Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tudom, hogy beszélgettünk már erről a témáról máshol, de hátha így még több érintett idetalál.
Most már komolyan kezdek aggódni a kisfiam miatt. Lassan két éves, de még egy átaludt éjszakával sem nagyon büszkélkedhetünk. Az "aludj jól gyermekem" módszer nekünk nem vált be, mert amióta megjöttünk a nyaralásból, és új "nagyfiú" ágya van, hiszti nélkül alszik el, sőt, egyre gyakrabban fordul elő, hogy hóna alá kapja cumisüvegét, és egyedül lefekszik. Tehát, el tud aludni egyedül. Mégis, éjjel sokszor felsír, és nagyon gyakran előfordul, hogy amikor bemegyek, ül az ágyban sírva a saját nyelvén panaszkodva mutogat egy pontra (tegnapelőtt speciel egy székre), és ellökdösi a kezemet, amikor fel akarom venni - mert akkor közelebb vinném ahoz a valamihez -. Szó szerint fél. Próbáltuk, hogy hátha csak a sötétben fél, ha köztünk alszik ugyanez a helyzet. Nappal annyival jobb a dolog, hogy általában nem fél, de integet, puszit küld egy bizonyos pontnak, röhög, "kukucsol" a semmivel.
Két dolog (sőt három) miatt kezdem el ezen filózni.
Kiskoromban volt egy meghatározó élményem. Nagyjából 5 éves lehettem, és gőzöm sem volt a szellemekről, mert vallásos környezetben nevelkedtem(legalábbis nagyszülői részről, de a szüleim pláne nem hittek semmi hasonlóban). Akkor még nem volt tévénk másoktól sem hallottam ilyenről.
Szóval egyik éjjel láttam a dédipapámat a szobám ajtajában. Mai napig emlékszem, az egyik gondolatom az volt, miért "lebeg" a papa pár centivel a föld felett, miért szürke köd szerű fény jön a másik szobából, miért nem sárga (a lámpafény), és miért van nyitva az ajtó.
Elkezdtem kiabálni Anyunak, aki jött, és mérges is volt, hogy miért nyitottam ki az ajtót. Előttem a másnapi kép is, ülök Anyu ölében a konyhában, és próbálom elmesélni, mit láttam. Kérdezi Anyu: - Milyen volt? Én meg rámutattam a csempén egy zöld virágmintára: - Ilyen.
Tehát csak az évek előrehaladtával jöttem rá, hogy akkor mit láttam. utólag visszagondolva, abban az időben halt meg a papám. Ja, és sosem láttam "függőlegesben" mert amióta az eszemet tudtam, szegény ágyban feküdt.
A másik: Az asztológiás topicban írtam, hogy az az "asztrológus" aki akkor jól megilyesztett, magától azt mondta (mi semmit nem mondtunk) a gyerek látó. - Ebben nem muszályna hinnem , mert a csajban sem nagyon hiszek.
A harmadik, tegnap történt dolog, ami nagyon érdekes:
Lakik a házunkban egy süketnéma korombéli lány. Nagyon aranyos, barátságos, mindig megáll velünk beszélgetni. Eleinte nehezen ment, de lassan kezdem érteni. Tegnap, teljesen magától (nem is emlékszem, hogy régebben mondtam neki, hogy Peti rosszul alszik) azt mondta, hogy nem -e azért nem alszik a Peti éjjel, mert nálunk is szellemek vannak???? Ezen teljesen megdöbbentem.Aztán valami olyat mesélt, hogy hozzájuk jött a szellem (most nem tudom, gyerekkori emléket mesélt, vagy frisset, de valószínű az utóbbi) és egész este az asztal alatt ült....

Azért nyitottam a topicot, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet segíteni a gyereknek??? Mert az nem megoldás, hogy legyintünk, hogy csak képzelődik. De még elmagyarázni se lehet neki semmit olyan pici.....hogy segíthetnék, hogy ne zargassák szegényt??? Én tudom, hogy valószínű nem akarnak rosszat, és hogy a gyerekek nagy része látja a szellemeket, és hát szegények így tudnak csak kapcsolatokat teremteni az élőkkel....de az én fiam látszik, hogy csak éjjel riad fel rájuk, és fél nagyon, nappal "jó elvannak". Tudtok valami praktikát? Nekem már valami "házi szelleműzés" is jó lenne....

csak mindig a Hatodik érzék című film jut az eszembe, hogy az a szegény kisfiú mennyire félt.............

A férjem egyébként nem hisz a szellemekben, de még Ő is azt mondta, hogy valamit csinálni kéne.....

Köszönöm a segítséget, és kérlek, ne nézzetek túl hülyének!!

Kata
LadányiKata
 


Szia!

Elolvastam, és még mindig ráz a hideg... Én sem hiszek a szellemekben, de ez hátborzongató. Szerintem - de ez abszolút laikus vélemény - nem kéne (nem szabadna?) átvennetek ezt a szemléletet, hogy szellemek léteznek. A hozzászólásod végén már tényként írtad, hogy szellemek léteznek ("hogy segíthetnék, hogy ne zargassák szegényt??? Én tudom, hogy valószínű nem akarnak rosszat,..."). Szerintem afelé kéne terelni a gyerkőc felfogását, hogy szellemek nem léteznek. Nem erőszakosan persze, de határozottan.
Azt, hogy fél a széktől, ezerféleképpen meg lehet magyarázni. Talán lát rajta egy mintázatot, ami egy mérges arcra emlékezteti. Vagy egyszer hirtelen megmozdult a szék valamitől. Vagy csak nagy és sötét. Nekem eddig mindig az jött be, hogy ha félek valamitől, annak megkeresem az okát és meggyőzöm magam, hogy az tulképp veszélytelen. És ez beválik, mert így csinálták a szüleim is, mikor kicsi voltam. Ők győztek meg arról, hogy E.T. nem lapul az ágyam alatt pl, mert mindig nekifutásból mertem csak felugrani az ágyra elalvás előtt.
Egy másik dolog. Kisgyerekkorban az embernek nagyon élénk még a fantáziája és az álmokat valóságként élik meg. Ezért van, hogy - és ezt kevesen tudják - 2-3 éves gyereknek nem szabad a Piroska és a farkast mesélni, mert elhiszi, hogy a farkasnak ha felvágják a hasát, kijönnek a téglák belőle és ezt tovább szövi úgy, hogy az óvónénik haja égnek áll, hogy jézusom, ez a gyerek horror filmet néz otthon??? Tehát az is lehet, hogy egyszer álmában "beszélgetett" vagy veszekedett a székkel. Erről mindig az a Halász Jutka szám jut eszembe, amiben azt énekli, hogy a kisgyerekek értik, mit üzen a szél Kép
Biztos nem lesz könnyű dolgod, főleg, ha még nem nagyon beszél Peti, de az én véleményem az, hogy mindenképpen arról kéne meggyőznöd valahogy, hogy amit lát, az nem szellem és nem akarja bántani. Akár úgy, hogy közösen "elbeszélgettek" a székkel.

Annamari
 
 


Annamari,
de ha a gyerek tényleg látja a szellemeket?
Nem mondhatod neki, hogy nincsenek, ha tényleg látja őket. Azzal az őrületbe tudod kergetni.
És ha tényleg vannak? Honnan tudjuk, hogy nincsenek? Szerintem nem tudjuk.

Én a 6. érzék című film alapján azt gondolom, hogy esetleg meg kellene tudni a gyerektől, hogy mit lát? Hogy kapcsolatba akarnak-e kerülni vele, vagy mit akarnak? Annak a filmnek az volt a tanulsága, hogy amikor a gyerek megértette, hogy mit is akarnak tőle, már nem félt.

Én megpróbálnék talán kapcsolatba kerülni olyanokkal, akik látók. Biztos nem lesz egyszerű ilyet találni, biztos sok a szélhámos, de hátha megtudsz valamit.

