Kiemelt témák

OFF
Solya,
hurrá, megtaláltál! Nem kaptam meg a mailt. Gondoltam nem vagy mail közelben a költözések miatt.
Már elég nehéz, és igyekeznem kell, nehogy befektessen a prof.
Tök jó a profilod, új kép? Annyira tündéri, mi is ilyenek leszük 1 év múlva ))
Lilla
ON

Lilla, mail ment.
s

Sziasztok!

Nem tudom, fel tudom-e éleszteni ezt a topicot, de jó lenne, mert kislányom most 10,5 hónapos, és elkezdett hisztizni. Hisztizik, ha nem kap meg valamit, ha nem tehet meg valamit. Emellett nagyon anyás lett, mindig rajtam lógna. Persze ha kipihent jobban le tudja magát kötni, és szeret is játszani. Nagyon érdeklődő, talán túlontúl is. Minden érdekli.
Van egy 5,5 éves lányom is, de ő mást produkált hasonló korában. Nála a hiszti kb. 1,5 éves korától 3 éves koráig tartott. Nagyon kemény volt. Hál istennek csak itthon, de akkor órákig üvöltve. És ekkor már a hideg víz se használt. Aztán 3 éves lett, és mintha elvágták volna. Azóta persze vannak más gondok.

Na de itt a dackorszak előtti hisztiről beszélünk.
Én okulva a nagylányomnál elkövetett hibákból KÖVETKEZETES szeretnék maradni. Amit nem lehet, azt hétfőn se vasárnap se lehet, ha rossz a kedvem ha jó, akkor se lehet. Muszáj, mert nem szeretnék mégegyszer ugyanabba a hibába beleesni.
Ha van kedvetek, beszélgessünk.

Üdv:
Nelli

Szia Nelli!
Nálunk a 2 lány között 2 év 1 hónap van, azaz a nagyobbik, Bogi 2,5 éves a pici, Zsófi pedig 5 hónapos. Mióta meg van a Zsófi Bogi teljesen kifordult magából, hiszti hiszti hátán, mindent "akarok", nem fogad szót, csak nyafogva beszél (itthon), egyre csúnyábban eszik ...stb. Szinte csak akkor fogad szót, ha ordítva kérek valamit az 5-6 szépen kérés után, vagy ha ráütök a popójára, de néha az sem számít sír egy ideig, aztán mint ha mi sem történt volna folytatja a dolgát. És kezdődik minden előlről. Semmi bűnbánat. Sokszor már a kiborulás határán vagyok, türelmem meg sajnos nem sok. Nem tudom mit tehetnék, mit tegyek, hogy tegyek. Gondolkoztam a bölcsin is, de elvetettem, mert ilyenkor van a legtöbb betegség és nem lenne igazán jó a kicsinek.
A pozitív dolog ami történt a nyáron, hogy pelus már csak alváshoz kell, úgyhogy nálunk sikerült leszokni a kicsi ellenére.
Ha van valami ötleted/ötletetek, tanácsod, oszd meg velem légyszi.
Szia/sztok,
Edit

Sziasztok!

örülök, hogy ha újjáéled ez a topik. Mi is hasonló cipőben járunk. Nekem egy másfél éves egyszem lányom van, de egy tucatra elegendő akarattal. (állítólag az apja is ilyen volt :-))
Nekem azt vált be legtöbbször, hogy ha hisztizett, nem figyeltem rá, ha szépen kérte szinte minden esetben megkapta amit szeretett volna. Persze, van amikor nincs türelmem, meg amikor neki sincs, de remélem valami csak megmarad a kis buksijában.
Anyósom mesélte, hogy a párom egyszer másfél órán keresztül üvöltött a szoba közepén, ő meg addig majdnem egy egész pulcsit megkötött, de legalább nem ismétlődött meg többször ilyen hosszan.
Persze mindenki különböző, de úgy tűnik ez a "módszer" nálunk is beválik.

örülnék a ti tapasztalataitoknak, hisz már gyakorlottabb mamák vagytok

üdv
Szilvi

Sziasztok!

Egyéves lesz a kisfiam, a "tünetei", nagyon hasonlóak a te kislányodéhoz, Nelli! Nálunk az evésből lett a zűr: nagyon jó evő kisbaba volt, szopik még, de már evett sok mindent, amikor megbetegedett. Egymás után jöttek betegségek [egy nyári hasmars vírus (Rota?), középfülgyulladások, óriási hurutos nátha]-étvágya semmi. Látta viszont, hogy mi azon görcsölünk, mikor eszik már, összehordtuk a legfinomabb falatokat, ő meg elkezdte dobálni az ételt, kiköpi, fújol rá, és lassan már semmit nem eszik! Figyel minket, és ha látja,. hogy azt akarjuk, hogy egyen, eldob mindent, és diadalmasan mosolyog.
Ha valamire azt mondom, "nem szabad", ezerszeres erővel szeretné megcsinálni, megnézni, lerántani, stb.

A bölcsin már én is gondolkoztam, állítólag ott sok gyerek hisztije meg evése rendbejön (nem tudom, igaz-e?), de persze én is elvetettem.

Mit tudnék tenni etetés terén, fogalmam sincs. Tudtok tanácsot adni?

Éva

Éva,
leírtad a lényeget, csak sztem nem tudod, hogy pont az a lényeg. A babád már nem az evés öröméért eszik. Rájött, hogy lehet benneteket büntetni azzal, ha nem eszik. Ez egy játszma. Ahhoz, hogy ez megszűnjön, az kell, hgy az életbe többet ne legyen téma a kaja. Ha szopik még, az nagyszerű. Én hagynám a fenébe az ennivalót. Ne aggódj, ha az anyatejből nagyjából fedezni fogja a szükséges tápanyagokat. És ti meg a párotokkal egyetek, ahogy szoktatok. Sztem ne terítsetek a kicsi fiadnak, eszetekbe se jusson megkínálni őt. Ha maga nyúl az ételért, ha kér, adjatok neki a tányérotokról. Csak így tudjátok megszüntetni a játszmát. Engedjétek, hogy azt és akkor egyen, amikor és amit ő kér. Hogy újra a saját maga öröméért ehessen.

A bölcsiben ugyan talán enne, de az, hogy elszakad tőled, a lelkének sokat árthat.

Fontos tudni, hogy szükség van a hisztikre. A hisztivel azt (is) tanulja meg, hogy ő nem te vagy, hanem egy különálló lény, és hogy te tiszteled őt annyira, hogy megengeded, hogy kinyilvánítsa a saját véleményét úgy, ahogy ő tudja. Persze ez nem jelenti azt, hogy a hisztit bevezetném, mint alapvető kommunikációs ezközt. De egy egyéves még nem tud beszélni, nem tudja elmondani, mi a baja, nincs más eszköz a kezében, csak a hiszti. Nem a mi bosszantásunkra csinálják. Úgy látom, ennek a létezését ugyanúgy el kell fogadnunk, mint ahogy annak idején a szüléssel járó fájdalmakat.

Virág

Sziasztok!

Virág, úgy gondolod, hogy ne is tegyük fel az etetőszékbe, amikor eszünk, hanem ő kéredzkedjen föl, ha úgy tartja kedve? Vagy csak tányért ne adjunk neki, de üljön velünk?
Miért akarja egy ilyen kis töpszli büntetni a szüleit?
Értem, akkor hagyom hisztizni-szoktam hagyni egyébként egy kicsit, habár nem hisztis típus igazán, amíg nem volt ez a sok betegeskedés, nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott baba volt.

Nagyon hasznos tanácsokat adtál, köszi!!!

Éva

Éva,
remélem, tényleg tudok segíteni. Igen, se etetőszéket, se tányért ne kínáljatok fel. Legyen sztem ott a széke, a tányérja viszont ne. Ti leültök enni. Ha jön, jön. Ha nem, nem. Lehet, hogy felkéredzkedik az öletekbe. Ebben az esetben én hagynám, hogy belenyúljon a tányéromba, ha kér, vagy a saját evőeszközömmel adnék neki kaját a tányéromból.

Miért csinálják ezt? Nem tudom. De ha belegondolunk, sztem jó, hogy nincs teljesen önérvényesítő eszközök nélkül a kisgyerek. Ezzel nem arra célzok, hogy jónak tartom a játszmát.

Majd írj, hogy ment, jó?

Virág

Sziasztok!
Régen jártam itt a neten.
Nem tudtam hova írni, már gyermekpszichológuson, vagy saját magamnak való pszichológuson gondolkodom..
Kislányom 2,5 éves. Nem akar bilire menni, sohasem erőltettük, egyszer sikerült neki, nagyon megdicsértük, azóta sem akaródzik odamenni, azt mondja kell a pelus.
Ráadásul nagyon apás, de annyira, hogy már azon gondolkodom otthagyom őket, úgysem kellek..Tudom ez hülyeség, de nem esik jól.
Ha az apja otthon van, én le vagyok tojva..sőt, azt mondogatja, nem kell anya, menjen el anya, nem szeretem anyát.
Ha kettesben vagyunk, semmi gond, nagyon jól elvagyunk.
Mi ez féltékenység? De már ilyenkor?
A hisztijét az apja jobban tolerálja, én vagyok a szigorúbb. Unom már a mumusszerepet, torkig vagyok.
Szerintetek mi a fenét csináljak? Hallgassam továbbra is a kislányom elutasításait, érzelmi zsarolásait, hogy majd kinövi??

Ilusta,
én nem vagyok pszichológus, de talán jók a meglátásaim. Sztem a bili témát hagyd a fenébe. Én a lakás látható pontján tartom, ha akarja használni a lányom, használja, ha nem, nem. Ha azt érzi a lányod, hogy a biliziés neked, nektek fontos, akkor játszmázásra fogja használni. A gyerekek, ha nem szoktatják őket szobatisztaságra, de láthatják a szüleiket, amint végzik a dolgukat, egyszercsak azt mondják, hogy nem kell a pelus. És eldobják, és sokszor nem is pisilnek be többet. Az is lehet, hogy be-becsurog majd, de akkor szó nélkül, kedvesen át kell öltöztetni őket. Ha azt mondja még, hogy kell a pelus, higgy neki. Jobban tudja, mint te.

Féltékenység: hát igen. De a te részedről. Az első 3 gyerekem is ezt csinálta. Egyszercsak apa lett az isten, anya meg a szolgáló. Én is kicsit féltékeny voltam. A negyediknek esze ágában sincs apásodni. Mostmár pedig jól esne, ha pihenhetnék. Így látatlanul nekem úgy tűnik, hogy nehezen engeded el a kislányodat. Neki nem feladata a te érzelmi szükségleteidet kielégíteni. Nem tud elutasítani a lányod, ha te nem közeledsz hozzá. Hagyd, hadd közeledjen ő. Szeretetteljesen, kedvesen légy a segítségére, amikor igényli, egyébként pedig hagyd békén. Pláne ha az apukája is ott van. Hadd örüljenek egymásnak! Tanulj meg háttérbe húzódva örülni az ő kis szerelmüknek!

Az meg, hogy "Nem szeretem az anyát"... Ezt sosem mondják komolyan (ebben a korban). Csak azt szeretné szerintem ezzel monani, hogy hagyd őket békén az apával. Használd ki, és menj, szórakozz egy kicsit, amíg ők kettesben vannak!

