Sziasztok!
Köszi mindenkinek, aki megdícsérte Macikám!!
Arra gondoltam, hogy gyorsan leírom pár mondatban a mi történetünket is. Tudom, hogy sokan a várakozók közül még féltek, hogy milyen is lesz a találkozás, mit éreztek majd, stb. Azt is tudom, hogy rengeteg "rémtörténet" kering szörnyű örökbeadó szülőkről, kukacos ügyintézőkről, hosszú várakozásról,stb. A mi történetünk nagyon nem ilyen és ez talán erőt ad a "rettegőknek". (azért írtam így, mert én tényleg féltem!)
Kicsit kevesebb, mint egy év telt el a Gólyahírnél való jelentkezésünk után, mikor egy beszélgetésünk alkalmával (Rendszeresen "zaklattam" Gabit..
)említette, hogy született egy ikerpár... Sokat nem lehet róluk tudni, az is bizonytalan, hogy mi lesz a sorsuk, stb. Miután mi is jelentkeztünk ikrekre, talán.. Röviddel ez után a hívás után kiderült, hogy kár reménykednünk, aztán pár héttel később, hogy mégis. Nem semmi időszak volt! Egy csütörtöki napon telefonált Gabi, hogy megvannak az ikrek, átkerültek egy Gólyahíres érdekeltségű kórházba, ahol a Védőnő mindent elkövet, hogy megtalálja az anyát, aki időközben eltűnt. Egész hétvégén rohantunk, bevásárlás, papírok, stb. Hétfőn mikor vártam a helyi Védőnőt jött a telefon, az ikreket elvitte egy ügyvéd.. Kicsit simlis ügy lehetett, természetesen megkerülve az Egyesületet, valami magánakcióval. No komment.
Ez volt a lelki terror része a történetnek. Várjunk tovább...
Gabi április 26án reggel 1/2 9kor telefonált újra, hogy 22én született egy kisfiú, mit szólunk. Töltihez hasonlóan ugyanazon cégnél vártam a teámra (kávé helyett) a büfében. Kicsi a világ!
Nekem le kellett tennem a telefont és erőt gyűjtenem, hogy vissza tudjam hívni Gabit, persze ülve. Leírtam az adatokat és hívtam a férjem, hogy dobjon el mindent és jöjjön értem. Az ikrek miatt már minden papírunk rendben volt (ezt egyébként javaslom mindenkinek, ha már tudja, hogy hamarosan sorrakerül,kezdje el megcsináltatni), hozza, hátha kérik a kórházban. Ezt nem tudom miért gondoltam, mert a kórházban természetesen nem kellettek. Elmentünk Gabiért Százhalombattára, ezzel nem kis meglepetést okozva, mert kb. 10re már oda is értünk. Utána át a Pest környéki kórházba Marcihoz. Út közben Gabi felhívta a területi Gyámhivatalt, hogy mikor van ügyfélfogadás. Aznap!
Először Macit láttuk, szerelem volt első látásra!!
Utána találkoztunk a szülőanyával, aki egy végtelenül szimpatikus, kedves, velemkorú nő. Beszélgettünk, elmondta, hogy két kislányát egyedül, a szülei segítségével neveli, mikor teherbe esett Macival az "apa" azonnal otthagyta, azt sem tudja, hogy a kicsikénk nem egy műtőasztalon végezte pár hetesen. Ebbe még belegondolni is szörnyű!!!!
Az abortusz gondolatát Õ elvetette, nem szólt senkinek (a szülei sem vették észre, akikkel egyébként együtt él), tudta, hogy a kh-ban fognak segíteni. Szerencsénkre így is lett!
2re elmentünk a Gyámhivaltalba, aláírtuk a papírokat és másnap! reggel hazahoztuk a kisfiunkat!!
Az érzéseim leírhatatlanok. Azt hiszem nem mertem örülni, annyira féltem, hogy meggondolja magát másnapra. Tudtam, hogy már lemondott a gyerekről, de azt éreztem, hogy ha sírva fogad, hogy meggondolta magát, belehalok, de nem tudom majd elhozni.
Az első időben nem mertem kirakni a babakocsit a kertbe, mert attól féltem, hogy beugrik a kerítésen és elviszi.. Ne nevessetek, tényleg féltem. Viszont azt is tudni kell, hogy ezek az érzések csak rólam és az én félelmeimről szólnak, nem Róla. Ja és arról, hogy úgy éreztem, nekem a sok megpróbáltatás után nem lehet akkora szerencsém, amekkora Marcival ért!
Szóval, így is lehet, hogy egyik nap telefon, másik nap gyerek! Mitszóltok?
Az ikrekre gondolok sokszor, ha ikerpárt látok valahol. Remélem jó helyük van és nagyon szeretik őket! Most már tudom, hogy bármennyire is szerettem volna akkor, Õk nem a mi gyerekeink voltak. Így visszagondolva nem is rázott meg annyira, mint korábban gondoltam volna.
Ja, és persze itt van ez a tünemény, aki most, mint egy Kisangyal alszik a szomszéd szobában.
Szép álmokat mindenkinek!! Elnézést, amiért mégis kicsit hosszúra sikeredett..