2010.06.20 14:04
Szerző: lemon sport
Az ember fizikai és lelki egészsége közvetlen összefüggésben van a fizikai aktivitással. A gyerekek harmonikus fizikai és szellemi fejlődése érdekében viszont a fizikai aktivitás szükségszerű feltétel.
Három éves korig a gyerekek, elsősorban, mozgáson keresztül ismerkednek a környezettel. Minél változatosabban mozog a gyerek, annál több információhoz jut az agya, annál intenzívebben folyik a szellemi és fizikai fejlődése.
A keleti filozófia és orvostudomány szerint az első 12 éves időszak az ember életében a Szél energia védelme alatt telik. Éppen ezért a gyerekek 12 éves korig erőteljesek, egész nap fáradhatatlanul tudnak szaladgálni, ugrálni, mászni, játszani, hangulatuk hirtelen változik. Amennyiben a 12 évnél fiatalabb gyerekeknek a nap folyamán nincs lehetőségük megfelelő mértékben aktívan mozogni, az energia összegyűl és „pusztító” energiává alakul át. Ekkor a gyerek bemászik a szekrényekbe, dobálja a lakásban a labdát vagy hajszolja szegény macskát (kutyát), ami, természetesen, nagyon bosszantja a szülőket, és ennek következtében a családtagok hangulata megromlik.
A felnőtté válás során - kb. 13 éves kortól - a gyermek érdekeltségi köre változni kezd: több figyelmet fordít a komputeres játékokra, Internetre, televízióra, mozira, növekszik az iskolai megterhelés, amikor az íróasztalnál ülve sok házi feladatot szükséges készíteni. Az iskoláskorúak mozgásszegény életmódja, és az íróasztalnál egyhangú pózban hosszas tartózkodása, mind az iskolában, úgy otthonukban, tartászavarhoz, görnyedséghez, hátgerinc deformálódáshoz vezet; a felnőttekhez képest a gyerekeknél az „izoméhség” kifejezettebb funkciózavarokhoz vezethet, csökkenti nem csak a fizikai, hanem a szellemi munkabíró-képességet egyaránt. Felmerül a hipodinámia és elhízás veszélye, melyek a XXI. század betegségeinek számítanak.
Nagyon fontos, hogy otthon, ott, ahol a gyermek legtöbb időt tölt, be legyen rendezve egy testnevelő sarok, amely lehetőséget nyújtana a gyermeknek - kortól függetlenül – szükséges mennyiségű mozgáshoz jutni. Ez a probléma úgy oldható meg legjobban, ha Ön a gyerekszobában vagy egyéb helyiségben GyerekSportkomplexumot szerel fel. A Gyerek Sportkomplexum alapeleme egy fém bordásfal, amely húzódzkodóval, kötéllel, kötéllétrával, trapézzal, tornászgyűrűkkel, hintával, kosárlabda palánkkal, nyomódzkodóval van kiegészítve. A Gyerek Sportkomplexum mellé edzőszőnyeg elhelyezése ajánlatos.
A Gyerek Sportkomplexumon naponta végzett tornagyakorlatoknak és sportjátékoknak köszönhetően fejlődik a gyerek csont-izomrendszere, ereje, ügyessége, tűrőképessége, egyensúlyszerve; a bordásfal fokain való mezítlábas mászás megelőzi a gyereklúdtalp kialakulását; a húzódzkodón, trapézon és tornászgyűrűkön végzett torna levezeti a hátgerincben lévő feszültséget, erősíti a gerinc körüli izmokat és megelőzi a gyerek-hátgerincferdülést. A Gyerek Sportkomplexumon rendszeresen végzett tornagyakorlatok és sportjátékok erősítik a hasizmokat és megelőzik a gyerekeknél olyan betegségek kialakulását, mint a bélrendszer tónustalansága, székrekedés, elhízás (túlsúly).
A Gyerek Sportkomplexumon kora gyermekkortól kezdve lehet foglalkozni, viszont ha családjában két vagy több különböző korú gyerek van, akkor mindegyik talál saját részére érdekes sportjátékot és tornagyakorlatot. Nem csak gyerekek, hanem felnőttek is foglalkozhatnak a Gyerek Sportkomplexumon, mivel a Sportkomplexumok nagyon nagy terhelést is kibírnak. A bordásfal, húzódzkodó, nyomódzkodó és edzőszőnyeg – ez egy zseniális sportberendezés-készlet, amely az anyukák és apukák részére lehetőséget biztosít kitűnő formában lenni, edzve az erőt, ügyességet és rugalmasságot.