Szigorúság: lehet, hogy érdemes volna felülvizsgálnod, vajon tényleg annyiszor kell-e nemet mondani, ahányszor teszed. Lehet, hogy lazítani kéne egy kicsit a pórázon? Élvezni az együttléteket. És akkor nem lennél mumus. De ha a párod valóban túlságosan engedékeny, akkor kéne valamiféle kompromisszumot kötni, hogy nagyjából ugyanazt várjátok el, így nem lennél mumus. De azt mindkettőtöknek be kell tartani!

Érzelmi zsarolás: Mit értesz te ezalatt?

Virág

Szia Virág!
Lehet, hogy jók a meglátásaid, de több szempontból szerintem nem.
Igen, lehet, hogy kicsit féltékeny vagyok a "szerelmükre".
De azt túlzásnak tartom, hogy, ha az apja itthon van én szinte tűnjek a fenébe. Akkor már SEMMIT! nem akar velem, sem játszani, még a pelust lecserélni sem hajlandó velem, a fürdéshez leöltözni sem.
Ilyenkor félre is vonulok, hagyom őket, bár a párom szerint, pont itt rontom el...hogy nem vagyok velük..most akkor mi van?

Úgy érzem elég engedékeny, laza vagyok vele. Aki ismer, tudja, hogy eleve ilyen vagyok. Anyám emiatt már többször kiakadt, hogy miket meg nem engedünk a gyereknek.
Azért a mumusság kezd alábbhagyni, ahogy a párom rájött, milyen jól ért a kiscsaj a manipuláláshoz.
Nagyon akaratos kislány, erős egyéniség lesz, olyan mint az apja. Én ezeket az akaratosságokat próbálom korlátozni (asztalra, mindenhova felmászás, ha nem kell neki valami, rögtön eldobálja, ha nem sikerül valami neki, akkor dühöng,tudja, hogy csak papírra lehet firkálni, de a falat csakazértis és lesi a hatást, stb.).
(Már csak azért is, mert láttam a párom öccsénél (16 év van köztük), hogy milyen lesz, ha ráhagyják a hisztiket és zsarolásokat.
A srác 10 éves korában, üvöltött a strandon az anyjával, hogy még jobban fog üvölteni, ha nem vesz meg neki valamit..na akkor gurultam be, mikor az anyja elment megvenni...)
DE hagyom pakolgatni ki-be, hagyom, hogy saját maga fedezzen fel dolgokat, még akkor is, ha néha fájdalmasan érinti, együtt főzünk, kavargat, meg még ezer dolgot ráhagyok, tehát nem hiszem, hogy annyira korlátozó szülő lennék.

Érzelmileg sem mászom rá, isten őrizz.
DE ő szinte sosem jön oda hozzám magától.
Erőltetni meg én sem szeretem...

Nem szeretnék rideg kapcsolatot vele, ahol nem tudják kimutatni a szeretetet.

Tulajdonképpen a hisztit veszem érzelmi zsarolásnak. Az apjánál ez bejön neki, mondván, hogy most minek bőgjön szegény gyerek annyi ember előtt...(vásárlásnál pl.)
Nálam bőghet, ha akar, majd abbahagyja. De nálam nem is szokott, mert tudja, hogy nincs értelme.
LÉnyeg az, hogy ezekkel a kis dolgokkal az apjánál eredményt ér el, szerintem ezért is favorizálja jobban őt.

A bili-kérdést sem erőltetjük egyáltalán, csak így olvasva, többeknél már nincs gond, aztán első gyerek, több aggódás.

Sziasztok!

Ilusta, épp egyik nap olvastam valamelyik gyermek-szakkönyvben, hogy évekig is eltarthat ez az
ellenkező nemű szülőhöz való erős kötődés, "szerelem", és hogy ez a gyerek majdani jól sikerülő párkapcsolatainak a záloga, meg kell tanulnia, hogy kell stabil, "strapabíró". örömteli emberi kapcsolatokat kialakítani.
Az én kisfiam még csak 1 éves, úgyhogy tapasztalatból nem tudok mit írni, de a fájó érzésed nagyon megértem. Nem tudom, régebben kimuttatta a kislányod, hogy mennyire szeret? Odabújt, stb.? "Házon kívül " sok klassz dolgot csináltok együtt vagy ketten, esetleg társaságban?

Éva

Sziasztok!
Szeretnék kérdezni, ha valakinek volt hasonló tapasztalata: a kisfiam 15 hónapos, és 1-2 hete rászokott arra, hogy belémmar. Teljes erőből (és az már van neki ) megmarkolja az arcomat, nyakamat (ez különösen jó, olyan fojtogató érzés), mellemet, vagy csak simán a karomat. Ilyenkor nincs éppen hiszti, csak esetleg már rég szopiztunk, unatkozik, vagy ilyesmi. Tehát nem konkrétan akar megkapni valamit. Mit lehetne tenni ellene? Ha mondom neki, hogy nem szabad, fáj anyának, csak nevet rajta, és küzd, hogy elérjen.
Egyébként is a nem szabad-ot valahogy nem érti, vagy nem akarja érteni, mert ha azt mondjuk, hogy nem szabad, csak kacarászik, és csakazértis. Van a nappaliban egy nagy növényünk, imádja tépkedni a levelét, mondjuk, hogy nem szabad, de mintha játéknak venné, és mindenféle módon megpróbálja elérni. Diadalittasan kacag, ha sikerül. Hogy lehetne megértetni vele, hogy amit nem szabad, azt ne csinálja? (Elveimmel ellentétben már néhányszor a kezére ütöttem, de azt is játéknak gondolta - jó, nagyot nem ütöttem persze.)
Zsófi

Zsófi,

Au! Nekem az arcomat szokta markolászni a kislányom, körmöstül Illetve jön-megy a dolog (most épp nem csinálja). Azt csak Te tudnád megmondani, hogy mi állhat mögötte, Te ismered a kicsit.
Egyetlen dolgot tudok ellene (ilyen kicsinél): szó nélkül hagyni. Még ha nagyon fáj is, meg kell próbálni. Szép nyugodtan elvenni a kezét, harag nélkül, és tovább játszani (vagy amit éppen csináltatok).
Próbáld ki! Elöbb-utóbb elmúlik ez is

Kati

Sziasztok!
Kati!
Hát megpróbálom. Eddig azt próbáltuk, hogy elmagyarázom neki, hogy fáj anyunak, nem szabad, stb. Ezt játéknak nézte, tehát lehet, hogy beválik a te módszered. Egyénként szerintem valamiféle próbálkozás ez nála, hogy meddig lehet elmenni. Már kezdődnének a "játszmák"? Most kellene megfogni, hogy ne legyen egy kis irányíthatatlan vadóc belőle, amire nagyon hajlamos.
Zsófi

Zsófi,
Azért egy kis eröpróbára nekik is szükségük van! Ne mindig ök legyenek alul, hogy úgy mondjam Ha ebböl nem csinálsz nagy ügyet, akkor más teret fog választani majd "játszmának" - talán olyat, ami nem kerget Téget az örületbe.
Egyébként nekem eddig lányom 15-19 hónapos kora volt a legnehezebb. Az az átmenet a babaságból valami másba. Aztán valahogy belejöttünk, és most szót fogad, általában legalábbis

Kati

Kati!
Köszi, a bíztatás jól jön. Remélem, hamarosan kinövi ezt a fázist. Majd jön más !

Zsófi

Sziasztok!

Beállok a hisztis gyerekek, hisztis anyukája csapatba!
Jaj, meg ne harizzatok, csak viccelek!

Szerintem azért már egy éves kor után lassan megértik a NEM -et, meg a NEM SzABAD-ot.

Peti a hajamat tépkedi néha, főleg ha nem kötöm össze. Ezt nem szeretem, mivel már így is alig van.

Rászólok egyszer, hogy nem szabad, ha humorosra veszi a dolgot, akkor azonnal leteszem őt, és egy kicsit arrébb megyek. Ez hatni szokott.

A konektorokkal is gond volt, ha rászóltam, mérges lett, annál inkább nyúlkálna bele. Akkor el szoktam őt onnan vinni, és legtöbbször nem megy vissza, (Van benne gyerekdugó, de akkor sem szórakozhat vele.)mérges hogy nem engedem, de néha már a rászólásra is abbahagyja, mert tudja, hogy le lesz véve az ágyról. (Onnan éri el a konektort, de a kedvenc helye.)

Ha harap, akkor is leteszem őt, de csak ha rászólás után még mindig csinálja.
Szerintem azért fontos, hogy megtanulja, hogy a nem szabad, az nem szabad, és ha nem "fogad szót" akkor neki nem lesz jókedve. (már attól, hogy én letettem őt.)

Persze azért igyekszünk elkerülni ezt a "komoly nevelést", de sajnos egyre inkább csintalan az én kis Ördögfiókám!

Sziasztok!
Andi

Tapasztalt Anyukak segitsetek!

Kisfiam 3 eves. Ket hete van egy cicank. Nem kiscica mar, fel eves, suldo, szep cirmos hazicica. Az elso idokben nem volt semmi gond, kicsit kergette, aztan hagyta.
Par napja viszont az oruletbe kerget minket azzal, hogy folyamatosan nyuzza a szerencsetlen allatot. Nyomkodja a hatat, huzza a fulet, bokodi a szemet... A cica meg - aldott jo termeszetu - egyszer meg nem karmolja, csak tur es tur... Viszont mi nem, allandoan veszekszunk vele emiatt, mar komolyan felek egyedulhagyni akar csak egy pillanatra is a macskaval, mert elteszi lab alol. Es nem fog rajta a szazadik "Nem szabad" sem. Csakazertis csinalja. Mar mondtunk mindent.. hogy elvisszuk a cicat... hogy faj a cicanak es az nem jatek... hogy eltorik a cica... Csaptunk a fenekere is, de az sem hasznalt.
Anyukak, mit tegyek, hogy bekenhegyja vegre ezt az allatot?

Varom a valaszokat!

Mamacica

Szia!

Cicaügyben nincsenek tapasztalataim, de támadt néhány gondolatom.
Elöször is természetesnek találom, hogy egy kisgyerek érdeklödik a cuki cica után, és babusgatni akarja, vagy játszani vele, vagy hurcolászni stb mint mondjuk a játékmaciját. Ezt nem azért csinálja, hogy Titeket felhúzzon, és abból indulok ki, nem azért, hogy a cicát bántsa.
Másodszor, attól hogy hangosabban, dühösebben ismétlek el valamit akár százszor is a lányomnak, még nem biztos hogy ö meg fogja érteni. Mikor megérti, még akkor is csak kétéves (Te fiad hároméves), és még nem tud az impulzusain uralkodni. Ezt gyakorolnia kell, szülei segítségével.

