Láttam lányok,hogy sok mindenki kezdett írni magáról és én meg olyan keveset írtam, most beillesztem készülő valamim egy részletét ide, hogy megismerjetek, persze előre is elnézést kérek tőletek mert hosszú még az eleje is.
Viszont át is lehet tekerni!
Az én babám
Előszó
1999. augusztus 14.
Életem talán legboldogabb napja. Már hetek óta készülődés, sürgés-forgás van körülöttünk. Izzik bennünk a feszültség, a várakozás láza, a félelem, hogy valami balul sül el. Nem csoda, hisz most teljesül be 8év szerelem vágya, végre kimondjuk a már oly régen várt boldogító igent. Hetek óta szinte egy falat se megy le a torkomon, annyi elintéznivaló akad még az utolsó pillanatokban is, annyi mindenre kell figyelni. De itt van a nap! Végre! A mosolyt le se lehet törölni izgatott arcomról, most egy csodálatos élet vár rám azzal az emberrel, akivel nem egy, hanem több életet is képes lennék boldogan leélni. Mit nekem ház, pénz. Valahogy úgyis lesz, majd szépen megélünk, a mi szerelmünk mindent átvészel.
Időben elkezdek sminkelni, amit egy hónapja, minden nap kipróbáltam és most profiként rakosgatom fel a színeket, s végül pont olyan leszek, mint a modell a képen. Persze némi kis iróniával, hisz sosem voltam egy makulátlan arcú teremtés. Jöhet a frizura, na ezt már nem magam formálom, képtelen lennék rakoncátlan göndör hajamat bármilyen katonásnak tűnő rendbe szedni. Jön a fodrász, és ő mindent megold. Mikor felöltöm a fehér ruhámat már a szívem össze-vissza kalapál, és körbe röpköd a lelkem az egész lányszobán. Ez a hely, ahol eddig töltöttem gondtalan gyermekéveimet, és ahol mindig vigaszt találtam, bárhogy fájt is az élet. S most nekivágok az ismeretlennek, bárcsak édesapám láthatná! Bárcsak mosolyogna itt könnyes szemmel! S akkor hirtelen elképzelem, hogy igen is itt figyel a szobám ablakában, rettentően büszkén, mint tette mindig, mikor még az élők sorában volt. Mire elkészülök, itt van a család, barátok, mind kíváncsian álldogálnak, csemegéznek. S én egyre nagyobb izgalommal várom szerelmem eljövetelét. Furcsa kis páros voltunk mi, együtt nőttünk fel, olyan se veled, se nélküled típus. De felnőttünk s most mindennél jobban vágytunk a közös életre. Megérkezik és olyan helyes, mint a mesebeli lovagok a rajzfilmeken, olyan, mint akiről mindig is álmodoztam. Látom a csillogást a szemén és semmi másra nem vagyunk képesek, csak nevetni és nevetni mindenen, mindenkin. Amikor elindít bennünket a vőfély az ajtó felé, még egymásra kacsintunk cinkosan, mint akik valami csínyre készülnek, pedig a világot akarjuk megváltani mostantól, együtt, ketten, kéz a kézben. Nevetve nézek végig a döbbent arcokon, akik úgy néznek rám, mint egy királynőre, és könnyes szemmel nézem édesanyámat, testvéreimet, akiktől annyi szeretetet kaptam. Persze ezek után is kapni fogom, ebben biztos vagyok.
Mikor kimondjuk az Igent, már nem érdekel semmi, nem nézem, mi romolhat el, egyben biztos vagyok, a mi házasságunk örökké fog tartani. Ennek tudatában az örökös mosoly költözik az arcomra. Boldog vagyok!!! Milyen szép lesz az életünk, lesz vagy három gyermekünk! Mennyit fogunk játszani velük! Milyen szép család leszünk!
Nem is jut eszünkbe, hogy egykor határtalan boldogságunkra ráfészkelődik majd egy nehéz, szinte kibírhatatlan fájdalom. Hogy egykor minden percben csak egy dolog fog járni a fejünkben, hogy minden pillanatban imádkozni fogunk álmunkért, amit nem tudunk elérni. Hogy annyi könnyet fogunk hullajtani, hogy megdagadnak országunk folyói. Ki gondolná, hogy a napsugaras eget pár perc múlva eltakarhatja egy sötét felhő, rátelepedve a lélekre, hogy aztán vasmarkával, csak fojtogassa, amíg az már csak pihegni tud. Kinek jutna eszébe a vidámság perceiben, hogy talán nem is olyan soká ő lesz a világ legbánatosabb embere.
