem is dolgozom többet. Azért ez se rossz Kép
Mókusnyúl
 


Sziasztok, és köszi a jótanácsokat.
Hát, Mókusnyúl, akkor nálatok se egyszerű menet az etetés. Az én fiam most épp a férjem szüleinél van, és a kertben rohangálva eszi a pitét. Mert náluk van kert. Ezt szeretem: egy hétre való evést pótol be ilyenkor mindig. De itthon nem ehet rohangálva, mert sajnos én egyszerűen lelki beteg vagyok, ha koszban élünk, tehát ragaszkodom az etetőszékhez, de még az alatt is utálok naponta négyszer takarítani. És amennyi időt ez a napi négy takarítás elvesz, az az ő számára is bőven elég, annál többet nem visel el. Ennek ellenére az egy év alatt már kifejlesztettem a házimunkára rengeteg módszert (csak akkor lehet csinálni, ha ébren van, akárcsak nálatok), egyedül mosogatni nem enged. (Fölmosni meg nem tudok, ha ott van.) Szó szerint nem engedi a mosogatást. Ha másra nem reagálok, akkor odaáll mellém, üvölt, és a lábamra hajigál mindenféle nehéz cuccokat (egyszer valahogy egy húsvágó bárd került a kezébe, mert nem tudtam, hogy van ilyenünk. És azt is a lábamra ejtette.) Szóval a múlt héten mikor írtam föntieket, már napok óta állt a mosatlan, nem volt semmi tiszta, kanállal kentem neki vajas kenyeret, és érezte az emiatti feszültséget rajtam, úgyhogy turbón hisztizett, nem evett, stb. Most a hétvégén kitakarítottam, próbálok pihenni, és újra menni fog minden, mint már hónapok óta, és enni is fog, méghozzá úgy, ahogy mostanság mérgemben kifejlesztettem: ha nyúl a kanál felé, hogy kiüsse a kezemből, elkapom a mancsát, és finoman lefogom. És simán bekajálja az egész adagot. Mert azért éhes a lelkem. Csak ha lehetséges, akkor evés közben játszana hajigálóst is. De ehhez azért tényleg olyan kötélidegek kellenének, amilyenek nekem sajnos nincsenek.
Na, igen, és front is volt az elmúlt napokban, ez lehetett nálatok is a hiszti oka, Kíváncsi. A fiamnál is és nálam is a front-hiszti része lehetett, hogy úgy kiborultunk az etetésekkor. De legalább - mivel türelmemet vesztettem - rájöttem, hogy lehet megoldani a dolgot ezzel a kézlefogással. Hát, egyelőre így eszik majd, bármilyen ellenszenves is, amit csinálok.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Hát, Mókusnyúl, le a kalappal, hogy ezt a kajahajszát így végigcsinálod! Még 12 éve volt nekem is egy barátnőm, aki a legkülönfélébb dolgokat is bevetette azért, hogy a fia bekapjon egy falatot. Azidőtájt még nekem is csak egy volt, de már akkor is azt mondtam: no, én ezt nem bírnám! Kép
Valószínű, ráéreztek a gyerekeim, hogy velem nem lehet kukoricázni (tényleg nem Kép), legfeljeebb puliszkázni Kép, és nem is próbálkoznak az étvágytalansággal. Ugyanis rájuk hagyom, ha nem, hát nem. Aztán persze megéheznek. Amit nem hagyok - elviekben legalábbis, megvalósítani már nehezebb Kép -, a nassolás evés helyett.

Adrienn, örülök, hogy elvonultak a frontfelhők. Nem ellenszenves, amit csinálsz, az ember szorultásgában sok mindent bevet, míg végül megtalálja a jó megoldást. Azért ne feledd, hogy a kisfiú most kezd önállósodni, figyelgesd, hogy mikor ad olyan jelzéseket, hogy maga szeretné kezébe venni a kanalat. Próbáltátok már esetleg, hogy esténként apával eszik? Vagy túl későn jár haza? Érdemes azt is megfigyelni, kivel hogyan viselkedik etetéskor, hátha el tudsz lesni egy-két jó fogást. Persze semmire sincs biztosíték, lehet, hogy nálad nem válna be, ami másnál igen, a babák nem következetesek Kép
kíváncsi
 
 


Sziasztok!

