Új privát üzeneted érkezett!

nekem is van jó tanácsom a fogzásra- az enyém is most van abban a korban.
Állandóan tartok kis vizzel töltött rágható müanyag dolgokat-játékokat- a hütőben, esetleg a fagyasztóban is, és mikor a gyerek nyügös, odaadom neki, órákig eljátszik vele, főleg amelyik a fagyasztóban volt. Másik nagyon bevált módszer a hideg gyümölcs.Én a szilvát, barackot, körtét- ami jó érett- a hütőben tárolom, és két étkezés között adom a gyereknek. Lehámozom, és csak tartom ugy egészben hadd szivja a gyerek, rágja a kis inyével.
Harmadik dolog ami pillanatokon belül hat a Baby Orajel, ami zselé állagu fogzási fájdalomcsillapitó. Sok szerencsét érdekeltek!
Rita
Rita
 


Szia Rita!

Eddig csak a Dentinox-ról és a Calgel-ről hallottam. Ezt a Baby Orajel zselét hol lehet venni.

Szia

Zsu
Zsu
 


Sziasztok!
Nem tudom, hogy a problémám valójában is probléma e és bele fér e az alvászavar fogalmába, de ha vki tud hasonlót vagy vmi megnyugtatót, légyszives válaszoljon. Tehát:

A Babám 3 hetes múlt. Elöször 2 hetesen, másodszor 3 hetesen fordult elö, hogy 5 óra hosszanti alvás után fel akartam ébreszteni enni, de ez az ébresztés 1,5-2 órát (!) vett igénybe. Már mindent kiprobáltam, reagált is álmában, de nem igazán akart felkelni. Az orvos - nem éppen meggyözöen - azt mondja, hogy ilyen a Baba, szeret aludni, hagyjam aludni. De azt is mondja, hogy max. 5 órát hagyhat ki evés nélkül.
Ez a nehéz ébresztés aggodalommal tölt el.
Röviden ennyi.
Köszi Phaedra
Phaedra
 

 
 

Szia Phaedra,
ilyesmit én is hallottam (hogy 5 óráthagyhat ki a baba evés náélkül), de nem hiszem, hogy létszükséglet. Az egyik barátnőm mindhárom gyxereke KÉT HETES KORÁTÓL átaludta az éjszakát! (irigylem is érte nagyon). Tehát ők 8-9-10 órát aludtak, mégis itt vannak, eglészségesek, - 14 éves a legnagyobb, 6 éves a legkisebb, ennyi idő alatt már kiderült volna a baj Kép.
Nem tudom, mi indolkolja (-ná) az öt óránkénti szoptatást. Egy biztos: vigyázz nagyon, és örülj, hogy a babád alszik éjszaka - én is felkeltettem anno már a kórházban a fiamat (első gyerek), pedig lehet, hogy ő is átaludta volna az éjszajkát. Ezekkel a felébresztésekkel meg lehet, hogy tényleg "csinálsz" egy alvászavaros gyereket. Arról nem is beszélve, hogy elképzelem, milyen kipihent lehetsz reggelente egy-egy ébren töltött másfél órás ébresztgetés után...
Mit mond a doki, miért KELL öt óránként etetni a gyerekeket?
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Szia Phaedra!

Szerintem se aggódj... Az én lányom is néha átaludt egy-egy szoptatást, én is megijedtem. Volt, hogy egyáltalán nem bírtam felébreszteni. Azaz feladtam egy idö után...
Ha egyszer-egyszer kihagy több mint 5 órát, szerintem még attól sem lesz baja, úgyis behozza a lemaradást, és többet fog enni a következö szopiknál. Amúgy meg hidd el, ha éhes, felébred magától!!!

Puszi:

Dia
Dia
 


Kedves Phaedra!

Ugyanígy jártam, mint Te. A kórházban fel kellett keltenem, mert a nõvérek rágták a fülemet. Több-kevesebb sikerrel sikerült felébresztenem. Amikor viszont hazajöttünk, egy éjszaka mi is kb. fél óráig ébresztgettük, mikorra felébredt annyira, hogy tudjon enni. Na, akkor mondta anyukám, hogy sem én, sem a hugom nem kelt fel éjszaka enni. Attól kezdve nem keltettük fel mi sem és a mai napig átalussza az éjszakákat, (most pl. még mindig alszik, pedig 7-kor szokott ébredni Kép) és a gyarapodásával sincs semmi gond: most múlt egy éves és 11 kiló.
Ne aggódj:

Juca
Juca (juca)
 


Zsóka, Dia, Juca!!!
Sziasztok!
Köszönöm a megnyugtató szavaitokat Kép!

Phaedra
Phaedra
 


Sziasztok!

Arra lenne valami tippetek, hogyan vehetném rá a féléves babámat, hogy éjfél elõtt térjen nyugovóra?
Elalvás szopással vagy ringatással megy neki. Éjfél után általában egyszer ébred, aztán hat körül, aztán kilenckor. Nappal is alszik, részletekben, úgy két órát. Ilyenkor nem ébresztgetem, ennyi nyilván kell neki.
De este lefeküdnék korábban is.

Elõre is köszönöm a tippeket.

Mónika
adgj
 


Mónika!
Szerintem a napirendet gondold át. Pl. mikor fürdettek, ahhoz képest mikor szeret elaludni. És próbáld meg megvariálni a dolgot. (pl. vannak babák akik a fürdéstõl felébrednek, és utána sokáig nem alszanak, ilyenkor esetleg a reggeli, vagy kora délutáni fürdés megoldás lehet).
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Kedves Ildi!

Most az óraátállítás alkalmából el is kezdjük a kísérletezést.

Mónika
adgj
 


Szisztok!
A kislányom 9 hónapos múlt,néhány hete felállt a kiságyban,azóta kész katasztrófák az éjszakák.Amikor felébred feláll,és üvölt.Eddig ha éjjel fel is ébredt,rövid mozgolódás után magától visszaaludt.Most meg csak áldigál az ágyban,és addig sír amig ölben vissza nem altatom,vagy be nem viszem magunk közé.Közöttünk nem jó,mert egyikünk sem tud rendesen pihenni,mert folyton a babát figyeljük be van-e takarva,stb.Sokáig nem merem hagyni az ágyban mert magátol leülni még nem tud,és attól félek elesik,és beveri magát a rácsokba.Megköszönném a tanácsot,mert hosszútávon ez nem fog mûködni,és én már tényleg nem tudom mit tegyek!
Elöre is köszi a segítséget!
Üdv.:Tünde
névtelen
 


Sziasztok!