Esteleg vedd fel a kapcsolatot egy jó pszichológussal (Vekerdy, Ranschburg biztos nem fogja lesöpörni az asztalról a kérdést, hogy hülyeség). Az biztos, hogy akár látja, akár nem a szellemeket, valahogy segíteni kell neki kezelni a kérdést.

Nekem sokszor van olyan érzésem, hogy nagyon sok olyan dolog van, ami létezik akkor is, ha ellentmond minden észérvnek.

Lola
 
 

 
 

Lola,
Akkor valszeg félreérthető voltam. Pont nem kell (nem szabad!) szerintem sem annyival elintézni a dolgot, hogy ugyan fiam, rémeket látsz!, hanem kérdezgetéssel kitapasztalni azokat a dolgokat, amiket felsoroltam (esetleg egy mintázat, egy álom, egy alak a sötétben). Én mikor kicsi voltam, volt egy Sántika nevű kabalám. Senki nem tudta, mi az. Mikor új lakásba költöztünk, sírva szaladtam Sántikához, aki egy tökegyenes, 10 centis repedés volt a falon és én egy sánta kutyának gondoltam. 2-3 éves voltam akkor. Ilyenek a gyerekek Kép
 
 


De én azt kérdezem, ha tényleg látja, és nem hiszünk neki? Ha tényleg szellemeket lát?
 
 


Nem tudom. Én nem hiszek a szellemekben, így nem tudom magam beleképzelni egy ilyen szituba. Mindenesetre tényleg hátborzongató...
 
 


Kedves Kata! Szerintem ne látóhoz meg hasonló boszorkányhoz menjetek, hanem gyerekpszichológushoz, minél hamarabb. Ez nagyon racionalista hozzáállásnak tűnhet, pedig nem vagyok az, és kiskoromban én is láttam a halott nagymamámat hasonlóképpen, de szerintem az nem a szelleme volt, csak a hiányának a kivetülése. Másik ötletem: meg van-e a kicsi keresztelve? Ha nem, akkor az is segítene. (Látjátok, én is csak idealista vagyok.) Amúgy az én kisfiam sem aludta át 2,5 éves koráig az éjszakákat, de szerencsére nem volt semmi ilyen hátborzongató élményünk vele. Egyelőre ennyit. Sziasztok. Klára
 
 


Kata

Hited szerint szenteld vagy szenteltesd fel a szobat es a lakast es vedjed vagy vedettesd le.
Nem veletlen jart anno a pap vegig minden hazat minden evbe.

Napocska
 


Szerintem nyugodtan fordulj egy látóhoz. A gyerekek 6 éves korukig nagyon nyitottak mindenre, és olyan dolgokat látnak és tudnak, ami nekünk felnőtteknek elépzelhetetlen és érthetetlen. Túl racionálisak vagyunk már hozzá.
Szerintem ne akard egy mintára meg egyéb ilyen hülyeségekre fogni a dolgot. Érdeklődj a fiadnál, és vedd komolyan, amit mond, ők még nagyon őszinték. A képzelgős korszak kicsit később jön.
 
 


Kata,
Van egy tv csatorna, nem tudom mi a neve, egy piros-feher-zold (?) Z betu van a kepernyo bal felso sarkaban. Ismered? Altalaban elo adasok vannak, lehet telefonalni es szakember (asztrologus, saman, jos...stb.) segitseget kerni!
A http://szellem.lap.hu/ -n is lehet, hogy talalsz olyan infot, ami erdekes lehet.

Zsuzsi
 


Thira!
Nem vagyok egy sértődékeny valaki, de ha én nem hülyézem le a Te ötleteidet, akkor Te se tedd ezt az enyémekkel, jó? Kb 50% az esély, hogy a "Te ötleted" válik be és ugyanennyi, hogy az "enyém".
Köszi
Annamari
 
 


Annamari!
Hát én komolyan veszem a gyerekeimet, és amit mondanak. Nem próbálok mögé olyan dolgokat magyarázni, amit én gondolok róla, de nem tudom biztosan. Mert ha ő tényleg azt látta, amit mondott, én viszont nem hiszek neki, akkor a bizalmát veszti el bennem. Elmondja még egyszer, kétszer és utána soha többé. Jöhet olyan helyzet az életében, amikor olyan dolgot nem mer esetleg emiatt elmondani, ami sokkal-sokkal fontosabb. Nem hiszem azt, hogy azért mert felnőtt vagyok mindent jobban tudok náluk.
 
 


Akkor követ kézbe, anyák! Dobásra felkészülni. Kép
Én a mai napig látok dolgokat amiket más nem. Igaz ezt akkor, ha nagyon fáradt vagyok, vagy nagyon elbambultam. Kép Ezek semmihez nem hasonlithatóak, nincs sem ember sem más konkét élőlényre hasonlitó formájuk, de komunikálni lehet velük.
Vannak körülöttünk dolgok, amiket sokan nem ismernek, mert nem fogékonyak rájuk. Azért tapasztalnak ilyenkor más más dolgokat, mert máshogy fordit az agyunk. Másra asszociálunk.

És mielőtt elraknátok a fiókba, nem vagyok elmebeteg. Annamari, Lola talán ismernek is, ha azok akikre gondolok. Talán most meg is lepődnek. Kép

Csak annyit fűznék hozzá, hogy a pszihomókus jó lehet, ha a szülőknek megnyugtatás kell. Jókis tudományosan elmagyarázza a frajdi magyarázatokat. Vagy ha nyitott az illető segit kifejezni a gyerekkel, hogy mi zavarja. Soha nem fogja a pszichológus kimondani, hogy a gyermek szellemeket lát, akármit is jelentsen a szó hogy szellem.

Ha az én gyerekem lenne, arra próbálnék törekedni, hogy találjak olyan eszközt, módot, aminek hatására nem fél. Belemenni a mutogatásba, belehelyzkedi abba, hogy ott van valami. Még akkor is, ha én nem látom. Mondjuk letakarni a széket, vagy kivinni a szobából. Vagy ráültetni egy nagy macit és kilyelenteni, hogy az vigyáz mostantól rá.

Ja, és még valami. Látók vannak, kezelik őket, de attól a látok nem nem látnak, csak összezavarodnak, mert betegnek tartják magukat olyasmiért, ami nem biztos hogy betegség.
Látónak lenni nem azt jelenti, hogy szellemekkel beszélget az illető, hanem hogy érzékenyebb a világra. Olyan dolgokra, amire mi gyakorlatilag érzéketlenek vagyunk. Például ránéz valakire és megmondja milye beteg. Erre persze lehet mondani, hogy kuruzsló, pedig sokszor tényleg működik. Vagy tudja, hogy hogyan érdemes egy szobát berendezni, hogy jól érezze benne magát az ottlakó. Ez nem boszorkányság, de egy látónak ez semmiség. Ráadásul vannak látók, akik hallanak, nem látnak, vagy szagokat éreznek.

ehh. Na megyek. Üssetek. Kép

 
 


Szia Kata!
Talán tudok segíteni!
Hasonló helyzet van nállunk is,csak annyi a plusz,hogy én is érzékelem a jelenlétüket. Minket bemért,egy hozzáértő,és segítséget,abban nyújtott,hogy elmondott egy zöveget,amit mindjárt lerírok,és ez visszakülldte őket a dimenziójukba. Kérdések,persze bennem is vannak,de ha erről van szó,és a fiad tényleg látja őket,akkor nekünk ez bevállt,és reméllem,nektek is segít!
Ha érdekel,akkor pont erről társalogtunk pont abban a topikban,amit te indítottál(asztrológia)
A Szöveg,ami hangosan mondj ki:

Gyertek ide elém! Idő állj rajtatok!
Jézus nevében kérem a segítőangyalokat,tisztítsátok meg tisztító tűzzel,és Jézus nevében,vigyétek innen a saját szférájukba,a saját dimenziójukba, Jézus nevében vigyétek innen őket a fénnyel!