Nálunk a kanál kiverésre a következő jött be: amikor eszünk, akkor nem lehet nyúlkálni, csak a mama vagy a papa foghatja a kanalat viszont amikor már befejezte az étkezést, akkor megkapja a saját tányérkáját és kanalát (egy másik típusú garnitúra, de nem játék) és úgy ahogy van előkével stb. saját maga is ehet (persze a tányérjába nincs semmi, vagy olyan darabos dolog, ami nem baj, ha kiborul).
Ilyenkor a játékmacija és én is kapunk előkét és Ő etet minket, amit hangos kurjantásokkal és hatalmas vigyorral kísér. Amióta ezt bevezettük teljesen nyugisan végigüli az etetést.
Mókusnyúl!
Csodállak a türelmedért.

Milla
milla
 
 


Kedves Kíváncsi!
Igen, elvonultak a frontfelhők, meg a hétvégén mindannyian pihentünk is, úgyhogy remélem, visszazökken minden a régi kerékvágásba. A kajálással nálunk az is a gond, hogy a fiam az egyetlen, aki igazán szeret enni, persze ő is csak akkor, ha van kedve. A férjem is tud jókat enni, de nála sem központi kérdés az, hogy megadja a módját. Én meg egyenesen utálom az evést, sose voltam nagyevő, nem adom meg a módját, szükséges rossznak tekintem sz egészet, és alig tudok főzni. Ilyen voltam mindig is. Nem is érdekel, mit eszek, csak ne korogjon a gyomrom. De ha megkordul, azonnal ennem kell, különben öt perc múlva már rém ideges vagyok. Szóval én mindig akkor eszem, ha már korog a gyomrom. Nincs reggeli és ebéd, vacsora meg pláne nincs, este eszembe se jut enni, és általában éhes se vagyok már akkor.
Így persze nehéz a gyereknél normális étkezési szokásokat kialakítani. De valahogy muszáj lesz. Talán majd ha az új házban lakunk, és olyan ebédlőnk lesz, hogy mindannyian egyszerre le tudunk ülni, meg olyan konyhánk lesz, hogy tudok majd főzni is benne, és lesz otthon kaja is, mert el fog férni (nem úgy mint most), akkor más lesz... De az is lehet, hogy semmi se fog változni, mert én valószínűleg továbbra sem leszek "evéspárti". A gyerek egyen, persze, de hogy én leüljek és vele együtt én is egyek... Hát, ahhoz nem sok kedvem van. Velem sokkal többet küzdött egyébként anyukám, mint én a fiammal. Én ugyanis semmiféle fortélyra nem voltam hajlandó enni. Kép
Asszem, itt kezdődnek a gondok. Rossz példát mutatok. Sőt, biztos vagyok benne, hisz kajaimádó anyósoméknál a fiam egész nap tömi magát, ha nem kap még, akkor balhézik Kép

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!
Á, amit leírtam, azt csak kiókumlálni volt bonyolult, végrehajtani nem Kép. Higgyétek el, ha a lefekvési rutint írnánk le (mindannyian) ilyen részletesen, ugyanilyen bonyolultnak hangzana.
A (három fő)kaja maga az említett módszerrel kb. 20 perc alatt lezajlik minden gond nélkül, feltörölni általában csak a reggeli után kell. Elkészíteni kb. 5 perc, mert a hűtőben mindig van sűrűleves: ebből veszem a húsdarabokat a reggelihez, és ennek a sűrűjéből csinálom a főzeléket is. (És azt hiszem, a szóbanforgó menü ráadásul tök egészséges, minden van benne, ami kell, viszont nics benne nem-ajánlott dolog Kép). Egyedül a mosogatás sok idő, mert valahogy irracionálisan sok edényt használok el. Más házimunkát szinte nem is végzek; csak egész nap mosogatok, mosogatok, mosogatok. Kép
Mókusnyúl
 


Szia Adrienn!