A lanyom 4 honapos, es az ejszakak egyre roszabbak.
Eddig 1x kelt fel, este 8-kor letettuk aludni, majd 2-4 ora kozott ebredt fel. Masfel, 2 hete viszont 11-12 kozott kel fel eloszor, aztan 2-3 orankent. lehet hogy jon a foga, de az nappal nem jon? mit csinaljak? en tudom bomboltetni, mert nagyon behergeli magat, es utana meg 1 orat remeg. ennek szerintem semmi ertelme sincs. probaltam a vizet is, hogy csak azt kap, az nem kell neki.
mit csinaljak? segitsetek, ha tudtok.

koszonom: NOri
NOri
 


Kedves Nóri,
az én lányom 3,5 hónapos (szerencsére ilyen gondunk nincs :-))), viszont kiolvastam a csecsemõtáplálási tudnivalókat.
Ott az anyatejes/tápszeres táplálásról vegyes étkezésre átszokni akarás okaként megjelölik azt is, hogy a baba éjszaka gyakrabban ébred és nem igazán lehet teával/vízzel megnyugtatni.
Ennek oka, hogy az eddigi táplálék nem elég kalóriadús, tehát nem elegendõ számukra.
Elsõsorban nagy babákra jellemzõ, nem tudom nálatok mi a helyzet?!
A könyv címe: Patsy Wstcott: Csecsemõk és kisgyermekek egészséges táplálása.
Gondolkodj el, hátha segíthet az étkezésen való változtatás.
Ü: Merci
merci
 
 


Kedves Nóri,
az én lányom 3,5 hónapos (szerencsére ilyen gondunk nincs :-))), viszont kiolvastam a csecsemõtáplálási tudnivalókat.
Ott az anyatejes/tápszeres táplálásról vegyes étkezésre átszokni akarás okaként megjelölik azt is, hogy a baba éjszaka gyakrabban ébred és nem igazán lehet teával/vízzel megnyugtatni.
Ennek oka, hogy az eddigi táplálék nem elég kalóriadús, tehát nem elegendõ számukra.
Elsõsorban nagy babákra jellemzõ, nem tudom nálatok mi a helyzet?!
A könyv címe: Patsy Westcott: Csecsemõk és kisgyermekek egészséges táplálása.
Gondolkodj el, hátha segíthet az étkezésen való változtatás.
Ü: Merci
merci
 
 


Szia NOri!
Igazad van, semmi értelme sírni hagyni a babát, egy ilyen kicsi gyerkõcöt még nem kell nevelni, csak szeretni. Leírom Neked a mi sztorinkat, hátha találsz benne valami használhatót. Nálunk is 4 hó körül kezdõdtek a problémák. Egyre többször ébredt a kisfiam, én meg egyre jobban kétségbeestem. Aztán eljött az a pont, amikor betettem magam mellé az ágyba, mert már annyira kimerültem az éjszakai mászkálástól. Persze mindenki ellenezte, a védõnõtõl az Anyukámig, és sorolták a késõbbi következményeket. De akkor én csak arra tudtam gondolni, hogy ha a gyereknek jó, nekem jó, akkor miért kellene elvetnem ezt a dolgot. És nálunk bevált. Mikor egyéves lett, tettünk egy próbát, kitettük a saját szobájába. Két nap alatt rájött, hogy nem is akar velem aludni. (persze néha visszaesünk, de már egyre ritkább vendég az ágyunkban.)
Én nem mondom, hogy ez a megoldás, de ha esetleg hajlanál az együttalvásra, próbáld ki. Egyébként szerintem lehet, hogy szó sincs alvászavarról, egyszerûen csak megnõtt a kislányod táplálékigénye egy idõre. Nálunk is kábé ilyen idõs korban kezdett nagy éjszakai evésekbe a fiam. Aztán pár hét alatt visszaállt a megszokott adagra. Szóval az én tanácsom az, hogy ne hallgass a tanácsokra, csak az ösztöneidre, és hidd el, hogy jól csinálod! Te ismered legjobban a kislányodat, és Te tudod, mi a jó Neki. Kitartás!

Tünde!
Látom, hogy Nálatok nem jött be az együttalvás. De az lehet, hogy a baba még emlékszik, hogy milyen jó volt veletek. A ringatást én azért nem tartom jó megoldásnak, mert ha este így altatod, akkor az éjszakai felriadásnál is ezt fogja várni, és hát ugye mi anyukák is emberbõl vagyunk, és kevésbé lelkesen ringatjuk magzatunkat úgy hajnali 3 tájékán. Ha meg nem ringatod éjjel is, összezavarodik. Szerintem egy 9 hónapos babával már következetesnek kell lenni, tehát bármit csinálsz, jó, de MINDIG azt kell csinálnod, éjjel is. Akkor biztonságban érzi magát. Szerintem olvasd el az "Aludj jól, gyermekem" c. könyvet(ha még nem olvastad), nekem sokat segített, bár nem teljesen értek vele egyet.
Sziasztok
juci
juci
 
 


Kisfiam 3 eves 9 honapos. 2 evesen vettuk ki a kisagybol, azota minden ejszaka ott van/lenne kozottunk.Rettenetes Vele aludni,rugdos, forog,vagdalkozik, fogalmam sincs ,hogy birjam ra, hogy ne jojjon at ejszaka hozzank. Egyaltalan miert ebred fel annyira,hogy nem csak a masik oldalara fordul, hanem ki is jon a szobajabol?Egyebkent nincs egyedul, a kistestvere (17 ho) is vele alszik, vele nincs gond.Van valakinek hasonlo problemaja? MGabi
MGabi
 


Szia Tünde!
Nekem pont a beütések, rácsba akadt láb miatti felriadás miatt, az vált be, hogy kb. 10hónapos kora óta utazóágyban alszik itthon is a mostmár lassan 3éves kisfiam.Vettem bele egy szivacsot, mert a gyári szivacs vékony stb...Nagy elõnye még, hogy így bárhol elalszik (Balaton, Nagymamák stb.), mert az ágyhoz ragaszkodik!
Én egy jó nagy fajtát vettem (kb 120*95cm-s)
Ez esetleg csak arra lehet jó, hogy nem kell féltened, hogy beüti magát...lehet, hogy azért is ébred fel, mert beakad a lába stb.(egy hálós járókában is ki lehet próbálni)
Eszter
geszter
 
 


Sziasztok!

Kislányom most lesz 7 hónapos. Eddig minden este 8-kor letettük, egyedül elaludt és reggel 7-7.30-ig fel sem ébredt. Egy hét óta viszont nem akar este aludni. Leteszem, kicsit mesélgetek, puszi, de ahogy kijövök sír. Nagyon. Egy kicsit hagyom, bemegyek, vigyorog -tehát semmi baja-, kis simomgatás puszi, kijövök és kezdõdik elõrõl. Ezzel akár egy órát vagy még többet is eljátszunk. Aztán éjszaka is felébred és sír. Van úgy, hogy óránként. És csak akkor nyugszik meg, ha én megyek át hozzá a férjem hiába próbál segíteni. Egyszerûen már nem képes egyedül elaludni. A napplai alvásal semmi probléma nincs. A két alsó fogunk már kibújt, azzal nem volt ilyen probléma. Most a két felsõvel bajlódik, csak erre tudok gyanakodni. Viszont kenegetem Dentinox-al, de nem nyugszik meg. Vagyis ahogy kijövök sír. Lehet, hogy elkényeztettem, hogy mindig bementem, ha sírt? Tudtok segíteni? Elõre is köszi, Dóri
dóri
 
 


Sziasztok!