Első fejezet:
Az elhatározás
2002.
Hosszú, nehézségekkel teli éveket élünk. Néha úgy érzem nincs tovább, mindig újabb és újabb akadályokat kell leküzdenünk, hol családi problémák keserítik életünket, hol munkahelyi gondok árnyékolják be kapcsolatunkat, hol anyagi gondok nehezítik meg minden lépésünket. De még itt vagyunk! Szorítjuk egymás kezét, amíg érezzük, hogy folyik vér az ereinkben, itt vagyunk, együtt. Mosolyogva építjük életünk, és már készülünk egy új élet megteremtéséhez. Mint komoly felnőttekhez illik, ebben a komolytalannak tűnő világban, mindent megteszünk, hogy leendő gyermekünknek megfelelő alapokat biztosítsunk.
Mióta az eszemet tudom, csak erre vágytam, hogy legyen családom. Egyszerűen imádom a gyermekeket, ezért is választottam tanítói hivatásomat. Végre teljesül az álmom, meg van minden, ami szükséges hozzá! Annyira boldog vagyok, szinte repülök! Tervezgetjük a gyerekszobát, választjuk a neveket, mikor döbbenten hallom, hogy épp az unokatestvérem is erre készül, s neki megvan már a név: Viktória. Nem lehet igaz! Én is ezt a nevet választottam! Annyira szeretném! Szerencsére ő másik nevet választ. Reménnyel a szívünkben próbálkozunk egy kislánynak életet adni. Milyen egyszerűnek tűnik! És én milyen buta is vagyok! Rögtön teszteket veszek, hisz a mai tesztek a három napos terhességet kimutatják! Hogy mit jelent a három napos terhesség és honnan számolják, magam sem tudom.
Eltelt egy hónap, de nem történt semmi. Majd eltelik két hónap, három, négy, és már szorongva veszem meg a teszteket. Vajon mit gondolnak rólam? Hogy nem akarok gyereket, és azért veszem ezeket? Megpróbálok üdvözült arccal beállítani a patikába, mint aki már birtokában van annak az információnak, hogy várandós. Újabb csalódás és a hónapok csak telnek-múlnak. Már elkerülöm a patikák környékét, folyton sírok, nem tudok másra gondolni. Körülöttem gomba módra megszaporodnak a kismamák, mindenki gyereket vár. Mintha a világot megszállnák a boldogságot sugárzó várandós kismamák, akik, ki tudja miért, nem vesznek maguk közé. Miért? Hangzik kezdetben nyugodtan a kérdés. Miért?? Kérdezem keserűen később. Miért?! Üvöltöm hangosan, hogy az ég is meghallja. Választ sehol sem találok.
Elhatározom, hogy felkeresek egy nőgyógyászt. Napokig vergődöm, ugyanis valahogy ez az orvosi csoport nem játszott még szerepet az életemben. Félek, rettegek a szituációtól. De kitől kaphatok választ? Milyen törékeny a lélek, mint egy nagyon drága vékony, kristályhattyú, csilingel, de ha leejtik, megsemmisülten hullik apró darabjaira. Összeszedve magam, feltámadva félelmeiből meglátogatom a rettegett orvost. Nem mondhatom, hogy túl sokat foglalkozik velem. Ellát mindenféle elképesztő jó tanáccsal és türelemre int. Türelem? De meddig? Miért nem tud nekem senki segíteni? Miért nem ért meg senki? Már megint csak begyűjtöttem egy jó pár „Miért?”-et, az amúgy is csordultig teli csupromba.