Miután kimodtad,hogy Álljatok ide elém,rögtön mond utána,hogy Idő állj rajtatok,mert különben szétszóródnak,szétfutnak.
ezen kívül imádkozhatsz is minden nap,ez felér,egy csakra tisztítással!

Remélem segítettem,ha megtetted írj,mert kiváncsi vagyok nállatok is bevállt-e?
Sok sikert,és kitartást!
Agódó.
Agódó
 


Zsunya!
Én az vagyok, akire gondolsz és nem tartalak csodabogárnak KépKép Azzal gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy én alapvetően nem hiszek a szellemekben, de ahogy írtad, a látó nem attól látó, hogy szellemeket lát KépKép, hanem attól, hogy meglát, megérez bizonyos dolgokat, amit mások nem. Nekem Rák a csillagjegyem és rendelkezem a csillagjegy szülötteinek összes tulajdonságával, sajnos. Sajnos, mert olyan dolgokat észreveszek egy pillanat alatt, amit mások hetek, hónapok alatt sem. Pl ha valaki hazudik. Ezalatt most nem azt értem, hogy rajtakapom a férjemet valami hazugságon, hanem azt, hogyha Te azt mondod, hogy 300 Forint van a zsebedben és közben 400 van, akkor elkezd valami dolgozni bennem és érzem, hogy ez nem stimmel. Nehéz ezt megfogalmazni. Mindenesetre nekem ez a tulajdonság eddig több szomorúságot okozott, mint örömöt. Néha jó lenne megmaradni a boldog tudatlanságban. És nem irigylem az igazi látókat sem, akik rám néznek és tudják, hogy teszemazt 3 hónap múlva meghalok, miközben vígan élek és fogalmam sincs az egészről.

Thira!
Ha figyelmesen olvastál volna, láttad volna, hogy Kata fia NEM MONDOTT SEMMIT!!! Mutogatott egy pontra, amitől szemmel láthatóan fél. Dehát mindegy, szeretem az ilyen kioktató stílusú hozzászólásokat, ilyenkor mindig egészen picinek érzem magam. Csak azt nem tudom, hogy egy felnőtt ember miért nem képes belátni, ha esetleg tényleg ok nélkül bántja meg a másikat.
Nade mindegy, nem vagyunk egyformák. Szerencsére.

Annamari
 
 


Annamari,
szerintem azért nem mondott semmit a kisfiú, mert még nem tudja elmondani. Két éves.

Én azért úgy vagyok vele, hogy az mindegy, hogy én mit hiszek szellem ügyben, az a fontos ebben a ügyben, hogy a gyerek mit lát/hisz. Mindenképp cselkedni kell.

Amúgy én nem hiszem, hogy amatőr szelleműzésbe belekezdenék (Agódó módszer), mert ki tudja, hogyha elrontom, mi lesz a következménye, meg ki tudja, hogy én is elmondhatom-e, na meg ilyemi. Vakbelet sem operálok, pedig tudom hol van.Kép

Lola

Zsunya, drága, én nem lepődtem meg. Kép
 
 


Sziasztok!!

Ez jóKép Na majd lassan Névtelen barátom is idetalál, aki valamiért nem bírja, ha én nyitok topicot, pláne ha az a topic működik is.

Eddig nem akartam elmesélni, de a "dédipapás" sztorin kívül még történtek velem dolgok.
Én is megérzem a "szellemek" jelenlétét, amikor egyedül laktam, ez akkor volt nagyon durva, mert akkor nagyon sokszor éreztem, hogy van ott valaki. Volt egy olyan konkrét eset is, hogy mosogattam, mögöttem kb 30 cm-re a fal. Jó el voltam bambulva-gondolkozva, egyszer csak érzem, hogy melegség van mögöttem, valaki áll mögöttem. Mivel ugye el voltam gondolkozva, el s felejtettem, hogy a párom nincs otthon, ezért hátradőltem, hogy hozzábújjak (azt hittem ugye, hogya párom) hát nekiestem, a falnak, mert nem volt ott senki. Aztán ezerszer hideg fuvalat a szobában, amikor minden zárva.....stb stb.

A gyerekre visszatérve: az a baj, mint mondottam, nem beszél, nem tudja elmondani, mit lát. a pszihomókus se tudom mit tudna vele kezdeni így. Ugye rajzolni se tud.....Én valami "szelleműzős" módszert szeretnék. A szobafelszentelés jó, de nem tudom, hogyan kell. sajnos, a párom családja nem hívő, és ellenzik a keresztelőt......

Puszi: Kata

Zunya: örülök, hogy nem vagyok egyedül, így már nem nézem magamat annyira hülyénekKép Én speciel nem kövezlek meg....
De természetesen mások véleményét is el kell fogadni, mert ebben aztán tényleg valaki vagy hisz vagy nem. Aki hisz, az nagyon, aki nem az nagyon nem....aztán vagyok én....aki félek, és nem tudom, mit higyjek....
LadányiKata
 


Lola!
Ezzel ártani nem tudsz,ez nem szellem űzés! Ezzel csak visszakülldöd őket oda ahonnan jöttek.
És ez nagy külömbség! Nem bántod őket.

Kata!
Ne haragudj,én nemakartam neked rosszat,csak egy tipp,ami nekünk segített.

Agódó.
Agódó
 


Kata,
szerintem a pszichológusoknak jó módszereik vannak arra, hogy kommunikáljanak egy ilyen kicsi gyerekkel is. Amúgy én mindenképp megpróbálnék kapcsolatba kerülni eggyel, akkor is ha "szelleműzök", csupán azért, hogy megtudjam, hogyan kezeljem a gyerek felé a dolgokat, hogyan segítsek neki feldolgozni a történéseket. Hiszen ebben a korban még nagyon törékeny a lelkük, én félnék akárhogy is közelíteni a dologhoz anélkül, hogy tudnám, milyen következményei lennének.

Lola
 
 


Sziasztok!

Lola!
Írod: "szerintem azért nem mondott semmit a kisfiú, mert még nem tudja elmondani. Két éves"

Pont ezért írtam Thirának az 50-50% esélyt. Mert nem tudni, mit akar mondani a gyerek.

Kata!
Az biztos, hogy valamit tenni kell, mert az nem oké, hogy Peti fél és nem tud aludni. Első körben lehet, hogy én is a pszihomókussal kezdenék, ők tudnak kommunikálni egy 2 éves gyerekkel!
Van egy nagyon jó könyv, gyermekpszichológia a címe, érdemes megvenni! Megnézem, nincs-e benne valami erről a témáról!

Annamari
 
 


Szasz Kata!

Nekem csak ilyetén érzéseim voltak, semmi konkrét, akkor nyitottam egy Babanet Társalgó » Mi, nõk csak regisztráltaknak » Boszorkányság nevű topicot, ahol Sasha adott tippet. Én végigjátszottam a dolgot. Mivel semmi konkrét nem volt, az eredmény se volt konkrét.
Mindenesetre szerintem jól tettem, hogy belemásztam a témába. Én nem vagyok semmilyen vallás, filozófia, stb. irányában elkötelezve, de úgy vagyok vele, hogy addig nem tagadok semmit, amíg nem tudom biztosan, hogy nincs.
Szerintem beszélj egy olyan emberrel, aki olyanformán kompetens a témában, ahogy Te azt jónak érzed.
 


"Szerintem beszélj egy olyan emberrel, aki olyanformán kompetens a témában, ahogy Te azt jónak érzed."

Ezt a megfogalmazást kerestem azóta is. De persze nem jutott az eszembe.