Az én kisfiam éjszakai alvása kriminális. Mindig is rossz alvó volt, nappal szinte semmit nem alszik, 4 hónapos koráig nagyjából nyugodtak voltak az éjszakáink, csak hajnalban kelt fel egyet szopizni. Nyár óta azonban többször is felébred, ordít, sehogy sem tudjuk megnyugtatni, csak szopival. Van úgy, hogy óránként felébred, sõt egy órán belül is többször sirdogál, nyöszörög.
Most már odági jutottunk, hogy kértünk beutalót a gyerekorvostól alvásambulanciára, mert ezt már sem fizikailag, sem lelkileg nem nagyon bírjuk. Jártatok már ilyen rendelésen? Milyen tapasztalataitok vannak?

Kiana
Kiana
 


Sziasztok!
Dóri,
Kiana!
Az ehavi Kismama újságban éppen az alvás a hónap témája. Ajánlom olvassátok el. Van egy másik topic, kérlek olvassátok el az archívokkal együtt: 1,2,5 perc majd visszamegyünk a címe. Nagyon-nagyon ajánlom. Idemásolom ami történetünket:
"...Olvaslak ám benneteket, de babaaltatási projektben vagyunk.
Hogy miért döntöttem mégis így? Tegnapelõtt már 1,5 (!) óránként kelt prüntyõke, és csak szopira vagy hintázásra aludt vissza. Ha betettem az ágyba irdatlan ordítást rendezett, ami éjfélig még csak-csak, de utána!
Szóval reggelre úgy néztünk ki mint mosott k... Õ is. Reggel fél 7-kor megébredt, aztán még 8 sem volt, már dörzsölte a szemét, nagyon fáradt volt szegénykém, persze aludni csak dél körül aludt el.
Tegnap este bealudt a szopiba, elvittem. Ilyenkor 1-1,5 óra múlva szokott kelni, vagy még késõbb, most nem telt el 40 perc, már bümbizett. No, akkor jött a magyarok istene... Úgy gondoltam, hogy vagy most, vagy sokáig fogjuk még ezt játszani. Rászántam magam, és a módszerbõl, amire emlékeztem, kezdtük. 1 perc, 2 perc, 3 perc, 5perc...stb. 3/4 9-tõl 3/4 11-ig sírt. Jól olvastátok: 2 órán keresztül. 1-1 percre hagyta csak abba. Szörnyû volt. A végén már én is sírtam, mikor eljött a bemenõ idõ, felvérteztem magam, és mentem, szegénykémnek hinteni az igét. Fél 11-kor, mikor megláttam, hogy ülve alszik, majdnem az ágya mellett sírtam el magam, annyira sajnáltam.
De kibírtuk, pontosan 2 óra elteltével, mikor lefektettem (állandóan felült), elaludt. Fél 5-kor sírt fel megint, bementem, megszoptattam, reakció ua. Visszamentem a szobánkhoz, becsuktam az ajtót, hogy Krisztián ne ébredjen fel, vettem egy mély levegõt, és bementem Cumikához. 10 perc alatt elaludt, és mikor másodszorra kijöttem, már nem sírt, csendben várta, hogy visszamenjek.
Ma este is bealudt, egyszerûen nem is tudtam utána felkelteni. Kicsit azért a hintaszékben énekeltem neki, csak úgy tettem be az ágyba. fél óra múlva felkelt, de bementem, lefektettem, és aludt tovább, utána egy óra múlva, de akkor nem is sírt, csak hallottam, hogy felébredt. Bementem, ülve aludt a kiságyában. Elfektettem, azóta alszik, immár több mint 1 órája. SZurkoljatok légyszi, hogy áttérjen a pihentetõ, nyugodt alvásra.
Az igazság az, hogy felkelnék én 1-2x megszoptatni, de ez már nem arról szólt. Ha pedig magunk mellé vettem az ágyba, még fáradtabb volt.

Leirom a perceket:
1.nap: 1perc, 3perc, 5perc, utána 5perc
2.nap: 3perc, 5perc, 7perc, utána 7perc
3.nap: 5perc, 7perc, 9perc, utána 9perc
4.nap: 7perc, 9perc, 11perc, utána 11percenként
és igy tovább...

2 nap múlva:
No, hát így alakult az altatás:
tegnap is belealudt a szopiba, hiába próbáltam felkelteni finoman, meg sem mukkant. Beraktam az ágyba, én is lefeküdtem 10 körül. Fél 12-kor szólt, akkor negyed óra alatt megnyugodott, úgy gondolta, elég mára ennyi. Lara köszi, hogy leírtad a perceket!!! Szóval kivártam a 5, 7, 9 percet aztán márcsak be kellett takarni, azért kellett bemenni. Reggel fél 5kor ébredt, bementem, eldöntöttem, betakartam, aludt fél 7-ig. Akkor átvittem szopizott 7-ig, azátn keltünk, mert megszólalt a rádió.
El sem hiszem! Nem is tudtam hirtelen, tegnpa mit csináljak este. Csak "tengtem-lengtem", furcsa volt, hogy nem kell berohangálnom. De nagyon jó érzés!

Nálunk is így volt, aztán akkor lett elég, mikor elaludt ugyan (1,5-2 óránként kelt), de ha visszatettem az ágyba addig sírt, amíg ki nem vettem. És így szórakoztunk az éjszaka kellõs közepén. A módszer lényege különben, hogy lehetõleg lefektetéskor legyen fenn a gyerkõc, nálunk ez nem nagyon mûködik, mert belealszik a mai napig a szopiba, de uazt kell alkalmazni az éjszakai felriadásoknál is. SZóval: leteszed, néhány keresetlen szót mondasz neki, hogy szereted, de most megtanítod aludni, mert erre szükség van, hogy anya meg apa is tudjon aludni, akkor mindannyian kipihenitek magatokat, és majd reggel jót tudtok így játszani. Vagy vmi ilyesmi. Én megsimogattam ilyenkor a buksiját, esetleg adtam egy puszit, mondtam neki, hogy most kimegyek, és egy kicsit késõbb bejövök, és ha sír ha nem, kimegyek. Az idõket leírta Lara. HA visszamész, uazt a szöveget nyomod (max. fél perc legyen), nálunk mindig felült, akkor megpróbáltam lefektetni, cumit adni a szájába, no ez általában nem sikerült. Egyébként közben amíg beszélsz, ne érj hozzá. Ennyi!
Az elején nagyon nehéz lesz, erre készülj fel, esetleg vattával dugd be a füled, mert nagyon tudnak sírni, még az én nyugodt kisfiam is 2 órán keresztül bümbizett, de ezt fenn le is írtam. Ha ma neki láttok, hétvégén már aludni fogtok, mindannyian! Van egy topic Gyermekek/ 1,2, 5 perc majd visszamegyünk, errõl szól. Vannak érvek és ellenérvek, de a lényeg, hogy meg lehet tanítani õket aludni. Ja, még annyit, ne lepõdj meg azon sem, ha alszik éjszaka, jobban fog aludni napközben is."