Fozni en sem nagyon szeretek, inkabb sutni. Viszont azt latni, hogy ugy tomi a foztomet, hogy szinte levegot sem kap...hat az nagyon jo erzes. A fiam miatt meg hust is fozok, pedig 13 eve nem eszem. Egyebkent mi legtobbszot egyutt fozunk, o teszi bele a sot, paprikat, baberlevelet. Ha megkerdezem, mi kell a rantasba, mondja "olaja, so, paprita". Husz honapos, ul a konyhapulton es mindent latni akar.
Lehet, hogy Nalatok is kis "show-jelleget" kellene vinni a fozesbe. Talan Neked is tobb kedved lenne.

Arra sajnos nem tudok semmit, hogy "nem ugy" az eves. Ez szamomra ismeretlen, bar nagy faxni nalunk sincs, csak akkor fozunk bonyolultat, ha a parommal egyutt csinaljuk, vagy/es vendegek vannak. Az is jo buli.

Kitartas,
Eva
evaanya
 
 


Hali!

Drága kisfiam mostanában kezdte ezt a válogatós dolgot. A banán az régi kedvenc. 7 hónaposan még akár 2-öt is benyomott, megette amit főztem, megette akonzervet is, gyümiket is. Most meg törhetem a fejem, mit is adjak neki. Idénygyümölcsöket olyan fintorral köpi ki, hogy én még ilyet nem láttam. A legédesebb őszibarackot, sárgabarackot, dinnyét, meggyet. Ráadásul tudom, hogy fincsi édes, hiszen ha aprítás után ő nem, akkor én kénytelen vagyok megenni, hogy ne vesszen kárba. A sárgadinnyét úgy ette meg egyedül, ha rizspépet csináltam belőle rizslisztből, vízből és a dinnyéből. Mostanában nem eszi a konzerveket, meg a saját kezüleg főzött főzelékeket sem. Pedig próbáltam sózni (akkor jobban csúszott) de egy idő után már azt sem. Aztán kunyizott a májkrémes kenyeremből és (9 hónapos) ha hiszitek, ha nem ő ette meg az egészet... Kb 1 hete szinte nem is hajlandó mást megenni, de szerencsére még szopizik mellette. Én is elkészítem a főzit, aztán próbálom a gyümit. Vagy sikerül, vagy nem... Hiába van nagyon jó súlyban a gyerek (9 hónapos létére 11 kg), de ebből kifolyólag nem tehetem meg hogy éheztetem. Ez nem ok rá. Van olyan nap, hogy este 8 óra van és talán megevett egy pohárka joghurtot. Még szerencse, hogy a tejcire nem unt ráKép Viszont napi másfél-2 liter folyadékot simán magához vesz az anyatejen kívül. Próbáltam azt, is, hogy csak sima vizet adok neki, hátha a lightes tea eltömi, de akkor is ugyanez volt a helyzet.
Próbálok nem aggódni, hiszen szándékosan egy gyerek sem halt még éhen, és a babák simán elélnek akár 1 éves korukog csak anyatejen, de még 1 hónapja olyan kitűnő étvágya volt. 1 kajálásra 250g főzi simán eltüntKép Talán, ha lehül a levegő, megjön az ősz akkor jobb lesz a helyzet. Akkor, majd vehetem a méregdrága gyümiket...Kép

puszi
sasha

Kép
sasha
 
 