Konkrét tapasztalatom pici babákkal kapcsolatban van. Az én lányom imádja öket, ölelgetni akar (de nem tudja, mikor kell engedni a szorításból , fogdosni, puszilgatni stb. Már 7-8 hónapos korában is ilyen volt!
Szóval én úgy csináltam, hogy nem tiltottam, hanem megfogtam a kezét, és mindig mondtam, hogy "óvatosan!" Késöbb már csak szólni kellett.
Ma már nem fognám meg a kezét. De. Ha szükség lenne rá, megpróbálnám azt is

Hogy mit tegyél? Szerintem légy türelmes, és következetes. Próbáld megtanítani, hogy finoman simogassa, és ne borulj ki ha ez hetekig eltart. Könnyü mondani, tudom. De hátha segít.

Kati

Sziasztok!

Mamacica!
Én is nagy cica és gyerekbarát is vagyok!

Szerencsére az én gyerkőimmel nincs ilyen gond, így tapasztalataimról nem tudok írni.
Leírom mit tennék.
Gondolom nincs kert, de ha van, a cicát kint tartanám. (maximum, ha nagyon röpködnek a minuszok, akkor engedném be) Ha erre nincs mód, olyan helyet készítenék a cicunak, ahol a gyerkő nem éri el. A cicák szeretnek magasra feküdni, fel lehet tenni a fekhelyét egy polcra, vagy ilyesmi. Így ha van egy csepp esze a cirmosnak, odamenekül, ha elege van.
A jó példamutatás, amit Kati írt. Nagyon fontos, hogy a felnőttek, nagyon gyengéden, színte eltúlozva nyúljanak a cicuhoz. Talán eltanulja a gyerekecske.

Nekem van egy olyan érzésem, mintah féltékeny lenne a kisfiad a cicára. Nem tudom honnan jött, talán hogy először még nem nyúzta, csak később.

Az én lányom is féltékeny az állataimra, ez egész kicsi kora óta így van. Mondjuk szerencsére azért mégsem nyúzza őket.
Erre nálam az hozott megoldást, hogy elkezdtem teljesen más hangnemben beszélgetni a kutyával és a macskával, mert addig volt egy olyan hülye szokásom, hogy úgy beszéltem hozzájuk, mintha emberek ill. gyerekek lennének. (Pl. Gyere a gazdihoz, te kis nyivákoló stb.) Amint ezekről leszoktam, a lányom is rájött, hogy nem kell féltékenykedni.

Sok türelmet és szerencsét!
Üdv.
Andi

Mamacica!

Cicáról ugyan semmit, de jó látni a neved! Néha mesélhetnél magatokról!!!!!

Ildi

Zsófi,

Nekem is marós volt a manóm időnként (néha még most is az), de olyankor ha mondtam hogy fáj, és még szomorkodtam is akkor jött és adott puszit. Ezt már a játékállatain "tanultuk", ha leesett a földre felvettem, megsimogattam, mondtam szegény maci leesett, fáj neki, adtam puszit s ő meg utánozta. Azóta is megölelgeti, megpuszilgatja az állatkákat, meg hozza őket simire hozzám is. Ha tombol tovább akkor lerakom és mellé ülök, de úgy hogy lássa a cselekedetemből az összes gesztusomból és hallotta a fülével is, hogy olyat csinált amit nem szabad. Ez is működni szokott. Ezt is itt tanultam a babaneten!!! Éljen!

Amúgy ha valamire komolyan gondolom, hogy nem szabad, akkor azt nem szabad, és tényleg soha és következetesen nem. Ebben legalább bírok a biztonsága érdekében (99%-ban ilyen ügyek) következetes lenni. És olyankor MINDIG elviszem onnan. Ha 42* akkor annyiszor.

A nem odafigyelés is bejött még jónéhány hónappal korábban mikor sikítási hajlamok törtek rá hogy még-még-még több figyelmet kapjon, de a nem odafigyelés ma már nem műkszik.

Meg én annak a híve vagyok, hogyha valamit csinál, lássa a következményét. Ha ledobja könyvét a kanapé mögé, akkor azt már régóta tudja, annak egy időre "vége", s előre figyelmeztetem, ha látom a mozdulat irányát. Édes mikor ilyenkor rámnéz, megcsóválja a fejét és mégse dobja le! Érti a nemet, ha sokszor ugyanúgy hallja. Most még szerintem ezért kell különösen nagy türelem mert határt is keres s az enyém még kiselefánt is, mert felejt is.

Sziasztok!
Botanika!
Végignéztem az összes topicot, hogy hova írtál, mert láttam, hogy te vagy az utolsó hozzászóló . Azt hittem, alvás.
Visszaolvastam, hogy mit is írtam anno, hát a marás már elmaradt, azóta van harapás! Az utóbbi hetekben sorra jött ki 6 foga (addig csak 1 volt neki ), és már kék-zöld a karom a fognyomaitól. Mondom, hogy fáj anyának, nem szabad, stb. de nem nagyon érdekli. Nagyokat nevet közben. Ha meg eldugom a karomat a hátam mögé, hisztizik egy sort. Egyre jobban nyílik ki a "csipája", érzem, ahogy próbálgatja a szárnyait. Pontosan tudja, hogy mit nem szabad, csak hát olyan jó az egész lakásban kilötyögtetni a vizet a poharából! Persze ez nem olyan nagy dolog, szerencsére még önveszélyes dolgot nem nagyon csinál. Igaz, múltkor elkezdett felmászni a lépcsőn, de akkor résen voltam, és miután néhányszor visszafordítottam, odatoltam valamit, amíg elfelejti, hogy ő most oda akar mászni. Bevált, azóta nem próbálta újra - egyenlőre.

Zsófi

Szia!

Akkor most sok hasznosat összeolvastál a sok topicból! Harapás ügy: volt az is, meg bepróbálkozik nálam újra és újra a pofozkodással is. De utána mindig jön a puszi.

A hisztivel én meg úgy vagyok, hogy felőlem lehet. Mondom is neki. Nem baj, tudom, most mérges vagy, de azért szeretlek és csinálok valami mást míg lecsillapszik, belekezdek egy új játékba ami felkelti a figyelmét. Igazság szerint amikor rájön a mérgelődhetnék én akkor is tényleg imádnivalónak látom, mert tündéri ahogy görbül a szája, ahogy veri két apró öklével a parkettát és hasal vagy csak rohangászik fel alá kiabálva.

Olyan nagyon jó látni, hogy nem muja, hogy harcol még ha most még nem is a megfelelő eszközökkel s időnként "nehezítve" a dolgom. Dehát pont ezekért a dolgokért vagyunk-együtt.

A harapással kapcsolatban is határozott lennék a helyedben mert arról sokat olvastam (mikor nagyon éríntett voltam), hogy el tud fajulni...

Sziasztok!
Botanika!
Úgy látom, kezd a harapás azért már csillapodni, legalábbis, ha látom, hogy készülődik, rászólok, és akkor többnyire abbahagyja. Többnyire...

Egyébként annyira nehéz néha vele, ma is 1 órán át altattam nappal, és már közel voltam a kiabáláshoz, vagy zokogáshoz. Aztán szopira alvás...
Máskor meg éppen készülődünk - ráadásul játszóházba, amit szeret -, de neki akkor kell hintázni, pakolni, és mindenáron abból a cumisüvegből inni, amit már elpakoltam. A másik pohár nem jó. Meg nem jó a zöld pulcsi, csak a csíkos... Nem korai ez még??? Olyan fárasztó tud lenni néha, és olyankor nagyon nehéz azt mondani, hogy igen, csak az a jó neked, ami más, mint amit én akarok, de azért szeretlek, és türelemmel kivárom, hogy hajlandó legyél felvenni a kabátot.
Irigyellek, hogy Te ezt így tudod csinálni, én sokszor tényleg a sírógörcs szélén állok. Aztán tök jó hallani az egyetemen, hogy ja, hát te otthon vagy egész nap a gyerekkel, úgy könnyű tanulni...

Kicsit kipanaszkodtam magam. Jólesett.
Szia
Zsófi

Szia Zsóf!

Hát azért így részletesebben más a dolog nyilván. Nekem azért ennyi kihívás nem jut.

Meg mivel én mostanában már megint nem altatom,hanem alszik magától (majd leírom az alvás topicba) sokkal sokkal jobban érzem magam, így türelmem többszöröződött. Meg kihat a következetességem máshova is.

Na jó, a peluscsere az csak nagy rugkapálás árán megy néha (komoly kondi kell hozzá időnként), meg ma (se) engedtem oda ahol veszélyes zsinórok vannak, erre a fejét a padlóba verte!(ehhez meg idegek) Hát remélem hamarosan konstruktívabban fogalmaz meg majd ellenvéleményt - gyanítom hamarabb mint majd utóbb szeretném.

Szóval örülök, hogy harapás terén jobban álltok. Ugyanakkor nagyon szomorú vagyok,hogy fáradt vagy és kiborulás határon néha. Az se neked se neki nem jó, hisz a feszültség miatt is lehet ő is kevésbé kooperatív nem?

És már fel tudja venni egyedül a kabátját!? De hiszen akkor ő szuper ügyi! Lehet, hogy a korához képest extramódon is az, és azért jönnek a korainak tűnő konfliktusok.

Na megyek az alvásba.

És csak mondsza a panaszt, hátha lesz még praktikus ötlet az ilyen problémák kezeléséhez! Lányok?

Sziasztok!
Botanika!
Félreértettél kabát ügyben - hajlandó legyen arra, hogy feladjam rá - így lett volna pontos a megfogalmazás. Egyedül még csak levenni tudja . De pl. a szandált is. Tegnap este levette a szandálját, és felvette az én bakancsomat. Jól nézett ki .

Volt nálunk tegnap egy másik kisfiú, egyidősek, hát, ég és föld a különbség, lehet, hogy Boti tényleg egy kicsit előrébb van már, ezért próbálja olyan erősen érvényesíteni az akaratát. Viszont a fejét a padlóra verés szerencsére nála nincs, de ez a másik kisfiú is ezt csinálta. Hisztinek tűnt, nem foglalkoztak vele, aztán abbahagyta. Az is egy kedvenc játéka volt, hogy ült az anyja ölében - ill. most az enyémben - és teljes erőből hátradobta a fejét. Hát jó kemény feje volt! Ehhez képest holmi kis harapás kispiskóta!

Na, megyek vissza a fürdőbe, meglógtam a fiúktól egy pár percre.

Szia
Zsófi

Sziasztok! :-)
Kicsit hosszú leszek, előre is bocsánat! :-)
Az én kicsi fiam nemrég múlt másfél éves, így már levizsgáztam a "nevelés=türelem, kiborulás, bizonytalanság stb." tantárgyakból.
Végigolvastam az egész topicot, félig-meddig pszichológus szakértőként, segítő szándékkal mondanék néhány dolgot, ami nekünk bejött (hozzáteszem, Benyus nagyon jó kisfiú most is meg régen is):

1. tanácsom: altatás születésétől kezdődően külön (különben 13 évesen sem tudod kitenni az ágyadból). Ha Benyus felsírt, bementem, megnyugtattam. Ha hosszabban sírt, kivettem, elringattam, visszatettem, aludt tovább. Altatnom egyébként soha nem kellett, egyszerű életritmus kezdettől fogva, nekünk az ebéd utáni és az esti lefektetés is úgy zajlott, hogy fürdés-vacsora-fogmosás-alvás. Fel sem merült benne olyasmi, hogy NEM! (Most már néha mesélek neki este, de nem minden nap. Mondom: Benyuska, ma este anya nagyon fáradt, majd holnap, jó? Mosolyog, puszit dob és elfogadja.)
2. Még mindig használjuk a járókát. Viszonylag korán kezdett járni, egy éves sem volt még, onnantól kezdve nem lehetett járókában tartani. De néha muszáj! Délelőtt a szobájában játszik, két órát velem, két órát egyedül. Fel sem merül, hogy probléma legyen az, hogy magára hagyom, ugyanis számára így lett bevezetve=neki ez így természetes. Labdázunk, kockákkal építünk, bébilegózunk, mesélek neki, ül az ölembe és énekelünk, de amikor másfél-két óra múlva megunom a dolgot, akkor kijövök. Hozzáteszem, néha ő unja meg, és jelzi (még nem nagyon beszél, csak szótagokat), hogy egyedül szeretne játszani. "Jácc!"=nem felszólítómód nekem, hanem tájékoztatás, hogy ő egyedül "jácc". Nagyon önálló! Persze nem "gyárilag". Én neveltem ilyenné. Tudom, hogy azért vagyunk gyeden-gyesen, hogy a gyerekünket neveljük, de nem akartam anyafüggő gyereket, és nem akartam nevetségessé válni, mint egy-két barátnőm, akiről reggel 8-tól este 8-ig csak addig szakad le a gyerek, amíg egy rövid órácskát alszik ebéd után, egyébként gyapotszedőként nyakába vagy hasa elé kendőzve cipeli magával mindenhová a gyerekét. A gyerekekkel kell játszani, kell foglalkozni, meg kell őket tanítani játszani. S utána hagyni kell, hogy kipróbálják azt, amit "tanítottunk". Felfedezzék a világot, csússzanak-másszanak.
3. Biztonság: mi a gyerekszobába minden konnektorba vakdugót tettünk. A többi helyiségben ha közelít az elektromos részekhez, rászólok vagy elhívom onnan. A szekrény-nyitogatós korszak is nagyon rövid volt. Egy évesen azzal játszott, hogy a pipiskedve elért konyhaszekrény-fiókokat nyitogatta. Rászóltam, hogy hagyja inkább békén, mert be fogja csípni a kicsi kezét. Nem hagyta. Becsípte. Sírt. Vigasztaltam. És cirógatás közben, a fájdalmát és elkeseredettségét felhasználtam arra, hogy elmagyaráztam: "Látod, anya megmondta, hogy gyere el onnan, mert a fiók becsípheti az ujjadat." Soha többé nem csinálta. Nekünk nem kellett zárat szerelni a szekrényekre (hogy csak állandó bontogatás-visszazárogatás mellett tudjuk a saját bútorunkat használni, bevallom, ez nekem abszurd), másrészt nem is mindegyikre lehetett volna.
4. Visszatérve a kiságy-járóka kérdésre: amellett, hogy Benyus nagyon jó gyerek, hihetetlenül akaratos. Sajnos a "jógyereksége" nem a jóisten ajándéka, hanem az én fáradtságos munkám eredménye. Tudom, hogy mi az, ami fejleszti, ezért ha hülyét kapok is, megengedem, hogy a konyhakövön (padlófűtéses) ülve fakanállal verje a lábos alját, és csak nagyon-nagyon ritkán használom a NEM és a NEM SZABAD szavakat. (Szerintem pl. ez a titka a dolognak.) De "a kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való!" elv szerint élünk. A járóka és az ágy nálunk is (mai napig néha) kényes pont. Mint minden egészséges egy-másfél év közti futkározós gyerek, iszonyatos bömböléssel torolta meg, ha mozgásában korlátozni mertem. Dühöngött. Mivel ritkán voltak effajta éles és idegesítő érzelmi kirohanásai, volt egy rövid időszak, amikor a falra másztam tőle. Lányok, higgyétek el: egyrészt HISZTI nem létezik. Ezt a szót anyák találták ki az olyasfajta érzelmi kirohanásra, amivel nem tudnak vagy kényelemből nem akarnak mit kezdeni. A dackorszak később jön, még mi sem tartunk ott. A hisztinek nevezett kirohanások általában abból fakadnak, hogy ő nagyon szeretne valamit, Te pedig hatalmadnál fogva korlátozod őt ebben (játék, futkározás, autóút, játszótér, csokivásárlás bármi). Ezt kezelni kell tudni, ami rohadt nehéz, gyakran nekem sem sikerül. De nálunk kevés dolgot nem szabad, viszont azt már elég korán megtanulta, hogy anya (bármennyire is nehezére esik néha) ebben következetes. Amit tegnap nem engedett meg, azt bizony ma sem fogja, de még holnap sem! A gyereked a bömbölésével ösztönösen téged büntet, így akar az őrületbe kergetni (s milyen jól csinálja!). Egyetlen módon tudsz gyorsan és hatékonyan megküzdeni ezzel: ha ügyet sem vetsz rá. Én bevallom (itt valaki már írta) úgyszintén ezt a "járókába pakolást" használom büntetésnek. Amikor már nem bír magával, és hülyeséget hülyeségre halmoz vagy rosszalkodik (ez általában este, a lefektetés előtti fáradt-nyűgös szakaszban van), akkor felkapom és bevágom a járókába. Szájacska görbül, 1 perc múlva zokogás egymillió decibellel, hogy a fél utca hallja, krokodilkönnyek potyognak literszám. Ránézek és kinevetem: "Sírj csak, engem nem zavar! Sírj hangosabban, mert az utca végén még nem hallják!" Belead anyait-apait, de közben látszik, hogy zavarja a nyugalmam és cinikus "kinevetésem" (érdekes módon ez gyakran a Vágó műsorára esik időben, fürdetés előtt). Én pedig fullra felhangosítom a tévét, mert ez az eszköz meg az én kezemben van. Van egy szint, amikor mindketten megtébolyodunk, de rádöbben, hogy ezt a hangerőt képtelen túlüvölteni, és képzeljétek csak: fél percen belül lenyugszik! Tévé lehalkít, könnyes szemmel áll vagy ül a járókában és lehiggadva, megnyugodva nézi a Vágót.
Kiságyban is voltak a "hiszti-szerű" magatartás miatt hatalmas esések... de higgyétek el, hogy 2x-3x nagyon beveri magát, és le fog szokni az effajta, számára "fájdalmas" megnyilvánulásokról. Rájön, hogy fáj, és nem fogja csinálni.
5. A kicsik igenis 8-10 hónapos koruktól kezdve egyfolytában kóstolgatnak bennünket, folyamatosan azt nézik, hogy meddig mehetnek el, meddig tart a "szabad" és hol kezdődik a "tilos", aztán utána már csak a tilos mezők határait feszegetik egyfolytában, azt figyelve, hogy hogyan reagálunk, ha át akar lépni bizonyos határokat. Én még soha nem vertem meg a gyerekemet. De amikor oda nyúkál, ahová többször mondtam, hogy ne tegye, vagy a kezével bármi rosszaságot csinál tudatosan, direkt a bosszantásom miatt (gyurmázza a kaját, húzkod, mar), olyankor nem mindig tudok és akarok szemet hunyni a dolog fölött. Nagyon kicsit, jelzés értékkel, de rá kell csapni a kezére, nálunk nem is a jelképes kézfejre ütésen van a hangsúly, hanem a nagyon komoly, sőt szomorú arckifejezésen és hangon, amint azt mondom: "Dá-dá! Dá-dát kap az, aki rosszalkodik, most rosszat tettél!" Ennek kapcsán jut eszembe, hogy figyeljetek oda arra, hogy sose őt, mindig a cselekedeteit ítéljétek el. Apróság, de a tudatalattijában és a tudat-énkép fejlődésekor nem mindegy, hogy mi alakul ki benne: "Utállak (ilyenkor), nem szeretlek!" (tudatalattija megjegyzi, elraktározza!!!) helyette inkább: "Nem szeretem, amikor rossz vagy / butaságot csinálsz stb." Tehát a cselekedeteire vetítsétek ki a haragotokat, azt ítéljétek el. Ez nagyon fontos!!!
6. Már kicsi kortól kell kezdeni, de még a másfél-két évesek prímán "vissza-nevelhetők": olyasfajta szülői tekintélyt kell kialakítani, hogy megtanulják: aki a földön fetrengve játszott velük, legózott és bírkózott és a legjobb cimborájuk, az nem minden esetben "csak" kispajtás, hanem a nevelő szülőanyjuk-apjuk. És tetszik vagy sem, de ő a főnök, ő dirigál! Igenis türelemmel és odafigyeléssel el kell érni azt, hogy legalább az esetek túlnyomó többségében, ha végszükség esetén(!) használod a NEM vagy NEM SZABAD tiltószót, nem üvöltve, de nagyon határozott és szigorú hangon, akkor az vágjon! Annak súlya legyen!
7. S végül: ehhez kapcsolódva még egy tanács. Annak érdekében, hogy ne minden második szavatok a "Ne, nem, nem szabad" legyen, van még egy módszer (valaki ezt is leírta): az elterelő hadművelet. Piszkálja a hifi-tornyot, DVD-t, videót, akkor nem azt mondom, hogy "Nem szabad!" (pedig ugye ez a legkényelmesebb?), hanem gyorsan kitalálok valami csalogatót, amivel biztosan el tudom onnan hívni: "Benyus, nézd csak! Itt az újságban van egy gyönyörű cica!" vagy "Gyere, megcirókázom a hátadat!" (azt imádja... melyik gyerek vagy felnőtt nem, nem igaz?). Feladatot adok neki: "Gyere, hozd ide inkább a búgócsigát, nyomogatom neked egy kicsit." Bármi, ami éppen eszedbe jut. Ne mindig tilts, mert ha túl sokszor használod a tiltószót, akkor elveszíti a VÉSZJELZŐ súlyát és értékét, vagyis a gyerek bizony nagyon hamar oda jut, hogy -most vulgáris leszek- szarik rá(d) magasról! Nagyon hamar, sokkal előbb, mint ahogy kinéznéd egy ilyen kis vakarcsból. Hallottam 10-11 hónapos gyerekekről, akik a fülük botját sem mozdítják, ha az anyjuk rászól. Miért? Mert folyton ezt hallják, és nem érdekli őket. Márpedig nem leszel mindig olyan szituációban (utcán, másoknál), hogy alternatívákat kínálj fel a gyereknek vagy elvond a figyelmét. Lesz, amikor használnod kell. Nos, Benyust is berakom bizony a járókába (hatalmas fa járóka, 14 ezerért, nem lábakon álló 38ezres csicsás vacak). A rácsai már lötyögősre vannak rázva, de amikor végképp nem bír magával, akkor először jön a figyelmeztetés: "Ha nem fejezed be, mész a ketrecbe!" és jön a szülői következetesség (higgyétek el, ez a legnehezebb, ám legfontosabb alapja a gyereknevelésnek, a következetesség): "Na jól van, ebből elég! Megmondtam neked, hogy ha nem hagyod abba, mész a ketrecbe! Tessék, te akartad, magadnak köszönheted!" (mert azt sem árt, ha tudatosítjuk benne, hogy saját hibájuk miatt kerültek ebben a bezárt helyzetbe)
Jelzem, az örökmozgó, kiváncsi, világfelfedező és nem ritkán akaratos fiam néha negyedórákat, félórákat egész jól eljátszik a "ketrecében". Talán azért, mert alapvetően totális szabadságot élvez a szerencsére nagy és tágas lakásunkban. Mindent szabad neki, amivel nem árt magának vagy a környezetének. Így nem tördeli le a virágokat, nem okoz balesetet, nem rongál, viszont majdnem mindent szabad neki, amiből tanulhat vagy fejlődik stb. Megmondom őszintén, félig-szakemberként én mindig megteremtettem annak a lehetőségét is, hogy a mászás iránti igényét is kielégítsem: megtanulta, hogy anya jelenlétében egy csomó mindent szabad, amit egyedül nem. Ezt már egy évesen tudta... mert hogy "hibáit" csak fokozzam: még okos is! :-)

Határozott, akaratos, bújós, mosolygós, anyát elvarázsolós, néha a határokat újra és újra feszegetős, próbálkozós, de a legteljesebb mértékig kezelhető gyerek. Ismétlem: nem az Ég adta így, én neveltem ilyenné, tömérdek energiám van benne, és nagyon sokszor nagyon nehéz volt az engedékeny anyai szívemen úrrá lenni, amikor a következetesség betartása volt a lényeg. Egyébként az élete gyakorlatilag láthatatlan és érzékelhetetlen szabályok közt zajlik, tehát felénk és a világ felé 100 %-os nyitottsággal és bizalommal áll, boldog, ha velem lehet, de balhézás nélkül tudomásul veszi, hogy anyának más dolga is van, mint egész álló nap kizárólag vele játszani. Szobáján ajtórács, szobája biztonságos, akár másfél-két óra hosszára is magára hagyhatom úgy, hogy rá sem kell néznem. Nem sír utánam, nem követelődzik, mert egész addig vele játszottam, szeret egyedül is(!) játszani, és tudja, hogy délután, apát várva, fürdés előtt megint fogunk egy nagyot játszani. Komolyan mondom nektek, nagyon boldog kiskrapek! :-)
(S mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ő valamit elrontott: én könnyebb helyzetben voltam, mint ti, mert legalább az elméletet tudtam. Bár az igazgat megvallva, a gyakorlatba átültetni nekem se ment könnyen, sőt, irtó nehéz volt. Anyának lenni fáradságos mesterség. Ha egyre többet gyakoroljátok a következetességet, határozott magabiztosságot (picit felemelt hangon, szigorúan nézve, üvölteni nem kell, mert megijed, ráadásul két hónap alatt megszokja, és többé nem reagál rá), ha visszaszerzitek vagy meg tudjátok tartani a pajtáskodás-játszótárs-szerető anya szerep mellett a főnöki pozíciót, szülői tekintélyt, akkor soha nem lesz a gyerekkel nagy probléma, és garantáltan egészséges, érzelmileg magabiztos személyiség lesz. Persze gyereke válogatja, mert van, akinél ez könnyen megy, és van, akinek nagyon fogcsikorgatva, izzadságosan.
Sok sikert a legszebb, legizgalmasabb és legnehezebb hivatáshoz! :-)

Arkangyalka,

Hát, a legtöbbel nem tudok egyetérteni. Én "nevetségesen" a hasamra kötöttem a babámat, cipeltem mindenhova, és így tanult, fedezte fel a világot. Amikor idősebb volt szabadon csúszott-mászott, majd ment, de mindig velem volt. Nem hagytam sem a szobájában, sem a kiságyban (járókánk nem volt). Önálló, nem mert azzá neveltem, hanem mert elérte azt a fejlődési szintet, amikor nem kell anyán lógni egész nap. Természetesen nem tudom kétórára magára hagyni, hogy közben ne kelljen hozzá se szólni; én sem lennék magamban ,ha van kivel beszélgetni.

Velem alszik, de nem hinném hogy 13 éves koráig így lesz. Még egy tinédzserrel sem találkoztam aki a szülői ágyban aludna. (Viszont több kisgyerekkel aki immár a saját szobájában alszik) Elalvással nincs gond se este, se délután.

Ő is hisztizik néha-néha, de én inkább hagyom, hogy kisírja magát (elvégre én is kiabálok, ha mérges vagyok). Ha szüksége van rá, meg is ölelem. Azzal, hogy semmibe veszem (kinevetem?) csak azt tanulná meg, hogy felesleges sírni, anyát úgysem érdekli. Te el tudnád képzelni, hogy ki vagy akadva és a férjed bezár egy szobába, mert nem úgy viselkedsz, ahogy ő azt elvárja? Te is megtörnél előbb-utóbb.

"A kicsik ... folyamatosan azt nézik, hogy meddig mehetnek el". Pszichológusként biztos egyetértesz, hogy ez a normális fejlődés egy szakasza. Nem biztos, hogy el kéne nyomni mindenáron.

Igen, a szülő a főnök. Ezt úgy is el lehet érni, hogy közben mindenki igényeit teljesítjük, főleg a picikét. Ők még nem tudnak maguknak segíteni. Mindenki úgy nevel, ahogy jónak látja, de ne hidd hogy a Tied az egyetlen jó út. Biztos vagyok benne, hogy "elméletből" is van többféle.

Nem téged kritizállak, és főleg nem mint anyát, hanem a nézeteidet. Némelyikre meg nagyokat bólogattam

Kati

Sziaszotk!

Érdekes a két álláspont!

Arkangyalka!
A tied nekem túlságosan hivatalosnak tűnik, kb. olyannak, mint amikor tanácsot kérek valakitől, aki tankönyvből tanult gyereket nevelni.
(Bár nem kételkedem benne, hogy van gyereked, nehogy azt hidd, de pl. a profilodban meg sem említed, ami számomra elég furcsa.)
Bár a mai világban mindenki elolvas egy két gyerekneveléssel foglalkozó könyvet, mégis azt mondom, hogy mi anyukák legtöbbször enélkül is tudjuk mi a jó a saját gyerekünknek. Még a legjobban parázó, állandóan kérdező, kétségekkel teli anyuka is tudja általában, hogy vészhelyzetben vagy fontos döntésekben mit tegyen.

A módszered olyan amerikai stílusú,általánosító, mint pl. az Aludj jól gyermekem című könyv, mely szerint az a módszer a gyerekek 99%-ában bevált, és a maradék 1%-ban is a szülő a hibás.

Természetesen nem azt mondom, hogy nincsenek olyan dolgok, melyek mindenkire vonatkoznak, pl. hogy ne ordibáljunk a gyerekkel stb. de úgy érzem nem minden "szabályod" jön be mindenkinek.

Szerintem annyira külömbözőek vagyuk, és a gyerekeink is nagyon külömböznek egymától, így az általánosítást én nem nagyon díjazom.

Mindenkinek mások a szempontai, minden gyereknek más heppje van.

Te magadnak szeretnéd a babérokat, hogy milyen kafa gyereket neveltél. Többször is leírod, hogy te nevelted ilyenné. Nekem ez nem bizonyíték, hiszen nincs még egy ugyanolyan gyerek, mint a tiéd, tehát nem tudjuk, milyen lenne ha máshogy nevelné valaki más, vagy esetleg te.

Én is büszke vagyok a gyerekeimre, de saját magukért, és nem az én teljesítményemre vagyok az.

(Kicsit olyan érzésem van a te esetedben, mint amikor anyukám dicsekszik, hogy a kislánya (én) milyen jól beszél angolul, aztán soha nem hagyná ki, hogy persze, mert már x éves kora óta külön angolra járatta. Vagyis az ő érdeme és nem az enyém.)

Én nem csináltam tudományosan semmit a gyerekeimmel, persze voltak nehézségek, de legyőztük őket. Még csak nem is szívesen használom a nevelés szót, (csak viccből szoktuk a párommal) hanem inkább szeretjük és írányítjuk őket. Néha meg ők minket!

A két gyermekem annyira külömböző, hogy egyetlen példát sem tudok mondani, gyerekneveléssel kapcsolatban, ami mindkettőnél bejött volna.
Sőt, mivel teljesen mások a problémák, nincs is olyasmi, amit mindkettőn kipróbálhattam volna.

Pl. a járóka.
Kittikém (aki már 6 éves lesz) olyan jó kisbaba volt, hogy nem is volt szükség járókára. Igaz, egyszer kaptunk egyet kölcsön kipróbálásra, de nagyon sírt benne, és nem erőltettem.
Peti kisebb korában nagyon jól elvolt a járókában, ő sokkal mozgékonyabb gyerek, és mindent szétszed a lakásban, ezért szereztünk játókát. (Míg Kitti mindig szépen eljátszott a játékaival, Petit nem nagyon érdeklik a játékok, inkább szétszedi a lakást!)
Most már ő is megy, és mászkál egész nap, és nem szereti a járókát. Ezért már össze is csuktam.
Eszembe sem jutott, hogy fegyelmezési eszközt csinálja belőle, (bár megfontolandó )mert egyelőre még nem hiszem hogy érett rá. Igaz a te fiad már fél évvel idősebb, lehet hogy jobban megérti a dolgokat. Peti még tuti nem értené, minek teszem a járókába, ha mondjk már tizedszer lopta el és vágta földhöz a mobilomat.
Ha majd kicsit idősebb lesz, kitalálok neki valami büntit, de remélem erre nem lesz szükség.
(álom, álom, édes álom)

Mindenkinek mások a határai, van aki szívesen cipeli a babókát a hordozókendőben, még én is megtettem volna, amíg kicsi volt mindkét gyerek, de mivel sajnos a derékfájásom ezt nem teszi lehetővé, nem is próbáltam, hogy nehogy rászokjanak valamire, amit később nem tudok nekik megadni.

Nagyon kívánok neked további sikeres, és kellemes időtöltést a kisfiaddal, a saját neked jól bevált módszereid gyakorlásával!
Köszönet azokért az ötletekért, melyek számomra megvalósíthatóak, pl. a figyelem elterelés, erre olyan jól rámutattál, hogy tudatosan fogom alkalmazni. Eddig csak néha-néha jutott eszembe.

De könyörgöm, azért vannak alternatívák!

Üdv.
Andi

Huh, én is átfutottam ezt az utóbbi hármat, háááááát. Pszichológusi végzettségem ugyan nincsen, csak négy saját gyerekem, meg egy pszichológus ismerősöm, akinek szintén van négy saját gyereke. Namármost elvileg ő is nagyon sokat tanult ilyen témákról, és holt egyenesen mások a nevelési módszerei, és ő is meg tudja indokolni, mit miért.
Arkangyalka nem tudom, mit kezdene egy többemberes babával, bár a baba érdekében inkább nem kivánom neki.
Van egy olyan ismerősöm is, aki szintén ilyen büntetős eszköznek használta a járókát. Itt van valahol a bneten a sztori, amikor írta, hogy na most van gond, mert a gyerek megtanult kimászni a járókából és nem tudja innentől mit alkalmazzon büntinek.

1. alvás. Arkangyalka, olvasgasd az alvós topikok arhivjait, ez a módszer egyszerűen nem minden babára működik. Konkrétan a lányom képes volt másfél órát bőgni, ha nem kapta meg a cicijét éjjel. Ellenben most átalussza az éjszakát cici nélkül, szóval igenis le tud szokni róla, sírás és minden egyéb drasztikus módszer nélkül.

2.járóka. Én a negyedikkel 5 hónaposan zártam össze, mert utálta már akkor is. Igenis jön a nyomomban (22 hós), egész nap, és rengeteget segít és jól érezzük magunkat együtt. Tesókkal ugyanakkor el van nélkülem is. Az ember társas lény, természetes, hogy igénye legyen más lényekre is. Nagyon változóak a babák, van, amelyik első naptól el van elég sokat egyedül is, meg vannak a többemberes babák, akikkel hiába is próbálkozna az ember ilyen módszerekkel. Igen, cipelgettem sokat a csaj (meg a tesóit is), de nem érzem nyűgnek a dolgot. És a tesókon látom, hogy attól, hogy pici korban kielégítettem a testközelség utáni igényét, anya igényét, attól még nagy korában nem lesz a nyakamba mászva, gyönyörűen leszoknak róla. Minden bizonnyal elérhető minden gyereknél, hogy legyen egyedül, több kevesebb kínlódással, csak nem biztos, hogy szükség van rá.
3. biztonságos körülmények megteremtésére szerintem is szükség van. Mivel az én gyerekeim nem voltak gyerekszobára koncentrálva, ezért az egész lakás megfelelő biztonságra lett kialakítva. Most a kicsinél már kevésbé, de nem a konnektorvédő kiszedését látom az élet legnehezebb feladatának. Szekrényzáram a nagyoknál anno volt, nem volt nyűg, most a kicsinél nincs, és vállalom is, hogy időnként rámol. Meg fogja tanulni, valóban.
4. Nem, nem szabad szó használatával írottakkal maximálisan egyetértek, szerintem is csak minimálisan szabad használni. Azzal már kevésbé értek egyet, hogy nincs hiszti, igaziból az a kérdés, hogy mit definiál az ember annak, maga a jelenség létezik, ahogy Arkangyalka maga is leírja. A dolog kezelésére pedig szintén más a véleményem.
5.pont nagyrészével egyetértek, a cselekedetet kell elítélni, a dá-dá módszerrel nem értek egyet, szerintem nem kell hozzá feltétlenül az ütést szimulálnunk, itt miért ne lenne elég a szavunk? Megfogom a kezét, megakadályozom az elítélendő cselekedet folytatásában, szemébe nézek, és elmagyarázom neki -az ő szintjén-, hogy miért ne csinálja az adott dolgot.
6. nem, nem szabad szavakról írottakkal egyet értek. Szülő szava számítson, az is fontos. Tekintély szó nehéz eset, mert nekem mindig a régi korok jutnak eszembe róla, a csókolom apuka, legyen kedves ezt és ezt csinálni-tól kezdve a gyerek egy megtűrt személy, akinek a maradék jut ha jut-ig minden beleférve, amire persze gondolom Arkangyalka se gondol, csak nehéz érezni, hol a határ.
7. elterelés, nem szabad súlya ez már ment, ezekkel egyetértek. A ketreces megoldással nem, annak is vannak hátrányai, biza lehet, hogy Benyus is hamarosan megtanul kimászni a ketrecből...

Én nem érzem úgy, hogy elrontottam a dolgokat azzal, hogy más nézeteket vallok.

Ez is egy módszer, vannak családok, ahova ez a jó módszer. És vannak családok, ahol nem vállna be, és nincs is szükség rá, és nem lesznek rosszabb helyzetben-rosszabb gyerekeik.

Ildi

Sziasztok!

Istenem, Ildi láttam, hogy te írtál utolsónak és nagyon kíváncsi voltam és meglepődtem, de meg ám! Benned és a toleráns, türelmes és visszafogott stlusban nem csalódtam!

Pszihológustól ilyen furcsát viszont még nem olvastam. Jó, tudom én nehéz írásban fogalmazni, hogy pont az jöjjön át amit mondani akarsz, de könyörgöm, drága Arkangyalka, ezt te se gondolod komolyan? Mint a gép? Egy gyerkőc nevelése után általánosítanál? Persze tucat alapelvvel 200%-ig egyetértek. Most túl hosszú is lenne a helyeslésem részletezni. De alapvetően azzal, hogy azt írd, csajok ezt így KELL csinálni, mert hogy ez sugárzik az egész levélből???

Van egy jó példám, egy ismerősöm mesélte, hogy az első gyereknél azt hitték ők az álomszülők mindent milyen jól csinálnak, gyereket nevelni milyen könnyű. Aztán megszületett a második és azt mondták hm. Ő azért született, hogy rájöjjenek, az elsővel csak mázlijuk volt...

Nagyon sok mindenben tényleg igazad van és nagyon izgalmas a leveled, de erről még beszélnünk kell. Biztos sok hozzászólást fogsz kapni, egy két dologra majd konkrétan én is jövök. Később, most irány az ágy.

Hm... Arkangyalka, nekem is éppen ez jár a fejemben. Egy gyerek után az ember könnyen abba a hibába eshet, hogy azt hiszi, a babákhoz is van egy kezelési útmutató. Úgy, mint az automatákhoz. Továbbá azt hiszi, hogy nála a bölcsek köve. Ami talán természetes is.
Aztán a másodiknál kiderülhet, hogy ez nem egészen így van. És az ember óvatosabb lesz a kategorikus kijelentésekkel. Én újra és újra meglepődöm rajta, mennyire különbözőek a gyerekeim és nem mernék a Tiédhez hasonló szabályokat felsorolni (pár kivétellel).
A csecsemők nem öntudatlan, személyiség nélküli, gyurmázható kis lények.
Biztos vagyok benne, hogy a jó szándék vezérelt (ez egyértelmű), csak nekem túlságosan öntudatos.

(Bocs a szóismétlésekért, túl késő van!)

Betti

Nem akarok hosszan hozzászólni, Arkangyalka, de nem bírom megállni, hogy elmondjam, kifejezetten rémisztőnek találtam a véleményedet, pontosabban, amíg az elvekről írsz, az mind nagyon OK, de amint a gyakorlatodat ismerteted, olyan, mintha nem is egy gyerekről beszélnél. 2 óra másfél évesen a szobájában és be sem kell menned? A tévé hangjával rémisztgeted, hogy az hangosabb, mint ő? És mit tanul meg ebből? "Sírj csak, engem nem érdekel!" Ez egy anyai megnyilvánulás, a tudatos nevelés jegyében? Ha fáradt, nem megnyugtatod, lefekteted, olvasol neki, hanem "bevágod a ketrecbe"?
Talán inkább ilyen pszichológus nekem ne segítsen, tudja akármilyen kitűnően az elméletet.
Bukta

Arkangyal, 10 napja nem is voltál kíváncsi a reagálásokra!
Szuper!

Andi

Arkangyalka!
Mióta leírtad soraidat most futottam neki ötödszörre, hogy elolvassam. Sajnos ismét nem sikerült. Vagy nem is sajnos.
Stílusod olyan szinten gusztustalan a gyerekeddel kapcsolatban, hogy egy normális, érző anyuka nem tudja megemészteni úgy, hogy ne nyíljon ki a bicska a zsebében. Mondták már neked, hogy inkább kutyát tartottál volna? Ezt úgy kérdezem tőled, mint egy nő, akinek 30 éves korára küldtek egy gyönyörű gyermeket az Égből, hogy megváltoztassa két kallódó ember életét.
A babanetet két éve olvasom napi szinten, ritkán szólok hozzá, de ezt már én sem álltam meg. Egy-egy mondat vagy szó visszacseng a fülemben az írásodból.
"bevágom a járókába", "A rácsai már lötyögősre vannak rázva, de amikor végképp nem bír magával, akkor először jön a figyelmeztetés: "Ha nem fejezed be, mész a ketrecbe!"
"de amikor másfél-két óra múlva megunom a dolgot, akkor kijövök. "
"Tudom, hogy azért vagyunk gyeden-gyesen, hogy a gyerekünket neveljük, de nem akartam anyafüggő gyereket, és nem akartam nevetségessé válni, mint egy-két barátnőm"

Nem is idézek többet, mert azért nem leszel klasszikus az anyukák körében. Csak annyit, hogy apámat elküldeném hozzád egy kicsit, hogy megneveljen. Nem a kisfiadat, hanem téged.
Az egyik volt kolléganőm neveli kb. ilyen stílusban a lányát. Otthon egyszer azt mondtam, hogy mostmár nem veszem fel a fiamat, sírjon egy kicsit. Apám bejött és megkérdezte, hogy miért sír a Szabi. Mondtam neki, hogy nem tudom, de már mindent kipróbáltam és a barátnőm is így csinálja. A legteljesebb nyugalommal közölte, hogy az ő unokáját nem fogom betenni a kiságyba, nem érdekli, hogy mit mondanak a szakemberek, meg a többiek: akkor se sírjon. Azért vagyok otthon, hogy foglalkozzam Vele. Átgondoltam a dolgot, felvettem a gyereket, és nem bántam meg.
A fiam mosolygós, kiegyensúlyozott, roppant barátságos kisfiú.
Barátnőm lánya: befelé forduló, nyűgős, hisztis, bőgős, és úgy egyébként egy percre sem bírok egy szobába lenni se vele, se az anyjával.
Nesze neked Aludj kicsim, aludjál anyukák!
De rohadt büszke rá, hogy nem akar velük egy szobában aludni a kicsi. Mondja ő.
De tudod mit, Arkangyalka? Neked sem hiszem el, a felét sem, amiket írtál.
Azért van egy kisbaba, hogy az ő igényei szerint nevelgesd, szeretgesd. Nem ő akart megszületni. Ezt hallottad már?
Nagyon irigylem Pildit, hogy higgadt stílusban tud mindenhez szólni, ez most nálam nem jött be. De nagyon kíváncsi vagyok, hogy a többi olvasó fórumtársam mit szól a dologhoz. Tudom, hogy sokan csak olvasnak, de nem szoktak hozzászólni.
Elnézést a hosszúságért, de tudnám még folytatni, csak nem akarom magam még jobban felhergelni.:-))))))
Mindenkinek derűs napot, vidám babázást kívánok!

Hello Mindenki,
hat Arkangyalka tenyleg eleg gaz, bar szerintem ha ez mukodik nala akkor jo neki, de nem hiszem el, hogy komolyan gondolja, hogy az o modszere valami kovetendo peldaEn sem vagyok pszichologus, de tanultam harom evig, higgyetek el majdnem mindent tudok ami a nagykonyvben van....es megis, az en fiam eddig szinte semmiben sem kovette a szabvanyt
Nekunk is van jarokank, de meg soha sem hasznaltam, sot szobaja is van a babanak, amit csak a cuccai tarolasara hasznalunk, en csak akkor teszem be amikor biztonsagosabb neki ott, mint velem (olajban sutok valamit, es szeret a labam alatt lenni), de az egesz idot vegiguvolti, ha tiz perc ha egy ora akkor is. Erdekes az en masfel evesem meg nem erti, hogy most anya foz, ha vegez jon erted, addig jatszal egydul. Van egy jatszosarka a nappaliban, ott neha eljatszik 10-15 percet egyedul, ahogy egy ilyen korunal normalis. Nalunk sincs lekeritve semmi, barhova mehet a lakasban, szekreny csak az van bezarva, ahol vegyszerek vagy veszelyes dolgok vannak (nem tudom ezt, hogy magyarazta el a gyereknek, hogy a hypos uveggel nem lehet jatszani, de az ures kolassal igen?)