Ha bármilyen kérdésetek van, kérlek írjatok inkább e-milt, mert az hamarabb elolvasom.
Egyébként az én kisfiam 10 hónapos, és szept. 18-án kezdtük el. Egész gyorsan beletanult, és bár most egy kicsit betegeskedik, semmi probléma nincs sem az elalvással, sem az alvással.

Dóri,
a módszert lehet használni (ugyanígy) az elaltatáshoz.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Szia Ágci,

nagyon köszönöm a tanácsodat!A Kismama újságnak elõfizetõje vagyok, olvastam az említett cikket az alvással kapcsolatban.
A bõgetéses módszer sajnos több okból sem járt nálunk sikerrel. Egyrészt a kisfiam 2 órás üvöltés után sem hagyta abba a sírást, a végén már szabályosan sokkos állapotban volt, a feje eltorzulva, úgyhogy nagyon megijedtem, hogy mitt tettem vele.
Másrészt pedig panelben lakunk, így az ordítás 10. percében átkopogtak az aranyos szomszédok...

Nem létezik valami kíméletesebb módszer??????

Kiana
Kiana
 


Kiana,
nem voltunk alvásambulancián, de hátha kiderítenek vmit.
Azt nem próbáltátok, hogy magatokhoz veszitek az ágyba? Nálunk az nem jött be, mert állandóan szopizni kaart, és reggel végigbukta a sok tejtõl a lakást.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Szia Ágci,

nos az éjszakát mindig a saját ágyában kezdi, az elalvással (kopp-kopp) eddig nem voltak problémák, este 8-9 között szépen elalszik. A "mûsor" aztán kb. éjfél körül kezdõdik és ilyenkor bizony sokszor átviszem közénk, hogy legalább az éjszakát ne keljen sétálással tölteni, ha már alvással ugye nem lehet. Sajnos köztünk sem alszik sokkal nyugodtabban, csak én tudok könnyebben és gyorsabban visszaaludni két mûsorszám között. Kicsit dilemmázom is, hogy valóban leszoktassam-e az éjszakai szopikról, hiszen még csak 8 hónapos, tejem pedig még mindig bõven van.
Az alvásambulancia iránt csak azért érdeklõdöm, mert azért nem szeretném szegénykét felesleges hercehurcának, vizsgálatoknak kitenni.

Kiana
Kiana
 


Kiana,
esetleg írd be itt jobbra a Segédletek/ keresõbe az alvásambulancia szót (ez most jutott eszembeKép ), hátha volt már róla szó, akkor hamar infohoz tudsz jutni.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!
Most találtam rá erre a topicra és szeretnék rögvest tanácsot kérni tõletek.
Az eddig elolvasott hozzászólásokban azt vettem észre hogy inkább az esti alvásokkal van zömében baj. Hát nálunk nem!
Bence fiam 15 hónapos, az éjszakákat 6 hetes korától (a fogzási idõszakokat kivéve) átalussza. A problémám a következõ: Napközben még kétszer igényli az alvást rövidke idõre, de gondom az elalvással van. Csak úgy tud elaludni, ha odafekszem mellé. Akkor is "vívnom" kell vele kb. fél órát mire elalszik. Az a fél óra hisztivel, sírással telik el, de nagyon álmos mert dörzsöli a kis szemeit, füleit.
Ha nem fekszem oda mellé akkor elfelejthetem az alvást, sõt képes órákig sírni.
Egyszerûen nem tudom mit kéne tennem? Mi a helyes?
Ha tudnátok nekem tanácsot adni, vagy segíteni abban hogy hol találok rá választ, azt nagyon megköszönném.
Segítségeteket elõre is köszönöm!!!

Kati
kfk
 
 


Nálunk is a napközbeni alvással volt a gond, igaz, én fél éves kora körül megelégeltem. Akkor olvastam azt a könyvet, amiben ez a visszamenõs módszer van. Na, az nálunk csak olaj volt a tûzre, ezért megkérdeztem a gyerekorvostól,h. menyit sírhat a gyerek. Azt mondta, hogy bármennyit, ennyi idõsen még nem fogja magát úgy felhergelni, hogy ne vegyen levegõt.( Nem tudom, hogy ez hány hónapos-éves kortól fordulhat elõ.) Így aztán rászántam magam, és hagytam sírni, de tényleg addig, míg el nem aludt, és nem addig, amíg én bírtam. 1. nap 1 óra, 2. nap fél, 3. nap negyed óra, és a 4. naptól szó nélkül alszik. Most 2,5 éves, és semmi gondunk nincs az alvással. Biztos néhányatoknak nem tetszik ez a módszer, szerintem össz. 2 óra sírással magtanítottam aludni a lányomat, és ezzel jobbat tettem vele, mintha évekig küzdünk, folyton kialvatlan, és napi mûsorszámmá válik az, aminek természetesnek kell lennie.
rjuli
 
 


Halihó!

Juli, mi van akkor, ha 1. nap mondjuk 2 órát üvölt? és utána még 1 hétig minden nap annyit üvölt? Nálunk is hasonló a probléma, mint Katinál. Most már valami felülésfélét produkál, és amióta ennek az új tudománynak birtokában van, nem hajlandó aludni napközben. Lassan én jobban ki vagyok készülve, mint a 2.5 hónapos lányom. Olyan, mint egy energiagolyó, nagyon kitartó. Nagyon hosszasan, ld. 2-3 órát képes ordítani, ha hagyom és nem hordozom orrvérzésig. látom rajta, hogy nagyon álmos, de ha karban van, inkább kitámasztja a szemhéját és harcol, hogy felülhessen. Igyekszem a nap során u.a idõben elaltatni, már amennyire ezt a szoptatás engedi, énekelgetek fél órákat neki, ringatom, de ált. ennek masszívan ellenáll. Ha meg nem alszik nappal, estére annyira kész van, hogy akkor meg azért nem képes elaludninormálisan. Egyáltalán normális dolog, hogy nem alszik többet, mint fél órákat napközben, de sokszor van úgy, hogy semmit és elvárható-e tõle, hogy képes legyen hosszabbat aludni?
Nagyon hálás lennék, ha tudnátok választ adni, vagy elirányítani egy olyan helyre, ahol ez már egyszer felmerült.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
Lilla
Lilla
 