Adrienn,
azt hiszem, ebben az esetben kár nagyon erőlködni, a baba úgyis úgy fog étkezni előbb-utóbb, ahogyan tőletek látja. Az erőltetés viszont esetleg pluszban dacossá teszi, és még nehezebben haladtok majd.
Azért ha fontosnak tartod az étkezését - és nyilván így van, különben nem írtál volna -, akkor megpróbálhatod evaanya tanácsát követni, valamint egy kicsit erőltetni magad is az evést. Biztosan rád fér, hát ha még akartok több babát is (Kép) Nem kell sokat, csak épp annyit, amennyit a baba mellett ülve be tudsz kapni, legjobb, ha ugyanazt, amit ő. Két falat a te tányérodon kedvet csinálhat neki is az evéshez, meg te is kibírod. Vagy ha szoktál kávézni, teázni, időzítsd akkorra. Szükséges rossz, írod, akkor helyezd a hangsúlyt a szükségesre, és próbálj meg nem koncentrálni a rosszra. Eleinte nehéz lesz, de talán belejöttök. Legjobb, ha akkor fogtok hozzá az egészhez, amikor neked is épp kedved van enni, mert akkor Ádám is látja, hogy a mamának is milyen jólesik. Egy darabig csak így egyetek együtt, akkor, ha te is megéheztél, aztán később meglátjátok. Nem olyan rossz móka az!
Azt is lehet csinálni, ha reggelente neked végképp nem megy az evés, hogy akkor mentek bevásárolni, és akkor ő mindig kap mondjuk egy finom magos kiflit, sajtos pogácsát, amit szeret, és el tud majszolni egyedül, míg te a kocsit tolod. Ha este nincs étvágyad, át lehet tenni akkorra.
(Úristen, hogy irigyellek, hogy nincs étvágyad! Ha csak egy hónapra cserélhetnénk, milyen jól járnánk mind a ketten! Kép)
Ui: Egyébként én a betegápolással vagyok így, mint te. A hátamon futkos a hideg, ha arra gondolok, hogy napi négy alkalommal ilyen tabletta, olyan szirup, kötést cserélni, fület melegíteni, infralámpáról, levegőnedvesítésről gondoskodni, hadd nem folytassam a sort. Dehát azt is meg kell csinálni, ha itt az ideje.
kíváncsi
 
 


Szia Sasha!

Gondolj bele, micsoda hoseg van! Meg az en jol evo gyerekem sem eszik annyit, mint szokott. Viszont iszik, mint egy kacsa.

A gyumolccsel mi is igy vagyunk. Tavaly nyaron mindent evett. Most nem kell neki a gorogdinnyen kivul semmi, meg sem kostolja a tobbit. Es tudod mit mond pl. a sargadinnyere? "Nem!!! Tuuuuszik"
Hihetetlen ugye? Azert nem kell neki, mert csuszik.
A cseresznyet ette, de csak mert olyan poenos volt, hogy mag van benne. Ha kivettem a magot, nem kellett neki. Kb. minden harmadik magot lenyelte. Most mar csak a gorogdinnye megy.
En mar nem aggodom, szerintem ok tudjak. Majd jovore megeszi, most meg esszuk a dinnyet. Aztan remenykedem, hogy majd a szolo talan izlik neki.

Eva
evaanya
 
 


Kedves Adrienn!

Nagyon-nagyon csodalkoztam azon, amit ilyen megdobbento oszinteseggel leirtal: hogy UTALSZ ENNI!
Hiszen az eves az egyik elvezeti forrasa az embernek. Nemcsak azert eszunk, mert ehesek vagyunk, hanem mert elvezzuk, mert finom, mert jo, mert ....Sajnalom, hogy neked ez kimaradt az eletedbol. Szerintem egyertelmuen a szuleid a hibasak, hogy igy alakult.
Egy dolgot ne felejts el: allitolag a ferfiakat a hasukon keresztul (is) lehet megfogni.Ahogy irod, Nalatok nincsenek joizu, kozos vacsorak (ebedek) a gyonyoruen megteritett asztal (gyertyaval, halk zenevel)mellett?
Olyan jo lenne, ha oromod talalnad a fozesben, a konyhaban surgolodesben, a kozos, vidam evesekben..es akkor a kisfiad is sokkal nagyobb orommel es etvaggyal enne! Szerintem.
Vagy mi lenne ha hetvegeken, estenkent egyutt sutnetek-foznetek Apaval meg a kisfiuval? Az egy jo program! Kép
Arra azert kivancsi lennek hogy az Anyosodeknal vajon joetvaggyal, joizuen eszel? Azt irod, naluk kozponti kerdes az eves.
Ha semmi nem segit, akkor amint ovodaba (bolcsibe) kerul a fiad, biztos megvaltozik a dolog, hiszen a kis pajtasokkal olyan jokat tudnak enni.
Sok sikert Nektek!
Norcsa
 