Lola, még szerencse. Azért szomorú lennék, ha kiutálnátok mint közveszélyes őrültet. Kép
Annamari, innen csak egy lépés, hogy elfogadod, hogy lehetnek valakinek olyan megézései szó szerint meg LÁTÁSai, amik neked nincsenek. Innentől semmin nem lepődik meg az ember lánya. Kép

Közben voltunk sétálni, és eszembe jutott a húgom, aki kb egyéves koráig szinte minden éjjel rettegve orditott egy keveset. Nem felsirt, mert ébren volt. Hanem félt. A szülei között nagy feszültségek voltak akkoriban, én meg úgy gondoltam a 16 éves fejemmel, hogy ez jön ki a kicsin. Ma már azt mondanám, hogy sokminden adódhatott össze. Rajta akkor ott a hidegvizes arcmosás, és a nagyon magamhozölelés folyamatos beszéddel segitett. De 20 perc is eltelt mire lecsillapodott.
Most 13 éves és totál nem komplett, a szó jó értelmében. Olyan kis ábrándozós művészkém. Nagyon messze mindenfajta realitástól.

Megint alszik a gyerekem, és megint sokat szövegelek. Elnézést.

Zsunya

 
 


Kata! Ne próbálkozz szelleműzéssel egyedül, mert az veszélyes lehet. A lakásszentelést pedig csak pap végezheti. Akárcsak a keresztelőt. Szerintem vannak szellemi lények, nevezzük akár démonnak, ördögnek, angyalnak, lehet érezni a jelenlétüket, de ez a dolog nagyon veszélyes lehet, ha laikus módszereket alkalmazol vagy pláne, ha rosszakat. Kimondva, ha olyan emberrel konzultálsz, aki a rossz oldalon áll. Mivel írod, nem vagytok keresztények, ezért nem valószínű, hogy rám fogsz hallgatni, de én mindenképpen paphoz küldenélek ezek után. Mellesleg nekem is volt ilyen korszakom, nagyon rossz passzban voltam, állandóan rettegtem a lakásban, jéghidegnek éreztem. Aztán szenteltvíz, lakásszentelés, sőt, szabadító imák segítettek, de ezeket klerikus ember végezte, nem csak úgy én magam. Azóta így spirituálisan jól vagyok (legalább), és nem zaklatnak. Bocs, nehogy engem is hülyének gondoljatok! Még egyszer: óvatosnak kell lenni. Pláne egy kisgyerek esetében. Ja, és nem csak a látók, boszorkányok meg ilyenek érzékelik a spirituális dolgokat, hanem a szentek is. Ja, és a Bibliában is van ilyen, hogy Jézus nevében laikusok ördögöt próbáltak űzni, és ott kiderül, hogy ha nem is ártottak vele, nem is használt. Ehhez egyházi kenet kell. Bocs azoktól, akik ateisták vagy más vallásúak, de muszáj volt leírnom. Sziasztok K.
 
 


Zsunya!
Én nagyonis elfogadom, hogy vannak látók, csak a szellemek létezése valahogy nekem olyan megfoghatatlan Kik? Milyen szellemek? Embereké? Állatoké? Kiknek a szellemei? Miért vannak itt? Egyáltalán hogy kerülnek ide? Ilyesmi.
Annamari
 
 


Kata!
Most csak a legelső leveledre szeretnék reagálni, az azt kövtető hozzászólások nélkül!
Nagyon kicsi korom óta rengetegszer ébredtem fel arra, hogy bogarakat, pókokat látok magam körül. Hiába ébredtem fel, az érzést-riadalmat nem tudtam egyik percről a másikra elfelejteni.
Mai napig, ha olyan filmet látok, amiben bogarak-pókok vannak, felriadok éjszaka, lehet, hogy viccesnek tűnik, de egyszer felnőtt fejjel az Aladinban szereplő óriáspókok miatt nem aludtam éjszaka.
Gondolom, egy kisgyerek, aki nincsen tisztában az álom, és a valóság közötti különbséggel, annak még sokkal nehezebb megnyugodnia egy ilyen felriadás után.
Könnyen lehet, hogy simán rosszat álmodik, nem biztos, hogy rögtön valami nagyon ismeretlen dolgot kell keresni a háttérben!
Talán mindenkinek van olyan emléke, amikor a sötétben a szobában lógó függönyre azt hitte, valami szörny. Így a szék is lehet bármi a felriadt kisgyerek számára.

És hogy integet "valaminek"???
Lánykám a szőnyegünk egy foltjára rendszeresen azt mondja hangosan:BABA! Ő ezt látja benne, mint ahogy jó játékként felnőttek is eljátszadoznak egy-egy felhő formájával, ki-mit lát benne alapon.

S ha a ded felsír éjszaka, és valamit odaképzel, mondjuk a mumust? Én ilyenkor kinyitom az ablakot, mintha megfognék valamit, kidobom, és azt mondom a fiamnak: elzavartam, mostmár aludhatsz. Így alszik, hiszen anya megvédte őt!!!

Mindezt azért írtam le, mert azt hiszem, gyermekednek akkor tudsz a legjobban sgíteni, ha nem misztifikálsz túl valamit, amit mi felnőttek sem tudunk/tudhatunk. S ha kézzel fogható síkra tereled a problémát, az éjszakai felriadást, akkor tudsz is változtatni rajta, de ha elfogadod, hogy szellemek zaklatják, akkor NEM tudsz segíteni neki, és erre a "nemalvásra" szépen rá fog rakódni a napi élmények által okozott stressz is, és egyre nehezebb lesz neki. A stressz nem mindenképpen negatív dolog, egy régen megkapott játék is kiválthat ebben a korban (is) nem kívánt reakciót.

Mindezt mondom úgy, hogy cseppet sem utasítom el a paranormális jelenségeket, sőt. Most nem kezdek litániába ezekkel kapcsolatban... De ha valóban szellemek lát: számára a jelenlétük éppoly' természetes, mint az, hogy van szék, meg virág is a szobában. Nem?
Attól nem riadna fel.
Talán keress fel egy alváslabort, mert ha egyszer pl. kistestvére születik, az majd csak súlyosbítja a helyzetét.
Szerintem.

Üdv:
Csi
 
 


Kata!
Egyetértek Klárával, szellem (=ördög, démon, angyal stb.) "űzés" valószínűleg nem fog menni "Jézus nevében", ha nem hiszel Benne. Idézet a Bibliából (az a történet, amit Klára is írt): " ...Kényszerítünk titeket a Jézusra, akit Pál prédikál... -A Jézust ismerem, Pálról is tudok, DE TI KIK VAGYTOK?"
Persze, nem tűnt el...

Én elismerem, hogy vannak "szellemek", sőt olyanok is, akik látják őket. De nem biztos, hogy Petinél erről van szó. Lehet simán egy rossz álomtól is. Én emlékszem, hogy 3 éves lehettem, mikor a nagyimnál aludtam, és azt álmodtam, hogy a farkasok bebújtak az ágy mögé. Ahogy felkeltem, egyből megnéztem, hogy ott vannak-e, annyira valóságos volt az álom. Tényleg lehet, hogy odaképzel valamit a székre. Szerintem először keressetek "földi" megoldást a problémára, és ha nem találtok, akkor kutassatok más dimenzióban.

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Kata szabad irni neked maganba emailt? Jo a profilodba levo levelcim?


Napocska
 


Sziasztok!
Látom,sokan bírálják,azt amit leírtam. "amatőr szelleműzés". Az én gyermekem 5 hónapos koráig vígasztalhatatlanul sírt. Nem tudtam mit tegyek,arról már nem is beszélve,hogy állmomban sem jutott eszembe hogy szellemek miatt van esetleg. Akkor megkaptam ezt a szöveget,és lám a sírás másnapra elmúlt. Nem tudom,ettől,vagy sem,de megszűnt. Miért kell olyat,és pláne olyanoknak rosszúl bírálni,akiknek fogalmuk sincs arról,milyen érzés az,ha egy ilyen dologba benne van,és még sosem próbállta,mert hál istennek nem volt szügsége rá! Sok helyen megfordultam a sírás miatt,de orvosilag senki nemtudott segíteni,mert a kivizsgálások nem mutattak ki (hál istennek) semmi bajt.
Nekünk ez segíthetett,és a mai napíg segít ha szügségem van rá.