Jó nehezet kérdeztél. Általában úgy szokott lenni, hogy napról napra rövidebb ideig sír, persze csak akkor, ha tényleg semmi baja nincs, és tényleg ellenáll az ember a kísértésnek, hogy egy kicsit fölvegye.
Azt is el tudom képzelni(persze laikus vagyok), hogy még túl fiatal az ok-okozati összefüggések felismerésére még kezdetleges szinten is. Talán még nem "érti", hogy nem érdemes sírnia. Mi fél évesen kezdtük el ezt, addig nálunk is az ment, hogy egy nap 2x 20 perc nyugi volt. Sokkal többet alszik azóta, mióta "megtanult" aludni. Tudom, hogy ettõl nem vagy elõbbre, de más nem jutott eszembe.
rjuli
 
 


Éjszaka átalvása, ill. 1,2,5 perc múlva visszamegyünk-itt is ilyesmikrõl olvashatsz
rjuli
 
 


Juli!
Köszi a választ! Most épp a nappali alvás az, ami talán, el ne kiabáljam, kezd mûködni, az esti viszont horror, egyre rosszabb. hasonfekvlésbõl fej kiemel, cumi kilõ, Szonja üvölt. Cicin elaltatás nem mûködik, leragadó szemek helyett nagy vigyorokat és huncut tekintetek jönnek. látszik, hogy ragad le a szeme, de el nem aludna az istennek sem. Na, nyomozok, biztos felmerült vhol ez a téma
Ha netán erre a szoktatásra este is szükségetek volt, mikor kezdtétek trenírozni a gyermeket, és hogyan altattátok el addig? L.
lilla
 


Ebben sajnos v. inkább szerencsére nem vagyok járatos, mert az esti elalvással sosem volt gondunk, de talán ugyanaz a menete, mint a nappali szoktatásnak. Legyen egy rítus, ami minden nap egyforma, u.abban a sorrendben, és fürdés után már ne legyen nagy fényben, ne legyen játék, zaj, tv közelében. Legyen nála a kedvenc tárgya: kisállat, kendõ, akármi. Nálunk már elég hamar mûködött, hogy higgadt, de határozott hangon azt mondtam neki, hogy most este van, mész aludni, reggel, ha világos van, akkor jövök be hozzád, de addig alvás van. És annak ellenére, hogy a legtöbb dologról úgy érzem, hogy kb. 1 éves kora óta érti úgy igazán, amit mondunk neki, az ilyen rövid, vita nélküli dolgokat sokkal hamarabb elfogadta.
Jó próbálkozást!
rjuli
 
 


Sziasztok!

Lilla! Én úgy gondolom, hogy egy 2,5 hónapos gyereket nem kellene alvásra trenírozni sírni hagyással. Gondolj bele, pár héttel ezelõtt még a pocakodban volt, ne várj el tõle napirendet, hogy mindent értsen, és úgy csináljon ahogy a könyvekben meg van írva.
Szerintem próbálj meg Te hozzá alkalmazkodni. Lehet, hogy éppen akkor nem álmos, amikor Te gondolod. Ez ugyanolyan, mint az igény szerinti szoptatás, aludjon igénye szerint. Sírni lehet, hogy nem is azért sír, mert álmos, hanem pl. fáj a pocija.
Figyeld a jelzéseit!!!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Ez igaz, én is írtam, hogy fél éves kor után kezdtük, amikor már többnyire ki lehett ismerni, hogy mikor miért sír, van-e baja, túl voltunk már a hasfájós idõszakon, és jobban megértette amit mondtunk neki. Egy 2,5 hónapos baba még nem tud hisztizni, nem "von le következtetéseket": ha sírok, akkor értem jönnek. De ezeket írtam már korábban, úgyhogy amellett, hogy tartom azt a (nem túl népszerû) véleményemet, hogy igenis lehet sírni hagyni egy gyereket, ha tudom, hogy nincs baja, azért egy pár hónapot tényleg várni kellene a "trenírozással".
rjuli
 
 


Kedves Anyukák!

Szeretném megkérdezni, hogy 15 hónapos lányommal nem vagyok-e még elkésve, ha az 1,2,5 perc módszert szeretném alkalmazni? Olvastam a másik, ezzel kapcsolatos fórumot is, az ott olvasott másféle módszerekhez még kicsinek tartom a lányom. (kimenõ-kártyás, jutalom-ablakocskák)

Egyébként 9 hónpaja (fél éves korától) kezdõdtek az éjszakai borzalmak. Kezdettõl fogva külön ágya, szobája van. A rácsos ágyból 7-8 hónaposan ki kellett venni, mert a labilis állni tudása miatt, balesetveszélyes volt. A kimerevedésig bírt sírni, zákódott a feje, zihált még mikor abbahagyta a sírást is.

Most felváltva a férjemmel átmegyünk hozzá éjszaka közepén, de van, hogy ha a férjem mellett felsír, csak nekem nyugszik meg. Az elalvással is van gondunk bõven. Azt figyeltem meg, hogy ha nem érett még az alvásra, de itt az ideje, akkor sokszor nem sikerül elaltatni. 1-2 óra múlva viszont, a nappaliban dünnyögve-sírdogálva kéri, hogy vigyük be aludni. Ekkor le se kell mellé feküldni szinte. Pedig Õ is betalálna a szobájába, és fel is tud mászni az alacsony, jó nagy ágyába.

A baj, az, hogy az alvászavar a fogzással kezdõdött. Ami még most is tart. Már 3 nagy örlõfog jött ki, most jön a 4., de ez is ugyanúgy fáj neki. Ilyenkor nappal is nyûgi, nem is eszik rendesen. Mivel kb. 2 éves koráig jön a foga, el vagyunk keseredve, hogy már nem bírjuk tovább ezt az éjszakázást. Ugyanis, még ha mellette alszunk, akkor is van, hogy 1-1,5-2 óránként felkel. Volt úgy hogy 15 percentként a fájdalom miatt. Dentinox már nem használ, nem is enged a szájába nyúlni. Nurofen szuszpenziót sem nyomhatom bele 15 percenként, hogy aludjon, és ne fájjon a foga...

Aggodalmam még, hogy már eddig is nagyon hozzászokott ehhez az abnormális éjszakához, nem tudom 15 hónaposan használhat-e a fent említett módszer. Illetve, decemberben megoldódni látszott az elaltatás probléma (az alvás nem...), de most megint problémás az elaltatás. Szóval ha sikerülne a normális alvásra szoktatás, fogzás okozta fájdalom el fogja söpörni az összes erõfeszítést? És kezdõdik minden elõlrõl?

M. Lilla
mlilla
 


Én a "Gyermekeink álma " c. könyvbõl merítettem, amikor ezt csináltuk, abban az van, hogy bármely korban elkezdhetõ, még iskolásoknál is, max. néhány nappal tovább tart, de még ez sem biztos, mert akkor meg már lehet az eszére is hatni, jobban megérti, hogy új rendszer lépett életbe, és ez neki is jó.
rjuli
 
 


Ke4dves Lilla,
igen használhat. A baráti család akiktõl anno kaptuk a könyvet, kb. ilyen idõs (de lehet, hogy még pár hónappal idõsebb kislányuknál) nagyon gyors javulást hozott. Igaz, hogy õ már bizony átkiabált a másik szpobába-sírással egybekötve A-NYAAA, A-PAAAA, GYE-RE BE!!!De kitartás. Azért ajánlom, ha meg tudod szerezni olvasd el a könyvet (Aludj jól gyermekem!). Egyébként ott is azt írja, hogy (azt hiszem) 5 éves kor. Nem vagytok még elkésve.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Kedves Juli és Ágci,

Köszönöm, hogy írtatok. Lelkiekben felkészülve, holnap kezdjük. Igazság szerint, egy napot már kipróbáltam, de mivel már Zsófi lányom elég nagy, 1 óra bõgés után (néha bementem hozzá) kijött a szobájából. Itt megrekedtem. Azt hiszem be kell zárnom az ajtókat, hogy ne jöjjön ki.

A végsõ elhatározásra, hogy elkezdem a módszert, akkor jutottam, mikor tegnap beszéltem a helyi babaklubban egy anyukával, aki hasonlóan csinálta, és a lánya is hasonlóan bõgött, mint Zsófi (eltorzult fej, zihálás, nem akar levegõt venni, majdnem sokkos állapotban bõg). És az Õ kislányánál is bevált, és szemmel láthatólag kibírta a gyerek, így nyugodtabb vagyok, hogy én sem ártok neki.

M. Lilla
mlilla
 


Nekem is azt mondta a gyerekorvos, hogy nem lesz semmi baja. Nálunk ajtóbecsukás nem volt, mert még rácsoságyban aludt akkor Zsófi. Egy dolgot esetleg kipróbálhatsz: bár a könyvek szerint idõnként be kell menni és "megnyugtatni" a gyereket, hát nálunk csak nagyobb hangerõre kapcsolt ettõl, úgyhogy én ezt el is hagytam. Nem vagyok pszichológus, lehet, hogy téves a logikám, de, ha bemegyek hozzá, abból a gyerek arra fog következtetni, hogy elég, ha sír, én megyek, ráadásul nem fogja érteni, hogy minek megyek be, ha nem veszem ki. Úgyhogy nyugodt, de határozott hangon elköszöntem tõle, mondtam, hogy õ most alszik, én kint leszek végig. És még valami: ne lássa, hogy ez téged megvisel. Én is csak addig bírtam fa-arccal, míg ki nem értem, de addig azért ki kell bírni, különben megint csak arra fog gondolni, hogy itt valami nagyon nem stimmel, ha még én is szenvedek.
Szerintem kezdésnek egy olyan idõszakot válassz,( már, ha van ilyen) amikor épp nem fogzik, mert akkor persze, hogy sír.
Sok sikert!
rjuli
 
 


Sziasztok,
igen az nagyon fontos, hogy ne érezze, hogy elbizonytalanodsz. Nálunk is úgy volt elõször hogy már én is sírtam, de mikor vissza kellett menni, felvettem a faarcot, és mosolyogtam. Bár ezt nem látta ugye a sötétben, de a telefonban is más, ha mosolyog az ember...Kép
Nálunk az elsõ alkalommal 2 órát bümbizett, képzelhetitek. A könyvben egyébként vamn róla szó, ha tud meni, mit kell csinálni. Az ajtó bezárás nem biztos, hogy olyan jó ötlet. Szerintem, ez csak magánvélemény.
Majd írd meg mi volt.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Hááát... nem egyszerû. Másodszorra is elkezdtük, de csak az elsõ napig jutottunk (csak fél órát bõgött), mert másnapra belázasodott. (Nem rég védõoltást kapott Zsófi, eddig sosem lázasodott be, pedig esküdözött a d.nõ, hogy be fog.)

Szóval 3.szorra is elkeztük, a 2. napnál tartunk, de mostmár ki is tartunk : )
Még írok majd.

M. Lilla

U.i.: Kedves Juli, tényleg jó lenne, ha lenne olyan, amikor nem fogzik... minden egyes foggal megkínlódik, mire kibújik az egyik, és növöget, szakadt fel az íny, majd ez kész, már tör elõ egy másik, vakarja, elfehéredik az ínye, a vizelete pirosra, néha sebesre csípi a fenekét, 5-6 féle kenõcsöt próbáltunk stb.stb.stb.Így kell elviselni Zsófinak is és nekünk is a fogzást. De az alvásból nem engedünk!!

Viszont tapasztalom, amit írtál, hogy 3-4 bemenetel után, már nem nagyon érdemes mindig visszamenni, mert akkor mindig azt várja, hogy mennyit kell még sírnia, mire újra bemegyek. Ilyenkor már csak ritkán megyek be.

Képzeld Ágci, nálunk is volt ANYA,APA,ADDIDE, és már mostanra az ajtót is megtanulta kinyitni, feltépi!! Viszont ha kinyitja és átjön, nem megy soha vissza, ha visszaviszem, azonnal kijön, ideje sincs elálmosodni a sok járkálástól. Szívtelen diktátorként be kellett reteszelnem az ajtaját... nagyon szégyenlem is magam, de csak így mûködik a dolog. Meg is szokta adni magát, és szépen bemászik az ágyába (egy idõ után...) De olyan is van, hogy úgy alszik el, miután bementem, betakargattam, elköszöntem.

Egyébként az 1,2,5 perc és... témában van leírva egy ilyen ajtós módszer (nyitott-csukott ajtó) (könyvbõl van, amit felteszem pszichológusok írtak), ott azt írják, hogy ezzel nem sérül a gyerek, ha bezárjuk néha a szobájába, hanem úgy éli meg, hogy nem büntetjük a viselkedését, de határt szabunk (a szoba határát) a cselekvésének.

Majd jelentkezem. Jó egészséget, szép fejlõdést a babáknak.
mlilla
 


Kedves Mindenki, Ágci, Juli!