Sziasztok!

Az én kicsi fiamról azt hittem, hogy rossz evő, annak ellenére, hogy itthon szépen reggelizett, uzsizott,ebédelt, vacsizott. Néha kicsit válogatós, de a legtöbb dolgot megeszi. Inkább az olyan ételekkel bizalmatlan, amiket még nem kóstolt. Ott kell nekem különféle trükköket és rábeszélést alkalmazni, hogy megkóstolja. Ha megkóstolta és izlik,akkor eszi, ha nem,akkor nem erőltetem.

Nálunk a bölcsibe nem hajlandó enni.
Nem tudom ez miért van, de otthon nagyon jól eszik, a bölcsibe viszont alig-alig. Mivel kibirta soxor kaja nélkül délutánig mig érte mentünk, ezért egy idő után úgy vittem , hogy megregeliztettem. (azért próbáltuk először reggeli nélkül vinni, hogy hátha megéhezik, ezt tanácsolták a bölibe is-de ez nem jött be)
Néha neki is ki kell találni valami érdekességet, hogy jobb kedvűen egyen (inkább a gyümiknél van igy, mert azt nem mindig akarja megenni, de ha kitalálok vmilyen játékot, például legutóbb, hogy az ő szája a megálló és oda megy a gyümölcs és ő sorolta minden falatnál, hogy milyen megállóba menjen a gyümölcs- megjegyzem annyira tetszett, hogy észrevétlenül befalta a barackot, sőt kért még repetát is)

Tanácsot sajna nem tudok adni. Én lehetőség szerint törekszem arra, hogy valamennyit mindig egyen és a főétkezéseket szigorúan betartom. Uzsira és tizóraira valami könnyűt adok neki (joghurt, gyümike) , de akkor sem nassot. Pl. édességet csak akkor kap, ha rendesen megette a vacsorát, vagy ebédet. Igy az hab a tortán neki.

Sok sikert mindenkinek! Giti
Giti
 


Sziasztok!
Rájöttem, hogy kell bejuttatni a kaját.
Le kell szórni mind a földre, és úgy tenni, mintha szemét volna, sec-perc alatt tuti fölszedi és lenyeli mind. KépKép
Mókusnyúl
 


Sziasztok!
Eléggé kivagyok 22hónapos kisfiam új evési szokásaitól. Eddig a jó evők közé tartozott, de úgy kb. 2 hónapja szinte alig hajlandó valamit megenni. Csak a túrórudit, a sültkrumplit és a felvágottakat eszi meg, de még ezeket se mindig. Nem arról van szó, hogy étvágytalan, mert folyton a hűtőt nyitogatja, meg kér enni,de bármit adok neki (főzelék, tésztaféle, jogo, keksz, szendvics, pékáru stb...)elfordul, hogy nem kéri. Közben meg hisztis, hogy éhes.Kép Már úgy fel vagyok készülve, hogy mindig van 3-4 féle kaja otthon, hátha egyik kell neki. Persze sose Kép Hiába vacsiik együtt a család, ő csak pár falat párizsit eszik meg, utána meg ordít, hogy miért nem adunk neki enni? Eddig reméltem majd elmúlik a dolog, de már kezdek aggódni. Anyukám szerint "gyerek még éhen nem halt, ha kínálták", de szerintetek ez normális? Vagy én vagyok túl aggódós?