Kata!
Megnyugtatásként megkérdeztem én is annó,hogy ezzel árthatok-e,vagy akkor árthatok-e ha semmi szellemről nincs szó mégis elmondom. A válasz, nem. Ne érts félre,én nem akarlak rábeszélni,sőt inkább ne tedd meg,ha nem vagy biztos a dologban! Segítséget kértél,én csak próbállkoztam,mert ilyen cipőben jártunk mi is.
Azért,ha tudsz valami még biztosabbat ami bevállt,én is szívesen fogadom. Köszönöm.
Agódó
Agódó
 


Annamari:
Az a helyzet, hogy neked erről a témáról meglehetősen kicsi az ismereted, éppen ezért nem értem, hogy miért érzel mindent, ami arról szól, hogy miért nem úgy van, ahogyan te leírod, a személyed elleni sértésnek.
Vegyük például a Rák csillagjegy meg a tulajdonságai témát. Na ez is olyan, amiből kiderül, hogy mennyire nem vagy tisztában a dolgokkal. Akkor érdemes beleszólni pl. ebbe, ha utánanéztél, elárulom évekbe telhet. Ha a Rák meg annak a tulajdonságai igazak lennének rádnézve, akkor még rajta kívül kb 500 millió emberre, aki ugyanebben a jegyben született. Minden bizonnyal müködnek a megérzéseid, ezt nem kétlem, csak nem azért mert Rák vagy.
Azért mert te nem hiszel a szellemekben, attól az még lehet. Ha mások ilyen módon közelítettek volna a tudomány egynémely területéhez, hogy amit nem tudok és nem hiszek az nincs is, még mindig azt állítanánk, hogy a Föld lapos.

Azt írtam le én is, amit Zsunya is:
"Ha az én gyerekem lenne, arra próbálnék törekedni, hogy találjak olyan eszközt, módot, aminek hatására nem fél. Belemenni a mutogatásba, belehelyzkedi abba, hogy ott van valami. Még akkor is, ha én nem látom."
 
 


Annamari, holtak sok vallás éa filozófia szerint akkor bolyongnak itt, ha valamit nem tudtak magukban elrendezni. Az én nézeteim szerint elég ehez egy erős dohányosság, és máris nehezen szabadul. Én ilyesmit sosem láttam, de el tudom fogadni, hogy igy legyen. Ez nekem logikusnak tűnik. Ugyonakkor amiket látok nem emberi eredetü dolgok, és szerintem sosem volt anyagi formájuk. Angyalokat és démonokat sem láttam soha. Csak semleges vagy pozitiv érzésekkel találkoztam ilyenkor. De a mai napig nem tudok teljes lesötétitésben aludni, miközben tudom, hogy azok a dolgok amiknek nincs anyagi része valójában nem árthatnak senkinek itt.

Most jó elvont voltam mi? Kép
Nem valószinű, hogy bárkinek teljesen igaza lehet ebben. Hiszen ezek pont olyan dolgok, amik nagyon szubjektivek. Van aki angyalokat érez, van akit folyton bántanak. Szerintem (!!!) az ilyesmi is belőlünk fakad. Ha valakiben félelmet keltenek ezek a dolgok, az nem azért van mert bántaná bármi, hanem azért mert ő maga idegenkedik a szokatlan dolgoktól.

Egy kisgyermek más. Benne most alakulnak ki az ilyen elbirálások. Mi az ami bánt, és mi az ami nem. El tudok olyan szituációt képzelni, hogy olyasmire asszociál, ami neki kellemetlen, mig az aszociációt kiváltó dolog maga nem akar rosszat.

Uff

Elnézést, ha okoskodásnak tűnik. Nem akarok senkit se birálni ,se megtériteni. Ezek a gondolataim erről a dologról. Kép

Zsunya

 
 


Thira!
Én egyetlen percig sem állítottam, hogy mély ismereteim vannak a témában. Laikusként próbáltam tanácsot adni, leírtam, hogy én mit tennék.
Egyetlen dolgot írtam, amit mellesleg utánam jópáran megismételtek, de Neked valamiért nem tetszik: ha a gyerek nem tud még beszélni, csak álmából felsírva egy pontra mutat, akkor 50% annak az esélye, hogy szellemet lát és szintén 50% annak, hogy nem lát szellemet. Nem tudom, ezt miért nem vagy képes belátni, mikor teljesen logikus. Szólj, ha szerinted nem logikus.
Másik dolog. Nem azt éreztem személyem elleni sértésnek, hogy más máshogy gondolja, hanem azt, hogy Te konkrétan hülyeségnek nevezted az én véleményemet (ami - továbbra is tartom - van olyan logikus, mint a Te szellemes verziód).
Rák téma. Nem értem. Miért lenne törvényszerű, hogy azért, mert rám - véletlenül - a Rák csillagjegy összes tulajdonsága passzol, akkor másik 500millió emberre is passzol??? Nem azt írtam, hogy ha Rák vagyok, akkor törvényszerűen nagyobb az empátiakészségem, de történetesen nálam éppen ez a helyzet. Anyukám Bak és egyáltalán nincsenek Bak tulajdonságai. Olyan dolgot cáfolsz, amit egyetlen szóval sem állítottam. És mi telhet évekbe? Ezt a részt végképp nem értem.
Már ne haragudj, de annak BIZONYÍTÁSA, hogy a Föld lapos vagy sem, picit több köze volt a tudományokhoz, mint annak TALÁLGATÁSA, hogy egy 2 éves, gondolatait elmondani még nem tudó gyerek vajon szellemeket lát vagy rosszat álmodott.

Na, én a magam részéről elnézést kérek Katától az offolásért, ígérem, befejeztem, ha nagyon nem értünk egyet, folytassuk inkább mélben, ne rondítsuk szét Kata topicját.

Annamari
 
 


Laikusként tanácsot adni, na pont ezzel van a baj. Ha értesz valamihez, akkor adjál tanácsot, ha meg nem értesz, akkor nem kell feltétlenül beleszólni.

Ha már a kötözködésnél tartunk, én nem mondtam, hogy mit lát a gyerek, de az a fajta belebeszélés, hogy ez biztosan a tapétán a minta volt igenis hülyeség. Nem kell belebeszélni semmit, sem a szellemet, sem a mintát. Ha Kata úgy gondolja, hogy ez amit a gyerek néz szellem, akkor a pszichológus elég furcsán fog ránézni, és később a gyerekre is.

Már ne haragudj, de azért kezdett el valaki azon gondolkozni, hogy a Föld mégsem lapos, mert kételkedett ennek az igazában. Úgy gondolta, hogy szerinte a Föld másmilyen alakú. Ha csupa olyan ember létezne, aki elfogadná, amit otthon és még ki tudja hol megtanult örök érvényű igazságnak, akkor nem létezne a kételkedés. Remélem már érted a két dolog közti összefüggést.

Mivel a kettőnk közötti dolog a témához kapcsolódik valamilyen szinten, hiszen amikor valaki ezt felveti, társaságban vagy bárhol, hasonló típusú vita előfordulhat, így szerintem nem offolás. Természetesen ha Kata is így gondolja, akkor elfogadom.
 
 


Bocs, egy téma kimaradt, a Rák tulajdonságai. Mit nevezel te a Rák tulajdonságainak? Amúgy az asztrológia tanulásához kellenek évek.
 
 


Elég legyen mert szétültetlek titeket. Kép Irgum meg a burgum.

