Giti,
tegnap vettem a könyvet, a Saxum kiadó adta ki, 2001-ben.
Nekem is hiányzik nagyon a fiam abban a két és fél órában, amig nincs velem, igyekszem is utána minden prceünket kihasználni. Nem alszik ott, de ott ebédel a bölcsödében, és akkor hozom haza. Úgy vagyok vele, hogy ha tetszik neki, akkor az nekem is jó.
Valaki kérdezte tõlem ma, hogy mi lesz akkor, ha majd a kicsi pár hét múlva rájön, hogy bölcsödébe minden nap kell járni, és akkor már nem tetszik neki annyira... A válaszom az, hogy akkor majd kicsit ritkábban járunk egy darabig. De ezt, hangsúlyozom, én most még egy évig megtehetem, mert itthon is tudok dolgozni. Vidámnak látom és elégedettnek, igaz, néha sírdogál a bölcsödében, keres engem, de viszonylag hamar megnyugszik. Hogy kárpótolja-e õt ezért a kis szomorkodásért a sokféle játék meg a környezet újdonsága? Még nem tudom. Árgus szemmel figyelek. Én is vele töltöttem majd' minden percemet az elmúlt két évben, egyetlenegyszer mentünk el két napra a férjemmel, akkor is a nagymamával illetve imádott unokatesóival volt, egyébként pedig csak néhány órára mentem el, akkor is jobbára alvásidõben, amikor az apja volt vele, és mikor felébredt, egy órán belül ott voltam velük. Tegnap elfutotta a könny a szememet a bölcsödében, amikor azt mondtam, hogy nem altatom itt, mert hiányzik nekem, és azt mondták mosolyogva a gondozónõk, hogy úgy látják, nem a kisfiút, hanem engem kell beszoktatni... (
Mika