Előre is köszi
Csenge
csenge73
 
 


Bocsi, de nem ilyeneket Kép akartam, hanem ilyeneket Kép Látszik már azt sem tudom miket ütök le...Kép

Csenge
csenge73
 
 


Szia Csenge!
Az jutott csak eszembe, hogy a hugom kb két évesen szokott le a változatos evésről. Anyám sik ideg volt tőle. kiwin/banánon főtt krumplin és virslin élt. Jobb napokon bármilyen gyümölcs jöhetett. Most 13 éves. Húst és tojást egyáltalán nem eszik. Zöldséget és gyümölcsöt amennyit elérak az ember. Kép

Hozzá kell tennem, hogy nem azt látta otthon, hogy válogatás van. És nagyon sokáig nem kapott mást, ha nem ette meg amit a többiek is kaptak. Nem kellett mindent megenni a tányérról, de legalább a felét.

Anyukádnak szerintem igaza van. Nem tudom próbáltad e már, hogy gyümölcs napot tartasz neki. És ő veheti el. Pl kirakod a szobába valami általa is elérhető helyre egy nagy kupac felkockázott vegyes gyümölcsöt. Hátha rákap. Aztán ha azt megeszi te már nyugodt lehetsz a vitamin és a kalória nagyjából benne van.

Türelem. Kép Szerintem ne főzz négyfélét. Nem valószinű, hogy az a megoldás, hogy mint egy bűvész mindig előhúzol egy újabb variációt.

(Ovis koromban, látva a többieket az oviban, hogy nem eszik meg a spenótot otthon én is kijelentettem, hogy nem szeretem. Valójában nagyon szerettem. Erre anyám rezzenéstelen arccal elvette előlem. Elfordulva átöntötte egy másik tányérba és visszerakta elém: Akkor egyél parajt - mondta. Én meg boldogan belapátoltam. Kép Már akkor sem ugrottam messze az eszemtől. Kép)

Zsunya

zsunya
 
 


Zsunya,
hát te hol voltál, hogy ezer éve nem láttalak??? Kép
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Szia ZSunya! Már nagyon hiányoltalak!
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Zsunya

A kis történetedet nem fogm elfelejteni,ha fiam ilyesmire adná a fejétKépKép!Nagyon tetszett!!!!KépKépKép

Anyapoc

anyapoc
 
 


Az öcsém meg semmi pénzért nem volt hajlandó vadast enni, de a szaftos húsért rajongott. Mondanom sem kell, hogy mi ugyanabból a lábosból vadast ettünk! Csak vigyázni kellett, nehogy valamelyikünk elszólja magát!Kép
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Sziasztok!Amikor én voltam kislány(jó régenKép)Anyukám is próbált mindenféle jóval megtömni.Több kevesebb sikerrel.Semmi nem kellett,folyamatosan vitatkoztunk.Egyszer gombakrém levest főzött.Már a szagától is émelyegtem.Nálunk volt a barátnője aki már 3 gyereket nevelt.Mondta Anyumnak:hagyja csak,majd ő megeteti velem mégis csak nagyobb tapasztalata van ilyen téren.Amikor ketten maradtunk megkérdezte miért nem akarom?Mondtam,hogy már az illatától is rosszul vagyok és képtelen lennék megenni.Erre ő beletöltötte egy bögrébe,a bögrét pedig eldugta az ágy és a könyvespolc közé.Teljesen egyszintben volt a legalsó polc az ággyal,így nem lehetett látni.Amikor Anya visszajött közölte vele elfogyott az egész.KépEgy darabig kételkedett az én drága anyukám,de mivel sehol nem találta még a virágokra locsolva sem ezért belenyugodott.Kb 1 hónap múlva találta meg,pedig már mindent megnézett a furcsa szag miatt.Azt gondolta a macskánk rejtett el valamit.Az ágyat nem túl sűrűn szokta elhúzni a polc mellől.Így maradhatott egy ideig titokban,hogy mégsem a pocakomban kötött ki az a fránya leves.Utólag jót derültünk rajta.Kép
linato
 
 


Köszi csajok! Kép

OFF
Sűrű az életem, mint szokott. Most pl nálunk vendégeskedik egy 5 hetes baba és kis családja. Egész nap költözködés volt. Nálunk vészelték át. Ilyenek.
most meg salátáért voltunk.