Az én lányom csak 1 a sok gyerek közül, de rontja az alvásra szoktatás sikerének statisztikáját. Szerintem nem a láz, vagy következetlenség volt az oka a totális bukásnak, hanem az, hogy ki tud jönni a szobából és a FOGZÁS. Szerintem nem kifogás a fogzás, ezt így kell elviselnünk. Biztos, hogy nagyon fáj neki, mert egyértelmûen jobban alszik (ez éjszaka elsõ felében) ha kap nurofent v. kúpot. A csukott ajtó nem jött be, mert mindenképpen ki tudja nyitni. Így fél éjszaka alszik, aztán átmegy hozzá a férjem aludni (persze így is felébred párszor Zsófi). Azt hiszem, hogy ez a fogzás is van olyan fájdalmas, némely gyerek számára, (Zsófi számára is) mint más betegség. És szerintem a fenlõttek is igénylik a fokozott szeretetet és törõdést, gondoskodást a bajban, betegségben. Ilyenkor mindenki "elanyátlanodik".

Megvárjuk a fogzás végét és próbálkozunk majd más módszerrel. Ha sikerül beszerezni valami normális könyvet errõl, mert Egerben olyan "alvásos" könyveket láttam, amilyek használható módszerek helyett, nevetséges tanácsokat és közhelyeket tárgyaltak 100 oldalakon keresztül.

Lilla
mlilla
 


Sziasztok!

Most kezdtem nézegetni a babanet társalgóját, ígyjutottam el ide és láttam,nem csak mi küzdünk(küzdöttünk) az alvászavarral. A múlt idõ azért, mert nálunk megoldódott a helyzet.
Kisfiam, Bulcsú egyébként 5 és fél hónapos. Eddig cirkusz volt az esti lefektetés, és 2 óránként fent voltunk. Nappal alig aludt fél órákat, szóval semmi pihenés. Sajnos ez nem csak rajtunk hagyott nyomot, hanem rajta is. Egyre nyûgösebb lett, nem lehetett vele játszani, nem volt hajlandó semmire. Ekkor találtam rá egy könyvre, amit talán ismertek: Aludj jól, gyermekem. Nálunk bevált a dolog.
Kb 2 nap(sem) kellett ahhoz, hogy a kis Manó megtanulja az egyedül avást és elalvást. Nem egyészen 2 hete kezdtük, azóta semmi gond, éjjel 8-9 órát alszik egyhuzamban és a nappali fél órákból 1-másfél óra lett.Én ezzel nagyon meg vagyok elégedve. Ráadásul azóta mintha kicserélték volna. Igaz, a nappali alvásokkal még néha küzdünk, de azért megy a dolog.
A könyv szerint is be kell menni hozzájuk megadott idõközönként(ez minden nap változik), de szerintem nem ez a lényege. Hanem az, hogy este olyan körülményket biztosítsunk, ami állandóságot hoz az estékbe és az éjjelekbe. A bejárkálás csak azért fontos, hogy a baba ne érezze azt, hogy elhagyták. Ez a módszer egyébként egy spanyol, alváskutatással foglalkozó orvosé. A doki szerint 5 éves korig lehet ezzel próbálkozni és max 1 hét alatt a baba megtanulja(mint ahogy azt is hamar megtanulja, hogy cicin(én itt buktam el), ringatva vagy kocsiban aludjon el).Utána csak azért nem lehet próbálkozni(vagy talán nem érdemes),mert az 5 éves gyerek már megérti, hogy nem szabad felkelnie, de attól õ még nem tud elaludni, csak egyedül szenved bent a szobában. Kitér a szerzõ a már nagyobb babákra is, akik már felállank, kijönnek a szobából. Vagyis minél idõsebb a baba, annál nehezebb a dolgunk.
Többekrõl tudok, akiknél bevált a módszer. Ha tudunk, nagyon szívesen segítünk!!!

Addig is kitartás!!!

anyapoc
 
 


Kedves Veronika!

Adnál 1-2 tippet ebbõl a könyvbõl a "nagyobb" járó babákra vonatkozólag?
Keresem a könyvet már régebb óta, de vidéket az ember megd..het. Már egy csomó könyvet rendeltem Pestrõl (más témában), majd ennek is utánna kell néznem.
Mindenestre a fogzást végét meg kell várnunk. Már csak 8 fog van hátra.

Köszi, Lilla
mlilla
 


Szia Lilla!

A könyv azt írja,hogy tudományos alapon még senki nem bizonyította,hogy a fogzás fájdalmas(még jó,hogy nem emlékszünk rá...).Erre nem tudok mit mondani,mert mi még nem tartunk ott.De az biztos,hogy sok anyukától hallottam,hogy észre sem vette,mikor jött ki a baba foga.A könyv szerint nem ezért ébred fel,hanem mert már a fogzás elõtt sem aludt jól.Nem tudom,ez nálatok hogyan volt.

Az egyik fontos dolog,amit említ a könyv,hogy a lefekvés elõtti idõt nem szabad meghosszabítani,bmit is talál ki a baba.Vagyis,nem szabad semmi érdekeset csinálni,mert akkor biztosan nem akar elaludni.Mi etetés után már nem nagyon játszunk vele,csak hagyjuk,hogy passzív megfigyelõ legyen.
Fontos,hogy a lefektetésnél magabiztosak legyetek és hogy a baba különbözõ külsõ tényezõkhöz tudja kapcsolni az alvást:kiságy, mackó,cumi stb.Vagyis csupa olyan dolog,ami akkor is mellette van,amikor éjjel felébred.
Fontos az esti szertartás,mese,altatódal stb..Ezt gondolom,már tudod.Azt írják,az a jó,ha 8-és fél9 között fektetjük,mert a legtöbb gyerek ekkor tud gyorsan elaludni.(nyáron tolódik 1 órával)
Nem baj,ha felkel,felül,vagy feláll,el kell lépni mellõle,hogy ne érhessen el.Úgy kell tenni,mintha minden a legnagyobb rendben lenne(biztosan már itt sírva fakad).Elmondod neki,hogy aludni kell stb,hogy nincs egyedül(ezt már ismered szerintem).A könyv szerint 30 mp-ig tartson.Ha üvölt,akkor is nyugodtan kell mindent mondani,mert õ azt figyeli,Te hogyan viselkedsz,abból tanul.Aztán lámpa leolt,balra el,vagyis ki a szobából.
És most kezdõdnek az igazi gondok.Bmit mond is,nem kell rá odafigyelni.A könyv szeritn az alvászavaros gyerekek hamarabb megtanulnak beszélni,mert így tudják elérni,amit akarnak.Ha felkel,akkor nem az ajtót kell becsukni,mert attól megijed,hanem egy torlaszt rakni az ajtóba,hogy ne tudjon kijönni.Úgyis fel fog kelni,lemászik az ágyról(ha nem rácsos),de biztosan nem a földön fog elaludni,mert hiszen nem buta.
Az üvöltés is normális,mert nagyon jól tudja,ha csak édesen gõgicsél,akkor csak csendben megjegyzitek milyen édes,de nem mentek be.Vagyis a baba az akció-reakció elvén mûködik.
Ha pl. felkel és te mindig visszafekteted,akkorbiztosan ezt fogaj csinalni,mert látja,hogy erre reagálsz.Vagyis lefektetd,aztán már csinálhat,amit akar.

Ha leírod,hogy nálatok hogyan zajlanak az esték,talán könnyeben meg tudjuk oldani a problémát.Mert itt annyi minden van,hogy nme gyõzöm leirni,ráadásul eléggé összevissza.

Addig meg kitartás mégegyszer!!!

Vera

anyapoc
 
 


Kedves Vera!

Közvetlenül a Te hozzászólásod elõtt leveleztem itt, ebben a témában néhány anyukával, és mégegyszer nem írnám le, hogy nálunk hogyan kezdõdött ez az alvás-mizéria dolog. Az alvással semmi gond nem volt úlszülött korától 6-7 hónapos koráig, a fogzásig. Csak szopni kelt fel és vissza is aludt szépen. (3-6 hónapos kora közt szinte szopni se nagyon kelt fel.) Se hasfájás, de éjszakai éberség, semmi különös, saját külön ágya, szobája van, sosem vettük magunk közé.

A könyv szerzõje viszont lehet, hogy pszichiáter és alváskutató, (mert már sokan írták itt a témában), de nem tudom volt-e gyereke, vagy ha gyerekorvos praktizált-e valaha...

A fogzásról annyit, hogy én is LEGTÖBB anyukától azt hallom, olvasom, hogy nyáladzás a leggyakoribb, de nem különösebben nyûgös tõle a gyerek. Ezért vagyok elszomorodva, hogy nálunk ilyen borzalmas. Nyáladzás helyett a feneke pirosodik ki (a megváltozott nyál, vizelet összetétele miatt, amit mikorbák okoznak) és a gyerekorvos már 5-6 féle kenõcsöt felírt és egyik sem használt, hintõpor, hipermangános fürdõ, fertõtlenítõ oldat stb. A bõre semmire nem allergiás egyébként!! Olyan szinten vörös, lehorzsolt a fekene, hogy átlátszó nedv szivárog belõle, sõt helyenként vérzik !! Ordít a tisztába tételkor.

A fogzásról, és a fogakról még 1-2 gondolat. Rengeteg betegség gócpontjai és indukálói lehetnek a rossz fogak.
És bár nem emlékszünk a gyermekkori fogzásra, de egy barátomnak amikor a bölcsességfoga jött, migrénszerû görcsös fejfájás jött rá hosszú órákon keresztül, odáig jutott, hogy feküdni sem bírt, sírt, (196 cm-s, 100 kg-os férfi) és már az ájulás határán vitték a szájsebészetre és megmetszették az ínyt.

Elnézést kérek, hogy alvás témában a fogzást taglalom, de ha tudósok szerint nem is, SZERINTEM összekapcsolódik a kettõ.

Egyébként ha a fogzás olyan természetes dolog, akkor azt sem értem miért van némelyik babának hõemelkedése, több babának 38 fokos láza, és miért megy a hasa (a mikorba baktérium miatt). Ezek szerintem betegség jelei.

A nyitott ajtó torlasszal jó ötlet. HA lezajlott a fogzás majd bevetjük.

Köszönöm a tippet.

Lilla
mlilla
 


Lemaradt valami.
És ha nem a fogzás miatt érbrednek fel a baák, miért az, hogy (kezdetben) segít a Dentinox, vagy már helyi érzéstelenítõ, és szépen visszaalszanak?
(Nekünk már nem segít, mert már nem is enged a szájába nyúlni és gyenge is.)

Lilla
mlilla
 


Lilla, tudom, nem vigasztal, de a fogzas nalunk is fenekpirosodassal, hoemelkedessel es fajdalommal, ezert nem-evessel, nyugosseggel es ejszakai rossz alvassal jar.
A gyermekorvosom szerint ez nem a fogzas tunetei, hanem kovetkezmenyei, szerinte ilyenkor a fogzastol az immunrendszere legyengul, es olyan kis megfazasok, nathak, amik maskor atsuhannak rajta, most hasmenest, hoemelkedest okoznak.
Szerintem is osszefugg a dolog, legalabbis nalunk. Amig nem jott a foga, gyonyoruen ataludta ejszakakat. Ha fel is sirt ejszaka valami miatt, siman visszaaludt mindenfele rahatas nelkul. Most nem. Ha megebred, nem tud visszaaludni, teljesen felebred, szerintem a fajdalom miatt.
-Afonya
Névtelen
 


Lilla,salnálom a kis Manót,nagyon fájhat neki a popsija!!Akkor most popsikrémet nem is használtok?Mit használtatok elõtte?
Biztosan van összegüggés a kettõ között,azért is írtam,hogy errõl nem tudok mit írni,mert mi még nem tartunk itt.Persze saját magamból kiindulva mondhatom,hogyvan összefüggés.Mert anyukám mesélte,hgy én egy egész éjszakát végigüvöltöttem(jó alvó voltam amúgy),mire kint volt a fogam.Azt sem tudta,mi a bajom,mert a fogakra mégnem gondolt,ugyanis még alig voltam 4 és fél hónapos.Utána már nem volt gond,de az elsõ kettõt megszenvedtem(tük).
Az orvostudomány ilyen.Mindent tudnak,de az ember úgyis a saját (vagy babája) bõrén érzi,hogy mi is van valójában.Én is hoztam már a gyógyszertárból egy készítményta fogzásra,hátha majd kell.Mert Bulcsú ínye elég duzzadt,de fog még nincsKépKi is próbáltam magamon és nagyon jól zsibbaszt.Ez vmi gyógynövényes cucc,ott keverik.A fájdalomcsillapítókkal az a baj amúgy,hogy a szervezet hamar hozzászokik és akkor már nem hat.Ez lehet a baj(fõleg,ha nem hagyja szegény,hogy bekend az ínyét..)
Minden esetre sok-sok kitartást kívánok nektek!!Egy nagy küzhely:elõbb utóbb vége leszKépMégjó hogy csak 28 tejfog van...Nem?Kép

anyapoc
 
 


küzhely=közhelyKép Útálom,hogymindent félreütök!

anyapoc
 
 


Miféle tudományos alap kell a fájdalom bizonyítására? Nekem egészen friss emlékeim vannak a bölcsességfogam áttörésérõl. Ha hasonló érzése van egy pár hónapos babának, még jó, hogy ordít. Ráadásul nem egy-egy fogról van szó. Szerintem 20 tejfog van. Szerencsére nálunk semmi tünete nem volt a fogzásnak, lehet, hogy a könyv szerzõjének is ilyen gyereke van, de attól ezt még így leírva látni nem túl empatikus.
rjuli
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?