Az összes pozitívumon kívül, amelyet a Gyerek Sportkomplexum biztosít a családtagok egészsége szempontjából, a LEMON SPORT s.r.o. cég Gyerek Sportkomplexumai következő előnyökkel rendelkeznek az egyéb portberendezésekkel szemben:
- HELYTAKARÉKOS sportberendezések:
a bordásfal húzódzkodóval, tornászgyűrűkkel, kötéllel, nyomódzkodóval, kosárlabda palánkkal trapézzal és egyéb felfüggeszthető sportfelszereléssel 1m2 kevesebb területet foglal el, ami lehetővé teszi elhelyezni ezt a sportberendezést lakásában, családi házában, óvodában, oktatási intézményben, fitness terem, szálloda, kávézó játszósarkában vagy bármely egyéb helyiségben.
- A sportberendezések ÉLÉNK SZÍNVÁLASZTÉKA és ESZTÉTIKUS KÜLSŐJE:
ez a lehetőség alkalmat nyújt különös módon berendezni a gyerekszoba belsejét, az óvodában vagy iskolában, illetve fitness teremben, szállodában, bevásárlóközpontban kialakított sportsarkot.
- A sportberendezések BIZTONSÁGOSSÁGA, ami TÜV NORD EURÓPAI MINŐSÉGI BIZONYÍTVÁNNYAL igazolt: a bordásfalak kiváló minőségű fémből készültek, kerekített szélekkel rendelkeznek, a bordásfalak összes szerelőnyílásai és rögzítő-elemei álcázó műanyag dugasszal vannak ellátva.
- A portberendezések FELFÜGGESZTHETŐ SPORTFELSZERELÉSEINEK SZÉLESKÖRŰ VÁLASZTÉKA: húzódzkodók, tornászgyűrűk, kötelek, nyomódzkodók, kosárlabda palánkok, trapézok, hinták, kötéllétrák. Biztonsági szempontból egészítse ki bordásfalát egy élénk színű edzőszőnyeggel.
- UNIVERZÁLIS sportberendezések:
cégünk sportberendezéseit egyaránt használhassák mind gyermekek, úgy felnőttek is, mivel a bordásfal, húzódzkodó és nyomódzkodó 230 kg terheléssel lettek kipróbálva.
- A bordásfalak, nyomódzkodók és egyéb felfüggeszthető sportfelszerelések KÖNNYŰ ÖSSZE- és SZÉTSZERELÉSE.
- A sportberendezésekre szóló KEDVEZŐ ÁRAJÁNLAT:
a cégünk által gyártott húzódzkodóval, tornászgyűrűkkel, kötéllel és kötéllétrával ellátott bordásfalak olcsóbban megvásárolhatók, mint a világszerte ismert sportmárkák alatt gyártott sportberendezések, holott minőségben, külsőben és funkcionálásban semmivel sem rosszabbak.
A LEMONSPORT s.r.o sporttermék webáruházban bordásfal alapján tervezett egyedi Gyerek Sportkomplexumokat vásárolhat otthona részére, valamint tartós és színes edzőszőnyegeket. Sportkomplexumainkat családja összes tagja használhatja. A gyerekek örömmel fognak játszani és sportolni a kötéllétrán, kötélen, tornászgyűrűkön, trapézon és edzőszőnyegen; az anyukáknak és apukáknak lehetőségük lesz a bordásfalon, húzódzkodón és nyomódzkodón fitness- és erőgyakorlatokat végezni otthonukban.
Részletes információt a Gyerek Sportkomplexumokkal, húzódzkodók, nyomódzkodók és edzőszőnyegekkel kapcsolatban, valamint terméket rendelni weboldalunk
Katalógus rovatában lehet. A gyerekek és felnőttek részére kidolgozott sporttermékek Európai TÜV NORD Minőségi Bizonyítvánnyal rendelkeznek.
Nőjenek nagyra és fejlődjenek a LEMON SPORT-tal együtt!