Zsuny

zsunya
 
 


Szia ZSunya! Akkor jó sűrűn lehettetek, rendes tőletek, hogy segítettetek a költözésük alatt, az valóban rémes gyerekkel!
Hogy vagytok? Péter?
ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Irok mélt! Kép

zsunya
 
 


Sziasztok!

Kérlek, adjatok tanácsot! Két éves gyermekem alig eszik gyümölcsöt, gyakorlatilag semmit. (Főzeléket zabálja, de nem hiszem, hogy az pótolná a gyümit) Hiába próbálom darabosan, pürésítve, külön vagy összekeverve, mintha tudná, mi az, nem eszi meg. Ha reggel kapja, akkor sem eszi, pedig tuti éhes. Lének kifacsarva sem kell neki. A legtöbb gyümit látásból ismeri, de úgy is elutasítja, megkóstolni sem hajlandó. Mit tegyek? Rágni nem nagyon tud még, mert 13 hónaposan jött az első foga, örlője is csak kettő van kinnt. Hogy vezessem rá, hogy muszáj megenni? Próbáltam már kedvesen , erőltetve, mézzel leöntve, cukrozva, tejszínhabbal, mindenhogy, de nem megy. HELP!

Niki
Niki
 


Niki,
elég sok gyerek van, aki nem eszik gyümölcsöt. Szerintem erőltetni abszolút nem érdemes. Az én legkisebbem is sokáig idegenkedett tőlük, míg a zöldségek minden formában jöhettek, aztán szép lassan kellettek a gyümölcsök is.
Érdekes lehetne megpróbálni nyáron elmenni valakinek a telkére, ami tele van különféle éppen érő gyümölcsökkel, és megnézni, hátha máskpp reagál, ha látja honnan jön, ha élvezi, hogy ő szedheti, stb.
Fel lehet nőni a gyümölcs vitaminjai nélkül is, csak jobban oda kell figyelni a többire. Tudtad, hogy a zöldpaprikában annyi c-vitamin van kb., mint a citromban? A petrezselyem meg tele van vassal... Ha ennek utánanézel, talán meg fogsz nyugodni.
kitartás, Kép
szilvi
h_szilvi
 
 


SZia Niki! Én úgy vettem észre a fiamnon, hogy korszakai vannak, amikor bizonyos ételt nagyon szeret, máskor pedig ugyanarra rá sem néz. 2 éves kora körül épp a gyümölccsel volt hasonló, pedig 1 éves körül mást sem akart enni! Vagy mostanában egyáltalán nem issza meg a tejet (kakaót sem), pedig előtte úgy napi fél liter volt az igénye. Aztán egyik napról a másikra megváltozott. Régebben nagyon sokat izgultam ezen, de kezdem tanulni rábízni: ha gyümit eszik, de zöldséget kevésbé vagy fordítva, ha tejet nem iszik, de eszik sajtot, nagy baj nem lehet. Talán nagyon eltelt vele az elmúlt hónapokban.
Más kérdés, hogy ismerek olyat (sógornőm), aki gyerekkora óta nem bír megenni semmilyen gyümölcsöt, de másból pótolja a vitaminokat. De ez szerintem nem gyakori, és egyébként egészséges felnőtt lett ő is. És soha nem ette, egész picinek sem.
Klára
klara
 
 


Kedves Klára, Szilvi!

Köszi a válaszokat, picit lenyugodtam.

Niki
Niki
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?