Újabb hónapok, és a kapcsolatunk egyre csak tépázódik, már nem a szerelemről szól az életem, inkább érzem magam egy partra vetett halnak, aki még a kegyelem fejbevágást sem kapja meg, mint egy boldog fiatalasszonynak. Csak tátogok és hangom senki nem hallja meg. Felkeresek tehát egy másik orvost. Egy kis vizsgálat, még mindig rutintalan vagyok, folyton pironkodok. Kapok egy lapot, amelyre minden reggel fel kell vezetnem ébredési hőmérsékletemet. Na a rémálom még csak most kezdődik el. Minden egyes nap, ébredés, hőmérő, jegyzetelés. Ha felemelkedik a hőmérséklet, szerssük egymást gyerekek! Elképesztő teher az irányított szerelem. Korlátozódik a „gyerekgyártásra”, bármily ironikusnak hangzik is. A legrosszabb, hogy reményekkel telve várom a pozitív tesztet, de semmi. Megint orvos, aki most hormontablettát ír fel és közben közli, hogy spontán van peteérésem a hőmérsékleti görbém alapján, de most még jobban rásegítünk. Bánja a kánya! Örülök! Boldog vagyok, hogy most már foglalkoznak velem. Meg se fordult a fejembe, hogy ez sem segít rajtam, s mikor visszamegyek az orvoshoz, arra a görbére, ami még egy hónappal ezelőtt tökéletes volt, most azt kell hallanom, hogy nagyon is rossz. Nem hiszem, hogy ezt az ellentmondást valaki fel tudja fogni. A férjem biztos nem. Mi már közelharcot vívunk azért, hogy ő is menjen el vizsgálatra. Mire ráveszi magát és felkeres egy urológust. Nagyon rendes orvossal hozta össze a sors, így ezen a vonalon legalább nem kellett hónapokat várnunk, rögtön egy nagyobb kórházba küldte páromat vizsgálatra. Ide már én is elkísérem. Ha valaki igazán tudna írni milyen érzés az mikor az andrológián sorban ülnek a párok és mindenki tudja mi történik odabent a „titokszobában”, azok a férfiak. Nem tinédzserek, hogy olyan könnyen és félvállról vegyék ezt a dolgot. Lesütött szemekkel nézünk előre, nem tudjuk nevessünk-e kínunkon, vagy sírjunk. Látjuk, hogy mások is éppen ugyanígy vannak ezzel. Mivel itt is hosszú sor áll, a legjobb szórakozásunk a karóránk bámulása, némán, egymásra se nézve. Így a vizsgálat végére valamiféle sorrendet tudunk felállítani magunkban, hogy ki volt a leggyorsabb, majd kié lett az ezüst és így tovább. Milyen megalázó! Ebben a pillanatban nemigen lennék férfi.
Csak pár napot kell várni az eredményért, mégis hosszú hónapoknak tűnik. Látom párom feszült arcát nap mint nap. Tépelődik, izzik körülötte a levegő. De eljön az „eredményhirdetés” és mindent rendben találtak. Juhéj! Bár most az én torkomon szorul a hurok, akkor velem lehet a baj. Megint új orvost kell keresnem sürgősen. Immár hányadik is? Lassan megszokom a helyzetet, de még mindig összerándul a gyomrom a gondolattól.
Eltelik egy év és valahogy a szilveszteri pezsgőbontáskor nekem semmi szép nem jut eszembe róla. Lassan könnyek öntik el a szemeimet, hagyom, hogy szabadon folyjanak végig arcomon, medret építve, ahol később már csorgadozó patak helyett tomboló folyóként fognak legördülni.
Véget ért ez a szörnyű év és visszatekintve mérhetetlen fájdalmat érzek csak. Kérdéseim még mindig fejem felett lebegnek, mint Domoklész kardja, hogy a rá kimondott válasz bármikor lecsaphassa fejem. Nem hiszem, hogy lehet még ennél rosszabb, pedig ez csak a jéghegy csúcsa, s egyre zuhanunk lejjebb a gleccserek rideg sötétségébe, s zuhanás közben csak néha találkozik tekintetünk, mely a fagyos szélben üvegessé válik.
Nikinozso: Én nagyon örülök, hogy írsz hogy állnak a dolgok.
Azt hiszem holnap írok majd még, mert most már ezzel tele lesz az oldal velem.
Amneris: Nagyon édes ebben a sapiban a kis hercegnő!
Kelimoni: Gergő is olyan kis csibésznek tűnik.
Rayo: Remélem gyorsan megtalál benneteket a babátok.
Sikerült egy-két apróságot venni Gergőnek. 
Remélem hamarosan belejövünk.
Norbinak Boldog névnapot kívánunk! 