 
 


Sosem ültünk egy padbanKép
 
 


Ígérem, uccsó, aztán szétülök Kép
1. Szerintem egy közvéleménykutatást megér, hogy az itt tanácsot adók közül hányan _nem_laikusak_ Kép
2. Én nem beszéltem tapétán lévő mintáról, azt meg pláne nem mondtam, hogy BIZTOS. Idézem: "Talán lát rajta egy mintázatot,...". TALÁN.
3. A pszichológust nem én ajánlottam, rossz ajtón kopogtatsz.
4. Én nem tanultam meg sehol, hogy szellemek nem léteznek, egyszerűen csak kételkedem a létükben. Épp Te írtad, hogy a kételkedés viszi előre a tudományt! Mindenesetre nem égetem meg elevenen azokat, akik másképp gondolkodnak, és kérem, hogy ők se égessenek meg engem! Kép
5. Rák tulajdonságai: azt veszem Rák jegy szülötteire jellemző tulajdonságoknak, amiről a horoszkóp könyvek azt írják, hogy a Rák jegy szülötteire jellemző tulajdonságok. családcentrikus, visszahúzódó, jó beleérzőképességű, bizonytalan, satöbbi. Tény, hogy nem doktoráltam asztrológiából, de az vesse rám az első követ, aki igen.

Jóéjt:
Annamari
 
 


Már leírtam, hogy SOHA sem ültem veled egy padban.
Amúgy további kellemes horoszkópkönyv olvasgatástKép
 
 


Thira, az ember nem tudhatja, kivel ült egy padban, pláne, hogy kivel fog majd, ha az élet úgy hozza...Kép
 


LÁnyok lányok!

Nem akartam én, hogy ez ekkora vitát váltson ki !

Természetesen nem vagyok meggyőződve, hogy szellemet látott, sőt, örülnék, ha nem. Igazság szerint ez most csak egy kapaszkodó, hogy hátha ettől nem alszik...csak jó lenne már egy magyarázat, hogy miért nem...sok topicot megjártam, de nincs magyarázat rá.
Én egyébként hiszek Istenben, de nem járok templomba, esténként is egy saját imát mondok el.
Aggódó: köszönöm a segítséget, egyébként eredetileg valami hasonlóra gondoltam. Leírtam, még rágom egy pár napig azért.
Napocska: Jó a mail címem!
Panda: az a baj, hogy nem egyszeri rossz álomról van szó, hanem amióta megvan a gyerek (6 hetes és 3 hónapos kora között végigaludta az éjszakát) azóta van ez: elalszik viszonylag simán, és éjfél után ébred, nyafog (nem riadtan zokog), és nehezen, de hamar visszaalszik. Innen óránkét-kétóránként ismétlődik ez rendszeresen reggelig. Dobálja magát, nyafog, nyűglődik. A fogai már kijöttek, erre se foghatjuk..... de rossz álom se lehet minden éjjel 5x, csak rossz....
Egyébként gyerekkoromban a nagyinál én az "utcai" szobában aludtam. Tehát az ablak az utcára nézett, míg a mamáék szobája a ház másik felé volt. Ott néztük este a tv-t, én onnan mentem egyedül aludni. Mindig attól féltem, hogy valaki bejött addig, felhúzta a redőnyt (nyár volt, ablak nyitva) és elbújt. Mindig végignéztem a két szekrény oldalát, alját, az ágy alját mielőtt leoltottam a villanyt. De tudjátok, milyen sötét tud lenni egy parasztáhban!!!!! Én is a vaksötétben láttam mindent amit csak akatam!!!!!! Én se tudok vaksötétben aludni!!!!
Csí: igen, mosr elgondolkoztam azon, amit írtál.....amióta peti megvan, mindig aggódom valamin....lehet ám, hogy ezt valahogy érzi, és hateljesen feloldódnék, megszűnne ez az egész....lehet, nem neki kell pszihomókus, hanem nekemKép Ráhibáztál egyébként, ha minden jól megy, Petinek februárban kistestvére érkezikKép Ezért is kezdett égetővé válni a nem - alvás probléma...
Klára: tudom, hogy veszélyes ilyenekhez nyúlni....lánykoromban mi sokszor idéztünk szellemet...sőt konkrét rosszakat is mi hülyék...játéknak vettük...nem lett belőle komolyabb, azóta én már máshol lakom. De létezhet, hogy Ők vannak itt még most is?????

Igazatok van, valamit lépni kell. Ha csak "kisebb" gond van, azért, ha netalán mégis zaklatják a szellemek, azért. De félek, kiröhög a pszihomókus, ha odamegyek: látja a gyerek a szellemeket...Na meg hol találok én jó szakembert, aki nem csak a pénzemre hajt????? és nem néz hülyének????

Ó, mennem kell, mert végre elaludt a srácKép

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Kíváncsi:

Ezt azért konkrétan tudomKép
 
 


Kata, nem akarom túlmisztifikálni a dolgot, annak sem örülnék, ha a más hiten lévők hülyének néznének, de sajnos ebben az esetben, ha szellemet idéztél meg még durvábbak, valóban szabadító imára lenne szükséged. Így nehéz, mert az egyháznak ez nem afféle szolgáltatása bárki számára (nem azért, mert kirekesztők, hanem mert ez másról szól), de M-o-on van ördögűző engedéllyel rendelkező pap (tudod, ez annyira kényes dolog, hogy a papok közül sem mindenkinek szabad csinálni, nemhogy nekünk magunknak), ha komolyan érdekel, emailben bővebben is írok. Amúgy az én és a férjem véleménye szerint inkább te állhatsz egyfajta szellemi nyomás alatt (másként fogalmazva tényleg inkább te fordulj először szakemberhez, hogy pszichomókushoz vagy paphoz, az a hited függvénye), a kicsi talán csak ezt érzékeli. Amúgy az én kisfiam is rettentő rossz alvó volt, néha óránként ébredt. Ez 2,5 éves koráig volt így. Szerencsére soha nem gondoltam arra, hogy szellemek bántják, és szerencsére ez a dolog a szopi abbahagyásával teljesen rendeződött. Szorongó mamák gyerekeinél ez a sok ébredés gyakrabban előfordul. Kata, ugye tudod, hogy nem bántani akartalak. Még egyszer kérlek, ha spirituális vonalon mennél tovább, ne feketemágiával, ne is fehérrel próbálkozz, hanem paphoz fordulj, akkor tényleg megszabadulhatsz. Ja, a lakásszentelést viszont bármelyikük elvégezheti, ahhoz nem kell különengedély természetesen.
A másik: a pszichológust is én tanácsoltam többek között. Szerintem nem fog hülyének nézni. Nekem van egy gyerekpszichológus barátnőm, a Bethesdában dolgozik, Zuglóban. Ő nem nézne hülyének, és a pénzedre sem utazna, ha gondolod, keresd meg, hátha tud segíteni.
Szia, bocs, ha hosszú voltam. Klára
 
 


Szia LadányiKataKép
Van egy ötletem csak egy ötlet de talán hasznos lehet. Én bizti alkalmaznám, ha a helyedben lennék.

Hagyd a szobáját úgy ahogy van. Fektesd le a gyerkőcöt. A szoba elé, vagy a szoba azon részébe húzd meg magad ahol nem lát a gyerek, vagyis azt hiszi nem vagy ott.

Figyeld a gyereket éjszaka (akár el is aludhatsz, ha van egy matrac amin aludhatsz de csak nagyon éberen). De talán egy vödör kávé is segít és válthatjátok egymás a pároddal. Vagy csak abban az időben feküdjetek oda amikor általában ilyen tapasztaltok.

Abban a pillanatban ahogy hallasz valamit a kiságy felől nézd meg a gyereket. A szemét nézd! Alszik? Álmodik? Nyöszörög? Visít? Felriad? Vagy néz valamit és ébren van és fél? Mit csinál? De ne avatkozz be a dolgokba.