Most olvastam bele egy masikba: etetoszeken felallas, szerencsere az enyemben nem tud felallni, de ha fel tudna kidobnam az etetoszeket! Voltam babysitter, ketszer esett hatra a gyerek az etetoszekben emiatt, mert hagyomanyos fa etetoszek volt, ami konnyen hatraesik, mind a ketszer egy lepesre alltam, de nem tudtam elkapni, a szulok meg sz... ra, hiaba kertem csereljek ki. Szerencsere nem lett baj. Mi sem engedtuk a felallast termeszetesen, es egy ritka okos, jo 2 es fel eves fiu volt, megis felallt. Ugyanitt a hat evesnek anyuka megengedte, hogy mellettem uljon amikor vezetek, behizta a kezifeket menet kozben az edes pedig mondtam neki nem szabad jatszani az auto dolgaival. Ezekkel csak annyit, hogy egy gyerek nem igazan tudja felfogni mi mennyire veszelyes, akkor is ha megerti azt hogy nem szabad, sajnos idokozonkent tesztelnie kell a dolgokat. Igenis gyerekbiztossa kell tenni mindent ami eletveszelyes lehet, meg akkor is boven tortenhet baleset.
Eniko

Sziasztok!

Arkangyalka tutira nem pszichológus, ő is csak vmi olyasmit írt, hogy tanult pszichológiát, de ez is valami csúsztatás lehet, mert pszichológusok ilyesmiket nem mondanak, inkább pont az ellenkezőjét.

Bóbita

Szia Bobita,
nem idevag a tema, de neztem a profilodat, es lattam BP-i epiteszmernok vagy, en regota keresek valakit aki a BME-re jart, (persze lehet Te nem is oda jartal), epiteszmernok lany, 29 eves, voros haju, a neve Gyurko Andrea. Tudom kicsi az eselye, hogy ismerted, de ha tudsz veletlenul rola valamit legyszi ird meg (gimis baratnom volt, es valahogy elvesztettuk a kapcsolatot)
Eniko

Szia Enikő!

Oda jártam, és képzeld, a férjem azt mondja, ismeri, bedolgozott pár hónapig hozzájuk tavaly. Elküldöm e-mailben az elérhetőségét, ha a férjem megtalálja, jó?

Bóbita

Hu, ezt el sem hiszem, kicsi a vilag Remelem megtalalja vagy a tel. szamat vagy az email cimet, nagy meglepetes leszKuldheted az Enikonyc@yahoo.com-ra is, azt gyakrabban nezem, mint a freemailt.
Koszi!!!
Eniko

Sziasztok!

Bár Arkangyalkát láttam azóta máshol megjelenni ide mégsem ír. Kár mert kíváncsi lennék az álláspontját ha kifejtené egy egy reagálással kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy jószándékkal írta a levelét, csak talán nem szerencsés ahogy fogalmazott - hát sarkítva eléggé, meg némileg provokatívan. Olvastam egy "Aludj jól gyermekem" című könyvet kb. annak ilyesmi a stílusa. Gondolom a szándék mögötte a hatni akarás, mert ha valaki visszafogottan fogalmaz gyakran félreérthető márpedig az írás amúgyis nehéz "műfaj" hisz nemlátod a másik arckifejezéseit, gesztusait közben, ami árnyalhatná a mondandót. Mindez zárójelben, mert sok helyen látom eldurvulni feleslegesen a beszélgetéseket és szerintem ez is lehet a konfliktusok mögött.

Lényeg ennyi szöveg után.

1. Mi hogyan volt Benyussal vagy bármilyik picivel altatás terén pl. Biztosan vannak csodagyerkőcök akik sírás nélkül alszanak el és nem kell őket altatgatni (hugim is ilyen volt picinek, elrontani se lehetett). De lehet, hogy volt, hogy Benyus is sírt, csak Arkangyalka már nem emlékszik. Szépülnek az emlékek. (Egy másik topicban írtam más néven /miért kellett titkolóznom nem értem utólag??/ hisztivel kapcsolatban, most véletlenül megtaláltam azt a topicot, akkori kérdésem már nem is értem (!!!) és egyáltalán nem emlékszem az akkori problémára!!!! Pedig nyilván nekem akkor fontos volt, hogy még itt is kérdeztem.???)

2. Nos ezzel nem tudok egyet érteni egyáltalán. Ilyen kategorikusan nem. Én pl megvesznék ha a párom itthon van és két órán át fellém se szólna. Vagy ha az ébren levő csodatündérem nem látnám annyi ideig. Hisz boldogság minden perc mikor láthatom. Örülök, hogy a világon van, azért szültem, hogy legyen nekem, velünk. Persze én is ráveszem, hogy játszon egyedül is, de ez a normál életritmus amit megért és nem egyfajta kényszer. És ez a nevetségesség... szerintem nem így akarhattad írni....

3. Én elég nagy vagyok már de még így is történnek velem "ujj becsípős" balesetek. Egy pici fizikailag is kevésbé tudja magát még kontrollálni, nemhogy a tiltást/belenevelést nonstop fejben tartani. Ha nem zársz, akkor figyelned kell rá. Én nem zárok, de zárnék, ha a bútoraink alkalmasak lennének rá.
4.Jaj ez a hiszti dolog. Igen, fontos, hogy következetes - de rugalmas is légy. A saját bőrömön tanultam meg mindkettőt. Egyetértek. De amit írtál, hogy a "hiszti" kezelésére egyetlen módszer létezzen, az már az én tapasztalatom alapján de a szakirodalom alapján sem igaz. Könyvek jelennek meg erről. Az, hogy a gyerek határozottan akar az jó. Hisz formálódik a személyisége. Hogy kezeled? Tudomásul nem vétellel, figyelem eltereléssel, alkuval, határozott rábeszéléssel, valami cselekedettel, megnevettetéssel, stb. Ne legyen már oly szegényes a skála! Van mikor ez műkszi, van mikor más. Lényeg, a legkevésbé "fájjon" mindkettőnknek.

5. Nem és nem és nem. Soha semmilyen ok nem vezethez ahhoz, hogy akármennyire is megüsd!!!!!!!!!!!! - Könyörgöm kaja gyurmázás? persze nem szabad, de ha már "halálra unja magát" adott esetben, ez nem a te felelőséged, hogy figyelj? Pszihológián nem tanultátok, hogy legközelebb ő fog dádázni??? Jó lesz látni mikor nekimegy a játszótéren valakinek, és hidd el még nem tudja kontrollálni teljesen ő mennyire dádáz!??

6. Tekintély. Soha nem bírtam elviselni, még munkahelyen sem az ilyen tipusú vezetőt. A nevelésben sem élek vele, lehet, még fogok. Most is észérvekkel hatok, nem azért mert anya megmondta. Lehet, hogy még egyiket sem érti, csak a határozottságot érzi. De érzi és hat, de nem az alá-fölé rendeltség a lényeg, hogy valaki dirigálhat - szerintem.

7. Ok, visszajött a figyelemelterelés. Akkor jó. De ami utána jön a ketrec mint büntetés! A szakirodalom szerint megelőzni kell, nem büntetni. Szerinted viszont kell büntetni, ketrecbe rakni, szerintem a végtelenségig megéri kreatívan kitalálni valamit, türelmesnek lenni és mégjobban szeretni! Lehet, hogy eljön az idő mikor büntetni fogok, de csak ha már feléri ésszel (18 hósan szerintem tuti nem!) és mindent elkövetek majd, hogy megelőzzem, hogy meg kelljen tennem!

A véres verejtékkel nevelem gyermekem hozzáállás nekem fura. Én azért szültem, hogy legyen még egy valaki akit szerethetek és nem hogy mégegy "kemény munkám" legyen. Hiszem, hogy igazából kb. 20 év múlva derül ki sikeresek voltunk-e mint anyák, addig max. mindent elkövethetünk, hogy megpróbáljuk elég jól csinálni. Garancia pedig erre nincs.

Amúgy gratula a jól nevelt kisfiadhoz és remélem egészséges, okos, ügyes nagyfiú válik belőle a jövőben szándékaid szerint. Friss tapasztalatokat írd majd meg, én kíváncsi lennék rájuk.

sziasztok !

én csak olvasni szoktam és csak 1-2 topicot , de most egy pár sor erejéig leírnám a véleményem .
Nem értek egyet sok mindenben Arkangyalkával , de őt szeretném megvédeni . Szerintem fontos hogy az ember következetesen nevelje a gyerekét meghúzva bizonyos határokat sőt néha egy két "büntetést " bevettve , ami persze nem kell hogy drasztikus legyen , elég ha csak megtiltunk valamit amit a gyermekünk szeret . nekem is van gyermekem tudom miről beszélek .
vallom hogy a régiek jól csinálták a nevelést még ha a mai szemünkkel szigorúnak is tűnik az ő nevelési módszerük . Sokkal több közöttük a jól nevelt udvarias , odafigyelő ember mint a mai társadalom felnővekvő illetve cseperedő tagjai között , szégyen hogy mennyire nem tisztelik a mai gyerekek fiatalok az idősebbeket és egymást /ami a sok vélemény nyilvánításból is kitűnik /, és ez azért van mert mindent megengedő nevelésben részesítik a mai szülők a gyermekeket . Szeretni kell sőt a legfontosabb a gyermeket, de bölcsen , másokra tekintettel nem egoistán majomszeretettel .
sajnos sokszor a gyerekek mássága miatt más más nevelési módszer válik be , de az ami az egyik embernek angyallá változtatta a gyermekét a másiknak uralkodó hisztisé .Nekem két barátnőm bevált módszerei semmit sem érnek , mert mintababájuk van és kezelhető gyermekük , az enyém ezek mellett kezelhetetlen marad , szó van hogy hagynom kell sírni mert semmi sem segít .
Lányok ne magatokból induljatok ki , hanem probáljátok megérteni a másikat és segíteni , ha nem értetek vele egyet . Én csak tudom milyen mikor azt hallom a másiktól hogy az ő gyereke aranyos nem hisztis , stb én meg csődnek érzem magam attól hogy az enyém igenis az . pedig nem csőd csak minden gyerek más természet attól még ugyanolyan értékes , csak máshogy kell kezelni .
ahogy Botanica írta :
Van egy jó példám, egy ismerősöm mesélte, hogy az első gyereknél azt hitték ők az álomszülők mindent milyen jól csinálnak, gyereket nevelni milyen könnyű. Aztán megszületett a második és azt mondták hm. Ő azért született, hogy rájöjjenek, az elsővel csak mázlijuk volt...

ez így van sajna . Lehet hogy engem is megköveztek azért amit leírtam legyen , de ne ítéljüke el a másikat azért mert másképp hisz mind mi . üdv : hope

Sziasztok,
en pl. egyaltalan nem iteltem el, csak annyi, hogy van sokminden, amit tudom lehet nem a legjobban csinalom, es olyan is amiert aztan magamra haragszom, hogy hogy lehetek neha ilyen "gonosz a gyerekkel", de az ilyen dolgaimat nem irom le, hogy hu en milyen mintaanya vagyok, hisztizett a gyerekem mire en bezartam a szobajaba, fel ora mulva aztan mar csendbe is volt es milyen egy jo nevelt kisfiu aztan. Ezrevel tudnam leirni meg az ilyen idetlen peldakat, de tudom, hogy ezek a dolgok eppen ennel a gyereknel, es epp ebben a pillanatban sajat tudasom szerint a legjobb modszerek voltak arra, hogy tanitsam arra, hogy mukodik a vilag, de nem olyan dolgok ami majd masnak is bevallik. Egyebkent csupa olyan dolgot irt le, amiket mar tizezerszer hallottam, semmilyen brutalis, vagy rosz nincs benne csak ahogy leirta....pl, a kulon agyba alvast a kezdetektol, igen sokan igy csinaljak, semmi gond nincs ezzel, de szerintem ez csak a szulokon mulik, hogy mi hogy erezzuk kenyelmesebben magunkat, nalunk mellettunk/velunk alszik a gyerek, mert nem tudnek nyugodtan aludni, ugy, hogy a masik szobaban van amig kicsi. De meg ezt is, ahogy megfogalmazta szegeny (kulonben 13 eveseb se tudod kivenni, mekkora hulyeseg), mutass nekem csak egy tinedzsert, aki az anyjaval akar aludni!
Mindenesetre a levele igencsak jol sikerult, ha meg mindig errol beszelunk

Hope,
egyetertek veled a mai gyerekekkel kapcsolatban, foleg itt az amerikai gyerekekna persze nem mind, es lehet otthon is ilyenek, csak nem tunt fel mielott babam volt. De ez a dolog, majd egy kicsit nagyobb korara lesz majd kerdeses, hogyan is neveljuk, persze jo alapokra konyebb epiteni. Na es most ismet az a bizonyos level, az illeto nem tanacsert jott ide, hanem bemutatni, o aztan a mindenttudo, tokeletes anya, es akinek hisztis a gyereke az csak magara vessen, hogy ilyen szerencsetlen, mert nem tudja, hogy is kell egy gyereket nevelni, es latod, Te is milyen jol tudod, milyen bosszanto, amikor ugy latod mas gyerekek milyen "jok", tied meg egy kis hisztigyar. Erre mi idejovunk, hogy rokonlelkekre talaljunk, es akkor tessek, valaki ki akar oktatni, mintha az elemeletet nem hallottuk volna meg eleget
Aztan nehogy felreertsd a levelemet, en aztan senkinek se akarok nekiugrani az biztos, legjobban azt szeretnem ha feleledne ez a topic es visszaterhetnenk erre a "nem szabad" dologra, mert nalunk ezzel nagy gondok vannak.

Ti mit csinaltok, amikor a masfel eves gyereketek zsinorban csak olyan dolgot csinal amit nem szabad, hiszti meg persze azutan, hogy leallitod a dolgot...mert hat mit tegyek, amikor a konyhaasztal tetejen tancol a fiam????Rohan az uveges ajtoju szekreny fele amikor kinyitom, le akarja huzgalni a viragaimat, lesopri az etelt az asztalrol stb. stb. stb. En mar ettol gyerekbiztosabbra nem tudom tenni a lakast, kidobalni azert nem fogok mindent
Varom tapasztalataitokat ezzel kapcsolatban.
Sok sok kitartast es turelmet mindenkinek!
Niki (regi Enikonyc)

szia Niki !

gondolom hogy nem akartál ítélkezni Arkangyal felett , és nem is mondom hogy ő jól tud mindent amit tud , de úgy éreztem hogy ő segíteni akart mégha rosszul is sült el a mondanivalója . Ez mindenkinél előfordulaht nem igaz ?
jó hogy hasonló problémákkal küzdök találkozhatnak és megoszthatják egymással a gondjaikat , mivel nekem sincs hasonló gonddal küszködő ismerősöm megnyugvás tud lenni hogy nem csak én kínlódom , s talán nem én rontom el a gyermekem hanem ilyen az ő habitusa amit formálni kell amennyire lehet persze kulturáltan .
Egy dolog borzasztóan idegesít hogy sok anya a mindent megengedés nevelését vallja , aztán később csodálkoznak hogy fejükre nőtt a gyerek és nem tudják kezelni , inkább csak azért álltam ki arkangyal mellett mert helyeslem ha a gyerek tudja hol a határ és megtanulja tisztelni a szabályokat , mi is kaptunk egy-két pofont mégis értelmes lelkileg gazdag emberek lettünk és én például imádom a szüleim és hálás vagyok nekik hogy sokszor korlátoztak a gyermeki és tini dolgaimban , mert különben máshol tarthatnék . ezzel nem a verést akarom helyeselni , hanem egy bizonyos szeretetteli fegyelmet , ami nem egoistává hanem a társadalomra és a családjára odafigyelő embert nevelhet fel .

nem tudom hogy jó ötlet e de a gyermeked eléggé kifárasztja magát lent a téren ? le kellene jól fárasztani hogy ne máson vezesse le a benne felgyülemlett energiát . De ez csak egy ötlet nem tudom hogy hogy vagy ezzel .

pusz hope

Hope,

Ne felejtsd el, hogy ez a topik a dackorszak elöttröl szól, tehát egy-másfél éves gyerekekröl van szó. Én igenis megengedtem neki ebben a korban szinte mindent. (Szinte, mert természetesen forró sütöben nem nyúlkáltunk, meg konnektorba sem, utcára nem szaladtunk ki stb.) De ez a korral jár, nem kezelhetünk egy kisgyereket úgy mint ahogy egy ötévest kezelnénk. Érdekes, nekem nem nött a gyerek a fejemre. Szerintem kevés szülö van aki 100 %-ig szigorú-fegyelmezö, vagy 100%-ig engedékeny. Mindenki a kettö közötti skálán van valahol. Attól, hogy valaki nem büntet, még nem jelenti azt, hogy mindent megenged. Csak lehet hogy te nem látod a nevelést, nem?
Igazából nem a korlátokat ellenzem, nálunk is vannak. De szerintem jópéldával tanítunk tiszteletet, udvariasságot, emberséget. Nem azzal, hogy órákig nem szólunk hozzá, vagy kinevetjük ha valami baja van. A gyerekeknek is jár a tisztelet, nem másodrendüek!

Niki/Enikö,
Nekem nagyon segített az a hozzáállás, hogy nem rosszaságból csinálja a dolgokat, hanem mert tanul, felfedez, kiváncsi... és mert nem tud még impulzusainak ellenállni. Így türelmesebb tudtam vele lenni. Korlátokból kevés volt, és azok egyszerüek. Ritkán kelljen mondani, hogy "nem szabad", de akkor figyeljen is fel rá (ellenben ha egész nap azt szajkózom...) És leguggolni hozzá és a kezemmel elhúzni, miközben mondom neki, nem pedig a szoba másik végéröl rákiáltani (az még most sem müködik).

Mindennap kint szaladgálni, ez szerintem is nagyon jó ötlet!

Kati

Szia Hope,
amit te irtal az tenyleg majd kesobb lesz kerdeses, hiszen ebben a korban csak az alapveto hatarokat keresik. De en is elvarom majd a gyerekemtol a mindenki fele valo tiszteletet. Egyebkent szerintem egy dologrol beszeltek Katicaval, csak ketfele megfogalmazasban. En is mindent megengedetk a gyereknek, de ha eletveszelyes dolgokat csinal folyamatosan (mert tesztelnie kell anyat, hogy akkor most szabad -e vagy sem?),megiscsak ugy jon ki hogy mindent tiltok. Na de majd kesobb amikor mar szavakkal lehet vele kommunikalni, akkor mar igenis elo fog jonni a buntetes ha nem hallgat a jo szora. En se vagyok hive az utesnek, sot, de volt mar ra pelda, hogy idegessegemben vagy eppen ilyedtemben megpaskoltam a popsijat vagy kiabaltam ra, pedig tudom en nagyon jol, hogy nem jo dolog, de nem hiszem el, hogy ilyen dolgok barhol is ne fordultak volna elo. Foleg egy ilyen idos gyerek, persze, hogy nem rosszasgbol csinal semmit, csak a kivancsisag a tanulasvagy hajtja.
Meg annyi, hogy en se nagyon latom a jonevelest a mai gyerekek tobbsegenel, es ez biztos csak a szulokon mulik, de majd meglatjuk mi milyen munkat vegeztunk amikor nagyobbak lesznek.

Sokat vagyunk kint, de a lakasunk is eleg nagy, ugyhogy van boven mozgastere a gyereknek, de meg faradtnak sose lattam, kiveve mikor beteg volt. Persze lehet nyugodtan nevezni hiperaktivnak , azert remelem mire suliba kerul tud nyugodtan ulni par orat. Nekem is gond, hogy a kozvetlen kozelemben nem ismerek ilyen koru gyereket, ugyhogy nem tudom mi a normalis, de tobb doki is mondta, hogy nem a nyugodt, konnyu babak csoportjaba tartozik. De azert nem rossz csak nagyon lefaraszt.
Eniko

Sziasztok!

Ma is rájöttem valamire. Gyerkőc lehet azért is rosszalkodik/nyűgösködik/jusztis csinál valamit mert épp már éhes, csak pl.ezt még nem tudja elmagyarázni. Én nekem pl. sose mondott korábban se ilyesmit, tegnap délután ment először oda az etetőszékéhez és kért inni magától. Ma délelőtt meg csak csinálta, csak csinálta a csacsiságot, de mikor megkínáltam egy darab sajttal (ez volt a 15. elterelő ötletem), akkor olyan lelkesen bólogatott és aztán farkas módjára vetette rá magát, hogy csuda. Aztán meg is ebédeltettem és kiderült, már álmos is volt, mert ebéd végére lecsukódtak a pillái... Szóval a fárdadtság is lehet ok, a mi dolgunk, hogy kitaláljuk. Én is nehezebb természet vagyok éhesen, túl fáradtan meg...

Szóval csak egy tipp, hátha épp.

Amúgy a tiltás, meg a nem szó elhangzása szerintem azon is múlik, hogy a pindur épp mennyire kíváncsi és kitartó fajtába tartozik. Ha nekem egy órán belül 42* megy a tévéhez azt kapcsolgatni, akkor én 42* fogom onnan "nem szabad" felkiáltással elvenni és elterelni. És ez csak 1 csábítás volt. És már csak emiatt 42* hangzott el a nem aznap. Ez a következetesség, ehhez nem tudok más utat.

A veréssel továbbra sem értek egyet. Ha ahogy Kati írta abból indulsz ki, hogy így van megalkotva a gyerkőc, hogy kíváncsi legyen, genetikusan programozott arra, hogy kipróbáljon dolgokat, keresse a határokat akkor könyörgöm mit mit mit büntetsz ütéssel???? Mintha azért bűntetném, mert kék a szeme. Az idegességet, ijedtséget pedig aztán pláne nem a gyerekre csapással kellene levezetni nem?