Ezzel:
1. Megláthatod, hogy csak álmodik e a gyerek és azt kézeli be.
2. vagy megláthatod, hogy valóban lát e valamit mert fennvan és fél.

Tudom nehéz kivitelezni, de talán egy próbát megér.

Puszi,
MJ - Móni
 


Sziasztok!

Szia Kata!
Először arra gondoltam, hogy az esetetek a "pavor nocturnus", ami a pszichológiában ismert tünet. Egy új Ranschburg Jenő könyvben is olvashatsz pár oldalt róla az alvászavarok között.
De most megnéztem, és az szörnyűbb, mint amit te írsz. Olyankor tényleg nyitva van a gy. szeme, de jellemzően csak egyszer ébred, sikítva, zaklatottan.

Másik megközelítésből ugyanakkor én is "Jézus nevének" erejét javasolnám. Meg a lakásszentelést.
De most, hogy írtad, régebben foglalkoztál szellemidézéssel, egy ismerős néni jutott eszembe, aki szerint az ilyesmi a leszármazottainkra van rossz hatással!!!
Akkor pedig tényleg pap segítségére lehet szükséged. De:

Szia Panda!
Érdekelne, h a Biblia melyik részéből származik az idézeted.
Mert szerintem lehet, hogy az az eset ördögűzésre vonatkozik, és talán az nem egy kategória a szellemekkel.

Arra tényleg azt mondja egyszer Jézus, hogy "ez a fajta csak böjttel és imádsággal megy ki". (Ahhoz meg én pl. gyenge, de főleg egyszerűen lusta vagyok sajnos(???). Ráadásul minden ilyesmire igaz, hogy amikor az ember el akar indulni a jó úton, akkor sokkal nagyobb lesz a kísértés, akkor valahogy minden úgy jön össze, hogy az embernek vendégségbe kell mennie, vagy nem marad ideje imádkozni...)

Egyszóval Klárával nagyon egyetértek, és örülök, h Agódónak jó tapasztalatai voltak. (Akkor a másik topikot hanyagoljuk? A kérdéseidre úgysem tudok válaszolni, magadnak kell megtalálnod azokat.Elsőnek a 4 evangéliumot javasolnám, aztán úgyis a saját utadat kell bejárnod.)

Ilon
Kép
Ilon
 


Sziasztok!

Nekem Pocok megközelítése tetszik a legjobban! Én inkább vagyok Isten hívő, mint bármi más, de nem állítom, hogy nem létezhetnek szellemek. Viszont biztos, hogy első körben valami egyszerű magyarázatot keresnék Kata ill. Peti problémájára, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni! A legrosszabbat úgy értem, hogy az én felfogásom szerint!
Az, hogy nem alussza végig az éjszakát, ebben a korban egyáltalán nem egyedülálló, ahogyan az sem, hogy többször ébred sírva. Az én kislányom (Peti korú) is időnként felsír éjjel és még dumál is hozzá, néha vigasztalhatatlan és úgy tűnik fél valamitől, de nekem még eszembe sem jutott más, mint hogy rosszat álmodott. Hiszen tudjuk, hogy egész pici koruktól kezdve álmodnak és ha igaz, hogy a születésükről is álmodnak az első hónapokban, akkor igazán nem tudhatjuk, hogy még mi minden másról és még mit fantáziálnak hozzá!

Kata! Mivel másik topikból is ismerjük egymást és több helyen olvastalak már, az a véleményem és gondolom nem mondok újat, hogy te jobban aggódsz az átlagnál. És azt hiszem, olyan dolgokból is problémát csinálsz magadnak, amik talán nem is léteznek (most nem feltétlenül erre az esetre gondolok). Igazán nem akarlak megbántani, félre ne érts, de szerintem te próbálj kicsit változtatni, próbáld meg másképp látni a dolgokat, vedd egy kicsit lazábbra a figurát! És gondolj a pocaklakóra, neki igazán nem tesz jót, ha te feszültségben élsz! Vigyázz magatokra!KépKépKép

Zafi
 
 


Kép

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
 
 


Sziasztok!

Gondolkodtam hogy írjak e, hát megpróbálok. szóval én gyerekkoromban sokszor úgy aludtam el hogy kinta napplaiban a tv előtt, és úgy vittek be aludni. Kb ebben az időben kezdődött (pár éve skoromban) hogy sokszor féltem a sötétben. Főleg ha előtte akár félálomban is olyna filmet hallottam, amiben valami túlvilági, vagy számomra félelmetes dolog történt. ilyenkor rettegve ébredtem, nem bírtam lekűzdeni eztaz érzést. Aztán már néha akkor is rám tört ha nem néztem tv-t, mertaz 1 vagy 2 hete látott dolog jött elő. Ennek következménye, anyukám kb 8 éves koromig az én szobámban kellet hogy legyen amíg elaludtam és még utána is sokszor mentem át hozzájuk éjjel. És szépen felnőttem, de sajnos megmaradt, és apukám halála után (14 éves koromban) felerősödötteza rámtörő rettegés. Érdekes módon csak és kizárólag akkor jön rám, ha olyan filmet látok, amiben szellem, túlvilági dolog, spontán vérzések stb vannak. Azt az állapotot nem bírom jól leírni. Elalszo, semmi rosszra nem gondolok. Éjfél körül rettegve ébredek. tudom hogy mellettem a férjem, tudom hogy hol vagyok, mégse tudom becsukni a szemem (minta ahogy afiadnak se segít ahogy írod hogy ott fekszik mellettetek). egy segít ilynekor, világosság! Akkor kb 20 perc alatt lassan "kijózanodom" és onnatól semmi baj. egy porvosság van, nem vagyok hajlnandó ilyen filmet nézni. Amiértezt elmeséltem: Én is apukám halála után nagyon féltema szellemektől, sokszor úgy éreztem hogy ott vannak, vagy jönnek. De kérdezem, miért csak ilyen témájú filmek után? csak kkor jönnének? Hülyeség, szerintem ez totál pszihés eredetű dolog. Ugyanakkor ha épp ilyenérzésem volt semmi racionális gondolattal nem tudtam megnyugtatni magam.
Kata!

Szerintema fiadnál is valami ilyen dolog lehet. Hidd el, én tudom hogy milyen valósnak tűnhet mindez, még felnőtt fejjel is, nehogy egy 2 éves gyerkőc számára. De irtó kicsi rá az esély hogy őz szellemek zaklatnák. Mit akarnának egy még beszélnis e tudó csecsemőtől, most már kisgyerektől??? Nem tudom mi okozhatja fiadnál a problémát, mint ahogy magamnál se tudom hogymi hozta ki (bár a gyerekkori tv mellett elalvás aza pszichológusok szerint nagyon káros, még akkor is ha úgy tűnika gyerek már alszik, vagy oda se figyel) és hát közeli hozzátartozó, szomszéd, ismerős halála is bekavarhat az biztos.
Szerintem inkább ezen az úton induljatok el. Egy biztos, ez komoyl probléma, nagyonmeg tudja viselnia gyereket (engem is megviselt, megvisl a mai napig), de muszáj lenne megkeresni az okát, és a lekében rendbe tenni a dolgokat. ha pszichológus segítségéval akkor azzal, ha pappal akkor vele, lényeg hogy ha elhiszi hogy minden rendben és nincs mitől félni,a kkor elmúlnaka tünetei.

ja, és hogy ne csak racionálisan nézzema dolgokat: Azért én megkereszteltetnémKépKépKép Ártani nem ártKépKépKép

Bár meg kell mondjam hogy épp e miatt a szellems félelmem miatt amikro nemrég jártam hittanra teljesen meglepetésként érta felismerés , hogy a keresztény vallásban szó sics arról hogy a halál utána lelkünk felemgy az mennyba meg ilyesmi. Nem, a test feltámadásáról van szó, ami majd valamikor egyszer megtörténik. De akkor hol jönnek be a képbe a szellemek? Bevallom, én ettől az újonan szerzett tudománytól megnyugodtam, így 26 évesen, és bár nem ebből az okból kifolyólag kezdteme l hittanra járni (hanem merta klányom megkerezsteléséhez kellett), azért nagyon örülök hogy kiderült. Mondta is a lelkész hogy ez egy általánso tévhit, hogy a halál után rögtön menny vagy pokol jön, ilyet a biblia nem ír, ez a görög hatásból adódik, na mega hollywood-i filmekből hogy ezt hisszük.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
 
 


Kata!

Láttam írtál a topikunkba. Olvastam, néztem, hiszem. Talizzunk, van egy füstölős könyvem, melyben le vannak írva, hogy milyen növényeket kell égetni. Nem hinnéd, milyen háztartási fűszernövények mikre jókKép Fejből nem tudom és a könyv kölcsönbe van, de visszakérem. Azt hiszem pl bazsalikomot kell égetni meg még valami mást, de nem esküszöm meg rá!!!
Azátn itt egy link.
www.wicca.hu
Nézz be a forumra, vannak ökrök is, fiatalok akik azt hiszik hogy ők amiért elolvastak egy könyvet már mindent tudnak, de pl Osara, Saddie, Ifju és még egy páran (vannak emilcímek is valahol akiké a weboldal) akik komolyan foglalkoznak ezzela a témával. Tőlük kaphatsz nagyon hasznos tanácsokat. Azért pár oldal után ki lehet szűrni kik a szavahihető emberek.

most megyek
sasha

Kép
 
 


Kata,
en is a Pocok-fele megkozelites hive vagyok /de tiszteletben tartom a hivok, spiritisztakKép velemenyet is/. Van nékem egy okoskonyvem, az is szentelKép egy fejezetet az ejszakai ebredeseknek, lidercalmoknak /magyar nyelvnek milyen talalo kifejezesei vannak.../, szorongasoknak. Egy keveset begepelek ide, az 1-2 es 1/2 evesekre vonatkozobol, ha erdekel, elkuldom a reszletet.

"Az ejszakai ebredeseknek az a leggyakoribb fajtaja, amikor valamilyen rossz alom miatt ebred meg a gyerek. Azt persze nem tudjuk, hogy mit almodik, gondol vagy lat a gyerek, mialatt alszik.

Van olyan gyerek, aki egy ideig ejszakankent tobbszor is remulten felsir, aztan honapokig nem fordul elo vele ilyesmi. Masok minden heten 3-4 alkalommal felebrednek es ennek nem akar vege szakadni.
Lehet, hogy ugy ebred fel a gyerek, hogy azonnal eluralkodik rajta a panik es ott ul a kisagyaban remult arccal, mire bemegyunk hozza. Maskor ugy tunik, mintha valami nagy banat erte volna: fekszik es keservesen sir .... Ahogy a gyerek hallja sajat remult sirasar az ejszaka csendjeben, egyre jobban ketsegbeesik es hamarosan reszket a zokogastol..."

"...Nem tudjuk pontosan, mi okozza remalmokat.Azt viszont tudjuk, hogy a szorongassal allnak kapcsolatban. Ha a tipego eletet valami komoly feszultseg terheli, akkor konnyitenunk kell ezen a terhen es a liderces almok is ritkabban jelentkeznek majd.
Lehet, hogy kistestver szuletett, vagy varjuk, hogy megszulessenKép? ..Esetleg az apja van sokat tavol? BArmilyen nagyobb valtozas szorongasokat kelthet benne, fuggetlenul attol, hogy latszik-e napkozben vagy sem. Akkor is segithetunk a gyereknek, ha a nem tudjuk megszuntetni a feszultseg okat. Még tobb szeretettel es turelemmel banjunk vele..."
/emliti még a szobatisztasagot, eves koruli harcot, nyaralast, betegsegeket, onallosodasi torekveseket/

"A fenti tanacsok tk. egyetlen elv kulonbozo alkalmazasi modjai. Ez az elv pedig az, hogy ha a tipego rendszeresen liderces almoktol szenved, jo, ha egy ideig ugy banunk vele, mintha kicsit fiatalabb lenne a koranal. Valami aggasztja es keptelenne teszi, hogy az elet vele szemben tamasztott kovetelmenyeivel megbirkozzon."...

Szorongas:
"Ha a gyerek altalaban szorong, vagy ugy erzi, hogy siettetni akarjak a fejlodeset, annak jelet adja."
- Jobban csung rajtunk, mint rendesen...
- Sokkal "jobb" gyereknek tunik, mint altalaban...
- Tart az idegen helyektol es az idegen emberektol...
- A gyerek nehezebben tud elaludni...
- Lehet, hogy sorozatban rossz almai lesznek...
- Elveszitheti az etelek iranti erdeklodeset...

A fobiak:
"A kisgyerekeknel nagyon gyakoriak a fobiak. A tipego szamara a vilag valoban ijeszto.... A gyerekek tobbsegeben kialakul legalabb egy-egy ilyen fobia a masodik-harmadik eletev soran.
Leggyakrabban a kutyaktol felnek fobiasan a gyerekek. Masodik helyen a sotetseg all meg a kulonbozo szellemek, amelyekkel tele van az emberi kultura..."
" A fobiakat nem lehet eszervekkel kibeszelni a gyerek fejebol. Azzal sem tudjuk megszuntetni a gyerek felelmet, ha megmutatjuk neki, hogy az illeto dolog teljesen artalmatlan. Ha megis megprobalkozunk ezzel... azzal olyan rettenetes felelmeket keltunk benne, hogy a fobia csak megerosodik."...

Na, elfaradtamKép Nekem tetszik, vegre valaki a gyerek szemszogebol nezi a dolgokat es nem a felnottek vilagabol akarja megmagyarazni.

-Afonya
 
 


Ez nagyon jó!!! Köszi !

Lányok, sokat segítettetek. Nagy valószínűséggel tényleg az én feszültségem az oka minennek. Megpróbálok lazulniKép

Ettől még lehet, hogy az én "szellemeim" vannak itt

Puszi: Kata
LadányiKata
 


Kata,
én ugyanilyen cipőben jártam, mint a kisfiad. Egész gyerekkoromban féltem egyedül lenni egy szobában éjjel. A szüleim azt hitték, hogy majd kinövöm, de nem így lett, csak súlyosbodott a helyzet. Kamasz koromban "igazi" szellemet is láttam, aki gonosz volt. SEMMILYEN emberi erőfeszítés, cselekedet nem tudott megnyugtatni, egyre jobban féltem, láttam, hallottam dolgokat. Próbálkoztam agykontrollal, de a démonok sokkal erősebbek bármelyik embernél. Szerintem ők azok, akiket gonosz szellemekként aposztrofálunk. Egyedül Isten tudott megszabadítani, viszont Ő teljesen, Hozzá mindig fordulhatok még most is, ha érzem, hogy próbálnak megközelíteni. Sokat segített még Neil T. Anderson A Szabadító c. könyve, ami a Biblián alapul, imákkal segít megtisztítani az életed minden részét. Pl. a gyerekkori szellemidézés is bűnös dolog! Emiatt is bocsánatot kell kérni Istentől és kérni, hogy szabadítson, védjen meg a következményeitől. (Pl. a CLC keresztény könyvesboltban kapható, 1074 Budapest, Hársfa u. 19.-ben.)
Én nagyon nem javaslom, hogy bármilyen kuruzslóhoz fordulj, szerintem csak fokozná a problémát. "Ne menjetek igézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek." 3Móz. 19,31. "Ne találtassék te közötted...jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli..." 5Móz.18,10-12.
Ha szeretnéd, írok még idézeteket a Bibliából, amik segíthetnek Nektek, hogy ne féljen a kisfiad!

Minden jót!
Miszike
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron